Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-05 / 79. szám
Ipari szövetkezetek kft.-ben Árbevétel 5 milliárd Megyénk ipari szövetkeze"" tei küldöttgyűlést tartottak tegnap Nyíregyházán. Szabó József KISZÖV-elnök megnyitója után a szövetkezetek múlt évi tevékenységét értékelték, szóltak az idei feladatokról és egy alapítvány létrehozásáról is határoztak. A múlt évben ipari szövetkezeteink árbevétele összesen ötmilliárd 200 millió forint volt. A nyereség 255 millió forintot tett ki. Külön figyelmet érdemel, hogy az átlagbér a múlt évben 38 százalékkal emelkedett. Gondok jellemezték az ipari szövetkezetek tavalyi tevékenységét. Csökkent a hazai fizetőképes kereslet, a rubel elszámolású piac összeomlott. Nőtt a veszteséges szövetkezetek száma. A változások a szövetkezeteket is elérték. Hat ipari szövetkezet tavaly kft - vé alakult át. Szintén a múlt évben ágazati — építőipari, cipőipari — szakbizottságokat hoztak létre, gazdasági, szakmai megfontolásokból. Idén szükség lesz további új piacok felkutatására, az építőipari szövetkezetek jórészt csak megyén kívül kapnak majd munkát. Határoztak arról, hogy a közeljövőben egy alapítványt hoznak létre, elsősorban ipari' szövetkezeti nyugdíjasok megsegítésére. Melegszik az idő Változékonyra fordul az időjárás a hétvégén. S zab öles- Szat- már-Bereg megye területe fölött gyaikran lesz erősen felhős az ég, és esőkre, záporesőkre is számítani kell. Vasárnap kissé gyengül a csapadékhajlam, fel- felszaikadozik már a felhőzet, de zápor még akkor is előfordulhat. A délkeleti szél eleinte élénk lesz, va-sárnap a szél északira fordul és időnként erős széllökések is lehetnek. A hajnali órákban általában plusz 3, plusz 5 fok közé hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek megyénkben 10, 15 fok között alakulnak. A hét első felében változékony, gyakran szeles lesz az idő; számottevő csapadék nem valószínű, de zápor továbbra is kialakulhat. Kissé erősödik az éjszakai lehűlés. A hét közepétől változóan felhős lesz az ég, mindennap valószínű néhány órás napsütés. A hőmérséklet emelkedik. A megyei közgyűlés napirendjén Bővíthető a kishatárforgalom I Amolyan, a kívülállók számára érdektelen, az önkormányzat működési intézményirányító tevékenysége szempontjából azonban fontos tizenhárom téma szerepelt a megyei közgyűlés tegnapi ülésének napirendjén. Medgyesi József elnök szóban tájékoztatást adott arról, hogy a közgyűlés apparátusa osztály szerkezetbe rendeződött, titkárság vezetésével Vezse Andrásnét, az intézményirányítási osztály vezetésével Pataki Józsefet, a területfejlesztési osztály vezetésével Vincze Istvánt, a pénzügyi osztály vezetésével Gozman Józsefet, a vállalkozó, vagyonkezelő osztály vezetésével Lajtos Györgyöt bízták meg. Tájékoztatta a közgyűlés tagjait, hogy az alföldi megyék szövetségének tagjaként egységes koncepciót alakítanák ki, hogy törvény óvja meg az Alföldet, mint tájegységet. a természeti értékeket. s tudományos kutatások segítségével alapozzák ezt meg. Elmondta, hogy a közgyűlés megkezdése előtt Horn Gyulával, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével folytatott megbeszéléseket a határ menti kapcsolatokról. Segítségét kérte, hogy a külügyi bizottság támogassa Csanálosnál Kiből lesz kapitány? Kinevezés csak július 1-jén A közelmúltban — mint arról hírt adtunk — kinevezték az új megyei rendőr- főkapitányt. Ám megyénk közvéleményét az is foglalkoztatja, kik lesznek a városi kapitányságvezetők. A témáról kérdeztük dr. Hajzer Lászlót, a megyei rendőr-főkapitányság új vezetőjét. Exportáló vállalatok bankja Rugalmas kiteli ehetőségek — fgy „ismeretlenül” is a bankunkon keresztül történt az ország elmúlt évi külkereskedelmi forgalmának egy negyede, úgy hogy időnként anti-reklámot kell folytatnunk a kapacitásaink véges volta miatt — mondta nem kis büszkeséggel Zdeborszky György, a Középeurópai Nemzetközi Bank (CIB) vezérigazgatója tegnapi előadása végén, melyre a nyíregyházi Tudomány Technika Házában került sor a Köz- gazdasági Társaság megyei szervezetének rendezésében. Nyíregyházán, a Sóstói út—Krúdy utca kereszteződésében történt baleset. A vizsgálat szerint a szabálytalanul kanyarodó autóbusz meglökte az érkező Ladát, mely egy Wartburgnak ütközött. Két sérültet kellett ellátni, a kár jelentős. A 12 évvel ezelőtt különleges státussal, hat külföldi bank és az MNB részvényeivel megalakított CIB felmentést kapott a magyar devizajogszabályok alól. „Nagy találmánya” az export előfinanszírozás bevezetése volt. „Az ügyfél mindenek előtt”, vallják a KHB szakemberei. A megbízásokat 3— 4 nap alatt teljesítik, meg is finanszírozzák — megelőlegezik — a külkereskedelmi ügyleteket, melyhez saját forrásaikat használják föl. Alapos hitelképességi vizsgálatot követően ugyan, de partnereiknek, melyek főként a nagy exportáló vállalatok közül kerülnek ki, a megszokottnál nagyobb kedvezményeket, rugalmasabb hitel- lehetőségeket nyújtanak. — Nem akarjuk kizsákmányolni az ügyfeleket — mondta a vezérigazgató, aki bankjának 32—35%-os kamatfeltételeit emelte ki. A kelet-magyarországi ügyfélkörből régi partnereik vannak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is. IVfegbecsült ügyfelük a NYIDOFER, a Nyírség Konzervipari Vállalat, a Szatmár Bútorgyár, a Hunniacoop, a Tiszavasvári Alkaloida és a Vulkán öntöde. Hamarosan bankfiókot nyitnak ebben az országrészben, valószínűleg Debrecenben. G. B. egy új határátkelő megnyitását. adjon segítséget, hogy a beregsurányi határátkelőt tegyék alkalmassá kereskedelmi forgalom lebonyolítására, Lónyánál akadálytalanul juthassanak át az üzletkötők. Záhonynál pedig egy új híd építéséhez nyújtson segítséget, mert a jelenlegi körülmények között a forgalom meggyorsítása reménytelen. Kérte a külügyi bizottság vezetőjének segítségét a déli autópálya megépítéséhez is, mert ez a megye olaszországi külkapcsolatainak fejlesztése szempontjából Igen jelentős. A közgyűlés bizottsági tagjainak megválasztásakor a területfejlesztési bizottság körül alakult ki egy kis nézeteltérés. mert Zilahi József álelnök hiányolta, hogy nincs a jelöltek között például köz(Folytatás a 4. oldalon\ A Nyíregyházi Háziipari Szövetkezetben áprilistól már a téli konfekciókat készítik az S-modellnek és a nyugati megrendelőknek. Képünkön: korszerű gépeken dolgoznak a lányok és asszonyok. (H. P. felv.) EGY CSOMAGBAN A kárpótlási, szövetkezeti és a földtörvény Tájékoztató a kormány üléséréi Elmondta, hogy a rendőr- főkapitányi és rendőrkapitányi pályázatok rendjét a 27 1990. sz. BM rendelet szabályozza. Ezzel kapcsolatban a feladatokat az országos rendőr-főkapitány külön szabályozta. E szabályozás foglal(Folytatás a 4. oldalon) Lapunk mai száma 89 890 példányban lelent meg A kormány csütörtöki ülésén meghívottként részt vett Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, Koppány Zoltán, a VIII. kerület polgármestere, valamint Szegvári Péter fővárosi főjegyző is, mivel a kabinet megtárgyalta a főpolgármester és a kerületi polgármesterek március 27-én, a fővárosi törvény- javaslatról aláírt megállapodását — jelentette be László Balázs kormányszóvivő csütörtök délutáni tájékoztatóján. A kormány második napirendi pontként megvitatta és tervezetként elfogadta az Igazságügyi Minisztérium által előterjesztett, a szövetkezetekről szóló törvényjavaslatot, amelyet állásfoglalása szerint csak akkor terjeszt a Parlament elé, ha megalkotják az átmeneti időszakot szabályozó törvényjavaslatot is. A Gazdasági Kabinet különben egy csomagban kívánja megvitatni a kárpótlá si, a szövetkezeti, az átmeneti időszakot szabályozó, valamint a földtula.idonról szóló törvényjavaslatokat. Mindezek a szakemberek megítélése szerint a második negyedév végére elké- szülnek. A szövetkezeti törvénytervezet rendkívül átfogó, mivel egyrészt 7 ezer szövetkezetét érint, amelyeknek a nyugdíjasokkal együtt 5 millió tagjuk van másrészt a mezőgazdaságon kívül kiterjed az iparra, a kereskedelemre, a lakásépítésre és -fenntartásra, valamint a bank- és hitelszférára is. A kormányszóvivő közölte, hogy a kabinet a késő délutáni szünet után a tejjegy- rendszer bevezetéséről szóló vitával folytatta munkáját. MSZP-sajtótájékoztató Nyíregyházán Tárgyalni a menekültügyről Horn Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának vezetője, aki április 3-án érkezett megyénkbe és több településen tapasztalatokat szerzett arról, mi foglalkoztatja az itt élő embereket, csütörtökön reggel megbeszélést folytatott Medgyesi Józseffel, a megyei közgyűlés elnökével, majd sajtótájékoztatón találkozott a megyei és városi lapok, az MTI, a rádió és a televízió munkatársaival. A megyében iárva azt érzékelte, az itt élőket elsősorban szociális helyzetünk romlása foglalkoztatja, megfigyelhető bizonyos elégedetlenség a kormány és a Parlament munkájával, és cáfolta azt, miszerint az emberek elfordulnának a politikától. Igenis foglalkoztatja az embereket a politika, az is tény viszont, hogy a növekvő aggodalom miatt erősödik az elégedetlenség a politikai intézményekkel, vagy a politikai pártokkal szemben. Megfigyelte, hogy itt, a határszéli megyében kiemelten érdeklődnek az emberek á külpolitikai kérdések iránt, amit természetesnek és érthetőnek tart. Az újságírók kérdéseire válaszolva egyebek között elmondta: az MSZP egyetért minden olyan kezdeményezéssel, amely jobbá teszi a Parlament munkáját — itt a Fidesz javaslatára utalt, amelynek lényege, hogy nagy fontosságú ügyekben a törvénykezést előzze meg a hat parlamenti párt közötti egyeztetés. Hasonló tervezettel korábban már az MSZP is jelentkezett, viszont sok kétely merül még fel. nem tisztázott, hogyan hatna ilyenféle előzetes egyeztetés a kormány, illetve a Parlament működésére. Megyénkben valószínűleg elsőként érzékelhetjük majd a Szovjetunióból várható menekültáradat következményeit. Ezzel kapcsolatban Horn Gyula kifejtette: valóban az lenne a legjobb megoldás, ha olyan körülmények között élhetnének a szomszédos ország polgárai, amelyek nem menekülésre késztetnek. Csakúgy, mint a kisebbség- védelem kérdéseiben, a menekültügyben is a szovjetekkel folytatandó tárgyalásokon szükséges az álláspontokat tisztázni. Egy kérdésre válaszolva kijelentette. „£n a vízumkényszertől sem riadnék vissza.” Az MSZP platformjáról elmondta: tavaly novemberben a kongresszuson elfogadták, hogy a szociáldemokrata irányt követik, eszerint a szociáldemokráciának három lényeges elemét hangsúlyozzák: a szociális piacgazdaságot, a demokrácia és a pluralizmus rendszerének meg» erősítését, valamint a társadalom tagjai számára az esélyegyenlőség megteremtését. Horn Gyula délután a szatmári térségben több településre látogatott el, majd programja a fehérgyarmati nagygyűléssel fejeződött be. XLVIII. évfolyam, 79. szám ÁRA: 7,80 FORINT 1991. április 5., péntek MA: ...... x 8 oldalon