Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-09 / 58. szám
1991. március 9. HÉTVÉGI MELLÉKLETE Az üveg művészete A szenvedés stációi löm A pályakezdő fiatalok első megmérettetésére hozta létre a Madách Könyvkiadó a Főnix füzeteket, amelynek az elmúlt években több mint húsz kötete látott napvilágot. Ez a sorozat olcsó, papírkötésű, könnyen kezelhető kiadványokkal gyarapította a szlovákiai magyar könyvtermést. Telitalálat a cím, a főnix a halhatatlanság és a megújuló élet jelképe az egyiptomi és a görög-római mitológiában. Az ötszáz évente önmagát elégető és hamvaiból azonnal újjáéledő madár akár a nemzetiségi lét egészét, el- pusztíthatatlanságát is szimbolizálja. A sorozat legfrissebb darabjai a nyolcvanas évek szlovákiai író-költő nemzedékét mutatják be. Az iródiásokat, akik 1986-ban a Próbaút antológiában mutatkoztak be, s akik kezdetben a közös gondolkodás igényével léptek föl, s nemzedéki jegyeket mutattak. A látásmód egyezésén túl azonban — az önálló köteteket lapozgatva — úgy tűnik, a nemzedék szó rájuk sem használható a szó eredeti értelmében, a Próbaút csupán keret volt, az íródiások (a szó a kezdő Írogatok negyedévenkénti érsekújvári találkozóját jelölte az évtized derekán) önálló útra léptek, s az elkülönülés, a másság igénye munkál a kötetekben. Az állam nem vonul ki a közoktatásból ] Készül az új törvény Magasszintü jogszabályok életében tíz év nem tekinthető matuzsálemi kornak. Úgy tűnik azonban, hogy az 1985. évi I. törvénynek, népszerűbb nevén: az oktatásinak még a hatályba lépésekor megjövendölt időt sem sikerült megérnie. Megléte óta már módosítani kellett, s az új, a megváltozott társadalmi-gazdasági-politikai körülményekhez igazodó, fiatalabb „leszármazott”, az új, el — (be) — fogadásra vár. Az utóbbi időben már megszoktuk, hogy a törvénykezési folyamatokat rendkívüli érdeklődés övezi, s nemcsak a profik és szakértők részéről. Mindannyiunk gondjává lett az, ami korábban csak a jogalkotókat foglalkoztatta igazán. Paragrafusok alpontjainak szófordulatain rágódunk, írásjelek pontosabb használatáért emelünk szót, mert tudjuk: munkánk jövőbeni zavarmentessége függhet ezektől a kis dolgoktól is. A közoktatási törvény szakmai tervezetének vitáját is felfokozott várakozás előzte meg. A fővárosban szervezett fórumra 1680- an jelentkeztek (pedig: a rendezvény nem volt ingyenes), s így a „megismétlésre" is hamarosan sor kerül. A tömegjelenség mögötti legfőbb motívum, mint ahogyan Gazsó Ferenc minisztériumi főtanácsos, a tervezet kimunkálásának irányítója mondotta, az, hogy a pedagógus tudni akarja, merre tart az iskola. Törvénycsalások A főtanácsos vitaindítója valóban lényeges momentumokra hívta fel a figyelmet. MegfogalBörtönrácsra emlékeztető vaskerítés, mögötte hatalmas bozót. A kuszanövények halmaza már jóval túlnőtt az őket fogvatartó kerítésen, átnyúlik, szinte áthömpölyög felette. , Kitörés előtti állapot. Égő nádas. A tájképen feszültség, túlfűtött érzelmi hangulat Merengő női fej, az arcon kilátástalanság. Két összefonódott alak, a n'ő és a férfi szövetsége a kietlen táj ellenére is valamiféle biztonságot sugall. Vihar a szénakazalban, fújja, sodorja a szél a megbontott kazlat, a szalmaszálakat, akár csak az erdélyi népet a történelem szerte a világ minden tája felé. Hajló fák a viharban, a Sütő András-i gondolat képen megfogalmazva, a szél előtt meg kell ugyan hajolni, de a gyökér erős, a konok fa a vihar után kiegyenesedik. Tűzvész után leégett tarló, fa, üszők. Pusztulás. De foltokban az új élet, a sarjadó zsenge fü. Török Leventének, a múlt évben Erdélyből áttelepült festőnek a képei szinte maguktól beszélnek. Visszatérő motívum a kerítés, a vihar előtti állapot, a reménytelenség. Csend van a képeken, fenyegető, robbanás előtti csend. A szenvedés stációi. A képek többnyire tehetetlenséget tükröznek, amelyet olykor csak a meleg emberi kapcsolatok, a szerelem, a barátság képes feloldani. Török Levente 1976-ban végezte el Marosvásárhelyen a művészeti iskolát, s azóta több önálló és csoportos kiállításon vett részt. A romániai képzőművészeti élet számontartott alkotója volt. Érdeklődése csakhamar az üvegszobrászat felé fordult, elsajátítja a mesterség fogásait. Az üvegkészítés a megélhetését is biztosítja, tervező lesz egy üveggyárban. Alkotó munkáját az üveg mint új lehetőség kiszélesíti, üvegplasztikái, egyedi munkái kiállításokon szerepelnek, sőt néhányat különböző múzeumok is megvásárolnak. Sajátos stílusú tárgyai akva- rell-szerű hatást keltenek, lágyságot és melegséget árasztanak. Üvegtárgyai ősi formákat idéznek: gömb, félgömb, tojás, a folyó által kerekre csiszolt kő. Több alkotásában a tengeri faunák emléke kisér. Némelyik műve a múló időt igyekszik ábrázolni, jellegzetes példányai ennek a négy darabból állóTavasz, Nyár, Ősz, Tél című munkája, amelyen színben és formában a Török László: Párbeszéd négy évszak jellegzetes jegyei fedezhetők fel. Török Levente tavaly nyáron telepedett át Vásárosnaményba, az üvegipari művek vásárosna- ményi telepe adott számára munkahelyet. A néhány hónapja Magyarországon élő festő, üvegművész itt készült alkotásaiban is még a múlt emléke kísér, a szorongás, a félelem, az útkeresés, de néhány mostanában készült új festményén már ott az oldódás. A feloldozást adó táj, az otthon melege, és olykor az irónia is megjelenik a képeken. Török Levente megyénkben már két kiállításon is bemutatkozott. Tavaly a városi képtár közös tárlatán, most pedig Vincze László grafikáival közösen a vá- sárosnaményi művelődési köz- ponban láthatók március végéig képei Bodnár István Hamary Dénes: Fényképalbum Csak fényképeken mosolygok önmagámra Tejfogaimban a holnap kígyómérge Emlékkép darabok agyamban Néha anyámra gondolok, néha a testvérre Ki nem dobja felém a kék labdát Asztmás a múlt, egyre betegebb S egyre fájdalmasabb felköhögni A sejtelme szorult kórt. Egyetlen Játék sem maradt a holnaftrmnak Valahol oszlik az elásott szeméthegyekben Nem én, csak az idő kegyetlen Horváth János: Nővér A nyárfa még kopaszon feszül az égnek, de szöghajú, szép fagyöngyleányai már fürtös fejjel kandikálnak ki az ágak közül. Miután a szélsuhancok megérintették ölüket, levetették hópártájukat. A szemükben remegő gyenge könnycseppek mégis inkább örömről, mint az elveszett tiszta szemérem siratásának fájdalmáról tanúskodnak. Örülök — néhány órája még kesergő földfia — én is, mert a Tisza tekergő partja visz- szaad önmagámnak. Körülöttem téltigrisek levetett és a homokra dobott fehércsíkos bundái hevernek. A parti jégpáncélon túl szabadon hömpölyög az áttetsző zöld víz. A folyó bölcs és méltóságteljes. Meg kell merülni benne. Parányi fehér hajócskákat, apró kis jégtáblákat kerülgetve megindulok befelé. Sekély itt a víz, sokáig be lehet gyalogolni. A sípcsont pattanásig feszülő jégcsap, a lábfej fájó víz alatti jéghegy. A bőr idegesen borzolódik, de a test kétségbeesett „hátraarc" — parancsait a fegyelmezett agy nem teljesíti. Rövidesen nyakig merülök. Körülölel a Tisza, a magyar Gangesz, az én szent folyamom. A Nirvánáig simogató, ringató, felfrissítő, megtiszító csoda. Ha már kitelt a földi esztendőm, tegyetek üvegkoporsóba, s bocsássatok bele ott, ahol a legmélyebb errefelé, az Igo- nyánál. A megmerítkezéssel lelkem korsajából ki- löttyintettem a hétköznapok idegeskedéseiből, szorongásaiból és fájdalmaiból álló zavaros löttyöt, hogy megtölthessem a kicsinyességeken felülemelkedő nyugalom, boldogság és szeretet forrástiszta vizével. Olajár, öbölháború, kamatadó s az erszényünkön dohosén ki-bejáró „lapos menny- kő" ott fekszik a lábam előtt. Nem fáj, hogy lassan elfogy a század, hogy a cirmos arccal, futt pofával a Kárpátok vad hegyei közé menekülő tél életem egy darabját is magával viszi a szájában. Hazafelé beugróm a testvéremékhez. Éppen a vasárnapi ebéd kellős közepére csöppenek be. Nővérem csigalevessel kínál. Itt van anyám is, sőt én látom az asztalnál csaknem negyven éve eltemetett nagyapámat, több, mint húsz éve meghalt nagyanyámat s közel két évtizede a végtelenbe röppent nagynénémet és apámat is. Nyitnikék Az asztalfőn ül a nagyapám, „Berti bácsi”. Csak a kövér húst eszi. A soványát, vagy ahogy ő monjda, „az ösztövérjét" nekünk, az unokáinak adja. Nagy fehér bajuszát megtörli eres, barna kézfejével. A .nagyanyám, „Terka néni" szokás szerint — „Jó nekem, fiam, itt is."—a kisasztalnál kuporog. Komótosan kanalazza a finom csigalevest. Valaha ő is ugyanilyet főzött. Többi ételremekeinek, a tengerikásás töltöttkáposztának, a tejfeles csirkének, a káposz- táspaszulynak és a puliszkának fenséges ízei is nővérem — a fiatal,, Terke" — főztjei- ben születnek újjá. Apám mogyorófabarka bajuszának végén és szeme sarkában huncutság bujkál. Az ablakon kívülre tereli a figyelmemet, hogy ezalatt kicsenhesse a zúzát a tányéromból. Utána úgyis visszaadja. Sokszor eljátszott kedves játék ez, a feleségem és a gyermekeim is ismerik. Nagyapám, apám, nagynéném, nagyanyám eltűnnek a levesgőzben, de emlékük, szeretetük tovább melegít. Nővérem meséli, hogy Somogy megyéből származó menye, aki még a töltöttkáposztát sem ismerte, nemhogy szövőszék bordáján orsóval sodort tésztáról hallott volna, a csigaleves szó hallatára elborzadt. Meztelen, főtt éticsigákat látott maga előtt. Aztán megnyugodott, mert ilyen finomat még nem evett. Nekem is nagyon ízlik. „Köszönöm, de a sült libából már nem kérek. Otthon is vár az ebéd”. „Akkor legalább vigyél valamit”, és „Ftézike" már csomagolt is, házi készítésű hurkát, süteményt, befőttet. A sógorom meg egy üveg tarpai bort csempész a kosárba. Amikor odakint megérint a friss levegő, érzem, hogy bár lábát tüske marja, gyenge arcát szúrós kóró verdesi, mégis közeledik a szöszke szép lány, a tavasz. Otthon eszembe jut az ősszel a mélyhűtőbe elrakott kökény. Előveszek egy adagot. Pár perc alatt kiolvadnak, ehető állapotúra puhulnak a deres, madárlátta bogyók. Édes, savany- kás, keserű, fanyar zamatok, ízek futkosnak boldogan a számban. Holnap viszek kóstolóba a nővéreméknek is belőle, hogy nekik is jusson az elmúlt év őszének kései üzenetéből. e — hogy ne gondoljak az \ őszre — ebben a pillanatban K m megszólal és vég nélküli csiM J lingelésbe kezd a kikelet édes éneklője, a nyitnikék torkában egy parányi ezüstcsengettyű. Égre leng tőle a lélek, a szív megtelik földi örömmel, s e messzi távolban ködlő ormótlan nagy gondhegyek édes kis mikiegereket szülnek. Szilvási Csaba mazta: a törvénykezés nem képes az oktatásügy valamennyi problémájára választ adni, csupán egyik eszköze a feszültségek feloldásának. Valójában egy törvényegyüttest kell mielőbb kimunkálni, melynek a közoktatási törvény mellett fontos részét kell, hogy képezze a felsőoktatási és tudományos, valamint a szakoktatási törvény. A munka jelenlegi fázisában a felsoroltak átgondolt összehangolása látszik kritikus pontnak, a szinkronba hozás a legsürgetőbb feladatnak. A készülő törvény néhány elemével külön is foglalkozott az előadó. Hogyan módosul, és egyáltalán: mi lesz a szerepe az államnak a közoktatásban? Hogyan valósítható meg az ún. többcsatornás finanszírozás? Hogyan kíván az új törvény teret nyitni az iskolaszerkezet átalakításának? Miként jelennek meg egy nem szakigazgatási típusú irányítás-ellenőrzés elemei a jogszabályokban? Módosult szerep Úgy vélem, nem szükséges hangsúlyozni: a kiragadott felvetések kardinális területeket érintettek, s a legszerteágazóbb vitairányba inspirálhatták a jelenlevőket. Gazsó Ferenc kiemelte: a törvény nem szabályoz tartalmi — szakmai — kérdéseket, s nem foglalkozik tételesen az intézmények hétköznapjaival. A kötelezettségek viszont, vagyis az, hogy mit, kinek kell financiálisán is biztosítani az oktatásban, benne foglaltatnak. Megfogalmazódik az állam módosult szerepe; az ellátási kötelezettségek egyetemlegessége az uralkodás helyett a gondoskodás felé tolja el a hangsúlyokat, azaz: a közoktatás alapvető fenntartója az állam lesz ill. marad. Derültséget keltett, amikor hozzátette: ez nem új elem, legfeljebb újdonságként fog hatni, ha meg is valósul! A tervezet szerint, az állam feladata marad az egységesítő szabályozás néhány területen: meghatározni a képzési ciklusok alapkövetelményeit, ezzel ösz- szefüggésben a mérési és vizsgakövetelményeket, felvállalni a tantervek és tankönyvek alternatíváinak kimunkáltatását és terjesztését. Mindez azt sejteti: az iskolai önállóság nem lesz azonos a teljes tanszabadsággal. Az egységesítő szabályozás bizonyos össztársadalmi érdekek érvényesítését kívánja szolgálni. Két póluson Izgalmas problémaként foglalkozott az irányítás kérdéskörével. Az ellenőrzés-értékelés feladata — a kimenetszabályozás elvének megfelelően — az államra hárul, de nem szakigazgatási típusú „kivitelezésben”. A kétpólusú irányítás egy állami (minisztériumi) és egy iskolai szintet feltételez (hozzátéve: a fenntartási és törvényességi kötelezettségek ellátásának szintjei is meglesznek), vagyis maga az oktatási intézmény válik egyfajta szakirányítási „szervvé”. A társadalmi véleménynyilvánítás intézményesítését fogják megjeleníteni az iskolaszékek. A kibontakozó, bizonytalanságokat és ellenvéleményeket is jelző vita, a részletkérdésekre is kiterjedő nagyszámú hozzászólás és vélemény bizonyította: ha az új törvény jogszabályokba „rejtett” rendszer- és szemléletváltási törekvéseinek valóban érvényt kívánunk szerezni, elodázhatatlan, hogy a kormányzat az oktatást most már tényleg stratégiai ágazatként kezelje! Kállai János M Kelet agyarország 8
