Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-27 / 49. szám

Kelet-Magyarország — Sport 1991. február 27. Kézilabdakupa Ez nem lehet hátrány Magyar Kupa-mérkőzést ját­szott kedden este az NYVSC NB I-es férfi kézilabda- együttese. A tolnai találkozón a harmadik vo­nalbeli Dunaföldvár volt a piros- kékek ellenfele, a tét pedig a leg­jobb négy közé jutás. DUNAFÖLDVÁR—NYVSC 21:20 (9:8). Tolna 1200 néző. V.: Marosi, Török. NYVSC: Szabó — Jankovics 1, Hellinger 2, Berényi 4, Kerekes 3, Mészá­ros 3, Lemák 3, Cs: Boczák (ka­pus), Kun 3/2, Medve 1, Bajna. Edző: Rácz Sándor. Kiállítások: 6 illetve 18 perc. Hétméteresek: 6/4, illetve 2/2. Igazi kupahangulatú mérkő­zést láthatott a szép számú tolnai közönség, a találkozó nagy ré­szében fej-fej mellett haladt a két csapat, szünet után a nyíregy­háziak előnyhöz jutottak, 18:ló­ra is vezettek. Izgalmas volt a hajrá, hiszen döntetlen állásnál 20 másodperccel a lefújás előtt a nyíregyháziak támadásuk végén ziccert hibáztak, ami megbosz- szulta magát, hiszen három má­sodperccel a mérkőzés vége előtt a földváriak megszerezték a győztes találatot. A végig izgalmas összecsapá­son egygólos hazai siker szüle­tett. ám ez remélhetőleg kevés lesz a földváriak üdvösségéhez, hiszen a visszavágó még hátra van. Ezt jövő kedden Nyíregyhá­zán játsszák, ahol a házigazdák­nak nagy esélye van a továbbju­tás kivívására. Ma már meccs is lesz Dömémé anyai örömök előtt Világválogatott vendégei van­nak a Bujtosi Szabadidő Csar­noknak. A nagyszerű sportcsar­nokban készül a C csoportos vi­lágbajnokságra női kézilabda-vá­logatottunk. A húszas keretben ott van a két debreceni világvá­logatott szélső, Szilágyi Katalin és Szántó Anna. Nincs viszont már velük klubtársuk, Dömémé, aki anyai örömök elé néz, ezért lemondott a világbajnoki részvé­telről. Laurencz László vezető edző stábja tegnap két edzést tartott a. csapatnak, délelőtt és délután egyaránt derekasan dolgoztak legjobbjaink. Az edzések mellett két mérkőzést is játszik a váloga­tott, mindkétszer az ungvári te­rületi válogatott ellen. Ma este hat órától a mátészalkai sport­csarnokban lép pályára a két együttes, csütörtökön pedig a bujtosi sportcsarnokban találkoz­nak ismét. (mán) Tegnap délelőtti edzéslesen: Laurencz László magyaráz, a játé­kosok figyelik a mestert. (Harasztosi) Dózsa helyett UTE Nagy érdeklődés kísérte hét­főn az Újpesti Dózsa közgyűlé­sét. Már előzetesen is mérföld­kőnek tekintették a fórumot. Az volt a kérdés: a Belügyminiszté­rium sportegyesületéből Újpest SAKKHIREK MEGJELENT a megyei Sakk­híradó ez évi 1. száma. Az újság­ban megyei versenyeredmények, sakkhírek, események olvasha­tók. Ezenkívül elemzett sakk­játszmákat, feladványokat is ta­lálhatnak az érdeklődők. A lap­ban interjú olvasható a megyei szövetség elnökével, dr. Bodnár Ákossal. „Big Ben” nemcsak Londonban látványosság Hatvan méter repülés K dden délután a rúdugrással, valamint az újságírók 1 tnérföldes futásával kezdődött meg a 8. Trico- tex Kupa nemzetközi fedettpályás atlétikai viadal a Budapest Sport- csarnokban. Az első örvendetes tény az volt, hogy a sportág kedvelői már 1 viadal elején megtöltötték a széksorokat, s kevéssel 17 óra előtt közölték: minden jegy elkelt. Sőt, sokan be sem jutottak. A nagy ér­deklődés nem véletlen, hiszen a sportcsarnok, közismerten kitűnő pályáján világklasszisok egész sora (épet: a színire. A nézők k'ctoigyobb része persze elsősorban a:' ItagV attrakcióra, a kanadai Ben Jol/rspn 60 méteres re- püle- ire volt kíváncsi. „Big Ben”, ahogy az 1988-as szöuli olimpia bot­rányhősét, a kétéves eltiltása után nemrégiben visszatért vágtázót szerte a világon ismerik. Budapesten is lát­ványosságnak számított. Johnsonon kívül is bőven akadtak kimagasló sztárok a mezőnyben. A 60 méteren rajthoz állt az osztrák fedett­pályás Európa-bajnok Andreas Ber­ger, valamint a kubai Joel Isasi, aki vasárnap a németországi Karlsruhé- ban hajszállal ugyan, de legyőzte a világhírű kanadait. Kitűnő mezőny gyűlt össze a rúdugrásban is, ahol az évek óta francia színekben versenyző Salbert Ferenc mellett honfitársa, az ifjúsági világbajnok Jean Galfione is szerencsét próbált, csakúgy, mint a bolgár Nikolai Nikolov és Delko Le- szev, valamint a szovjet Vlagyimir Poljakov. Bár a nagy találkozóra, amikor Ben Johnson ellenfele amerikai ősri­válisa, a hatszoros olimpiai bajnok Carl Lewis lesz, még várni kell, de Budapesten megjelent „King Carl” húga, Carol Lewis, aki a távolugrás­ban indult. Két számban, a 3 km-es női és az 5 km-es férfi gyaloglásban nemcsak a Tricotex Kupa-győzelem, hanem egyben a magyar bajnoki cím megszerzése volt a tét. (Az eredmény­ről holnapi lapunkban írunk.) MEGYEI CSB A osztály, 1. forduló: Záhony—Nyh. Vízügy 3:5, Tiszavasvári—Nyírbátor 4:4. 2. forduló: Nyh. Vízügy— Nyírbátor 4:4, Záhony—Tisza­vasvári 5:3. Állás: 1. Nyh. Víz­ügy 9, 2. Nyírbátor 8, 3. Zá­hony 8. A RENDEZŐ SZERVEK érte­sítik az általános iskolák sakko­zóit, hogy a 4 fős csapatbajnok­ság megyei döntője március 9. helyett március 2-án kerül meg­rendezésre. Részletes tudnivalók a diáksportbizottságoknál. MEGYEI CSB B osztály, I for­duló: SZÁÉV III—Start SE 1,5:2,5, Tiszavasvári II—Tisza- dada 2,5:1,5. 2. forduló: Start SE—Tiszadada 2:2, SZÁÉV III— Tiszavasvári II 2.5:1.5. sportegyesülete válik-e. Nos, megtörtént a szavazás az Újpesti Dózsa új neve Újpesti Torna Egylet. Elnöke (92 szavazattal) dr. Gedővári Imre lett, az eddigi elnök Hólya István (71) előtt. A közgyűlés elfogadta az új alap­szabályt, majd pillanatokon be­lül felkerült a falat díszítő drapé­riára az UTE-címer. Szó esett arról is, miután megszűnik az igen jelentős BM-támogatás, nemcsak az eddigi szép eredmé­nyek, de maga az egyesület mű­ködése, létesítményei is veszély­be kerülnek. A nagy ugrás Neve: Vaszi Tünde Született: Piskolt (Románia) 1972. Versenyszáma: távolugrás Egyesülete: Nyíregyházi Vas­utas Sport Club Versenyműit: kilenc éve atlé- tizál, 1985-ben serdülő román bajnok, 1991-ben ifjúsági ma­gyar bajnok. Romániából jött át szüleivel Magyarországra 1990 augusztu­sában. Az NYVSC állást és ed­zéslehetőséget biztosított számá­ra. Líceumot végzett, de a tanul­mányokat folytatni szeretpé, mint mondta, fodrász akar lenni. Jövőjét Magyarországon képzeli el, itt szeretne új otthonra lelni. Szerencsésnek tartja magát, hogy már az iskolában kitűnt sportképességeivel. Tünde folytatja: — A sporto­lás mellett imádok táncolni, és főleg a dallamos zenéket kedve­lem. Az olvasás pihentet, néha erre is jut időm. Már közel két éve vártam ezt a hat métert, a nagy ugrást. Itt valahogy fel­gyorsult a fejlődésem, elsősor­ban a speciális lehetőségek igen kiválóak. Tudom, erőnlétben és technikában sokat kell még ja­vulnom, így elsősorban az elugró mozgást szeretném tovább fino­mítani. — Jelenleg Bakosi Béla az edzőm. Én tulajdonképpen ilyen mesterre vágytam, mert határo­SZABOLCS MINI RALI Száguldás a csarnokban Vasárnap délelőtt nagy érdeklődés kísérte Kisvárdán a hagyományos, immár 11. alkalommal rendezett Sza­bolcs Mini Rali autómodellező ver­senyt. Az 5-ös iskola tornacsarnoká­ban kilenc klub több mint félszáz ver­senyzője és autóik mérték össze tudá­sukat. „Dübörögtek” a Mercedesek, Porschék, Suzukik, a nagy világmár­kák, hogy gyorsaságukkal bizonyít­sák: a versenyzők tudásukat, autóik MAI MŰSOR Diákolimpia városi döntő (csapat), guszevi 13. számú isko­Ungvár területi válo­'Asztalitenis: la, 14. Kézilabda. Nemzetközi mérkőzés. Magyar válogatott gatott (nők), Mátészalka, sportcsarnok, 18. pedig állóképességüket. A serdülő, if­júsági és felnőtt kategóriákban végül az alábbi eredmények születtek: Serdülők: 1. Radócz Béla (Debre­cen), 2. Bakonyi Péter (BHG), 3. Ko- leszár Zsolt (Kisvárda). Ifjúságiak: 1. Kiss Barnabás (Debrecen), 2. Juhász Ferenc (Tiszabercel), 3. Aágh Bence (BHG). Felnőttek: 1. Kiss István (Debrecen), 2. Stefka László (BHG), 3. Váradi Mihály (Debrecen). A csa­patverseny végeredménye: 1. Debre­ceni Városi Modellező Klub, 2. Kis- várdai Városi Modellező Klub, 3. Bu­dapesti BHG. A legeredményesebb kisvárdai versenyzők különdíjail a következők kapták: serdülők: Kole- szár Zsolt, ijfúságiak: Koleszár András, felnőttek: Homonna György. (vincze) zott, érzem, mindent tud a távol­ugrásról. A munkabírásom jó, az egészségem rendben van, ezért bizakodó vagyok. Amilyen rossz volt a szilveszter, most olyan jól kezdenek alakulni a dolgok. Úgy gondolom, a versenyzést még jó darabig csinálom, ameddig csak bírom, de azért gondolnom kell a magánéletemre is, ha mégis va­lamiért leállnék, legyen mihez kezdenem, legyen miből megél­nem. Eleinte sokat gondoltam a szülőföldre, de már itt is bará­tokra leltem, és ennek nagyon örülök. Sugárzik róla a kiegyensúlyo­zottság, a biztonság, azért hát megkérdezem: ha egy kívánsá­god lehetne, mi volna az? Tünde gondolkodás nélkül, a legtermé­szetesebb hangon csak annyit mond: „szeretnék boldog ember lenni!” Ez ilyen egyszerű, hát ügy legyen! Molnár István Teke Taurus-győzelem NB II, férfiak: Nyh. Taurus— Egercsehi 5:3 (2519:2447) Psz: He­gyes 460, Spisák 459, Koíeszár 425. Könnyű győzelmet aratott a gumigyá­ri csapat. NB III, férfiak: Szolnoki MÁV— Nyh. Taurus II 6:2, (2233:2197) Psz: Szabados 396, Franyó 374. SZESE— Debreceni MTE II 5:3, (2405:2370) Psz: Benke 432, Sipos 411, Tilk 402. Népes mezőny randevúzott a va­sárnap rendezett 200 golyós megyei felnőttbajnokság küzdelmeiben. Ered­mények: Felnőtt: 1. Szlovenszki Ti­bor (Taurus) 923, 2. Spisák László (Taurus) 878, 3. Koleszár József (Taurus) 871, 4. Mártonfalvi Miklós (SZÉSE) 850. Ijfúsági: 1. Kerényi At­tila (SZESE) 908 Ifjúsági pályacsúcs! 2. Juhász Antal (Taurus) 872, 3. Tilk József (SZÉSE) 817. Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: DR. HARMATI SÁNDOR és DR. KÁRPÁTI IMRE ügyvezető igazgatók. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Kiadó postafiók- szám: 25. Szerkesztőség postafiókszám: 47. Telefon: (42)11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza Árok u. 15. Felelős vezető: JÁGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesitőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 165 forint, negyedévre 495 forint, fél évre 990 forint, egy évre 1980 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. A mai lapszám tervezőszerkesztője: SIPOS BÉLA. 1991. február 27., szerda NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Zenés információs ma­gazin 17,30: Hírek, tudósítások, lap­szemle. Szerkesztő: Várkonyi Zsuzsa NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ 18,00: Műsorismertetés— 18,06: Elil rózsája (mesefilm) — 18,39: Videó- klip-összeállítás — 19,00: Beszélge­tés Gidai Erzsébettel — 19,12: Vi­deóvilág — 19,36: Találkozás Almási Tamás filmrendezővel — 19,47: Vi­deóklipek — 20,06: Bárd András lapszemléje — kb. 20,15: Producerek (feliratos amerikai film) — 21,40: Csak felnőtteknek! (néhány perc ero­tika). A műsor a Filmex Kft. összeál­lítása). KOSSUTH RÁDIÓ 1,30: Reggeli krónika — 8,00: Hírek, Időjárás — 8,05: Hangszemle — ’>,20: Eco-mix — 8,45: Levelekre rö- /iden — 8,50: Külpolitikai figyelő — 7,00: Hírek. Időjárás. Útközben — 7,05: Napközben — 11,00: Hírek, dőjárás. Útközben — 11,05: TIPP Kulturális programajánlat 11,10: Nép­dalkörök és citerazenekarok — i 1,33: Zsákutcák hősei — 12,00: Déli krónika — 12,30: Ki nyer ma? - 12,45: Törvénykönyv — 13,00: Hírek. Időjárás. Útközben — 13,05: Klasszikusok délidőben — 14,00: Hírek. Időjárás. Útközben — 14,05: Ötágú síp — 14,34: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban — 15,00: Hírek. Időjárás. Útközben — 15,05: Metronóm — 16,00: Délutáni krónika — 16,15: Magatartásformák — 17,05: A két Strauss Magyarorszá­gon — 18,00: Esti krónika — 18,30: Ráadás — 19,00: Hírek. Időjárás — 19,05: Sportvilág — 19,15: Láttuk, hallottuk — 19,30: Hol volt, hol nem volt... 19,40: Fábián Éva népdalokat énekel — 19,50: Gong — 20,00: Hí­rek. Időjárás — 20,05: Ami a hírekből kimaradt... 20,35: Régi híres éneke­sek műsorából — 20,55: Ahogy lehet — 21,05: A futár — 22,00: Késő esti krónika — 22,30: Fiók — 23,00: Hí­rek. Időjárás — 23,05: Mozart: Tha- mos — 23,48: Régi fúvósmuzsika — 24,00: Hírek. Időjárás — 0,15-^1,20: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 4,30—6,00: Reggeli zenés műsor — 6,03: Reggeli csúcs — 7,37: Mel­lényzseb —■- slágerekkel — 8,00: Hí­rek. Időjárás — 8,05: Rivaldafényben — 9,00: Hírek. Időjárás — 9,03: Me- fisztó, az énekmester — 9,58: 25 éve a pályán — 10,50: Hajszálgyökerek — 11,00: Hírek. Időjárás — 11,03: Sárga tengeralattjáró — 11,33: Ró­lunk van szó! — 11,40: Ki kopog? — 12,00: Nótamuzsika — 12,53: 5x5 perc ' a Filigran—Medic Karcsúsító Szalonról — 13,00: Hírek. Időjárás 13,03: A tegnap slágereiből — 13,45: Időjárás- és vízállásjelentés — 14,00: Tea hármasban — 14,53: Én csak egy buta nő vagyok — 15,00: Hírek. Időjárás — 15,03: Reklám -— 15,05: Pihenőidő — 17,00—19,00: Rádióma — 19,00: Hírek. Időjárás — 19,03: Kölyökrádió — 19,30: Popre­giszter — 20,00: Embermesék — 21,03: Közkívánatra! — 22,06: Szik­lából víz — 23,00: Hírek. Időjárás — 23,03: Sporthíradó — 23,10: Dzsesszpódium — 0,15—4,20: Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ 6,00: Muzsikáló reggel — Kb. 9,05: Mai programok (x) — 9,10: Új kom­paktlemezeinkből — 10,05: Magyar írás — 10,50: Zenekari muzsika — 12,00: Hírek. Időjárás — 12.05: Sám­son és Delila — 13,00: „Ha el tudná mondani valaki, mi az élet...” — 13,53: így láttam Bartókot — 14,10: Zenekari muzsika — 15,30: Gundula Janowitz operaáriákat énekel — 16,00: Hírek. Időjárás — 16,05: A Christofori trió és a Concerto Armo- nico hangversenye — 17,33: A Ma­gyar Rádió énekkara énekel — 18,00: V materinskom jazyku — 18,20: In limba matema — 18,40: Na matem- jem jeziku — 19,00: Hírek. Időjárás — 19,05: ln der Muttersprache — 19,25: Diszkotéta — 20,40: Egy sze­relem története — 20,55: Operarész­letek — 21,33: A bécsi Schubert Trió hangversenye — 23,00: A test ördöge — 24,00: Hírek. Időjárás — 0,10: Zenei panoráma — 1,07: Zenekari muzsika — 2,00: Szózat TV 1 8,58: Műsorismertetés — 9,00: Kép­újság — 9,05: Tévétoma nyugdíja­soknak — 9,10: ZOOM — 9,40: U. K. Today, Angol nyelvlecke — 10,10: A klinika-— 10,55: Stúdió ’91 — 11,55: Képújság — 16,45: Képj^j- ság — 16,53: Műsorismertetés — 16,55: Déli videóújság — 17,05: Správy, hírek szlovák nyelven —^ 17,10: Alpok—Adria magazin — 17,40: Szép magyar tánc — 17,45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra — 18,00: A szecesszió kora — 19,00: Műsorajánlat — 19,05: Reklám — 19,10: Esti mese — 19,20: Reklám — 19,25: Közlemények — 19,30: Hír­adó — 20,00: Reklám — 20,05: Apád, anyád idejöjjön! — 21,05: Reklám — 21,10: Új Világ. Külpoli­tikai képes krónika — 21,55: Vállal­kozók a Nemzeti Alapítványért — 23,15: Híradó 3. — 23,30: ZDF Hír­adó TV 2 17,00: Képújság — 17,15: TV 2 —„ 17,45: Torpedó — 18,00: Telesport — 18,25: Gyerekeknek — 18,44: TV 2 — 19,00: A vadon szava — 20,42: TV 2 — 21,00: Híradó 2. — 21,20: TV 2 — 21,25: Adó-tanács-adó — 21,35: Szimultán. Hogyan legyünk gazdagok? — 22,20: Néprajzi érté­keink — 22,27: TV 2 Hangversenyek a veszprémi Petőfi Színházban —„Kb. 22,55: Napzárta MOZIMŰSOR Krúdy mozi: HAVANNA. Ea.: 20 óra! PALIMADÁR. Ea.: 16, 18 óra! Béke mozi: KICKBOXER. Egész nap vetítjük! Videóház: HEVES JEGES. Ea.: 16 óra! VAD ORCHIDEÁK. Ea.: 18 és 20 óra! F. gyarmat: DELTA FORCE KOMMANDÓ Mátészalka: NŐSTÉNY ÖR­DÖG Nyírbátor: MÉG DRÁGÁBB AZ ELETED Kisvárda: KEDVES ELLENSÉ­GEM Február 27. szerda 19,00: GYIL- KOSTÁRSAK. Ódry—Déryné­bérlet. 19,00: ÉBREN ÁLMUNK ERDÉ­LYÉBEN. Bérletszünet (Krúdy Színpad) Erdélyből Magyarországra

Next

/
Thumbnails
Contents