Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-27 / 98. szám
>91. április 27. HÉTVÉGI MELLÉKLETE a tüdőgyógyász főorvossal Feltámad a magyar betegség Dr. Szűk Béla, a megyei kórház I. számú pulmonológiai osztályának vezető főorvosa 56 éves, hat éve dolgozik a megyében. Bár állandó lakhelye ma is Debrecenben van, Nyíregyházát nem akarja elhagyni. Tudományos, szakmai munkája elismert a tüdőgyógyászatban, több országos szakmai kollégiumnak, valamint a Korányi Társaság elnökségének is tagja. Hetven közlemény, három könyv és számtalan előadás bizonyítja hozzáértését. Hosszú évek óta oktat a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. E tevékenységére joggal büszke. Négy gyermeke van. A nagyok közül kettő diplomás, egy fogtechnikus, a kicsi általános iskolába jár. Felesége orvos, a debreceni egészségügyi szakdolgozók szakmai igazgatója. Szűk főorvos hobbija munkája mellett a kertészkedés, kedvenc fái és bokrai között tud igazából kikapcsolódni. 0 Valamikor morbus hungaricusnak, magyar betegségnek nevezték a tbc-t, hiszen a világ számos országa közül nálunk szedte leggyakrabban áldozatát. Évtizedekkel ezelőtt, az elnevezés megszületésekor az indokokra is fényt derítettek a szakemberek. Azt mondták, azért is magyar betegség a tüdövész, mert a magyarok között élt akkoriban a legtöbb szegény, nincstelen... — A tbc keletkezésének kezdetét pontosan nem merjük. Azt azonban tudjuk, hogy a városok fejlődével, az ipari forradalommal kezdődött vészes rjedésének szakasza. A betegség kiindulópontja ngila volt, ott is elsősorban a gyártelepeken szed- í áldozatát. A kimutatások szerint százezer emerre vonatkoztatva nyolcszázan haltak meg tbc- en, akkor, amikor az összlakosság közül egyéb fületeken csak háromszáz esetben volt tuberku- zis a halál oka. Magyarországon az 1900-as vek elején volt a legrosszabb a helyzet. Buda- esten abban az időben százezer emberből 840 sszítette életét tbc miatt. Az ismert adatok szerint óban az időben az egész világ statisztikai adatait gyelembe véve a mienk volt a legrosszabb. Napúnkban is megmaradt a különbség a gazdaságilag sjlett, illetve az elmaradottabb országok, és egyes rszágrészek között. Sajnos, ma is érvényes, hogy zázezer lakos közül a fejlett országokban 9 és 50 özött, a fejletlenebb, harmadik világnak nevezett jldrészeken pedig — például Afrikában — 770 örüli ez a szám. 0 Ezek szerint nyugodtan kimondhatjuk, hogy a tüdőbetegségeket kialakulásuktól egészen napjainkig szociális tényezők befolyásolják? — Pontosan erről van szó. Igazán nem akarom z olvasókat számok tengerével untatni, de mégis y módon szemléltethetők leginkább a tények. Ma- yarországon 1920-ban a napszámosok között zázezer lakosra 830 tbc-s jutott akkor, amikor a agybirtokosok, a jómódban, anyagi biztonságban s nyugalomban élő gazdagok között alig negyven, lehogy elfogultsággal vádoljanak, mondok egy merikai statisztikát is. Az USA-ban az indiánok özött tízszerese a tbc-s halál az átlagos lakossá- énak. A világháború és egyéb szociális megráz- ódtatások — mint például a nagy gazdasági világ- álság — kedveznek a betegség terjedésének. Az 930-as években például az amúgy is rossz ma- yarországi adatok további húsz százalékkal romiak. # Az ember joggal hihetné: ha ilyen szoros az összefüggés a betegség és a szociális, mentális helyzet között, akkor egyszerű a gyógyítás is. Csakhogy ehhez, mint régen, úgy napjainkban is temérdek pénzre lenne szükség, s mint mindany- nyian tudjuk, manapság tatán ebből van a legkevesebb. — A fenti megállapítás igazát bizonyítja, hogy a >etegség csökkenése akkor következett be, ami- ;or az állam figyelmet és pénzt fordított a probléma negoldására. A helyzet súlyosságát felismerve a latvanas években például komoly országos össze- ogás kezdődött. Megszületett az a rendelkezés, tmely állami feladattá minősítette a tbc gyógyke- :e!ését. 0 Mit jelenthet egy betegség gyógyításában az „államiság”? — Azt, hogy minden betegnek ingyenes gyógy- cezelés járt — és ezt szó szerint kell érteni —, in- jyenes volt a kórház, a beteg két évig kapott táp- >énzt. Ezekben az években vezették be a kötelező ízűréseket, építették ki a ma is működő tüdőszűrő úlomasokat és tüdőintézeteket, modernizálták a jépeket, orvosi berendezéseket. Mindezek hatásá- a nagyfokú javulás kezdődött. Sikerült elérni, hogy i hetvenes évek közepére a tbc megszűnt népbe- egség lenni. Egyetlen megye maradt az országsán, ahol változatlanul komoly problémákkal küszködtek, s ez a megye Szabolcs-Szatmár volt. Sajtos, ez a szomorú elsőség jelenleg is létezik. A du- íántúli megyékhez képest Szabolcs-Szatmár-Be- egben négyszer annyi új tbc-s beteget fedezünk el évente. A hetvenes években a pulmonológiai tálózat — épp a tennivalók csökkenése miatt — új eladatokat is átvett. A tbc ugyan csökkent, de a környezetszennyezés fokozódása miatt nagymér- ékben megnőtt a különféle légúti megbetegedések száma: az asztma, hörghurut, tüdőgyulladások, számos foglalkozási betegségnek minősülő tüdőel- /áltozás, no meg a tüdőrák szedi mind gyakrabban áldozatait. Mindezekhez engedjen meg egy személyes élményt. Amikor évekkel ezelőtt Hajdú megyéből Nyíregyházára jöttem, alig akartam el- linni a szomorú tényeket. A légúti megbetegedések gyakonságát, súlyosságát nem tudtam megmagyarázni. Mert azt ugyan megértettem, hogy a oékek a liszt pora miatt gyakrabban megbetegszenek, s ez nincs megyehatárhoz kötve. De hogy mi okozza a mezőgazdaságban dolgozók gyakori megbetegedését, arra csak hosszas kutatás után öttem rá: az almát már szinte hetente permetezik, s a legtöbb esetben mindenféle védőöltözet és óvintézkedés nélkül. Márpedig a levegőszennyezés az egyik legsúlyosabb tényező mindenféle tüdőmegbetegedés esetén. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az emberek döntő része dohányzik is, a két hatás együttese tökéletes magyarázatot ad. Sajnos, ebben a megyében bizonyítottan nagyon rossz a levegő, elavult, korszerűtlen berendezésekkel felszerelt munkahelyek vannak. így nem csoda, hogy a poros, gázos munkahelyen dolgozók s egyben dohányzók 57 százaléka légzőszervi megbetegedésben szenved. Feltűnő adat, hogy a tiszta levegőn élő és dolgozó dohányosoknak 45, a hasonló körülmények között élő nem dohányzóknak csak 7 százaléka betegszik meg. 0 Azt hinné az ember, hogy a gazdaság előrehaladásával, a felvilágosítás terjedésével csökkenhet a tbc. Az adatok ugyanakkor teljesen mást bizonyítanak. Ismét támadásba lendült, egyre gyakrabban arat a tüdőmegbetegedések miatti halál. — Oka ennek az is, hogy mostanra sajnálatosan visszaesett a szűrésen megjelenők száma. Amíg régen kötelező volt a megjelenés, ma már a kutya sem figyel oda, ha valaki évekig nem nézetteti meg magát. Fegyelmezetlenség, nemtörődömség uralkodik, s ebben főleg a városi lakosság jár elöl. Hogy újra növekszik a tbc? Ne csodálkozzunk, hiszen 1989-ben a fertőzöttek 67 százalékát fedeztük fel szűréssel, 90-ben pedig csak 48 százalékra akadhattunk ily módon. A többi beteg már panaszai miatt kerül hozzánk. 0 Márpedig, amikor egy tüdőbeteg rákos panaszokat észlel, fájdalmat érez, olyan stádiumban van, mely csak nehezen vagy egyáltalán nem gyógyítható... — Éppen ez benne a tragikus. Igazán nem riasztásnak szánom, de a hörgőrákba egy év alatt bele lehet halni. Ha valahol, itt igazán érvényes, hogy minden hónap, minden hét számít. Kár lenne szépíteni, hogy a panasszal jelentkezők nagy része bizony már elkésett. Életéből csak hónapok, hetek vannak hátra. 0 Ha nem tévesztjük szem elöl, hogy a betegség kialakulásában a szociális helyzet, a nem megfelelő táplálkozás, a hajsza, a pihenés hiánya, a nagy mennyiségben fogyasztott alkohol játszik döntő szerepet, akkor a jövőre nézve nem sok jót remélhetünk. Növekszik a munkanélküliség, az emberek nagy része egyre rosszabbul él. Van-e megoldás egyáltalán? — Nehéz erre megnyugtató választ adni. A lelki dolgok, a kilátástalanság csökkentik a szervezet ellenálló képességét, ráadásul az egészségügy sem áll a helyzet magaslatán. Mindezeknek is köszönhető, hogy 1989-ben 133, 1990-ben már 151 új fertőző tbc-s beteget fedeztünk fel. A betegség jellegéből következően ez a szám három-négy évig akkor is emelkedne, ha valami csoda folytán egyetlen csapásra minden tényező javulna: lennének megfelelő lakások, egészséges munkahelyek, tiszta levegő, növekedne az életszínvonal. Mivel azonban erről, sajnos, szó sincs, törvényszerűnek látszik, hogy a jövőben komoly problémáknak nézünk elébe. Ráadásul hiába megoldott a gyógykezelés, megfelelő intézeti ellátás és gyógyszer is van elegendő, a fertőző betegek egy része fegyelmezetlen, gyakran a kórházakból idő előtt távozik. Hogy miért teszi? Azért, mert nem érez fájdalmat, így feleslegesnek ítéli az intézetben eltöltött időt. Hogy távozásával hány új beteget szerez, hány embert fertőz, arról csak elképzeléseink lehetnek! Komoly problémának tartom, hogy az emberi szabadság szellemében megszüntették a kényszergyógykezelést, s ma egy súlyosan fertőző tbc-s nyugodtan járhat-kelhet a családjában, akár az egész országban. 0 Főorvos úr gyakran említette a szűréseket, a korai felismerés fontosságát. Ha Szabolcs-Szatmárban a legrosszabb a helyzet, ebből két, egymásnak homlok- egyenest ellentmondó következtetés is levonható. Egyik az, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelő mennyiségű és minőségű berendezések, hiányoznak a szűrőállomások, másik pedig az, hogy tekintettel a súlyosan fertőzött területre, megvannak ugyan a tárgyi feltételek, de azok önmagukban képtelenek ellensúlyozni a bajt. — A szűrések fontossága vitathatatlan. Annál elkeserítőbb, hogy hiába vannak a feltételek, a fegyelmezetlenség e téren is egyre nagyobb. A korábban kiépített szűrőhálózat megfelelően működik, a megye néhány városában a lehető legkorszerűbb színvonalon. Bizonyára hihetetlennek tűnik, hogy e téren a megyeszékhelyen a legrosz- szabb a helyzet. A nyíregyházi tüdőszűrő állomás minden kritikán aluli. Évek óta képtelenek vagyunk elérni, hogy e téren változzon a helyzet. így aztán nem csoda, ha a szűrési fegyelem a városi lakosság körében a legrosszabb. 0 Azt már elmondtuk, hogy a tüdőbetegségek és főképp a tbc tekintetében a mi megyénk megmaradt szomorú fehér foltnak. Az elsőbbség e téren is a mienk. Vannak-e adataink arról, hogy megyén belül melyek a legveszélyesebb, legfertőzöttebb területek? — Évek óta vezetjük a statisztikát, melynek segítségével különböző szempontok szerint világítjuk át a megyét. Az adatok ismeretében nyugodtan mondhatom: a tuberkulózis szempontjából legsúlyosabb a helyzet Kisvárdán és környékén, ahol az országos átlagnak háromszorosa a betegek száma. Kerestük a választ a miértre is. A magyarázatok egyike a sok ingázó. Közülük kerülnek ki azok, akik se állandó lakhelyükön, sem pedig munkahelyükön nem fordulnak orvoshoz, nem járnak szűrésre. Ha a hörgőrákot és a tüdőrákot nézem, akkor elsősorban Vásárosnamény és környéke, rögtön utána pedig Nagykálló és Fehérgyarmat következik. Vásárosnaményban és környékén például százezer emberből 202 szenved légzőszervi rákban, míg országosan csak 78. Nem óhajtok mesz- szemenő következtetéseket levonni, de a statisztikai térképet szemlélve feltűnőnek tartom, hogy a veszélyeztetett területek a szovjet határ mentén húzódnak. Súlyos problémának tartom az asztma jellegű betegek számának évről évre tapasztalható növekedését, közülük az elmúlt esztendőben már több mint ötezret tartottunk nyilván. Számuk egyetlen év alatt 750-nel növekedett. E tekintetben Nyíregyháza, Újfehértó és Nagykálló állnak az első helyen. A megyeszékhelyen például százezer emberből 719 szenved ebben a betegségben. Megdöbbentőnek találom a közelmúltban befejezett vizsgálódásunkat. Tiszavasváriban, ahol nemrég tartottunk teljes körű szűrővizsgálatot, s minden negyedik embernél találtunk valamiféle légúti betegséget. Ilyenkor mindig elkeseredett vagyok, s nehezen látom a kiutat. Kiútnak viszont lennie kell, ezért is dolgozom már évek óta. 0 Köszönöm a beszélgetést. Kovács Éva 8zwktw\ furcsa munkamegosztás kezd kialakulni az % ország vezető politikusai és az átlag állam- : polgár között. Arra gondolok ugyanis, hogy | amíg az állampolgár túlzott önbizalomhiány- '■ ban szenved, ez már-már letargikus állapotba taszítja a „köznépet", addig a vezetők ; többsége mérhetetlen optimizmussal és olykor némi öndicsekvéssel beszél jelenlegi helyzetünkről, kilátásainkról. Az elgondolkodtató, ha vezető politikusaink, tisztelet a kivételnek, nyugati útjaikról hazatérve majdnem mindig azzal kezdik mondandójukat, hogy hazánknak van a legnagyobb ázsiója, árfolyama a fejlett országokban, s ennek folytán mi vagyunk a volt szocialista országok mezőnyében az éllovasok. Erre jön még koronának az a nem éppen szerénységre való megállapítás, amely szerint némely szomszédos ország csak rajtunk keresztül juthat be Európába... Szerintem sokkal szerényebben és mértéktartóéban kellene minősíteni és országvilág előtt közhírré tenni országunk, társadalmunk vélt vagy valós helyét, szerepét. E gőgös önminősítés, amely szerint mi lennénk a volt szocialista országok között az igazi fenegyerekek, nemcsak visszatetsző és ellenszenvet szül, de nem is állja ki a valóság próbáját. Olyan ez, mintha az amerikaiak, angolok, franciák, németek, japánok, svédek, svájciak, ne soroljam tovább az országokat, minden 24 órában kijelentenék melldöngetve, hogy ők járnak az élen a világszínvonalú termékek gyártásában, parlamenti demokráciában és így tovább. Nem tetszik ez, mert megnyilatkozó vezetőik nagyon is jól tudják, mennyire viszonyítás kérdése sok minden, és amiben az egyik ország ma első, nem biztos, hogy néhány hónap múlva is ugyanez marad. Különben is értelmetlen és igaztalan különféle rangsorokat kitalálni. Mi szükség van hát arra, hogy folyton folyvást kijelentsük, mintha csak ezekből akarnánk felépíteni önmagunk olykor gyengének, sebezhetőnek tetsző igazságát, bárhogyan is van, válságtünetek ide, vagy oda, parlamenti csatározások, huzavonák, csökkenő. élet- színvonal ide vagy oda, juszt is mi vagyunk a volt tábor éllovasai. De miben? Közismert, hogy a politikában a lengyelek néhány fejhosszal előbb elkezdték az egypárti rendszer lebontását, a többpártrendszer kiépítését, a parlamenti demokrácia megalapozását. Igaz, hogy a gazdaságuk nem követte ezt az ütemet. Említsük a cseheket, akik talán gazdaságuk fejlettségét tekintve a legközelebb állnak a nyugati szinthez? Vagy milyen lovas a volt NDK, amely ugyan a legfejletlenebb része az egységes Németországnak, mégis egy piacgazdaság keretei között létező társadalom új „ tartománya", még ha jelenleg nem élvezheti ennek számos előnyét. De maradjunk a magunk portáján. Szerintem nincs sok alapja az összehasonlítgatá- soknak, s főleg annak a gőgös fricskának, mintha tőlünk, magyaroktól függne egyes szomszédos országok Nyugat általi befogad- tatása, illetve támogatása. Nem várhatunk külön elbírálást, szuper szimpátiát, amit oly nagyon szeretünk dédelgetni, mert a Nyugatnak, Európának nem az az érdeke, hogy egyetlen volt szocialista ország tudjon megkapaszkodni, s az új rendszer fennmaradását, stabilitását, életképességét megalapozni, hanem valamennyi keiet-közép-európai ország talpraállítása a cél. Ütemkülönbségek persze lehetnek az átmenet időszakában, hol a gazdaság, hol a politika javára vagy kárára, dé éllovasokról és kullogókról nincs értelme beszélni. Mint ahogyan annak sincs sok teteje, ha valamelyik szomszédos országban nem jól bánnak a magyar kisebbséggel, mire egyik-másik vezetőnk kijelenti: márpedig ott vegyék tudomásul, hogy a Nyugathoz vezető út hazánkon keresztül vezet. Azaz mintha a nyugati országoktól várnánk a megzabolázó, ráncba szedő szerepet. (Csak mellékesen jegyzem meg, volt időszak, amikor ezt a közös nagy főnöktől, a Szovjetuniótól reméltük.) Jó hát tudnunk, hogy nem rajtunk keresztül vezet más népek útja Európába, mindenki a saját maga által épített úton érhet el oda. így mi is... Páll Géza || KeletA Magyarország 5
