Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-16 / 40. szám

1991. február 16. HÉTVÉGI MELLÉKLETE Nyílt vita— a KULTÚRA TÚLÉLÉSÉRŐL A kultúra szerepéről, az értékek között elfoglalt he­lyéről, a hétköznapok kultúrájáról, a kultúrát közvetítő intézményekről, az ezen intézmények némelyikében jelentkező válságról, a családok, az iskola, a művelődési házak és a kultúra kap­csolatáról volt szó többnyire kerekasztal-beszélgetésün- kön. Meghívott vendégeink: Szondy György a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola igazgatója, Szeregnyi, László a kisvárdai művelődési központ igazgatóhelyettese, dr. Veréb József a nyíregyházi polgár- mesteri hivatalban osztályvezető-helyettes. (Képünkön balról jobbra.) Szerkesztőségünket Baraksó Erzsébet új­ságíró képviselte. Ha egy kiló kenyér meg egy liter tej 32+21 =53 forint, akkor a bérből élő magyar ál­lampolgár a kis fizetéséből nem fog hangversenyre, kép­tárba menni, nem vesz köny­vet, színházjegyet, hanem a szabad idejében, kikapcsoló­dás helyett is hajtani fog a megélhetésért. E vita vezetőjének az a személyes meggyőződése, hogy a magyar állampolgá­rok, főként napi gondok miatt, tömegesen eltávolod­nak a kultúrától, ami két do­log miatt veszélyes, részben azért, mert a fiatalok ezen a példán nőnek fel, részben pedig azért, mert a kultúra nemcsak koncert és művész­film, hanem a kultúra megje­lenik a hétköznapi élet min­den területén: az egymás közötti viselkedésünkben, a munkánkban, a családunk­ban. Félretehetjük, mellőzhet­jük-e a művelődést, mert más egyéb most fontosabb­nak minősül? Kiiktathatód- hat-e az életünkből a kultúra az átmeneti időszakra, amíg anyagilag egy kicsit helyre nem billenünk? Hogyan le­hetséges a kultúra túlélése, és melyik sarokból kotorjuk majd elő, ha rájövünk, hogy az nem hiányozhat a mi éle­tünkből és azt nekünk kell örökségül hagynunk a követ­kező nemzedékekre? SZ. L.: — Véleményem sze­rint alapkérdés az állampolgár és a kultúra kapcsolatában: létre­jön-e az alapfokú oktatásban egy olyan igény, hogy a gyerekben tisztázott legyen, nem csak a munka létezik, nem csak a robot van és esetleg valami könnyű szórakozás, hanem van egy magasabb szintű kultúra is, ami­vel érdemes az állampolgárnak találkoznia. Arra gondolok, pl. van-e lehetőség arra, hogy az ál­talános iskolában megszerettes­sék a gyerekkel a könyvet, meg­ismertessék vele az olvasás örö­mét. SZ. GY.: — Ebben a hajszolt korban, amikor az embereknek tele van a fejük az Öböl-háború­val, meg a nehézségeinkkel, most volna itt igazán az ideje, hogy elővegyünk egy könyvet, és egy félórára, egy órára rege­nerálódjunk. De hát tudjuk, a gyerekek egy része nem ezt a példát látja. — Konkrét kérdésére nekem az a válaszom: a kultúra iránti igény felkeltésének elsősorban a családból kell kiindulnia. Tudjuk, sok szülő hajtja magát, a gyer­mekneveléssel nem tud foglal­kozni. —'El kell mondanom, a jelen­legi tanterv elve azt feltételezi, azt veszi természetesnek, hogy a gyermek a kultúrával a család­ban találkozik, kulturált környe­zetben él. így az iskola minden erejével arra összpontosít, hogy a gyerekkel a túlméretezett tan­anyagot a rendelkezésére álló kevés idő alatt igyekezzen elsa­játíttatni, és azáltal majd a kultu­rális javakat is megszerzi. Ki­emelném a tananyag túlmérete- zettségét: arról van szó, hogy magát az olvasást sem tudja megszeretni a gyermek, mert ahhoz, hogy egy könyvet elol­vasson, hosszú idő kellene neki... K-M: — Fogalmazzunk sar- kosabban: kijelenthetjük-e, miszerint az általános iskola képtelen a gyerekek többsé­gében a kultúra iránti igényt kialakítani? SZ. L.: — Népművelői tapasz­talataim alapján ezt a kijelentést én elfogadom. Dr. V. J.: — Azért én ennyire nem marasztalnám el az általá­nos iskolát, és aligha valószínű, hogy ez a kijelentés elfogadható, mert ilyen állítás nagyon lebe­csülné az intézményrendszert is, a gyerekeket is, a szülőket is. SZ. GY.: — Megfelelő alapos­sággal nem tudja az iskola az igényeket a kultúra iránt felkelte­ni. Bőséges ismereteket szerez­nek a gyerekek, de ezeknek az ismereteknek az alkalmazása felszínes. Ha kevesebb lenne ez az ismeret és alaposabb, akkor azt bővíteni lehetne a kultúra iránti igények alaposabb felkelté­sével. Egy gimnáziumi tanulótól elvárható pl., hogy legyen igénye színházi előadásokra... SZ. L.: — Hadd kapcsoljam ide a szakterületemet, alapul véve azt, hogy bemegy a gyerek az iskolába reggel fél nyolckor, és bent van délután négyig. Szükség van a különböző műve­lődési intézmények együttműkö­désére az adott településen, hogy a gyerekek egy-egy rend­hagyó irodalomórán részt vehes­senek a könyvtárban, vagy egy rajzórát egy múzeumi sétával összekötve tartsanak meg. így, miközben a környezete is válto­zik, új ismereteket is kap. Megfi­gyelésem szerint az, hogy ez megtörténik-e, kifejezetten a pe­dagógus személyiségétől függ. Hozzánk bizonyos iskolákból ugyanazok a tanárok hozzák el a gyerekeket, pl. egy kiállítást megtekinteni, és nem jönnek el más bizonyos iskolákból más bi­zonyos tanárok. Dr. V. J.: — Viszont azt is hozzátehetjük, azért még lehet­nek nagyon kulturáltak azok a gyerekek is, akik nem járnak a múzeumba. — Kétségtelen, hogy az em­berek, akár intézményeken ke­resztül, akár más módon szeret­nének hozzájutni a kultúrához, a napok feszültsége miatt ebben akadályoztatva vannak, és ezt el kell fogadni objektív dolognak. Én is szeretném, hogy a fiam is, hogy aki nem megy tovább­tanulni, de jó szakember szeret­ne lenni, annak a társadalomban milyen értékeket — egyebek kö­zött a műveltségnek milyen szintjét — kell elsajátítani. SZ. L.: — Nem elég azonban csak az oktatást venni alapul. Mert mit mond a statisztikai adat egy 65 éves, átlagos életpálya esetén? A statisztika szerint a magyar állampolgár a 65 év alatt 9,8 évet tanul, kerekítve 10 évet, az 55 éven át viszont nem tanul. Egy egységes kultúrát kellene tehát tekintenünk, mégpedig a társadalom teljes keresztmet­szetében, hiszen nemcsak a kul­túra van válságban, hanem gaz­dasági, ideológiai és politikai vál­ság is van, és értékválság is van. — Egy példát szeretnék emlí­teni. Most, hogy vehetjük a mű­holdas tévéadásokat, naponta láthatjuk, milyen egy német vagy egy francia reklámban az embe­rek öltözködése, tisztálkodása. Az utcai kirakatok nincsenek ha­talmas és ízléstelen vasrácsok­kal felszerelve — és mégse törik be. Ha itt a kultúra túléléséről akarunk beszélni, akkor vissza kell menni a gazdasági alapra, és azt kell megnézni, hol tart a magyar gazdaság. És meg kell mondani, hogy a magyar gazda­ság — a gépparkjával, a munka­moráljával együtt — ázsiai szin­ten van, tehát a kultúra is még ázsiai állapotokat mutat. Ahhoz, hogy Európához tudjunk csatla­kozni — elnézést, amiért erre utalok, minthogy most sokan ezt szajkózzák — ahhoz nem csak egy területen, mondjuk a kultúra területén kell felnőni Európához, hanem az élet minden területén. Tudóssá tészen T anuljátok szeretni a könyvolvasást, ó,... ifjúság, olva­sás által tartsátok meg, amit tanulta­tok. Sőt, az idővel, érő elmé­vel való olvasás, nem hinné­tek, mely tudóssá tészen benneteket fáradság nélkül, gyönyöröségesen. Annak fe­lette sok bűntől oltalmaz meg az olvasásbéli gyönyörű magad foglalása. Rút üdő vagyon, nem mehetünk ki, mit csináljunk? kártyázzunk, igyunk, hazudjunk, trágár- kodjunk, vagy még rosszab­bat is kövessünk; nem jobb volna-é annál egy szép histo- ricus, politicus, vagy geogra- phus, vagy valami szép fa­minél kulturáltabb legyen, de az anyagi körülményeket is szeret­ném számára előteremteni — és ez az utóbbi feltétele az előbbi­nek. SZ. GY.: — Van itt még vala­mi, amit az oktatás és a kultúra kérdéskörében tisztázni kellene. A jelenkorban meg kellene ne­künk fogalmazni, hogy egy 16 vagy 18 éves fiatal milyen alap- műveltséggel rendelkezzen. Meg kellene végre fogalmazni a nemzeti alaptantervet, azt, hogy egy érettségizett gyermeknek milyen alapismeretekkel kell ren­delkeznie. Abban szerepet kell hogy kapjon az igény felkeltése a színház vagy a tárlat, vagy ép­pen a barkácsolás iránt. Ponto­san meg kellene fogalmazni azt bulás, tréfás, mulatságos könyv olvasása? Osztán az is jusson eszedbe, egy ló­esés, bénulás, köszvény, vénség, háborúság, rabság, elrekeszthet minden mezei és lóháti mulatságodtól, olyankor mit csinálsz? Hála Istennek, hogy én az olva­sást szerettem, és azt az ör­dög el nem vehette; bizony ha az nem lett volna Isten után ebben a szörnyű hosz- szas ínségemben, vagy guta, bolondulás, vagy még rosz- szabb is ért volna. Édes fiam, József, bár csak tené- ked használjon ez az Írásom. Bethlen Miklós (1642—1716): Önéletírás Az is idetartozik pl., hogy valaki hogyan óvja meg a munkagépét. Sok helyen porosodnak a mű­szak után a több milliós számító­gépek. Ahhoz, hogy a kultúra ki­kerüljön a válságból, ki kell ke­rülnie a gazdaságnak, a politiká­nak, az ideológiának, egyáltalán, a magyar ember mentalitásának kell formálódnia. Mire gondolok? A munkatevékenységre, a preci­zitásra, a felelősségre, és sok minden olyan dologra, ami való­ban egy ember egészét feltéte­lezi. Dr. V. J.: — Sajnálom, de én nem tudok azonosulni az elhang­zottakkal — jórészt ismeretek hiányában. Én nem mondanám, hogy a magyar gazdaság ilyen vagy olyan, ázsiai-e vagy nem, meg különben is, ilyen minősítés sértés volna Ázsiára... Sz. L.: — Bocsánat, én ta­pasztalatokra tudok hivatkozni, én többször is jártam a Szovjet­unióban... Dr. V. J.: — Én is voltam. Részemről azonban az túl maga­biztos kijelentés volna, ha azt mondanám, hogy azt, amit Sz. L. állít, azt én elfogadom. Ezt tu­dom mondani arra is, amit az európaiságról fogalmazott. Ez az európaiság itt hazánkban olyan már mint egy mítosz, egy olyan elképzelt Európáról beszélünk, amiről nem biztos, hogy tudjuk, milyen. Nyilván a bennünk élő vágyakat vetítjük ki. Persze, szeretünk most ilyeneket mon­dani, hogy ez se jó, az se jó... K-M: — Csak nem azt akar­ja állítani, hogy hazánkban nincs a kultúra válságban? Dr. V. J.: — Én azt gondolom, hogy egyes konkrét területeket lehet megnézni, hol, mi, hogyan történt. Nincs válságban a levél­tár, a múzeum. A válság jelei el­sőként az iskolán kívüli intéz­ményrendszerben jelentek meg, ott sem a kultúrát alkotó, hanem a kultúraközvetítő intézmények­ben. És abban sem vagyok biz­tos, amit szintén sokan állítanak, és e beszélgetésben is érintet­tünk, hogy az állampolgárok nagy részét nem érdekli a kultú­ra. Lehet, hogy a művelődési ház vagy a mozi nem érdekli, de ez nem jelenti azt, hogy nem járna el egy tanfolyamra, ami a megél­hetését biztosítja, és ez legalább olyan fontos része a kultúrának. Az se biztos, hogy nem vesz könyvet — láthattuk itt kará­csony előtt, mekkora volt a könyvforgalom. Valóban, a mű­ködő intézményrendszer tol maga előtt problémákat, melye­ket örökölt. Én úgy látom, a kul­túra helyzetét három oldalról le­het vizsgálni: az intézmények ol­daláról, az egyénben rejlő lehe­tőségek oldaláról és az egyén­nek a művelődés során szerzett képességeinek oldaláról. De ezt inkább iskolai szakember tudná elemezni. * Sz. Gy.: — Ha átvehetem a szót, ezt azzal egészíteném ki, valóban meghatározóak lehetnek az iskolai élmények a felnőttkori kulturális szokások kialakításá­ban. Egy példa: eddig megmond­tuk a gyermeknek, hogy az énekórán Csajkovszkijt kell hall­gatni, mást nem választhatott. Hová vezet a túlzott beszabályo­zás? Feltétlenül egy bizonyos középszerűséghez. — Abban látnék kiutat, ha a gyermek az iskolatípusok között is választhatna — négy-hat- vagy nyolcosztályos gimnázium­ban szeretne-e tanulni. Vagy ide tartozik a nyelvi kultúra: most di­vat az idegen nyelv tanulása, viszont ha maradunk a régi séma mellett, amely szerint 14 éves korig kötelező idegen nyelvet ta­nulni, akkor megint csak ott le­szünk, ahol voltunk. Most félév­kor kb. negyven gyermeket fel­mentettünk nyolcadik osztályban a nyelv tanulása alól, mert ered­ménytelen volt, és nem csak orosz nyelvből... Sz. L.: — Azért ha az iskolá­ban nem sikerült, még jöhet hoz­zánk a művelődési házba nyel­vet tanulni, mint ahogy arra van is példa... Elnézést, hogy egy kissé visszakanyarodok, de lé­nyegesnek érzem kitérni egy szerintem fontos területre. Itt szállnék vitába Veréb kollégának ázzál a kijelentésével, amellyel a kultúraközvetítő intézmények válságára célzott. Ilyen intéz­mény a kisvárdai művelődési központ is, és elmondhatom, igenis lépést tudott tartani a vál­tozásokkal. Mi már annak az át- kosnak mondott poszt-sztálinista rendszerben, 1983-tól foglalkoz­tunk pl. átképzésekkel a külön­böző munkahelyek, gyárak szá­mára. Nagyon sokan szereztek nálunk képesítést, akik esetleg Latinul: művelés K ultúra (lat. „műve­lés”): az emberi­ség által történel­mi fejlődése során létrehozott anyagi és szellemi értékek összessé­ge. Valamely társadalom kul­túrájában kifejezésre jut, hogy mennyire ismerte meg a ter­mészet és a társadalom tör­vényszerűségeit, és milyen készségeket sajátított el a gyakorlat során. A kultúra anyagi és szellemi kultúrára oszlik. Az anyagi kultúrához tartoznak az anyagi termelési eszközei, tárgyai, termékei és a termelők munkakészségei. A szellemi kultúrához tartoz­nak (pl.) a tudomány, a mű­vészetek, filozófia, erkölcs, jog, vallás stb... és az ember­ben mindennek a során kiala­kuló képességek. (Új Magyar Lexikon) napjainkra munkanélküliként az utcára kerülhettek volna. így vi­szont van másik szakmájuk, van munkájuk. K-M: — Megmutatkozik most a munkanélküliek szá­mában, hogy a kulturális in­tézmény jókor lépett? Sz. L.: — Meg. Dr. V. J.: — Csak nem azt akarod mondani, a ti tevékeny­ségetek eredménye, hogy Kis­várdán nincs annyi munkanél­küli? Sz. L.: — Bizonyára szere­pünk volt benne. Tudjuk, ma honnan, kiket engednek el. Aki­ket mi 1983-tól átképeztünk könnyű- és nehézgépkezelőkké, kazánfűtőkké, kompresszorke­zelőkké, rájuk szükség van most is. Nem akarjuk tehát hamuval megszórni a fejünket, hanem ke­ressük ma is a továbbélés lehe­tőségét. Tanfolyamokat szerve­zünk, vetőmagot árusítunk, moz­gásrehabilitációval, reformkony­hával foglalkozunk. Igen szép a házunk látogatottsága — igaz, a középgenerációhoz tartozóknak csak mintegy tíz százaléka láto­gatja a programjainkat... Dr. V. J.: — Azt is el kell is­merni, az is szép. Sz. Gy.: — Válságban van-e a kultúra vagy nincs? Nézzük: a magyar óvoda — világhírű. A magyar zenekultúra? Az is. A magyar gyermekek természet- és társadalomtudományi tájéko­zottságát tekintve Európa vezető államai közé tartozunk. Ameriká­ból most jött egy kislány, nyolca­dikos, nálunk a hatodikos szint­nek megfelelő a tudása. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül: van­nak értékeink, és ha azokat a megfelelő helyre tudjuk tenni, akkor nem lehetünk túlságosan pesszimisták. Nem lehet meg­ítélni, hogy kulturálatlan-e egy nemzet, csak abból, hogy be- mennek-e a művelődési házba vagy nem. Lehet, hogy éppen otthon, a tömegkommunikáció segítségével művelődnek, hogy a család többet legyen együtt. A maga módján a szépen terített asztalnál elköltött családi ebéd, maga a terített asztal is kulturá­lis érték. — A továbbiakat tekintve úgy gondolom, ki kell térnünk arra, hogy pl. itt Nyíregyházán minden iskolának van valamilyen hagyo­mánya, aminek alapján a jöven­dő évtizedek kulturált nemzetéről beszélhetünk. Csak egyet emlí­tek, a 4-es iskola világhírű Can- temus kórusát, de sorolhatnánk a gimnáziumokat, mindegyiknek megvan a maga irodalmi, nyelvi, természettudományos karaktere. Amit ott a gyermekek magukhoz vesznek, az a sajátjukká válik, és az iskolából kikerülve is igé­nyük lesz a kultúrára. Ezt persze csak akkor tudjuk megvalósítani, ha az iskolák finanszírozása megfelelő lesz. K-M: — Szándékosan nem kérdeztem a pénzügyi hátte­ret, hisz elég nagy még a káosz az önkormányzati képviselő-testületekben is. Azt viszont meg kell kérdez­ni: pénzkérdés a művelő­dés? Dr. V. J.: — Nem csak pénz­kérdés, bár, amiről itt eddig szó volt, annak igen jelentős pénz­ügyi vonzatai vannak. Mert igaz, hogy névleges összegért hozzá­férhető az állampolgár számára pl. a könyvtár, a folyóirataival, a iemezeivel együtt, viszont a könyvtárat fenntartani, az már komoly pénzügyi kérdés. — Érdemes végiggondolni az idő kérdését: a munkaidőn kívüli időét. Hiszen a munkaidőn túli tevékenység az egyén fizikai, szellemi és társadalmi viszonyai­nak a regenerálódását kellene hogy szolgálja. Viszont tudjuk, társadalmunk tagjainak nagy része a munkaidőn kívüli időt is munkával tölti. Ez nem jó sem az egyénnek, sem a társadalom­nak, és végső soron az ember fizikai képességét veszélyezteti. De tehetünk-e mást, amikor itt most minden ember azzal foglal­kozik, hogy ma legalább annyi pénze legyen, mint tegnap volt. Sz. Gy.: — Szerencsére jó hí­reket is lehet azért hallani: ha jól emlékszem, a Pintér-művek ve­zetője nyilatkozta, hogy 18 ezer forint nettó fizetést ad a munká­soknak, de kifejezetten megtiltot­ta nekik, hogy hétvégén dolgoz­zanak. Ha valakit rajtakapnak, megköszönik a munkáját, mehet. Kell egy bizonyos anyagi bizton­ság a társadalomban ahhoz, hogy a szabad időből talán a kul­túrára is több jusson. Sz. L.: — Én hiszek abban, hogy ez a nyitás, ez a szabad­ság és ez a demokrácia várha­tóan tartós lesz. Hiszek abban, hogy a magyarság be tudja mér­ni önmagát a környezetéhez vi­szonyítva, a nyugat—keleti vo­nalak mentén. Optimistán próbá­lom szemlélni a jövőt, mert hi­szem, hogy nem veszhet el a magyarság, mert ha egy nemzet elveszti a kultúráját, akkor el­vész maga a nemzet. Lehet, ez egy kicsit patetikusan hangzik, de így érzem. K-M — Köszönöm a be­szélgetést. _ || Kelet , A {Magyarország t 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents