Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-10 / 264. szám
1990. november 10. II Kelet A Bagyarország V ' t/é »V HÉTVÉGI MELLÉKLETE 7 r ^ Másképpen lesz végre? ÁRAMSZÜNET A döbbenetét egy mondat okozta, amely a televízióban hangzott el. Valahogy’ eképp szólt: „Képzeljék el, hogy szilveszterkor szokás szerint jeloltjuk a villanyt, s amikor újra kapcsolnánk, marad a sötétség, mert nincs . áram..."' Sokan vagyunk, akik már szinte természetesnek vesz- szük, hogy csak egy kattintás és megtelik fénnyel a szoba, s ha nagy ritkán — üzemzavar miatt, vagy más okból — sötétben vagyunk kénytelenek maradni, háborgunk, idegesek leszünk, s nem éppen a legszebb szavakkal emlegetjük azokat, akik felelősek az áramszolgáltatásért. Hiszen ma már nem csak arról van szó, hogy ha kialszik a fény, akkor gyertyát gyújtunk, hanem arról: mi lesz a hússal a hűtőben, nem működik a meleg vizet cirkuláltató villanymotor, hiába az automata mosógép, a vasaló, hallgat a rádió... Az idézett mondatnak persze előzménye is volt, amelyből szépítgetés nélkül kiderült: katasztrofális az energiahelyzetünk, s bizony a legváratlanabb pillanatban is bekövetkezhet az, amire gondolni sem merünk, hogy tudniillik megszakad a szolgáltatás. Hasonlóan vagyunk a vezetékes gázzal is: míg van, addig természetes, de ha már a nyomás is csökken, méltatlankodunk, pánikba esünk. Ne fokozzuk tovább: ez a kilátásba helyezett elsötétü- lés világította meg előttünk azt a helyzetet, amiben valójában már régóta vagyunk. Azt tudniillik, hogy nemcsak a nyersanyagunk kevés, kevés az energiánk és sok minden kevés még, ami az ország határain belül található. Ehhez kapcsolódik az is, hogy amikor az utóbbi időben többször is emelték az energiaárakat, nem azt néztük, hogy ennek elsősorban fogyasztáscsökkentő hatást is szánnak, hanem azt, mennyivel rövidülünk meg, mennyivel nehezebben élünk egy- egy emelés után. ; - ’ Néró • IS olyan régen még, tele voltak az újságok bizonyos „országos programokkal”, köztük azzal is, amelyik az energiafogyasztás csökkentését célozta meg. Akko- . riban már-márviccelődtünk is vele, hogy ne égéssük feleslegesen a villanyt a hivatali szobában, ne felejtsük égve a lámpát a WC-ben és másutt, s hozzátettük: ezzel mit sem segíthetünk, ez cseppnek is kevés a tengerben. Az utóbbi időben viszont keveset hallunk minderről, miként az sem „téma” mostanság már, hogy a kétségtelenül nehezülő életkörülmények közepette kimutatható országos méretekben is egyfajta pazarlás. Áll ez a fogyasztás sokféle területére, de legfőképpen az energiára. Vannak ennek objektív okai — utalt rá nemrég a miniszterelnök is — hogy tudniillik a mi energiával üzemeltetett gépeink a gyárakban valósággal falják a villanyáramot, az olajjal előállított energiát mert elavultak. Ezen máról holnapra valóban nem lehet segíteni, bár ezt sem állítanám ilyen halálbiz- tosan. Nagyobb szigorúságot kellene tenúsítania az energiafelügyeletnek a tekintetben, hogy vajon mindenütt az indokolt méretekben fogyasztják-e az energiát, nin- csenek-e üresjáratok, s ha a figyelmeztetést követően sem csökken a pazarlás, akkor kellő nyomatékkai szükséges rábírni minden üzemet gyakorlata megváltoztatására. Mert hallani ugyan megnyugtató híreket arról, hogy a jövőben miként igyekszik a kormányzat pótolni nyugati irányból a keletről kieső energiát, mégsem ringathatjuk magunkat abban a tudatban, hogy az valamiféle égből pottyant adjéndék lesz. Keményen leszámlázzák — méghozzá kemény valutában — a bárhonnan érkező energiát. Ezért indokolt, hogy másképpen legyen végre, mint volt eddig: a kis családoktól a nagyüzemekig tanuljunk meg spórolni. ANONIM I smerősöm keserűen panaszolja, hogy az utóbbi időben a legváratlanabb pillanatokban csörög a telefonja, valaki „bemutatkozik” és a legképtelenebb vádaskodással áll elő. Egyértelmű a fenyegetés, ráadásul a fiktív néven bemutatkozó — akinek kilétét természetesen nem lehet ellenőrizni — egyik vagy másik párt nevében helyez kilátásba bizonyos eljárásokat, ami alól a hívott fél nem térhet ki. (A megemlített pártban persze mit sem tudnak a személyről, s az „eljárásokról”). Szűkebb pátriánk, a szerkesztőség tapasztalatát is ideilleszthetjük: utóbb lavinaszerűen megszaporodtak a névtelen levelek, amelyeknek „szerzői” egykor volt és újsütetű vezetőket provokálnak, vádolnak visszaélésekkel, törvénytelen cselekedetekkel, kiskirályoskodással, összefonódásokból eredő előnyökkel és így tovább... Felesleges volna most hosszan ecsetelni az ilyen „bátor” vélemények társadalmi veszélyességét, hiszen volt szerencsénk az elmúlt évtizedekben keserűen megtapasztalni, hogy miként taglóztak le ártatlan embereket is rosszindulatú vádaskodással, megalapozatlan feltételezésekkel. Annyi azért idekívánkozik: a legtöbb esetben könnyen felismerhető a szándék, hogy tudniillik az ilyen anonim „bátor” emberek hiába igyekeznek, nem sikerül nekik leplezni személyes érdekeltségüket: azt, hogy a maguk vagy közvetlen környezetük előnyét kívánják egy esetleges meghurcoltatás után elérni. A köz nyugalmát szem előtt tartó szervek, intézmények nem „vevők” már az ilyen névtelen támadásokra, hiszen ez az olcsók között is a legolcsóbb és legelítélendőbb cselekedet. Aki nem vállalja szavai súlyát, az nem érdemel figyelmet sem, hiszen bontakozó demokráciánk egyre inkább kizárja a véleménynyilvánításért a retorzió lehetőségét. Csakhogy a felelősségvállalás bizony próbára teszi az embert, sok kényelmetlenséggel is jár, s ha elő is fordulhat itt-ott visszaütés, még mindig megmarad a tényeken alapuló leleplezés lehetősége. Ebből pedig csakis az igazmondás kerülhet ki győztesen. Angyal Sándor MESE ÉS VALÓSÁG Hol a boldogság mostanában? Az öröm ritka pillanatai. Pregitzer Fruzsina és llyés Róbert. Elek Emil felvétele Nagj Lajos: Ismétlődés konstruált arc nélküli katona, s legközelebb a tekintet lendülete csupán Gaál Gyula naivitásain zökken meg egy csodálkozó pillanat erejéig. Bővebb méltatást igényelne a tűzzománc produkció, amely évről évre jelzi: az alkotók különösen elgondolásaikban finomodtak és az anyagbeli virtuozitáson túllépve a belső egység megteremtése felé mozdultak el. Z Erdei Anna három rajza közül a Genezis és a Tükör a kvalitásosabb. A Tükör című a széntechnika határáig hatolva emlékeztet ránk nehezedő másságunkra. Székhelyi Edit már megszokottan állít mércét az ecsetet fogó kezeknek, s elfolyni készülő nyugodt kékjeivel hozza létre különös, folt nélküli festészetét. Gál Ludmilla megdöbbentő arcú vekkere az, amire fejünket fölkapjuk és mindenféle „dalis” látomások ébrednek bennünk. Mászáros Gábor kerámia ikonjaiból a második és a harmadik a sikerültebb kísérlet. Aprólékosan megmunkált madártoliakkal üzen H. Németh Katalin a Csendes történésben. Erőszakos, széttépett, megölt és szárnyaló madarai most is életszituációkról mesélnek. A figyelmes látogató azt is észreveheti, hogy művészetének már követője is akadt e tárlaton. Férje, Horváth János egy képpel szerepel, amelyről elmondhatjuk: hosszú idő óta a legőszintébb ak- varell, amelyet ezeken a falakon láthattunk. Madarassy György a Csodavárókban ismert tendenciákat követve fest egy Fellini: Napfogyatkozás c. filmjére emlékeztető képet. Nagy Lajos drapériajétákokra komponált érmei mellett egy szitanyo- matot is kiállít, amely messze kiemelkedik erőteljességével a fölvonultatott grafikák közül. A paravánsort Botrágyi Károly művei zárják (vagy nyitják, az élet viszonylagos) A Szem tükrében című kicsit túlbonyolított kompo- zíciójú Nagy László-portréja a hatásosabb. A terem két tartóoszlopa négy oldalával összesen két említésre méltó alkotást hordoz. Balogh Géza Kulisszája egy tipikus bronzba gyűrt Balogh-kép valahol félúton a táblakép és a relief között, de kétségtelenül magas technikai színvonalon megoldva. Végül Morvái Tibor enyhén groteszk Gyökérkezeléséről kell még szólnunk elismeréssel, s ezen a ponton túl békésebb, ha pihenni megy a toll. A tárlatról hiányzik néhány ismert szabolcsi alkotó, közülük is többségben szobrászok. A véletlen folytán megtudtuk, Sebestyén Sándor tenger munkája miatt nincs itt. És a többiek...? Papp Tibor közvetlen közelében élő ember vágyakozását a teljes hatalomra, ami szükségszerűen zsarnoksággá torzul, amint hozzájut. Szigeti alakítása a figura mai arculatát is érzékenyen közvetítette. A királyt megformáló llyés Róbert belülről sugárzó tekintéllyel volt igazságos uralkodó, de llyés a hatalom birtokosának magányát is megrajzolta. Mindemellett ■ Dadfit is el kellett játszania, aki a-varázslat segítségével felvette a király alakját. Pregitzer Fruzsina játéka azt mutatta, hogy a színésznő egyre otthonosabban mozog a színházban. Művészi eszköztárából most lényegesen több árnyalatot tudott felhasználni Angela jellemzésére. Második felvonásbeli játékának voltak megrendítő pillanatai is. Majzik Edit et még nem érte el az igazi szerep. Tehetsége a mostaninál nehezebb feladatok megoldására is képessé teszi. Matolcsi Marianna azt játssza, amit a reneszánsz népi színjátékok szerint alakítania kell. Az ebből a körből kikerülő Pantalo- ne (Hetey László), Leandro (Korcsmáros Gábor), Brighella (Földi László), Truffaldino (Megyeri Zoltán) közül Hetey László ezúttal „komoly" szerepet kapott, amit jól oldott meg. Megyeri Zoltán játékának van levegője, lehetetlen oda nem figyelni arra, amit csinál. Tetszett az öreg vadász (Dunai Károly) kifejező arcjátéka, Virág Csaba papagája és varázslója. Ez utóbbinak a technikai kivitelezése is tökéletes volt. Csikós Sándor piaci mesemondója a történet kezdetén néhány pillanat alatt megteremtette a várakozás izgalmát. Azzal kezdtük, hogy A szarvaskirály a színház eddigi legjobb teljesítményei közé tartozik. Az elmondottakon kívül azért is, mert mindvégig érezhető volt a közös munka, a részek nem tolakodtak egésszé válni, hanem belesimultak az előadás harmonikus rendjébe. A darab befejezése nem kínálta a felhőtlen boldogságot, hiszen Deramo és Angelo újra visszanyert örömének sok-sok ember élete az ára, illetve a szerelmi harmónia megtalálása kívül esik az emberek mindennapi életén. De ez már a romantika elvágyódásából is fakad Nekünk pedig itt, a kilencvenes években kell boldognak lennünk. Ha még lehet. Nagy István Attila Az elmúlt hét végén két mesét hallhattunk, láthattunk a színházban. A péntek délutáni Macska Jancsi véleményünk szerint felejtésre érdemes, de az esti, a Krúdy Színpadon látott történet még sokáig elkíséri a nézőket. Gozzi nem ismeretlen szerző már, hiszen a Turandot című játékát évekkel ezelőtt láthatta a nyíregyházi közönség. Igaz, akkor a fiataloknak szólt az előa-i dás, míg a mostani a felnőttekre számít. A tizennyolcadik század elején született velencei arisztokrata Gozzi egész életét az irodalomnak szentelte. Védelmezte a reneszánsz írók klasszikus hagyományait, harcolt a felvilágosodás Itáliában is érezhető áramlata ellen. Pályája a Goldoni elleni küzdelem jegyében zajlik, annak a korabeli társadalmi viszonyokat tükröző vígjátékaival szemben mesejátékokat írt. Ezek telítve vannak költészettel, csodás elemekkel, a barokk színháztól örökölt látványosságokkal. A romantika fedezi fel majd igazán Gozzi érzelmes, finom szépségű életművét. Goldonival szemben, aki a rögtönzés helyett állandó szövegű szerepeket adott a színészeknek, Gozzi megkísérli a commedia dell’arte megerősítését az olasz színpadon. Cselekményvázlattal körülírt jeleneteket iktatott be darabjaiba, de nem tudta feltartani a színház fejlődését, amely a rögtönzéstől az állandó szöveg irányába tartott. Tíz mesejátékának többsége európai és keleti népmesék motívumaiból, a régi olasz népi színház figuráinak felhasználásával, a csodálatos és groteszk, az érzelmes és szatirikus elemek összeolvasztásával készült. Ezek közül a legismertebbek A három naracs szerelme, A szarvaskirály és a Turandot. ■ Gozzi mesejátékai (talán az alkotó szándékaitól függetlenül) a maguk módján a kor valóságos társadalmi viszonyait, magatartásformáit és tendenciáit tükrözték. A visszhangos sikerű színpadi művek talán ezért is térnek vissza újra és újra a mai színpadokra. Az 1762-ben született A szarvaskirály (különösen az első része) is kínál mának szóló üzenetet. A történet egyébként valóban mesei. Deramo király nősülni készül. Rengeteg a jelentkező, mert bárkiből lehet királynő, ha kiállja a próbát. Angela lesz a boldog kiválasztott, egyedül ő bizonyul őszintének érzelmeiben. De a lányra már szemet vetett Dadri, a király minisztere is. Bosszút esküszik, és egy varázsige segítségével megkaparintja a lányt és a királyságot is (Deramo testével együtt). Végül Durandarte varázsló hatalma és Angela szerelme győzedelmeskedik a gonosz miniszter felett. A Krúdy Színpadon látott produkció a színház eddigi legjobb teljesítményei közé emelkedik. A színpad hatalmas teret kínál és szűk szobává zsugorodik, ha a cselekmény úgy kívánja. Horgas Péter díszletei, színpadképei szellemesek, ötletesek; képesek a mese világába átemelni a nézőket. Lendvai Zoltán főiskolai hallgató már-már érett karmesternek bizonyult. Különösen az első részben volt kiváló a tempó, filmszerű közelképeket láthattunk, amelyekben a jellemek tökéletesen feltárulhattak. Gondolunk itt elsősorban a Dadrit alakító Szigeti Andrásra, aki rendkívül hitelesen formálta meg a hatalom Festők és mázolok Az Őszi tárlat biztosan jelzi, megint elszámoláshoz érkeztünk, itt az ideje, mutassuk be a termést, csináljunk számadást! Fölserkent hát szükebb hazánk müvésztársadalma, valamint ecsettel, festékkel, tussal rendelkező apraja-nagyja és megcélozta a Pál Gyula Termet. Jöttek úgynevezett profik, (bár már többször megírtam azon véleményemet, hogy nincsenek műkedvelők, csak műalkotás van és ha ilyet nem tudunk csinálni, otthon kell maradni jól bezárt ajtók mögött!) elhagyták a Zrínyi Ilona utca kövét a galériások, de „bekerült” néhány színes folt a tárlatra azon nívóból is, amelynek képviselői egykor a négyes kocsma falát díszítették. Hiába, demokrácia van, s ezt bizonyítani kell minden alkalommal. Végtére a zsüror is ember és abban az egy életben, amely neki szabatott, a konfrontáció a legkevésbé kifizetődő magatartásforma. Pedig tudomásul kellene venni: a művészetben nincs demokrácia, az értékteremtő arisztokraták maradnak fönt csupán. Az IDŐ kegyetlenül kirostálja a divatok, összeköttetések, nagylelkűségek hátán fölkapaszkodott parvenüt. Itt, az egykori Lenin, most egy sebtében összerótt állvánnyal nyomatékosítottán Országzászló téren megtalálhatunk mindent. Szabad a választás, a vásár, mert a művek megvásárolhatók, és az a tény, hogy a kép a Pál Gyula Terem falán függ, még ebben a pénzszűkés időben is vásárlásra készteti a gyűjtőt. Nehéz tehát számot adni az ötvenhárom kiállító közel száz művéről. A legcélszerűbbnek látszik, ha engedünk a szemünknek és (többszöri tipródó körbejárás után) elindulunk az ajtótól balra, ráhagyatkozván, megállít-e a kép vagy sem. Az első stáció Baráz János két grafikája, a gondosan megŐSZI TÁRLAT ‘90
