Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-26 / 277. szám
Kelet-Magyarország 1990. november 26. Keltségvetés krízisben Miniéi tltliiszerakcii a Szavielniianafc Csomagonként 30 ezer kalória (Folytatás az 1. oldalról) százaléknál nagyobb az állami támogatás. Leépítése elkerülhetetlen a piacgazdaságra való áttérésnél. A teljes támogatás hirtelen megvonása szociális szempontból elviselhetetlen lenne, ezért a jövő évben egyelőre felére csökkentik a támogatásokat. Az intézkedés pontos időpontja még nem ismert, az a költségvetés elfogadásának is függvénye. Az üzemanyag- árak kérdése sem lezárt még. Annyi bizonyos, hogy az érdekegyeztető tárgyalás eredményének megfelelően liberalizálni fogják az árakat. Az ár alakulása függ a nemzetközi kőolajáraiktól, s attól is, hogy a környező országokban milyen lesz a lepárlási termékek árai. A Magyar Rádió tudósítója a gyógyszerárak, illetve a tv- előfizetési díj emelésére, valamint a lakáshitelkamatok változására is rákérdezett, s a pénzügyminiszter ezeket is valószínűsítette. Egy további kérdésre reagálva Botos Katalin elmondta: o költségvetés jövő évre 34—36 százalékos inflációval számol. Ez az ideihez hasonló, attól néhány százalék- ponttal eltér. A kormány mindazonáltal az antiinflációs politikát tűzte zászlajára. s ennek nem mondanak ellent az elkerülhetetlen áremelések. Rabár Ferenc hozzátette, hogy az infláció üteme számos külső tényezőn múlik, illetve attól is függ, hogy az inflációellenes politika mennyire lesz sikeres. Azt mindenki tudja, hogy ár- és bérszabályozással az inflációt „megfogni” nem lehet, miként a központilag dirigált gazdaság idejében. Űj eszközökre: a monetáris politika szigorára van szükség, amelynek egyebek között az egész bankrendszer jó működése is előfeltétele. A kormány jövő évi tervének kardinális része éppen ezért egy stabilizációs program, amellyel meg kívánja állítani az inflációs folyamatot. A pénzügyi tárca képviselői a költségvetési tervezet kapcsán természetesnek nevezték, hogy mindenki, aki csak saját szempontjából nézi, visszautasítja azt. Ez érthető, hiszen mindenütt újabb terheket, megszorításokat jelez. A tárca abban bízik, hogy a tárgyalófelei felismerik a korlátokat és a lehetőségeket, s világossá válik számukra a tény: minden egyes kedvezmény, amelyet a társadalom egy csoportja kap, az valamely más csoport terhére történik. Botos Katalin még hozzátette: a kormány az elképzelését nem kívánja ráerőltetni az érdekképviseleti szervekre, illetve a parlamentre: társadalmi konszenzust keres. Az egyes tárcák költségvetésének részleteit a sajtó néhány nap múlva ismerheti meg — mondta végezetül Rabár Ferenc. Az MTI értesülése szerint a kormány szerda délután tartja újabb ülését a jövő évi költségvetésről. (MTI) A Szovjetunió lakosságát segítő legnagyobb, nem kormányközi alapon lebonyolítandó akciót készítik elő Bonnban — írja a Bild Am Sonntag. Küldemények ezreit fogják a Szovjetunióba továbbítani, úgy, ahogy az amerikaiak segítettek a háború után. A szovjeteknek szánt minden egyes csomag körülbelül 30 ezer kalória értékű élelmiszert fog tartalmazni — tette hozzá a vasárnapi lap, amely azt is tudni véli. hogy néhány nap múlva Helmuth Kohl kancellár, a magánakció német védnöke (a másik Mihail Gorbacsov) a televízión és a rádión keresztül adákozásra fogja felszólítani a német lakosságot. A kancellár külpolitikai tanácsadója. Horst Teltschik a hét elején Moszkvában tárgyal az akcióról. A németek legfőbb gondja nem a lakosság segítőkészsége, hanem a szovjet bürokrácia, amely nehézkességével minden jó szándékot kudarcra ítélhet. Mihail Gorbacsov néhány nappal ezelőtt, a párizsi csúcs- találkozón olyan ígéretet tett Kohlnak, hogy a vámeljárást igyekeznek majd a minimálisra szorítani. Német jelentések szerint Gorbacsov Moszkvában újságírók előtt nagy reményeket fűzött a külföldi segítséghez, egyebek között az élelmiszer-akcióhoz. — Meggyőződésem, hogy a helyzet a Szovjetunióban néhány hónap múlva jobbra fordul. A nyugati segítséget a piacgazdaságra való áttérésnél hasznosítani fogjuk — mondta a szovjet elnök, majd a Németországból útnak indítandó élelmiszer- csomagokkal kapcsolatban kijelentette: — A nemzetközi szolidaritás mutatja, milyen nagy a (szovjet) politikai kurzus sikerébe vetett remény. Mutatja továbbá azt is, hogy milyen nagyok Európa emberiességi tartalékai. Mihail Gorbacsov egyik tanácsadója a Bild Am Sonntagban kijelentette: — Éppen most vagyunk a Nyugat segítségére ráutalva, mivel az előttünk álló télen dől el Gorbacsov elnök jövője, s ez a tél fogja megmutatni azt is, hogy megtaláljuk-e a piacgazdasághoz, a peresztrojka folytatásához vezető utat. A tanácsadó szerint a lakosság elégedetlensége nő, zavargások is kitörhetnek. A nagy ipari központokban, Moszkvában, Leningrádban, Szverdlovszkban, Gorkijban, a Távol-Kelet és Szibéria nagyvárosaiban nehéz télre számítanak. Közeleg az SZDSZ országos küldöttgyűlése. Ebből az alkalomból juttatták el szerkesztőségünkhöz álláspontjukat a párt megyei ügyvivői. Alább ebből közlünk részleteket. Véget ért egy korszak. Lezajlottak az országgyűlési, majd a helyhatósági választások, a rendszerváltás politikai részének döntő mozzanatain túl van a fiatal magyar demokrácia. Intézményeinek a jövőben kell megszilárdulniuk, gyakorlottan működőképessé és életszerűvé válniuk. Jő úton akkor Járunk, ha egyértelműen látszik az emberek bizalmának növekedése a parlament, az önkormányzatok, a különböző érdekérvényesítési és érdekvédelmi, valamint más polgári szervezetek, szerveződések irányában. A gazdaságban lavinaként gö- rönek a megoldatlan problémák, az eddigi késlekedő és bizonytalan megoldási kísérletek a víz gereblyézésével voltak egyenértékűek a megalapozott koncepció hiányát sejtetik. Törvényszerűen következett be a benzinsokk, nyomában az első nyílt politikai válsággal. A társadalom nagy része erő- tartalékai túlfeszített mozgósításával küzd tegnapi életszínvonaláért. megélhetéséért, számos csoportja gyorsuló ütemben sodródik a mindenféle minimumok alatt élők egyre gyarapodó tábora felé. A társadalombiztosítás avítt rendszere változatlan, a szocális védőhálón tátonganak a lyukak, a segíteni tudók még kevesen vannak. A veszélyeztetettség érzete mind többekben kelt félelmet, gerjeszt egymás elleni indulatokat. Ránk szakadt a „szociális mennyezet”. A mindennapok kezeletlen problémái nem erősíthetik a köz demokráciába vetett bizalmát. A tavaszi választásokon hatalomra került, majd hatalmában egyre inkább elmerült kormánykoalíciónak fél évre sem volt szüksége, hogy eljátssza a reménykedők bizalmát. Sajátos fordításukban a rendszerváltás a közhelyszerű „rendszerváltozásra” személytelenedett, melyben elsikkad a cselekvő ember, mozdulatlan marad az alapszervezet. A Szabad Demokraták Szövetsége két évvel ezelőtt a pártállammal határozott, következetes szembenállás jegyében, a modem polgári Magyarország megteremtéséért küzdő szabadelvű pártként alakult. Az akkori ellenzéki szervezetek közül elsőként beszéltünk rendszerváltásról, elsőként fogalmaztuk meg és fogadtuk el 1989 március—áprilisban programunkat, „A rendszerváltás programját”, melynek alapvonalai ma is érvényesek és időszerűek. 1990 végre olyan helyzet alakult ki az országban, amikor nyilvánvaló, a szinte mindent és mindenkit átható bizonytalanságban a válságkezelés az egész társadalom igénye. Az SZDSZ-nek, mint legnagyobb ellenzéki pártnak megsokszorozódott a politikai felelőssége. Semmi sem időszerűbb ma, mint a világos és egyértelmű beszéd nyomában a határozott és következetes cselekvés. A válság kezelésének programja és képessége, egy jóléti Magyarországhoz vezető keserves, de a társadalom többsége számára érthető és elfogadható út megrajzolása lesz az igazi értékmérő a közvélemény számára. Gerincét küldöttgyűlésünkön kell meghatároznunk, — a már meglévő elemeket megerősíteni, mellé néhány újat is hozni. A válságkezelésre koncentrálva, már most nem elég egyszerűen támogatni hazánkban a polgárosodás folyamatát, hanem erősíteni kell a tulajdonosi polgárság, a vállalkozói rétegek jelenlétét a politikában, a politikai döntéshozatalban. Az eredményes év végi zárás után a következő év elején 34 millió forintos beruházás megvalósítását kezdi el a nyíregyházi Tünde utcán a Voest-Alpine KEMÉV Kft — kaptuk a tájékoztatást a magyar—osztrák szervezet gazdasági igazgatójától. A linzi központú világhírű osztrák vállalat és a Kelet- Magyarországi Építőipari Vállalat által létrehozott közös szervezetnek ez az első gazdasági éve. A létszám a műszakiakkal együtt mindössze száznegyven. Ennek ellenére várhatóan 250 millió Megyénk egy újabb szoboi gyűjteménnyel gazdagodott, melyet Till Aran szobrász ajándékozott a tiszadadai római katolikus plébániának, melyet november 25-én délután 2 órakor nyitottak meg a közönség számára. A felső képünkön a több mint kétszáz darabos szoborból álló gyűjtemény egy része látható. Második képünkön Till Aran 1980. május 21-én, az általános kihallgatás végén átnyújtja n. János Pál pápának Fuldokló című bronzszobrát. (Fotó: H. P.) ötéves barátság Belgiumban táncoltak Megyénk művészei, amatőr együttesei egyre gyakrabban tesznek eleget külföldi meghívásoknak. Néhány héttel ezelőtt a Cantemus kórus járt Németországban, a napokban pedig a mátészalkai Szatmár Néptánc együttes tért haza Belgiumból. Lassan ötéves barátság fűzi a szalkaiakat a belga Polka 17 néptánc és népzenei együtteshez, s azóta a belgák kétszer, a szálkáink pedig most harmadik alkalommal látogatták meg barátaikat, s adtak ízelítőt a másik országnak hazájuk néptánckultúrájából. A mostani, novemberi út két hétig tartott, és szinte minden nap akadt legalább egy fellépése a szabolcsiaknak. A táncosoknak — és a három zenésznek — egy Brugge melletti kisvárosban, Oost- kampban volt a szálláshelyük, s a gondos házigazdák innen vitték őket vendégszerepelni és kirándulni. Jártak többek között Brüsszelben, Brugeben, Limbourgban és a temperamentumos és sokszínű magyar néptáncokat a legkülönbözőbb helyeken, színházban, egyetemi pódiumon, táncklubban vagy öregek otthonában mutatták be. Kongresszusra kétzttl az AgrárizBvetiég Megyei és helyi kerékasztal-beszélgetések Az Agrárszövetség megyei választmánya a helyhatósági választások óta a hét végén először ülésezett. A Nyíregyházán tartott értekezleten elsőként — Hajdú Istvánná megyei irodavezető előterjesztése nyomán — értékelték a választáson való szereplést. A párton belül megyénk az első helyen végzett. Az országban 312 agrárszövetségi képviselő jutott mandátumhoz, ebből 64-en megyénk helyhatóságaiban foglalnak helyet, négyen polgármesterek lettek. Helyes volt a Jelöltek kiválasztása, hiszen most nem elsősorban pártokra, hanem személyekre szavaztak a választók. A helyileg ismert, hiteles személyek kaptak bizalmat. Az Agrár- szövetség fiatal, kis párt lévén, a megyében alig több mint száz jelöltet tudott állítani, de azoknak közel 60 százaléka mandátumhoz jutott. A választmány beszámolót hallgatott meg az 1991 januárjában tartandó pártkongresszus előkészületeiről, melyet Csonka Zoltán titkár tartott. Egyebek között elhangzott: az Országos Választmány a közeljövőben minden réteghez szóló irányelvet ad ki. Az Agrárszövetség új típusú, pragmatikus érdekpárt kíván lenni. Alapeszméje szociállibe- rális. Decemberben megyei agrárke- rekasztal-megbeszélésre hívják a más pártok képviselőit és érdeklődőket, hogy ismertessék mai álláspontjukat, illetve meghallgassák azok véleményét. Hasonlóan a helyi alapszervezetek is agrárkerekasztai-vitákat rendeznek. A választmányi ülést azzal zárták, hogy a pártnak jelen kell lennie a közéletben, hallatja szavát, hogy mások is számoljanak vele. Cs. B. Természetesen olykor nem egyedül léptek fel, hanem sor került például közös táncházra is, így egymást is tanítgatták a magyar és belga táncosok. A magyarokat megkülönböztetett szeretettel fogadták. A magyarok, mint min- számtalan módon jelét is ad- ták.A magyarok, mint mindig, a barátaiknál voltak elszállásolva, ahol fejedelmi ellátásban volt részük, s a belga konyha remekeit is megkóstolták, a különböző fon- duktől kezdve a rákig a füstölt lazacig. Jövőre majd a belgák adják vissza a látogatást, (b) forint értékű árbevételt könyvelhetnek el év végén. A közös szervezet fémszerkezeteket gyárt és szerel itthon és külföldön. Munkájuk 70 százaléka tőkés exportra, főleg Németországba és Ausztriába irányul, ötven szabolcsi vasas jelenleg is Münchenben végez szerelési munkálatokat. A belföldi munkák közül kiemelkedik a Ganz Danubius Rt.-nek végzett műszaki tevékenység, Százhalombattán pedig jelenleg egy nagy olajipari beruházás kivitelezésében vesznek részt. Idén 1500 tonna vas- és acélszerkezetet gyártottak, jövőre a terv szerint 2500 tonnát fognak készíteni. A növekedéshez a beruházás is hozzájárul. Az említett 34 millió forintból 24 méterrel növelik meg a jelenlegi Tünde utcai üzemcsarnokot. A meghosz- szabbított csarnokban új technológiákat vezetnek be. Jövőre a korszerűbbé vált üzemcsarnokban harminc új lakatosnak és hegesztőnek teremtenek munkalehetőséget. (n. 1.) Lezsák válni készül Az elnökségi tagságtól való megválás gondolatát fontolgatja Lezsák Sándor, az MDF alelnöke. Mint szombaton Székesfehérvárott az MDF Fejér megyei szervezeteinek nagygyűlésén — mintegy hangosan gondolkodva — kijelentette: a terv megvalósítására egyrészt személyes körülményei késztetik, másrészt keresi azt a helyet, ahonnan az eddiginél is többet tudna tenni a pártért, a mozgalomért. A hőskorszak után — mondta —, most már azoknak az embereknek kell gyakorolniuk a politikát, akik azt éléthiva- tásuknak tekintik. A mozgalom elindítói, a lakitelek i gondolat megfogalmazói viszont a jövőben nagyon sokat tehetnek a politikai erőt tápláló mozgalmi és szellemi erőtér, háttér megteremtéséért. Ceitnm Egy iimei m első tf m Pillanata! A „CENTRUM EGY ÜNNEP ELSŐ PILLANATA” Egy hiteles ajánlat! Segítünk az ajándékozásban! Előleg befizetése nélkül 12 havi törlesztési idővel hitelben vásárolhat 3 000,— Ft felett minden ruházati termékét és iparcikket. Különleges kínálat: arany és ezüst ékszerek, Moulinex háztartási gépek, híradástechnikai berendezések, televíziók, íJVVT/V szép fehérneműk, férfi ingek, kötöttáruk, törülközők, törlők, asztalterítők, függönyök, szőnyegek, takarók, szoknyák, nadrágok, kabátok és cipők. A Centrum Áruháznak hitele van! (686S) AZ SZDSZ Egy ijknrszak küszöbén 4 __ Vasasaink Münchenben Fejlesztenek az osztrákok