Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-08 / 288. szám
1990. december 8. Kelet-Magyarország 3 A MÁV nyíregyházi át rakodóállomásán naponta közel 40 keskenynyomtávú kiskocsi kerül átrakásra. A répaszezonban két Weimar típusú T—17 4 - es markológép dolgozik. valamint 8—9 munkás, akik a kézi rakodást végzik. Képeinken (fent) dombrádi cukorrépa kerül átrakásra, (lent): répaszelet kézi átrakással. (Harasztos Pál felvétele) Filléres fizetés „Ne sajnáljuk már annyira a kezdőket és kisnyugdíjasokat” írta befejező mondataként levelében a hölgy, aki reméli, hogy véleménye napvilágot (nyomdafestéket) lát, ugyanakkor nyomatékkai kérte, hogy nevét ne közöljük. Levélírónk felháborodott, ugyanakkor el is keseredett, amikor a lap november 19. számában elolvasta a „Mirü-; • mu(n minimál” című cikket. A szerző ezzel elégedett Szándéka megvalósult. Érzelmeket kívánt kelteni, gondolkodásra késztetni embereket. A szóban forgó írás meglehet gyenge érvekkel, azt kifogásolta, hogy az 5800 forintos minimál bér minimális, csak ahhoz elég, hogy a jövőben immár ez is adózás alá esik. A félreértés — és ez végigkíséri a 48 soros olvasói levelét —- abból adódott, hogy a megjelent cikk nem utal arra, hogy sokan vannak, főként itt Szabolcs-Szatmárban, akik minimálbér szinten, sőt az alatt keresnek. Levélírónk 17 évé dolgozik érettségivel, szakképzett gyors- és gépíró,' sőt könyvelői szakvizsgája is van és rendelkezik számítógépes alapismeretekkel és mindössze nettóban 6200 forint a fizetése. „Szép kis fizetés!” — kiált fel. Nem szép fizetés. Dehát ennek abszolút semmi köze ahhoz, hogy egy kezdő szakember mennyit keres, ahhoz meg végképp nincs köze, hogy a kisnyugdíjasok mennyiből és hogyan kénytelenek élni,, megélni- Ha ezekbén a témákban ír az újságíró nem azért teszi, hogy részvétel és sajnálatot keltsen, hanem egy olyan társadalmi jelenségre hívja fel a figyelmet, amely aggasztó, változtatást, orvoslást kíván. Hogy nincs becsülete a több éves (sokéves) kemény munkának (jelen esetben az ön fnúnkájá-í nak asszonyom) nagyon igaz. Cikkeztünk erről mi is mások is, de akkor is, most is jogos a kifogás. Miért azokról írunk, akiknek munkájuk van, 6200 forintos biztos havi jövedelmük és miért nem a 7 ezer szabolcs-szat- már-beregi munkanélküliekről, akik abszolút létbizonytalanságban élnek. Mert ez az igazság. Van aki 17 évi munkával csak 6200 forint nettó munkabért kap és van akit 20—30 éves becsületes munka után az utcára tesznek. Ilyen időket élünk. Ahhoz, hogy fájdalmat érezzünk, nem kell mind a tíz ujjúnkat megharapni. Elég egyetlen ujjúnkat megharapni és édesmindegy, hogy melyiket harapjuk meg. Válsággazdaság ez, tömeges csőddel, hatalmas ál- lamadósággal és költségvetési hiánnyal, egyéni és tömeges sorstragédiákkal. Az írás többnyire jelen esetben a „Minimál minimum”-jelzés tények és adatok kommentálása és semmi több. Az írás szerzőjétől távol áll az, hogy olyan miliőt teremtsen dolgozatával, miszerint a kiskeresetűek hű de jól élnek és mennyire elégedettek. Reméljük azonban, hogy eljön az idő, hogy sem a kezdő fizetés, sem a kvalifikált szakember munkabére, sem pedig a nyugdíj nem okoz gondot, nem gerjeszt feszültséget és indulatokat. Seres Ernő Postarontás Legtöbbször lélekszakadva érkezünk a postára, nyitottkabátos kapko- dón. Mindig a rohanás. Majdnem elfelejtettük. A dísztávirat segít! Jóval drágább, mint a képeslap, de mutatósabb, elegánsabb és négy órán belül kiviszik. Soha nem tudja meg a címzett — Erzsébet, Katalin, András, Miklós vagy Ferenc —, hogy kishíján elrohantunk kedves ünnepe mellett. Aztán valahogy tudomásunkra jut, hogy a dísztáviratot nem négy órán belül, hanem négy napon belül is alig kézbesítették Budapesten, Debrecenben, vagy ki tudja hol. Hiába rohantunk hát sebbel-lobbal. Pedig a szavanként felszámított díjtételben elsősorban a gyorsaságot fizetjük meg. A gyorsaságra kötöttünk szerződést, ami mellett csak másodlagos a rézkarc. És a Magyar Köztársasági Demokratikus Posta nem teljesítette a velünk szemben vállalt kötelezettségét. Mármint, hogy négy órán belül. Tudom, sok a dolguk és szerintük a jókívánság ráér. Bezzeg a pénzt elvette érte. Próbálnék meg én az egyszerű halandó ügyfél nem teljesíteni valamit a szentséges hivatallal szemben. Lenne hadd el hadd, fenyegetés, szankció, büntetés. ami csak ránkfér. És a felénk egyoldalúan megszegett szerződéssel mi lesz? Mi, feladók és címzettek — Ádá- mok, Évák, Jánosok és Istvánok Budapesten, Debrecenben. vagy ki tudja hol, kihez mehetünk panaszra, és kitől követelhetünk bármit is. Félek, hogy senkihez és semmit. Ne követelőzzünk és ne reklamáljunk. Tudjuk be. hogy átalakulóban vagyunk. Különben a jókívánság tényleg sose rossz. Mit nekünk négy óra, vagy négy nap, kerül amibe kerül. Igazán méltatlan hozzánk ez a szö- rözős kicsinyesség. Én mégis azt hiszem, hogy a jókívánság, a jó hír, a szeretet és a figyelmesség a legsürgősebb most az életünkben. Réti János szerzés reményében Piaci, gazdasági megfontolásokból alapították ezt a kft.-t, amelynek korszerű húsfeldolgozó üzeme ez év áprilisától működik. Alapító volt a Tiszavasvári ÁFÉSZ, a tiszavasvári Vasvári Pál Tsz és a Miskolci Kolor Szövetkezet. Varga János igazgató az indulás óta eltelt hónapokra így emlékszik: — Jó összetétellel alakultunk, a kölcsönös támogatás, a közös haszonszerzés reményében. A tsz az alapanyag- ellátást, az áfész a felvásárlást intézi szakszerűen. A miskolciak az üzem elkészítéséhez és fenntartásához értenek. Az alapanyagot persze nemcsak a tsz adja. Felvásároljuk a környékbeli kistermelők sertéseit is. Sőt. ha hiányunk lesz, a nyírmadai sertéskombinátból is hozunk sertést. Harminc dolgozóval indultunk, most száz a létszámunk. A tőkehúson kívül Természetes alapanyagból — almából — készül szaloncukor az Agro- frukt RT. csen- geri üzemében. Az életszínvonal csökkenése miatt a fizetőképes kereslet hiányától félve a kereskedelem az elmúlt évek 25 vago- nos megrendeléseivel ellentétben ez évben csak négy vagonnal rendelt. A kereskedők prognózisa azonban nem vált be, és ezt látva folyamatosan jönnek a megrendelések, melyeket már három műszakban sem tud kielégíteni az üzem. Saját bolt karácsony előtt Elhordják a húshegyeket A tiszalökiek novemberben húst árultak egy borsodi, majd egy budapesti gyárban. Viszonylag olcsón, nagykereskedelmi áron. A két próbaakció bevált, ezért a közeli hónapokban több szabolcsi és budapesti gyárban árulják majd a húshegyeket. Túlkínálat van húsból? Vagy csupán csökkent a fizetőképes kereslet? S vajon 1991-ben lesz mit vágni? Hizlalnak-e majd a kistermelők? Igaz, hogy „lefújták” a húsexportot? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ a tiszalöki Tiszahús Kft.-ben. A jelentős konkurencia ellenére folyamatosan szállítanak a Tisza-paríi üzemből. Mikó Józsefné. a kft. kereskedelmi vezetője ezeket mondja: — A konkurencia ellenére szállítunk a nyíregyházi Kelet Áruháznak, Debrecenbe is, pedig oda közel a Hortobágy. A két termoszkocsink mindig indulásra kész. rugalmasak vagyunk, napi, sőt azonnali igényeket is kielégítünk. Jó minőségban, elfogadható áron szállítunk, ez lehet a titkunk. Elfekvő készletünk egyelőre nincs. Igaz, csak annyit vágunk, amennyire rövid időn belül igény van. Most küldtünk ki egy körlevelet, így mérjük fel az ünnepek előtti igényeket. Karácsony előtt üzemünkben saját boltot nyitunk. A megszerzett piacot igyekszünk megtartani. A haszon több mint harmincféle készítményünkkel kerültünk piacra. Szovjet kormánystop — A külföldi üzlet miért nem jött létre? — Kft,-nk keleti viszonylatban megszerezte az exportjogot. A kárpátaljai illetékesekkel már meg is egyeztünk abban, hogy naponta száz vágott sertést szállítunk Ungvárra. Barter formájában képzeltük el az üzletet. Az utolsó pillanatban a szovjet kormány a kárpátaljaiaknak megtiltotta az üzlet aláírását. Az igazgató a jövőt illetően bizakodó. Derűlátását arra alapozza, hogy a magyar húsiparnak hagyományosan jó híre van külföldön, s az alapvető ellátás belföldön politikai .ügy is. Reméli, hogy, elfogadhatóak .lesznek a tápárak. s a kormány olyan intézkedéseket hoz, amelyektől nem csökken tovább a tenyésztési kedv. A feldolgozóüzemben Orosz Mihály húsipari szakmunkás egy jókora gép mellett dolgozik. Darál, fűszereket adagol, megadja a töltelék ízét. ö is bizakodó, mindenekelőtt azt reméli, hogy megrnard a százfős kollektíva, nem lesz leépítés. Hogy mit tehet ő a talpon maradásért? Csak ízletes árut — Mindent elkövetek a jó minőség érdekében. Házias ízeket akarok. Ha lesz pluszigény, bármikor, éjjel is munkába állok. A kft. önmagában is rugalmasságot igényel tőlem is. A pácolóban szikár, mozgékony férfi dolgozik, a 72 éves Uhri Benjámin, ö még a második világháború előtt tanulta ki a hentes és mészáros szakmát. Magyarázza, hogy a páclében a citromszeletek mellett sokféle fűszer úszik. Hogy mi és mennyi, nem mondja meg: üzleti titok. Arról viszont szívesen szól, hogy mire kéri a mai, fiatal szakmunkásokat: „Csak ehető, ízletes árut adjatok ki a kezetek alól. A vevő igényét szentnek tekintsétek.”. Nábrádi Lajos Napkeleti köleseink A hétfői parlamenti ülésnap után a késő esti órákba nyúló megbeszélést tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőcsoport, melynek tagjai ezúttal a szabolcsi öregdiákok képviselőjét is meghívták Dr, Bernáth Zoltán, a gödöllői Agráregyetem professzora, az öregdiákok klubjának alapítója örült a meghívásnak, s szívesen beszélt a múltról, no meg a jövőről is. A Szabolcsból elszármazott öregdiákok, — közöttük nem kevesen kiváló egyéniségek, hírességek — rendszeresen, minden hónap utolsó péntekjén tartják rendezvényeiket. Céljuk nem csak a baráti beszélgetés, a kötetlen csevegés. — Valóban nem. Szeretnénk megőrizni azokat a régi hagyományokat, amelyek nemcsak szülőföldünk, hanem az egész ország szempontjából is komoly értéknek számítanak. Azt már egy angol tudós is bebizonyította, hogy a magyarság jellegzetességeit. kiemelkedő hagyományait a megyék közül Szabolcs-Szatmár-Bereg őrzi a leghívebben. A táj természeti szépsége, a múlt értékeinek megőrzése, a szokások tisztelete, mind-mind olyan dolgok, amelyeket nemcsak nekünk, hanem az egész országnak tisztelni illik. Mi igyekeztünk ezt a magyar szellemiséget ápolni. A klubnapokra ezért rendszeresen nagytudású előadókat hívtunk meg. A klubot annak idején én alakítottam, de mára bizony kinőtt alólam. Jelenleg Prékopa András akadémikus, aki Amerikában tanszékvezető egyetemi tanár a klub elnöke, tagjaink sorában pedig Czine Mihály irodalomtörténész. Kosa Ferenc filmrendező, Bökönyi Mihály akadémikus. Soltész István, a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője. D. Magyari Gabriella, a tv munkatársa, s még sok-sok érdekes ember található. Most csak néhány nevet ragadtam ki, s hely sincs a teljes névsorra, de talán elég annyi, hogy közöttünk I7-en a tudományok doktorai, négyen pedig akadémikusok. — Mint a beszélgetés elején elmondta, örül annak, hogy a szabadon választott képviselők megyei -csoportja kereste Önökkel a kapcsolatot. — Valóban örömünkre szolgált ez a meghívás. Ügy gondoljuk, közös erővel mind több támogatást tudunk nyújtani megyénknek, s képesek leszünk folytatni a megkezdett utat. Mi nemcsak a múltat nem felejtjük, a jelent sem szeretnénk lebecsülni. Ügy gondolom, felfogásunkat ékesen jellemzi, hogy egyik nemrégi találkozónkra nemcsak Nyíregyháza új polgármesterét, hanem régi tanácselnök asz- szonyát is meghívtuk, jelezve ezzel, hogy elimerjük munkáját, méltányoljuk eredményeit. A képviselő- csoport tagjaival most megegyeztünk abban, hogy szorosabbra fűzzük a szálakat, s tudósok, szakértők szakmai munkáját kínáltuk fel ahhoz, hogy szülőhelyünk, Szabolcs- Szatmár-Bereg sorsát közös erővel jobbra fordítsuk. Kovács Éva
