Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-21 / 117. szám
4 Kelet-Magyarország 1991. május 21. Parlamenti döntés -fedezetaSnzukihoz (Folytatás az 1. oldalról) visszafizetni, ha a szerződésben vállaltakat nem teljesítik a cégek. A határozati javaslat általános vitája lezajlott, az elnöklő Szűrös Mátyás részletes vitára bocsátotta a kérdést. Minthogy abban senikii nem jelentkezett. az ipari miniszter válaszolt az általános vitában elhangzottakra. Az Országgyűlés negyed 3 után néhány perccel fejezte be hétfői ülésnapját. A pié- num az eredetileg tervezettnél kevesebb napirendi pontot tárgyalt: az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvényjavaslat vitájára már nem maradt idő. Az.ülés berekesztése előtt a képviselők elfogadták azt a határozatti javaslatot, amely szerint az áUami költségvetési garanciavállalás keretösszegének mértéke mintegy 26 milliárd forinttal emelkedhet. Ez az ösz- szeg az Iránban épülő timföldgyár, illetve az iszlám köztársaságba szállítandó Ikarus autóbuszok, valamint a Suzuki project fedezetéül szolgál. JERUZSÁLEM: Izraelbe érkezett május 20-án Lech Walesa legyei államfő, aki hazája első elnökeként tesz hivatalos látogatást a zsidó államban. Képünkön, a lengyel- országi születésű Jicha Samir kormányfő üdvözli Walesát. Önkormányzati ülésszak Kisvárdán Kisvárda város polgár- mestere május 24-én délután 13 órára hívta össze a városi önkormányzat képviselőit a soron következő ülésszakra. Az elsiratott szülőhaza T orokszorító élményben lehetett része annak, aki megnézte péntek este a tévében a Panoráma adását. A Kapu című folyóirat munkatársai Csehszlovákiában készítették azt a filmet, amelyben olyan magyarokat szólaltattak meg, akik a második . világháborút követően megjárták a poklok tornácait. Közismert, északi szomszédunknál azokban az az időkben úgy akarták végérvényesen megoldani a nemzeti kérdést, hogy elüldözik az ott élő németséget, s magyarságot. Az ő felfogásuk szerint „bűnös nép” fiai voltak, nem lehet hát keresnivalójuk a demokratikus Csehszlovákiában sem a magyarságnak, sem a németségnek. ölvedi: Napfogyatkozás — ez volt az a könyv, amelyikben először ismerhették meg közelebbről a mai harminc-negyven évesek idehaza a szlovákiai magyarok kálváriáját, akiket a drasztikus lakosság- csere formájában próbálták meg elűzni a szülőföldjükről. A pokoli terv — egyrészt nemzetközi nyomásra — csak részben sikerült, ám így is százezernyi ember kényszerült elhagyni szűkebb hazáját.* Zömüket Magyarországra zsuppolták át, s talán még ők voltak a szerencsésebbek. Azokhoz képest mindenesetre igen, akiket Nyu- gat-Csehországba telepített át a hatalom. Közülük két asszony szólalt meg a filmben, akik még lánykorukban kerültek el a távoli, német határ mellé. Simiková Tóth Mária és Gregorová Vin- cze Rózsi beszélt hányatott életéről. Kezdetben még csak-csak tartották magukat, ám mikor a szülőföld „Szlovensz- kó” került szóba, eleredt mindkét asszonynak a könnye. És mindegyre azt hajtogatták, ha nem kötődnének ide a gyermekeik révén, már holnap csomagolnának, költöznének ... mert a szülőföld a legbecsesebb a világon. Annak szeretetét nem lehet kiirtani az emberekből. E két tragikus sors intő példa kell, hogy legyen napjainkban is, amikor újra tanúi lehetünk a nemzeti gyűlölködés felhorgadá- sának. Amikor egyesek szemében nincs annál nagyobb bűn, hogy valaki magyar, szerb, vagy hor- vát és kurd. Akik közül sokaknak még az sem adatik meg, amiről két garam- szentgyörgyi . öregember énekelt a filmben . .. maroknyi földet elviszek, síromba vánkosul”. Az annyiszor elsiratott szülőhaza határából. Balogh Géza Azért ülésszakra mert nem valószínű, hogy a 17. javasolt napirendet ezen a napon nem tudják végigtárgyalni a képviselők és a meghívottak. Jóváhagyásra kerül a város általános rendezési tervprogramja, a szervezeti és működési szabályzat módosítása, a helyi autóbuszközlekedés díjának megállapítására szóló rendelet megalkotása. Megtárgyalják a képviselők, hogy csatlakozzanak-e az önkormányzatok Országos Informatikai Érdekszövetségéhez, illetve annak alapítványához. Megtárgyalják, hogy belépjenek-e a Testvérvárosi Világszövetségbe, s hogy támogassák-e az Észak-Kelet Magyarország- Kárpátok Településképi és Műemléki Alapítványt, Személyi ügyekben is döntenek, ugyanúgy mint a közterületek elnevezéséről. Az 1990 évi költségvetési gazdálkodásról szóló beszámolót követően lesznek a bejelentések és az interpellációk. Nem Szívalapítvány, manánrendelő — mondja az iiovész Szűrőállomás engedély nélkül Az utóbbi időben több híradás, (cikk, reklám) jelent meg országos és helyi lapokban — így a Ke- let-Magyarországban is — amely a Magyar Szív- alapítvány nyíregyházi szűrőállomásának működéséről tudósított. Így volt ez 1991. május 17-én is, amikor az Esti Szó-ban (amely Nyíregyháza lakosságának és a megyei jogú város önkormányzatának információs szolgáltató délutáni napilapja) jelent meg a szűrőállomást méltató cikk. Mivel ez a cikk és a korábban a működésről hírt adó tudósítások nem tárgyszerűen tájékoztatják a lakosságot, az alábbiak nyilvánosságra hozatalát tartom szükségesnek: 1. A Magyar Szívalapítványnak jelenleg nincs működő szűrőállomása. Ahhoz ugyanis, hogy valaki egészségügyi intézményt működtessen, a Minisztertanács 113/1989. (Xr.i 15.) Mt. sz. rendeleté alapján'-, engedélyre van szükség. A' Szívalapítvány a kérelmét a pogár- mesteri hivatalhoz benyújtotta, azonban a hivatal 1991. március 12-én 19 870—5/1991. VIII. ügyszámon az eljárást felfüggesztette. 2. Ezt megelőzően dr. Zson- da László kérte a polgármesteri hivataltól a magánrendelőjének a Nyíregyháza, Bethlen Gábor út 12. sz. alá történő áthelyezését. Ennek a kérelemnek a hivatal 1991. március 7. napján elegeit tett és a magánrendelő áthelyezéséhez 23 522/1991. VIII. ügyszám alatt hozzájárult. A jogi helyzet tehát az, hogy akik eddig vagy (az engedély megadásáig) ezután a Bethlen Gábor út 12. szám alatti intézményt felkeresték, azok dr. Zsonda László magánrendelőjét vették igénybe. Hogy ezzel ellentétes híradás, reklámozás, vállalatok, intézmények közvetlen megkeresése megtörténhet, azt sajnálatosnak, a közvélemény félrevezetésének tartom. Ügyszintén azt is, hogy az állampolgárokat azzal hitegetik, hogy a vizsgálatokért befizetett díjak az Két szűrőt építettek be Szerdán startol a hitel Szerdán a hírek szerint startol a Start Hitel. A közel egymiliárdos hitelkeret számtalan kisvállalkozó agytekervényét megmozgatta, akik az utóbbi egy hétben reménytelenül járták végig a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóságától indulva a különböző kereskedelmi bankok ki- rendeltségeit, sehol nem tudtak pontos információt nyújtani. Közben arról is értesültünk, hogy az IPOSZ-on kívül más vállalkozást menedzselő szervezetek is Esőisten siratja q megyét (Folytatás az 1. oldalról) másodfokú készültség van. Nálunk egyelőre figyelő készültséget rendeltek el. Fel kell készülnünk rá, hogy az áradás következtében a Túr magyarországi szakaszán a vízállás eléri majd a harmadfokú, a megye többi folyóin a másodfokú készültséget igénylő határértékeket. A távfűtéses lakásokban reménykedve nézték a radiátorokat, mindhiába. Mire azonban e sorok megjelennek. olvasóink valószínűleg már meleg szobában ülnek, ugyanis Szirmai Lászlótól, a Távhőszolgáltató Vállalat igazgatójától tegnap a következő tájékoztatást kaptuk: — Hétfő reggel a megyében mindenhol megkezdődött a távfűtés, mivel a hőmérséklet 10 fok alá süllyedt, s a hideg tartósnak látszik. Több helyen elkezdődtek már a karbantartási munkálatok, ezért előfordulhatnak levegősödési panaszok. így csak akkor számlázunk, ha teljesen beáll a rendszer, ez pedig két napot jelent. Ha menet közben hirtelen enyhülne az időjárás, majd döntünk arról, hogy számlázunk-e vagy nem. A több napja tartó eső könnyen veszélyessé válhat a talajban lévő vezetékek, kábelek számára. Érdeklődtünk a Távközlési Vállalatnál is. ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a távbeszélő hálózatban nem okozott gondot a nagy mennyiségű víz. Rájár a rúd a kerthelyiségekre is. Ki az, aki egy fagylaltra (brr!) beülve pacalra akar ázni? Egy hétvégén, természetesen jó időben, például a nyíregyházi Omnia presszó előtt átlagosan ötven vendég tölt el jó néhány percet, s köilt el süteményt, üdítőt, kávét s jó néhány forintot. A bevétel ilyenkor ötvenezer körül van. Ma ennek a fele jó, ha összejön! Nem nyitották ki a sóstói szabadstrandot, de a bevétel kiesését nem akarják jegyáremeléssel ellensúlyozni. — ígérik az illetékesek. jelentkeztek, ők szívesen irányítanák a pénz sorsát, beleszólnának a pályázatba. Annyi már bizonyos, hogy a felerészben német támogatásból létrehozott hitelkeret két szűrőn keresztül jut el a váltakozókhoz. Az egyik szűrő az IPOSZ lesz, ahová szerdától be lehet nyújtani az igényeket, információink szerint speciális űrlapokat kell kitölteni. Az IPOSZ megvizsgálja a hitelt kérelmezők körülményeit, megfelelnek-e az elvárásoknak, a követelményeknek, majd továbbítja a kereskedelmi bankoknak. A második szűrő tehát a bankoké, akik már a konkrét hitelfelvételt tárgyalják. Talán július elejére végig- zongorázzák a pályázatokat, eldöntik, kiket érdemesítenek a hitel felvételére. Annyit már tudunk, hogy kizárólag magánszemélyek startolhatnak, a törlesztés 8—15 éves, várhatóan 21—22 százalékos kamatra. ez utóbbi a jelenlegi viszonyok között valóban kedvező. Persze a szabolcsi vállalkozók is azt várják, ezt a szűrőt ne apró lyukakkal készítsék, amelyen csak kevesen esnek át, hanem olyan lyukak legyenek rajta, amely alapján az igénylők többsége pénzhez jusson. adóalapból leírhatók. Ezúton nem kívánok kitérni a Szív- alapítvány nyilvántartásba vételével kapcsolatos jogi helyzetre. Mindössze azt jegyzem meg, hogy előterjesztésemre a Legfőbb Ügyész benyújtotta a bírósági végzés ellen a törvényességi óvást. Az óvás elbírálásáig is azonban a Szívalapítvány csak az egyéb jogszabályokban előírtak szerint működtethet egészségügyi intézményt. Ha nem kapott a működés megkezdésére engedélyt, akkor természetesen a Szívalapítvány ilyen tevékenységet nem folytathat. Tudom, hogy mindezeket elsősorban nem nekem kellett volna nyilvánosságra hoznom, de a polgármesteri hivatal ez ideig — töbszöri ügyészi figyelemfelhívás ellenére — a szükséges és kellő intézkedést nem tette meg. Pedig a törvényesség betartása és betartatása nemcsak ügyészi feladat. Dr. Kovács András megyei főügyészhelyettes Új helyi adók (Folytatás az 1. oldalról) delkező) lakosként tartózkodnak a városban, de mentességet élveznek a 18 éven aluliak, az egészségügyi, vagy szociális intézetbe beutaltak, a felsőoktatási intézményekben tanulók, az itt dolgozók, vagy az önkormányzat területén vállalkozók, illetve az üdülő tulajdonosok (bérlők) és a hozzátartozóik. Előreláthatólag 63,5 millió forint bevétele származik e kettőből az önkormányzatnak, melyből az iskolák, intézmények finanszírozási költségeit pótolnák. A magánerős lakossági út- és közműépítések támogatási rendszeréről már korábban elfogadott rendeletet tegnap annyiban módosították, hogy a vegyes övezetben az üdülőtulajdonosoknak ugyan nem nyújtanak támogatást, az ott lakóknak azonban igen. Viszont támogatást élveznek a szennyvízhálózat építésekor az üdülők is. A zárt kertekre a támogatási rendszer egyáltalán nem vonatkozik. A vásárlásokról és a piacokról új rendelet született, melynek ismertetésére később még visszatérünk. Most röviden csak annyit: május 22-től kb. 50—100 százalékkal emelkednek a helypénzek, az alapvető élelmiszereket árusító őstermelők azonban továbbra is a régi árat fizetik a helyfoglalásért. Elég „sovány” terve van Nyíregyházának idén a lakáselosztásra, összesen kb. 90 önkormányzati tulajdonú lakásba jelölhetnek ki új bérlőt, az OTP-lakások értékesítési feltételeinek nagy mértékű rosszabbodása miatt pedig az önkormányzat lemond vevőkijelölési jogáról, s más módot keres a lakásra várók támogatására. Autópályák: dél- és kelet-magyarországi autópályáról már egyszer tárgyalt a közgyűlés, most újra napirendre tűzték. Valasinyovsz- ki István, városi főmérnök előrebocsátotta: még hiányzik hozzá egy törvénytervezet; a minisztérium nem támogatja az autópálya megépítését; a belépéssel mindenképpen kockázatot vállalnak, hisz az egész bizalomra épül, garanciák nélkül. Viszont borzasztó nagy lehetőséget kínál, ha megépül, s ebből nem volna szabad kimaradni, A közgyűlés végül — 4 ellenszavazattal és 4 tartózkodással — úgy döntött. 100 ezer forinttal beszáll az autópálya építésére létrejött kft.-be. A testület este hét órakor felfüggesztette ülését, munkáját ma egy órától tárgyalja. (csk) «JÁTÉK A JÁTÉKBAN 2x nyerhet! A KÉPEN LÁTHATÓ BOLTUNK AJÁNLATA: május 21-től Angol 120 I fagyasztóláda Magyar 300 1 fagyasztóláda Dán 300 I fagyasztóláda Olasz 135 1 fagyasztószekrény regi ar 21 000,— Ft 36 800,— Ft 45 100,— Ft 30 000,- Ft AMÍG A KÉSZLET TART! új ár 16 900,— Ft 31 900,— Ft 36 900,— Ft 24 900,- Ft (2193) Pizspi -^zs ‘epj^Asxx JÁTÉKOS KEDVŰ VÁSÁRLÓINK! Hirdetéssoroz«turk bal alsó sarkában egy-egy betű található. Ha a betűket kivágja /I* db./, megfejtésül egy mondatot kap, Melyet levelezőlapra felragasztva küldjön be /Sz-Sz»-i. Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 4400. Nyíregyháza, Hősök t. 9., II.e./ 1991. június Jo-lg. A helyes Megfejtők között az alábbi nyereményeket sorsolj»* ki, I. díj mikrohullámú sütő IV. díj olajsütő-‘A •,9nísttó‘l1 V. díj alflkttaaoa p.lKSlnUIII. díj robotgép sütő A nyerteseket postán értesítjük, s nyeremények átadására a Nyírségi ősz rendezvénysorozat karatéban kerül sor.