Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-24 / 276. szám
A kisdedóvás történetének dokumentumaiból, óvodai szakkönyvekből és játékokból nyílt kiállítás pénteken Nyíregyházán, a Stadion utcai óvodában, abból az alkalomból, hogy 1846- ban e napon nyitotta meg kapuját a város első óvodája. A gazdag és értékes anyagot, amely immár országszerte ismert érték, Harcsa Tiborné vezető óvónő gyűjtötte össze segítőtársaival, ezért köszönetét fejezte ki a megnyitón dr. Lakatos Zoltánná, a Fővárosi Pedagógiai Intézet gyakorlatvezető óvóFelvételünk a kiállítás megnyitóján készült (fotó: HP.) nője. A nagyközönség számára a kiállítást dr. Endreffy Ildikó. a megyeszékhely alpolgármestere adta át. Egyelőre hetente kétszer, kedd és péntek délután látogatható a kiállítás, amelynek anyaga lesz az alapja a tervek szerint hamarosan megnyíló nyíregyházi óvodamúzeumnak. Reméljük, ennek az ügynek is lesz annyi támogatója, mint a kisdedóvó létesítésének volt másfél évszázaddal ezelőtt. Vidéken is olasz hetek! FELNŐTT — kötött áruk — szabádidőruhák és — alsó fehérneműk NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJA VÁSÁRLÓIT AZ IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Divatáru boltja KISVÁRDÁN, a Szent László u. 8. sz. alatt és RUHÁZATI KISÁRUHÁZUNK Mátészalka, Fürst Sándor u. 2—4. alatt. (4121) Ttlbb a nyugati turista Éploigalflii dollárbevétel Az idén szeptember végéig kétszáznyolcvan millió dollár aktívum keletkezett a magyar idegenforgalomban. Az elmúlt év első kilenc hónapjában éppen ellentétes tendencia érvényesült : akkor négyszázötven millió dolláros passzívum halmozódott fel — közölték a Magyar Nemzeti Bankban. Elmondták: a bevétel 71 százalékkai több, mint tavaly kilenc hónap alatt. A vendégek száma, ugyanebben a viszonyításban 53 százalékkal emelkedett. Egy nyugati turista napi majdnem háromezer forintot költött, 20 százalékkal többet, mint az elmúlt évben. A parlament sajtótájékoztatója a Valutaalap Késittlődés a világkiállításra Á kormányzat adófilozófiája: A hét elején megkezdett hatpárti egyeztető tárgyalások pénteki fordulójának napirendjén a beterjesztésre váró három adótörvény, valamint a külföldi befektetésekkel foglalkozó törvény- javaslat szerepeit. A kormány képviseletében Botos Katalin pénzügyminisztériumi államtitkár ösz- szegezte a tervezetek lényegi elemeit, hangsúlyozva: a kormányzat adófilozófiájának alapja a pazarló fogyasztás visszafogása. Egyértelművé tette ugyanakkor: a költségvetés is külső nyomás alatt áll, s nincs abban a helyzetben, hogy különböző megoldási lehetőségeket mérlegelve válasszon jó és rossz között, hiszen többnyire csak két, egyaránt rossz alternatíva adódik. Az adótörvényekkel kapcsolatosan megoszlott az egyes pártok küldötteinek véleménye, s többségük amellett érvelt: az adótörvényeket mindenképpen részletes parlamenti vitában kell elemezni. Felvetődött az is, hogy a személyi jövedelemadó új szabályozására szerencsés lenne egy másik alternatívát jelentő tervezetet is a plénum elé terjeszteni. A pénteki egyeztető tárgyaláson abban egyetértés alakult ki a jelenlévők között, hogy mind az adózási szisztéma, mind a költségvetés esetében a pozitív megoldási módozatok keresése nemcsak a kormány „leckéje”, a parlamenti pártok mindegyikének felelősséget kell vállalnia e téren. XLVII. évfolyam, 276. szám ÁRA: 5,30 FORINT 1990. november 24., szombat Több gyermek — jobb támogatás Hileluviitásrél lámái Nyíregyháza megpályázta a megyei városi címet A leghatározattabban kijelentem, hogy december 3-án nem fogja tárgyalni a költségvetési törvényjavaslatot a parlament, még akkor sem, ha optimális esetben november 30-ig a kormány benyújtja azt — mondotta Dörnbach Alajos, az Országgyűlés alelnöke, aki — a külföldön lévő Szabad György elnök helyett — tájékoztatta pénteken az újságírókat a parlament jövő heti munkájáról. Az alelnök elmondta, hogy az Országgyűlés ugyan mindent elkövet, hogy még az idén megtárgyalja a költségvetési tervet, de arra nem hajlandó, hogy a gyorsaság érdekében az érdemi vitákat megkerülje. Hozzátette, hogy ..nem világkatasztrófa'', ha mégsem sikerül idén törvényt alkotni a jövő évi költségvetésről, ez esetben átmeneti rendelkezések kellenek. Ennek kidolgozására az Országgyűlés már fölkérte a kormányt, s erre hajlandóságot is mutat. Dörnbach Alajos azt is elmondta, hogy a költségvetési javaslatot a kormány még nem nyújtotta be. hiszen azt még a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egyeztetnie kell. Az IMF küldöttsége azonban csak november végén érkezik ezekre a tárgyalásokra hazánkba. Arra, hogy miért ilyen későn kerül sor ezekre az egyeztetésekre, a parlament nem tud válaszolni. Időkényszer miatt tárgyal az Országgyűlés egyes városok megyei jogú várossá nyilvánításáról szóló határozati javaslatról, hiszen ez ügyben november 30-ig dönteni kell. Mint kiderült, erre a címre — Salgótarján és Szekszárd kivételével valamennyi megyei székhely pályázott (Így értelemszerűen Nyíregyháza is — a szerk.) s rajtuk kívül ugyancsak kérte Dunaújváros, Hódmezővásárhely, Nagykanizsa és Sopron ezt a státust. Esztergom szintén pályázott, de kérelmét a kormány nem támogatja. Kérdésekre válaszolva a parlament vezetői elmondták. hogy bár a földtörvényt valamennyien fontosnak tartják, de a költségvetéshez és a gazdaság átalakításához kapcsolódó törvényjavaslatoknak adnak prioritást. A családi pótlékról szóló törvény módosításakor a kormány a pótlék differenciált növelését javasolja. A jövő évi költségvetés januártól gyermekenként átlagosan havonta 350 forint emelést tenne lehetővé. A kormány javaslata szerint egy gyermekes családok esetén 200 forint lenne a havi emelés, az egy gyermekes, de a gyermeket egyedül nevelő szülő esetén 300 forint, a kétgyermekes családnál gyerekenként 300 forint, ha pedig a két gyermeket egyedülálló neveli, akkor 500 forint gyermekenként. A 3 és többgyermekes családoknál az emelés gyermekenként 500, illetve az egyedül nevelő szülő esetén 600 forint lenne. A családi pótlék kiigazításáról az Országgyűlésnek évente kétszer kell majd döntenie — közölte a kormány heti rendes ülését követő szokásos pénteki sajtóértekezletén László Balázs kormányszóvivő. A szóvivő közölte: vasárnap hazánkba érkezik a Nemzetközi Valutaalap újabb szakértő-küldöttsége, hogy folytassa a tárgyalásokat a kormány képviselőivel a jövő évi hitelnyújtásról. A kormánynak ahhoz, hogy a vállalt határidőre, december 1-jéig az Országgyűlés elé terjeszthesse a jövő évi költségvetési javaslatot, vasárnap újabb ülést kell tartania. Ugyancsak a vasárnapi ülés témája lesz a hároméves gazdaságpolitika fő vonalainak megvitatása. László Balázs elmondta azt is, hogy a kormány az 1992-es sevillai villágkiállítás magyar kormánybiztosává Kádár Bélát. a nemzetközi gazdasági kapcsolatok miniszterét nevezte ki, meghatározva feladatait is. A sevillai világkiállításra a kormány 500 millió forintot különít el a költségvetésben. Ne az erdőben üssenek tanyát Egyre növekszik azoknak a száma, akik önhibájukból, vagy önhibájukon kívül válnak hajléktalanná. Szervezetek, magánszemélyek keresték már meg a nyíregyházi polgármesteri hivatalt, hogy szeretnének segíteni ezeken az embereken. Az erkölcsi támogatás nagy, csak éppen a pénznek vagyunk híján. Éppen ezért hívta össze megbeszélésre tegnap dr. Endreffy Ildikó alpolgármester az egyházak és azon szervezetek képviselőit, akik már megkezdték ez irányban valamilyen tevékenyséMagyarország szépei Szépségkirálynő-választást tartottak a budapesti Hilton Hotelben november 22-én több nemzetközi cég rendezésében. A zsűri a legszebbnek Tassi Rózsa 18 éves hölgyet találta, őt látjuk a képen udvarhölgyei társaságában. get. Ezeket szeretnék koordinálni, összefogni, egy kézben tartani, hogy minél több nyomorúságba jutott emberen tudjanak segíteni. Már a korábbi tanács is foglalkozott a hajléktalanokkal, de egy év eleji felmérés alapján még mindössze 2—3 „klasszikus” hajléktalan volt a városban, s összesen 15—20 olyan, akiknek volna hová menniük, mégsem mennek, vagy egyszerűen csavarognak. Akkor úgy döntöttek, év végén megismétlik a felmérést. Ez megtörtént és sajnos rengeteget romlott a helyzet: 100—200- ra tehető a városban a hajléktalanok száma, s most már megjelentek nálunk hajléktalan igazolvánnyal más városok szülöttei is. A legfontosabb feladat: helyet találni az átmeneti szállásnak és az ingyenkonyhának. Korábban két üresen álló guszevi lakásra gondoltak, most viszont már a Honvéd utcán (volt szovjet tiszti lakások) üresen álló nyolclakásos épületre, vagy a nemrég megüresedett szovjet laktanyára van szükség. Az igényt, hogy milyen célra hasznosítaná a város a laktanyát, december közepéig kell eljuttatni a tárcaközi bizottsághoz. Ameny- nyiben egészségügyi, szociális, kulturális, vagy munkahelyteremtő célt jelölnek meg, a kormány dönthet úgy is, hogy térítésmentesen bocsátja az önkormányzat rendelkezésére. Tegnap a tanácskozás résztvevőiből bizottság alakult, amelynek az lesz a feladata, hogy javaslatot dolgozzon ki, s terjessze az önkormányzat december 17-i ülése elé az átmeneti szállásról és az ingyenkonyháról. Ezt az ügyet ugyanis most már lekezelni nem lehet, a hajléktalanok — akik közt nagy számú a lumpen elem, a volt állami gondozott, börtönből szabadult, férje elviselhetetlen életmódja miatt időnként utcára gyerekeivel kerülő feleség, idős, munkaképtelen, beteg ember — a város különböző pontjain ütnek tanyát. Többek között a Család utcai bérházak pincéiben, az Árpád utcán, a Jósa András, a Hunyadi utcán, a belvárosban a Közép utcán, a Május 1. téren, az Ungvár sétány 1. szám alatt. Míg jobb idő volt, tanyát ütöttek az erdőben, a tél közeledtével azonban egyre gyakoribbá válik az üresen álló lakások feltörése, az önkényes lakásfoglalás. DokmnentiMiek a kisdedóvás mílljákól Ovodamúzeumi gyűjtemény 150 év történetéből Visszafogni a pazarló fagyasztást! Nagyüzemi garázdálkodás (8. oldal) Összefogás a hajléktalanokért