Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-27 / 302. szám
1990. december 27. Kelet-Miiyannrfe 3 Itt a11-277! Válaszol Tóth Kornélia rovatvezető Ilyen formában utoljára jelentkezik közérdekű információs rovatunk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az új évben is ne keresnénk meg a módját annak, hogy olvasóink kéréseinek, jogos panaszainak teret adjunk. (A lap más hasábjain, mindenekelőtt a szerdai 7. oldalunkon foglalkozunk a hozzánk fordulók ügyeivel.) nyugdíjemelésben részesül hét. Horváth Istvánná Geszteréd, Vasvári Pál utca 19. alatti lakos megírta: a férje nyugdíja 7140 forint, jövedelempótlékként a feleségnek! 380 forintot tesznek ehhez az összeghez. Mint írja panaszosunk: még faiun is alig- alig lehet. megélni ebből az összegből. Kérdezi, részesiil- het-é a szociális juttatás valamilyen formájában vagy pedig jogosult-e- nyugdíjemelésre? özvegy Tógyer Jánosné, Nyíregyháza, Jelvény u. 11. szám alatti lakos 5081 forint nyugdí-» jat kap, ő is rokkant és a vele lakó beteg fiatalembernek is megszűnt a munkahelye, így. 4200 forint segélyből él. Másfél éve emelték 200 forinttal a nyugdíját, azóta nem kapott az általános emelésből (400 forintír amely, úgy tudja, minden nyugdíjasnak jár. Szerinte a társadalombiztositásiak „kifogtak” rajta. Or. Holló Lászlót, a Társadalombiztosítási Igazgatóság vezetőjét kérdeztük, aki elmondta: szó sincs ilyesmiről, hiszen nem is ismerjük a nénit személyesen. Viszont azt tanácsolja: a panaszos írjon egy kérelmet a megyei társadalombiztosítási tanácsnak (4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.), és mint másodfokú hatóság újból megvizsgálják az ügyét és ha indokolt, akkor nincs akadálya a méltányosságból történő nyugdíjemelésnek. A helyi önkormányzat hatáskörébe (tartózik a rászorulókról történő gondoskodás, amennyiben a hivatalosan megállapított összeg olyan alacsony, hogy abból képte- lenség megélni. Ezért azt ; javaslom Horváthnénak: forduljon kérelemmel a geszte- rédi polgármesterhez. írja le a család anyagi körülményeit, s ezután az önkormányzat illetékes bizottsága megvizsgálja a levélíró anyagi-szociális helyzetét és amennyiben van pénzük ilyen célra, bizonyára önnek is adnak. A nyugdíjemeléssel kapcsolatban pedig írjon a megyei társadalombiztosítási tanácsnak. Húszéves munkaviszony után ment nyugdíjba Beregszászi Mikiósné, Nyíregyháza-Sóstóhegy, Előd utca 65. alatti lakos. 1973—74. évben özvegyi nyugdíjban részesült, majd 1990. május 9-étől öregségi nyugdíjat kap, ami 5053 forint. Cgy hallotta: a volt özvegyi nyugdíjából összesen 6400 forintra Szalagtüzés Közel kilencven fehérgyarmati végzős gimnazista és hozzátartozóik életében marad emlékezetes nap december 22-e. A helyi Váróéi Művelődési Központban kora délután mintegy félezren szorongtak, hogy tanúi legyenek a szalagtűzésnek, melyét a három negyedik osztály diákjainak szatirikus múltidéző bemutatkozása követett. Este a Bajcsy-Zsilinszky úti iskola aulájában nyitótánccal kezdődött a szalagavató bál. Menüett, reneszánsz tánc és bécsi keringő jelezte: a végzős osztályok fiataljai szeretnék szórakoztatni az érdeklődőiket. A jelmezköLcsönzők mellett ezúttal első ízben szerepelt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház is a táncosak ruháját „kölcsönzők" között. (Pillanatképek a szalagavatóról) (El)ismerés Főiskolai tanár ismerősöm meséli: 1975 óta dolgozik a tanárképzőn. Másfél hosszú évtized alatt sok-sok száz leendő pedagógussal találkozott. Jókkal is, gyengékkel is. Olyanokkal, akikben már akkor látszott a későbbi kiváló szakember, de olyanokkal is, akikről sütött a pálya iránti érdektelenség. De mindegyik hallgató fontos volt, mert hatni kellett rá, befolyásolni a személyiségét, ismereteket nyújtani a számára, vagy — nagyon gyakran — meg kellett tanítani a munka tiszteletére. Másfél évtized hosszú idő. Elfáradhat az ember. S ki tudja, hányszor kell újrakezdeni? A nyári szünet után szeptemberben. Az irigyelt és elirigyelt nyári szünet után. Hányán tudják vajon, hogy az ideggondozók „vendégei” között többségben vannak a pedagógusok? Hisztisek, mondja bizonyára az a munkás, aki egyik központi napilapunkhoz írott levélben megfeddi őket: ne panaszkodjanak, mert még mindig többet keresnek, mint ő, pedig róla mindenki tudja, hogy kiváló szakmunkás! Főiskolai tanár ismerősöm büszkén lobogtatja a szak- szervezeti titkár és a főigazgató által aláírt elismerő oklevelet. Jubileumi: Persze, persze, mondom tamáskodva, a bélelt borítékról bölcsen hallgatsz! Erre aztán megmutatja: ezerötszáz forint bruttóban. Számolgatunk. Száz forint évente bruttóban. Hatvan forint nettó. Bruttónak is nettó a vége, mondhatnánk öngúnyos rezignáltsággal. Nem értjük, hogy ha csak ennyi lehet, talán többet érne egy baráti beszélgetés, amely során közösen visszatekintenénk a megtett útra, számbavennék az eredményeket szót sem vesztegetve a jubileumi jutalomra? Ismerősöm csodálkozó tekintete azt kérdezi: ha így becsülnek meg bennünket a jubileumon, mi lesz a szürke hétköznapokon? (n. i. a.) „Ne menj el...” Karácsony a megyei kérház gyermekosztályán évkor jön. Lehet, hogy kvarcórát is hoz. Addig meg anyukám ideköltözött Nyíregyházára (Gávavencsellőről), hogy mindennap meglátogathasson. Csak az a baj, hogy este hat órára nagyon elfáradok, és aludnom kell. — Adj má1 egy csepp Tizet! — szólított meg, araikor elhaladtam az ajtaja előtt. A szája cserepes volt, keze-lába raegadóan terült szét az ágyon. Teste fölött színes folyadékokkal teli üvegek lógtak. Mezey-Belényesi András, Nyíregyháza, Géza utca 30. alatti lakos azt kérdezi: 3S év MAV- szolgálat után mindössze 5C42 forint a nyugdija, és ebből még az olajat sem igen tudja megvenni a kályhába. Ha így megy tovább, örülne, ha a szociális otthonba mehetne. O viszont úgy érzi, gondoskodni képes önmagáról, csak ennyi pénzből lehetetlen. Az ő problémájára is Holló Lászlótól kértünk választ. Mezey úr írjon a MÁV Nyugdíj-igazgatóságának, 1378 Budapest, VI. Benczúr u. 41. és akkor részletesen megvizsgálják az olvasó körülményért, s rövid időn belül egészíthetnék ki ezt az ösz- szeget. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a panaszos kérelmét elutasította, a fellebbezésre viszont a mai napig nem válaszoltak. Hová fordulhat? — kérdezi Beregszászi Mikiósné. Neki is azt tudom válaszolni: másodfokú jogorvoslati lehetőségként vegye igénybe a megyei társadalombiztosítási tanács intézményét. ahol részletesen megnézik: kinek milyen jövedelemforrása van, mennyiben szükséges néki a társadalonT pénzéből a puszta megélhetéshez adni. Írjon az említett intézménynek, a címet már fentebb közöltük. — Nem tehetem — válaszoltam. És döbbenten néztem, hogy hátul (a sok fekvéstől?) kihullott a haja. Holott még kisfiú. — Egy kortyot szabad — próbálkozott újra ő. — Vagy akkor adjál almát! És én nem adhattam. Zsolti ugyanis — akivel a megyei kórház Szent István úti gyermekosztályán találkoztam tegnapelőtt — súlyos vesebeteg. Életére orvosok, nővérek és készülékek serege vigyáz. Amit pedig én cselekedhettem érte, csak annyi: fél órára melléültem az intenzív részleg egyszemélyes termében. Megcsodáltam a feldíszített fenyőágat, amit az édesapja állított a szekrényére. (Előző nap utazott be hozzá Székelyből.) És kipróbáltam a lábánál árválkodó kisautót: — Játszhatol vele — mondta —, csak ne menj el... — Mégis elmentem. Átmenekültem Cs. Csabához, azt remélve, hogy mellette nem remeg majd olyan gyanúsan a hangom... (Remegett.) Az intenzíven fekvők közül Csabi tart legelői a gyógyulásban. Talán szilveszterre annyira rendbe jön a hashártyagyulladása, hogy hazaengedik. Most még ő is infúziót kap. Mikor megismertem, ijedten pillantgatott a karjához vezető csövekre, úgy mesélt: — Hozzánk a Jézuska újE legutolsó., mondat nem volt más, mint -szégyenlős kérés. Mert épp este hatra járt az idő. Elbúcsúztam hát. Átballagtam az I. számú gyermekrészlegre. Itt egy percre zsugorodni kezdett a torkomban a görcs. A folyosón szólt a tévé. Dr. Dicső Ferenc osztályvezető főorvos úrtól tudtam meg, hogy a gyermekosztály saját tévéhálózattal is rendelkezik. Ezen rajzfilmeket és egyéb, kicsiknek szánt produkciókat vetíthetnek, hogy a kórházi környezet okozta stresszt enyhítsék. Ugyanezért segíti az osztály munkáját pszichiáter, pszichológus, hivatásos óvónő és egy védőnő, akinek az az egyik feladata, hogy a távozó betegek — főleg a koraszülöttek — szociális körülményeit megvizsgálja. Mert nem mindenkit vár harmóniában élő család. Erre az épp legközelebb eső példa két apróság, akik azért nem töltik otthon a szeretet ünnepét, mert nem jelentkezett értük senki. Miattuk tartott csupán egy percig“' a meg- könnyebbültségem. Meg Anikó miatt, aki hatéves kora ellenére a történet legfegyelmezettebb, legerősebb lelkű szereplője. Az ököritófülpösi kislány testének egynegyede egyetlen lüktető seb. December elején ömlött az ölébe egy fazék forró kamilla. A többi égési sérültet lekötözik, hogy ne nyúljon a tályogokhoz. Ancsa enélkül is moccanatlan marad. Más hasonló sorsú gyerek ordít ez a kicsi felnőtt meg a kedvenc dalából énekel nekem. Ancsa akkor sem sír, amikor kis társát, Zsanettet a szeme láttára engedik haza. Én is hazaindulok. Utolsó szippantások a hypószagú levegőből. Hirtelen elém idézik az édesanyámat: gyermekkoromban többször voltam hosszabb ideig kórházban. Az anyám sosem hagyott magamra. Éjszaka kis vaságyban kucorgott mellettem, pedig ez máig is tilos. Nappal a hátán vitt a kórház kertjébe. Gipsszel együtt majdnem ötven kiló voltam, mégsem panaszkodott. Áldassék érte! Gyüre Agnes Könnyes muzsikaszó tmtyírtura. A szél süvít, havat kavar. MégfV sincs hideg. Legalábbis a fiatalok nem "w fáznak, fedetlen fővel, kiskabátban nyüzsögnek az udvaron. Nagy a zűrzavar, mert Erdélyből jött autóbusz és néhány személygépkocsi állt meg Kántor Lászlóék kapuja előtt. Vagy félszázan érkeztek a határon túlról... A zenekar rázendít. „Lakodalom van a mi utcánkban" ... A nóta megmozgatja fantáziámat, vtsszaem- lékszem a régi szép időkre. Ilyenkor nálunk, az érmelléki kis faluban, ahonnan a menyasszony ősei, szülei is származnak, boros-, pálinkásüvcr geket ragadtunk meg, koccintottunk, s lódítottuk a muzsikusok által rázendített nótát. Mulattunk, táncoltunk, daloltunk, hogy hangunk az érkávási pusztáig, talán még nagy költőnk. Ady Endre szülőfalujáig, Ermindszentig is elhallatszott. Most Nyírturán szól a muzsika, de nincs koccintás, se nóta, se tánc... csak sírás, könnyek. Ismerősök és ismeretlenek egymás nyakába borulnak... A zenészek fáradhatatlanok: Lakodalom van a mi utcánkban ... A kis erdélyi menyasszony, a szatmárnémeti Budai Andrea a Muhi- palötából jött, földig érő fehér ruhájában akár a mesebeli szépséges tündérkirálylány. Arcát hamvas, bársonyos, szűzies pír borítja, koromfekete, ragyogó szemét sűrű könny lepi el, ö is sir. örömében, bánatában vagy csak egyszerűen a többiek láttán? Micsoda kor, micsoda találkozás! Míg a nyüzsgő-forgó vendégsereget, s az egész lakodalmas násznépet figyelem, azon jár az eszem, de jó, hogy ezt a lakodalmat őseim, a mulatós Budaiék, Gacsóék, FodoréI? meg a többiek már nem láthatják, akik ugyan szegények, de nagyon mulatósak voltak, s a lakodalmakban mindig önfeledten szórakoztak . . . Már ülünk a fehér asztalnál. Poharazgatunk. No. hát ez a terítés! Roskad az asztal a sok finom fogások terhe alatt. Röviditalok, borok, sörök, üdítők. Lehet válogatni: „Tessék fogyasztani!” — hangzik a szíves kínálat. A beavatottabbak azonban figyelmeztetnek: ez még csak a „bemelegítés”, a nagy trakta a művházban készül több száz személyre:. . Megyünk a templomba. Gyalog, párosával, egy utcahosszat betölt a násznép. A zene most is szól, a násznép nem mulat, valami mély feszengés üli meg a lelkeket, szíveket, józanul akarják hallani a pap szavát. Zsúfolásig megtelik a nyírturai ősi templom minden zege-zúga. Videojelvétel készül minden mozdulatról, meg vi'.lanós fényképek... Az ifjú pár. s a násznagyok az úrasztala előtt. A falu papja igét hirdet, melynek tartalma az, hogy a fiú, szülei messze földre mentek leánykéröbe, s azt mondták: igaz szívvel jöttek igaz szívért. ... A fiatal pap öblös hangja betölti a templomot. Mondja, a kis törékeny menyasszony szívet cserélt, mert hazát is cserélt. . . Hallgatom a papot, s szavaiból úgy érzem, az ő szíve is „új", megragad minden kijelentése, torkomat fojtogatja igemagyarázata. Nem az istenség misztikuma, nem a krisztusi hitvallás, az emberi sorsok kálváriája, az Oldott kéve módjára szóródó magyarság szomorú tragédiája dobogtatja a szívemet ... Érzem, nem szándékos az ige ilyeten- képpeni magyarázata, a szavak keresetlenek, de szívbe-lélekbe markolók. A násznép zöme zsebkendőivel bíbelődik, könnyeit morzsolja. A tisz- teletes úr arcán is pereg a könny ... Imára szólít, majd énekelünk ... Vége a szertartásnak, a tiszteletes — szokás szerint — elsőként kíván sok boldogságot Kántor Zoltánnak és most már Kántor Zoltánnénak, született Budai Andreának. Figyelem, hogy ez nem a sablonos, „kőtelező” jókívánság. Az áldást osztogató szeme sarkában ismét könny tolakszik ... A mellettem álló nyírturai férfi súgja: Szamosudvariból jött a papunk családostól együtt, nagyon szeretjük, befogadtuk, szívünkbe zártuk, keblünkre öleltük ... Teli a müvház, már egybeolvadt a határtól innen és határon túlról összesereglett a tömeg. Itt a tiszteletes is, jó étvágyat kíván, s örömtől hallgatja a Szatmárnémeti—Nagykároly környéki és nyírségi dalokat... Véreim-barataim társaságában ülök: Ügy érzem, hónapokra feltöltődöm lelkiekben, de ... egy-egy szünetben, koccintás közben megáll a pohár, nem jön, hogy igyák belőle. Mert igaz, hogy egy nappal a lakodalom előtt Csornai Miki, az áttelepüli ügyvéd és Petkes Jóska festőművész csupa jó hírekkel traktált, de itt most azt mondják a rokonok: Nagy Gyulát, kedves volt szomszédodat, Mak- ranczi Ottót, Szigeti Zoltánt, barátaidat nemrég elhantoltuk ... Igen, már őket hiába keresem, ha netán egyszer még hazalátogatok ... De volt örömöm is a nőtázás és a tánc szüneteiben. Nagy Béla, hajdani iskolatársam fia azt mondta: az apja a Bibliában őrzi Lapos tarisznyával átal a világon című cikkemet, amiben osztálytársaimat felsoroltám. Budai Lajos, Todorán Jancsi, Gacsó Laci is üzenetet hozott: „Bátyám, tessék írni, mert a család, a sok régi barát követi, figyeli az Esztergomi levél cím alatt megjelent tudósításokat” ... £ melkedik a hangulat. Nótázunk, mulatunk, bút feledünk, de ... nincs olyan hosszú, aminek egyszer vége ne lenne. Az autóbusz „előáll”, várja utasait. A zenekar indulóval tiszteleg az erdélyi vendégeknek. A menyasz- szony már a fehér ruha helyett pettyes ruhájára, s szülei vállára hullatja könnyeit... Lakodalom volt a mi utcánkban... A vendégek visz- szamentek, egy lány, a szívet cserélt kis fiatalasszony maradt. .. Egy sóhajjal több száll mától odaátra, ahol még mindig hidegen fújnak a szelek ... Kiss József
