Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-15 / 63. szám

10 1991. március 15. ÜNNEPI MELLÉKLETE "'Bodnár Ákos A magyar reformátusok több százezres táborának országgyű­lése, a tizedik zsinat az egyház legmagasabb világi posztjára emelte dr. Bodnár Ákos nyíregy­házi kórházi sebész főorvost. — Olvasóink nevében is szeretettel gratulálunk e rendkívüli tényhez, hiszen az egyház történetében aligha van példa arra, hogy vidékről, s különösen, erről a tájról válasszon világi el­nököt a Magyarországi re­formátusok legfelsőbb fó­ruma. Kérem, mutatkozzon be. — Szívesen, bár a reformátu­sok ismernek, hiszen 22 éve ál­lok egyházvezetői szolgálatban, ekkor jelöltek a nyírségi egyház­megye gondnokának. Öt évig voltam a tiszántúli egyházkerü­letben Szabó Magda írónő-fő- gondnok helyettese, majd fő­gondnok, s most, a napokban a X. Zsinat bizalmából megbízatá­som országos hatáskörré széle­sedett. De azok kedvéért, akik nem ismernek: 1938-ban születtem Tiszadobon, ahol ko­rábban nagyapám, majd édes­apám volt főjegyző. Apám nem szerette a közigazgatást részben mert műszaki-gazdasági indítta­tású volt, részben mert demokra­tikus beállítottságú, az angol par­lamentarizmus lelkes híve. Emiatt nem tudott kijönni And- rássy gróffal, s ’41 -ben mennünk kellett, őt kényszernyugdíjazták. Miskolcra költöztünk. A háború után — mivel akkor meg Ráko- siéknak nem tetszettek a meg­nyilvánulásai — B-listázták, majd a Hortobágyra deportálták. Mire rehabilitálták és visszatért, miskolci lakásunk és összes bú­torunk odalett. Én pedig osztály­idegennek számítottam, de ’56 őszén megkezdhettem orvosi tanulmányaimat. Itt ismertem meg a feleségemet, megháza­sodtunk, s '62-ben együtt jöttünk gyógyítani Nyíregyházára, ő tü­dőgyógyász főorvos. Az évek során született öt szép gyerme­künk, három lány, két fiú, orvos, tanár- és közgazdászjelölt, szak- középiskplás . és kisgimnazista. Elégedetten élünk. — Talán rossz, hogy Öntől kérdezem: minek tulajdo­nítható, hogy éppen a nyír­egyházi Bodnár Ákos se­bészre esett a választás? Erre legfeljeob azt mondha- tom, hogy a zsinat küldöttei elfo­gadták a gondolkodásomat, a hitvallásomat. ­— Megosztaná ezt velünk? — A megválasztásomat köve­tő percekben Pál apostolnak a Róma-beliekhez intézett levelé­ből idéztem: „Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, ha­nem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozza­tok megütközést, vagy elbot- lást... vigyázzatok, ne káromoljá­tok a jót, amelyben részesülte­tek... azokra a dolgokra töreked­jünk tehát, amelyek a békessé­get és egymás építését szolgál­ják..." Es ezek kétezer éves bölcsességek! Keressük azt, amiben egyetérthetünk. Miért van, hogy a nagy szükségben korábbi ellenségeimmel is együtt tudok menni? Miért nem értékeljük a másik értékét, a benne lévő jót? Miért van, hogy csak a karácsonykor viseljük el egymást, s miért kell újabb évet várnunk a szeretetre? Orvos is vagyok, akit a kétezer éves hip- pokratészi-eskü kötelez, mun­kámban is keresem az ember szeretetét, jobbulását. Minden emberben azt a pontot, amiben különbözünk, hogy megértsem őt, hogy felismerjem, vajon nem az én gondolkodásomon kell vál­„Minden egyes emberre szükségünk van...” toztatni? Talán azért jelöltek erre a valóban csodálatos és igen fe­lelős szolgálatra zsinatbeli test­véreim, mert meglátták, hogy én érdeklődöm mindannyiuk gondo­latai iránt, együtt akarok velük működni. Mert belőlem hiányzik a más hántásának szándéka, mert én mindig is úgy vélem, hogy — bár az egyházak, a mi egyházunk története sem mindig ezt támasztja alá — elsősorban az egyház emberének kell türel­mesnek, megértőnek lenni. Itt tehát nem Bodnár Ákos szemé­lyéről van szó, hanem erről a szemléletről, gondolkodásról, miszerint ha dicsérni nem tudok, legalább ne bántsak. ahelyett, hogy mindent elkövet­nék a megmenté­séért? Sokszor el­gondolom: ha nem a pártoskodás ádáz küzdelmei vezetnék kezün­ket, ha nem azont törnénk a fejünket, hogy hány .napot késtünk mások „vétkei” kitálalá­sával, hol tarta­nánk már?! Olyan kevesen vagyunk, olyan kicsi ez az ország! Minden egyes emberre szükségünk van, hogy el ne vesz- szünk! Az ige sze­rint a jövendő a béke emberéé. Nem lenne-e jobb fél lábon élni, de békességben, mint két lábbal, de békétlenül? Eze- v , kért küzdeni or­szágomban és egyházamban is nagy feladatom. — Munka hát van bőven, nem kell különösképpen keresgélni... — A világi elnök kötelessége megpróbálni helyreállítani az egyházban a világi emberek te­kintélyét, visszakérni a papság­tól a reá jutó szolgálatokat. Erre nem adott a terep, hogy csak a szeretetszolgálatot, a szociális gondozást, a gazdálkodást, az építést említsem. — Meg lehet határozni, hogy ki a jó református ember napjainkban? — Egy görög katolikus lelkész szavaival élek, aki azt kívánta egy frissen beiktatott vezetősé­günknek, hogy sikerüljön nekik valóságos reformátusoknak len­niük. Bizony, milyen nagyon fon­tos, hogy valóságos reformá­tusok, valóságos képviselők, valóságos orvosok, valóságos szabolcsiak, valóságos magya­rok legyünk, hordozva magunk­ban azok lényeges jegyeit. Nem lenne csodálatos, ha valóságos házastársak, valóságos szülők, gyerekek lennénk, valóságos barátok, szomszédok, kollégák? Ha nem papírfecnik maradnának a plakátokon tett ígéretek...? Az evangélisták sem leckét akartak előírni nekünk, amikor papírra vetették Jézus cselekedeteit, az irgalmas szamaritánus esete sem azért lett ezredéveknek szóló példa, mert leírták azt, ha­nem mert utat mutat az Isten képére teremtett ember szerete- téből. Ennyiben tudtam a kérdés­re válaszolni. — Gondolom, minden olva­sónk nevében kívánhatom: járjon fáradozása teljes si­kerrel. Kopka János — Nem lesz könnyen meg­valósítható célkitűzés, hi­szen sokan és sokféle indít­tatásból követelik manap­ság az egyház megújulását, s abban személyi következ­tetések levonását. Milyen a mai református egyház? — Amilyen a magyar társadalom. Sokrétű és sokszí­nű. A világ nagymértékben válto­zott, alakul, A városiasodás, a szekularizáció nem múlik el nyomtalanul. Itt vannak még azok a híveink, akik számára ma is a sötét öltöny, a fehér ing, a csizma és a vasárnapi istentisz­telet jelenti az egyházat, s itt vannak már a farmeres, gitáros ifjak, akik a jazz, ritmusára imád­ják az Istent. És ez nem baji Miért ne létezhetne a mi egyhá­zunkban is sokféle irányzat, miért nem férhetne meg a fejken­dős néni és a farmeres tinédzser gyülekezeteinkben? A baj, ha a mások, mások nézetei iránt türelmetlenség tapasztalható, ha az egyik ki akarja zárni a mási­kat. Az én nagy feladatom, hogy se az öregeknél-fiataloknál, se a jobbmódúaknál-szegényeknél, se az iskolázottaknál-szeré- nyebb képzettségűeknél ne a kü­lönbségek, hanem az azonossá­gok domináljanak. Meggyőződé­sem, hogy nem csak a reformá­tus és református, de a reformá­tus és katolikus, a keresztyén és a muzulmán, az istenhívő és ateista között is meg lehet találni a kapcsolódási pontokat. Vallom, hogy nem attól lesz valaki jó lel­kész, mert fekete attilában jár, jó orvos, mert van szikéje. Egyhá­zunknak e tekintetben is önvizsgálatot kell tartania. — Amely mások kirekeszté­sével járhat netán? — Semmi sem lenne rosz- szabb! Én azt nem határozhatom meg senkinek, hogy az elmúlt évtizedekből milyen következte­tést, tanulságot vonjon le. Az én dolgom legfejlebb a szeretettel­jes késztetés, de nem azért, hogy nekem „bevallja a bűneit”, hogy azokon csemegézzek, ha­nem hogy változzunk ez által. Mert mindannyian gyarló-esendő emberek lévén — egy idős pa­rasztember szavaival — nem mehettünk át úgy a malmon, hogy tiszta maradjon a ruhánk. Vajon felróhatom-e a már veszé­lyes állapotban hozzám került betegnek, hogy miért most jött, maliit A szabadság V* illúziója a mozivásznon MINDEN MELODRÁMA CSAPDA, amelybe a néző — ha akarja, ha nem — szépen bele­sétál. Ellentétben viszont a vad­csapdákkal, amelyek fájdalmat okoznak és többnyire a végle­gesség érvényével tartják fogva a belelépőt, a melodráma kelle­mes fogságot jelent, s amint le­pereg az utolsó képsor, könnye­dén ki lehet lépni belőlük. De addig nem! Meg kell várnunk, míg a főhős parányi ponttá zsu­gorodik a távolodó kamera va­rázslatában, mert addig a rende­ző eljátszik érzelmeinkkel, s min­den más műfajt megelőzve kény­szerít a főhőssel való sorsközös- ség-vállalásra. S mivel minden melodráma alapja egy édes-bús szerelem, az ilyen film nemre való hovatartozás nélkül felkínál­ja az azonosulás lehetőségét. Sidney Pollack már beleülte­tett minket néhányszor ebbe a hintába (Ilyenek voltunk, Ara­nyoskám, Bíborszín, Távol Afri­kától), de mivel korábban is kel­lemes perceket kínált, ismét szí­vesen vállaljuk (a Duna Film jó­voltából) a játékot. Ezúttal a Ha­vana főhősével, a Robert Red- ford alakította pókerjátékossal azonosulhatunk, s bár a közelké­pek árulkodó tanúsága szerint felette sem járt el nyomtalanul az idő, még borostás képpel is meg tudja dobogtatni a hölgyek szí­vét. Miként megdobogtatja Rober- táét, a Lena Olin megformálta forradalmárnőét is, és ugyan a skandináv színésznőről szólva többen is új Greta Garbót emle­getnek, én még várnék ezzel a minősítéssel. Dekoratív jelenség kétségkívül, de nem muszáj föl- tétlen reá figyelni, ha a vásznon van. A TÖRTÉNET HELYSZÍNE a kubai főváros, az események 1958 végnapjaiban játszódnak. Izgalmas helyszín és izgalmas időpont, hiszen néhány órányira vagyunk Fidel Castroék győzel­métől. Nehéz lenne a sok-sok Pollack-interjú ellenére is eldön­teni, mi vonzotta a rendezőt ép­pen most ehhez a témához. Most, amikor a szocialistának nevezett forradalmak újraértéke­lése zajlik, s amikor a Castro vezette rendszer egyre jobban elszigetelődik, s egyre inkább előbukkannak belső ellentmon­dásai. Egy biztos: a mostanában jobbára demagógiája miatt emle­Hamarosan a mozik mű­során egy fergeteges amerikai filmvígjáték, melynek címe: Ford Fairlane kalandjai. Fő­szerepben Andrew Dice Clay és Priscilla Pres­ley. Rendezte Renny Harlin. getett szakállas népvezér hálás lehet Pollacknak, hiszen mozgal­mát és követőit rendkívül kedve­ző színekkel festi meg. Tulajdonképp ez a szemlélet- mód nem anakronisztikus, hi­szen e forradalom valóban tiszta, demokratikus társadalmi célok jegyében folyt, s hogy a folya­mat később a célokkal ellentétes gyakorlatban ölt majd testet, an­nak gyanúja 1958 decemberé­ben fel sem merülhetett. Ám a mai néző az egykori események szemlélése közben mégsem tud elvonatkoztatni a jelenlegi politi­kai összefüggésektől, s ez az el­lentmondás nincs különösebben hasznára a filmnek. A Havanát egy rendkívül ra­vasz módon kitalált ellentét mű­ködteti: mindaz, ami a pókerjáté­kos Jack Weil számára barát­ság, szerelem, kaland, az Rober­ta Duran számára a céltudatos forradalmár lelkivilága és tevé­kenysége. Egyiküket az érzelem vezérli, a másikat az ész, s ami­kor motívumaik kölcsönösen át­fonják egymást, akkor van igazi esély a műfaji alapjelleg érvé­nyesítésére. Erre azonban elég sokáig vár­ni kell; a cselekmény helyenként terjengős, bonyolultabbak az összefüggések, mint amennyit a melodráma elbír, ennek követ­kezménye, hogy az érzelmi amp­litúdó kisebb a műfajban meg­szokottnál. Hogy minden melodráma csal a társadalmi viszonyok feltárásá­ban, az köztudott. Ézért ha vala­ki a kubai forradalom hiteles tör­ténetével akar ismerkedni, ne Pollackhoz folyamodjék. De óv­nék attól is, hogy a Redford ját­szotta főhős idealizált szabadsá­gát hitelesnek tekintse bárki is. Olyan létállapotot testesít meg, amely vagy illúzió, vagy kivétele­sen egyedi. A „NAGY JÁTÉK” IGÉZETÉ­BEN ÉLNI, tökéletes anyagi füg­getlenségben, szabad érzelmi „vegyértékekkel” nyitottan min­den lehetőségre, szabadon meg­választott helyszínen, ez egy­szerre sok a jóból. Elérhetetlen! Illúziók nélkül persze nem ér­demes élni, de mekkora a főhős illúziója a szabadságnak ahhoz az illúziójához képest, amelyért a film forradalmárai mindent koc­kára tesznek? Frucsa, de akár e kifejezetten szórakoztató célzat­tal készült film kapcsán is el le­het gondolkodni néhai Hegel úr­nak a Történelem cselvetéséről írott sorai felett. Hamar Péter N em is olyan régen jelent meg a megyénk műem­lékeit taglaló két hatal­mas kötet az Akadémiai Kiadó jóvoltából, s most egy területileg szomszédos, kultúrájában azzal szerves egységet képező rész­ről, a Kárpátaljáról készült köny­vet forgathatunk. Nagyon szép kiállítású kötettel lepte meg az olvasókat a Tájak- Korok-Múzeumok Egyesület: a Kárpátalja műemlékei c. könyv a terület műemlékeit veszi számba sok-sok színes és fekete-fehér fénykép valamint rajzok, alapraj­zok segítségével. Hiánypótló munka ez, hiszen mindez ideig ilyen összefoglalóval nem ren­delkeztünk a területről. A nagyrészt Deschmann Ala­jos által összegyűjtött adatokat Dercsényi Balázs és Éri István szerkesztette kötetté. A munka bevezetőjében a hányatott sorsú terület történeti és földrajzi átte­kintését találjuk. Térképek igazít­ják el az olvasókat a történeti változások útvesztőjében, a kü­lönböző korok okozta módosulá­sokat és határeltolódásokat is nyomon követve. Külön tárgyalja e rész a középkori várakat, azok maradványait, a középkori temp­lomokat, kastélyokat, s nem fe­ledkezik meg a népi építészet jegyeit és a „magasabb” stíluso­kat egyaránt hordozó fatemplo­mokról sem, melynek külön feje­zetet szentel. Rövid kutatástörté­neti áttekintés veszi számba a területen eddig folytatott nem nagy számú feltárómunkát. Tulajdonképpen ezután követ­Kárpátalja műemlékei kezik a részletesebb műemléki utazás. Nagyobb egységek sze­rint (így Ungvár, Munkács, Be­regszász és Huszt valamint e városok környéke) veszi számba a kötet a települések felkeresés­re érdemesnek ítélt látnivalóit, természetesen a városok na­gyobb számú műemlékeit részle­tesebben taglalva. A történeti stí­lusok nagy jelentőségű épületei­ről, műemlékegyütteseiről már korábban is megjelentek értéke­lések, tanulmányok, s természe­tesen így azok bemutatása so­rán volt miből válogatni. A kisebb településeken álló egy-egy műemlék néhol szűkszavú is­mertetése az alapkutatások hiá­nyára mutat rá. A könyv utolsó nagyobb fejezete Técső és Ver- hovina fatemplomait veszi sorra, bemutatva azok kül­ső és belső jellegzetességeit. A kötetet magyar és orosz hely- névmutató valamint igen részle­tes bibliográfia zárja. Külön érték a mellékelt térkép, melyhez fog­ható az utóbbi időben nem jelent meg sem nálunk, sem a Kárpát­alján. A kötet kedvet ébreszt a kö­zölt látnivalók felkereséséhez. Páll István II Kelel­. A Magyarország------------------------------ WSKBB? H-------------------------------------------------------————-------------------------------------

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents