Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-30 / 305. szám
1990. december 30. ÜNNEPI MELLÉKLETE kérdés — amelyet évekig ezen a helyen ta- (71 láthatott az olvasó — mindig az volt: mit vár -/X a következő esztendőtől? A válaszok már jobban eltértek egymástól, de azért mindig optimisták voltak. Most nem mertük feltenni a szokványos kérdést, hiszen ami jön, azt senki nem várja. Ezért választottunk egy életszerűbb kérdést. Mándi Józsefné, az Adófelügyelőség revizora Az adófizetésben nincs egyenlőség Pálóczi Gyuláné nyíregyházi iskola-igazgatóhelyettes Amikor a tudás értékké válik — Lehet híreket hallani, vagy a sajtóból is értesülhetünk arról, hogy a mienkénél kisebb iskolákban sajnos sok helyen rosszabb a helyzet, mint nálunk. Itt én még viszonylag optimistán nézem a körülményeinket, anrtak ellenére, hogy tudom, 1991-ben nagyon nehéz gazdasági év következik. A mi tanáraink is tisztában vannak az eseményekkel, és azzal is, mi vár rájuk. Nem tudjuk, hogy a pedagógusok bérfejlesztése 30 százalék lesz-e, vagy egyáltalán követi-e majd az inflációt. Túlórázni nem éri • meg, a 1 vizsgáztatási díjak pedig egyenesen nevetségesek, így a tanár a jövedelme kiegészítésére inkább a kiskertben termel, vagy a saját szakmájában a hét. végén maszekot Különösen nehéz helyzetben vannak a 40- 45 közötti tanárok, akiknek a bére valamilyen ok miatt lemaradt. — Jelenleg úgy tapasztalom, aggodalom a tanárokban elsősorban a gyerekek miatt van, új szituációba kerültek pl. a végzősök osztályfőnökei, hiszen az esetleges munkanélküliségre is fel kell készíteniük a gyerekeket. Azt a nézetet képviselik; ha átmenetileg, 1-2 évig megszenvedjük is a múltat, meg a jövőt, el kell jönnie annak az időszaknak, amikor a szellemi termék, a tudás értékké válik. — Nem mondhatom, hogy vidám, rózsás volna a hangulat, de a jövő évtől, a jövő évektől való félelem miatt még senki nem hagyta el a tantestületet. Igaz, hogy az egy főre jutó fizetés a városban jónak mondható, elmarad viszont nagyobb városok, vagy a főváros hasonló tantestületeinek átlagfizetésétől. Itt rend és fegyelmezettség volt a pedagógus demonstráció idején, senki nem tüntetett, egy tanár megfigyelőként ment el Budapestre. Mi is megkaptuk a békéscsabai körözvényt, azt egyetlen egy tanár sem írta alá. Tanáraink a megváltoztatha- tatlanba beletörődve, fogaikat összeszorítva igyekeznek helytállni, mert az iskolának minden körülmények között működnie kell. Vannak már, akik elkezdték a buszozást k és letették a kosit. Mások azt fontolgatják, jövőre nem mehetnek nyaralni, mert nem telik rá. Spórolós év következik. A legnehezebb esztendő azokra a szakoktatókra vár, akik az üzemi tanműhelyek felszámolása miatt munkanélkülivé válnak. Az iskola vezetősége nem hagyja magukra őket, gondjaik megoldásában igyekszünk segíteni. — Mi is nagyon megérezzük, ha baj van. Azt mondják ránk, mi szedjük el az emberek pénzét, ^ pedig valamennyiünk zsebébe a költségvetés nyúlkál. Az Adó- j felügyelőség dolgozóiéba épp úgy, mint másokéba, de- hát ez éppen i azért van, mert az állam is nagyon szegény. Az egyetlen gond, hogy az adófizetésben nincs egyenlőség. A bérből és fizetésből élők minden fillérjéről tudnak, a vállalkozók egy részének pedig nyilvánvalóan érdeke, hogy ne tudjanak minden fillérjéről. És ez méginkább így lesz jövőre, mert az a tapasztalatunk, hogy ha romlanak az élet- feltételek, még nagyobb a törekvés adózatlan jövedelemre szert tenni. — Mindig a nyugatiak adózásához próbálom a mienket hasonlítani, de sehogysem jön ösz- sze a dolog. Igaz, ott nagyobb hagyománya van az adófizetésnek és nem csak a jogszabályok miatt megengedhetetlen eldugni a jövedelmet az adóhivatal , hanem erkölcsileg is elitélik, aki nem fizet. Ehhez még nálunk sok időnek kell eltelni. Pedig a költség- vetés mindig bizakodó, hogy emelkedni fog az adóból befolyt pénz ösz- szege, de ez sajnos csak a bérből és fizetésből élők adóztatásából származik. Pedig az emberek a láthatatlan jövedelmek megadóztatását várják. Leginkább egyes orvosok jövedelme az ami ingerlő, ahelyett, hogy az egészségügyi ellátást szabályoznák úgy, hogy ne kelljen a jobb ellátást zsebből honorálni. — Sokan szidják a vállalkozókat a kimutathatatlan jövedelmek miatt, s azt már kevesen tudják, hogy ők is panaszkodnak, mert 100 forintból csak 17 forint az övék, ötvenhármat elvisz a társadalombiztosítás. Ezért is volna indokolt a társadalombiztosítás megreformálása. Abból az 53 forintból ugyanis jelentős részt átterhelnek a vállalkozók arra a megrendelőre, aki egyszer már a sajátját megfizette. — Ami a jövőt illeti: senkinek sincsenek rózsás kilátásai. Tudjuk, hogy nem 10-15 százalékos áremelések lesznek, hanem sokkal magasabbak. Ez létbizonytalanságot okoz és sokasodnak a kérdőjelek. Lesz-e munkahelye az embernek, tudnak-e majd a gyermekek tanulni, el tudnak-e helyezkedni, képes lesz-e a költségvetés egyáltalán nyugdíjat fizetni és így tovább. Bármennyire is bizakodó az ember, most nem sok jóra számíthat. Bekalkuláljuk ezt saját munkánkba is, s ha fel is használjuk az elmúlt évek tapasztalatait a láthatatlan jövedelmek feltárására, azt sem titkoljuk el, hogy aki nem azért marad majd az állam adósa, mert nem akar, hanem mert nem tud fizetni, annak nyilvánvalóan lehetősége lesz halasztást, részletfizetést, sőt még adótörlést is kérni, ha olyanná válik a helyzete. Pénzes Sándor kislétai polgármester Önállóan is cselekedni... Pénzes Sándor, a kislétaiak újonnan megválasztott polgármestere szerencsés csillagzat alatt születhetett: irigylésre méltó optimizmus sugárzik a szavaiból, egész megjelenésé- bői. — Hogyne lennék derűlátó, hiszen a létaiak is elérték nagy céljukat, végre saját kezükbe vehetik a sorsuk irányítását — mondja nevetve a polgármester, aki szerencsés kezű vállalkozó is egyÖn hogyan tekint a jövőbe? Nagy Antal rendőr főtörzsőrmester, A törvények védjék a rendőrt is — Nemigen tudnának most egyetlen rendőrt sem megkérdezni aki ne tekintene nagy várakozással a jövő év elé. Az, hogy új szolgálati szabályzatunk lesz, az tulajdonképpen a mi belső ügyünk, ám, ha ezzel együtt megszületik a rendőrségről szóló törvény is, az már az egész ország ügye lesz. Mostanában elég sok szidást kapunk, gúnyos megjegyzések tárgyaivá válunk, hogy az orrunk előtt is meg lehet verni embereket. Pedig nem a mi hibánk, hogy elbátortalanodtunk. És ennek nem annyira a rendszerváltás az oka, hanem inkább az , hogy ha két rendőr egy áruházi lopásnál Huszár István festőművész igazoltatja a megfogott tolvajt, az hoz három tanút, hogy megverték és máris neki hisznek, jobban, mint a két rendőrnek. — Nagy dolog lesz, ha a rendőrség, mint testület visszakapja a rangját, de még önmagában ez kevés lenne. Olyan technika kell, amely korszerű, amely európai színvonalú, és amely alkalmas a korszerűen felszerelt bűnözők üldözésére. Szerencsére ezt már sokan, többek között az országgyűlési képviselők is sokszor hangoztatják, így reménykedhetünk abban, hogy meg is kapjuk. És jó lenne eljutni odáig, hogy a törvények védjék a rendőröket is. Hányszor meg hányszor vádolják meg a rendőrt, bántalmazás, hivatalos eljárásban, könnyű testi sértés miatt. — Gondolom, nemcsak mi vagyunk egyedül, akik azt szeretnénk, ha anyagilag is megbecsülnék a munkájukat, de lassan már nem állja ki az összehasonlítást a fizetésünk egyetlen más rétegével sem. Csak a munkánkkal arányban álló elismerést szeretnénk megkapni. Túrós vezérőrnagy úr mondta nemrég a televízióban, hogy a rendőrök a létminimumon tengetik életüket. Két-három gyerekkel albérletben lakik a kollégák nagy része és amikor filléres gondjai vannak az embernek, nemigen tud lelkesedni magasztos célokért. — Ha sikerülne az előbb elmondottak elérése, akkor azt hiszem közelebb kerülnénk azokhoz a vágyakhoz is, hogy jobb legyen'a közrend, a közbiztonság, a jogállamiságnak megfelelő közállapotok legyenek és a demokráciát tükröző köznyugalom legyen. Akkor lenne mindenki elégedett, ha nyugodt és biztonságos lehetne az életünk. Győri András, a balkányi tsz gépszerelője Más a remény, más a valóság Az ember építse fel önmagát — Kiállító művészként 1949 óta most először fordult elő ebben az évben, hogy egy kiállításon egyetlen egy képet sem vettek meg tőlem. Emögött nem az áll, hogy az embereknek ne lenne igényük a művészetre, vagy nem volna rá pénzük, hanem a jövőtől való félelmükben most hirtelen másba fektetik a pénzt, pl. az áremelések miatt nagy tételben halmozzák fel az élelmiszereket — csak az a félő, hogy rájuk romlik. — Személy szerint nem féltem soha, és most sem félek, nincs például olyan félelmem, amit sokan emlegetnek, hogy el fogjuk adni az országot. Jobban foglalkoztat viszont az, vajon észre- veszik-e az emberek azokat a kis öregasszonyokat, akik a ku- tyaeledel szaküzletben vásárolnak-a saját részit km?. .Úgy gondolom, sok ember meg fog gazdagodni, és nagyon sok le fog szegényedni. — Szerintem a nehéznek jósolt 1991 - ben is élhetünk itt boldogan, és átvészeljük ezt az időszakot, mert a magyar ember nagyon intenzíven tud dolgozni, ha van értelme. Hagyni kell dolgozni, segíteni azokat, akik vállalkoznak. Az embernek fel kell építenie önmagát, a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva. Miért építenek na- gyobbnál nagyobb kastéylokat a kicsi falvakban is? — mert hadd legyen nagyobb, mint a szomszédé. Tudni kellene lefelé is nézni és a beidegződött szokástörvényeken változtatni. Ha körülnézünk a Bocskai utcai rendelőintézetnél, kik fordulnak ott meg, orvosi ellátásra szorulva, bizony nagyon sok a kövér, vagy túlsúlyos ember. Nem mondom én azt, hogy éhezzenek az emberek. Ne éhezzenek, de nem ártana, ha többen megtanulnák a mértéktartást mind az étkezésben, mind a presszózásban, kocsmázásban. Az igényeket kellene normális keretek közé terelni. Mi magunk is eszerint igyekszünk élni. — Nekem minden reggel örömet ad, ha kinyitom a szemem és látom, besüt a nap, vagy világos van, mozognak a tagjaim, szólhatok. Munkám a szépség maga, amely a művészet egyetlen célja. Boldogok vagyunk a családban, s mindezek számunkra olyan értékeket jelentenek, amelyek akkor is erőt adnak, ha nehezebben fogunk élni. Bízom abban, hogy a tisztes szegénységben is lehet tisztességesen és tisztán élni— a mindennapok öröme kivédi a nyomort is. Emberi kapcsolatainkban pedig az elviselés, az elvi- selhetőség határait kellene kitolni, nagyobb figyelemmel arra, - hogy sérülékenyebbek vagyunk. Azt hihetné a kívülálló, a bal- kányí termelőszövetkezetben ilyenkor, az ünnepék táján megáll az élet, A kenyérnek- való már magtárban, a földek felszántva, pij henhet hát a gép, az ember. S várhatja a jól végzett munka örömével az új esztendőt. Abban reményben, hogy jobb év lesz végre. Ám ezzel szemben se munkacsend, se ábrándozás. — Normálisan, józanul gondolkodó ember arra számít, hogy három-négy évig itt semmiféle javulás nem várható — összegzi gondolatait a termelőszövetkezet gépszerelője, Győri András. — Azt a csődhegyet, amit ebben az esztendőben örököltünk, a jó isten sem tudná hamarabb elhordani. A rendszerváltást követő nagy várakozásban igaz, mi is a fellegekben jártunk,de rá kellett ébrendnünk, más a remény, s más a valóság. A balkányi szövetkezet targoncajavító üzemének szerelője korábban megjárta már Pestet is, de hamar bebizonyosodott, hogy a nagyobb pénz bizony nagyobb kiadásokkal is jár ott. Hazajött hát a szülőfalujába, Szakolyba, de megint ingázásra kellett adnia a fejét, mert ,,Balkány- ban még mindig többet fizetnek, mint.ottjipn"., — Azért ne higgye, hogy felvet itt bennünket a pénz. Ha hatezer forintnál többet viszünk haza, már nem szólunk egy. szót sem. Tudjuk persze, hogy nevetségesen alacsony ez az összeg, ám mit tehetünk, szegény az eklézsia. Ezért is próbálkozunk uborkával, papri- cával, paradicsommal... csak ahogy halljuk, kilencven- egyben már erre sem lesz szükség. Mit fpg enni akkor ez az ország!? Ha már mi is azt mondjuk, hogy nincs tovább...!? Győri Andráshoz hasonlóan a szövetkezet targoncajavító műhelyének többi dolgozója is úgy véli, hogy a mostani, s a majdani kormánynak is jóval nagyobb figyelmet kell fordítania a falvakban élőkre. Annyiszor elmondták már, de nem tehetünk mást, mint újból megismételjük: itt felnevelik, megtermelik az ország élelmiszerét, it, gürcölnek, másutt pedig learatják a hasznot. — Talán megbocsátják, hogy én borúlátó vagyok. S az elkövetkező időkben sok jóra nem számítok Persze reménykedem. Hogy e mostani zavaros időknek egyszer vége lesz, és eljön azoknak az ideje, akik meg is dolgoznak a pénzért. Hogy ez mikor lesz...? Nem tőlem kell kérdezni. .... ben. — Bár az igazat megvallva, mi még nem is nagyon morgolódhatunk a volt má- ’ riapócsi székhelyű közös községi tanácsra, hiszen ha nem is csur- rant, de azért r cseppent nekünk is a körös kasszából. Kislétán mintegy ezerhét- száz lelket számlálnak, s a kicsi falvak talán legnagyobb gondja, a fenyegető munkanélküliség, itt nemigen jellemző. Többek között ezért sem látja reménytelennek a község sorsát a következő esztendőben a polgármester. — Természetesen a mi önkormányzatunknak is az első teendői közé.tartozott a lehetőségek számbavétele.. Korántsem találtuk olyan kéjségbeejtőnek a helyzetünket, mint egyebütt. A mi területünkön működik egy jónak mondható termelőszövetkezet, s egy jó hírű egészségügyi gyermekintézet, így a legtöbben helyben munkát találnak. Kiszámoltuk, ha a parlament elfogadja a beterjesztett költségvetési tervezetet, a mi falunk nem jár rosszul. Úgiy .k& HarprfHniUip forint jut majd a fejlesztésbe: Igaz, ez nem valami nagy pénz a mai világunkban, de ha okosan gazdálkodunk, ezzel is juthatunk valamire. A polgármester főállásban mint építési vállalkozó, a fővárosban ténykedik ugyan, de a jövő esztendő első napján átteszi újból a székhelyét szülőfalujába. Mert ő sokakkal ellentétben erősen hiszi, hogy jövőre a vidéken élő, vállalkozó szellemű emberek is megtalálják majd számításaikat. Ám nemcsak a központi politika támogató szándékára várnak, megpróbálnak önállóan is cselekedni. — A gyermekintézetben létrehozunk egy fogászati rendelőt, s szeretnénk egy gyógyszertárat is tető alá hozni. A következő év nagy szabolcsi eseménye 'á pápa magyarországi látogatása lesz, az előkészületekből mi sem akarunk kimaradni. Konkrét tervei ugyan az önkormányzatnak még nincsenek, de ahogy én ismerem a munkatársaimat, nem kell már azokra sokat várni. kr végigolvasta a válaszokat, tulaf- *" dobképpen egyetlen bizakodó emberre talált, noha a többiek, szavaiból is kicsendült: ha összeszorított fogakkal is, de túl kell jutnunk rajta. Kevesebb lesz az öröm, több a gond, ritkábban formáljuk mosolyra a szánkat, vagy úgy mosotygunk majd, ahogy az egykori tv- kommentátor és műsorvezető mondta arra a kérdésre: hogyan kell in- teligensen mosolyogni. — Úgy, hogy arcizmunk se ránduíjon, csak a szemünkből tükröződjék a bánat. AKIK KÉRDEZTEK: BALOGH GÉZA, BALOGH JÓZSEF, BARAKSÓ ERZSÉBET. || Kelet A Magyarország
