Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-06 / 260. szám
1990. november 6. Kelet-Magyarország 5 Egészségügyi műszerkiállítás Debrecenben TÁNCOSOK GONDJAI. Nem túl kedvezőek megyénk egyik legeredményesebben működő, legsikeresebb művészi csoportjának, a Nyírség táincegyüttesnek a kilátásai. A Ki mit tud-győztes táncegyüttes komoly fenntartási gondokkal küzd. A táncosok ezért úgy határoztak, hogy jogi személyként pár- itolótagokat toboroznak. A tagok között sorsolást tartanak, és a szerencsés nyertest magukkal viszik majd egy nyugat-európai vagy tengerentúli utazásra. A Nyírség tánoegyüttes akciójáról bővebb felvilágosítást Nyíregyházán, a Vörösmarty tér 2. szám alatt lehet kapni (telefon 11-629). Orvostudományi információs és demonstrációs kiállítást rendez szerdán és csütörtökön Debrecenben a RADINVE Magyar—Német Kft. A kiállítás megnyitására november 7-én, szerdán délelőtt 10 órakor kerül sor a Kenézy Gyula Kórházban. A kétnapos kiállításon 17 külföldi és 3 hazai cég mutatja be legkorszerűbb kórházi orvosi műszereit. berendezéseit. Egyebek mellett különféle röntgenkészülékeket, ultrahang-berendezéseket, infúziós pumpákat, operációs lámpákat, valamint nukleár- diagnosztikai készülékeket. A kiállítók a magyar egészségügy műszerezettségén szeretnének javítani, ezért a két nap során az Európában alkalmazott csúcstechnológiákról szaktanácsadást is tartanak. A kiállításra elsősorban egészségügyi szakembereket várnak Hajdú-Bihar, illetve Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyébőL MEGKÉRDEZTÜK Méri rövidebb a nyitva tartás? Mint hallottuk, november 5-től rövidül a VAGÉP személygépjármű-javítójának a nyitva tartása. Míg korábban reggel 6-tól 22 óráig, ezután csak reggel 7-től este 7-ig dolgoznak majd a javítóban. A nyitvatartási idő rövidülése nem tűnik túl logikusnak, hiszen a gépkocsik száma emelkedik, s ezzel arányosan bizonyára több kocsit is kell javítani. Félő, hogy többet kell majd várni az autójavításra. Miért csökkentik hát a nyitvatartási időt? — kérdeztük meg Oláh László igazgatót. — Igaz, hogy a gépkocsik száma emelkedik, de bármilyen furcsának is tűnik, csökkent a munkánk, kevesebb kocsit hoznak javítani. A pénztelenség, úgy látszik, az autójavítások terén is takarékosságot okoz. Költségeinket a szűkített nyitva tartással mi is igyekszünk lefaragni. A nyitva tartás csökkenése semmiképp sem eredményezi, hogy többet kell majd várni az autójavításra, sőt mivel kollégáink egy műszakban többet dolgoznak, nem kell műszakváltáskor abbahagyni a javítást, hanem még a komplikáltabb munkát is befejezhetik aznap. b. L DIÁKÚJSÁG. A tuzséri általános iskola diákönkormányzata „Diákújság”-ot jelentetett meg. Az első számTANÁCSADÁS SZENVEDÉLYBETEGEKNEK. A nyíregyházi Családsegítő Központ november 6-án, kedden 17 és 19 óra között a 11-633-as telefonszámon, vagy személyesen (Sarkantyú utca 32—36. szám alatt) a szenvedélybetegségben szenvedőknek tanácsadást szervez. FOGADÓÓRA. Tóth László rendőr őrnagy, a vásárosnamé- nyi rendőrkapitányság vezetője tart fogadóórát hivatali helyiségében november 6-án 8-tól 12 óráig. A MESÉLŐ SZÍNHÁZ vendégeskedik a nagykállói művelődési központban november 6-án. A legkisebbek két előadásban a Lóvátett király című mesejátékot tekinthetik meg. AZ ÁLLÁSKERESŐK KLUBJA november 6-án 16 órától várja az állást keresőket és az álláskínálókat (Alkalmi munkák, gyermekmegőrzés, szénhordás, kerti ásás stb.) a Nyíregyháza, Vécsey köz 4. szám alatti segítőházban. FELHÍVÁS. Felhívjuk minden 1975—79. között orenburgi, vagy környékén dolgozó munkatársunk figyelmét, hogy jelentkezzen írásban, telefonon vagy személyesen az Orenburgi Alapítvány Kuratóriumának elnökénél, annak érdekében, hogy az ottani környezeti ártalmak és a jelenlegi egészségkárosodásuk közötti összefüggés tisztázására kerülhessen, amely egy esetleges kártérítési igényt alapozhat meg. (1065 Budapest, Nagymező utca 28. Telefon: 1 324-350 ft. Egyed István.) Orenburgi Alapítvány A reformtáplálkozásról tart előadást Császárné Benke Mária, Az életünk és ételünk című könyv szerzője a Megyei Művelődési Központ ifjúsági centrumában november 8-án 18 órától. Az előadás után jógabemutató is lesz. ban „Üj tanév: régi gondok, új célok” címmel olvashatunk beszélgetést az iskola, igazgatójával és helyettesével. A tanulmányi, kulturális, rádiós és a sport munka- csoport vezetői nyilatkoznak, mit szeretnének elérni ebben a tanévben. De megtalálható a lapban a rejtvény, a humor, sőt helyet kap úgynevezett „Lelkiposta” is. Holnapi számunkban Új ember a Volánnál Erőss-szavak egy pályázatról Gyermekáldás orangutánéknál Magyarország első orangutánbébije született meg, ez év október 7-ikén a budapesti állatkertben. VIDEÓMOZI kezdi el a működését Nyíregyházán, a Kertvárosi Közösségi Házban. A kedd esténként tartandó vetítéseik első bemutatóját november 6-án tartják, amikor az Amerikai Ninja 111. című film látható. TEJTERMÉKEK exportpiaci kilátásai címmel előadást szervez a Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesülés november 7-én délelőtt 11 óraikor Nyíregyházán, a Tudomány és Technika Házában. SZABOLCSI SIKER DEBRECENBEN. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán megtartott országos gordonkaverseny válogatóján Péter Tímea, a nyíregyházi zeneiskola hatodéves növendéke országos döntőbe került. A zsűri kínai profesz- szora külön is gratulált Tóth Nándor felkészítő tanárnak. Az országos döntőt Szolnokon tartják majd december közepén. A megyei Jósa András Kórház bővítése keretében megkezdődött a négy emeletes szülészet-nőgyógyászat tömb építése. Felvételünkön a KEMÉV dolgozói az épület alapozása előtti szigetelésen dolgoznak. (Balázs Attila felvétele) NÖVÉNYVÉDELMI TANFOLYAM. A MÁV Művelődési Ház (Nyíregyháza, Toldi u. 23.) növényvédelmi tanfolyamot indít. A hallgatók a kurzus elvégzésekor „Feltételes forgalmú” növényvédő szerek vásárlására jogosító bizonyítványt kapnak. Az első foglalkozás időpontja november 6-a, 17 óra. Kincskereső Sok érdekes olvasnivalót tartalmaz a Kincskereső novemberi száma. Több írás az állatokról szól, mint például A. Marshall regényrészlete, a Hogyan tanultam meg lovagolni című könyvből. R. Prizmus lengyel író Találka című novellájának kamaszhőse szívességből a barátja helyett megy egy randevúra, ám ebből nemcsak újabb bonyodalom származik, hanem kezdetét veszi egy szépnek ígérkező kapcsolat is a „helyettes” számára. A nevető November S zemfedőnek szórják levelüket a fák, megcsúfítva a kései virágok. Csak a tölgy és a nyír tartja még dércsípte rokolyáját, de megadják lassan magukat ők is. Elfordul a földtől a nap, ködöt szitál a felhő. Távolodóban a jegenyék díszszázada, kopog az úton a fekete homok. Elnémul az esti haragszó. A bokrokon zúzmara ül. Gyertyacsonkok dideregnek a sírokon, fakul a koszorúk zöldje. Kialszik lassan a pislákoló emlékezés. (bodnár) ISMÉT A CSÁRDA UTCÁN áll meg a 2-es autóbusz. A Szabolcs Volán Vállalat tájékoztatja a kedves utasokat, hogy a nyíregyházi 2-as autóbuszjárat végállomása mától, a hajnali üzemkezdettől, ismét a Csárda utca. irodalomórában Kun Erzsébet iskolai dolgozatokból gyűjtött humoros hibajegyzékét és a legújabb Murphy- törvényeket találjuk, s itt hirdeti meg a szerkesztőség új pályázatát „Sulimorzsák” címmel. A novemberi számban találunk még fantasztikus regényrészletet, Amerika meghódításáról szóló írást, valamint Illyés Gyula vall első olvasmányélményeiről SZEGŐ ANDREA tart előadást Vállalkozások és a privatizáció címmel szerdán 15,00 órakor Nyíregyházán, a Mezőgazdasági Főiskola 1-es előadójában a „Vállalkozási ismeretek” előadássorozat keretében. TISZALÖKI HÍREK. November 6-án (kedden) 9 órától digitális szemvizsgálatot tartanak a művelődési házban. Szintén az intézmény ad otthont, a 6-án este 5 órától induló kezdő német nyelvtanfolyamnak is. Halál a 41-esen Tragikus közlékedési baleset történt november 5-én reggel a 41-es főúton Nyíregyháza és Baktalórántháza között. Egy házaspár egy Wartburgban két gyerekkel 60—70 kilométer/óra sebességgel a megyeszékhely felé haladt. Miután az autó egy, az út jobb szélén álló jármű mellett elhajtott, a jobb oldali kerekei az útpadkára kerültek. A vezetője a Wartburgot ismét az úttest megfelelő helyére kívánta kormányozni, de az ott keresztbe fordult, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd az árokba került, ahol egy fát kitört, illetve a jármű a tetejére fordult. A baleset következtében a 7 éves Hirsch Anita a helyszínen meghalt, a 3 éves lánytestvére életveszélyes, az édesanyjuk súlyos, az édesapjuk pedig — aki a gépkocsit vezette — 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Mindnyájan nyíregyházi lakosok. — Az ilyen balesetek mind gyakoribbak — mondta Reményi László törzs- zászlós, baleseti helyszínelő. Csupán az elmúlt hét végén a Nyíregyházi Rendőrkapitányság illetékességi területén több baleset volt, melyeket a sebesség nem megfelelő megválasztása, valamint a járművek megcsúszása okozott. Kérjük az autósokat, motorosokat: a nedves, csúszós utakon óvatosan vezessenek. (csgy — hp) A Nap kél 6 óra 35 perckor, nyugszik 16 óra 21 perckor. A Hold kél 19 óra 14-kor nyugszik 11 óra 02 perckor. lénard napja A mai Lénárü nevünk ófelnémet eredetű és „Leonhard”, vagy latin formájában „Leonhardus” volt az eredeti alakja. F, szóban a „lewo”: „oroszián”-t, a „hart” pedig ..kemény, erős” jelentése révén: „erős, mint az oroszlán” értelmű. Előrejelzés az ország területére kedd estig: További lehűlés várható. Több órás napsütésre lehet számítani. Időnkénti felhősödésből legfeljebb északnyugaton fordulhat elő egy-egy jelentéktelen hózápor. Az északi szél néha kissé megélénkül, t Foltokban köd várható. < A legalacsonyabb éjszakai I hőmérséklet mínusz 1 és ; mínusz 6. a legmagasabb ; nappali hőmérséklet ked- : den általában 4 és 8 fok ■ között alakul. A TISZA Tiszabecsnél —26 cm, árad, 22%, 5,3 °C, Vásárosnaménynál 94 cm, apad, 28%, 8 °C, Záhonynál 18 cm, apad, 31%, 8,2 °C, Dobrádnál 195 cm, árad, 37%. A SZAMOS Csengéméi 97 cm, apad, 19% 9,2 °C. A TŰR Garbóiénál 47 cm, árad, 24%, 5,9 °C. A KRASZNA Ag- erdőnél 122 cm, apad, 22%, 9 °C. Megér eg> mosolyt — Jó ember, segítsen már ki a bajból, adjon kölcsön egy százast. — Sajnos csak ezresem van. — Nem tragédia. Tudok visszaadni. Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Délutáni és esti Hírügyeletes: BODNÁR ISTVÁN Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. ||| Keletnbgyarország! KÉPEK [ 6., kedd