Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-23 / 69. szám

1991. március 23.

HÉTVÉGI MELLÉKLETE

5

H

a hirtelen nagyobb összeghez akar jutni a Parlament, egyszerűen belenyúl a társadalombiztosítás kasszájába. így volt ez legutóbb a nyugdíjemelésnél, de más példát is találni. Vajon tart- ható-e ez az állapot, hiszen így bármelyik állampolgár úgy érezheti: egyik pillanatról a másikra kiszolgáltatottja lehet a rendszernek, ha nem jut hozzá az őt megillető juttatáshoz. Több fórumon elhangzott már: politikamentes, üzleti

alapokon nyugvó társadalombiztosítást kellene hazánkban is mielőbb bevezetni.

Mikor és miképpen? — erről

vitatkoztak sorozatunkban dr.

Holló László, a Társadalombiztosítási Igazgatóság megyei igazgatója, dr. Barta Tibor, a nyíregyházi egészségügyi alap- ellátási igazgatóság főorvosa, dr. Orosz József, a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyárának gazdasági igazgatóhelyettese, szerkesztőségünket Tóth Kornélia rovatvezető képviselte.

K-M.: Világviszonylatban is egyedülállóan sokat fizet a munkáltató nálunk a társadalombiztosítás számlájára. Ugyanakkor szinte mindenki zsörtölődik, mert valamiért elégedetlen a juttatások mennyiségével vagy annak színvonalával. Van-e objektív igazság ebben a kérdésben?

HL: Nézzünk megyei adatot erre! Az intézetünk tavalyi bevétele 12 milliárd forint voit, ezzel szemben a kiadásaink 13,5 mil- liárdra rúgtak. Ebből egyetlen tételre, a nyugdíjak kifizetésére 9 milliárdot kellett átutalnunk. így bizonyára érthető, hogy a fennmaradó 4,5 milliárd forintból nem tudtunk minden igényt, még a jogosakat sem, kielégíteni. Ha tovább boncolgatjuk az adatokat, havonta 70 millió forintot adunk gyógyszertámogatásként, a táppénzek kifizetése ugyanennyit visz el, az alapellátás támogatására 35 millió forint jut.

B. T. Hiába megy el mérhetetlenül nagy összeg ilyen-olyan segélyekre, járadékokra, támogatásokra, ha sok párhuzamos ügyintézés miatt nem mindig a legjobban rászomlókhoz jutnak el a köz forintjai. Aki kihasznál minden törvényes lehetőséget, bejáratos az önkormányzatokhoz, kaphat segélyt a Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat, de talán még az egyházak közvetítésével is.

H. L.: Naponta 5-600 ügyfél keres meg bennünket, és a legtöbben egy kis pénzt kémek. De azt látjuk, hogy többségük nem kényszerülne kérni, ha tisztességes munkával megkeresné a családja eltartásához szükséges jövedelmet.

0. J.: Éppen eleget beszélünk manapság a munkáltatók szerepéről. Természetesen az lenne az ideális, ha jól szervezett munkát, relatíve magas fizetést adhatnánk a dolgozóknak. S ha nem fenyegetne senkit az elbocsátás réme. De látnunk kell azt is, hogy például a három napig terjedő táppénzt a dolgozók gyakran igénybe veszik, s bizonyára mindannyiunk előtt közismert: ez a pár nap nem feltétlenül a gyógyulást, a regenerálódást szolgálja. Ezeket az összegeket a munkáltató fizeti a társadalombiztosításnak, és a dolgozó nem érdekelt abban, hogy minél kevesebb táppénzes napot töltsön otthon.

H. L.: Elgondolkoztató adat az is, hogy tavaly 27 ezren jelentették be nekünk: rokkantnyugdíjat kérnének. Ez a szám 6 ezerrel haladja meg az előző évit. Sajnos, ma még megéri rokkant- nyugdíjasnak lenni, és ha sikerül mellette munkát találni az illetőnek, két helyről húzhat jövedelmet. Noha még a munkaképességét 67 százalékban elvesztett dolgozó is rehabilitálható, a hazai gyakorlat szerint ez az ember automatikusan rokkantnak nyilváníttatik. Sajnos, még az 50 százalékos munkaképesség-csökkenés esetében is kényszerülünk elfogadni rokkan- tosításL

K-M.: Sokat költünk a betegségek gyógyítására, mégis sok beteg távozik etégededenül az egészség- ügyi intézményekből. Vajon másfajta biztosítási rendszerrel nem lehetne elégedettebbé tenni az állampolgárokat?

0. J.: Amely országokban látványosan javult a lakosság

egészségi állapota, ott rendre nem a betegségek gyógyítására fordították a legnagyobb összeget. Érdemes megismerni például Kanada gyakorlatát, amely a legszélesebb társadalmi alapokon nyugvó biztosítási rendszert

építette ki. De említhetnénk akár Amerikát, akár az észak-európai államokat. Amikor rájöttek, hogy a népesség számos káros szenvedélynek hódol, helytelenül táplálkozik, önpusztító életmódot folytat, ugrásszerűen megnövelték az egészségügyi felvilágosító

propagandára szánt korábbi ösz- szegeket, és rádión, tévén, újságokon keresztül láthatták-hall- hatták az emberek, mit, hogy érdemes az egészségükért tenni. A lelki ráhatás mellett persze anyagilag is érdekeltté tették a

dolgozókat. Nemcsak menedzseri munkakörbe, hanem a fontosabb állásokba eleve olyan pályázókat vettek fel, akik jó megjelenésűek, egészségesen élők, a testmozgásnak hódolók voltak. Tehát egész személyiségükkel azt fejezték ki: ambiciózusak, rátermettek a feladatra, és ehhez minden külső-belső adottsággal rendelkeznek.

B. T.: Nem kizárólag modernebb műszerekre van szüksége az egészségügynek, hanem a szemléleten kellene jócskán változtatnunk. Nyugaton például elképzelhetetlen az a pazarlás,

hogy kórházban kezeljék mondjuk a lábtöréses beteget. Egy két nap alatt hazaadják. Mi viszont esetleg hetekig fektetjük a drága kórházi ágyon. Járóbetegként felírjuk neki a támbotot, amit, ha meggyógyul, rendszerint eldob. Nyugaton odaadják neki a felépüléshez szükséges segédeszközöket, amit később visszavisz, és újabb betegeknek a kezeléséhez használhatják fel. Tehát sok minden nem pénz kérdése lenne, hanem mielőbb a szervezeti felépítést kellene rugalmasabbá, hatékonyabbá alakítani.

K-M.: A készülő társadalombiztosítási törvény bizonyára részletezi majd, ki mennyit fizessen társadalombiztosítási járulékként havonta, és ebből milyen ellátásra tartson igényt.

B. T.: Ma jövedelemarányosan fizetjük a járulékot. Ezért aki többet fizet, esetleg azt gondolja, ő magasabb szintű ellátásra jogosult. Az igazságos az lenne, hogy megállapítanának egy minimális biztosítási díjat, mondjuk havi ezer forintot, és ezért egy alapellátást kapna bárki. Ennek egy részét átvállalhatná a költségvetés. De ha valaki úgy érzi, hogy jut rá pénze, köthetne egy kiegészítő biztosítást, mégpedig úgy, hogy aki egészségesebben él, kevesebbet fizessen, mint aki káros szenvedélyeknek hódol, tehát potenciálisan hamarabb betegedhet meg. így egy menedzser típusú munkakörben dolgozó többet fizetne, mert nagyobb a valószínűsége, hogy infarktust kap, mint a pásztorember. Tehát én nem a differenciálatlan járulékfizetés mellett vagyok, de azt mondom, ne a jövedelemtől függjön, ki mennyit fizet a tb-nek, hanem az életmódja szerint állapítsák meg ezt az összeget.

K-M.: 1991-ben százéves jubileumát ünnepli a magyar társadalombiztosítás. Az első jogszabály hogy fogalmazza meg a rászorultság mértékét?^.

H. L.: Már akkor meghatároztak egy jövedelemszintet, amely alatt valaki jogosult volt ingyenes orvosi ellátást igénybe venni.

B. T.: Éppen ideje, hogy az eltelt száz év alatt bekövetkezett torzulásokat egy új törvénnyel megpróbáljuk kiigazítani. Mindenekelőtt az egészség vagy betegbiztosítást — most mindegy, hogy nevezzük —, külön kell választani a nyugdíjbiztosítástól. Mert most mi van? A Parlament dönt a nyugdíjemelésről, és automatikusan a társadalombiztosítás kasszájából emelik ki ezt a különbözetet. Akkor ott kevesebb marad, például az egészségügyre.

H. L: Hogy a százéves történet kezdetein elkerüljék az ehhez hasonló ellentmondásokat, a nyugdíjjárulékokhoz nem lehetett hozzányúlni, más célra azt a pénzt felhasználni. így lehetősége volt a jogelőd 0TI-nak, hogy befektesse az így befolyt pénzt,

ingatlant vásároljon, és később, amikor a befizetők már nyugdíjjogosultak lettek, nem kellett azt hallaniuk, hogy őket az akkori társadalom tartja el, hanem a felhalmozott tőkéből vagy az ingatlanból hozzájuthatott az őt jogosan megillető pénzhez. Most viszont párhuzamosan történik a be- és a kifizetés, nem is az fizeti be, aki kapja. A továbblépéshez, úgy gondolom, mindenképpen önkormányzati szervezetet kell teremteni, vagy a meglévőhöz utalni a társadalombiztosítás felügyeletét. Tehát ne az döntsön tb-pénzek szétosztásáról, átcsoportosításokról, akit pártérdekek vezérelhetnek. így a Parlament helyett az önkormányzat illetékesebb felügyeleti szervnek tűnhetne. A világon bármely fejlett országban keresünk példát, azt látni: a társadalombiztosítás politikamentes, üzleti alapokon nyugvó vállalkozás. A kormányzati munkából a tb-t kiemelik. Csak a munkavállalók és a munkaadók vagy esetleg az állami költségvetés avatkozhat a társadalombiztosítás munkájába.

K-M.: A társadalombiztosítás neuralgikus pontjait miben fogalmaznák meg?

H. L: A járulékfizetés mértékén feltétlenül változtatni kell, aztán meg kell teremteni a társadalombiztosítás önállóságát, elsősorban szervezetileg. A szociálpolitikát sürgősen le kell választani a tb-ről, mert a segélyezést, a méltányosságot nem szabad a társadalombiztosításnak fölvállalni. Az egyik legfontosabb: biztosítóelvek alapján kell a tb-nek működnie. Végül, de nem utolsósorban a járulék megosztásáról is szó lehetne, bizonyos területen még csökkentést is el tudnék képzelni. A vállalkozók esetében aránytalanul magasnak tartom a járulék mértékét, de ugyanez vonatkozik a vállalatokra is. A munkáltatók még emellett is számos szociálpolitikai feladatot oldanak meg, mível a szociális juttatások átfogó rendszere mind a mai napig nem épült ki.

K-M.: Megyénkben a munkanélküliség egyre szélesebb rétegeket dönt létbizonytalanságba. Tud-e segíteni rajtuk a társadalombiztosítás, legalább a jövőben?

H. L.: Két évvel ezelőtt kezdeményeztem szakmai fórumon a munkanélkülisegély biztosítási

rendszer bevezetését, de sajnos, nem sok sikerrel. Más megyében ugyanis nem látták annyira sürgetőnek a kérdést, mint mi. Pedig a vélhetően hamarosan megszülető tb-törvényben

Gyógyítsd

magad!

Nem igaz, hogy beteg akar lenni mindenki -— állítja az ellentábor. Utalnak arra, hogy

reneszánszát éli a természet- gyógyászat, az emberek hisznek fű-fa gyógyító erejében. A népi gyógyítás ismeretei mellett érdeklődnek az okkult tudományok iránt, híveket szerez az asztrológia, hódít az agykontroll, bestsellerré válnak az öngyógyító programokat ismertető füzetek. Az iskolák egy részében a testnevelők már a világhírű amerikai dr. Kenneth H. Cooper által kidolgozott edzettségi teszt szerint fejlesztik a gyermekek állóképességét. A háziasszonyok keresik a zab- pelyhet, a szóját, a müzlit, és nem ritka a modern fogás az asztalon.

Kirándul, túrázik, együtt sportol a család, a hagyománnyal mifelénk alig rendelkező szauna minden nap foglalt. Kora reggel kocogókat köszönt a sóstói erdő.

Ez is tény. De messze vagyunk attól, hogy elégedettek legyünk az eredménnyel. Ám tudomást nem venni az ellentmondásos folyamatokról és a megoldás azonnali kereséséről több, mint bűn. Hiba.

pontosan meg kell fogalmazni, hogy esetleg ágazati biztosítási rendszert hozzunk létre vagy va-- lami mást. Ehhez persze tudnunk kell pontosan, milyen tennivalók hárulnak a társadalombiztosításra. Éppen ezért jó lenne, ha a törvény elfogadása előtt társadalmi vita bontakozna ki a témáról, hiszen nincs talán az életnek olyan területe, amely bölcsőtől a koporsóig valamennyi állampolgár mindennapjait így átfogná. De látnunk kell, nem biztos, hogy a megyénkben élő embereknek ugyanaz a biztosítási forma lesz a kedvező, mint a fővárosiaknak. A törvény természetesen egyenlő mértékkel szab, de a végleges változat kimunkálásáig a politikai szervezeteken keresztül érdemes lesz ezt befolyásolni.

K-M.: Az egészségügyi alapellátás keretében a szabad orvosválasztás lehetőségéről már sokan beszélnek. Lehetőség lesz-e rá az új törvény elfogadása után?

B. T.: Elvileg már évek óta létezik a szabad orvosválasztás hazánkban. De amikor megkísérlik, hogy meghatározzák: egy orvoshoz két és félezer ember jelentkezhet be, akkor ez megint torz képhez vezethet. Mondjuk

egy három szakvizsgával rendelkező orvos esetleg csak 500 beteget vállal, mert ennyit meg tud gyógyítani, és nem küldi további szakrendelésre. Más orvos, esetleg felületesebb szakmai ismeretekkel, akár 3 ezer beteget is vállal, viszont igen sokat küld szakrendelésre. Ilyen gondok is adódnak. A szabad orvos- választásnak, különösen kezdetben, nem egy életre kell szólnia, hanem mondjuk egy évre, és amennyiben az állampolgár elégedetlen a tavaly választott orvossal, lehetősége legyen máshoz menni.

H. L.: Két variációt tettek le eddig a törvény előkészítői ezzel kapcsolatban. Bizonyos szerződéseket lehet kötni az alapellátásban tevékenykedő orvosokkal. A másik változat szerint az orvosi kamarának jutna szakmai véleményezési szerep, hiszen a társadalombiztosításnak nincs olyan szerepköre, hogy valamelyik orvos szakmai munkáját minősítse. Észrevehetjük, hogy a táppénzes helyzet alakulása, a gyógyszerfelhasználás az egyes orvosok esetében milyen, ezt a költségek oldaláról megnézhetjük, de a szakmai véleményformálás a kamara dolga. A szakma becsülete is úgy kívánja, hogy az orvosi kamara csak a jól dolgozókat preferálja, és megfelelő vélemény alapján a társadalombiztosításnak segítségére lehet abban, hogy kivel, hogyan, milyen formában kössön szerződést, vagy esetleg ne kössön.

K-M.: Mikorra várják, hogy

valóban üzlet lesz a társadalombiztosítás Magyarországon?

H. L.: A törvény, ha minden a tervek szerint alakul, ez év végére megszülethetne, ám előtte a társadalmi vitát a lehető legszélesebb körben kellene megszervezni, hiszen kevés ilyen szerteágazó és átfogó, no és valamennyiünket közvetlenül érintő törvény készül. Ám a változások érzékelését én 1992 végére tenném.

B. T.: Én pesszimistábban ítélem meg a helyzetet. Bár jelentős változásokat várok 1992-re, de az üzleti alapokra helyezett társadalombiztosítást 1996 előtt nem tudom elképzelni.

O. J.: Részrendszerek kidolgozására akár máris lehetne vállalkozni, de az egész kérdéskört összefogni, szemléletében és szerkezetében, no meg anyagi érdekeltségében megváltoztatni még egy jó idő szükségeltetik.

K-M.: Köszönöm, hogy

részt vettek a vitában.

S

Érdek és egészség

Ne" e'ce-ce egészségesnek mutatkozni ma az állampolgároknak hazánkban. Feje tetejére állított logika ez a fejlett országokhoz képest. Egyrészt a mind elkeserítőbb méreteket öltő önpusztító, karos szenvedélyektől sem mentes életmód törvényszerűen vezet a harmincas, negyvenes, ötvenes korosztály halálához. Vagy a rokkanttá nyilvánításához, mert ma — szinte" "9"ezen érthetően — ez egy ..ideális" állapot. Persze akkor, ~a ö> me ette dolgozni valaki, és talál is munkát mint rokkantnyugdíjas.

De ~vkor esz nálunk az egészség követendő ideál? Talán ha divattá .2 k. akkor szerez híveket. Vagy akkor, ha közvetlenül anyag,iag esz érdekelt a dolgozó abban, hogy tökéletes testi- lelk -sze em kondíciót alakítson ki magának, hiszen ennek birtokában kaohat jobb állást, magasabb fizetést, nagyobb társa- ca mi megbecsülést. Ha jobban megfizetik, aki maximálisan de gczk az adagosnál többet, minőségileg jobbat tesz le az asz:a!ra és az erejét, egészségét tékozló ember hátrányba ke- r„ talán tettunk egy lépést a társadalom egészségének rehabilitációja íe é

A beszelgetes résztvevői balról jobbra: dr. Holló László, dr Orosz József, Tóth Kornélia és dr. Barta Tibor