Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-11 / 9. szám
1991. január 11. Kelet-Magyarország 3 F izetés van, eladat nincs AZ ONKORMANYZATI TÖRVÉNY a volt közös tanácsokat megszüntette, és a múlt év november 30-ig adott határidőt az új testületeknek, hogy állást foglaljanak: hogyan tovább? Együttműködjenek vagy szétváljanak az intézmények fenntartásában, a gazdálkodásban, magyarul a településszolgáltatási feladatok ellátásában. A kisebbik vita a köz- igazgatás megszervezésében volt, mert azt sokan belátták, hogy az intézményeket önállóan fenntartani nem tudják. Inkább olyan szolgáltatások okoztak gondot, mint az orvosi szolgálat, az általános iskolai oktatás, mert igazán szakszerű ellátást csak szakos tanárokkal, tehát többnyire közösen képesek megoldani. Néhány képviselő-testület tovább éltette új körülmények között a közös képviselői testületet, amely teljes együttműködést — közös gazdálkodást, közös igazgatást, közös intézményműködtetést —jelent a két települési önkormányzat között. Az állampolgárokkal közvetlenül kapcsolatban lévő hivatalok alakítása viszont lassabban megy. A Kelet- Magyarország az elmúlt hetekben tele volt jegyzői állásokra kiírt pályázatokkal, amelyek több helyen nem vezettek eredményre, így az 1990. december 31-i állapothoz képest több mint harminc településen — ez a települések közel 15 százaléka — nincs kinevezett jegyző. Több helyen pályázatok hiányában nem sikerült a képesítési előírásoknak megfelelő személyt kinevezni, néhol szubjektív okok játszottak szerepet. Említhetjük Nagydobos esetét, ahol a volt vb-titkár pályázatát először nem bírálták el, majd a második alkalommal öt-öt arányú szavazat alakult ki. A KINEVEZETT JEGYZŐK foglalkoztatása a legváltozatosabb képet mutatja. Gyakori, hogy két-három település önálló hivatalt tart fenn kinevezett jegyzővel, aki heti nyolc-tizenhat órában látja el a hivatali feladatokat, a további negyven órát elosztva egy másik, egy harmadik településen dolgozza szintén jegyzőként. Ez a megoldás nem téveszthető össze a körjegyzőséggel, önálló jegyzőről van szó, aki részmunkaidőben dolgozik. Az azonban megkérdőjelezhető: vajon az állampolgárok mindennapi hatósági és egyéb igazgatási ügyeinek szakszerű intézése szempontjából célszerű-e, arról nem is beszélve, hogy a testületi munkával összefüggő feladatok szervezése és a hozott döntések végrehajtása hogyan oldódik meg? Az önkormányzati törvény a körjegyzőség intézményét azért hozta létre, hogy az igazgatási és hatósági feladatokat a kistelepüléseken is szakszerűen lássák el, azonban ma még megmagyarázhatatlan okok miatt sok településen ódzkodnak ettől. December 31-ig huszonhat körjegyzőség alakult a megyében, ezekhez ötvenkét település tartozik. Furcsaságok a körjegyzőségek szervezése közben is adódtak. Győrtelek, Fülpösdaróc és Géberjén esetében például a három település ugyan állást foglalt a körjegyzőség kialakításában, ám mindegyik csak egy másik településsel, (Géberjén Fülpösdaróccal, Győrtelek is Fül- pösdaróccal) a harmadik nélkül akart körjegyzőséget. Az, hogy a megyében kevés a jogászok, illetve államigazgatási főiskolát végzettek száma, az eddig is közismert volt, de hogy milyen kevesen akarnak jegyzőként dolgozni, azt a helyi képviselő- testületek nem vették számításba. Talán ez is eredményezte, hogy fizetésük, munkabérük az államigazgatásban dolgozók keresetéhez képest igen magasra emelkedett. Igaz, nincs hatályos jogi rendelkezés a jegyzők bérére vonatkozóan, ezt a felek megállapodása döntötte el. Közszolgálati törvény hiányában a Minisztertanács csak a képesítési előírásokat határozta meg átmeneti jelleggel, a bérekre nincs rendelkezés. így alakult ki, hogy a korábbi — igaz rendkívül alacsony — vb-titkári fizetések mára a korábbinak kétszeresére, háromszorosára emelkedtek. A KÖZSÉGEK KÖZÜL a legkevesebb egy 13 ezer forintos fizetés teljes munkaidőre, ugyanakkor például Őrben 40 ezer forint fizetést kap a jegyző, deUszkánis több ezret, mint ahány ház van a faluban. A városokban — ez már elfogadhatóbb — is 40 ezer körül alakul a jegyzők bére. Tehát a fizetéseket megállapították, a feladatok azonban még nem ismertek. Jelenleg a jegyzők feladat- és hatásköréről az önkormányzati törvényen kívül csak az úgynevezett átmeneti törvény ad eligazítást, amely kimondja, hogy ami korábban a vb-titkár vagy a szakigazgatási szerv feladata volt, azt a jegyző látja el. Egy kis fejtöréssel ki lehet találni az önkormányzati törvényből, hogy melyek lesznek a helyi igazgatási feladatok, hisz a sajtó részletes információt adott például a helyi adókról szóló törvény elfogadásáról, az önkormányzatok kötelező feladatait pedig a törvény tartalmazza. Ha ehhez kalkulálták volna mindenütt a hivatali apparátus mértékét, nemigen fordulna elő, hogy van két- és van ötvenfős hivatal is. Az új képviselő-testületek az elmúlt hetekben előszeretettel foglalkoztak nem hatáskörükbe tartozó, de látványos ügyekkel. Testületek döntöttek személy szerint szociálpolitikai, gyámügyi segélyek odaítéléséről, holott az önkormányzati törvény célul tűzte ki, hogy a testületek valóban a helyi közügyek irányítói, és ne egyedi hatósági ügyekkel foglalkozó szervek legyenek. REMÉLJÜK MINDEZEK a tapasztalatlanságból, járatlanságból eredő gondok. Az állampolgárok egyedi ügyeinek — ezeken belül hatósági ügyeinek — intézésében komoly fennakadás nincs, így alakulhat ki egy eredményes, hatékony szolgálatot jelentő köz- igazgatási rendszer. Balogh József KENYERSIRATÓ Csak egyfajta kenyérnek, a fehér kenyérnek van hatósági ára: 14,80; a többi szabadáras. Csak egyfajta kenyeret nem lehet kapni a boltokban, a 14,80-ast, a többiből — ami szabadáras — abból jó az ellátás. Ilyen panaszt meglehetősen sokat kaptunk az elmúlt napokban, s amikor megkérdeztük a boltokat, azt válaszolták: ők több olcsó kenyeret rendelnek, de a sütőipari vállalat nem szállít. Nem szállít eleget — helyesbíti az előző mondat végét Bernáth József, a sütőipari vállalat főmérnöke. A fehér kenyéren ugyanis a vállalatnak 51 százalékos vesztesége van. Két éve már, hogy megszűnt a fogyasztói árkiegészítés, tehát a vállalat csak akkor gyárt több, az igényeknek megfelelő meny- nyiségű fehér kenyeret, ha a kormány megváltoztatja az árát. Ezen a héten még gyártanak fehér kenyeret a sütőüzemek, sőt a jövő héten is, de csak addig, amíg hozzá tudnak kezdeni a félbarna kenyér gyártásához, ami olcsóbb lesz a ma kapható többi kenyérnél, de drágább a félkésznél, így már nem lesz rajta vesztesége a sütőiparnak. Semmi jót nem tudunk tehát válaszolni panaszosainknak. A kormány döntése ugyanis — hogy a fehér kenyér ára szabott ár — csak papíron létezhet, egyetlen vállalattól sem várható el, hogy veszteségesen termeljen. A szociálpolitikai intézkedésnek számító döntések tehát csak akkor érik el céljukat, ha ahhoz a szükséges pénzt is hozzáteszik. (b. j.) Iparoshitel Megegyezett a Budapest Bank Rt. debreceni fiókja, és az ipartestületek megyei szövetsége, hogy a szabolcsi ipartestületek tagjainak hitelkérelmét január 15-től a megyei ipartestület koordinálja. A helyi ipartestület bírálja majd el, hogy a kérelmező fizetőképes-e, milyen tartozásai vannak, és az üzlet menete összhangban van-e a hitelkérelemben foglaltakkal. Az eljárást is gyorsítják. A hitelkérelem benyújtása után három nap elteltével a pénz már folyósítható. O lvastam nemrég egy hírt és elkapott a sárga irigység. Ha hinni lehet a bejelentésnek, az egyik ha- zánkbéli kisbank 1,1 milliárdos alaptőkéje után 1990-ben 500 millió—nem elírás!—nyereséget könyvelhet el. Ez már nem semmi—estem csodálatba, s eljátszadoztam a gondolattal, mi mindenre jutna nekem egy ilyen zsíros cégnél, akárcsak stempli- zőként is. A bűvös kíváncsiság továbbra sem hagy nyugodni: ugyan mi lehet e csaknem 50 százalékos nyereségráta titka? Varázslat— gondolom először, de hát ez közgazdaságilag nem kellően megalapozott. Bűvészmutatvány— vág át az agyamon, miközben felidézem gyermekkorom cirkuszi élményeit. Volt ott gyakorta olyan produkció, amikor az egyik illető a füle mögül, de még csak a szájából is számo- latlanul húzta elő és dobálta szét a százasokat (az még akkor nagy pénz volt!). Azóta persze megtudtam, hogy trükk volt az egész, csupán szemfényvesztés, mert azokat a százasokat előbb meg kellett szerezni valahonnan, s ügyesen elrejteni a kabátujjban. Akkor honnan származhatnak hát napjainkban azok a fránya százmilliók! Hiszen az ember mást sem hall széltébenhosszában, hogy sorra mennek tönkre, válnak fizetésképtelenné gyárak, vállalatok, zuhannak le a rolók, az emberek meg ki az utcára. Eléggé el nem ítélhető módon gyanakodni kezdek: netán úgyfiadzik a kisbank pénze, hogy eszi-nem eszi alapon kínálja a hiteleket a megszorultak- nak; esetleg olyan befektetéseket eszközöl, ahol még a szerződés dátumára is felszámolják a kamatot. Ügyes, — mondja erre az ide látogató nyugati üzletemA vevő igényei alapján — méret, szín, felszereltség — gyártják a konyhabútorokat az Euromobili Bútoripari Rt. mátészalkai gyárában. Képünkön a szerelőszalagon Budaházi Sándor szekrény összeállításán dolgozik. (Elek Emil felvétele) A HARMADIK FORINT Pénztárcáink zsonglőréi Ezekben a hetekben, sok egyéb mellett, a lakáshitelek visszafizetésének megváltozott rendje borzolja a lakosság kedélyeit. Az már 1989-ben világossá vált, hogy az ország költségvetése tovább nem képes — abban az évben mintegy 65 milliárd forintot kitevő — lakáshitel-támogatások folytatására. Erősen inflálódó világunkban az eddigieknél nagyobb terheket kell vállalniuk a lakáshitelek kedvezményezettjeinek is. 1989-ben a dotációk fele lakásberuházásokhoz, a lakástörlesztés dotációjához és a szociálpolitikai kedvezményhez kötődött, másik felét a fogyasztói árakba (elsősorban a háztartási energiába, a közlekedésbe és a gyógyszerek áraiba) építették be. A dotációktól valamivel többet fizetett az állam természetbeni társadalmi jövedelmekre, elsősorban oktatásra, egészségügyre, kultúrára, sportra és üdülésre. Kapjuk, de nem érezzük Ma, amikor a támogatások leépítésének, az árak és szolgáltatások részbeni vagy teljes piacosításának korát éljük, nem árt néhány összefüggésre felhívni a figyelmet. Ebben segít a Központi Statisztikai Hivatal egyik nemrégiben megjelent tanulmánya, amely a természetbeni társadalmi jövedelmek és a dotációk főbb bér, aki mellesleg ahhoz szokott —mert ez a normális —, hogy a hitelkamat nem lehet magasabb a termelés nyereségénél, mert azt még a fejlett tőkés országokban sem találták fel, hogyan lehet ráfizetésből megélni. A rejtélyt végül is az áruház pénztáránál sikerült megoldanom, miközben az ájulás környékezett a végösszeg láttán. Hát persze! A cég termelni akar, ahhoz pénz kell behemód kamatra, a termelő felveszi, a bankár mondja: máskor is legyen szerencsénk! Lesz is, mert a termelő a kamatot beépíti az árba, hozzáadja a maga hasznát, s a sor végén én, az icurka-picurka vevő ezt mind lenyelem, vagyis mélyen a pénztárcámba nyúlok és szidom az inflációt, a pénzügyminisztert, meg az összes aprószenteket, akik ily büntetést mértek ránk. Mindig tudtam, hogy naív vagyok. De hogy ekkora! A. S. jellemzőit írja le. Összegük 1989- ben a lakosság személyes jövedelmének minden harmadik forintját tette ki, ami egy főre számítva abban az évben 30 ezer forintot jelentett. Ezen belül oktatásra átlagosan 7 ezer forint, egészségügyre 5 ezer, kultúrára, sportra, üdülésre 3 ezer forint jutott. A lakásberuházások támogatása meghaladta a 6 ezer forintot. A' háztartási energiáé 2 ezer, a közlekedés és a gyógyszerek árainak támogatása 1500 forintot tett ki. A fenti adatok természetesen átlagokat jelentenek, a konkrét személyek és háztartások részesedése a természetbeni társadalmi jövedelmekből és a dotációkból széles határok között szóródott. A háztartás-statisztikai adatok azt mutatják, hogy tömegével vannak olyan háztartások, elsősorban az elszegényedők körében, ahol a támogatás több mint 50-70 százalékát jelenti a személyes jövedelemnek. A másik oldalon, a magas jövedelműek körében viszont nagy számban fordulnak elő olyan háztartások, ahol az átlagos egyharmaddal szemben ez az arány nem éri el a 10 százalékot. A szegénység fokozatai Az elemzés legfontosabb megállapítása az, hogy mind a természetbeni társadalmi jövedelmek, mind a dotációk a személyes jövedelmekben meglévő különbségekhez képest jelentős kiegyenlítő hatást gyakorolnak. A természetbeni társadalmi jövedelmek szóródása viszonylag kicsi, személyenként 15-18 ezer forint között szóródik, mégpedig úgy, hogy az alacsony jövedelműek többet vesznek igénybe. A dotációknál a hatás nem ilyen kézenfekvő, mivel a népesség legmagasabb jövedelmű 10 százaléka kétszer annyi dotációt élvezett, mint a legalacsonyabb 10 százaléka. Szomorkás statisztika Az eddigiek alapján már nem is meglepő, hogy a városokban élők a természetbeni társadalmi jövedelmekből és a dotációkból több ámogatást (átlagosan 34 ezer forintot) élveztek, mint a falvak lakói, ahol ez az érték személyenként alig haladta meg a 25 ezer forintot. Még nagyobb különbségek találhatók a lakosság különböző demográfiai rétegeinél. E mutató a 3 és többgyermekes háztartások esetében a legnagyobb, egy főre számítva mintegy 35 ezer forint, ami a személyes jövedelem arányában kifejezve 57 százalék. Másképpen ez azt jelenti, hogy 1989-ben Magyarországon egy három és többgyermekes háztartás átlagosan mintegy 200 ezer forint támogatást kapott a költség- vetésből, ami nem tartalmazza természetesen mindazokat a jövedelmi forrásokat (családi pótlék, gyes, gyed, táppénz stb.), amit a . háztartásoknak pénzben fizettek ki. Azoknál a három és többgyermekes családoknál, akik a népesség legalacsonyabb jövedelmű 5 százalékába tartoznak, a természetbeni társadalmi jövedelmek és a dotációk együttesen 82 százá- lékát adták a személyes jövedelemnek. A Állandósuló hátrány? Mostanában eléggé általános az a felfogás, hogy a piacgazdaságra való áttérést nem lassítani, hanem gyorsítani szükséges. E folyamatnak viszont velejárója a jövedelmek nagyfokú differenciálódása. Mai viszonyaink közepette ez azt jelenti, hogy egyik oldalon kifejlődik egy tudását, szakértelmét, vállalkozókészségét, üzleti szellemét, ügyeskedését piacon értékesíteni tudó tehetős réteg, a másik oldalon pedig elindul egy egyre nagyobb tömegeket érintő folyamat, a nélkülözés, az elszegényedés, a fejlett demokratikus társadalmakra oiy jellemző középosztály pedig eltűnik. A természetbeni társadalmi jövedelmek és a dotációk visszaszorulása után az a furcsa helyzet áll elő, hogy bár értékét tekintve a falusi, elmaradott térségben élő, alacsony jövedelmű családok ezekből a támogatásokból kevesebbel részesedtek, mint a városi, nagy jövedelmű háztartások, de a megélhetéshez a korábbiakban nagy segítséget jelentettek. Hiányuk itt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is sokkal jobban fog érződni, mint az ország fejlettebb vidékein. Csak remélhető, hogy a törvényalkotó és kormányzati munka további szakaszában mind az Országgyűlés, mind a kormány olyan törvényeket, intézkedéseket hoz, amelyekből egyszerre érezhető majd a piacgazdaságra való áttérés és egy demokratikus, humánus társadalom felépítésének igénye. Hajnal Béla
