Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-27 / 302. szám

1990. december 27. Kelet-Miiyannrfe 3 Itt a11-277! Válaszol Tóth Kornélia rovatvezető Ilyen formában utoljára je­lentkezik közérdekű infor­mációs rovatunk. Ez termé­szetesen nem jelenti azt, hogy az új évben is ne keres­nénk meg a módját annak, hogy olvasóink kéréseinek, jogos panaszainak teret ad­junk. (A lap más hasábjain, mindenekelőtt a szerdai 7. oldalunkon foglalkozunk a hozzánk fordulók ügyeivel.) nyugdíjemelésben részesül hét. Horváth Istvánná Geszteréd, Vasvári Pál utca 19. alatti lakos megírta: a férje nyugdíja 7140 forint, jövedelempótlékként a feleségnek! 380 forintot tesznek ehhez az összeghez. Mint írja panaszosunk: még faiun is alig- alig lehet. megélni ebből az összegből. Kérdezi, részesiil- het-é a szociális juttatás vala­milyen formájában vagy pedig jogosult-e- nyugdíjemelésre? özvegy Tógyer Jánosné, Nyír­egyháza, Jelvény u. 11. szám alatti lakos 5081 forint nyugdí-» jat kap, ő is rokkant és a vele lakó beteg fiatalembernek is megszűnt a munkahelye, így. 4200 forint segélyből él. Másfél éve emelték 200 forinttal a nyugdíját, azóta nem kapott az általános emelésből (400 fo­rintír amely, úgy tudja, min­den nyugdíjasnak jár. Szerinte a társadalombiztositásiak „ki­fogtak” rajta. Or. Holló Lászlót, a Tár­sadalombiztosítási Igazgató­ság vezetőjét kérdeztük, aki elmondta: szó sincs ilyesmi­ről, hiszen nem is ismerjük a nénit személyesen. Viszont azt tanácsolja: a panaszos írjon egy kérelmet a megyei társadalombiztosítási ta­nácsnak (4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.), és mint má­sodfokú hatóság újból meg­vizsgálják az ügyét és ha in­dokolt, akkor nincs akadálya a méltányosságból történő nyugdíjemelésnek. A helyi önkormányzat ha­táskörébe (tartózik a rászoru­lókról történő gondoskodás, amennyiben a hivatalosan megállapított összeg olyan alacsony, hogy abból képte- lenség megélni. Ezért azt ; javaslom Horváthnénak: for­duljon kérelemmel a geszte- rédi polgármesterhez. írja le a család anyagi körülmé­nyeit, s ezután az önkor­mányzat illetékes bizottsága megvizsgálja a levélíró anya­gi-szociális helyzetét és amennyiben van pénzük ilyen célra, bizonyára önnek is ad­nak. A nyugdíjemeléssel kap­csolatban pedig írjon a me­gyei társadalombiztosítási tanácsnak. Húszéves munkaviszony után ment nyugdíjba Beregszászi Mikiósné, Nyíregyháza-Sóstó­hegy, Előd utca 65. alatti lakos. 1973—74. évben özvegyi nyug­díjban részesült, majd 1990. május 9-étől öregségi nyugdí­jat kap, ami 5053 forint. Cgy hallotta: a volt özvegyi nyug­díjából összesen 6400 forintra Szalagtüzés Közel kilencven fehérgyar­mati végzős gimnazista és hozzátartozóik életében ma­rad emlékezetes nap decem­ber 22-e. A helyi Váróéi Mű­velődési Központban kora délután mintegy félezren szo­rongtak, hogy tanúi legyenek a szalagtűzésnek, melyét a három negyedik osztály diák­jainak szatirikus múltidéző bemutatkozása követett. Este a Bajcsy-Zsilinszky úti isko­la aulájában nyitótánccal kezdődött a szalagavató bál. Menüett, reneszánsz tánc és bécsi keringő jelezte: a vég­zős osztályok fiataljai szeret­nék szórakoztatni az érdek­lődőiket. A jelmezköLcsönzők mellett ezúttal első ízben sze­repelt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház is a tán­cosak ruháját „kölcsönzők" között. (Pillanatképek a sza­lagavatóról) (El)ismerés Főiskolai tanár ismerősöm meséli: 1975 óta dolgozik a tanárképzőn. Másfél hosszú évtized alatt sok-sok száz leendő pedagógussal találko­zott. Jókkal is, gyengékkel is. Olyanokkal, akikben már akkor látszott a későbbi ki­váló szakember, de olyanok­kal is, akikről sütött a pálya iránti érdektelenség. De mindegyik hallgató fon­tos volt, mert hatni kellett rá, befolyásolni a személyisé­gét, ismereteket nyújtani a számára, vagy — nagyon gyakran — meg kellett taní­tani a munka tiszteletére. Másfél évtized hosszú idő. Elfáradhat az ember. S ki tudja, hányszor kell újrakez­deni? A nyári szünet után szeptemberben. Az irigyelt és elirigyelt nyári szünet után. Hányán tudják vajon, hogy az ideggondozók „vendégei” között többségben vannak a pedagógusok? Hisztisek, mondja bizonyára az a munkás, aki egyik köz­ponti napilapunkhoz írott levélben megfeddi őket: ne panaszkodjanak, mert még mindig többet keresnek, mint ő, pedig róla mindenki tud­ja, hogy kiváló szakmunkás! Főiskolai tanár ismerősöm büszkén lobogtatja a szak- szervezeti titkár és a főigaz­gató által aláírt elismerő ok­levelet. Jubileumi: Persze, persze, mondom tamáskodva, a bélelt borítékról bölcsen hallgatsz! Erre aztán megmu­tatja: ezerötszáz forint brut­tóban. Számolgatunk. Száz forint évente bruttóban. Hat­van forint nettó. Bruttónak is nettó a vége, mondhatnánk öngúnyos re­zignáltsággal. Nem értjük, hogy ha csak ennyi lehet, ta­lán többet érne egy baráti beszélgetés, amely során kö­zösen visszatekintenénk a megtett útra, számbavennék az eredményeket szót sem vesztegetve a jubileumi juta­lomra? Ismerősöm csodálkozó te­kintete azt kérdezi: ha így becsülnek meg bennünket a jubileumon, mi lesz a szürke hétköznapokon? (n. i. a.) „Ne menj el...” Karácsony a megyei kérház gyermekosztályán évkor jön. Lehet, hogy kvarc­órát is hoz. Addig meg anyu­kám ideköltözött Nyíregyhá­zára (Gávavencsellőről), hogy mindennap meglátogathas­son. Csak az a baj, hogy este hat órára nagyon elfáradok, és aludnom kell. — Adj má1 egy csepp Tizet! — szólított meg, araikor elhaladtam az ajtaja előtt. A szája cserepes volt, keze-lába raegadóan terült szét az ágyon. Teste fölött színes folyadékokkal teli üvegek lógtak. Mezey-Belényesi András, Nyír­egyháza, Géza utca 30. alatti lakos azt kérdezi: 3S év MAV- szolgálat után mindössze 5C42 forint a nyugdija, és ebből még az olajat sem igen tudja megvenni a kályhába. Ha így megy tovább, örülne, ha a szo­ciális otthonba mehetne. O vi­szont úgy érzi, gondoskodni képes önmagáról, csak ennyi pénzből lehetetlen. Az ő problémájára is Holló Lászlótól kértünk választ. Mezey úr írjon a MÁV Nyug­díj-igazgatóságának, 1378 Bu­dapest, VI. Benczúr u. 41. és akkor részletesen megvizs­gálják az olvasó körülmé­nyért, s rövid időn belül egészíthetnék ki ezt az ösz- szeget. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a panaszos kérel­mét elutasította, a fellebbezés­re viszont a mai napig nem válaszoltak. Hová fordulhat? — kérdezi Beregszászi Mikiósné. Neki is azt tudom vála­szolni: másodfokú jogorvos­lati lehetőségként vegye igénybe a megyei társada­lombiztosítási tanács intéz­ményét. ahol részletesen meg­nézik: kinek milyen jövede­lemforrása van, mennyiben szükséges néki a társadalonT pénzéből a puszta megélhe­téshez adni. Írjon az emlí­tett intézménynek, a címet már fentebb közöltük. — Nem tehetem — vála­szoltam. És döbbenten néz­tem, hogy hátul (a sok fek­véstől?) kihullott a haja. Holott még kisfiú. — Egy kortyot szabad — próbálkozott újra ő. — Vagy akkor adjál almát! És én nem adhattam. Zsol­ti ugyanis — akivel a megyei kórház Szent István úti gyer­mekosztályán találkoztam tegnapelőtt — súlyos vesebe­teg. Életére orvosok, nővé­rek és készülékek serege vi­gyáz. Amit pedig én csele­kedhettem érte, csak annyi: fél órára melléültem az in­tenzív részleg egyszemélyes termében. Megcsodáltam a feldíszített fenyőágat, amit az édesapja állított a szekré­nyére. (Előző nap utazott be hozzá Székelyből.) És kipró­báltam a lábánál árválkodó kisautót: — Játszhatol vele — mondta —, csak ne menj el... — Mégis elmentem. Átmenekültem Cs. Csabá­hoz, azt remélve, hogy mel­lette nem remeg majd olyan gyanúsan a hangom... (Re­megett.) Az intenzíven fek­vők közül Csabi tart legelői a gyógyulásban. Talán szil­veszterre annyira rendbe jön a hashártyagyulladása, hogy hazaengedik. Most még ő is infúziót kap. Mikor megis­mertem, ijedten pillantgatott a karjához vezető csövekre, úgy mesélt: — Hozzánk a Jézuska új­E legutolsó., mondat nem volt más, mint -szégyenlős ké­rés. Mert épp este hatra járt az idő. Elbúcsúztam hát. Átballagtam az I. számú gyermekrészlegre. Itt egy percre zsugorodni kezdett a torkomban a görcs. A folyo­són szólt a tévé. Dr. Dicső Ferenc osztályvezető főorvos úrtól tudtam meg, hogy a gyermekosztály saját tévéhá­lózattal is rendelkezik. Ezen rajzfilmeket és egyéb, ki­csiknek szánt produkciókat vetíthetnek, hogy a kórházi környezet okozta stresszt enyhítsék. Ugyanezért segíti az osztály munkáját pszichiá­ter, pszichológus, hivatásos óvónő és egy védőnő, akinek az az egyik feladata, hogy a távozó betegek — főleg a ko­raszülöttek — szociális kö­rülményeit megvizsgálja. Mert nem mindenkit vár harmóniában élő család. Erre az épp legközelebb eső példa két apróság, akik azért nem töltik otthon a szeretet ün­nepét, mert nem jelentkezett értük senki. Miattuk tartott csupán egy percig“' a meg- könnyebbültségem. Meg Anikó miatt, aki hat­éves kora ellenére a történet legfegyelmezettebb, legerő­sebb lelkű szereplője. Az ököritófülpösi kislány testé­nek egynegyede egyetlen lük­tető seb. December elején ömlött az ölébe egy fazék forró kamilla. A többi égési sérültet lekötözik, hogy ne nyúljon a tályogokhoz. Ancsa enélkül is moccanatlan ma­rad. Más hasonló sorsú gye­rek ordít ez a kicsi felnőtt meg a kedvenc dalából éne­kel nekem. Ancsa akkor sem sír, ami­kor kis társát, Zsanettet a szeme láttára engedik haza. Én is hazaindulok. Utolsó szippantások a hypószagú levegőből. Hirtelen elém idé­zik az édesanyámat: gyer­mekkoromban többször vol­tam hosszabb ideig kórház­ban. Az anyám sosem ha­gyott magamra. Éjszaka kis vaságyban kucorgott mellet­tem, pedig ez máig is tilos. Nappal a hátán vitt a kórház kertjébe. Gipsszel együtt majdnem ötven kiló voltam, mégsem panaszkodott. Áldassék érte! Gyüre Agnes Könnyes muzsikaszó tmtyírtura. A szél süvít, havat kavar. Még­fV sincs hideg. Legalábbis a fiatalok nem "w fáznak, fedetlen fővel, kiskabátban nyü­zsögnek az udvaron. Nagy a zűrzavar, mert Er­délyből jött autóbusz és néhány személygépko­csi állt meg Kántor Lászlóék kapuja előtt. Vagy félszázan érkeztek a határon túlról... A zene­kar rázendít. „Lakodalom van a mi utcánk­ban" ... A nóta megmozgatja fantáziámat, vtsszaem- lékszem a régi szép időkre. Ilyenkor nálunk, az érmelléki kis faluban, ahonnan a menyasszony ősei, szülei is származnak, boros-, pálinkásüvcr geket ragadtunk meg, koccintottunk, s lódítot­tuk a muzsikusok által rázendített nótát. Mulat­tunk, táncoltunk, daloltunk, hogy hangunk az érkávási pusztáig, talán még nagy költőnk. Ady Endre szülőfalujáig, Ermindszentig is elhallat­szott. Most Nyírturán szól a muzsika, de nincs koc­cintás, se nóta, se tánc... csak sírás, könnyek. Ismerősök és ismeretlenek egymás nyakába bo­rulnak... A zenészek fáradhatatlanok: Lakoda­lom van a mi utcánkban ... A kis erdélyi meny­asszony, a szatmárnémeti Budai Andrea a Muhi- palötából jött, földig érő fehér ruhájában akár a mesebeli szépséges tündérkirálylány. Arcát ham­vas, bársonyos, szűzies pír borítja, koromfekete, ragyogó szemét sűrű könny lepi el, ö is sir. örö­mében, bánatában vagy csak egyszerűen a töb­biek láttán? Micsoda kor, micsoda találkozás! Míg a nyüzsgő-forgó vendégsereget, s az egész lakodalmas násznépet figyelem, azon jár az eszem, de jó, hogy ezt a lakodalmat őseim, a mulatós Budaiék, Gacsóék, FodoréI? meg a töb­biek már nem láthatják, akik ugyan szegények, de nagyon mulatósak voltak, s a lakodalmakban mindig önfeledten szórakoztak . . . Már ülünk a fehér asztalnál. Poharazgatunk. No. hát ez a terítés! Roskad az asztal a sok fi­nom fogások terhe alatt. Röviditalok, borok, sö­rök, üdítők. Lehet válogatni: „Tessék fogyasz­tani!” — hangzik a szíves kínálat. A beavatot­tabbak azonban figyelmeztetnek: ez még csak a „bemelegítés”, a nagy trakta a művházban ké­szül több száz személyre:. . Megyünk a templomba. Gyalog, párosával, egy utcahosszat betölt a násznép. A zene most is szól, a násznép nem mulat, valami mély feszen­gés üli meg a lelkeket, szíveket, józanul akarják hallani a pap szavát. Zsúfolásig megtelik a nyír­turai ősi templom minden zege-zúga. Videojel­vétel készül minden mozdulatról, meg vi'.lanós fényképek... Az ifjú pár. s a násznagyok az úr­asztala előtt. A falu papja igét hirdet, melynek tartalma az, hogy a fiú, szülei messze földre men­tek leánykéröbe, s azt mondták: igaz szívvel jöt­tek igaz szívért. ... A fiatal pap öblös hangja betölti a temp­lomot. Mondja, a kis törékeny menyasszony szí­vet cserélt, mert hazát is cserélt. . . Hallgatom a papot, s szavaiból úgy érzem, az ő szíve is „új", megragad minden kijelentése, torkomat fojto­gatja igemagyarázata. Nem az istenség miszti­kuma, nem a krisztusi hitvallás, az emberi sor­sok kálváriája, az Oldott kéve módjára szóródó magyarság szomorú tragédiája dobogtatja a szí­vemet ... Érzem, nem szándékos az ige ilyeten- képpeni magyarázata, a szavak keresetlenek, de szívbe-lélekbe markolók. A násznép zöme zseb­kendőivel bíbelődik, könnyeit morzsolja. A tisz- teletes úr arcán is pereg a könny ... Imára szó­lít, majd énekelünk ... Vége a szertartásnak, a tiszteletes — szokás szerint — elsőként kíván sok boldogságot Kántor Zoltánnak és most már Kántor Zoltánnénak, született Budai Andreának. Figyelem, hogy ez nem a sablonos, „kőtelező” jókívánság. Az áldást osztogató szeme sarkában ismét könny tolakszik ... A mellettem álló nyír­turai férfi súgja: Szamosudvariból jött a papunk családostól együtt, nagyon szeretjük, befogad­tuk, szívünkbe zártuk, keblünkre öleltük ... Teli a müvház, már egybeolvadt a határtól in­nen és határon túlról összesereglett a tömeg. Itt a tiszteletes is, jó étvágyat kíván, s örömtől hallgatja a Szatmárnémeti—Nagykároly környé­ki és nyírségi dalokat... Véreim-barataim tár­saságában ülök: Ügy érzem, hónapokra feltöltő­döm lelkiekben, de ... egy-egy szünetben, koc­cintás közben megáll a pohár, nem jön, hogy igyák belőle. Mert igaz, hogy egy nappal a la­kodalom előtt Csornai Miki, az áttelepüli ügy­véd és Petkes Jóska festőművész csupa jó hírek­kel traktált, de itt most azt mondják a rokonok: Nagy Gyulát, kedves volt szomszédodat, Mak- ranczi Ottót, Szigeti Zoltánt, barátaidat nemrég elhantoltuk ... Igen, már őket hiába keresem, ha netán egyszer még hazalátogatok ... De volt örö­möm is a nőtázás és a tánc szüneteiben. Nagy Béla, hajdani iskolatársam fia azt mondta: az apja a Bibliában őrzi Lapos tarisznyával átal a világon című cikkemet, amiben osztálytársaimat felsoroltám. Budai Lajos, Todorán Jancsi, Gacsó Laci is üzenetet hozott: „Bátyám, tessék írni, mert a család, a sok régi barát követi, figyeli az Esztergomi levél cím alatt megjelent tudósí­tásokat” ... £ melkedik a hangulat. Nótázunk, mulatunk, bút feledünk, de ... nincs olyan hosszú, aminek egyszer vége ne lenne. Az autó­busz „előáll”, várja utasait. A zenekar indulóval tiszteleg az erdélyi vendégeknek. A menyasz- szony már a fehér ruha helyett pettyes ruhájá­ra, s szülei vállára hullatja könnyeit... Lakoda­lom volt a mi utcánkban... A vendégek visz- szamentek, egy lány, a szívet cserélt kis fiatal­asszony maradt. .. Egy sóhajjal több száll mától odaátra, ahol még mindig hidegen fújnak a sze­lek ... Kiss József

Next

/
Thumbnails
Contents