Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-23 / 94. szám
2 Kelet-Magyarország 1991. április 23. Ingázó óvodások Vége az örökös-buszozásnak Ha a nyíregyházi Örökösföldön iskoláról esik szó, tíz emberből nyolcnak a busz jut eszébe. Jó magyar szokás szerint ugyanis ez a lassan városnyi lélekszámú lakótelep is úgy épült bele a pusztába, hogy az infrastruktúra csak évekkel lemaradva kullog utánna. A tervezéskor elfeledkeztek arról, hogy az odaköltöző fiatal házaspároknak előbb-utóbb gyermekei születnek, akik hároméves korukban óvodába, később pedig iskolába fognak járni. EZEKBEN A NAPOKBAN négy erdélyi művész kiállítása látható a mátészalkai művelődési központban. Felső képünk Nyiri Zoltán: körhinta (jobbról), Lakatos Pál: Játékos II, Szejke Vilmos: Műteremben. Elek Emii felvétele S itt jön be a képbe a busz, amely évek hosszú sora óta utaztatja, vándliztat- ja az örökösföldi gyermekpalántákat a város óvodáiba, illetve iskoláiba. Nem csoda, hogy ilyen tapasztalatok után kissé szorongó szívvel érkeztek a közelmúltban a 21-es iskolában összehívott szülői értekezletre a leendő elsősök apukái és anyukái. Mindenkit felveszünk Karóczkai Ferenc, a lakótelep egyik közgyűlési tagja köszöntötte őket, a meghívottak — Turcsik László, az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke, Kovács Zoltán, a polgármesteri hivatal képviselője, Diczkó Jó- zsefné a 21-es, Hajdú Sándor a Hunyadi Mátyás, és Takács Ferenc, az 5-ös számú általános iskola igazgatója — pedig a lehetőségekről tájékoztatták a szülőket. Turcsik László a legfontosabb bejelentéssel kezdte a fórumot: az 1991—92-es tanévre minden leendő elsőosztályost fel tudnak venni — kb. 250—260-an lesznek — a lakótelep két iskolájában, s az oktatási bizottság határozott állásfoglalása, hogy a kicsiket nem fogják buszoz- tatni. A 21-esben négy, a Hunyadiban akár nyolc első osztály is indulhat, viszont — mivel Nyíregyházán szabad iskolaválasztás van — aki pl. a tagozat miatt belvárosi iskolába szeretné járatni gyermekét, megteheti. A 2-es, az 5-ös, a 6-os és a 20-as iskolákban például nagyon szívesen fogadnak örökösföldi gyerekeket. Emelt szintű testnevelési osztály indul a 21-esben, lehetőség nyílik nyelvek és számítástechnika tanulására is, míg a Hunyadiban speciális francia tagozatos osztályba várják a jelentkezőket. Április 17—18—19-én lezajlott a beiratkozás, a 21- esbe 141 gyerek jelenkezett, míg a Hunyadiba 89. Ez a létszám azonban várhatóan még növekedni fog, ugyanis sajnos mindig akadnak olyan szülők, akik „elfeledkeznek” a tankötelezettségi törvényről, és augusztusban jut eszükbe, hogy gyermekük szeptembertől iskolaköteles. Üj tagozotok Azokat a gyerekeket, akiket a 21-esbe helyhiány miatt nem tudnak felvenni az említett 141-ből, átirányítják a 23-asba. Messzemenően a szülők igényeit veszik majd figyelembe: ha például valamelyik módszer szerint szeretnék taníttatni a gyermeket, vagy közelebb laknak egyik iskolához, mint a másikhoz, esetleg a nagyobb testvér már odajár. Fel kell viszont készülniük a nagyobb gyerekeknek a jövő tanévtől a buszozásra, ugyanis utazgatás csak lesz — mindenkinek nem jut hely a lakótelepi iskolában. A 23-as iskola buszával — az önkormányzat anyagi támogatásával — valamelyik felsőbb évfolyam osztályait szállítják majd a Gádor Béla utcán megüresedő iskolaépületbe, ahol öt osztály fér el, és megoldott az étkeztetés is. Mielőtt azonban bármiféle döntés születne, a szülői munkaközösséggel megtárgyalják a kérdést. Még egy iskola kell A végső megoldást természetesen az jelentené, ha minél hamarabb, még egy iskola épülne az Örökösföldön. Mint a fórum résztvevői elmondták, mindenképpen szeretnék elfogadtatni a közgyűléssel, hogy 1993-ig egy 16 tantermes általános iskol3 nyithassa meg kapuit a lakótelepen. Így hosszú távra megoldódna az itteni gyerekek tanulási — továbbtanulási gondja, néhány év elteltével ugyanis a Hunyadi megkapná eredti funkcióját — aminek épült — gimnázium lehetne. Cservenyák Katalin Emléktúra Don-kanyari emléktúrára hívják a szervezők mindazokat, akik kegyeletteljes főhajtással kívánnak adózni apáink, nagyapáink és az ott pihenők emlékeinek. Voro- nyezs környéke a II. magyar hadsereg pusztulásának színhelye, ahol minden talpalatnyi földet egykor a magyar baka vére öntözött. A május 18 és 26 közötti időszakra tervezett emléktúra nemcsak egy szomorú sorsú generáció rehabilitációját, hanem az utódok megnyugvását, megbékélését is szolgálja. „Az eddig szervezett za- rándokutakkal egész Európa számára akarunk páldát mutatni a népek végleges megbékéléséért” — vallják a szervezők. Korábban elhangzott olyan kijelentés, hogy a fronton jártakat, — s akik jelentkeznek — ingyen elviszik erre az útra, ehhez azonban várják az üzemek, intézmények, önkormányzatok, szervezetek és magánszemélyek adományait. 4 z idő senki és semmi felett nem múlik el nyomtalanul. Gyermekkorunk emlékei mélyen belénk vésődnek. Szinte mindennap eszembe villannak ezek a gondolatok, amikor utam a régi általános iskolám előtt vezet. S az, hogy ebben a több mint százéves épületben, hány és hány tanyasi nebuló fejében gyújtották meg az értelem pislákoló mécsesét. Most mégis haldoklik az almamáter. A körzetesítés buldózere lassan 15 éve becsapta kapuit. A piros cserepek között feketén tátongó lyukak utat engednek esőnek, hónak. Vízmosta árkok szabdalják a vályog- falat. Udvarát fák sarja és gyomnövények uralják. Kidőlt rég a májusfa, melynek árnyékában köszöntöttük minden évben az édesanyákat. A tanterem mestergerendáját barnára aszalta az idő, az ormótlan vaskályha nyomát még ott őrzi az olajos padló. Nem volt sem a víz, sem a villany „bevezetve”. A hetes naponta megtöltötte a tartályt, a tűzfele- lős még óra közben is felállhatott megtömni a kályhát. A sötétben a fényt egy gázlámpa szolgáltatta. Emlékszem, milyen nagy élBölcs baglyok délutánja I Ha valahol, hát Tiszavasváriban aztán tudják az emberek, milyen konkrét veszélyek fenyegetik természeti környezetük értékeit, vagy egyszerűen „csak” létét, megmaradását. A város a vegyipar testközelségében éli hétköznapjait, s egy-két sajnálatos baleset már a közömbösöket is meggyőzte: a szavak ideje lejárt, tenni kell a természet jócskán megbetegített állapotának lehetőség szerinti javításáért. A még elvégezhető korrekciókat sürgősen el kell végezni mindenkinek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hogy legyen jövő, legyen emberiség-megmaradás. E gondolatok és a Föld Napja megünneplésének jegyében rendeztek a napokban bemutatóval és rajzikiállítással egybekötött műsoros délutánt a tiszavasvári „Bölcs Bagoly Természetvédelmi Oktatóiközpont” szakkörösei. Az esemény alkalmat teremtett arra is, hogy megemlékezzenek a természet- és környezetvédelmi kör fennállásának huszadik évfordulójáról. A városi művelődési központ nagytermében egybegyűltek — Legány Andrásnak, az oktatóközpont vezetőjének nyitó szavait követően — megtekintették a szakkörösök múltját és jelenét átfogó, mintegy másfél órás összeállítást. Az egyszerre több diiaképet kivetítő megoldás igen szemléletessé és információgazdaggá tette a minden szempontból rendhagyó. komplexitásra törekvő műsort. Az irodalom, a szép szó mindvégig jelen volt, hol egy jól kiválasztott vers, hol pedig a pontosan megformált — érthetően hangzó! — gyermekmondatokban. A hang- effektek (zenei aláfestés, apró, erdei zajok, madárhan- gok) tovább mélyítették a gazdag tartalmú benyomásokat, mintegy példát adva a sokoldalú, emberarcú nevelés gyakorlatáról. Az ovisok — a kis „fülemülék” —, majd a „huho- gócskák” összeállítása után a nagyok, a felsőtagozatosok és középiskolások következtek precízen megszerkesztett bemutatkozásukkal. A művelődési központ zsúfolásig megtelt nézőtere őszinte elismeréssel fogadta a szokványtól mentes produkciókat. A tudományosság mindvégig úgy volt jelen, hogy bárki érezhette: ezek a gyerekek nemcsak könyvekből tanulták meg szeretni és óvni a természetet, hanem benne és érte élnek. Rájuk már biztonsággal számíthat a világűr térségeiben úszó, csodálatosan kéklő fényekbe burkolózó bolygó, a Föld! Kállai János „Bölcs baglyok” munka közben, az oktatóbázison. (Balázs Attila felvétele.) Akiért a Big Ben szól Ingyen a fellegekben Barna József, Nyíregyháza. Ennyit tudtunk róla. ennyit adott hírül a Magyar Hírlap. No meg még azt, hogy mellesleg ö Is nyert egy ingyen utat Londonba, az angol légi- társaságtól, a British Airways- töl. De mindez sokáig kevés volt ahhoz, hogy megtaláljuk. Ha hiszik, ha nem, tucatszám élnek e városban Barna Józsefek. S mi lett volna annak a következménye, ha sorra becsengetünk mindegyikhez, hogy: ne haragudjon, maga utazik Londonba? Végül —, mint ahogy lenni szokott — a véletlen segített. A Sza- bolcshő műszaki osztályának gépész üzemmérnökében ráleltünk a szerencsésre. ményt jelentett a kerékpárdinamóval működő diavetítő. Négyen ültünk egy pad- ban, a zöld festék lekopott a tinta- és a tollszártartó körül. Lapjába belevésett elődeink kézjele: „Itt szenvedtem K. J." — olvastam minden „csendes órán” — mert nekünk ilyen is volt. A négy, majd két osztály megfért egymás mellett — s míg az egyik felelt, a másik feladatokat oldott meg. Sokszor hamarabb tudtam a választ a feltett kérdésre, mint idősebb társam. Négy év nagy idő, életem egy darabja, boldog, szent gyermekével. Mint pöttömnyi emberpalánta naponta legyűrtem a magam hat kilométerét esőben, hóban. Hányszor megfagyott a táskámban az uzsonnára hozott zsíroskenyér! Menynyi melegség, szeretet köt mégis ehhez az épülethez. Itt éltem meg az első rajongást egy copfos iránt, de itt éreztem meg először a csalódás ízét is. A mese és a valóságos világ összekeveredett, a barna szekrénybe zárt könyvek csodáit otthon habzsoltam a petróleum- lámpa fényénél. A tanítóim, az Ég áldja mek Okét, mennyire igyekeztek belőlünk, tót ivadékokból embert nevelni. Rég nyugdíjba mentek, köztük, az akkor még csak negyven felé járó, „Öregnek” becézett osztályfőnököm is. Hogy féltük szigorát, hatalmas tenyerét! Rajongtunk viszont megkapó történeteiért igazságosságáért. A farsangi színdarabok izgalmai, a kirándulások mindmind jó útravalót jelentet- tett. Most már az enyészeté az épület. Udvarát felveti a gaz. Hiába várja a gyermekzsivajt, a padlón csoszogó lábakat. Nem csenget a napos rézágyúhüvellyel, örökre vége a tanévnek. Dankó Mihály — Irigyelnek száma egy- gyel növekedett. Velem. — Ám a pályázati szelvény beküldésénél ön is furcsán, kétkedve nézett volna rám! — A kollégái is ezt tették? — Bizony. Bár együtt fogalmaztuk meg a pályázati feltételként kért reklámszöveget. Aztán el is feledkeztünk az egészről. S jött április 3. Ott a nevem az újságban. Gyorstelefon a légi- társaságnak, valóban én vagyok-e az? Aztán az értesítés, s a napokban kézhez vett jegy mindent tisztázott. — Mikor indul? — Április 23-án kedden, különgépen, a további harminchat nyertessel. Vissza mindenki akkor jön, amikor akar. Mi hat nap után ... — Mi? — Igen. Ugyanis két személyre szól a meghívás. — Kit visz? — Mivel egyedülálló vagyok, ez komoly gondot jelentett. Végül az egyik ismerősöm mellett döntöttem. — Első út? — Huszonhat országban jártam már, köztük az Egyesült Államokban is, Párizsban egy féltucatszor. — S London? — Ez lesz a második találkozás. Almamáter-sirató
