Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-07 / 261. szám
1990. november 7. Kelet-Magyarország 5 Bandó mester mmétjön este hallottam VT a rádióban, hogy m . Nagy Bandó András humorista polgármester lett egy dunántúli faluban. A hír hallatán önkéntelenül is elnevettem magam. Aztán nyilatkozott a nagy Nagy Bandó és elmondta, hogy polgár- mesterként elsők közt a pappal tárgyalt. Erre elkomolyodtam. Aztán arról szólt, hogy első intézkedései közé tartozott a helyi temető rendbetétele. Erre majdnem elsírtam magam. Aztán eszembe jutott: pár évvel ezelőtt a Megyénkből indultak című sorozatban jeles kollégám bemutatta azt az országos hírű humoristát, aki nem a Dunántúlról, hanem a Tiszántúlról, pontosabban Győrietekről indult. Kedden megtudtam, hogy Győrteleknek nem a megyéből indult humorista a polgármestere. Azt is megtudtam, hogy megyénk néhány településén kit választottak polgármesternek ... De most nem tudom, hogy sírjak-e, vagy nevessek... (nábrádi) AZ EGÉSZSÉGILEG KÁROSODOTTAK, a katonai pálya iránt érdeklődők és a döntésképtelen tanulók részére végez tanácsadást a Pedagógiai Intézet pályaválasztási csoportja Nyírbátorban november 8-án. Helyszín a Nevelési Tanácsadó Intézet. A tanácsadást igénylőket és a vidéki tanulókat is 10-től 15 óráig fogadják. TOVÁBBKÉPZÉS. Élelmezésvezetők továbbképzését tartják november 8-án tíz órától Nyíregyházán, a megyei művelődési központban. A programban szerepel Benke Mária és dr. Kiss József diabetikus főorvos előadása, valamint „A reformtáplálkozás” című film megtekintése. MEGVÁLTOZOTT IDŐPONTBAN, november 7-én tartja plenáris ülését a Fidesz mátészalkai csoportja. Szerdán este 6-kor a Fi- desz-székház lesz a színhelye a rendezvénynek, amelyen szívesen látják a szimpatizánsokat is. KEDVEZMÉNYES ÁRON vásárolhatnak a jósavárosi közösségi házban — Ungvár sétány 33. — tejtermékeket, konzerveket. tojást és ruhaneműt a nyugdíjasok, a nagy- családosok ' és rászorultak. A Családsegítő Központ által szervezett vásár november 8-án 14 órakor kezdődik. Humanitás Népfőiskola A vallási, humánus értékeket- helyezi előtérbe- az a Humanitás • Népfőiskola mely Nyíregyházán, a TIT centrumában, Lenin tér 10. szám alatt tartja foglalkozásait. A hallgatók többek között olyan normákat ismerhetnek meg, melyek az emberi viselkedések • során •elengedhetetlenül szükségesek. A népfőiskola alapszabályzatát, valamint a jövő évi tervezetét november 8- án (csütörtökön) délután négy órától tárgyalja meg. A tízparancsolat- közül pedig „Az Űr napját szenteld meg” című erkölcsi törvény magyarázata kerül sorra, amelyről szintén november 8-án, este fél hattól Fekete András, görög katolikus lelkész tart vallásetikai előadást. KORSZERŰ ZSALUZATOK címmel rendez tanácskozást a nyíregyházi Építőipari Tudományos Egyesület technológiai és épületszerkezeti, valamint mélyépítési szakosztálya az osztrák DO- KA-céggel közösen. A nyíregyházi Tudomány és Technika Házában november 7-én, szerda délelőtt 10 órakor kezdődő szimpóziumnak osztrák előadói is lesznek. KIHELYEZETT ÜGYFÉL- SZOLGÁLATOT tart a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság a Záhonyi Polgármesteri Hivatalban november 8-án 10—14 óráig. Az érdeklődőknek többek között nyugdíj, családi pótlék és egyéb társadalombiztosítási ellátásokkal kapcsolatosan adnak felvilágosítást, tájékoztatást. ÜJ KÉPVISELŐI IRODA. A Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselői új helyen várják választóikat. A képviselői iroda Nyíregyházán, a Szarvas utca 1—3. földszintjén kezdte meg működését. VICO Fehérgyarmaton is Egyre többen vásárolnak videomagnót Fehérgyarmaton és a városkörzetben is. Rájuk gondolva, segít vásárlóin a Fehérgyarmat és Vidéke Afész. A helyi könyvesboltban 140 film-közül kölcsönözhetnek VICO forgalmazta filmeket (helyszínen ellenőrizve, bele-bele nézve) az érdeklődők. Megkérdeztük: Miért szűnt meg a szívtelefon? FOGADOOBA. Dr. Szilágyi Dé- nes, mátészalka polgármestere tart fogadóórát hivatali helyiségében november 8-án 8—10 és 18—17,30 óra között. CIGÁNY KI MIT TUD-OT rendeznek Nyírmadán a művelődési házban november 8-án, este hat órától. A vetélkedőn jándi, gelénesi, gyürei, aranyosapáti cigány szólisták és csoportok is részt vesznek. A legjobbak a megyei döntőbe kerülnek, amelyet november végén rendeznek majd Nyíregyházán. KÖZLEMÉNY. A kábelhálózat átalakítása miatt a nyíregyházi Ságvári lakótelepen november 7-én, 16 óráig adásszünet lesz. A MODUL Vállalat a tévétulajdonosok megértését kéri. Lapunk szerdai számaiban korábban mindig közöltük a szívtelefon hívható számát. Tettük ezt segítő szándékkal, hisz köztudomású, hogy a szív- és érrendszeri betegségek első számú közellenséggé léptek elő, és sajnos népbetegségnek számítanak. Nem kell tehát hangsúlyozni a kívánatos felvilágosító és tanácsadó szolgálat fontosságát, mint amilyen például a nyíregyházi szívtelefon volt. Néhány hónapja ez viszont megszűnt. Gere Jánoshoz, a szolgáltatás szervező Városmajor utcai közösségi ház vezetőjéhez fordultunk, vajon miért? — Az érdeklődés hiánya miatt — kaptuk a tömör váKÖZÉLETI FÓRUMOT rendez a Szamos egyesület Fehérgyarmaton, a művelődési központban november 8-án 18 órától. Az est vendége Vargáné Piros Ildikó, országgyűlési képviselő. Holnapi számunkban Nyírmitiálydi belharc egy emlékműért, és szavazatokért FÖLDI LÁS2LŐ színművésszel, a Miss Amerika című öpérétt főszereplőjével találkozhatnak, az érdeklődők és a színházbarátok az Ifjúsági ■ Centrumban november 8-án este hat órától. Ehető csomagolás HOOFDDORP, HOLLANDIA: A Corblan International holland szoftver cég pattogatott kukoricát használ a programok csomagolásához. Az ehető csomagolóanyag, amelyet a cég rendelésére a szokásosnál kevesebb olaj fel- használásával készítenek, drágább, mint a hagyományos, de nem szennyezi a környezetet. laszt. Ugyanis a telefonos szolgálat ideje alatt az utolsó hetekben már szinte nem is hívták az ügyeletes szakorvost. Sajnálatosnak tartjuk, hogy egy jó kezdeményezésre nem tartottunk igényt. Noha jól tudjuk, hogy a szakorvosi rendelést nem pótolhatja egy telefonon adott tanács, de felvilágosításra mindig szükség van. Hát még, ha a szív betegségről vagy annak megelőzéséről van szó. (b. i.) Ünnep B izony alaposan megváltozott a világ. Tavaly még észre sem vettük, ma már elgondol- koztatóan naivnak tűnik például a fából készült, egyébként tetszetős kis sóstói buszmegállóban olvasható felirat: „Erdei Buszvárő. Épült 1982. november 7. tiszteletére.” Hiába, a magyar ember tudott és tud ünnepelni. Mindig is büszke volt arra, ha valamivel emelhette az ünnepség pompáját. Hagyományainkból pedig nem engedünk. Hadd lássa ország-világ az idők végtelenségéig, milyen is a tisztelettudó magyar ember. (B. I.) TAURUS DEPÓ szaküzlet nyílt Nyíregyházán, a gumigyár keretén belül, ahol a gumitermékek széles skálája vásárolható meg lényegesen olcsóbb áron. Képünk az új szaküzletben készült. (H. P. felv.) Nyugati rendőrautók NÉMETORSZÁGBA UTAZOTT A CANTEMUS kórus. A nyíregyházi énekesek Szabó Dénes Liszt-díjas karnagy vezetésével egy hétig tartózkodnak Einback városában. Tervek szerint a város katedrálisában és még egy másik helyen lepnek fel. A kórus november TI-én érkezik haza. Az együttes még az idén valószínűlég Görögországba is turnézik majd. TEXTILJÁTÉK-KÉSZ1TÖ tanfolyam indul Nyíregyházán a Kölyökvárban. Az intenzív tanfolyam elvégzéséről igazolást kapnak a résztvevők. Jelentkezni november 20-ig lehet a. 10-357-es telefonon. Autósorszámok Trabant Hyc. LÍnv BP- 742 Trabant Hyc. Combi Bp. 160 Trabant T.im/T.l Debr. 3121 Trabant Combi 1,1 Debr. 485 Wartburg Stand. Debr. 5392 Wartburg Spec. Debr. 6505 Lada 1200 S Debr. 38829 Lada 1300 S Debr. 21799 Lada Szám. 2108 (3 a.f Debr. 80029 Lada Szám. 2109 (5 a.) Debr. 1533 Lada 1500 L (2107) Debr. 23502 Lada Combi Debr. 1635 Skoda 105 L Debr. 12717 Skoda 120 L Debr. 20326 Polski Fiat 126 Debr. 9186 Dacia Combi 1310 Debr. 5777 Dacia TLX 1310 Debr. 13917 Zastava Jugó Skála Bp. 218 Opel Kadett 1576 Volkswagen Golf 830 Maruti 2611 Moszkvics 1684 BMW 21 Huszonegy ajánlat érkezet ' a Belügyminisztérium jármű-korszerűsítési programjára kiírt nemzetközi pályázatra. A világ szinte valamennyi számottevő autógyára elküldte ajánlatát, így például a Citroen, a Fiat, KÖNYVEK FINNORSZÁGBÓL. Október eleje óta néhány lelkes diák hozzálátott a finn nyelv tanulásához, a finn kiadású tankönyvek beszerzése azonban — borsos áruk miatt — szinte lehetetlen lett volna a tanulók számára. Ám Kajáanibah élő barátaink ebben is azonnal segítségünkre siettek, még egy hónap - sem telt el, s máris megérkeznek a-kért nyelvkönyvek a Zrínyi Ilona Gimnázium tanulói illetve könyvtára számára. a Ford, a General Motors, a Hyundai, a Land Rover, a Maruti, a Peugeot, a Volkswagen, a Toyota, a Volvo, a Mercedes, a Renault és a Suzuki. A pályázatokat várhatóan a jövő hónap végéig bírálja el egy erre a célra alakított bizottság. A Belügyminisztérium, illetve a rendőrség jelenleg mintégy 3000 Lada gépkocsival rendelkezik. Ez a típus már régen nem felel meg a korszerű műszaki követelményeknek. A mostani magas benzinárak mellett pedig egyre gazdaságtala- nabb az üzemeltetésük is A BM-ben azt is elmondták, hogy 3700 személygépkocsit, 500 terepjárót, 300 mikrobuszt, 50 kisbuszt és 200 kisteherautót kívánnak vásárolni a pályázatot elnyerő cégtől. KÁLLÖSEMJÉN NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE PÁLYÁZATOT HIRDET JEGYZŐI állás betöltésére. Feltételek: jogi egyetemi, államigazgatási főiskolai vagy tanácsakadémiai végzettség. Fizetés: az érvényben lévő jogszabályok szerint. A pályázatokat november 20-ig lehet benyújtani a nagyközség polgármesteréhez. 4324 Kállósemjén, Kossuth út 112. HÍREK M Keletagyarország I KÉPEK I November 7., szerda A Nap kél 06 óra 36 perckor —, nyugszik 16 óra 20 perckor. A Hold kél 20 óra 33 perckor —, nyugszik 11 óra 49 perckor. REZSŐ NAPJA A mai Rezső nevünk eredetmagyarázatánál a Rudolf névre kell visszautalnunk, ugyanis a Rezsőt a nyelvújítás hozta be a Rudolf helyett. A Rudolf névnek az ógermán Hruodolf, Hrodolf, Hrodwulf voltak az ősi formái. Várható időjárás ma estig: változóan felhős lesz az ég, egy-egy jelentéktelen zápor, hózápor előfordulhat. Éjszaka többfelé képződik köd, amelynek egy része nap közben Is megmarad. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —1, —6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között, a tartósan ködös területeken 0 fok körül alakul. A Tisza Tiszabecsnél —40 cm, apad, 21% 5,3 C-fok, Vá- sárosnaménynál 135 cm, árad, 32%, 7,6 C-íok, Záhonynál 37 cm, árad, 32%, 8 C-fok, Dombrádnál 200 cm, árad, 37%. A Szamos Csengéméi 79 cjn. apad, 18%, 8,2 C-fok. A Túr Garbóiénál 30 cm, apad, 22%, 5,9 C-fok. A Kraszna Agerdőnél 130 cm, árad, 23%, 9 C-fok. Megér eg> mosolyt Kép a jövőből. — Ma egész nap sor-- ban álltam. — Mit vettél? — Semmit. — De mit akartál venni? — Nem tudom. Mire rám került a sor már elfogyott. Olvasószolgálat Hirek, informáelók, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Délntánl éi esti Hirügyeletea: BODNÁR ISTVÁN Eaeményhfrek 17 érától lapzártái!: (42) 15-121.