Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-11 / 9. szám

8 Kelet-Magyarország — Sport 1991. január 11. Medúzacsípések, derekai helytállás — pár percre a bronztól Kovács Rita negyedik! w Újabb nagyszerű nyíregyházi eredmény Kovács Rita európai rangelsőként negyedik lett Perth-ben a világbajnokság hasszútávúszó számában. Az NYVSC versenyzőjét csak egy ausztrál és két amerikai hölgy előzte meg, így a nőknél a negyedik, abszolút sorrendben tizennegyedikként ért célba, na­gyon sok férfit is megelőzött. Szilveszteri rejtvény Érkeznek a válaszok Eddig ezren pályáztak Csütörtökön helyi idő szerint hat órakor már a verseny hely­színén, a Burswood Hotel köze­lében a Swan folyó homokos partján gyülekezett a mezőny. Megkezdődött a művészi munka, a különböző kenőcsök, krémek feikenése. Volt, aki iszonyatos lcencét locsolt magára, mások illatos balzsamokban bíztak. A brazilok. olaszok és néhány ausztrál babonából nemzetiszí­nűre festette a haját. A legna­gyobb érdeklődés a hazaiak sztárját, Shellya Taxlor-Smith-t kísérte, aki már jó előre beha­rangozta győzelmét. Az egyik sportszergyártó cégtől specialis úszómezt kapott a világbajnok­ságra. A versenyzők rendhagyó startszámot kaptak, mindenki karjára felfestették a rajtszá­mot. Rita az utolsót, a 43-est kapta.. Ritáék szerdán nem mentek e'~ az úszódöntőkre, hanem Szűcs Csabával még egyszer megbe­szélték a távot. Edzője tornaci­pőkből rakta ki a bólyákat. Ri­ta pedig futva memorizálta a távot, közben pedig hangosan mondta a kerülésd irány o-kar. Edzője kiszámolta, hogy rossz idő esetén 6 óra 15 perc. míg jó idő esetén 5 óra 45 perc alatt teljesítheti a távot tanítványa. Idehaza éppen éjfélt ütött az óra, ottani idő szerint csütörtö­kön reggel hét órakor ugrott vízbe a 49 férfi és női verseny­ző. A rajt után egy német férfi állt az élre, őt egy oolyban Taylor-Smith követte, majd Rita és két amerikai hölgy követke­zett. A kísérőcsónakokból min­denki Szűcs Csabát figyelte, aki a tobbiektö’ eltérően végig han­gos kiabálással és füttyszóval buzdította Ritát. A fordulónál a férfiaknál egy négyes élboly alakult ki. őket Tayior-Smith, majd kissé lemaradva Rita és a két amerikai követte. A nyír­egyházi versenyző keveset pi­hent, alig evett valamit, inkább üdítőt ivott. A fordulótól az amerikai Jahn elhúzott, ekkor Rita néhány percre leállt. Mint utólag elmondta. rettentő de­rékfájással küszködött, ezalatt a másik amerikai Burton három perccel megelőzte. A baj nem jár egyedül, hiszen könyökfájá­sa is kiújult, így hiába hajrá­zott, már nem tudta utolérni az amerikaiakat. Végül 14-ikként ért célba", a nők között pedig a negyedik helyen. A célba érkezés után néhány percig a vízben üldögélt, annyi­ra kifáradt. Közben beérkezett a kísérőhajó, amelyről Szűcs Csa­ba hangos üdvrivalgással ugrott ki. Joggal. hiszen tanítványa egy órát javított a Balaton-át- úszáson elért idején, legjobb európai lett és meghálálta a szponzorok segítő bizalmát. — Csak két helyen csíptek meg a medúzák — mutatta a holtfáradt Rita két karját —, de ott a vízben nem is éreztem. A forduló után azt hittem, lesza­kad a derekam, annyira fájt. Próbáltam háton űs'zni, meg ösz- szegörnyedtem. de keveset segí­tett. Azt terveztük, hogy 5 óra 45 perccel dobogóra lehet kerül­ni, de végül kiderült, hogy még 5 óra 31-gyel sem lehetett. Csak akkor tudtam volna megelőzni az egyik amerikait, ha nem fáj a derekam. Majd legközelebb. Annyi biztos, hogy folytatom, az Európa-bajnokság szeptember­ben lesz, Olaszországban. Máthé Csaba Tudósításunk a SWEDINTORM Ltd. támogatásával készült. Visszatérve a női 100 hál szer­dai döntőjére, a szakemberek szerint Szabó Tündének 3—4 mé­ter kellett volna, és legyőzi Egerszegit. Kiss László, Egér ed­zője szerint tanítványa teljesen kiengedett az utolsó métereken, szétesett a mozgása, és majdnem veszített. Tünde ezüstérme után akaratlanul is felmerül a kérdés: miért kellett a nyíregyházi duó­nak közel 400 ezret fizetni az ausztráliai edzőtáborért és az úszószövetség elnökségi ülésén miért éppen Tünde edzőjét, Vaj­da Tamást hagyták ki az utozó- névsorból, aki csak szponzorok és a klub segítségével repülhe­tett ki a világbajnokságra. Per­sze ugyanez vonatkozik Kovács Ritára és edzőjére is. Ha ezek után sem menedzselik a fővá­rosi versenyzőkhöz hasonló szin­ten a vidékieket, akkor a kel­leténél jóval nagyobb erőfeszí­tés és munka kell a szintek tar­tásához. Kovácsékat nem tudtuk meg­előzni a jó hírrel, hiszen Rita papája telefonált Ausztráliába és annyit sikerült megtudnia, hogy leánya negyedik helyen végzett. Mindezt Rita édesanyja közölte, akinek viszont már részletekkel is szolgálhattunk. A mama így vélekedett a sikerről: — Csak keveset tudtunk alud­ni, mert igen izgultunk. Nagyon örülünk a negyedik helynek, hi­szen az első hatba vártuk Ritát. Ez az eredmény nagyszerű, fő­ként ha azt is figyelembe vesz- szük, hogy majdnem egy órát javított eddigi legjobbján és az európaiak közül senki sem tud­ta megelőzni. így utólag egy ki­csit- bosszant, hogy a derékfájá­sa talán a bronzérembe került. No de ettől függetlenül nagyon Örülünk és várjuk haza. * Hosszútávúszás (25 km): férfi világbajnok: Chad Hundeby (Egyesült Államok) 5:0l :45,73 óra, 2. Chariandini (Olaszország) 5:03:18.81. 3. David O’Brien (Auszrtália) 5:08:53,35, ... 12. Molnár Attila 5:26:20,67. ... 17. Tóth Szabó Dusán 5:38:16.81. Női világbajnok: Shelley Tay­lor-Smith (Ausztrália) 5:21:05,53, 2. Jahn (Egyesült Államok) 5:25:16,67, 3. Burton (Egyesült Államok) 5:28:22.74. 4. Kovács Rita 5:31:32,61, . . . S. Lázár Rita 6:10:22,35. ' * * * Férfi vízilabdázóink az ameri­kaiak ellen játszottak. A tét a csoportelsőség megszerzése volt. Magyarország—USA 9:9 (3:4, 1:3. 1:1. 4:1). Gól: Tóth I. 3. Dóczi 2, Petőváry, Mészáros, Be­nedek. Tóth L. 1—1. A mieink . nem a legjobb napjukat fogták ki, ám a döntetlen is elég volt a * középdöntőben csoportelsőség­hez. Legközelebb szombaton ját­szanak az elődöntőben. A nők viszont ma Kanada ellen a dön­tőbe jutásért mérkőznek. — mán — A NYÍRDISZ" ez évben is meg­rendezi hagyományos teremlab­darúgó-tornáját. A pénzdíjas ta­lálkozó január 19—20-án lesz az Kézilabda Hegyre fel, völgybe le — tu­ristáknak nagyszerű program, ám az NYVSC férfi kézilabdá­zói nem túrázni mentek Parád- fürdőre. A bajnokság második felére gyűjtik az erőt, a felké­szülés egyik fontos állomása ez az edzőtábor. Szerda reggel 18 játékos szállt autóbuszra, hogy részt vegyen a vasárnap délig tartó gyakorláson. Nem utazott Kapu és Zeitler, mert őket kölcsönadták a Deb­receni Dózsába. Helyettük egy balkezes szélső, Lemák János érkezett a szomszédvárból, aki már ott lesz a parádi táborozá­son. Ugyancsak itthon maradt Matuska, akivel elégedetlenek a szakosztálynál, így a balkezes átlövő január 31-től szabadlis­tás. A kitűnő kapus, Boczák szintén nem utazott, ő egyéni edzésterv alapján itthon készül. A felnőttek mellett néhány tehet­séges iflsta is részt vesz a felké­szülésen, sajnos Déváid nem le­het ott, mert gipsz van a lábán. Ki hitte volna? . . . Mármint, hogy ilyen sikere lesz a lapunk december 30-i számában közölt ..Szilveszteri rejtvényének, aho-l összesen 10 sportkérdésre kér­tünk választ. Nos. a kezdet óta. naponta érkeznek a megfejtések, a posta valóságos ingajáratot vé­gez. Ami a feltett kérdéseket ille­ti. megoszlanak a vélemények: egyesek könnyűnek, mások ne­héznek vélik a helyes válasz­adást. Lényeges: az addig beér­kezett mintegy ezer megfejtés, örökösföldi 23-as iskolában. Ne­vezni január 14-ig lehet a NYÍR- DlSZ-nél (Nyíregyháza. Korányi u. 12. 19.). A JÖS A VÁROSI Szabadidő SE többfordulós tornára várja a gyermek és felnőtt csapatok je­lentkezését. Nevezni lehet feb­ruár 2-ig kedden, csütörtökön és szombaton 17—19 óra között a jósavárosi Nyugdíjasklubbaa (Ungvár sétány 33.) A NYPA Senior férfitornájá­nak január 19-én a Bujtosi Sza­badidő Csarnok ad otthont. Az egész napos program során gye­rekek is a pályára lépnek, ám a fő attrakció a felnőttek küz­delme a 12 kg-os kupáért. A NYÍRBÁTORI sportcsarnok­ban február 9—10-én rendezik a Bóni Kupa-tornát. Jelentkezni a sportcsarnokban és a Növényolaj- gyár sportfelelősénél lehet ja­nuár 31-ig. Sakk A Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Sakk Szövetség január 5-én tartotta évzáró-évnyitó közgyű­lését. A tanácskozáson — ame­lyen negyvenen vettek részt —. beszámoló hangzott el az 1990. évben végzett munkáról, értékel­jelentős része hibátlan, feLadódnk számíthatnak arra, hogy nevüket kihúzzák a sorsolási kerékből. Erre. január 21-én. hétfőn kerül sor. a nyertesek névsorát lapunk január 22-é.n megjelenő számá­ban közöljük. A hozzánk érkezett válaszok­ban — általában — két kérdés­ben ..bakiztak’- a pályázók. Leg­többen a 3-as számú .,Melyik város rendezi az 1992. évi nyári olimpiát?” és a 8-as jelzésű ,,Ki az őszi első a labdarúgó NB I- ben?” megoldása jelentett gon­dot. A pályázat még tart, a szelvé­nyek beérkezési határideje ja­nuár 20-a. Címünk változatlan: Kelet-Magyarország, sportrovat, 4401 Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3—5. 2. hét 1. Cagliari—Bologona 1 x 2. Cesena—Parma x 3. Genoa—Atalanta 1 4. Lazio—Internazionale x 2 5. Lecce—Sampdoria x 6. Milan—Bari 1 7. Napoli—Roma 1 8. Pisa—Juventus 2 x 9. Torino—Fiorentina 1 10. Barietta—Padova l x 11. Pescara—Foggia x 2 12. Taranto—Ascoli x 13. Udinese—Messina l 14. Salernitana—Verona 1 ték az elnökség, a szövetség te­vékenységét, az elért sportered­ményeket, meghatározták az 1991. évi feladatokat. Személyi változásra is sor került. Gerényi Ferenc — aki több mint 10 évig lelkiismeretesen végezte az elnö­ki teendőket — lemondott. A megyei szövetség új elnökévé — egyhangúan — dr. Bodnár Ákost választották. El nem hangzott üzenet osem úszom meg köny- * nyék nélkül, ha sporto- lóink aranyai után fei- w csendül a magyar Him­nusz. Hál’ istennek a mostani úszó-világbajnokság épp elég torokszorító élményt nyújtott idáig, és borzasztóan boldog vagyok, hogy egy ilyen csöpp ország, mint a miénk, ahol a világon semmire sincs pénz, j ekkora tehetségeket mutat fel, I bizonyítva, igenis helyünk van a bajnokságokon, viilágcsúcs- tártőkat tudunk nevelni. Még­hozzá olyanokat, akik saját teljesítményüket is képesek túlszárnyalni. Szerdán azonban elszorult a i torkom. Egerszegi Krisztina győzelmének persze örültem, de nyíregyháziként a Szabó Tündéének talán még jobban. Mert- az ezüst is szépen csil­log, s a Himnuszt most mind- | kettőjüknek játszották. Hisz i mind a ketten ott álltak a i dobogón. Az esti Telesportban — a tévében — azonban csak Egérke üzenhetett a szüleinek, csak őt kérdezték, mintha a mi Tündénk csak a ..futottak még” kategóriában lett volna ugyanabban a számban, szo­ros versenyben második. Nem esett jól. Sőt. igazából emiatt szorult el a torkom. Mert, persze, mit tudják azt Pesten, hogy itt. a keleti vé­geken. ahol emberfeletti küz­delemmel. biztos nem európai színvonalú körülmények között világbajnoki ezüstérmes jelöl­tek küzdenek, gürcölnek a továbbjutásért, a bekerülésért, hogy az önkormányzatnak szinte az utolsó percben kel­lett szavaznia arról, hogy pénz legyen az ausztráliai repülő­jegyre. S ha nemet mondanak — bárki lenne az a bolond?! —, akkor a lányok itthon ma­radnak. vagy legalább az egyik . . . ^ zámomra felért volna S egy himnusszal, s nem bántam volna a könnye­ket sem, ha Szabó Tün­de hangját hallhatom a té­vében. amikor azt mondja: ..Boldog vagyok, jól vagyok, hiányoznak a szüleim.” Talán ennyit még a Telesport mű­sorideje is elbír . . . (cservenyák) TORNÁK 1991. január 11., péntek NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17.00 — Hírek — Zenés infor­mációs magazin — 17,30 Hírek, tudósítás, lapszemle. Jó hétvé­gét. Szerk.: Korpás Éva. Nagy Miklós. Várkonyi Zsuzsa, Veszprémi Erzsébet, Gajdos László r NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ . (SZOMBAT) 8.00 Hírek, lapszemle, sport­összefoglaló, évfordulónaptár. — A jogász válaszol — 8,20 A héten történt — Visszapillantó — 9,00—10,00 Riportok, inter­júk, tudósítások — Músorelo- zetes. Szerk.: Matyasovszki Edit MAGYAR TV 8.30 Képújság — 8,35 Tévétor­na — 8,40 Shakespeare összes művei a BBC feldolgozásában. Lear király. Angol film (ism.) — 11,45 Telistele-videó (ism.) — 16,05 Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora — U>.l5 Hírek román nyelven — 16.20 Üszó-vb. A döntők. Közvetítés Perthből, felvételről — 16,55 Ke­resztény életkérdések — 17,00 Péntek délután — 17,00 Évgyű­rűk — 17,30 Téka — 17,40 Ri­portfilm. Kinek kell szakmun­kás, először? — 18,00 Ablak — 19.00 Esti mese — 19,10 Tévé­mozi-előzetes. Az Alhambra szépe című kubai filmhez — 19,30 Híradó — 20,05 Dallas. Amerikai film — 20,55 Panorá­ma — 21,55 Van öt perce? — 22.00 Tévémozi. Az Alhambra szépe. Kubai film — 23.50 Hír­adó 3. TV2 17.00 Képújság — 17,15 TV2. Benne: Riportok, időjárás, ze­ne — 17,45 Telefonos játék — 18.00 Telesport — 18,25 Gyere­keknek! Pumukli kalandjai. NSZK—magyar rajzfilmsorozat. Kísértet a műhelyben (ism.) — 19.00 A szupercsoport. Ameri­kai bűnügyi tévéfilmsorozat. A hagyaték — 19,47 TV2. Benne: Rock-létra. A könnyűzenei utánpótlás műsora — 21,00 Hír­adó 2. — 21,20 TV2 — 21,30 Sa­sok és griffmadarak. NSZK té­véfilmsorozat. Szívvel-lélckkel — 23,05 TV2 Napzárta SKY—EUROSPORT 6.00 Üzleti világhíradó — 6,30 Azok a szép napok ... — 7,00 D. J. Kat-show — 8,30 Aerobik — 9,00 Kézilabda. Polar-kupa. Női mérkőzések. 2. rész — 10.00 Úszó-vb. Férfi búvárversenyek döntője — 11,30 Úszó-vb. Dön­tők — 14,00 Aerobik — 14,30 Golf. Bajnokok tornája — 15,30 Tenisz. Ausztrál salakpályás bajnokság. Döntők — 17,00 Mo­torsport. I’árizs—Dakar-rali — 18,00 Vízisí Világkupa — 19.00 Motorsport. A Mobil rali ver­seny — 19,30 Eurosport hírek — 20,00 Torna. Az 1990-es évad áttekintése — 21.00'Biliárd. Elő­zetes a Világ Biliárd Mesterei versenyről — 22.00 Motorsport. Párizs—Dakar-rali — 22,15 Uszó- vb. összefoglaló — 0,15 Euro­sport hírek — 0,45 Motorsport Párizs—Dakar-rali — 1,00 Ausztrál kick-boksz — 2,00 Nagy kerekek SUPER CHANNEL 7.00 Napkezdet — 8.30 Turista­magazin — 9,00 Hírek — 9,10 Egyveleg — 13,00 Japán üzleti hírek — 13,30 Egyveleg — 16,00 Forró drót — 17,00 Hullám­hosszon — 18,30 Kék éj — 19,30 Hírek, időjárás — 19,45 Idő- láne — 20,00 Coca-Cola sláger­lista — 20.30 Személyesked­jünk! Interjúk a könnyűzene sztárjaival — 22,00 Hírek, idő­járás — 22,15 Sporthírek — 22,20 Lemezlista — 23,20 Éjszakai koncert — 0,20 Hírek, időjárás — 0,35 Kék éj — 1,30 Időlánc — 1,45 Egyveleg TV5 16,05 Hírek — 16,15 Ezt látni kell! — 17,15 Női szemmel — 17,45 Főzőlecke — 18,00 Ifjúsági műsor — 18,20 30 millió barát. Állatbarátok magazinja — 13,50 Francia nyelvű dalok — 19,00 Hírek és időjárás — 19.15 Sport — 19,30 A francia 3. csa­torna tv-híradója — 20.00 Az élet mérkőzése, ökológiai dok.- film — 21,00 Hírek és időjárás — 21,35 Sztárok a címlapról. Varietéműsor — 23,00 Hírek — 23,15 Carabine. Szórakoztató magazin — 23,45 Hotel. Irodal­mi műsor — 0,15 Francia nyel­vű területek SATI 6.00 Jó reggelt a SAT-l-gyel! — 8,30 Hírek, időjárás — 8,35 Szomszédok — 9,00 ’ Hírek — 9,05 Szeretethajó — 10,15 A va­lódi szellemirtók — 10,40 Füs­tölgő coltok — 11,30 Fort Boyard — 12,20 Szerencseke­rék — 13,00 Tévétőzsde — 14,00 Szomszédok. Az vesse az első követ ... — 14,25 Szeretet­hajó. Jubileumi hajóút — 15,15 Fejecske, fejecske ... — 15,40 Tévébolt — 15,55 Paradise. Egyesült erővel. 2. rész — 16,45 T. J. Hooker. Gyónási titkok — 17,40 Hírek, időjárás — 17,45 Műsorelőzetes — 17,50 Szeret­jük Kate-et. Csak heten ma­radtak — 18,15 Esély — 13,45 Híradó, időjárás — 19,15 Sze­rencsekerék — 20,00 Hardball. Bombával élni és halni — 20,55 Hírek — 21,00 SATl-kiub Frank Laufenberggel — 21,55 A nap hírei. Sport. Időjárás — 22,05 Lucky Lady. Amerikai film­vígjáték — 0,05 Madame Clau­de. Francia játékfilm — 1,50 Hardball — 2,40 Műsorelőzetes RTL 6,00 Halló. Európa! — 9.30 Megváltozott külső. Amerikai filmvígjáték — 11,00 Teiebutik — 11,30 Kockázatos! — 12.00 iá-­tékshow — 12,35 Az „M" ügy­osztály. Krimisarozat — 13,00 Gazdagok és szépek — 13,20 Ka­liforniai klán — 14,05 A spring- field! történet — 14.50 A vadró­zsa. Teleregény — 15,35 Hírek — 15,48 Üzleti hírek — 15,50 Bűnügyi riporterek — 16.40 Kockázatos! — 17.10 Játék­show — 17,45 Salvatore baj­noksága — 17,55 Hírek — 18,00 A hatmillió dolláros férfi — 18,45 Híradó — 19,15 A bora- gorai égi kutyák. Kalandfilm­sorozat. — 20,05 ön követke­zik, A1 Mundy! Krimisorozat — 20.50 Lottősorsolás — 21.00 A 007-es ügynök szabadkezet kap. Francia—olasz—spanyol kém­film — 22,50 Hírek, időjárás — 23,00 Tuttifrutti. Erotikus játék­show — 24,00 Éjszakázok. Ame­rikai filmvígjáték — 1.35 Sa­vanyú szőlő. Amerikai fllmvíg- játék — 3,00 Éjszakázók — 4,30 Megváltozott külső SZLOVÁK TV—1 8,10 Iskolásoknak — 8,30 Na­pocska — 8,50 Orvosi tanácsok — 9,05 Események, kommentá­rok (ism.) — 9,35 Randall és Hopkirk (angol tévésorozat, FF) — 10,25 Szórakoztató mű­sor (ism.) — 11,15 Időszerű kérdések (ism.) — 12,00 A nap percei — 15,40 A nap per­cei — 15,45 Egyetlen szereLem (bolgár—szovjet filmsorozat) — 16,50 A nap percei — 17,00 Üszó-vb (helyszíni közvetítés) — 18,00 The Chart-show (hit- parádé Nagy-Britanniából) SZLOVÁK TV—2 16.45 Mini-mix (gyerekeknek) — 18.00 Esti mese — 18.10 Angol nyelvtanfolyam — 18,20 A szá­mítógépekről — 18,50 Rendűi naplc — 19,20 Időjárás — 19,30 Tévénapló — 19,50 Portréfilm (Szabc Attila) — 20,10 Tiszta munka (tévéfilm) — 20.50 Mi­roslav Zb’rka és a Limit együttes műsorából — 21,30 Hír­adó — 21.58 Sport — 22.05 El­rejtett föld (ausztrál dok.- film) SZOVJET TV 4.30 120+30 perc — 7,05 Nyiko- laj Vavivol (V. és VI. rész) — 10.00 Hirszolgálat — 10.15 S ak­kor nemet mondtam (film) — 13.00 Hírszolgálat — 13,15 A vi­lágegyetem remetéi (film) — 14.35 Hangverseny — 13,10 Rajz­film — 15,45 Irodalmi műsor felsősöknek — 16,30 Rajzfilm — 15,45 Hangverseny — 17,30 Nyi- kolaj Vavilov (VI. rész) — 19,00 Híradó — 19,45 Az elnöki sajtóiroda jelenti — 20,00 Néző­pont — 22,00 Hírszolgálat — 22.15 Szórakoztató műsor — 23.15 Nászút esküvő előtt (film) MOZIMŰSOR Krúdy mozi: SZEMENSZE­DETT SZENZÁCIÓ. Ea.: 16, 13 és 20 óra! Béke mozi: NICSAK. KIBE­SZÉL. Ea.: 16, 18 és 20 óra! Videoház: BŰJJ, BÚJJ, ÖR­DÖG. Egész nap vetítjük! Kisvárda: ÜRKALÖZOK Mátészalka: VÉRES JÁTÉK Csenger: VISSZA A JÖVŐ­BE III. Fehérgyarmat: DICK TRACY Nyírbátor: DRÁGÁM. A KÖLYKÖK ÖSSZEMENTEK Vásárosnamény: KICKBO­XER II. Péntek, 10,00 MISS AME­RIKA. Bérletszüiiet! 19,00 A NAPSUGÁR FIUK. Jászat- Illyés. C l • SfcBjláfc Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Sb Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. KÁRPÁT! IMRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ÁL Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3—5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árokü. 15. Felelős vezető: JÁGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII., Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 165 forint, negyedévre 495forint, fél évre 990 forint, egy évre 1980 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133—2058 irrn hallgassunk gq NÉZZÜNK MEG EHHHEBHDÖ

Next

/
Thumbnails
Contents