Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-06 / 235. szám
5 f \ Szerintem... 1990. október 6. HÉTVÉGI MELLÉKLETE Hét végi interjú Galli Miklóssal, a Dunapack Rt. elnök-vezérigazgatójával Az exportpiac kihívásáról 9 Önnek az első munkahelye a nyíregyházi papírgyár volt 1971-ben. Tíz évig dolgozott a Nyírségben és mint főmérnök utazott Budapestre, ahol gyárigazgató, majd vezérigazgató-helyettes volt. Megmaradt a kötődése az itteni gyárhoz? — A személyes ismeretség, a barátság ugyanaz, és nagyszerű érzés újra közösen együtt dolgozni a nyíregyháziakkal. Úgy érzem jó perspektíva előtt áll a gyár. • Ön is részt vett abban az előkészítő munkában, amelynek végén 205 millió dolláros alaptőkével meglakult a Dunapack Részvénytársaság. Ebből 60 százalékot a Papíripari Vállalat apportként visz be az rt.-be, míg 40 százalék az osztrák Thomas Prínzhomé, akinek vállalatai kapcsolódtak be az üzletbe. Milyen szempontok alapján választották ki a 14 jelentkező közül az osztrák partnert? — Több szűrőn keresztül vizsgáltuk a cégeket, hogy melyek számunkra a legelőnyösebbek. Ezek a szűrők között szerepelt például a nyersanyagháttér biztosítása, az exportlehetőségek bővítése, milyen licencet hoz be és az adott technológia milyen európai szintet képvisel. A másik nagy kérdéscsomag: a cég további működésére szolgáló elvek, befektetés, osztalék, foglalkoztatás, szociálpolitika. Egy bizonyos minimális szintet magunknak megállapítottunk, és a szűrőkön csak azokat a cégeket engedtük át, akik ennek az elvárásnak megfeleltek. Végül egy tengerentúli és két európai cég maradt talpon a versenyben, akik stratégiai és a további üzemeltetés szempontjából közel azonos feltételeket kínáltak, és ezek megfeleltek az elképzeléseinknek. Csak ez a három cég kapta meg a részletes vagyonértékelést, amely alapján árajánlatot tettek, és emellé még biztosítékot is adtak. Utóbbi arra vonatkozik, hogy a szerződés aláírásáig az összes feltételt tartják, amiben korábban megállapodtunk. Végül az osztrákok mellett döntöttünk. Ez tulajdonképpen egy vállalatcsoport, amelyben a többségi részvények a Prinzhorn család kezében vannak. Tíz önálló vállalat tartozik hozzájuk, amelyek között nincs különösebb összefüggés, azon kívül, hogy tulajdonosuk ugyanaz. Nagyságrendileg hasonlóak a Papíripari Vállalathoz. • A megállapodás szerint a héttagú igazgatótanácsba, amelynek Ön és Sárdi Sándor, a nyíregyházi gyár igazgatója is tagja. Kiket jelölnek az osztrákok? —A pénzügyi és kereskedelmi igazgatót ők jelölik ki, de nem feltétlenül osztrák állampolgárságúnak kell lenni a két szakembernek, lehetnek magyarok is. A pénzügyi igazgató magyar származású, a kereskedelmi igazgatói posztot még nem töltöttük be. • A jó csomagolás felér egy fél sikerirel, vagyis a vevők szívesebben veszik az ízlésesen becsomagolt termékeket. Mindez viszont megnöveli a termék árát, így a kereskedelem dilemma előtt áll: kapjon-e hangsúlyt a csomagolás vagy sem. Önök mennyire tudják mindezt befolyásolni? — Mindent tudunk ajánlani, amit nyugaton is lehet Napkirály. (Kótics Ferenc rajza) ezen a területen kapni. Igyekszünk a vevőinket meggyőzni, hogy a jó csomagolás segít az eladásban. Azonban belföldön éppen a nehéz gazdasági helyzet miatt elsősorban nem arra gondolnak a vállalatok, hogy a csomagolásra fordított költségeket megemeljék. A hazai piacon vásárlóerő-problémával állunk szemben, ami a belföldi verseny kialakulása után fog megoldódni. Exportpiacon ugyanazt kell produkálnunk, mint amit a nyugati vevők megszoktak. Ezért megy csomagolóanyag-termelésünk zöme közvetett exportra. Olyan magyar kereskedőknek szállítunk, akik termékeiket nyugatra exportálják és felismerték a megfelelő csomagolás szükségességét. Eddig a papíripar évente egymilliárd forint értékben exportált, ezt megháromszorozzuk, de ez nem jelenti, hogy ezt a termelési értéket a belföldi piactól vonjuk el. Kapacitást fogunk bővíteni. • A részvénytársasághoz a dunaújvárosi, a csepeli és a nyíregyházi papírgyár kapcsolódik. Stratégiailag ennyire fontosnak tartották, hogy a keleti részen lévő gyárat is integrálják a részvénytársaságba? — A környező országokba (Csehszlovákia, Románia, Szovjetunió) irányuló export fő bázisa lesz a nyíregyházi gyár, éppen ezért jelentős fejlesztéseket tervezünk ebben az egységben. Az rt. csomagolóanyagokat és elsősorban csomagolási célokat szolgáló papírokat gyárt. A csomagolóanyagok közül a hullámlemezből készült dobozokat, papírzsákokat és papírzacskókat készítünk, utóbbi a nyíregyházi gyár profiljába tartozik. Számunkra kedvező az, ha dollárelszámolásra térünk át a volt szocialista országokkal. 0 Január elsejéig akkor várnak a környező országokkal történő szerződés megkötésével? —Jelenleg igyekszünk árucsere-kapcsolatot kialakítani. Nem vagyunk érdekeltek napjainkban, hogy rubelt, koronát vagy lejt kapjunk a termékeinkért. Ha változik a fizetőeszköz, akkor a fáradságos munka helyett normál kereskedelmi kapcsolatra térhetünk át. • Korábban a magyar papíripar jelentősen kötődött a szovjet importhoz. Az rt. megalakulásával ezt felszámolják? — Erre nem is gondolunk. Eddig a szovjet alapanyagokkal az volt a gondunk, hogy túl egyoldalú volt a függőség. Amikor az utóbbi években a Szovjetunióban környezetvédelmi okokból több cellulózgyárat is leállítottak, és az államközi szerződés ellenére kevesebb alapanyagot kaptunk, kénytelenek voltunk nyugat-európai szállítókat bevonni a gyártásba. Mivel januártól dollárban fizetünk, egyik fontos, de nem egyedüli szállítónak és piaci partnernek tekintjük. Folynak jelenleg is a tárgyalások a szovjet partnerekkel. 0 A papír mint csomagolóeszköz a környezet- védelem és a másodlagos nyersanyag-hasznosítás révén mind előtérbe kerül, hiszen a müanyagzsákok megsemmisítése minden szempontból körülményesebb és környezetszennyezőbb. A technológiai fejlesztéshez éppen emiatt milyen mértékben járulnak hozzá az osztrákok? —A környezetvédelem, energiahasznosítás, másodlagos nyersanyag-hasznosítás területén kezdünk jelentős beruházásokba. Modern technológiát veszünk át a megállapodás értelmében a következő évben partnerünktől, amelyek megfelelnek az előírásoknak. Érdekessége a részvénytársaságnak, hogy a partnerünk közvetlenül is az egyik legnagyobb szállítónkká válik. Ez a kapcsolat kölcsönös, specializáljuk a papírgyártó kapacitást, és mi is szállítunk a partnerünknek. • Korábban a nyíregyháziak terveként említették, hogy a gyártáson kívül a különböző kiegészítő műveleteket mint szolgáltatást veszik igénybe a gyáron belül alakult társaságoktól, illetve külső cégektől, így csökkentve a költségeket és teremtve versenyhelyzetet. Ön követendőnek tartja-e mindezt? — Nem szólunk bele a gyárak belső életébe, a kitűzött célokat a helyi vezetés a saját módszereivel, eszközeivel érheti el. Mint elgondolást, jónak ítélem meg. A magyar ipari vállalatok nagy része arra törekedett, hogy gyáron belül rendelkezzen mindenfajta szolgáltatással, még akkor is, ha azt nem tudja kihasználni. Mindenképpen úgy gondolom, hogy túlzott a szolgáltatásban foglalkoztatott munkaerő, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a részvény- társaság segíteni fogja ilyenfajta társaságok létrejöttét, esetleg tőkével is belép. 0 A részvénytársaságban az igazgatóság és a részvényesek döntik el, hogy egy év múlva milyen eredményt kell produkálni. Ezen kívül a gyárak működésébe nem szóinak bele? — A gyárak önállóan gazdálkodnak, központilag bizonyos lépéseket koordinálunk. Például egységesen lépünk fel alapanyag-vásárlóként a piacon, így próbálunk kedvezőbb árakat elérni, meghatározzuk, hogy milyen profilokban specializálódhatnak egyes egységeink, a pénzügyeket bizonyos mértékig központilag bonyolítjuk le annak érdekében, hogy a magas kamatlábak mellett a legkedvezőbb finanszírozási lehetőségeket találjuk meg. Mindebbe Sárdi Sándoron, az igazgatóság tagján keresztül van beleszólása a nyíregyházi gyárnak, hiszen az igazgatóság dönt ezekben a kérdésekben. Azt, hogy az adott feladat elvégzéséhez mennyi munkaerő, milyen szakképzettségű dolgozó, mennyi irodai munkás szükséges, azt a nyíregyháziak határozzák meg. 0 Augusztusi4-én alakult meg az rt; szeptember 13-án éppen Nyíregyházán jegyezték be. Ilyen rövid idő alatt sikerült átvenni a három gyárat? — Egyelőre jogilag létezik a társaság, bár bevételei és kiadásai is vannak, de közvetlen termelő tevékenységet nem folytat. December 31-íg a Papíripari Vállalathoz tartozik, és január elsejétől kerül a három gyár az rt. irányítása alá. Jövőre 14-15 milliárdos bevételt tervezünk. Az előzetes megállapodás alapján a külföldi partner öt évig nem kívánja kivinni a nyereséget az országból, hanem a fejlesztésre fordítja. A Papíripari Vállalat a nyereségét a szükséges beruházások finanszírozásába fekteti. Minden olyan akció, amely az 1991-es évet érinti; az már a részvénytársaság nevében történik. A Papíripari Vállalt magmarad, 13 gyára közül három kiválik, öt már leányvállalati formában működik, a másik öt január elsejétől lesz leányvállalat. 0 Lehet-e úgy fogalmazni, hogy a nyíregyháziak jobb helyzetben várhatják január elsejétől a folytatást, mint a többiek; hiszen az rt. kedvezőbb forma mint a leányvállalati? —A három részvénytársaságba került gyár integrált tevékenységet folytat. Nyíregyháza az összes felhasznált alapanyagot a másik két gyártól vásárolja, míg a két másik gyár egymás közötti forgalma is jelentős. Mivel a termelésük is kiegészíti egymást, így komplett az egység, összeillik a három gyár. Úgy gondolom, hogy a külföldivel kötött részvénytársasági forma igen sok közvetlen előnnyel jár. Például nem érvényesek bizonyos kötöttségek, amelyekkel sokszor az állami vállalatok is küszködnek, ilyen a bérszabályozás. Itt a bérköltség, ugyanúgy lehet vele gazdálkodni, mint az anyaggal. Nem kell erőszakolt formákat alkalmazni, mint a gmk, hogy több bért lehessen fizetni. A bér korlátja egyetlen dolog, a versenyképesség. Köszönöm a válaszait. Máthé Csaba kibillent világunkban a közérzetünket, hangulatunkat befolyásoló megélhetési gondokon felül bajainkat betetézi, hogy még csak most kezdjük tanulni a demokráciát. A felgyorsult változások közepette záporszerűen ránk zúduló új hatások igen gyakran zavarba ejtenek bennünket, nem tudunk mit kezdeni velük, holott felismerésük és higgadt megítélésük alapvető feltétele volna viszonylagos megnyugvásunknak. > Tisztán emlékszem rá, amikor gyermekkoromban szállingóztak haza a hadifogságból a testileg, lelkileg lerongyolódott falumbéli emberek, akik megjárták a poklok poklát, s nagy szerencséjükre életben maradtak, hogy a fogság hónapjait, éveit végigélvezhessék. Ünnepi esemény volt minden ilyen érkezés a falunkban. Ha híre jött, hogy várható valaki, a szegényes lehetőségek közepette is nagy sütéshez, főzéshez kezdtek az érintett családok. így volt ez K.-éknál is, amikor betoppant a legnagyobb fiú, éveket öregedve, s amikor megcsapta a töltött káposzta illata, azt mondta, egy egész tállal tegyenek eléje. Majdnem megismétlődött a móriczi novella hősének sorsa, a volt hadifogoly, aki végre terített asztalnál ülhetett, csaknem holtra ette magát. Paradox a hasonlat, de folyton ez jár az eszemben mostanság, amikor több évtizednyi ideológiai hadifogság után a demokrácia asztalánál foglalhatunk helyet. Csak körül kell nézni, s máris szemünkbe ötlik, hogy egyesek milyen kiéhezetten szemlélik a terítéket, s rakják meg púposán tányérjaikat, félve attól, nekik nem jut elegendő, hogy mások elveszik előlük az éhséget enyhítő falatokat. Mert akinek szomorú tapasztalati vannak a nincsről, az nem méricskél, nem fegyelmezi magát, egyáltalán nem is gondol arra, hogy mint mindenben, ebben is szükség van a fokozatosságra, a mértéktartásra. Nevén nevezve a jelenséget: vannak, akik túlságosan mohón akarnak élni a demokrácia lehetőségeivel, elfeledve, hogy ez a demokrácia is még most van alakulóban, s hogy az új lehetőségek egyszerre jelentenek jogokat is, kötelezettségeket is, mindenek felett önfegyelmet. Nem számolnak azzal, hogy a demokrácia csak akkor működhet, válhat valóra, ha az a másik embernek is lehetőséget nyújt, aki olykor esetleg keresztezheti a mi szándékainkat, vágyainkat. Ezért aztán nem ritka a tülekedés, a lökdösődés, a hangoskodás, s az sem, hogy X vagy Y mindig a sor elejére akar állni, mert „neki ahhoz joga" van, elvégre demokráciában élünk. Márpedig aki így gondolkodik, nem csupán a szükséges mértéket veszíti el, hanem a maga fontosságtudatában élve éppen másokat foszt meg a demokrácia szeletétől. A,,rámenősek” féktelensége aztán azzal is együtt jár, hogy megfélemlítenek másokat, akik pedig épp olyan hús-vér emberek, mint ők, s esetleg épp úgy ráéhezett ama bizonyos terítékre, mint aki az „egész tálat" a karjai közé rejti. Mert felfedezhetők az alakuló demokrácia félénkjei is, az új háttérbe szorulók; akik a csendesebbek, a szerényebbek közé valók. Ha hosszú időn át kell elszenvedniük a taszítást, akkor a mai félénkekből holnap már szárnyszegettek, lemondok, csalódottak lesznek. Úgyszintén kifejti káros hatását a népesebb rétegben a tak- tikázók módszere is, hiszen ők azt bizonyítják; jöhet bármilyen változás, maguk mindig megtalálják a napfényes oldalt, s ügyesen elrejtik — ha egyáltalán van — szégyenérzetüket. Ám nemcsak ezek a tünetek mutatják: a demokrácia alsó tagozatát járjuk, hanem az is, hogy körülöttünk a világ csak velünk együtt változhat. Egy kicsit ki kell bújnunk saját bőrünkből, meg kell szabadulnunk gondolkodásunk elnyűtt, megkopott „ruháitól"; új fogalmakat kell morzsolni szánkban, de mindenekelőtt új viselkedési normákat szükséges magunkra nézve kötelezőnek elfogadni. Ebben az új helyzetben fel kell értékelődnie a klasszikus polgári erkölcsnek, és inflálódnia kell a zabolátlan önhittségnek, a túlzó önértékelésnek, magunk felnagyított fontosságtudatának. Mert a demokráciának az is sajátja, hogy gondolatainkat, kijelentéseinket, cselekedetünket át kell eresztenünk azon a társadalmi szűrőn, amelyen fennakad az önzés, a magamutogatás, az álság, a képmutatás. Legyünk hát jó tanulók, hogy az ,,ellenőrző füzetünkbe" ne kerüljön elmarasztalás. ^ _________________Angyal Sándor J || Keleti a MsyysrorszáQ
