Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-09 / 7. szám
6 Kelet-Magyarország 1991. január 9. Idő yan! A múlt örökségeivel együtt kell élnünk. A jogszabályok mindaddig kötelező érvényűek, amíg meg nem változtatják őket. Az érvényes jogszabályokat pedig végre kell hajtani. Azokat pedig, amelyek az életünket védik nem szabad megváltoztatni, hanem mindent meg kell tenni végrehaj thatóságukért. Amennyiben valaki még nem tudná: az olyan járműbe, amelyben a biztonsági öv beszerelésére szolgáló rögzítő elemeket gyárilag beépítették, legkésőbb fél év múlva be kell szerelni a biztonsági öveket. Világosabban fogalmazva: 1991. július 1-jé- től — néhány nagyon régi személygépkocsitól eltekintve — valamennyi személyautó hátsó üléseihez is fel keli szerelni a biztonsági öveket. A négyülósesekhez két darab három pontos, az ötülésesekhez két darab hárompontos és egy darab két pontos biztonsági övét. A kereskedelmünk, sajnos nem foglalkozik azzal, hogy miként lehetne új lehetőségekkel profitra szert tenni. Pedig ha valamikor, most kínálkozna az alkalom. Iparosoknak, kereskedőknek, szerelőknek adna munkát csekélyke fél év alatt durván 4 millió három pontos, és 2 millió két pontos hátsó biztonsági öv legyártása, beszerzése, forgalmazása, beszerelése. Lehet, hogy bólogató macskák (párdon: tigrisek), szélterelSk és balatoni panorámát tartalmazó napfényellenző függönyök nagyobb profitot hoznak, mint ezek az életvédelmi eszközök. De az életet az övék védik! Jövőre — igaz csak december 31-én — lejárt egy másik határidő is. Eddig az időpontig kell felszerelni minden kerékpárt borostyán sárga, úgynevezett küllőprizmával. Azt mondják, mintegy 3—4 millió darabra lenne szükség. Ha csak egy van egy kerékpáron. De kerekenként kettő kellene az igazi biztonsághoz. Ez pedig ugye 12—16 milLiót tesz ki. Azt talán már mondanom sem kell: ez sincs a boltokban. Kár, hogy tudatlanság vagy nemtörődömség következtében a kereskedelem meg sem kísérli a beszerzését. November első napjaiban a finn kereskedelmi napok keretében Budapesten kiállította termékeit — többek között — a fényvisszaverő termékeiről világszerte ismert cég: a Talmu Kft. A kiállítást mindössze 24 személy, illetve cég látogatta. Közöttük egy sem volt, aki akárcsak komoly érdeklődést mutatott volna termékeik iránt. Ahogy az angol tömören mondja: No comment! Ettől függetlenül a legalább 4 millió fényvisszaverőt egy éven belül be kell szereznünk! A hatvani Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalat az NSZK-beli EVIS-cégtőI kapott megbízatást muzeális értékű autók restaurálására. A német partner szállítja a járműveket, s azok alkatrészeit, az autójavító pedig a szakembereket biztosítja a munkához. Egy-egy gépkocsi rendbehozatala 800—1000 óra igényes kézimunkát kíván. Jelenleg egy 1956-ban készült Mercedes felújítását végzik. START! Bvagy a normalitás ötparancsolata Az év fordulója mindig a fogadkozások ideje. Megígérjük, hogy leszokunk a dohányzásról, nem bosszantjuk (annyit) a főnökünket, (illetve a beosztottunkat) jobban beosztjuk a pénzünket (feltéve, ha van még mit), csak sátoros ünnepeken verjük meg a feleségünket, csaljuk meg a férjünket, és így tovább. Tapasztalataim alapján volna néhány javaslatom, amit érdemes volna megfogadni ahhoz, hogy nagyobb esélyünk legyen az év végén azt tanulmányozni: vajon mit sikerült ezekből megtartani. Lehet, hogy hóbortos ötleteknek tűnnek, de én követem őket. Minden próbálkozás ellenére nem sikerült útitársaimnak sem gyomorfekélyt, sem infarktust előidézniük nálam. Azt sem tudták még elérni, hogy mérgemben vagy idegességemben beléjük hajtsak, a tyúkszemükre lépjek. 1. Mindig időben indulok el. Ha autóval kell mennem, még inkább. Ha zsúfolt városi forgalomban kell átverekednem magamat, akkor leginkább. Sőt annyira, hogy lehetőleg nem megyek autóval. 2. Ha közlekedő társam valami nagy marhaságot csinál, nem arra gondolok, hogy ez a gengszter direkt ki akar tolni velem, hanem eszembe jut, hogy én is mekkora hülyeségeket követek el néha. Pedig én már nem vagyok kezdő, míg lehet, hogy ő az. De mielőtt ilyen gondolataim támadnának, először megpróbálom kivédeni a hibáját. 3. Utálom, ha a hibázó közlekedőt valaki nyomban agresszívnak nevezi. Még akkor is, ha tudom: a többség tényleg az. De miért épp ő ne volna kivétel, aki csak úgy egyszerűen hibázik. Vagy a közlekedésben nem érvényes a közmondás: tévedni emberi dolog? És egyébként is, mi közöm van nekem az ő érzelmi életéhez? Mennyivel jobb nekem, ha azt hiszem, hogy ő egy gazember? Vagy hülye? 4. Ebből következik az is, hogy soha nem sértődöm meg, ha valamilyen átmeneti jogtalanság ér. Ebből következően nem is próbálom e sértést megtorolni. Csak nem alacsony ítom le magamat annyira, hogy odaálljak kakaskodni? Hátha mégis bosz- szantani akart? Csak nem okozok neki örömet, sikerélményt azzal, hogy hagytam magamat felcukkolni? 5. Tudomásul veszem, hogy a közlekedésnek vannak védtelen, kevésbé védett és inkább védett résztvevői. (Tökéletes biztonságban senki nincs!) Az első csoportba tartoznak például a gyalogosok és a kerékpárosok, a másodikba a Trabantosok, a harmadikba az autósok. Nem feledhetem el: ha ezeket a szempontokat nem veszem figyelembe, kétféleképp ítélkezhetek magamról. Vagy gyilkos vagy öngyilkos vagyok. Én az emberek harmadik, normális csoportjába szeretnék tartozni. Tökéletes autó tökéeten autós A francia KRESZ szerint december 1-től 60 helyett csak 50 km óránkénti sebességgel szabad autózni, lakott területen. A szigorítás majdnem egybeesett a nemzetközi zsűri elismerésével: technikai és esztétikai értékei alapján a Renault gyár tgyik új modellje kapta Az év autója címet. A tökéletesedő géppel az emberi tökéletlenség állítható szembe? „Tíz kilométer nevetséges csökkentésnek tűnhet — nyilatkozta a közlekedési államtitkár a Le Monde tudósítójának —, szeretném azonban megjegyezni, hogy 60 kilométeres sebességnél 38 méteres fékút kell a megálláshoz, 50 kilómé* i néi viszont 19 méter után megállítható a kocsi. S minthogy mi a gyalogosokat, a gyerekeket, a kerékpárosokat, vagy egyszerűen a szórakozott járókelőket kívánjuk védeni, a 10 kilométer esetükben az élet, vagy halál alternatíváját jelenti.” Az államtitkár szerint ez éves elszámolásban 400 túlélőt jelent! „1989- ben 90 olyan utas halt meg, aki a hátsó ülés biztonságában érezte magát, nem használta a biztonsági övét. Ha bekötik magukat, közülük több száz ma is élne” — mondta az államtitkár, s hozzátette: „El kell oszlatni a hátsó ülés védelménék hitét; brutális ütközésnél ugyanis egv tonnányi súl.y- lyal vágódik az üléshez, akit nem fog a biztonsági öv. Akik tehát a technikai fejlődésre hivatkoznak, gondoljanak az év baleseti statisz.- tikáira is — addig, amíg megtehetik.” L ányom nem érti. Hogy az én gyerekkoromban semmit sem játszott a tévé. Hogy lehet az? Emlékeztetni próbál. A Kukon és Kotkodát sem? Ügy néz rám. ahogy a film címét kimondja, mint aki egyetlen pillantással vissza- bámul a középkorba. Azt sem? Még a Rózsaszín párduc elejét sem? Mert ez a sorozat olyan régen megy már, hogy az elejére nem is lehet emlékezni. És azt az izét, tudod, a Foxi-Maxit (mosolyog, mint alci rajta kapott), amire még a nagymama is visszaemlékezik — Inéi és Find bolondos cincogására, Kandúr Bandi nyalka szóficamaira, még azt se? Egyáltalán semmit? Alkudozni próbál velem. Talán krimit? Hát akkor mit néztetek? Zavarba jövök. Valóban, mit is néztünk naphosszat, belvárosi csibészek, zsíros kenyéren felnövő, mezítlábas kölykök? Bizonytalanul motyogom, mert tudom, ezt úgysem lehet megérteni: akkor még nem is volt tévé. Egyszerűen nem létezett. Kikerekül a szeme: egyáltalán? Nem bizony. Még a fadoboz se létezett, ami az üres monoszkópot vetíti adásszünetben. Se meseműsor, se krimi? Hitetlenkedik. Fura világ lehetett. Nézd, mondom egy nagy sóhaj után: tulajdonképpen, akarom mondani: végsöfo- kon (ejnye!). Sok bolond dolgot láttunk mi akkoriban. Krimifélét is eleget. Amikor én még kisgyerek voltam, és híre-hamva sem volt a tévének, az emberek éjszaka nemigen mertek kilépni az utcára, mert ott ólálkodtak a vetkőztetek. Azám, vetkőztetök. Elvették a későre maradt járókelők ruháit, cipőit. Aztán ők hordták tovább, vagy eladták, nem tudom. Mindenki nagyon szegény volt. És télen is vetkőztettek? Télen is, képzeld. Az illető mehetett hóban-f agyban mezítláb és egyszál ingben haza. Ez nagyon izgi. Aztán, képzeld, betoppant hozzánk néha egy-egy ismeretlen, csavargóforma ember. És megtudtam róla, hogy ő a nagybátyám. Egyikük a börtönből jött — nem, nem csinált semmit, csak katona volt korábban —. másikuk meg hadifogságból, Szibériából. Egyszer meg, képzeld, estefelé mentünk át a Margithídon — a többi híd nem állt még, mindegyiket belerobbantották a háborúban a Dunába —, szóval a Margithídon mentünk, és nagyapa leszedett a híd karfájáról egy rongyos öregembert. Bele akart ugrani a Dunába. Sírt és vacogott. Nem szólt semmit. amikor nagyapa belekarolt. Lenn jégtáblák úsztak. Fölöttünk károgva keringtek a varjak. Nagyapa vezette a rongyos öregembert, beszélt hozzá, aztán a Mártírok útján pénzt adott neki és elengedte. És hogy valami vidámabbat is mondjak, sokszor láttam az utcán sétálgatni Kodály Zoltánt. Mi, gyerekek, köréje gyűltünk, ő a bandzsi szemével ránk sandított, és mindenkit meg akart szol- mizáltatni Dó-re-mi — mutogatott a kezével, és énekelni kellett mindenfélét. És — Petőfi Sándort nem láttad? Kissé megdermeszt a kérdés, őt nem, nem, ő már akkor sem élt. tudod, amikor Dédi kislány volt. De harcot azt láttam. Tüntető menetoszlopot, ahogy vonulnak a lyukas zászlókkal, tankokat és tüzelő óvásokat. Halottakat a járdaszélen. Menekülőket. Ismertem egy nagyfiút, akit eltaposott egy tank. Ceveró- nak hívták. Egy másik barátom pedig, aki a forradalom alatt beállt nemzetőrnek, hogy el ne vigyék az ávósok, külföldre szökött. De úgy, hogy sok pénzt adott az édesapja egy mozdonyvezetőnek. aztán a bátor masiniszta elrejtette barátomat a mozdonyon, rálapátolt egy csomó szenet, és szépen kipöfögött Ausztriába. A vonatról jut eszembe, mi akkor még marhavagonban utaztunk bárhová. Képzeld el. tehervagonok voltak, abba kellett beszállni. Nem lehetett leülni, csak a földre, meg olykorolykor egy-egy billegő fa- lócára. És benn a marha- vagonban állt epy vaskályha, arra dobtak néha egy hasáb fát. Az utcán pedig lovaskocsik jártak, autó csak ritkán. Nagy. gőzölgő muraközi lovak húzták a szekereket, amiken jeget meg szódavizet vittek. A kocsis ordítozott: J EGEEEES! vagy SZOOÜ- DDDAVlZ! És verklisek jártak házról házra. Tolták a nagy faládát négy keréken. A ládára mindenfele bolondság volt pingálva: angyal, elefánt, táncosnő és bohóc. És a verklis tekert egy kart a faládán, ami mindenféle zenét játszott. Karácsonykor pedig néha csengös szánok is betévedtek a belvárosba, ha nagy hó esett. így hozták a piacra az árut. L ányom csodálkozva, kikerekült szemmel néz rám. Látom, ösz- szekeveredik benne. amit hirtelen rázúdítottam. A vetkőztetök és a verklisek. Kodály Zoltán meg az ávósok. Á hazatérő hadifoglyok és a szódáskocsisok. A Dunába nyaklott hidak, és a csengös szánok. Nem szól, de látom rajta, hogy irigyel a gyerekkoromért. Nem volt tévé, se krimi, se folytatásos mese, mégis mennyi érdekes dolog történt. Sz. A. Állatsírversek Amerikából Magyar költőnő tollából Nem mindenkit szomorít el egy állat halála. Kutyák és macskák fekszenek az országúton, dermedten hever - nek a hóban, vagy alszanak el örökre egy laboratóriumban. Nem ismerjük az életüket. sorsukat, pedig itt éltek közöttünk. Anna Moll magyar származású amerikai költőnő is erre utal állatsír- verseket tartalmazó könyvének címével: Itt éltünk közietek. A közelmúltban itthon is megjelent, különös kötetben egy amerikai városka állatai beszélik el életükét vágy halálukat, és eközben persze a körülöttük, velük élő emberek mindennapjait is. A versgyűjtemény izgalmas regénnyé áll össze, ahol ugyanarról az emberről vagy családról több állat is elmondja a véleményét, és így megismerkedhetünk néhány jellegzetesen amerikai figurával, akik számunkra talán nem is olyan ismeretlenek. Nem ismeretlenek, mert köztünk is megtalálhatóak az állatkedvelők és az állatkínzók, a szívtelenek és a szót- lanok, az ön teltek és a nyomorultak. Maga a költőnő sem áll olyan távol tőlünk, hiszen, mint említettem, magyar származású, apja Zsigmond Vilmos Élesdről vándorolt ki az Egyesült Államokba éppen száz esztendővel ezelőtt. A szegény szabómester akkor még nem sejthette, hogy a lánya egy verseskötettel fog hazatérni 1990 decemberében. Anna Moll Willis- tonban született 1905 -ben, és ott is hunyt el az elmúlt év augusztusában. Valójában talán nem is nevezhetjük a hagyományos értelemben költőnek, mert csak ezt a kötetnyi állatsírverset írta, és ezt sem engedte megjelentetni életében. Nem akarta megbántani azokat a valóságos személyeket, akikről a versek szóltak. Most. halála után angolul is, magyarul is megjelenhetnek a szomorkás balladák. Mondhatjuk, hogy halálával új költőnk született. W. J. HIBERNÄL0 BERENDEZÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN. A Transthnc nevű, a* emberek hibernálásáva! foglalkozó ''általat rozsdamentes acélból készült tartálya, amely egyszerre több test fagyasztására és tárolására is alkalmas.
