Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-11 / 290. szám

XLVII. évfolyam. 290. szám ÄRA: 4,30 FORINT 1990. december 11., kedd Az Országgyűlés elfogadta Új illetéktörvény Csökkent az aktívum T Ti ff icv-mVI A-M A Szerencsi Állami Gazdaság megyénk J| Ri v* H.13 * *** "" ■*' >1 • több településén, így Kisvárdáu is hús­élelmiszer üzletet nyitott a helyi ellátás javítására és nem utolsósorban, a kishatármenti forgalomra alapozva. (Elek Emil felvétele) Magasabb családi pótlék Az Országgyűlés immár második alkalommal kezdte egy órával korábban hétfői munkanapját, s úgy tűnik: a képviselők ezt a rövid időt arra használják fel, hogy napirend előtt — általuk fontosnak vélt ügyekben — szót kérjenek. Ezúttal Tor- gyán József, a Független Kis­gazdapárt képviselőcsoport­jának vezetője szólalt fel elsőként, nem kis vihart ka­varva az egyébként félig telt tisztelt Ház előtt. Ellentmondást nem tűrően szögezte le, hogy frakciója — az ország sorsáért érzett felelősségtudattól áthatva, a választópolgároknak adott ígéreteiknek megfelelően és a tőlük kapott felhatalmazás alapján — a kormány által „a tulajdonviszonyok rende­zése érdekében az állam ál­tal 1949. július 8. után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról” cí­men benyújtott törvényja­vaslat napirendre tűzését, an­nak sürgős tárgyalását nem támogatja, azt tárgyalási alapnak sem tekinti, mert erkölcsi, politikai és szakmai okokból egyaránt elfogadha­tatlannak tartja. Torgyán József kijelentet­te: pártja elnöke, frakcióve­zetője és teljes képviselőcso­portja ragaszkodik a föld és egyéb vagyontárgyak repri­vatizációjához. Annál is in­kább, mert a beterjesztett törvényjavaslat — túl azon, hogy ellentmond minden koalíciós megállapodásnak — nem biztosíthatja a privati­zációtól várható gazdasági eredményt, sőt gerjesztené az inflációt. A magyar földeket jobbára olyan emberek tu­lajdonába adná, akiknek nem a föld megművelése és életfenntartó erejének bizto­sítása a céljuk, hanem az az­zal való üzletelés, a megen­(Folytatás a 4. oldalon) Elsősorban a szabad piaci kőolaj beszerzések miatt no­vemberben megtorpant a magyar külkereskedelem dolláraktívumának növeke­dése. Az elmúlt hónap végéig mintegy 900 millió dolláros aktívum keletkezett, s ez már csak alig 10 millióval több az október véginél, bár ugyanakkor igaz, hogy ta­valy ilyenkor mindössze 400 millió dollár volt az aktí­vum. A novemberi olajszám­la egyébként közel 200 millió dollárt tett ki. TÜNTETTEK A PEDAGÓGUSOK Demonstráció a diákokért „Mi nem csak a bérünkért tüntetünk! A demonstrációt elsősorban az oktatási intézmények működőképességének fenntartásáért szerveztük” — hangoztatta Szöliősi Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet főtitkára hétfőn Budapesten, a Roosevelt téren békés demonstrációra összegyűlt sok ezer pedagógus és szülő előtt. Beszédében szólt arról, hogy a szülők kénytelenek óvodába, napközibe adni gyermeküket, mert a család Az Antall—Gorbacsov találkozó előtt Külügyi szóvivői tájékoztató További részleteket közölt Antall József kormányfő moszkvai útjának előkészítéséről szokásos hétfői sajtókon­ferenciáján Herman János szóvivő. Elmondta, hogy meg­kezdődtek a szakértői tárgyalások a kormányfő látogatása alkalmával aláírásra váró új. átfogó magyar—szovjet szer­ződés megszövegezésére. Az Antall—Gorbacsov ta­lálkozó várhatóan legfonto­sabb dokumentumál ól ha­marosan állam titkár-helyet­tesi, illetve szovjet rész­ről külügyminiiszter-helyeí- tesi szinten folytatják a tár­gyalásokat. A már kidolgo­zott szövegtervezetet Je­szenszky Géza látja el kéz­jegyével. A magyar külügy­miniszter február elején egy kerekasztal-konferen- ciára utazik Moszkvába; a szovjet fővárosban egyúttal megbeszélést folytat Se- vardnadze külügyminiszter­rel, s parafálják a szerződés­tervezetet. A dokumentumot Antall József kormányfő írja alá februári moszkvai látoga­tása alkalmával. Az átfogó magyar—szovjet egyezmény részleteiről — a még most is folyó tárgyalásokra való te­kintettel — Herman József egyelőre nem közölt részlete­ket. A szóvivő bejelentette, hogy december 11-én, ked­den kétnapos látogatásra Budapestre érkezik Krzysztof Skubiszewski. A lengyel külügyminisztert — a ven­déglátó Jeszenszky Géza kül­ügyminiszterrel folytatott megbeszélések mellett — fo­gadja Göncz Árpád köztár­sasági elnök és Antall József kormányfő. A szóvivői tájékoztatók történetében elsőként ismer­tette Herman János a Kül­ügyminisztérium szokásos pénteki miniszteri értekezle­tén elhangzottakat. Ez alka­lommal Magyarország és az Európai Közösség kapcsola­tait vitatták meg. Leszögez­ték: a magyar külpolitika stratégiai törekvése, hogy minél szorosabb kontaktuso­kat hozzanak létre az EK- val. A végcél a teljes jogú magyar tagság elnyerése az európai integrációs szerve­zetben. Lech Walesa Lengyelország elnöke Lech Walesa a Lengyel Köztársaság új államfője. Az első nem hivatalos eredmé­nyek szerint a vasárnapi má­sodik választási fordulóban a Szolidaritás vezetője sze­rezte meg a szavazatok 77 százalékát, míg az ellenje­lölt Stanislaw Tyminskire 23 százalék szavazott. A válasz­tásra jogosultak 53 százalé­ka jelent meg az urnáknál. Ez 7 százalékkal volt keve­sebb, mint az első fordulóban voksolóik aránya. Miközben Gdanskban ün­neplő ezrek gyűltek össze Walesa választási központ­ja előtt, a Szolidaritás veze­tője első sajtóértekezletén közölte, hogy kedden vagy szerdán nyilvánosságra hoz­za, kit kíván a miniszterelnö­ki posztra jelölni. Hangsú­lyozta, hogy tisztában van a reá váró feladatok súlyával, az ország előtt álló munka nehézségeivel, de bízik ben­ne: ahogy sikerült egy csepp vér nélkül legyőzni a régi rendszert, ugyanúgy sikerül­ni fog az új rendszer felépí­tése is. Első, vasárnap éjsza­kai televíziós nyilatkozatában aláhúzta: mindenkire számít a lengyel reformok sikerre vitelének nagy munkájában. Wojciech Jaruzelski, a tá­vozó államfő táviratban gra­tulált Lech Walesának győ­zelméhez. (Walesa életrajzát lapunk 4. oldalán közöljük.) Változik a kormány A miniszterelnök által ko­rábban bejelentett részleges kormányátalakítás minden bizonnyal érinti a Munka­ügyi Minisztérium vezetését. Az MTI-nek a kormány­zathoz közel álló forrásból származó információja sze­rint ugyanis Győriványi Sán­dor (FKgP) miniszter hosz- szabb ideje olyan betegség­ben szenved, amely akadá­lyozza munkája ellátásában, jelenleg is kórházban keze­lik. A lehetséges utódok között a legesélyesebbként a tárca jelenlegi politikai államtit­kárát, Szabó Tamást említik. Az államtitkár az MDF tagja, így előlépése megváltoztatná az eddigi koalíciós arányokat. A Kisgazdapárt egyes vezetői ugyanakkor az utóbbi időben úgy nyilatkoztak, hogy ké­szek lennének a munkaügyi tárcát egy más miniszteri posztra cserélni. megélhetéséhez két kereső kell. Ma szinte minden csa­ládban dolgozik az édesanya is. Ezért amikor felemelik szavukat az óvodák, az isko­lák, a napközik működőké­pességének biztosításáért, nemcsak a pedagógusok, ha­nem a társadalom szeles ré­tegeinek igényét képviselik — szögezte le. A tömeg délután háromkor átvonult az Alkotmány utcá­ba, ahol csatlakozott a más pedagógus érdekvedelmi szervezetek hívó szavára megjelentekhez. Az össze­gyűltek elénekelték a Him­nuszt, majd meghallgatták a nagygyűlés szónokait, akik valamennyien hangsúlyozták, hogy az iskolarendszer mű­ködése veszélybe került, ezért a pedagógusok de­monstrációja az egész ma­gyar társadalom érdekeit szolgálja. A demonstrációban részt vevők küldötteit Dörnbach Alajos, az Országgyűlés slel- nöke fogadta a Parlament­ben, s átvette tőlük azt a petíciót, amelyet a törvény- hozáshoz címeztek. Szabolcsi pedagógusok is részt vettek a tegnapi buda­pesti országos pedagógus­tüntetésen. Mint korábban mi is beszámoltunk róla „a nemzet szellemi napszámo­sai” december 10-re tünte­tést szervezték, hogy felvo­nulással, demonstrációval tiltakozzanak közoktatásunk tarthatatlan helyzete miatt. Nos, a történelmünkben pél­dátlan tüntetés megtörtént. A szabolcsi pedagógusok — mintegy 150-en — külön bu­szokkal utaztak fel Buda­pestre, hogy képviseljék az intézményeket, megyénket. A világkiállítás ügye a kormány előtt ülést tartott hétfőn a kor­mány. A testület foglalkozott a fővárosi és kerületi önkor­mányzatokról szóló törvény- javaslattal, a világkiállítás megrendezésével, valamint javaslatot készített az Or­szággyűlés rendkívüli ülés­szakán megvitatandó napi­rendre. László Balázs kormány- szóvivő elmondta: a kor­mány megvitatta a Bude pest —Bécs Világkiállítás meg­rendezésével összefüggő kérdéseket, különös tekintet­tel arra, hogy a Kiállítások Nemzetközi Irodája (BIE) december 12-én tartandó pá­rizsi ülésének napirendjére tűzte az 1995-re tervezett vi­lágkiállítás ideiglenes be­jegyzését. A kormány úgy döntött: a Budapest Fővárosi önkormányzat egyetértése nélkül nem támogatja a vi­lágkiállítás megrendezését. A főváros polgármestere a köz­gyűlés december 20-i ülése elé terjeszti döntésre a meg­rendezés ügyét. Végül a kormány összeál­lította javaslatát az Ország- gyűlés december 17-én kez­dődő rendkívüli ülésszakok napirendjére. Mintegy 15 tör­vényjavaslatról van szú, köztük a jövő évi költségve­tés, a külföldiek magyaror­szági befektetéseit szabályo­zó törvény módosítása, az adótörvények, a jövő évi va­gyonpolitikai irányelvek, a helyi adókról szóló törvény- javaslat és a társadalombiz­tosítás jövő évi költségveté­sét. A NAP HÍRE: A szarvas- király Kulturális életünk kie­melkedő rendezvénysoro­zatának, a Budapesti Mű­vészeti Heteknek a kere­tében rendezendő Kamara Színházi fesztivál zsűrije a napokban megtekintette a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház produk­cióját, A szarvaskirályt. A neves szakemberekből ál­ló zsűri a rendezői, színé­szi és díszlettervezői mun­kát a legjobbak közé so­rolta, és felkérték a társu­latot, hogy a márciusban rendezendő fesztiválon mutassák be a darabot. Lemondott... (8. oldal) '*UgggÉ|PrSzámítástechnikai kft* TELEX: TELEFAX: 44/12-532. 44/12-532 RÖVID HÁROM HÓNAP ALATT MÁR AZ 50. Security International riasztóberendezést ÜZEMELTÜK BE! „Szalka Elektronik” Számítástechnikai, Elektronikai és Kereskedelmi KFT. Mátészalka, Felszabadulás u. 19. Pf 97. Tel/Fax: 44/12-532.

Next

/
Thumbnails
Contents