Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-23 / 301. szám

|| Kelet

A Magyarország

Bertalan atya evilági harcai

A politikai változás eredményeként ismét működhetnek Magyarországon szerzetesrendek, így megint egyre többet hallhatunk róluk.

Anarcson a görög katolikus lelkészi hivatalban kerestem fel Dudás Bertalant, aki a Szent Bazil rend tartományfőnöke. Akadályokkal teli, nyolc évtizedes múlt áll mögötte, mégis lelkesedéssel beszél, fáradhatatlanul magyaráz életéről, munkásságáról.

Máriapócson született 1909. december 5-én. Édesapja kisgazda volt, az ősöktől örökölt 16 holdon gazdálkodott. Anyai ágon német származású elődöket mondhat a magáénak. A szülök kilenc gyermeke közül csak négy nőtt fel, a többiek még fiatalon meghaltak.

— Máriapócson az iskolát kétszáz éven keresztül a Szent Bazil rendi szerzetesek vezették, így én is náluk kezdtem el tanulni — emlékezik vissza a régi időkre Bertalan atya. — Az út elemi elvégzése után következett a gimnázium. Tulajdonképpen a családom jóban volt a Bazilita szerzetesrenddel — a bátyám akkor már a monostorban élt szerzetesként —, s a pócsi rendfőnök megkérdezte szüléimét, hogy vennék, ha náluk tanulnék. A rend tanulóiként tízen tanultunk a gimnáziumban, s csak ketten maradtunk szerzetesek, a töb- biekből világi pap, orvos, mérnök lett. A negyedik gimnáziumi év elvégzése után a rend a Mun- kács-Csernek hegyi monostorba küldött noviciátusra, két év próbaidőre beléptem a szerzetesek közé. Megismerkedtem az életükkel, s ez idő alatt szinte csak aszkétikával, a lelki élettel foglalkoztunk.

Szigorú rend szerint éltek a noviciátusban a szerzetesjelöltek. Reggelenként az öt órai ébresztő után a tisztálkodást, öltözködést követően az aszketó- riumban elmélkedtek az evangéliumról, amelynek anyagát előző este ismertette a magiszter. Az

istentisztelet hat órakor kezdődött, fél nyolckor pedig énekes misén vettek részt. Némán megreggeliztek, majd előadások következtek, liturgikus énekeket tanultak. A napirendhez tartozott még többek között a leikiisme- retvizsgálat, a közös ima. A két év alatt a noviciátust senki el nem hagyhatta.

— A noviciátust 1927. augusztus 6-án fejeztem be, s akkor tettem le a szerzetesi fogadalmat. Ez három részből állt: egész életre szóló szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalomból. Az elsőben a szerzetes vállalta, hogy lemond a vagyonáról, a második fogadlom pedig a nőtlenséget, a szexuális élettel való szakítást tartalmazza. Az engedelmességi fogadalom szerint a szerzetes lemond saját akaratáról, aláveti magát a mindenkori elöljáró döntésének, rendelkezésének. Nem az eszéről mond le, csak az akaratáról. A Csernek-hegyi monostorból Lengyelországba kerültem, ott folytattam tanulmányaimat, illetve ott fejeztem be a gimnáziumot, a bölcseletét és a teológiát.

Lengyelországból Máriapócs- ra került vissza, 1935-től 1939-ig a fiatalság szervezőjeként, vezetőjeként dolgozott. A bécsi döntés után Kárpátalja ismét Magyarországhoz tartozott, ezért ezt követően Ungvárra helyezték, hogy a Szent Bazil rend ottani könyvkiadójának és nyomdájának vezetője legyen. Csak négy évig foglalkozott ezzel a munkával, mivel 1943-ban XII. Pius pápa kinevezte a magyarországi baziliták tartományfőnökévé.

— Tíz monostor tartozott hozzám másfélszáz szerzetessel. A

II. világháború után megint elcsatolták az országtól Erdélyt és Kárpátalját, így a monostorok száma háromra csökkent: Máriapócson, Hajdúdorogon, Kispesten éltek bazilita szerzetesek. Márapócson 1749 óta működik a rend, s azóta nagyon sok irat, oklevél gyűlt össze. Hetven év óta gyűjtöm a dokumentumokat. Amikor 1944-ben közeledett a front, szigetelt faládákba tettem az iratokat, s elrejtettem a rendházon kívül a fontosabbakat. Még egyszer ugyanezt eljátszottam 1950-ben. Akkor már rebesgették a szerzetesrendek megszüntetését, s ez kényszerített a rejtegetésre. Ezt a házat 1970- ben építtettem meg, akkor hoztam ide az iratokat. Hogy honnan, azt most sem árulhatom el. Sokan mondták, adjam be, törvényellenesen tartom magamnál a leveleket, jegyzőkönyveket, de nem engedtem, még az Állami és Egyházügyi Hivatalnak is nemet mondtam. A Tudományos Akadémiának megengedtem 1974-ben, hogy mikrofilmre vegye az anyagokat. A levéltári anyag nagy részét már rendszeÜNNEPI MELLÉKLETE

1990. december 23.

reztem, tartalomjegyzéket készítettem, de még bőven van vele munka.

Szavazással a rend tagjai 1947-ben ismét megválasztották Dudás Bertalant tartományfőnöknek. Három év múlva azonban a szerzetesrendek megszüntetésével az állam felfüggesztette a jogát, de az egyházban megmaradt a tisztessége.

— Az Elnöki Tanács tíz bazili- tának engedte meg, hogy papi tevékenységet folytasson az egyházmegyékben. Az anar- csiak kívánságára telepedtem le itt, négyszáz év után én lettem a község első katolikus papja. A legfontosabb tennivaló épp ezért a templom építése volt. El is kezdtük 1954-ben építeni. Bár már egy év múlva miséztem benne, valójában huszonöt év alatt készült el lépésről lépésre. A parókiát — mely egyben a lakásom —, a saját pénzemből építtettem. Nem volt könnyű dolgom, mert idejövetelemkor az államvédelmi hatóság megkezdte ellenem a harcot. Például egyszer húsvét napján a tanácsra rendeltek, s be akarták bizonyítani, hogy kém vagyok, a szovjet csapatok mozgását kell megfigyelnem. Máskor fél évig az Állami és Egyházügyi Hivatal akadályozta a templom építését, csal lelkészi lakásként engedélyezték folytatni. Évtizedeken keresztül nem kaptam külföldre útlevelet, s ezt azzal indokolták, hogy kiutazásom sérti a közérdeket. Örülök, hogy megérhettem 1989 decemberét, amikor az állam elismerte a rend létjogosultságát. Azóta folytatom a küzdelmet a Szent Bazil rend létezéséért, a monostor visszaszerzéséért. Egy kis épületszárnyban nóvembér elsejétől már megkezdte rhükődé'sétli noviciátus.

M. Magyar László

A szeretet hatalma

ANYAGIASSÁ VÁLT körülöttönk a világ, s mintha ünnepeink érzelmi tartalmai helyébe is egyre agresszívebben tolakodna a külsőségek hatalma. így karácsony tájékán sokak 'legfőbb gondja az, milyen ajándékokra hullik majd a csillagszórók szikrája,' s-mintha veszni indult volna az a képességünk, hogy észrevegyük, örömeink forrása nem föltétien és kizárólag a tárgyi világ, hanem a lélek rejtettebb zugai is, ahonnan legszebb pillanatainkban elősugárzik a szeretet békéje, az együvé tartozás öröme. Talán a fenyőfa gyertyáinak fénykörében, a karácsonyi ének áhítatában lesz majd pillanat, amikor ezt is átérezzük.

S ma, amikor a körülmények kényszerítő hatalma olymértékben rendezi át körülöttünk a világot, hogy alig marad tájékozódási pontunk, tud-e a művészet segítséget adni, hogy megőrizzük önmagunkban azokat az. erkölcsi értékeket, amelyekről ma már csak szégyellősen szokás említést, tenni? Akar-e egyáltalán a művészet ma vállalni ilyen szerepet, vagy megelégszik azzal, hogy bohócruhába bújva csörgőrázással vonja magára a figyelmet, s altatja el maradék lelkiismeretünket? Megalázkodik-e végleg a művészet az üzlet hatalma előtt?

Bizony mondom, drámai kérdések ezek, amelyeket meg lehet kerülni ugyan, el lehet tréfával ütni a választ, de a tények elébünk állnak! Elébünk állnak gyermekeink üres tekintetében, érzelmi fedezet nélküli cselekedeteikben, durvaságra való hajlamukban.

Egy régi-régi film emlékét idézem az ünnep alkalmából, Szőts István felejthetetlen alkotását az erdélyi hegyek pásztori népéről. Emberek a havason. Kevés ehhez hasonlót ismerek, amely a szeretet hatalmáról olyan meggyőző erővel szólna, mint ez a történet. Karácsonyt idéz nemcsak szellemiségével, de valóságos, szentestei szertartásával is.

A HAVASOK KÖNYVÉBEN, amely kiindulópontul szolgált, így ír Nyíró

József a hőseiről:

.....idefenn a havasban maguk csináltak betlehemet,

még tán szebbet is, mint az a zsidóországbéli. Ott volt a Kőlik, abban egész csorda-ember elfér. Tágas, nagy térhely. Faragtak jászlat, abba Jézuska képiben beletették a Mihók Trézsi kicsi fiát... Néhány marhát, juhokat is tereltek a jászol köré, hogyTeája lehöljenek, ahogy írva vagyon és szépen ki is világították szurkos kalánnal, hogy úgy ragyogott a barlang, mint maga a mennyország s osztán szépen elimádkozgattak mellette. Szavamat ne feledjem, a vén Üdő Marci bácsi volt Szent József, a többi hivatalbéiileg úgyis pásztor volt.”

Üdő Márton, a vénséges vén havasi ember — s ahogy Bihari József, a legszebben beszélő magyar színész megformálta! Szavaiban a szegény emberek méltósága fénylett fel, mint a betlehemi csillag.

Hogy lehet az, hogy a karácsonyest oly kevés filmen látható, s ahol megjelenik, többnyire mellékeseményként, epizódként? A magyarázat minden bizonnyal az, hogy ez a legbensőségesebb ünnep, amelyet az ember többnyire a legkisebb közösség, a család körében tölt el, s ez olyan magánügy, ami másokra nem tartozik.

AZ EMBEREK A HAVASON azért válhatott a magyar filmművészet csúcsteljesítményévé, mert Szőcs István megtalálta azokat az embereket, a rendtartó, az ősi faluközösségre építő székelyeket, akik a karácsony jellegét megőrizve együtt tudtak ünnepelni, családiasán, mégis tá- gabb közösségben. Együtt a nyomorúságban, egymásra figyelve, magukba figyelve. S azért is, mert a rendező a Nyírő-könyv cselekményének minden olyan pontját átalakította, ahol további drámai hangsúlyok helyezhetők el.

A börtönből karácsony éjszakáján megszökő apa nála nem szerelemféltő gyilkos, hanem a nép jogos bosszújának képviselője, aki egyedül maradt fiacskája számára szeretné elvinni a szeretet melegét.

Szőts István panteizgiusa olyan erkölcsi tisztaságú, amely hívők és nem hívők számára egyaránt kínál eszmei közösséget. De egyúttal példát is ad mindén művész számárai Árról a felelősségről szól, amelynek fontosságát nem csak karácsony táján illendő átéreznünk.

Hamar Péter

,,Hatalmas, vad pelyhekben hull a hó a szülőföld felett.”

(Farkas Árpád: Alagutak a hóban)