Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-02 / 28. szám

1991-’.február 2. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 5 A TEJVÁLSÁGRÓL L ehet, hogy visszatérünk a háború utáni álla­potokra, amikor Őrösről, Napkorról és a me­gyeszékhelyt övező kisebb településekről a tejtermelők biciklin kannákban hozták a vá­rosba a tejet? Akkoriban ez volt a tejeladás lehetséges módja, manapság pedig elképzelhető, hogy a felgyülemlett felesleget ilyen módon kell értékesíteni. Az országban ugyanis 600 millió liter tej csak a készlete­ket növeli, ez a mennyiség eladhatatlan. Ugyanakkor február elsejétől átlagban 22 százalékkal megemelték a tej és tejtermékek fogyasztói árát. Ebben a helyzetben jobb megoldás nem kínálkozik? Erre a kérdésre keres­tük a választ. Meghívásunkat dr. Rudolf János, a megyei tejipari vállalat igazgatója és Turgyán Miklós és felesé­ge napkori tejtermelők fogadták el. Szerkesztőségünket Máthé Csaba képviselte. M. CS.: — Hallottak-e már arról a megyében, hogy valahol az utcára öntötték volna ki a tejet? R. J.: — Csak Hajdú-Biharban történt ilyen esemény. M. CS. — Ha nem emelik a felvásárlási árat és csökkentik az átvett tej- mennyiséget, hasonló ak­cióra a megyében is lehet számítani? T. M.: — Ha nem tudjuk eladni a tejet, akkor sem ez a megol­dás, nem hinném, hogy a tejter­melő a saját kétkezi munkájának az eredményét egy mozdulattal megsemmisítené. M. CS.: — A tejtúlterme­lés arra késztette a tejipa­ri vállalatokat, hogy kény­szerítő lépést alkalmaz­zanak és a termelőktől az elmúlt évi termelés 70 százalékát vegyék át, amit ki is fizetnek. A 30 száza­lékot is bizományba át­veszik, de ennek árát csak akkor fizetik, ha sikerül az értékesítés. Marad-e to­vábbra is ez a drasztikus lépés? R. J.: —r Csak annyit tudunk átvenni, amennyit gazdaságosan a belföldi fogyasztók igényeinek megfelelően fel tudunk dolgozni. A múlt évben például 25 millió liter eladatlan tej halmozódott fel vállalatunknál. Ezt a meny- nyiséget exportbővítéssel lehe­tett volna eladni, ami nem sike­rült. Emiatt 78 millió forintos veszteséget könyveltünk el, ami majdnem teljes egészében a vál­lalat egész évi nyereségét elvit­te. Ezért kényszerülünk korláto­zó rendelkezésekre, elsősorban termelés csökkentésére a terme­lőket. Korábban közöltük a part­nereinkkel, hogy a bizományba átvett tej ellenértékét sem tudjuk kifizetni. A tejipar az érdekvédel­mi szervekkel közösen arra az álláspontra jutott, hogy „csak” 15 százalékos termeléskorláto­zást kérünk a tejtermelőktől, a vállalat az elmúlt évben leszer­ződött mennyiség 85'százalékát átveszi és ki is fizeti. Nekünk az önkormányzatokkal kell felvenni a kapcsolatot, hogy a valós érté­kek alapján, 85 százaléknál több tejet ne vegyünk át. A 15 száza­lékát a mennyiségnek át sem vesszük, ha igen, akkor bizo­mányba, és akkor fizetünk, ha jö­vedelmezően értékesítjük az ex­porttermékeinket. M. CS.: — Egy tejterme­lőnek az a legfájóbb, ha csökkenteni kell a tejter­melést. Egyik módja le­het, hogy eladja a tehenet, bár a húságazatnál is ha­sonló túltermelés mutat­kozik. Mennyire elfogad­ható a koplaltatás mód­szere? T. M.-né: — Ha az abraktakar­mányt csökkentem, akkor a tej zsírtartalma is kevesebb lesz, a jószág lesoványodik, elképzelhe­tő, hogy nem lesz ivarképes, romlik az állomány minősége. Aki igazán szereti az állatokat, az ugyanúgy szenved ilyenkor. Ha újra vissza akarom állítani az eredeti állapotot, akkor a legjobb minőségű abrakkal, lucernaszé­nával, nagyobb gondviseléssel megtehetem. De ez aránytalanul magas költségráfordítást kíván. Az az igazság, kínozni nem akarjuk azzal a jószágot, hogy elvesszük tőle a takarmányt. Számunkra a napi 50-60 literes csökkenés azt jelenti, hogy kénytelenek leszünk 4-5 tehenet eladni, ha tovább romlik a hely­zet, akkor felszámolják a tehe­nészetünket. Saját szükségle­tünkre csak kettőt hagyunk meg. T. M.: — Az apámnak mind­össze két tehene volt, de ebből élt a család, a tej eladásából vá­sárolták az élethez szükséges dolgokat. Mi most is a saját tehe­neinktől lefejt tejet forralva isz- szuk, a vajat, a túrót házilag ké­szítjük. A nagyobbik fiam család­jának és nekünk mindez havi 3-4 ezer forint megtakarítást jelent. Erről kár lenne lemondani. M. CS.: — Már nem is túltermelésről, hanem egyszerűen tejválságról kell beszélnünk. Okai közé elsősorban az expor­tok visszaesését sorolják, pedig inkább a hazai fo­gyasztás csökkenéséről kellene szólni. Ha tovább­ra is ennyire csökken a magyar lakosság tejfo­gyasztása, visszaesünk a húsz évvel ezelőtti szint­re. Ön is így látja? R. J.: — 1987-ig a tejfogyasz­tás területén olyan fellendülés mutatkozott, hogy közelítettünk az európai átlaghoz. Azóta, a kétszeri drasztikus fogyasztói áremelkedés miatt, 20-25 száza­lékkal csökkent a fogyasztás. Az egészséges életmódra való ne­velés, a kulturált táplálkozás pro­pagandája nem érvényesült, az döntött, kinek mennyi pénze van és ebből mennyit költhet élelmi­szerre illetve tejre, tejtermékek­re. 1991 -ben még jobban el fo­gunk távolodni a korábban elér­hetőnek látszott európai átlagtól. Várhatóan idén még jobban fog­nak növekedni a felesleges készletek, amiből még több ex­portterméket kellene gyártanunk, de a külpiacon az önköltségnél alacsonyabb ásón, így ráfizetés­sel értékesítjük ezeket a termé­keket. Még akkor is veszteséges a gyártás, ha az exportszubven­ciókat figyelembe vesszük. M. CS.: — Február else­jével átlagban 22 száza­lékkal emelkednek a tej és tejtermékek fogyasztói árai. Ez csak az év eleji kezdet, várható-e év köz­ben is hasonló áremelke­dés? R. J.: — Erre most nem lehet felelni. Február elsejével vala­mennyit javult a tejtermelők pozí­ciója is, hiszen a felvásárlási árakat 15 százalékkal növelték. M. CS.: — Számomra megfejthetetlennek tűnik az a tény, hogy a megye- székhelytől 70 kilométerre keletre lévő Szovjetunió­ban az országban felhal­mozódott 600 millió liter tejmennyiségnek a több­szörösét is el lehetne adni, de erre képtelenek vagyunk. Miért? R. J.: — Nekünk is érthetet­len, hogy a „tejes” közelségben ekkora felvevő piac van kihasz­nálatlanul. Nem igaz, hogy a vaj- és tejporhegyeket lehetetlen a szovjeteknek valamilyen formá­ban eladni. Marketingszakembe­reink a hét valamennyi napján a Szovjetunióban és Romániában keresik az üzleti lehetőségeket a tejeladásra, de kevés eredmény­nyel. A napokban jött létre az első szovjet barterüzletünk, vi­szont jelentéktelen mennyiségre kötöttünk szerződést. Vajból pél­dául 700 tonnát hűtőtárolókban helyeztünk el, ennek energiakölt­ségei iszonyatosak. Vaj hegyek A megyében évi 25 millió liter plusz­tejtermelésnél a legnagyobb gon­dot nem a folyadék, hanem a tejzsír jelenti, amiből vajhe­gyék emelkednek. A megyei tejipari vállalatok emiatt a zsírdús tejeket megközelítő­leg olyan áron fogják értéke­síteni, mint a 2,8 százalékos zsírtartalmú hatósági áras tejet. Az árképzés miatt ez azt fogja jelenteni, hogy a zsírszegény tejeket arányta­lanul magasan értékesítik a piacon, mint a zsírdús (3,6 százalékos) tejeket. Orszá­gosan is ez jelent problé­mát, hiszen több ezer tonna vaj gyűlt össze, amely folya­matosan nő. Ha az egy la­kosra jutó felhalmozott vaj- és tejpormennyiséget néz­zük, akkor talán már elértük az európai átlagot, a fo­gyasztást figyelembe véve a görbe egyre zuhan. M. CS.: — A takarmány­árak, az energiaköltségek folyamatosan emelked­nek. Ennek ismeretében mennyire emelné fel a fel- vásárlási árakat? T. M.: — Ahhoz, hogy gazda­ságos legyen, 20 forint körül len­ne a megfelelő. M. CS.: — Akkor a fo­gyasztói ár 30 forintra nőne. Ez is reális lenne? T. M.: — így már valóban „kemény” lenne az ár a fogyasz­tók számára, a tejipari vállalat pedig még ennyit sem tudna eladni. Ezen segíthetne a kor­mányzat, dotálná az ágazatot, a tejtermelőket, ugyanakkor meg­felelő piacot szerezne a termé­kekre, gondolok itt a Szovjet­unióra, amellyel barterszerző- déseket lehetne kötni. M. CS.: — Ön öt éve hagyta ott a termelőszö­vetkezetet, és 12 tehénnel kezdte el a tejtermelést. Milyen reményekkel vá­gott neki a vállalkozás­nak, és most mennyire érzi biztosnak a jövedel­mezőséget? T. M.-né: — A magunk urai vagyunk, mindent mi csinálunk a két fiunkkal együtt. Állatorvosra, inszeminátorra sincs szüksé­günk, mert a férjemnek erre is képesítése van. De ahhoz, hogy az 55 tehenet — közöttük az üszőket, borjúkat ellássuk, éjjel­nappal ott kell lennünk. Öt éve azért kezdtünk neki, mert a tejért kapunk azonnal pénzt, leadjuk a csarnokban a tejet és a zsírtarta­lomtól függően fizetik a felvásár­lási árat. Higgye el, ez az 55 te­hén nem sok, ha az összes tejet értékesíthetnénk. Jelenleg 350- 400 litert adunk le naponta, de ez a szám akár ezer is lehetne. Ta­vasszal például 18 tehén fog el­leni. A leendő szaporulat miatt is várakozó állásponton vagyok. Egyelőre nem adom el a tehene­ket, de nem is koplaltatom. Bí­zom abban, hogy a kormányzat megérti, azzal nem segítenek a problémán, ha a tejtermelők vá­góhídra küldik az állatokat. 3-4 év múlva, amikor kellene a tej, csak széttárt karokkal fognak ta­lálkozni. M. CS.: — Első olvasás­ra szép summa a napi tej- bevétel. Milyen kiadások szerepelnek a másik olda­lon? T. M.: — Az abraktakarmányt, a silót, a szénát, a szalmát, min­dent pénzért kell vásárolnom. Ehhez jön, hogy éjszaka 2-3- szor meg kell nézni, megellett-e már a tehén. Azt már nem is em­lítem, hogy majdnem térdig szar­ban jár az ember. Én még nem voltam külföldön, nyáron egy napot nem tudtam szabaddá ten­ni, hogy a Sóstóra eljussak. Nincs ünnepnap, szilveszter, ka­rácsony. Ennek ellenére nekem ez a hobbim, a szenvedélyem, úgyhogy nem panaszkodom. Csak el tudnám adni a tejet... M. CS.: — Azon töpren­gett már a vállalat, hogy egy nagyszabású ki­árusítás keretében meg­szabadulhatnánk a feles­leg nagy részétől? R. J.: — Az elmúlt évben tar­tottunk egy kéthónapos árenged­ményes vajvásárt, amikor ezt a terméket 20 százalékkal olcsób­ban adtuk. Sajnos, csekély ered­ményt hozott. Az ilyen mértékű engedményt nemigen érezték meg a fogyasztók. Lényegesen nagyobb százalékkal csökkente­ni lehetne a készleteket, de nem­igen tudnánk teljesen felszámol­ni. Egyetlen megoldás van: a kormányzatnak kell felvállalni a tejválság kezelését. A világon mindenütt dotálják az alapvető élelmiszerek árát. A vállalatunkat érintő fogyasztói árkiegészítés évi 150 millió forint. Ez az ösz- szeg 1991-re is megmaradt. Csakhogy a fogyasztás tovább fog csökkenni az áremelkedés miatt, ugyanakkor a készletek pedig növekednek. M. CS.: — A korábban je­lentős eredményeket hozó sajtexport is abba­maradt? R. J.: — Az arab világba irá­nyuló sajtexport az Öböl-háború miatt szünetel. Fizetőképes kereslet nincs a sajtra. Ennek az akciónak a finanszírozását Ku- vait végezte az arab országok számára. M. CS.: — Milyen befek­tetés szükséges egy 12 tehénből álló minifarm beindításához? T. M.: — Jelenlegi áron szá­molva 2—2,5 millió forint. R. J.: — Az az érdekes, hogy ilyen helyzetben egyre többen jönnek hozzánk, hogy teheneket vásárolnának, és szerződést kötnének velünk tejbeszállításra. Még mindig olyan jövedelmező forrásnak látják az emberek az ágazatot, amely haszonnal ke­csegtet. Sajnos, nem tudunk se­gíteni rajtuk, a felvásárlást sem­miképpen nem növeljük. M. CS.: — Lehet-e egy kalap alá venni a tejválság kezelésében megyénket a többi megyével, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben a tejtermelés 40 szá­zalékát kistermelők ad­ják? R. J.: — Az ágazati miniszté­riumban az érdekegyeztető tár­gyalásokon elmondtam, hogy ebben a megyében sok a mun­kanélküli, a kiskeresetű, akik tehéntartásból akarják eltartani családjukat. Ezért differenciált dotálást várunk. M. CS.: — Még egy ilyen év, mint az elmúlt, és be­zárhatják a megyei tejipari vállalat kapuját. Elképzel­hető ez? R. J.: — Az iparág 16 vállalata közül három-négy fizetésképte­len. Vállalatunk több mint 100 milliós hitelállománnyal gazdál­kodik. Ennek növekedését pró­báljuk megakadályozni. Fizetés- képtelenségünk az egész tejver­tikumra nézve a teljes csődöt je­lentené. M. CS.: — Nem lenne jö­vedelmezőbb kisüzemek­ben pasztörizálni és fel­dolgozni a tejet? Ezek a kisüzemek pedig egy-egy körzetet gazdaságosab­ban tudnának ellátni, sőt az ár is csökkenhetne. R. J.: — Ez más ágazatoknál már megjelent, a tejiparban még csak tervek vannak erről. Arról viszont hallottunk, hogy a piacon M. CS.: — Nyugaton a helyzet változatlan. Ha­sonló vaj- és tejporhe­gyek sorakoznak, csak a hazai készlet sokszorosa eladhatatlan. Van-e re­mény arra, hogy mi kezd­jük meg a szállításokat? R. J.: — Kevés. Először a nyugatiak próbálnak úgy meg­szabadulni a feleslegtől, hogy Ne vágd le! M inden megoldódna, ha napok alatt 150 ezer tehe­net levágnának. Ezzel eltűnne a 600 millió literes felesleg, egy hét alatt el lehetne felejteni a tejvál­ságot. Ezt persze könnyű így kijelenteni. De hova tennénk a 150 ezer tehén húsát, amikor a húsága­zat is túltermeléssel küszködik? Ráadásul, ha mégis meg­gondolnánk magunkat, és 3-4 év múlva, amikor hiányozná­nak ezek a tehenek, és esetleg kényszerűségből exportál­nánk. akkor 35-40 milliárd forint kellene a genetikailag meg­felelő tehenek beállításához. Ugyanakkor az is elszomorító, hogy az 1987-es évi 197 literes fogyasztásról lecsökkentünk 152 literre. Valóban országos demonstrációkra van szükség ahhoz, hogy a kormányzat ne fulladjon bele a tejbe? literjét 15 forintért értékesítik a tejtermelők. Ez pillanatnyilag konkurenciát nem jelent, viszont közegészségügyi oldalról veszé­lyes. Felforralás, pasztőrözés nélkül a frissen fejt tej veszélyes, mert a tehén a szálastakarmány- nyal együtt a benne lévő műtrá­gyát is feldolgozza. Jövőben el­képzelhető, hogy tejszövetkeze­tek alakulnak, kisebb körzeti üzemek épülnek, de ezekhez je­lentős tőke szükséges. M. CS.: — Önök belefog­nának egy ilyen üzem szervezésébe? segélyként a Szovjetunióba kül­dik. Ezután következhetnek a mi készleteink. De hogy mindez idő­ben mennyit jelent, nem tudom. M. CS.: — Miben tudnak segíteni a tejtermelőknek ilyen helyzetben? R. J.: — A pénzintézeteknél kérünk számukra fizetési halasz­tást. Ez, tudom, nem sok. Jelen­leg az ágazat a mélyponton van, ezek után két lehetőség kínálko­zik: a tejtermelővel közösen ka­paszkodunk felfelé vagy együtt tönkremegyünk. T. M.-né: — Nem. Nagyon drága lenne, és nem érné meg. M. CS.: — Köszönöm a Maradunk a tejbegyűjtőnél. beszélgetést.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents