Kelet-Magyarország, 1990. november (50. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-14 / 267. szám

12 Kelet-Magyarorsxág — sport 1990. november 14. Ez a szombat a teniszé lesz Kroeskó és Úr a vidékválogatottban Elkallódott a jegyzőkönyv Rákérdeztünk a baktai panaszra A sportkedvelőknek szom­batra egész napos programot kínál a televízió, ekkor lesz a TS-iszombat. A gazdag program egyike a Tenisz- Tusa, a Vidék—Budapest mérkőzés, amelynek a Buj- tosi Szabadidő Csarnok ad otthont. Ez visszavágó lesz, az első ilyen találkozót az akkor „hazai” fővárosiak mi­nimális különbséggel nyerték. A szombati győztes csapat a Skálától ismét százezer fo­rintot kap, emellett a bujtosi csarnok gondoskodik még kü­lön díjról is. A boltex-borítást már csü­törtökön lerakják, így pénte­ken reggel hattól már gyako­rolhatnak a játékosok. Mind­két együttesben valamennyi korosztályból hat-hat férfi, illetve női induló lesz. A ta­lálkozó szombaton 12 órakor kezdődik és a tervek szerint a televízió négyszer közvetít majd élőben, a helyiszíni műsorvezető Kopeczky Lajos lesz. A házigazdák tombola­sorsolást is szerveznék, ame­lyen sportfelszereléseket le­het nyerni. Már megvan a két együt­tes összeállítása, a vidékiek együttesében két nyíregyházi teniszező is szerepel. Krocs­Útravaló Űjabb jó hírrel szolgálha­tunk Kovács Ritának és ed­zőjének Szűcs Csabának. Az ausztráliai úszó világbajnok­ságra történő utazásukhoz újabb felajánlás érkezett. Ezúttal Balogh László rohodi pedagógus ajánlott fel öt­ezer forintot. Amint azt rö­vidke levelében írja, köteles­ségének érzi a tehetséges fi­atalok támogatását, ezért döntött így. Nos mi is öröm­mel fogadjuk felajánlását, és kérdésére válaszoljuk: a pénzt a klub címére lehet el­küldeni : NYVSC, Nyíregy­háza, Tiszavasvári út 4. A felajánlások határideje no­vember 20. Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Máriapócs—Nvh. VSC, 13,30, v.: Veres B. kó József és Űr Csaba. A két összeállítás, Budapest: Hor­nok Miklós (BSE), Galányi Szabolcs (Újpest), Nagy Zol­tán (Építők), Kiss Márk (MTK-VM), Jaross Gábor (Vasas), Fonó László (Vasas), Sziikszay Réka (Spartacus), Földényi Annamánia (Vasas), Földényi Diana (Vasas), Gár- pár Petra (BSE), Vidáts Ré­ka (KSI), Gubacsi Zsófia (Honvéd). Vidék: Kroeskó József (NYVSC), Űr Csaba (NYVSC), Füle Zsolt (Nagy­kanizsa), Jánosé Miklós (Csongrád), Dubics Balázs (Helikon), Sáros Zoltán (Pécs), Molnár Gabriella (Sió­fok), Vránich Orsolya (Sop­ron), Serfőző Eszter (Győr), Kuti Kiss Rita (Boglánlelle), Domán (Eger), Szalai Ilona (Boglárlelle). Sport, egészség, nevelés. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola 2. szá­mú Gyakorló Általános Isko­la testnevelés munkaközös­sége 1991. január 20-án to­vábbképzést tart a megye ta­nítói és testnevelői részére „Testnevelés az általános is­kola alsó tagozatán” címmel. A rendezvénnyel kapcsolat­ban Kovács Lászlót a rende­ző iskola testnevelő tanárát kérdeztük. — Mi a célja az egy napos összejövetelnek ? — Legfontosabb talán, hogy Mellesleg tud is? Ha igen, nevezzen be Nyíregyháza vá­ros tekebajnokságára, ame­lyet január—március hóna­pokban rendeznek Nyíregy­házán. Az esemény rendezője, a városi stadion a sportág népszerűsítését, az üzemek, hivatalok, gazdasági egysé­gek tömegsport-lehetőségeit kívánja biztosítani. A ver­seny jellege: 4 fős csapatver­seny, a nevezettek érvényes orvosi igazolással vehetnek részt, az NB-s bajnokságban Jogos sérelemmel fordul­tak hozzánk Baktalóránthá- záról. A közelmúltban a Nyírbátor—Baktalóránthá- za megyei I. osztályú labda­rúgó-mérkőzésen a vendé­gek játékosát, Mancsot kiál­lította Naményi játékvezető. A kiállítás jogosságát senki sem vitatta, és a baktai ve­zetők a következő héten csütörtökön megjelentek a szövetség szokásos fegyelmi tárgyalási napján. Ahol nagy csodálkozásukra közölték, hogy az ő játékosuk ügyét később tárgyalják, mert a játékvezetői jelentés még nem érkezett meg. Ezt joggal furcsállották a baktaiak, hiszen Naményi játékvezető nyíregyházi, sőt a munkahelye abban az iro­a hat-tíz éves gyermekek mozgástanítása során felhasz­náljuk azokat a pedagógiai, pszichológiai, szaktárgyi is­mereteket, amelyek az elmé­leti és a gyakorlati oktatás során előfordulnak. Továbbá az osztálykeretben zajló test- nevelési óra olyan speciális mozzanataira, amelyek a gyermeki fejlődés törvény- szerűségeiből adódnak. — Kik vehetnek részt az említett továbbképzésen ? — Mindazok a tanítók, testnevelők, akik a már em­lített korosztállyal foglalkoz­szereplő és más igazolt ver­senyzők azonban nem indul­hatnak. A nevezési díj 2 ezer forint, ebből a bajnokság költségeit, a jutalmazásokat, a bírói díjat fedezik. Lebo­nyolítás: személyenként 100 vegyes gurítás, 50 dobás után pályacserével. A nevezéseket a Városi Stadion címére (Nyíregyháza, Sóstói út 24/a) kell küldeni, december 1-ig, ugyanitt adnak részletes fel­világosítást. Szeret ön tekéz- ni? Próbálja meg. daházban van, ahol a megyei labdarúgó szövetség is szé­kel. Kedden aztán sikerült fényt deríteni a mulasztásra, amelyről nem a játékvezető tehet. Nem az ő hibája volt, hogy a jegyzőkönyv elkeve­redett, az akkor leadott két középiskolai mérkőzés jegy­zőkönyvével együtt egy má­sik dossziéba került. így az­tán, ha késve is, de holnap már tárgyalják Maries kiál­lítását a fegyelmi bizottság­nál. Igaz ez a baktaiak szá­mára cseppet sem vigasz, hiszen a csúszás miatt Ma­ries nem játszhatott. Persze ennek akkor lenne jelentő­sége, ha csak dorgálást kap, mert mérkőzéseltiltás ese­tén amúgy sem léphetett volna pályára. nak, igénylik ismereteik fel- frissítését, a gyakorlati meg­oldások nyújtotta ötletgazda­godást. — Mit várnak a tovább­képzéstől? — Azt, hogy a nevelés tu­datosan vállalt vakmerősége jöjjön el hozzánk, osszuk meg a tapasztalatokat, hogy a hi­vatásbeli szorongásokat eny­híthessük. Ha ez sikerül, mindenképpen a gyerek látja hasznát. — Milyen előadások hang­zanak el a programban? — Számos — az oktatással kapcsolatos — kérdésre kité­rünk. figyelembe vesszük a vidéki iskolák korlátozott le­hetőségeit. Előadás hangzik el — többek között — „Ta­nári hatékonyság a testneve­lési órán”, a Gyógytestneve- lési alanyok felismerése”, a „Képességfejlesztés és moz­gástanulás” .. . címen. Több gyakorlati bemutatót is tar­tunk, így az első osztályosok játékos képességfejlesztő gya­korlatait mutatjuk be, szek­rényugrás a 4. osztályban, ta­lajgyakorlati elemek oktatá­sa.. . A továbképzés utolsó órájában a tapasztalatokat, a kérdéseket beszéljük meg a jelenlévő tanítókkal, testne­velőkkel. K. Gy. Iskolai testnevelés Bemutató a gyakorlóiskolában Szeret Ön tekézni? Hősi Erika csícskizelta Három nappal a 29. férfi és 14. női sakkolimpia hiva­talos megnyitója előtt min­den készen áll Újvidéken a november 16. és december 4. Nagyszerű formában vol­tak a Nyírség SE sportolói a hétvégén Kecskeméten ren­dezett felnőtt I. osztályú uszonyos- és búvárúszó-ver­senyen. Bakost Erika az 50 m-es búvárúszásban az év legjobb magyar idejét úszta, és megközelítette a tízeszten­dős országos csúcsot, nagy fölénnyel nyert. Ugyancsak nem talált legyőzőre a 100 m-es búvárúszásban, míg ezen a távon uszonnyal har­madikként ért célba. A férfiak mezőnyében szintén remekeltek a még if­júsági korú nyíregyháziak. Balogh Csaba 400 m-en uszonnyal és búvárúszásban is az élen végzett, a 800 m- es búvárúszásban csak a vi­lágbajnok Gurisatti tudta megelőzni, míg a 200 m-es uszonyos úszásban a dobogó harmadik fokára állhatott. A Balogh, Kerezsi, Bakos, Pa- ládi — összetételű váltó 100 és 200 méteren egyaránt a negyedik helyen ért célba. A fiúk eredményei azért bizta­tóak, mert a jövő hét végén éppen Kecskeméten rende­zik az ifjúsági bajnokságot. közötti világverseny megren­dezésére. A magyar küldöttség csü­törtökön autóbusszal kel út­ra a verseny színhelyére. A Nagykállói városi önkormányzat Polgármesteri Hivatala a nyíregyházi ÉPSZERTERV Kft. szer­vezésében piaci értékesítésű üzletek eladását hir­deti meg 1991. évi megvalósítással a Nyíregyhá­za—Nagykálló összekötő út mellett megépülen­dő autós komplexum keretén belül. ÉRDEKLŐDNI LEHET az ÉPSZERTERV Kft- nél személyesen, Nyíregyháza, Kállói u. 4. sz. alatt, vagy telefonon a 06 42/14-512, vagy a 06/- 42/10-822/77-es számokon. 1990. november 14., szerda NYÍREGYHÁZI RADIO 17.00 Hírek — Zezés, informá­ciós magazin — 17,30 Hírek, tu­dósítások, lapszemle — 18,00 Mikroobjektiv. Gazdasági kö­zelképek (Szerk.: Nagy Miklós). MAGYAR TV—1 9.00 Képújság — 9,05 Tévétor­na nyugdíjasoknak — 9,10 A Mormon Tabernákulum kórusa — 9,55 Hármas csatorna — 10,40 Stúdió 90 (ism.) — 11,40 Képúj­ság — 16,15 Képújság — 16,25 Déli videóújság — 16,35 Hírek szlovák nyelven — 16,40 Naptár — 16,45 Az animáció mesterei (ism.) — 17,15 Szám-adás. Gaz­dasági negyedóra — 17,30 Le­gyen a vendégem — 18,00 Kór­ház a város szélén. Csehszlovák film (ism.) — 19,10 Esti mese — 19,30 Híradó — 20,05 Kapcsol­juk a Budapest Kongreszusl Központot — 20,50 A pécsi szé­kesegyház (ism.) — 22,10 Meg­hökkentő mesék (ism.) — 22,35 Híradó — 22,50 ZDF híradó TV2 Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel 17.00 Képújság — 17,15 TV2 — 17,45 Torpedó — 18,00 Tele­sport — 18,25 Gyerekeknek! — 18,44 TV2 — 19,00 Tetőnk a csil­lagos ég. Olasz film (ism.) — 20,35 TV2 — 21,00 Híradó 2. — 21,20 TV2 — 21,30 Napzárta — 22,15 La Fontaine mesék. NSZK —magyar rajzfilm — 22,30 Fel- kinálom — 23,15 TV2 SKY—EUROSPORT 6.00 Sky — világkörkép — 6,30 Üzleti világhiradó — 7,00 D. J. Kát Show — 9,30 Euroblc — 10,00 Eurosport — 10,30 Gyep­labda. Holland nyílt bajnokság — 11,30 Brit Forma—3. — 12,00 Lovassport. Díjugratás a kana­dai Spruce Meadow-ból — 13,00 Eürobic — 13,30 Világjátékok — — 14,30 Kézilabda. Intematlo­nal-kupa — 15,30 Tutajverseny — 16,00 Kihívásos csapat-tenisz- viadal — 17,00 Egy nap a ten­gerparton — 18,00 Lovassport. Az ECU díjért — 19,00 Euro­sport hírek — 20,00 A világ sportja — 21,00 Kétszemélyes bobok versenye. Közvetítés Calgaryból — 22,00 ökölvívás — 23.00 Labdarúgás — 24,00 Euro­sport hírek — 0,30 Fedettpályás Jet sí-vb. Közvetítés Párizsból SUPER CHANNEL 7.00 Hírek — 7,10 Időjárás — 7.15 A Financial Times hírei — 7,20 Napkezdet Európában — 8.00 Hírek — 8,30 Halló, Auszt­ria, halló. Bécsi — 9,00 Hírek, időjárás — 9,10 Egyveleg, órán­ként hírekkel — 16,00 Forró drót — 17,00 Hullámhosszon — 18,30 Kék éj — 19,30 Hirek, időjárás — 19,45 Időlánc — 20,00 Kvízműsor — 20,30 Világpoliti­kai hírmagazin — 21,00 Orosz­ország 11. — 21,30 A Financial Times heti gazdasági magazinja — 22,00 Hirek, időjárás — 22,15 Világpolitikai hírmagazin — 22,45 Hírek Ázsiából — 23,15 Oroszország 11. — 23,45 Finan­cial Times — 0,15 Hírek, időjá­rás — 0,30 Kék éj — 1,30 Idő­lánc — 1,45 Egyveleg TV5 16,05 Hírek — 16,15 Különleges megbízott — 17,15 Női szemmel — 17,45 Főzőlecke — 18,00 Hegy­mászók magazinja — 18,30 Szá­mok és betűk — 18,50 Francia nyelvű dalok — 19,00 Hirek — 19.15 Kulturális magazin — 19,30 Híradó — 20,00 Jelenidő — 21,00 Hírek, időjárás — 21,35 Francia színházi magazin. Sacha Guit­ry: A komédiás. — 23,40 Hírek — 23,50 Ex libris SAT1 6.00 Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,30 Hírek, időjárás — 8,35 Szomszédok — 9,00 Hirek — 9,05 Szeretethajó — 9,50 Háztartás. Horoszkóp — 10,00 Hírek — 10,05 Tévébolt — 10,30 Sport. ATP-Tour-vb. Összefoglaló — 12,15 Szerencsekerék — 13,00 Té­vétőzsde — 14,00 Műsorelőzetes — 14,05 Szél jár a fűzek alatt. Tűzijáték a béka várán — 14,30 Egészségvédelem. Horoszkóp — 14,40 Szeretethajó. Betsy memo» árjai — 15,30 Szomszédok — 15,55 Tévébolt — 16,05 Örült Vadnyugat. Jack O’Dlamonds éjszakája — 17,00 ATP-Tour-vb. A szünetben kb. 19,00 Híradó és időjárás — 19,20Szerencse- kerék — 20,00 ATP-Tour-vb. (folyt.) A szünetben kb. 22,00- kor A nap hirei. Sport. Időjá­rás — 0,10 A pokolban van még hely. Német akciófilm — 1,30 Műsorelőzetes RTL 6,00 Halló, Európa! — 9,10 A springfieldi történet — 10,00 A két fortélyos detektív. A mély­ség asszonya — 11,00 Csillagtér — 11,10 Telebutik — 11,35 Koc­kázatos! — 12,05 Játékshow — 12,35 Rendőrségi jelentés. Bankrablás — 13,00 Gazdagok és szépek — 13,25 Kaliforniai klán — 14,10 A springfieldi törté­net — 14,50 A hatalom ára. Az összeesküvés — 15,40 Hirek — 15,43 Üzleti hirek — 15,55 Osz- szefoglaló a New York-1 női mesterek tornájáról — 16,45 Kockázatos! — 17,15 Játékshow 17,45 Csillagtallér — 17,58 Hírek — 18,00 Kaliforniai klán — 18,45 Híradó — 19,10 A wörthi-tavi kastély. A fitness-center — 20,15 Gottschalk-show — 21,15 A modell és a detektív. Halálos üdvözlettel. . . — 22,10 A Stem tv-magazinja — 22,45 Hírek, időjárás — 22,55 Szabadon szá- guldva. Amerikai filmvígjáték — 0,30 Az öreg tündér. Francia krimi — 1,50 Aerobik — 1,55 Műsorzárás SZLOVÁK TV—1 8,10 Iskolásoknak — 8,30 Ki­csinyek műsora — 9,00 Esemé­nyek, kommentárok (ism.) — 9,30 Hírek — 9,35 JCépek Cseh­országból (ism.) — 11,05 Szó­rakoztató műsor (ism.) — 12,05 Publicisztikai műsor (ism.) — 16.00 A katonai fúvószenekar Angliában (riportfUm) — 16,25 Dok.-film Izraelről — 17,00 A nap percei — 17,10 Mestercsíny (angol tévésorozat) — 18,00 Idő­szerű kérdések — 18,10 A mi vidékünk (magazin) — 18,50 Torna — 19,00 Esti mese — 19,20 Időjárás — 19,30 Tévénapló — 20.00 Az ötödik pecsét (tévéjá­ték) — 21,15 Tánc- és balettva­riációk — 21,45 Dokumentum­film — 22,15 Események, kom­mentárok — 21,45 A lángocskák ura (tévéjáték) — 23,50 Hírek SZLOVÁK TV—2 16,15 Magyar rajzfilmsorozat — 16,25 Tévéállatkert — 16,45 A nevelésről — 17,05 Német nyelv- tanfolyam gyerekeknek — 17,20 Angol nyelvtanfolyam — 17,50 Csehszlovákia—Spanyolor­szág Eb selejtező labdarúgó- mérkőzés — 19,50 Időjárás — 20.00 sfe, 1990 (találkozás érde­kes eíkberekkel és témákkal) — ál,40 Híradó — 22,00 Sport — 2á,10 Wuppertal 1990. (dok.-f.) — 22,40 Barbora (tévéjáték) SZOVJET TV 4,30 no perc — 6,30 Zenés műsor — 7,20 Klim Szamgin élete (4. rész) — 8,25 Irodalmi műsor — 1-0,30 Híradó — 14,30 Hírszolgálat — 14,45 Pedagógia mindenkinek — 15,15 Népdalok — 15,30 Angol nyelvlecke — 16,30 Híradó — 17,00 Politikai párbeszédek — 17,50 Klim Szamgin élete (4. rész) — 19,00 Híradó — 19,40 Reklám — 19,45 Csárdáskirálynő (1—2. rész) — 22,05 Hírszolgálat — 22,30 Klim Szamgin élete (10. rész) — 23,34 Találkozás B. Lihacsov akadémikussal — 0,54 Koncert­film MOZIMŰSOR Krúdy mozi: MEGINT 48 ÓRA. Ea.: 16, 18 és 20 óra! Béke mozi: HALALHOZQ 3000. Ea.: 16, 18 és 20 óra: Videoház: RENDŐR AKADÉ­MIA V. Egész nap vetítjük! Nyírbátor: HAJSZÄL HÍJÁN Kisvárda: CSALÁDI ÜGY Fehérgyarmat: ELŐRE A MÚLTBA 14. Szerda, 19,00 MISS AME­RIKA. Kossuth bérlet. Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja I i Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR I Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. KÁRPÁTI IMRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögz(tő): 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza Árok u. 15. Felelős vezető: JÁGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és I hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058 Rajt a sakkollmpián Pénteken: V | | 1 HALLGASSUNK CT I i Lili NÉZTEM* MPft M

Next

/
Thumbnails
Contents