Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-17 / 114. szám
MA: ESS : Ríj HT : g B& i _'§h WMI l ^ f 81 oldalon SIKERES MARKET1GBÜRZE A csütörtökön zárult marketingbörzén 35—40 millió forint értékű elfekvő készletet értékesítettek a vállalatok, 25 százalékkal többet, mint a legutóbbi tavaly őszi börzén. A szervezők eredményesnek ítélik az akciót, hiszen az 1,5 milliárd forintos felajánlott készletnek a szokásosnál nagyobb hányada talált vevőre. A megmaradt termékeket még három hónapig árusítják. Keresettnek bizonyultak a vaskohászati termékek, elektronikai anyagok! csapágyak és teherautó-alkatrészek, nem fogytak viszont az építőipari gépalkatrészek, ami tükrözi a hazai építőipar jelenlegi helyzetét. Igen nagy sikerük volt a német gépeknek és az osztrák búvárfelszereléseknek. Ez utóbbiakból a Honvédség rendelt nagyobb mennyiséget, abból a célból, hogy az életmentésre kiképzett katonák használhassák. (MTI) Igent mondott a kormány a világkiállításra láytötés. földgáz, széláremelés R döntő szó a parlamenté lesz Tegnap ülést tartott a kormány. Napirenden szerepelt az energiahordozók árának emelése, amelyről azonban nem kaptunk tájékoztatást. Már korábban döntöttek arról, hogy felemelik a szén, a földgáz és a távhőszolgáltatás árát. A tegnapi kormányülés után nem adtak ki közleményt az energiahordozók áremeléséről, azonban egyes országos sajtószervek tudni vélik, hogy — bár pontos időpont még nincs — várhatóan június 1-jén vezetik be az új árakat. A javaslat szerint a földgáz 50 százalékkal kerülne többe, a távfűtés 70-nel, a tűzifáért 25 százalékkal számolnának többet, a szénfajták átlagosan 176 százalékkal drágulnának. Nem adtak ki arra vonatkozó tájékoztatást sem, miként kívánja kiegyenlíteni a magasabb árakból adódó kiadásokat a kormány azoknál a családoknál, amelyek a drasztikus áremelés miatt nehéz helyzetbe kerülnek. A tegnap esti híradások szerint a mai kormány- szóvivői tájékoztatón adnak részletes információt az említett áremelésekről. A kormányülésen megtárgyalták a KGST kérdését is, ugyanis a hét végén Moszkvában a KGST-tagállamok képviselői találkozót tartanak. így szükségessé vált az ezzel kapcsolatos magyar álláspont megfogalmazása. A kormány ismételten megerősítette a világkiállítás megrendezése melletti elkötelezettségét, és hétfőn — sürgősségi tárgyalást kérve — a parlament elé terjeszti az Expóval kapcsolatos törvénytervezetét. Minderről a kormány csütörtöki ülésén, az esti órákban született meg a döntés, miután a kabinet tagjai áttekintették az április 18-i tanácskozásukon már tárgyalt anyagnál részletesebb tervezetet. INVENCIÓ ’91 Találmányi kiállítás Kiállításra indul a kocsi. sárra a nyírteleki AGROGÉP három nagyteljesítményű tartálykocsival készül. A vállalat rendszeresen részt vesz kiállításokon, legutóbb az AGROMASEXPO-n, így már bízvást számíthatnak arra, hogy a képen látható DETK 2019-es takarmány- és lisztszállító nyerges szerelvény várományosa lehet a BNV-díjnak. Felvételünkön az utolsó simítások a nyerges szerelvényen. (Elek Emil felv.) Berendezés alkoholmentesített bor előállítására, galambok elleni épületvédelmi rendszer, kézitáskába csomagolható garázspótló, kímélő hordágy ... Ezeket csak találomra említjük azon 400 találmány, műszaki alkotás közül, melyekről május 22— 29. között a Budapesti Nemzetközi Vásáron INVENCIÓ ’91 címmel megtartandó találmányi kiállításon szerezhető bővebb információ. A rendezvényt a Magyar Feltalálók Egyesülete, az Országos Találmányi Hivatal, a Műszaki Fejlesztési Bizottság és más intézmények szervezik. Dr. Verdes András, a Magyar Feltalálók Egyesületének főtitkára a csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy hazánkban 1942 óta nem volt ilyen kiállítás, s ez a mostani minden bizonnyal az egész ország számára komoly üzleti lehetőséget nyújt. Azonban a bemutató legfőbb célja a fcö- iöny elleni küzdelem, s felhívni a figyelmet arra: Magyarországon legnagyobb kincs az alkotóerő. A felvonultatott találmányok jelzik: az emberek kreativitását fel kell szabadítani. melyben műszaki-gazdasági sikerek is rejlenek. A közelmúltban a hannoveri, az angliai és a svájci ipari kiállítási és vásári szereplés jó előreklámnak bizonyult, melynek révén számos konkrét üzleti megállapodás jön létre. A BNV-nek az INVENCIÓ ’91 lesz a sztárja, ami mögött 877 magyar feltaláló szellemi terméke sorakozik fel. Lesz úgynevezett találmányi bolhapiac is, ahol a helypénzt lefizetők bemutathatják csodadolgaikat. Szakmái napot május 24-én tartanak. A legjobb alkotások létrehozóit díjakban részesítik. 1995-ben találmányi világkiállítást rendeznek. (cselényi) Kinevezték a városi kapitányokat Közbiztonsági razziák megyénkben Befejeződött a városi rendőrkapitányi beosztásokra kiírt pályázatok elbírálása Szabolcs^-Szatmár-Bereg megyében. Az eredményről és más aktuális, a rendőrség munkájával összefüggő kérdésekröltartott tájékoztatót csütörtökön délután dr. Hajzer László megyei rendőr-főkapitány. Elmondta, hogy hét kapitányi helyre 17 pályázat érkezett. Nyíregyházát öten, Mátészalkát, Fehérgyarmatot, Vásárosnaményt hárman- hárman pályázták meg, a nyírbátori, a kisvárdai és a záhonyi kapitányi helyre egy- egy pályázat érkezett. A pályázatokat öttagú bizottság bírálta el, a döntést a főkapitány hozta az önkormányzatokkal egyetértésben. Egy kivételével meg is kapták a támogatást a jelöltek Nyírbátor kivételével, ahol dr. Szabó Sándor őrnagy nem kapta meg a többség szavazatát. Itt új pályázatot írtak ki, ezután töltik be ezt a helyet. Nyíregyházán dr. Illés Kálmán őrnagy, eddigi bűnügyi osztályvezető. Kisvárdán dr. Varga László alezredes, kapitányságvezető, Záhonyban dr. Borbély Menyhért őrnagy, kapitányságvezető, Mátészalkán dr. Sőreg István alezredes, bűnügyi osztályvezető, Fehérgyarmaton Raska István őrnagy, a nyíregyházi körzeti megbízotti alosztály vezetője. Vásárosnaményban Fejes Gábor alezredes, bűnügyi csoportvezető lett a városi kapitányság vezetője. Tehát ketten maradtak, négy helyen új a kapitány és egy helyre új pályázatot írtak ki. Az új kapitányokat május 16-án iktatták be hivatalukba. (Folytatás a 4. oldalon) Meleg — később Erősen borult időre kell szá-* mítanunk a következő napokban. Megyénk térségében záporeső, eső többször is kialakulhat. Hűvös marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11, 15 fok közé emelkedik. Éjszaka és hajnalban 4, 9 fok közötti hőmérsékleti minimum várható. A jövő héten változóan felhős lesz az idő, egyre több lesz a napsütés. Gyenge záporesö hétfőn még kialakulhat. Melegszik az idő, megyénk térségében a hőmérséklet csúcsértéke elérheti a 17, 22 fokot. Hajnalonként 5, 10 fok közé hűi le a levegő. A jövő hét vége felé felhősödés kezdődik és csapadék kialakulására kell számítani. Eső, záporeső, zivatar egyaránt kialakulhat megyénk területén. A nappali felmelegedés kissé mérséklődik. f,'M^ 4 A i j . W/Mm Csúcstechnológia Konferencia, vetítéssel Műszaki szakemberek részére szervezett konferenciát Nyíregyházán a VELIPE BT MÉRNÖK IRODA, mely a SELECTRON, AZ ACCU, és a TEKCAST amerikai cégek Lapunk mai száma 90 340 példányban lelent meg magyarországi képviseletét látja el. Az előadássorozat, melyet gyakorlati bemutató és videofilm-vetítés színesített, nagy érdeklődést váltott ki a vállalatvezetők, üzletkötők, menedzserek és vállalkozók körében. S ez nem véletlen, hiszen azoknak az amerikai csúcstechnológiáknak hazai alkalmazási lehetőségeivel ismerkedhettek meg, melyek a közelmúltban kerültek le a COCOM listáról. A fenti említett cégek termékei mellett előadások hangzottak el a LOCTITE, a HILTI és az INTUMEX termékekkel kapcsolatban is. Örömteli lenne, ha a konferencia eredményeként sikerrel járna e csúcstechnológiák hazai alkalmazása. ■Búfelei tő? N emsokára Lengyelország és Csehszlovákia rendszámtábláját sem fogjuk látni — vélekedett elkeseredetten az egyik ismerősöm. A képletes megfogalmazással azt akarta érzékeltetni, hogy a gazdasági versenyben az említett két ország mellett hamarosan jócskán lemaradunk. Véleményét arra alapozza, hogy hazánkban az alkoholizmus ijesztő méreteket öltött, melynek tragikus hatását ö az orvosi rendelőben nap mint nap nyomon követheti. Nem tudom, Magyarország műszaki-gazdasági eredményeit nemzetközileg hogyan fogják jegyezni, de tény: a munkaképes korú lakosság jelentős részének helytállására aligha számíthatunk. A kocsmák felől már kora reggel ittasan botladozók látványa elkeserítő. Olykor a nyíregyházi vasútállomáson dülöngélő, hangoskodó embertömeg láttán azon meditálok: Istenem, vajon az iszákos, minőségi munkára alkalmatlan emberek tízezreivel mit lehet kezdeni? Mire megyünk azokkal a fiatal és középkorúakkal, ráadásul jó erőben lévőkkel, akik a társadalomban csak mint fogyasztók, meg mint lumpen elemek vannak, s lesznek jelen? Rendben van, nekik is szükségük van kenyérre meg sok mindenre, de vajon lesz-e az országnak ereje, lehetősége nekik — az ö segítségük nélkül — emberi életet teremteni? Ha igen, mikorra? S ha ók egyáltalán akarnak, mikor és hogyan végeznek a társadalom számára hasznos munkát? A becsülettel dolgozók egyre nagyobb része az iszákosokkal kapcsolatban nem csatlakozik-e a szélsőséges véleményt vallókhoz? Az alkoholizmus terjedését már számos módon igyekeztek meggátolni, de az erőfeszítések eddig nem jártak számottevő sikerrel. Köztudott: a drasztikus tiltáson és üldözésen alapuló megoldások ritkán vezetnek eredményre. Ugyanígy a könnyen kijátszható rendeletek sem. Lehet, hogy a társadalmi bajok és az alkoholizmus között kimutatható összefüggés, de ha például a környezetemben élő, általam ismert alkoholistákat nézem, egyiküktől sem fogadom el a magyarázatot: azért iszom, mert így, úgy . . . Meggyőződésem, az emberrel, vagy a néppel történjen bármi rossz, azon a lerészegedéssel nem segíthetünk. (cselényi) XIAflILévfolyiíin^níjSzám^^AjR^^^O FORINT^^^^199Lmáju^7j^ícntek