Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-12 / 36. szám
JÓ HÍR AZ OTP-TŐL Szovjet meghívás A Miniszterelnöki Sajtóiroda közli: Ivan Aboi- mov, a Szovjetunió budapesti nagykövete hétfőn hivatalában felkereste Antall József miniszterelnököt, és átadta Mihail Gorbacsov szovjet államfő levelét, amely a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének soron következő budapesti ülésével összefüggő üzenetét tartalmazza. Ezt megelőzően Juli) Kvicinszkij szovjet külügyminiszter- helyettes megismételte a miniszterelnök Moszkvába szóló meghívását. AZ ELSŐ MAGÁN-telefontársaság hazánkban. Február első napjaiban kezdte meg működését Magyarországon az első magán-telefontársaság Nagykovácsiban. Saját erőből egy év alatt készítették el az új rendszert. Nem mindenki használ persze útlevelet, aki átlépi a határt. Mi a helyzet velük? — tettük fel a kérdést Seres József alezredesnek, a nyírbátori határőrkerület parancsnokának, aki elmondta: — Az Öböl-válság következményeként a határőrkerület katonái megerősített szolgálattal őrzik az államhatárt. Szigorodott a jármű- és útlevélellenőrzés, s megtettük a szükséges óvintézkedéseket egy esetleges terrorcselekmény megakadályozására is. Bár nem árt az óvatosság, mégis öröm, hogy a bevezetett intézkedések óta a nyírbátori kerület határszakaszán egyetlen fegyveres határsértő vagy terroristagyanús egyén sem jelent'meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy tiltott határátlépés se történt volna. 1991 januárjában összesen 41-en próbálták meg illegálisan átlépni a határt, négyen kifelé, 37-en pedig befelé igyekeztek. Közülük 35 főt a határ közelében fogtak el, 6-nak pedig az ország belsejében ért véget az utazás. A határsértők közül huszonegyen Hajdú-Bihar, húszán pedig Szabolcs-Szat- már szakaszán futottak a határőrök karjaiba. A határsértők közül 34 román, 3 török, 3 szovjet, egy pedig magyar állampolgár volt. A románok közül ketten azóta a menekültügyi hivatal ideiglenes tartózkodási engedélyét kapták meg. A nyírbátori határőrkerülethez tartozó határátkelőhelyeken január hónapban az előzőekhez viszonyítva jelentősen visz- szaesett az utasforgalom. összesen 192 ezer szovjet állampolgár utazott hazánkba, közülük 163 ezren Záhonyban, a többiek pedig Tiszabecsen illetve Barabáson pe- csételtették le az útlevelet. Romániából 253 ezren érkeztek, Csengersimán 215 ezren, Nyírábrányban 36 ezren, Ág- erdőmajorban pedig kétezren léptek be Magyarország területére. Mind a szovjet, mind a román állampolgárok esetében csökkent a kishatár- forgalomban résztvevők száma is. Nemcsak a személy-, hanem a gépjármű- és vasúti forgalom nagysága is visszaesett. Ügy látszik, a gyárak, üzemek, különféle kereskedelmi partnerek új szerződés- kötéseire még várnunk kell. Záhonyban 65 ezer, Ágerdő- majorban és Nyírábrányban 6 ezer vasúti, közúton szovjet viszonylatban 46 ezer, román részről pedig 64 ezer jármű átléptetésére került sor az év első hónapjában. A határőrkerület parancsnokának véleménye szerint február sem lesz zsúfolt, az átkelőhelyeken nem lesz várakozás, így Csen- gersimát, Nyírábrányt és Záhonyt egyaránt ajánlani tudják az utazni szándékozóknak. • A szolgálati idejüket letöltött katonák február 14-én szerelnek le, az újoncok bevonulására pedig e hónap 28-án kerül sor. 1500 csak egyszer Egy kitüntetés margójára A belgiumi Antwerpenben az európai tiszteleti szenátus tagjává, szenátorrá fogadták a hét végén Horn Gyulát, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét, volt külügyminisztert, az MSZP elnökét, akinek érdemeit — közöttük a kelet-németek NSZK-ba történő átengedését — nem kisebb személyiség, mint Habsburg Ottó méltatta. Az európai tiszteleti szenátus harminc évvel ezelőtt alakult, benne a békéért és az európai egységért munkálkodó kiemelkedő közéleti személyiségek, írók, politikusok tömörülnek. Horn Gyula ennek a „csapatnak” lett most tagja, s nem méltatlanul. Azt hiszem, ma már senki előtt nem kell sem itthon, sem pedig külföldön bizonygatni, mekkora jelentőségű volt annak idején országhatárunk megnyitása a kelet-németek előtt. Olvasom és hallgatom a hírt, s máris félni kezdek. Tartok tőle, rövid lesz az öröm, s aggódva várom, vajon itthon ki és hogyan fog belekötni a ma is oly népszerű politikusba? Vajon ezúttal elkerül-e bennünket a magyar betegség, amely oly sok embert fertőz? Tudunk-e felhőtlenül, minden rosszmájúság, pártállás és világnézetre való tekintet nélkül mások sikerének örülni? S vajon nem keresünk-e a kákán is csomót? Ideje lenne kigyógyulni speciális nemzeti bajunkból, s elismerni itthon is, amit az objektív mércével mérő külföld erénynek tart. Hátha ők is látják olykor az igazságot... Kovács Éva ISMÉT LÖ A MISSOURI. 1986-ban készült felvétel a Missouri nevű amerikai csatahajóról, amely február 10-én iraki megerősített állásokat lőtt Kuvait déli részén. A hajó különlegessége a 16 hüvelykes óriás- löveg, amelyből percenként két lövést lehet leadni. Tíz évre szóló megállapodást írt alá a napokban Kisvárdán a gödöllői telephelyű Rollpack Keresztes- Novák Termékelőállító kft. nevében a Kisvárdáról elszármazott Novak Tamás, tulajdonos, menedzser és a város polgármestere dr. Oláh Albert. Mint megtudtuk, a piac tizenkétezer négyzetméternyi területen fog működni a Vásártéren. s amint a szükséges szakhatósági engedélyeket megszerzik, kilencven nap alatt felépíti a kft. a csarnokot. Műszaki, háztartási felszereléseket, ruhaneműt, sportcikkeket, édességet árusítanak majd itt. és azt ígérik, 20—30—50 százalékkal olcsóbban kínálják a portékát. Novák Tamás elmondta, elsősorban a városon belüli, illetve a környező települések kereskedőit várják, vállalkozóikat, szövetkezeteket, vállalatokat. Ugyanis a létesítendő „bolhapiacon” lesznek bérbe vehető helyiségek, ezekre pályázatot írnak ki. Az országban már harminc ilyen piacot működtet a kft., és szeretnének „gyökeret verni” megyénkben is. (Folytatás a 4. oldalon) Áutó-és termelőeszköz LÍZING azonnali már 95%-tói 9—15 óráig 42-11-162 telefonon Nyíregyházán Az Országgyűlés hétfői munkanapja Kárpótlás később A Házbizottság döntése értelmében csak a keddi ülésnapon kerül a törvényhozók elé a Honvédelmi és a Külügyi Bizottság fegyvereladással kapcsolatos közös jelentése, 9 az ezzel összefüggő képviselői indítványok sorsáról is akkor foglal majd állást a plénum — jelentette be Szabad György elnök az Országgyűlés hétfői ülésnapja kezdetén. Szabad György azt is tudatta a Házzal: Antall József miniszterelnök levélben kezdeményezte, hogy a Honvédelmi és a Külügyi Bizottság tárgyaljon az Országgyűlés december 18-i zárt ülésén született határozatok nyilvánosságra hozataláról. A bejelentéseket követően, napirend előtt több képviselő is szót kért. Nagy András (SZDSZ) bejelentette, hogy március 15- én hazahozzák Angliából az 1848-as forradalom és szabadságharc hadügyminiszterének, Mészáros Lázárnak a hamvait, akinék utolsó kívánsága az volt: addig ne nyugodjon hazai földben, amíg Magyarországon megszálló csapatok vannak. Ma már ez az akadály elhárult. Pásztor Gyula és Szabó Lajos (FKgP) az árvaszékek felállítását és a gyámügyi apparátus szétesését megelőzendő, független gyámszékek létesítését indítványozta. Bethlen István, Csapody Miklós és Szauter Rudolf (MDF) közös önálló indítványában az állampolgárok tulajdonában, az állam által 1949. június 8-a előtt okozott károkról szóló önálló törvény mielőbbi meghozataláért szállt síkra. Részletesen szólt Szauter Rudolf a zsidóságot, a cigányokat és a németeket ért igazságtalanságokról. SpeicU Zoltán és Székelyhídi László (MDF) az 1956- os őszi-téli vérengzések ki- tervelőinek és végrehajtóinak felderítésére létrehozandó ad hoc bizottság felállítására tettek javaslatot, és indítványuk sürgős tárgyalását kérték. Kávássy Sándor (FKgP) a minél hamarabb, de megfontoltan létrehozandó oktatási törvény tárgyalása előtt indítványozza, hogy az 1985-ös hatályos törvényt módosítva meghatározott szakokon a főiskolák is adhassanak egyetemi oklevelet. Indoklásként előadta, (Folytatás a 4. oldalon) Hármas csúcs Visegrádiul Antall József kormányfő meghívására február 14-én csütörtökön Magyarországra látogat Václav Havel, a Cseh és Szlovák Szövetségi köztársaság elnöke és Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság elnöke. A visegrádi magyar, cseh—szlovák, lengyel csúcstalálkozóra érkező államfőket elkísérik miniszterelnökeik és külügyminisztereik iß. A vendégek és magyar vendéglátóik február 15-én, pénteken ülnék tárgyalóasztalhoz, elsőként Budapesten a Parlamentben, majd az 1335-ben megtartott magyar—cseh—lengyel királyi találkozó történelmi légkörét idéző Visegrádon. Havel és Walesa elnök találkozik Göncz Árpáddal, a Magyar Köztársaság elnökével is. A lakáscélú kölcsönök kamatváltozása sok család életét megbolygatta. A napokban már az utolsó számítások történnek: melyik variáció mellett döntsön az adós. Az OTP Megyei Igazgatóságához február 8-án érkezett egy tájékoztató, miszerint több lényeges pont módosul. Azokban az esetekben, ahol egy hitelcéllal kapcsolatban több (0—3,5 százalékos) alapszámla került megnyitásra (ár-, belvíz, esetleg pótkölcsön, megelőlegezett szociálpolitikai kedvezmény visszavonása miatti kölcsön) és ennek megfelelően külön nyilatkozat került kiküldésre, az 1500 forintot csak az egyik hitel után kell megfizetni. Ugyanígy kell eljárni akkor is, amikor többféle közterületi, közműépítési kölcsönt vett fel az ügyfél (gáz, csatorna, víz), különböző időpontokban. Ebben az esetben is csak egyszer kell az 1500 forint többletbefizetést teljesíteni. Például az építtető gáz, víz, vagy csatorna közművesítésére kapott közterületi közműkölcsönt, akár három kölcsönszerződéssel is, és ehhez még két belső hasznosításra igénybevett korszerűsítési kölcsön kapcsolódik két másik kölcsönszerződéssel, az 1500 forintot nem ötször, hanem csak egyszer kell megfizetni. Az utólagos hőszigetelésre igénybe vett kölcsön után se kell 1500 forintot megfizetniük az adósoknak, ha felújítási, vagy korszerűsítési köl- csönüik is van, függetlenül attól, hogy a kölcsönfelvétel időpontja eltér egymástól. Ha XLVIII. évfolyam, 36. szám ÁRA: 6,10 FORINT 1991. február 12., kedd Szigorúan védett határszakasz... Az öböl-válság kitörése óta, az irakiak által jó előre bejelentett terrorista merényletektől tartva hazánkban is megerősítették a határok védelmét. Amint azt a lapokból is tudjuk, fokozott az ellenőrzés a határátkelőhelyeken, s a Ferihegyi repülőtéren is. Piacnnok - 90 nap alatt