Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-27 / 72. szám
1991. március 27. Kelet-Magyarország 5 HÍMESTOJÁSFESTÖ- VERSENY. Húsvéti üdvözlőlapokból kiállítást rendeznek március 27-én 15 órától Nagyvarsányban az Általános Művelődési Központban. Ekkor kerül sor a Faluház állandó kiállításának a megnyitására és az ÁMK-napok zárórendezvényére is. Halálos balesetek Március 25-én 20 óra körül Tamás István teherfuvarozó, miskolci lakos Skoda 100- as típusú személygépkocsival Tiszavasvári felől Ti- szalök irányába közlekedett. Ittassága és figyelmetlensége miatt későn vette észre a vele azonos irányba kivilágítatlan kerékpárral haladó 46 éves Ondó Géza tiszavasvári lakost, akit elütött. A biciklis a helyszínen meghalt. Március 26-án reggel 7 óra körül egy Dacia Nyíregyháza felől Nagykálló irányába haladt. Nagyszállásnál a személyautó vezetője járművével balra szándékozott kanyarodni, miközben összeütközött az őt balról előző, szolgálatban lévő, forgalomirányító sorkatona által vezetett motorkerékpárral. A baleset következtében a motorkerékpár felborult, s az azt vezető katona a helyszínen meghalt, míg utasa — szintén katona —■ súlyosan megsérült. A rendőrség mindkét eset részletes körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. Szurkálás az otthonban Molnár Mihályitól, a megyei rendőr- f őkapitá n yság ügy elet v e- zefcőjétől több véres bűncselekményről kaptunk hírt. Március 25^én 18 órakor a ho- dászi szociális otthonban az 54 éves Szalai Péter szociális gondozott ittasan a szobatársát, a 68 éves Tánczos Mihályt (előzetes szóváltás után) zsebkéssel mellkason szúrta, melynek következtében Tánczos Mihály 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülést szenvedett. Március 25-én 21,30 órakor a 23 éves Orosz Sándor foglalkozás méliküLi vásárosnaményi lakos haragos viszony miatt Vásáros- naményban a Széchenyi utcán a 30 éves Rózsa János foglalkozás nélküli helyi laíkost bántalmazta. Orosz a verekedésbe avatkozó 29 éves Lakatos Sándort késsel o-rritájékon szúrta. Ezután Orosz Sándor a Lakásába szaladt, ahol egy nagy méretű kést magához vett, s azzal az utcán tartózkodó Lakatost többször mellkason- és hason szúrta. A Lakatos segítségére siető 42 éves Jónás Gizellát Orosz a karján és a kézfején sebesítette meg. A bűncselekmény következtében Lakatos Sándor 8 napon túl gyógyuló életveszélyes, míg Jónás Gizella könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség Orosz Sándort őrizetbe vette. Betörtek a rakamazi SheLl-kút- nái lévő Snack bárba, a tisza- eszlári Kossuth Tsz alkatrészraktárába, az ibrányi művelődési házba, a gy őr teleki italboltba, a nyírcsaholyi Tsz telepére, és az eperjeskei ABC-'be. Ismeretlen tettes Nagycserkeszen egy magánportáról 67 bárányt ellopott, a kár 300 ezer forint. Több üzlet kirakatüvegét betörték. A Nyírbátori Rendőrkapitányság eljárást indított egy nyírbél- teki férfi ellen, aki március 24- én hajnalban nyírbélteken egy férfit gyomron ütött, majd őt megfenyegette, arra kényszerítette, hogy személygépkocsijával Nyírbátorba vigye. Ott az autó vezetőjét a volán mellől kirángatta, ismét megütötte, majd a sértett járművébe ült, mellyel elhajtott. Az autót a benzinkútnál ha'gyta. Szemüvegbolt Vásárosnaményban Mégiscsak lesz szemü- vegszaküzlet a korábban megszűnt optikai bolt helyett a Bereg fővárosában. A helyi Városi önkormányzat Kórháza és a MOM Mechanikai és Optikai Rt. közös összefogásaként hamarosan megnyílik az új szalküzlet, amely lehetővé teszi a beregiek számára, hogy ne kelljen Mátészalkára utazni a szakrendelésen felírt szemüveg megcsinálta fásáért. Az új üzlet még ki sem nyitott, de naményi szervezők már a jövőt tervezgetik. Szeretnének komputeres szemvizsgálatot és szemüvegrendelést is telepíteni a szakboltba, amely az egyszerű eseteket gyors szolgáltatáshoz juttatná. ÁRKEDVEZMÉNYES fér- fi-női-gyermek kötött holmik árusítására kerül sor a vásárosnaményi Családsegítő Központban március 28-án, csütörtökön 10—16 óráig. Virágzik az aranyeső. Hatoslottó nyeremények A 6. HÉTEN hattalálatos szelvény nem volt. A nyeremények, 5+1-esek: 1 206 295, 5-ösök: 35 135, a 4-esek: 925, a 3-asok: 71 forintot érnek. A közölt adatok nem véglegesek. A SZÍVKLUB március 27- re tervezett foglalkozása elmarad. Az előadást április 10-én tartja meg dr. Szilágyi Attila a Városmajori Művelődési Házban. Lassan három hónapja működik Nyíregyháza belvárosában a Fővárosi Fotó Vállalat FO- TOLUX minilaborja. Befejeződött a próbaüzem, s a tegnapi ünnepélyes megnyitó után most már „teljes gőzzel” működhet- . nek a modern berendezések. FOGADÓÓRÁT tart hivatali helyiségében Bornemissza Lajos rendőr őrnagy, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője március 28-án 14—16 óráig. INDUL A FIDESZ-AKA- DÉMIA. Az eszmetörténeti előadássorozatot azzal a céllal szervezték a nyíregyházi fiatal demokraták, hogy hozzájáruljanak a középiskolás korosztály ismereteinek bővítéséhez. Az első alkalommal, március 27-én, szerdán délután öttől Arisztotelész politikájáról hallhatnak az érdeklődők. Az előadást a TIT-ben tartják (Nyíregyháza, Országzászló tér 10.). ALMATERMESZTÖK számára rendeznek ma 10 órától a nyíregyházi Váci Mihály művelődési Központban konferenciát. A rendevény- nek, melyet a megyei MAE Növényvédelmi Szakosztálya és az FMC Budapesti Irodája szervezett, díszvendége is lesz, Neszmélyi Károly az FM helyettes államtitkárának személyében, aki a mezőgazdaság időszerű gazdaságpolitikai kérdéseiről tart előadást. GÉPKOCSINYEREMÉNY- BETÉTKÖNYV-sorsoláson az alábbi, Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében váltott, ennek megfelelően 14-es sorozatú betétkönyvekkel nyertek a szerencsés tulajdonosok autót. A 10 000 ezer forintos-betétkönyvek közül PF—126- ost nyert a 0082299, a 0087 103, és a 0106228 számú. Wartburg standardot pedig a 0100966 és a 0112865 számú. Az 5000 forintos betétkönyvek közül PF—-126-ost a 0712 565, 0901387, 0904551, 0913898, 0927259, 0930786 számú, Wartburg Standardot a 0771068, 0792239, 0870595, 09 08038, 0922594 számú, Yugo 101 skála személygépkocsit a 0856881 és a 0902107 számú és Skoda Favoritot a 0857328 számú nyert. A következő húzásra májusban kerül sor. Átképző tanfolyam cigányoknak FOGADÓÓRÁN VÁRJA dr. Szilágyi Dénes Mátészalka polgármestere hivatali helyiségében a szálkái lakosokat március 28- án, délelőtt 8—10 óráig. Március 25-én Nyíregyházán a SZABOLCSHÖ Vállalatnál, legújabb pártoló üzeménél tartotta tanácskozását az MCKSZ Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei elnöksége, amelynek munkájában részt vett dr. Zilahi József, a Sza- bolos-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés aleinöke és Juhász Gábor, a megyei munkaügyi központ igazgatója. A testület megtárgyalta és elfogadta, az 1991-es évi 12 pontból álló feladattervét. Elhatározták, hogy a megyei munkaügyi központ segítségével és támogatásával a cigány munkanélküliek részére különböző szakmákban átképző tanfolyamokat szerveznek. Az MCKSZ megyei elnökségének javaslatára, az Autonómia Alapítvány támogatást nyújtott a Szatmárcse- kén megalakult szakcsoportnak mezőgazdasági munkák végzéséhez, felkarolta a nagykállói kezdeményezést, ahol vályogvetésre szövetkeztek a cigányok. A fehérgyarmatiak is benyújtották pályázatukat munkahelyet teremtő üzem létrehozására. Szabó Lőrincről nevezték el a héten tartott ünnepségen Fehérgyarmat legrégibb — Széchenyi utcai német nyelv- tagozatos — általános iskoláját. Képünkön a névadóünnepség egy pillanata. Mátészalkaiaké a pálma Első helyezést ért el a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola gépész tanuló csapata az országos „Szabó Gusztáv” mezőgazdasági gépész szakmai vetélkedőn. A Kiskunhalason, a helyi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskola és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kara által szervezett vetélkedőn háromfős csapattal indultak a szakaiak. A három harmadik évfolyamos tanuló, név szerint Papp Sándor, Sebők Attila és Sárosi István az ország több mezőgazdasági szakiközépiskoláját megelőzve érte el a kimagasló eredményt. Házi mágus O erékfájós régi ismerősömmel jutottam össze a minap. Feltűnően egyenes volt a tartása és könnyed mozdulattal vetette magát a fotelbe. — Mi van veled? — kérdeztem őszinte csodálkozással — csak nem jársz te is valami csodatévő doktorhoz, netán csontkovácshoz? — Ráhibáztál — válaszolta sejtelmes mosollyal — házi természetgyógyászom van. __ ? — Igen — folytatta a barátom — néhány napja egy szombat reggel, miközben hason fekve lustálkodtam még egy keveset az ágyon, berobogott a szobába a kisebbik neveletlen gyermekem és pusztán csibészség- bői a derekamra ugrott és ugrálni kezdett rajtam. Már éppen le akartam teremteni, amikor abbahagyta. Ezután, csodák-csodája, évek óta nem tapasztalt könnyedséggel sikerült kipattanni az ágyból. A derekam egyszerűen megjavult. Azóta minden este „kezeli” a házi mágusom. —gb— BODÖ KAROLY FESTŐMŰVÉSZ, a nyíregyházi tanárképző főiskola rajz tanszékének oktatója szuggesz- tív erejű, erős színhatásaival megragadó képeit jól ismeri • megyeszékhelyünk tárlatlátogató közönsége. Ezekből a képekből nyílik kiállítás a Képcsarnok Benczúr-termében március 28-án délután 2 órakor. A több mint harminc alkotást a jövő hét végéig tekinthetik meg az érdeklődők. Nyíregyházáról Iserlohnban Rövid időn belül többször is szerepelt az Iserlohner Kreisanzeiger und Zeitung című német napilap márciusi szántaiban Nyíregyháza. Mint közismert, a testvérvárosi kapcsolatok jegyében tavaly iserlöhni »apókat rendeztek Nyíregyházán, s a vendégek akkor filmet készítettek a megyeszékhelyről. Ezt a filmet mutatták be a német városban — a cikk szerint nagy érdeklődés mellett. Egy másik írás azt hangsúlyozta, hogy a testvérvárosi kapcsolatok nem csupán „politikai-turizmusra” korlátozódnak. Ennek bizonyítására sorolja fel a lap azokat a kulturális eseményeket, amelyek révén a két nép közelebb került egymáshoz. Nyíregyháza, Tünde u. 13. Telefon: 15-342 Nyitva: 7—Í7 óráig szombat: 7—13 óráig ÉPÍTŐANYAG TELEPÜNK KÍNÁL: Cement, oltottmész, falazóanyagokat, fürdőszoba garnitúra, burkoló anyagokat, belső ajtókat, bútorlapokat. AUTÓSBOLTUNK KÍNÁL: LADA, TRABANT, WARTBURG, IFA ALKATRÉSZEKET. (1269) /-i—«ÁlfA—r-\ JtADÉPKER KFT Holnapi számunkban: K forroInIM M 1 27., szerda A Nap kél 5 óra 35 perckor, nyugszik 18 óra 05 perckor, a Hold kél 15 óra 06 perckor, nyugszik 4 óra 03 perckor. HAJNALKA NAPJA A mai kedves Hajnalka nevünk Vörösmarty Mihály alkotása, aki a Zalán futása c. költeménye hősnőjét „Hajná”-nak nevezte. Ebből fejlődött ki aztán a Hajnal és a Hajnalka. Külföldi névmagyarázók viszont a latin ,,Aurea”, azaz „aurora”: „hajnal” jelentésű női nevet vélik alapjául, de nyelvünkben az Aurea nevet az Aranka helyettesíti, így eredeti magyar névnek kell tekintenünk a Hajnalkát. Várható időjárás ma estig: változóan, néhol erősen felhős lesz az ég, elszórtan esővel, záporral. A keleti szél megélénkül. Erősödő hidegfront hatására kell számítani. A hőmérséklet 1—4, kora délután 6—9 fok körül alakul. A TISZA Tiszabecsnél —116 cm, árad, 12%, 9,8 °C, Vásárosnaménynél —54 cm, árad, 15%, 10,0 °C, Záhonynál —134 cm, árad, 16%, 10,8 CC, Dombrádnál 77 cm, árad, 26%, —, a SZAMOS Csengéméi —25 cm, árad, 7%, 12,4 °C, a TŰR Garbóiénál —84 cm, apad, 8%, 9,8 °C, a KRASZ- NA Agerdőnél 100 cm, apad, 19%, 9,4 °C. Megér egy mosolyt Ül két úriember a London—Párizs légijáraton. Mindkettő ölében egy-egy diplomata- táska és ketyeg. — Uram — kérdi az ír nemzetiségű az arabot — megmondaná a pontos időt? Az arab felnyitja a táska fedelét és közli: — öt perc múlva robban. Mai lapunkat PÁLL GÉZA szerkesztette Tervezőszerkesztő: CSONKA ZSOLT Esti szerkesztő: MARIK SÁNDOR Hírügyeletes: GALAMBOS BÉLA Telefon: 17 órától 15-121