Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-25 / 70. szám

1991. március 25. Kelet-Magy a rország Megy-e a megye? MAJD A TÖRTÉNELEM ELDÖNTI, helyes volt-e 1990- ben — ezer évvel a vármegyei rendszer kiépítése után — lerombolni, ami tíz évszázadon át többé-kevésbé betöltöt­te funkcióját. Most a rendszerváltással megtörtént a ha­talmi súlypontok áthelyeződése, csak az nem látszik még: a tartalom megváltozása után formailag marad-e vagy megy-e a megye. Nemigen lehet elfogulatlan véleménynek tekinteni Zila­hi Józsefét, hiszen évtizedeken át volt az államigazgatás megyei apparátusának többnyire vezetőbeosztású dolgo­zója, most pedig a megyei közgyűlés alelnöke, ám ez a múlt és jelen azt is jelenti, hogy nálánál szakavatottabb véleményt kevesen fogalmazhatnak közigazgatásunk je­lenlegi állapotáról és várható sorsáról. Azt mondja: most az egyensúly keresgetésénél tartunk, ami érthető, hiszen az államigazgatási hierarchia tago­zódása a rendszerváltásnak megfelelően egészen más lett. Egy alapvető és súlyos félreértése azonban a jelenlegi történelemnek, ha szétzúzza a vármegyéket. A több mint ezeréves államigazgatási struktúra bebizonyította élet- képességét és ez akkor is igaz, ha az elmúlt negyven év túlfejlesztett állapota volt a vármegyei funkciónak. De­ltát mi lovasnemzet vagyunk, most átesünk a ló másik oldalára. A megyei tanácsok abból fakadóan követhettek el hibát, hogy a tanácstörvény végső soron a terület első számú gazdájává tette őket. Ez adott jogot a túlzott be­avatkozásra, amit a mi megyénk a gazdaságban tett, és ez valóban lényegesen több volt, mint államigazgatási funk­ció. Viszont napjainkban is meg kell ezt tenni valakinek, teljesen mindegy, hogy minek fogják hívni. AZ ÁLLAM BEAVATKOZIK a gazdasági folyamatok­ba Nyugaton is. Ott a vámpolitikával, protekcionizmussal, itt pedig korábban a kézi vezérléssel. Az olasz állam is elvonja az észak profitját és beinjekciózza a délbe, hogy valamiféle kiegyenlítődés jöjjön létre az országban. Nem igaz, hogy a piacgazdaság azt jelenti: az államnak ki kelt vonulni a gazdaságból. És valakinek a területfejlesztési politikát is fel kell vál­lalni. Ezért volt hibás lépés a megyei irányítás teljes ki­iktatása, kikapcsolása. HOGYAN FOSZTOTTÁK MEG funkcióitól a megyét? Egyszerűen. A minisztérium úgy tudta növelni hatáskörét, hogy elvonta azt a megyétől, a városok hatalmát pedig úgy lehetett növelni, hogy a megyéből telepítettek oda feladatokat. Erre mondta Zilahi József, hogy addig míg a minisztérium jó működik, nincs gond. De melyik miniszté­rium működik ma jól ebben az országban? Egyetlen egy sem. Talán a Kupa Mihály vezette Pénzügyminisztérium áll talpra leghamarabb. Tehát olyan helyekre kerültek a hatáskörök, ahol nem tudnak vele élni. Mert bármelyik településtől kérdezzük is: melyik minisztérium nyújtott segítséget nekik, egyet sem tudnak említeni. A megyének pedig annyi joga sincs, mint egy telepü­lési önkormányzatnak, mert a települési önkormányzat­nak például meghagyták a hatósági jogköröket, a megyei­nek ilyen jogosítványa nincs. Pedig a települések maguk­ra hagyva komoly bajba kerülhetnek. Persze nem minden településen van, vagy lesz baj. A megyei alelnök teljesen önkényes terminológia alap­ján három kategóriát különböztet meg. Vannak olyan városok — mondja — amelyek képesek a rájuk bízott feladatokat ellátni és hatásköröket gyakorolni. Itt van például Nyíregyháza. Egyet lehet vele érteni, hogy a 30.— 40 ezer lakos fölötti városok gazdálkodási, államigazga­tási, kulturális ereje olyan, hogy képes a maga és a tér­sége számára megszervezni a feladatokat. A másik kategóriába a kisebb városokat sorolja, és ez megyénkben sajátos problémákat okoz. A mi kis váro­saink képtelenek térségi feladatokat felvállalni és ellátni. Sőt, némely esetben egy 8 ezres lakosú város a saját maga dolgát sem képes profi módon megszervezni. De azt el kell fogadni, igenis joga van minden kisvá­rosnak a saját közigazgatásán belül primátussal rendel­kezni, oda kívülről senki ne szólhasson bele, hogyan oszt­ja el vagyonát, jövedelmét, hogyan irányít. De az már nem jó, hogy ezek a városok kistelepülésekre, térségekre kiható intézményeket vesznek magukra, holott irányítá­sát, fejlesztését, felújítását, működtetését szakmailag kép­telenek ellátni. Magyarul ez azt jelenti, hogy hatalmi gócok átrendezé­se teljesen egyértelműen kistelepülés-ellenes. És ez érez­hető a hangulatukon. A megye 227 települése eddig úgy ahogy együtt volt. Most azonban, hogy a megyei közgyű­lés elfogadta a költségvetést és megállapította, melyik in­tézmények tartoznak a megyei és melyek a helyi önkor­mányzat hatáskörébe, elszabadultak az indulatok. Az ön- kormányzatok egy része ugyanis nem érti: miért kell ne­ki az adott kisvároshoz tartozni, ahol épp olyan hatalmi pozíciókat lát megnyilvánulni, mint annak idején a me­gyénél volt. Csak ott még rosszabbul és minőségében gyatrábbul látják el ezt a feladatot. VAN OLYAN TELEPÜLÉS, amelyiktől kórházfelújítás és -fenntartás címén lakosonként 200 forint hozzájárulást kér a város. És ebben a pillanatban kettéválnak az érde­kek, a kistelepülések azt látják, hogy a városok az ő jö­vedelmük elvonásával akarnak gazdagodni. Ez veszedel­mes dolog és a jövőben nem lesz járható út. Ami még ennél is súlyosabb: a kistelepülések többsé­gében az alapvető szakmai dolgokat sem ismerik. A jegy­ző szakember, de mindenben ő sem lehet otthon. Tehát valamiféle szakmai, koordinatív segítségre mindenütt szükség van. Jó példa rá, hogy február 22-ig kellett az idei céltámogatási pályázatokat elkészíteni. A legtöbb te­lepülés nem tudta megoldani, ami nem csoda, hiszen 103 jogcímen lehetett több mint 1 milliárd forintos igényt be­terjeszteni. Nem volt szakemberük, járatlanok voltak az ilyen pályázatok elkészítésében és a város sem tudott se­gítséget adni, vagy inkább el volt foglalva saját dolgával. Tehát sem a minisztériumoktól, sem a kisvárosoktól nem kaptak segítséget, ezért kulcskérdés a megye szerepköré­nek mielőbbi tisztázása. MINDENT EGYBEVETVE: a megyei önkormányzat minden térségben más és más jelleget kell hogy öltsön, ám egyben mind azonos lesz: olyan hatalmuk és olyan te­kintélyük lesz, amit a munkájukkal ki tudnak vívni. Ha elbürokratizálódott apparátust működtetnek, akkor az élettől távolodni fognak, ha. viszont felismerik azokat az okokat, problémákat, törvényszerűségeket, amelyek főleg a kistelepülések működtetéséhez nagyon fontosak, növe­lik azok gazdasági erejét, akkor fel fog értékelődni a ha­táskör nélkül maradt megyei önkormányzat funkciója és szerepe. .....................B. J. M iután nem lepett meg a falurádió március 22-i riportja a ser­téstenyésztők tüntetéséről, kíváncsi lettem arra, hogy az országos napilapok va­jon mit írták az ügyről. Semmit. Ez sem lepett meg. Mert miért is lenne érdeke­sebb és izgalmasabb néhány száz ezer sertéstenyésztő csődbe menetelének törté­nete attól, hogy mi zajlik Torgyán József 'körül, hogy tobzódó a bűnözés, avagy, hogy tavaszi fáradtság vett erőt a honatyákon. Főleg ez az utóbbi a mindenna­pos, az izgalmas téma, hi­szen ország-világ láthatja, hogy az általános viták idején szinte üres a parla­ment. Ország-világ hall­hatja, hogy a parlamenti bizottságdk az érdektelenség és a képviselők távol mara­dása okán aiig^alig határo­zatképeseik. Szó, mi szó, rengeteg olyan dolog van most eb­ben az országban, ami na­gyobb figyelmet érdemel attól, hogy mi zajlik a ser­tésólak körül. Csak a ser­téstenyésztők érzik azt, hogy ami velük történik, disznóság. Dehát mi is tör­téntük? Az országban jelen­leg van vagy 9 millió ser­tés. Ebből a kistermelői gazdaságokban közel ötmil­lió található. A kistermelők egynegyede — tekintélyes szám — abból él, illetve élt, hogy anyakocát tartott és sertést hizlalt. így volt ez még négy hónappal ez­előtt is. de mára a húspiac összeomlott. Nem kell a hízott sertés senkinek sem. Még a garantált minimál­áron sem, 64 forintért. A sertéstenyésztők helyze­te 'kilátástalan. A sertés­ólak tele vannak a ma már túlsúlyos, csökkent értékű hízókkal. A felvásárlók, ha egyáltalán hajlandók át­venni jószágot, akkor átvé­teli áriként jóval a hatvan forint alá mennék, holott tudják, hogy 50—60 forint­ból a magas takarmányárak mellett képtelenség egy ki­logramm sertéshúst előállí­tani. Szabolcsi sertéstartó gazda, Vincze András pana­sza, hogy miközben a poli­tikusok a piacgazdálkodást szajkózzák, a termelők ér­dekét senki és semmi nem védi. Tönkremegy a gazda­ság, tönkremegy ő is. aki új­rakezdési hitelből létesítette sertésfarmját. A hiteleket vissza kell fizetni, más munka híján • a sertéste­nyésztésből meg is kellene élni. Most a ‘kárpótlási ügy­től hangos az ország. A jelenleg kárt szenvedőiket vajon ki fogja kárpótolni? — kérdezi a sertéstartó. Amit a sertéstenyésztő tüntetőik kifogásoltak és fájlaltak: gondjaikra sem a kormány, sem a szakmi­nisztérium nem reagál. Pe­tícióval éltek, választ nem kaptak. M inos felelős ember, aki őket meghallgatná, aki biztató szót szól­na. Mi lesz így az ország mezőgazdaságával, a húster­meléssel, hova lesz így az emberek termelői, vállalkozó kedve? De nemcsak az a baj, hogy egyszer majd nem lesz elegendő hús. Legna­gyobb baj az, hogy sók ezer embernek nem lesz megélhetése. Seres Ernő Az utóbbi évek beruhá­zása során szépen kiala­kult Tiszavasvári köz­pontja. A Polgármesteri Hivatal környékén épült emeletes, korszerű lakások földszintjén üzleteket nyi­tottak. (Elek Emil felvé­tele) Ötlet — magánóvodához A senki földjén A pénzből a sok is kevés. Akkor pedig pláne nagy a baj, ha a szükségesnél is kevesebb van. De olyankor a legnagyobb a probléma, ha nincs, amikor van. A fenti bevezető ta­lán túlságosan elméle- tieskedőnek tűnik, pedig van valóságtartalma. Erre gondoltam, amikor Dede Zol­tánt, a megyei művelődési központ szakszervezeti bi­zottságának titkárát hallgat­tam. A dolgozók több min­dent sérelmeznek. Nem je­lentette be sertki, hogy át­szervezés alatt áll az intéz­mény. Az ott dolgozó szak­emberek véleményére senki se kiváncsi. Három hónapja senki sem törődik velük, a megyéhez már nem tartoz­nak. a város pedig még nem tekinti igazán gazdának ma­gát. Ez utóbbi — az átszer­vezésre hivatkozva — nem engedi a húsz százalékos bérfejlesztés kifizetését. En­nek elmaradása viszont első­sorban azokat érinti majd hátrányosan, akik az átszer­vezés után munkanélkülivé válnak. (Mivel a segély ösz- szege a fizetéshez igazodik.) A települési önkormányza­tok önállóságának deklarálá­sával megszűnt a megyei in­tézmények feladata. Kiszer- veződött alóluk a társadalom — ahogyan az egyik önkor­mányzati vezető fogalmazott nemrég. Ez persze igaz lehet, de az elmúlt négy évtizedben — sem anyagilag, sem gon­dolkodásunkban — nem ké­szültünk fel aura, hogy a munkanélküliség nemcsak az ajtónkon kopogtat, hanem be is lép az otthonunkba. Mire számíthatnak a jelen­legi helyzetben a művelődési központ dolgozói? Erre a kér­désre kértünk választ néhány régi és mai illetékestől. Pataki József — megyei önkormányzati hivatal: — A dolog azért kellemet­len, mert a húsz százalékos bérfejlesztés állami költség­vetési garanciákkal nincs alátámasztva. A bérfejlesztés egyébként is a fenntartó ön- kormányzat jogosítványa. A megyei önkormányzat nem sorolhatta át januárban vagy februárban a dolgozókat — a város terhére. Ez nem lett volna tisztességes. Február 27-től az intézmény viszont a város birtokában van. Gózman József — megyei önkormányzati hivatal: — A megyei önkormányzat a művelődési központ műkö­dését az év első hónapjaiban csak átmenetileg finanszíroz­ta, addig amíg a helyzete meg nem oldódik. A további működte­tést nem tudja vállalni, mert nincs pénze. Ügy gondolom, hogy mihelyt az intézmény­nek lesz saját költségvetése, a jelenlegi gondok fokozato­san megszüntethetők. László Géza, a városi ön- kormányzat gazdasági irodá­jának vezetője: — Az átszervezés alatt ál­ló intézmények esetében (Stadion, Bujtosi Szabadidő Csarnok, MVMK) az önkor­mányzat a pályázatok lezárá­sáig nem járul hozzá a húsz százalékos bérfejlesztés lebonyolításához. Nem akar­juk megkötni a leendő veze­tők kezét. Az önkormányzatnak nincs szándékában anyagilag meg­rövidíteni a dolgozókat. Áp­rilis elsejétől — az intéz­ményvezetők döntése alap­ján — januárig visszamenő­leg megkapják a most „visz­szatartott” bérfejlesztést is. Az igazsághoz tartozik: a húsz százalékos bérfejlesztés nem jár, csupán adható, a kötelező béremelés a közmű­velődési dolgozók esetén 720 forint, viszont alanyi jogon illeti meg őket. Ezt remélem meg is kapták. Tudom, hogy senkit sem vigasztal, de a polgármesteri hivatal munkatársai ugyan­úgy nem kapták meg a bér- fejlesztést. mivel szintén át­szervezés alatt állnak. Márci­us 25-én az MVMK a köz­gyűlés eíé kerül, s költség- vetése is lesz. Április elsejé­től viszont minden bizony­nyal kinevezett vezető áll­hat a művelődési központ dolgozói elé. Nagy István Attila Űjabb érdeklődőket toboroz a nyíregyházi népművészeti stúdió a különböző szakkö­rökbe, klubokba, csoportok­ba. Mese-oviba várnak négy­hat év közötti gyerekeket. Olyan gyermekek jelentkezé­sére számítanak, akik szere­tik a népmesét és örömmel vesznek részt kézügyesség­fejlesztő játékokban. Nem titkolt szándék, hogy a kicsi­nyekkel foglalkozó óvónők­től részben szakképzett óvó­nők, részben a gyermekek kísérői olyan ötleteket kap­janak, melyek módszertani segítséget nyújthatnak ez­után szervezendő magán­óvodák számára. A meseovi munkanapokon 9—12 óra kö­zött működik. Szakkörökben van lehető­ség gyerekek, diákok, fiatalok számára, hogy elsajátítsák az erdélyi csipkevarrást, a csont- és szarufaragást, ugyanott barkácsolást és fu­rulyamuzsikát is tanítanak. Kis létszámú csoportokban angolt, franciát, spanyolt, olaszt vagy németet tanulhat­nak az érdeklődök. Bárki igénybe veheti a pszichokli- nika szolgáltatásait, amely­ben többek között arra vál­lalkoznak, hogy segítenek a kismamáknak a könnyebb szülés érdekében, különféle relaxációs, lazító gyakorla­tokkal. Sivár utak M ár látom a sorsunkat: lekoposztott utakon ju­tunk majd el Európá­ba. Mert amerre csak jár az ember, mást sem lát, mnt figyelmeztető táblákat. Vigyázz, fakitermelés! Mind­egy, hogy merre araszol az autó. Nagycserkeszen, vagy Túristvándiban, Nyírparasz- nyán, vagy Mezőladányban, mindenütt baltacsapásokat fűrészberregést hall. Füzek, nyárak, akácok dől­nek ki a sorból, s marad utánuk a nagy, sivár puszta­ság. így kell ennek lenni, hisz vének már azok a fák. Kiöregedtek. Eképp csendesí­tik a nyugtalankodó laikust, s úgy tűnik, nem tehetünk mást, el kell fogadni az ér­velést. Annál is inkább, mert tudjuk, a fa nemcsak dísz, de kegyetlenül fogalmazva ipari termék is. S ha egy fa eléri az időt, bizony ki kell vágni, hogy a legoptimálisabb állapotban lehessen haszno­sítani. Ezzel nem is lenne gond, Ám amit most lát az ember, az több mint elgondolkodta­tó. Mert manapság koránt­sem csak az úgynevezett vá­gásérett fák kérgére helye­zik a fűrészt. Ahol a kilenc­venegyes esztendő favágói megjelennek, ott tán fű sem marad utánuk). Vágnak ök mindent, ami csak az útjuk­ba kerül. Az igazat megvallva, fogal­mam sincs, kinek a tulajdo­nában vannak azok az út­menti fasorok. A téeszé, az állami gazdaságé, a közúti igazgatóságé, az erdőgazdasá­gé, vagy valamelyik tanyasi gazdáé . .. ? Nem tudom. Csupán azt látom, — némi túlzással — aki csak cl és mozog, az most baltával jár a hóna alatt. Ma az erdők még állnak, azt még megóvta eddig a jó­zan ész. De a fasorok pusz­tulnak. S úgy tűnik, senki sem foghatja le a baltások kezét. Aknk igyekeznek ki­használni minden percet. Hisz tudják, csak addig ténykedhetnek, míg a föld­törvény után pontot nem tesznek végre. Mert akkor befellegzik az esztelen irtás­nak. Csak addigra nehogy be­teljesedjen az írás elején szereplő jóslat! Az Európába vezető sivár, pucér utak ri­asztó látványa. B. G. d • Késik a bér- fejlesztés • Visszamenőleg megkapják • Mi a tisztességes?

Next

/
Thumbnails
Contents