Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-21 / 299. szám

1990. december 21. Kelet-Magyarország 5 Kontárkánaán Csak az iparost nyúzza a törvény Nyírmadán MEGNYITOTTA KAPUIT a kisvárdai új könyvtár. Az egykori ipar- és kereskedelmi bankként szolgáló épület fel­újítása, átalakítása befejező­dött, s csütörtök óta ide vár­ják a város olvasni vágyóit naponta fél tíztől délután hatig, szombaton pedig reg­gel nyolctól délig. MAGÁNYOSOK KARÁ­CSONYÁT rendezi meg de­cember 22-én délután egy órától a nyírbátori Család- segítő Központ a Rózsa Fe­renc út 7. szám alatti épületében, amelyre szere­tettel várja azokat, akik társtalanul, magányosan élnek. Boltok nyitva tartása A boltok, üzleteik ünnepi nyitva tartását szombati számunkban közöljük rész­letesen. Előzetesként rövi­den tájékoztatjuk olvasóin­kat, hogy december 22-én, szombaton szokásos hétköz­napi munkarend szerint tartanak nyitva a boltok, 23-án, vasárnap pedig szom­bati nyitva tartás szerint. Néhány üzlet 24-én délelőtt is nyitva lesz, köztük a nyíregyházi Búza téri ABC is. A DÚC című ifjúsági lap szerkesztői és munkatársai mutatkoznak be december 2I-én, pénteken 19 órakor Nyíregyházán a Kertvárosi Közösségi Házban (Prága u. 7. sz.). Az amatőr és hivatásos fotó­sok tőrömére szolgál az az új színes labor, amely tegnap kezdte meg működését Nyíregyházán a Nyírfa Aru­ház bejárata mellett. A FO- TOLUX Válla­lat világszínvo­nalon működő Fuji technoló­giáját hozta Nyíregyhá­zára. NYÍREGYHÁZIAK! Kicsik és nagyok! T avaly közösen díszí­tettük fel a minden­ki karácsonyfáját. Gyertek el most is, de­cember 23-án, vasárnap délután ötkor a Kossuth térre! Közös énekléssel, gyertyafény mellett készít­sük szívünket együtt a szeretet ünnepére! Hozz magaddal egy száll gyer­tyát, egy szem szaloncuk­rot, vagy diót. Téged is várunk — ün­nepelj velünk! Nyíregyháza város önkormányzata J A GÁZPALACK mindig a legnagyobb sütés-főzés közepette fogy ki, ezt biztos sok háziasszony tapasztalta már. Jó hír, hogy Nyíregy­házán, a Jég utcai csere­telepen december 24-én déli tizenkét óráig még kicse­rélhetik palackjaikat, akik előbb nem tették meg. Postaßök Bécsben A Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat nyíregyházi központja nem mindennapi ajánlattal keresi meg mostanában a vállala­tok, intézmények vezetőit. Elektronikus postafiókot kí­nálnak Bécsben, amelyen ke­resztül egyetlen gombnyo­másra azonnal és maradékta­lanul megkapja üzenetét a címzett, kívánsága szerint te­lexen, telefaxon, avagy szin­tén számítógépes postafiókon, a Teleboxon keresztül. S ha már egy elektronikus köldökzsinór köti össze a fel­használót Európához, azt ki kell maradéktalanul használ­ni. Például a nemzetközi le­TÁRSASTÁNC tanfolya­mot indítanak a tiszalöki Művelődési Házban decem­ber 22-én (szombaton) dél­előtt 9 óráitól. A résztvevők hat héten át ismerkednek a hagyományos és modern tán­cok alaplépéseivel. velezés lebonyolítására, ter­mékek, szolgáltatások kül­földi piacra való ajánlására. A Telebox „hirdetőtábláit” lapozva minden vállalkozó ráakadhat valamilyen ked­vező üzletre. NÉVADÓ ÜNNEPSÉGET tartottak tegnap a nyíregy­házi 23. számú Hunyadi Má­tyás Általános Iskolában, melyen részt vett Módi Zol­tán polgármester is, aki jó munkát kívánt a tanulóknak, nevelőknek egyaránt, s kérte, legyenek méltóak az elneve­zéshez. Az iskolában egész nap karácsonyi program volt, valamint Mátyás királyunk nevéhez fűződő versenyek, vetélkedők, műsorok. Este a Bojtorján együttes muzsiká­jával fejeződött be az ünnep­ség. Lottószámok: 3,14, 36,38, 42. EGY MINI-CALOR kályha műszaki hibájából keletkezett tűz Nyíregyházán a Rózsa Ferenc utca 31/b. szám alat­ti családi házban. Az anyagi kár tízezer forint. KÉT GÁZOLÁSRÓL kap­tunk hírt, Nagykállóban az ABC előtt történt az egyik, a gyalogos súlyos sérülést szen­vedett. Nyíregyházán a Ko­rányi utcán pedig súlyos ko­ponyasérüléssel szállították kórházba a balesetet szenve­dettet. A Piccoli Archi zenekar ünnepi hangversenye után a ze­neiskola Bethlen Gábor utcai épületében került sor az Orr Lajos szobrászművész által felajánlott „Pro piccoli archi” és a „Pro archi” érmek ünnepélyes átadására. Az érmeket dr. Endreffy Ildikó alpolgármester nyújtotta át. SAJNÁLATOS ELÍRÁS történt tegnapi lapunkban. A Buj.tosi Szabadidő Csarnok vezetőjének ugyanis nem meghatározott, ha­nem határozatlan időre szóló megbízatása van. ELMARAD AZ ÁHÍTAT. A nyíregyházi megyei és városi művelődési 'központ­ban december 23-ra meg­hirdetett Áhitat című ba­lettműsor technikai okok miatt elmarad. WENDLER ATTILA lép fe! Gerdesics Ferenc helyett ma, péntek este hét órakor a nyír­egyházi római katolikus templomban a hangverse­nyen. A SZAVICSAV Nyíregyházi Üzemmérnöksége tájékoztatja a Júlia-fürdö vendégeit, hogy 1930. december 25-én, 26-án, valamint január 01-én a fürdő zárva tart. December 24-én, hétfőn, 31-én, hétfőn 9,00 órától — 14,00 óráig tart nyitva, Egyéb napokon a szokásos nyitvatartási rend sze­rint üzemel. •• ünnepi szemétszállítási menetrend A Nyíregyházi Közterület-fenn­tartó Vállalat szemétszállítási üzeme az ünnepek alatt is szinte folyamatosan dolgozik. December 23-án, vasárnap ab­ban a körzetben ürítik a sze­méttároló edényeket, ahol egyébként hétfőn szokták, 24- én, hétfőn pedig a keddi kör­zetben végeznek szemétszállí­tást. 25-én és 26-án, kedden és szerdán nem dolgoznak, 27-én, csütörtökön a szerdal körzet­ben, 28-án, pénteken a csütör­töki körzetben, 29-én, szomba­ton a pénteki körzetben ürítik a kukákat. December 30-án, vasárnap ismét a hétfői körzet a soros, 31-én, hétfőn viszont • keddi. 1991. január elsején nem dolgoznak, másodlkától pedig újra visszaáll a szokásos sze­métszállítási menetrend. A vállalat központi telephelyén 23-án, 24-én, 30-án és 31-én reg­gel hattői délig ügyeletet tar­tanak, a lakosság észrevéte­leit, gondjait a következő te­lefonszámokon közölhetik: 14­122; 14-976; 14-795. BÉKÉS, SZERETETTEL­JES karácsonyi ünnepeket és egészségben eltöltött boldog új esztendőt kíván­nak a Kisvárdán és környé­kén élő nevelőszülős csalá­doknak, valamint a munká­jukat segítő intézmények dolgozóinak a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet kisvár­dai területi csoportjának szociálpedagógusai. A TOTÖ-LOTTÓ kiren­deltségek ünnepi nyitva tartása: a megye valameny- nyi kirendeltségében de­cember 22-én és 29-én (szombaton) hétfői munka­rend szerint dolgoznák. De­cember 23—26-ig, valamint 30-án és 31-én, továbbá január elsején zárva tarta­nak. Óriási görkorcsolya Szabályos au­tókerekekkel ellátott, 2,6 m magas, 2,5 mé­ter hosszú, 0,9 méter széles görkorcsolya­cipő díszeleg egy áruházi ki­rakatban 1990. november. Az óriási lábbeli egy autógumi­kat készítő cég reklámjául szolgál. Bűvös számok £ *n eddig még csak vagy kétszer pró­báltam bűvölni a lottószelvényt, de egy­szer sem rajzolódtak kis köröcskék a majdan nyer­tes számok körül. Így az­tán fel is hagytam a sze­rencsejátékkal és büszkén mondhatom, azon kevesek közé tartozom, akik min­den különösebb lelki de­fektus nélkül mennek el a kaparós sorsjegyárus mellett. Most itt tartok egy le­vélkét a kezemben, amelyben olvasónk azt ír­ja: „a leleplezés miatt nem írom le a nevemet, azonban a választ sok em­ber várja." S megmon­dom mindjárt, mire várja a választ a sok sportfoga­dó. Névtelen informátorunk szerint ugyanis csak min­den 6307-ik lottószelvény, vagy ennek duplája, a 12 614-ik nyer. Állítja, hogy ennek ékes példája a novemberi tárgynyere- mény-sorsolás. Írja, bűvös szám még a 8921-es is, és kéri, számoljunk utána, mert megéri. őszintén bevallom va­lószínűségszámítást én tananyagcsökkentés miatt nem tanultam, így nem is próbálkozom meg vele. Egyet viszont tudok: ha nem veszek lottót, nem töltöm ki, és nem is do­bom be, nem veszek részt a tárgynyeremény-sorso- láson. Ergo: nem nyerek. Ráadásul nem is idegesí­tem magam a nyeremény­jegyzékkel. (csk) PÓCSPETRI község képviselőtestülete pályázatot hirdet JEGYZŐI ÁLLAS BETÖLTÉSÉRE — Pályázati feltételek: kormányrendelet szerint. — A pályázat tartalmazza: a pályázó eddigi tevékenységé­nek ismertetésével kibővített önéletrajzát, igazoló okira­tokat, vagy annak másolatát. — A pályázat beadási határideje: 1990. december 27. — Fizetés, juttatás: megegyezés szerint. — A munkakör betöltésének időpontja: 1990. december 31. A pályázatot Pócspetri község polgármesteréhez kell benyújtani. Címe: 4327 Pócspetri, Pócsi u. 13. 45091 RENDKÍVÜLI KÖNYVVÁSÁR! 50%-os árengedménnyel várjuk kedves Vásárlóinkat december 22-én és 23-án a Piaccsarnokban. MOST ÉRDEMES VÁSÁROLNIA! A vonatok közlekedése A MÁV tájékoztatja az uta­zóközönséget, hogy decem­ber 21-én és 28-án munkanap­ra, 22-én és 29-én a hét utol­só munkanapjára, 23-án és 30-án szabadnapra, 24-én, 25- én és 31-én munkaszüneti napra, 26-án és január elsején a hét első munkanapját meg­előző napra, december 27-én és január 2-án a bét első munkanapjára előirt menet­rend szerint közlekednek a személyszállító vonatok. A komfortkocsi nem közle­kedik a Hajdú expresszen de­cember 23—25-ig, 30-án és Sí­én, valamint január elsején. Felhívják továbbá az utasok figyelmét, hogy egyes sze­mélyszállító vonatok nem közlekednek az év utolsó szakaszában, erről felvilágo­sítást kaphatnak az állomá­sok pénztárainál, az Infor­mációs irodákban, Uletve tar­talmazza a menetrend is. A SZÜV ÜJ SZOLGÄLTATÄSA December 21-, péntek A Nap kél 07 óra 29 perc­kor, nyugszik 15 óra 55 perc­kor. A Hold kél 10 óra 02 perckor, nyugszik 20 óra 14 perckor. TAMÁS NAPJA Két évvel ezelőtt még Izidor állt e nap élén, de ma már a TAMÁS kiszo­rította Innen, bár e hónap 29-én Is névnapot kapott. Ezúttal eredetének csak az egyik magyarázatát adjuk. Eszerint a görög Thaamas, vagy Thaumaslosz nevek­ből ered .melyeknek „cso­dálatos” a Jelentése. Ná­lunk családnév Is lett be­lőle és előfordul földrajzi nevekben is (Tamási). Várható időjárás ma es­tig. Eleinte változóan fel­hős idő lesz, helyenként hó- szállingózással. Később erő­sen megnövekszik a felhő­zet, és szórványosan várha­tó havazás. Főként éjszaka, reggel párás lesz a levegő, szórványosan köd képződik. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —2, —7, a legmagasabb nappali hőmérséklet —1, plusz 4 fok között alakul. A TISZA Tiszabecsnél —126 cm, árad, ll%, 2,5 °C. Vásárosnaménynál 48 cm, árad, 24%, 3,2 °C, Záhony­nál —111 cm, apad, 19%, 3,0 °C, Domhrádnál 102 om, apad, 28%, —, a SZAMOS Csengéméi 8 cm, állandó, 10%, 3,8 °C, a TŰR Garbóié­nál 4 cm, árad, 19%, 2,1 °C, . a KRASZNA Agerdőnél 121 ' cm, apad, 22%, 3,2 °C. Megér egy mosolyt Lányok egymás kö­zött: ) — Nálam csak hobby a szex és a szerelem. j — Nálam is drágám, azzal az apró különb- , séggel, hogy én megélek belőle. Olyasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Délutáni és esti hírügyeletes: CSERVENYÄK KATALIN Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. M Kelet­agyarország jepek] Holnapi számunkból:

Next

/
Thumbnails
Contents