Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-16 / 40. szám
1991. február 16. HÉTVÉGI MELLÉKLETE MÓZES FIAINAK NYOMÁBAN A nyíregyházi zsidóság története Érdekes, Nyíregyháza történetének megismerése érdekében is fontos téma feldolgozásához kapott az MTA Soros-alapítványból támogatást Riczu Zoltán, a Jósa András Múzeum történész-mú- zeológusa. A kutató a nyíregyházi zsidóság történetét kívánja feldolgozni. A történész nem először foglalkozik hasonló témával, hisz korábban már vett részt ilyen jellegű munkában, egy kutatócsoport tagjaként a megye zsidó imaházai és zsinagógái történetének megírásába fogott. Akár ennek a vállalkozásnak a folytatása is lehet a mostani. — Valóban, szinte magától adódott a téma, hisz a korábbi munkám során már felvetődött és izgalmasnak tűnt, hogyan kerültek ide a zsidók, honnan érkeztek, hogyan vettek részt a megye gazdasági életében. Anyaggyűjtés közben elmentem a budapesti rabbiképző intézetbe is, ahol egy hónapig kutattam, tanultam. — Mi tűnt a legérdekesebbnek a nyíregyházi zsidóság történetében? — Talán az, hogy történetük száz évet ölel fel. Az országból kiűzött törökök az összes zsidót magukkal vitték, hisz azok ügyes kereskedők voltak, szükség volt rájuk. Csak több évtizeddel később, az 1700-as évektől kezdtek újra beáramlani Ausztria, Cseh- és Morvaország felől. 1772-ben több részre szakadt Lengyelország, s Galícia az osztrák birodalomhoz kerül. Ekkor kezd a keleti zsidóság is vándorolni, és sokan nálunk telepednek le. Nyíregyháza 1840- ig zsidókat nem fogadott be. Az első beköltöző Fried Jakab kereskedő volt, aki Tokajból telepedett át... Mint tudjuk, száz évvel később botrányos módon valamennyi zsidót elhurcoltak. — A száz év alatt sok minden történt. — Az első betelepedőt újabbak követték. 1843-ban már öt zsidó család élt Nyíregyházán. Külön temetőt is kértek a Kótaji úton. Valószínű, hogy többen közülük az 1848-as szabadság- harcban is részt vettek, mert számuk akkoriban csökkent. Mindenesetre 1880-ban 2050, 1910-ben közel négyezer és 1930-ban több mint ötezer zsidó lakott Nyíregyházán. Érdekes a tagozódásuk. A korábban itt lévő Nyugatról jött, illetve a Galíciából érkező zsidóság közt eltérés volt. Az egységes zsidóközösség hamarosan három részre bomlik, az egyik az ortodox hitágazat, akik a hagyományokat mindenképpen tiszteletben tartják. A másik ágazat a neológ közösség, akik alkalmazkodni kívántak az államhoz, és a magyarságba való teljes beolvadásért készek voltak áldozatot is hozni a hitéletben. A harmadik a status quo irányzat, egyikhez sem csatlakozott. — Említette, hogy a nyíregyházi zsidóság száma a harmincas években meghaladta az ötezret. Jelentős lélekszám, hisz a megyeszékhely lakóinak több mint tíz százaléka zsidó vallású volt. Nyilván számottevően részt vettek a város gazdasági életében. — Természetesen, hisz a zsidók jó kereskedők voltak. A konokul szorgos tirpákok termékeit ők vitték a piacra, így nagyon hamar bekapcsolódtak Nyíregyháza és a megye gazdasági életébe. Nagy gabonakereskedő család hírében állt például a Szamuely és a Baruch család, de sok más nagykereskedőt is említhetnénk. Az idősebbek még ma is emlékeznek a kiskereskedőkre, a zsidók által vezetett ismert nyíregyházi üzletekre. Érdekesség, hogy az ország más részeivel ellentétben itt egy föld- birtokos zsidó réteg is kialakult, és ez az életmódjukra is hatott, hisz idomultak a dzsentri földbirtokossághoz. — Bizonyára a kulturális életben is tevékenyen vettek részt... — Valóban így volt, mert ahol a zsidók letelepedtek, megalakult a szentegyietük, amely elsősorban a temetkezéssel foglalkozott, de több mindenben, így az oktatásban is jeleskedett. 1864-ben létrejön az izraelita nőegylet. A zsidók három iskolaépületet is építettek. Bálokat, hangversenyeket, versfelolvasá- si esteket rendeznek, sőt gyakran színi előadások bemutatására is sor kerül. Pezsgő kulturális élettel dicsekedhettek. dést, és óvatlanul közelebb hajolt. A férfi gyorsan félretette iménti sértődöttségét, s kihasználva az öreg megingását, behatolt az előszobába. — De hát — ragadta meg méltatlankodva a karját a doktor — mit óhajt, mégis mit óhajt kedves uram? A férfi a mindenféle barlangászfelszerelésekkel — hátizsákokkal, kötelekkel, lámpákkal, vasmacskákkal — túlzsúfolt előszoba egyik sarkába vonta a doktort, és hirtelen elszánással a fülébe súgta: — Egy műtétről volna szó. — De hát — távolodott el kissé a doktor — én fogász vagyok —, és az ajtót leste, mikor lép be ratja a titkos műtétre váró lesütött szemű alany —, nem nőgyógyász. — Ugyan — legyintett a férfi — nem arról van szó —, és megtapogatta az állát, hogy ezzel is jelezze, a panasza fogászati vagy szájsebészeti jellegű. — Egy kopoltyúra lenne szükségem. — Nem vállalhatom — mondta a doktor, nyugalmat erőltetve az arcára. — Nem fogászati téma. — Hogyhogy! — kapta fel a fejét a férfi, és megszorította a doktor karját, de olyan kíméletlenül, mintha valami természetfölötti erő dolgozott volna benne. — Jó, rendben van — adta be látszólag a derekát a doktor —, jöjjön el... úgy... — Holnap? — vágott közbe türelmetlenül a férfi. A doktor mély lélegzetet vett. Ravaszul az ajtó felé oldalazott, s próbálta udvariasan maga elé terelni a férfit. — Inkább egy hét múlva. Előbb beszélnem kell a techiku- sommal. A meglepő kijelentés kissé elbizonytalanította a férfit, így a doktornak, élve a kedvező alkalommal, sikerült végre kitessékelnie az előszobából. Gyorsan becsapta mögötte az ajtót, és ráfordította a kulcsot. A csukott ajtón is áthallatszott, ahogyan méltatlankodva dohog magában: — Micsoda alak! Úr isten, micsoda alak! A férfi nem figyelt rá. Sarkon fordult. Sietve lépett be a liftbe, amely nyitott ajtóval várakozott rá azóta. Eszébe villant, mi mindent mulasztott. ,,Rohanhatok egész nap”—gondolta. Behunyta a szemét, hogy védekezzék a liftbelső agresszív vöröse ellen. És ekkor lehuny szemhéjára vetítve újra megjelent előtte az akvárium derengő képe. „Mégis meg kéne próbálnom — gondolta —, ha másképp nem lehet, hát akkor kopoltyú nélkül. ” Oláh János — A város életébe tehát jól beilleszkedve éltek 1944-ig... — Talán egyszer volt közben egy kisebb antiszemita hullám az emlékezetes tiszaeszlári vérvád idején. Ám a vád tisztázása után hamarosan ez is megszűnt. 1944-ben a nyíregyházi zsidókat is szégyenletesen elhurcolták, Auschwitzba és más gyilkos táborokba kerültek. Közülük ugyan a háború végén többen visszajöttek, de Nyíregyházán és a megyénkben csak nagyon kevesen maradtak. A megyeszékhelyen alig több mint tucatnyi vallását tartó zsidó él most. A legtöbben Budapestre, 1956 után pedig Amerikába és Izraelbe költöztek. Riczu Zoltán a megye és a nyíregyházi zsidóság történetének felkészült kutatója. Nem véletlenül őt keresik meg, ha Amerikából vagy Izraelből nyíregyházi származású zsidók érkeznek a régi emlékek után kutatva. Munkáját a Soros-alapítvány anyagi támogatása mellett a rabbiképző intézet és a nyíregyházi hitközség is segíti. B. I. Én, sajnos, nem vagyok már egészen fiatal, s különböző „alkatrészeim” kezdenek elkopni. Pár évvel ezelőtt Washingtonban új ereket kaptam a szívembe. A barátom elcipelt egy klinikára, hogy megnézze, mire képes még a szívem. Úgy találták, hogy nem nagyon, de elég jó, ám a vizsgálat során sok radioaktivitást hagytak bennem. Ugyanez a barátom meghívott ebédre is, de alig hogy leülünk, jön az őr! Ki hozott ide be sugárzó anyagot?! A házigazdám meglepetést erőszakolva arcára viszszakérdezett: Hát nem tudja, hogy ez az ember itt... Radioaktív Miszter Teller pesten házasságot köt Harkányi Aki nemcsak prédikálja, hanem, ahogy a mellékelt ábra mutatja, még hordozza is magában a radioaktivitást. De ki tehát ez az ember, hatalmas furkósbottal a kezében, nyolcvanhárom évesen, teljes szellemi frissességben? Az 1962-ben kiadott Új Magyar Lexikon rossz születési évszám megjelölése mellett csak a hidrogénbomba atyjának, a leszerelés ellenségének, a fegyverkezés hívének nevezi. (Mi mást is mondhatna egy külföldön élő magyar tudósról a hatvanas évek elején.) Pedig a budapesti elit gimnáziumban 1925-ben érettségit tett Teller Edét nem politikai okok viszik messzire hazájától. A tudásszomj. ,,— Bevallom, nekem van egy nagy hibám. De ezt nagyon szeretem. Optimista vagyok. Meg is mondom magának, mi az. De Bodnár István: Piros madarunk Ez már a tél ideje Szavaink belefagyva a sárba Ajtónk alatt süvít a szél Zúzmara ül szemeinkben Szótlanokkal tele a ház Piros madarunk fagytól leterítve A tetőket befedi a hó A varjak hangjában éjszaka Kopog az úton a fekete homok Pislákol tavon a csillag A kerti pad körül vaskerítés Felhők mögött vicsorog a Hold nem. Azt mondom meg, mi az, hogy pesszimista. Pesszimista, aki mindig tudja, hogy igaza van. De nem örül neki. Áz optimista azt képzeli, hogy a jövő bizonytalan. De jobb ilyennek lenni, mert könnyebb elhatározni, hogy ezt a jövőt alakítani akarjuk.” Alighogy felveszik a budapesti egyetem matematika-fizika szakára, már a Rajna menti Karlsruheba utazik, hogy vegyészmérnöki diplomát szerezzen. 1928-ban az atommodelljé- röl híres Sommerfeld tanítványa lesz, majd Lipcse következik. Heiselberg mellett készíti el doktori értekezését a hidrogénmolekuláról. Innen jár át Berlinbe szemináriumokra, s itt hallgatja Einsteint. Újabb város, Göttingen James Plánokkal, Max Bornnal, Paulival, s már csak a legnagyobbakat említve Koppenhága Niels Bohrral, Róma Berlies-vel, Bethevel. — Hogyan tudta magyarságát nyelvében ily választékosán megtartani? — Mondhatnám azt is, hogy a budapesti elit iskola öröksége, de az igazság az, hogy bármerre is hódoltam szerelmemnek, a fizikának, mindig volt magyar munkatársam. A legnagyobb baj azonban tudja mi lesz? Ha visz- szatérek az Egyesült Államokba, újra angolul kell beszélni! Londonban tanít, majd Budapesten házasságot köt Harkányi Micivel, '34 februárjában. S elindul vele át a tengeren az a hajó, amely az új világ, s a hírnév felé repíti, de amely el is választja hosszú évekre hazájától, szüleitől. Washingtonban áll katedrára. Elkövetkezik a 39-es év, a hasa- dásos és a fúziós bomba megalkotása, amely megbélyegzetté tette, s ami miatt mindenhol tüntetők fogadják, ha megjelenik. — Meg lehet-e győzni az embereket a radioaktivitás hasznosságáról? — Nézze. A nővérem hatvanadik éve körül járt, amikor az orvosok azt mondták neki, hogy meg kell műteni a pajzsmirigyét. Utánanéztem, s a szakirodalom azt írta, hogy három százalék az esély, hogy nem sikerül a műtét. Ez nekem sok. Azt ajánlottam, hogy juttassunk be radioaktív jódot a pajzsmirigyébe, amelytől panaszai elmúlnak. A következmény az lehet, hogy húsz év múlva esetleg rákban hal meg. Az édesanyámat volt nehezebb meggyőzni. Állt, csak állt a jó asszony, nézett rám, majd csendben ezt mondta: Te tudod fiam, te értesz hozzá jobban. Ennek harminc éve, s a nővérem még ma is jó egészségnek örvend.” A háború után az Amerikai Nukleáris Biztonsági Bizottság elnökévé választják, majd töb- bedmagával kezdeményezi három reaktor azonnali leállítását. Negyven évvel Csernobil előtt, a katasztrófát okozóval megegyező típusúakat. Tavaly jutott el odáig, hogy hazájában is elismerjék azt, amit a világ már évtizedek óta tud. Tudományos munkássága alapján az Akadémia tiszteletbeli tagjai sorába fogadta. — Mikor jön újra Magyarországra? — Jövőre. Mert a magyar grammatika azt diktálja nekem, hogy jövő az, amikor jövök! Tapolcai Zoltán Thália ta Schubert Évával, születésnap után Egy nem régi szombat reggel a Napra-forgó című tv-műsor egyik vezetője Schubert Éva volt. Szerencsés választás! A színésznőt érzékenysége és műveltsége, humora és életközelisé- ge valósággal predesztinálja az ilyenfajta munkára. Sok évtizednyi vígszínházi tagság után utolsó „aktív” éveit a Vidám Színpadon töltötte, onnan ment öt évvel ezelőtt nyugdíjba. Nem küldték, ment, fájdalom és szomorúság nélkül, mert sok mindennel nem tudott egyetérteni, ami a Révay utcában történt, mert egyik-másik produkció — köztük olyanok is, amelyekben szerepet osztottak rá — alatta maradt annak az ízlésmércének, amelyet vállalni akar és tud. Elvben tehát ráér Schubert Éva öt esztendeje, hiszen nyugdíjas, miért ne vállalhatna hát műsorvezetést a tv-ben, ha felkérik rá? A valóság azonban másképp fest, alaposan át kell böngésznie a naptárát minden újabb felkérésnél, jut-e még hely rá, tud-e még időt szorítani — annyi az elfoglaltsága. Ha valaki, hát Schubert Éva bizonyosan nem az az alkat, akinél a nyugdíj nyugalmat is jelent. Most mindenesetre több időt tud szentelni, mint valaha, annak a tevékenységnek, amit rendkívül szeret, mert érzi, tudja, hogy tökéletesen rászabott: a pedagógiának. Nemrégiben színészként is felfedezett egy új terrénumot. Minthogy több nyelven beszél — németül például kitűnően —, a hazánkban működő német színház is időről időre felkéri szereplésre. Nem minden rendező tud játszani, és nem minden színész tud rendezni, ám olykor együtt van a kettő. Schubert Évának olyan az alkata, egész egyénisége, hogy előbb-utóbb találkoznia kellett azzal — a rendezéssel — is, amit úgy szoktak megfogalmazni, hogy a színész a szerepét játssza, a rendező az egész darabot. Berényi Gábor régi, kedves pályatársa, a budapesti Játékszín igazgatója kérdezte meg először Schubert Évát: volna-e kedve rendezni? Természetesen igennel válaszolt, és azután már csak meg kellett beszélni, hogy mi lesz a bemutatkozó rendezése. Heltai Jenő bűbájos mesejátékában, a Szépek szépében állapodtak meg, és külön öröm volt a rendezőnő számára, hogy a díszleteket és jelmezeket a saját — képzőművészeti főiskolát végzett — leánya, Verebes Dorka (foglalkozására nézve: festőrestaurátor) tervezte. Azóta Schubert Éva túlvan már a második rendezésén, ez ismét egy tüneményes Heltai Jenő-játék volt, talán a legszebb mind közül, A néma levente. Schubert Évának nem volt könnyű ifjúsága. A felszabadulás után (igaztalan) politikai üldöztetésben volt része a családnak, ennek egyebek közt elszegényedés is volt a következménye. Abba kellett hagyni a zongoratanulást. Az egyetemre — latin— francia—művészettörténet szakra jelentkezett — politikai okokból nem vették fel. Később a pályán is érték csalódások, sok neki való szerep elment mellette. Mégis boldog, kiegyensúlyozott lény, ez sugárzik belőle: ezért jó tanárnak is, színésznek is, rendezőnek is. B.T. || Kelet- A Magyarország 9
