Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-31 / 255. szám
1990. október 31. Kelet-Magyarország 11 Olvasíiok írják Igazságosabb támogatást A rádió, közölte, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek a nyugdíja kb. tizenhárom- ezer-nyolcszáz forint alatt van, kétezemégyszáz forint egyszeri segélyt kapnak. Ezt ugyanúgy megkapja a tizenkétezer forintos, mint az ötezer forintos, örülni kellene, de bosszankodunk, miért nem kategorizálják az ajándékozók. Miért kap a tizenkétezer forintos is ugyanannyit, mint az ötezres... ? Miért nem úgy van, hogy az ötezer forinttal, az ötezer forintost pe- kétezer forintos meg ötszázat. Az év elején már volt ilyen' bosszantó rendelkezés, amikor a húszezer forintos nyugdíjakat is emelték kétszáz forinttal, az ötezer forintot pedig csak ötszáz forinttal havonta— Tudjuk, hogy a nyugdíjhoz szükséges fizetés megállapításánál sok minden közrejátszott, csak egy rosszindulatú főnök kellett, és éveken keresztül nem emelkedett a munkabér... Nekem és a férjemnek együtt hetven év munkaviszonyunk van és csak tízezer forint összesen a nyugdíjunk, ezért gürcöltünk. Van olyan, aki csak kétszáz forinttal kevesebb szociális nyugdíjat kap, mint én, mellé egy évben négyszer rendkívüli segélyt, pedig sehol sem dolgozott. Ezt a sok igazságtalanságot nem lehet megemészteni, higgyék el... Név és a cím a Szerkesztőségben (A szerk. megj.: Nem kívánjuk újraindítani a nyugdíjak összegéről szóló vitát, mert olyan megoldás, ami mindenkinek megnyugtató volna — egyelőre sajnos nem létezik.) Leszoknék a dohányzásról Harminc éve cigarettázom. Most az orvosom megmondta, vagy a cigaretta, vagy az egészségem között választhatok. A feleségem, a lányaim is nógatnak : apu dobd el a cigit. Bírtam én két hétig, aztán újra rágyújtottam. Hallottam, már van Magyarországon is nikotinos rágógumi, amivel sokkal könnyebb a leszokás. Hetek, sőt hónapok óta keresem, de egyetlen gyógyszertárban sincs. Miért nem gondolnak a leszokni kívánókra? A Tabex-gyógyszer sajnos nekem nem használ. Rajtam kívül biztos sokan örülnének a nikotinos rágóguminak, ha lehetne kapni valahol . . . Kovács János Nyíregyháza, Jósavárosi lakótelep Higiénia, jaj! Kezdetben még voltak fogóvillák, amivel az ember kivehette a tartóból a kiflit, zsemlét. Aztán ezek sok helyről eltűntek. A (volt Leninién) ABC-ben, Nyíregyházán, kiteszik a zsemléket, kifliket egy műanyag kosárba, ki-ki válogasson a maga kedvére péksüteményt. Az ötlet nagyon jó, csakhogy a kosarak mellé fogóvillát is illene tenni és felszólítani a használatukra a vásárlókat. Nemrég tanúja voltam, hogy egy szutykos kezű öregasz- szony összefogdosta az ösz- szes kiflit, aztán kiválasztott hármat magának. Vajon hányán tesznek így, amikor az eladó nem figyel oda? A gyanútlan ember meg megeszi a bacilusokkal teli péksüteményeket, még rágondolni is rossz. Pók Andrea Nyíregyháza, Kossuth u. KM-posta • KM-posta Szerkesztői üzenetek Ki fizeti a vadkárt? A nyulalc nem kötelezhetők kártérítésre Sok nehézség sújtotta a mezőgazdaságot ebben az évben. Ügy a közös, mint a háztáji megszenvedte az áremeléseket, az aszályt. Nem véletlenül báborognak a termelőszövetkezeti tagok — akiknek ez az illetményföld jelenti hosszú ideje az egyetlen jövedelemkiegészítést —, ha valamilyen okból nem jó a termés. Farkas Istvánná kéki olvasónk hasonlóan több társához, sárgarépát ültetett az ezeröles háztáji földjébe. „Rokkantnyugdíjas vagyok, szinte fél kézzel kapáltam és gyomláltam a területet.” — írta levelében. De kifizette a szántást, a tárcsázást, a gyomirtást, a permetezést is, ami jelentős pénzösszegbe került. A bajt ősszel vette észre, az amúgy is ritkán kikelt répára „rákapott” a ha a fácán, a vadnyúl, vagy az őz véletlenül kárt okozott a szántóföldi termésben. Hozzánk tartozó terület 30 ezer hektár. Eddig még senki sem jelentkezett ha sonló problémával. Talán azért sem, mert a körzetünk a jelenleginél négyszer több apróvad eltartására is képes. Erkölcsi kötelesség tál oldja meg, ezt részben, vagy teljesen megtérítheti a vadásztársulat. Nincs megoldás Plavecz János megerősíti a hallottakat. Véleménye szerint manapság kevés a nyu- lak száma, és szinte lehetetlen, hogy ezer öl sárgarépát „ be tudnának takarítani”. Ö is az egyezséget javasolja, de ha nem születik megegyezés.- a károsult polgári peres úton szerezhet érvényt jogainak. Az ügynek sajnos nincs megoldása. — bármennyire is sajnáljuk olvasónkat — legfeljebb tanulságait érdé mes megszívlelni. (dank ói Egy hűséges olvasónknak, Nyíregyháza: Ha a rokkant- nyugdíjas keresete (egymást követő négy hónapon keresztül) meghaladja az eredeti munkakörében elérhető keresetének a nyolcvan százalékát, a nyugdíj folyósítását valóban szüneteltetni kell. Tanácsoljuk, mindenképpen vigyázzon arra, hogy munkaszerződéssel dolgozzék, bejelentsék a társadalombiztosításnál. Adókedvezményként megilleti az alkalmazotti adó, és a rokkantnyugdíjasoknak adott havi ezer forint csökkentés. így önnek 132 000 forint feletti évi jövedelem után kell adóznia. Bodnár Sándorné, Penyige: Előző közlésünkkel ellentétben a Költségvetési Elszámoló Hivatal ad választ a kérdéseire, addig türelmét kérjük. „Petőfi utcai nyugdíjasok", Nyíregyháza: Sajnos, név és cím nélküli panaszára még általánosságban sem tudunk információt adni. Megértjük, hogy sokallja a havi tizenhat forintot a kábeltévéért, mert ön nem kíváncsi rá, és ezért a pénzért vehetne egy kiló kenyeret. Mindezt a lakóközösséggel időben kellett volna tudatnia, ha aláírta a papírt, utólag már nincs mód a változtatásra. Tóth Zoltán, Kísvárda: A családi pótlék megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha az előzőleg folyósító szerv kiadja a családi pótlék folytatólagos igazolványt. Kusnyír Gézáné, Nyíregyháza: A levelében leírtak alapján jogosult munkanélküli-segélyre. Szíveskedjen felkeresni a Nyíregyháza, Benczúr tér 18. szám alatti Munkaerő-szolgálati és Szervező Irodát. Ezt mondja az illetékes Kábelszerelés — vitával Mátészalkáról, a Lakatos Lajos utcából negyvennégy család nevében levél érkezett, amely szerint a helyi TITÁSZ-kirendeltség dolgozói önkényesen leszerelték az áramszolgáltató oszlopokról a nyíregyházi ELKISZ Kisszövetkezet által felszerelt kábeltévé-vezetéket. Ezzel nemcsak bosszúságot, hanem nagy kárt is okoztak. vadnyúl. Egyezség nélkül Ismerősei ellátták jó tanácsokkal: Fogja meg, ha tudja, vagy riassza el az állatokat! ő megpróbálta megvédeni a termést, de nem sikerült. Végül javasolták forduljon a vadgazdához, a keme- csei Vadászati Kft.-hez. • A vezető tájékoztatta, milyen lehetőségei vannak a vadkár elhárításának. S kifejtette azt is — ilyenkor utólag — már nehéz megállapítani mi okozta a „foghíjakat”. Olvasónk sajnos a beszélgetés során rosszul lett, és eltávozott a férjével. így nem született semmiféle egyezség. — Vadkárnak minősül a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint: a szarvasnak, a dámnak, vaddisznónak, a muflonnak a mező- gazdaságban és a mezei nyúlnak, a bekerített ültetvényeken okozott kártétele — tudtuk meg Szabó Lászlótól, a kft. ügyvezetőjétől. Tehát nem számít vadkárnak, Ezek szerint, esetünkben nincs vadkár. Mégis úgy érzik a „vadászatra jogosultak”, erkölcsi kötelességük segíteni. Mindenek előtt a háztáji használójának kell időben szólni,' mert az okok közt szerepelhet a mezőgazdasági műveletek rossz elvégzése, nem megfelelő vetőmag, vagy az elszaporodó rágcsáló, esetleg juhok „pusztítása”. Mindezt utólag nehéz megállapítani. — Tudjuk Kéken rendszeresen termelnek sárgarépát, ezért felhívtam a figyelmét, hogy mi a teendő az elkövetkező időszakban, ha ilyen problémával találkozik. — folytatta Szabó László. — Először a tulajdonosnak kell megtenni mindent, hogy a további kárt megakadályozza. Második feladat azonnal jelentse a „vadászatra jogosultnak” a veszélyt. Együtt gondoskodnak az állatok riasztásáról, vagy ha szükséges engedély alapján a kilövéséről. A megelőzés közben a tulajdonosnak költségei merülnek fel, például ha a riasztást egy körbehúzott drótMi történt a Lakatos Lajos utcában? Holik Zoltán, a TITÁSZ mátészalkai üzem- igazgatóságának üzemviteli osztályvezetője elmondta, hogy júniusban a nyíregyházi ELKISZ szakemberei az iránt érdeklődtek tőlük, hogy milyen feltételekkel engedélyeznék a kábeltelevíziós vezetékrendszer felszerelését a kisfeszültségű szabadvezetékes hálózatra, illetve oszlopokra. Az üzemigazgatóság elvben hozzájárult a kábelvezetéshez, ha betartják az idevonatkozó szabványok előírásait: megfelelő terveket kell készíteni, ezek alapján megköthető a létesítési megállapodás. ha az oszlopok használatáért az előírt igénybevételi díjat is megfizetik. A kisszövetkezet szakembereinek a figyelmét arra is felhívták, hogy a kábelszerelés, oszlopra erősítés idejére feszültségmentesítésre van szükség, és az érintésvédelmi előírásoknak megfelelően a kábeltartó sodronyokat az érintésvédelmi rendszerbe is be kell kötni. A munkálatok elvégzése után pedig átadásátvételi eljárást kell lefolytatni az összes érdekelt szerv és a TITÁSZ részvételével, majd csak ezután lehet a berendezést véglegesen üzembe helyezni. Mindezek ellenére — és ezt a városból több helyről jelentették — szabálytalanul szerelt kábeltelevíziós vezetéket találtak a Lakatos Lajos utcai szekunderhálózaton. A kirendeltségvezető a helyszínre érkezve utasítást adott, hogy balesetvédelmi okokból szereljék le az engedély nélkül, szabálytalanul, balesetveszélyesen az oszlopokra erősített kábeltelevíziós vezetékeket. Az ELKISZ Kisszövetkezet ugyanis — a TITÁSZ szakembereinek véleménye szerint — az alapvető érintésvédelmi előírásokat sem tartotta be a szerelésnél, a tartóvezeték sodronyai nem voltak bekötve az érintésvédelmi rendszerbe, a tartóoszlopokra erősített kábelek, út- és földfeletti magassága mintegy négy méter, vagyis a szükségesnél és előírtnál kevesebb volt. Bármely magasan megrakott tehergépjármű, vagy munkagép a kábelekbe akadva még a tartóoszlopot is megdönt- hette volna ... A kábeleket így leszerelték, és az udvaron helyezték el. De — a Lakatos Lajos utcai levélíró közlésével ellentétben — nem vandálul letépve, megrongált állapotban tették az udvarra, ugyanis ugyanezeket a vezetékeket a most már jóváhagyott terv alapján, a szabályszerű eljárások lefolytatása után az eredeti szerelvényekre szerelték visz- sza, még a kapcsolódobozok is ugyanazok. A mátészalkai TITÁSZ dolgozói sajnálják, hogy emiatt kellemetlensége volt az utca lakóinak, de nem tehettek mást. A szabálytalan szerelés miatt élet- és vagyonbiztonságot fenyegető^ közvetlen balesetveszély ke-* letkezett, ennek elhárítása azonnali beavatkozást igényelt. Mivel előfordulhatnak még további hibák, úgy tudják, hogy a kábeltelevízió üzemeltetését senki sem vállalja. Mindezek után megkérdeztük az ELKISZ Kisszövetkezet elnökét, Bartók Károlyt. Ö arról tájékoztatta lapunkat, hogy Mátészalkán csak a József Attila, és a Lakatos Lajos utca kábeltévévezetékét szerelték. A TITÁSZ által megkívánt összes engedély birtokában, létesítési tervvel, megkötött megállapodással kezdtek hozzá a munkálatokhoz, a számla megérkezése után pedig természetesen befizették az előírt igénybevételi díjat is. Így igen meglepődtek, amikor megtudták, hogy a TITÁSZ helyi üzemigazgatóságának dolgozói leszerelték a kábeltelevízió-hálózat vezetékét Mátészalka sok utcájában, így a Lakatos Lajos utcában is. Véleményük szerint nem lehetett szó élet- vagy balesetveszélyről, hiszen az áram- szolgáltató képviselőivel együtt megmérték, hogy mennyi a ká^el magassága az úttest felett. Ez pedig nemcsak elérte, de meg is haladta a szabványban előírt ötméteres magasságot. Az ELKISZ dolgozói a leszerelés után két napra visszaszerelték ugyanarra a helyre a kábeleket, hogy a lakók hét végén nézhessék a televíziót. A TITÁSZ' szakemberei akkor is jelen voltak. Ügy gondolják, a történtek tanulsága, hogy a problémák elintézésére a legalkalmasabb mód, ha a TITÁSZ legelőször is jelzi az esetleges kifogásokat, mert a hirtelen-váratlan, oktalan kábelleszerelésnek elsősorban a lakók látták kárát. tanácsok Tudnivalók a nyugdíjjárulékról Balázs Mátyás nyíregyháS zi levélírónk tavaly december utolsó napján ment nyugdíjba az egyik termelőszövetkezetből. Aztán csökkentett munkaidőben tovább dolgozott. Most februárban — a januári fizetéssel együtt — prémiumot kapott, aminek nagyon megörült. Csak az bosszantotta, hogy a prémiumból levontak tíz százalék nyugdíjjárulékot. „Én nyugdíjas vagyok, miért kell a pénzemből még nyugdíjjárulékot is levonni?” — ezzel a szavakkal fordult szerkesztőségünkhöz magyarázatért. Azt sem érti, hogy ha mégis jogos a nyugdíjjárulék levonása, akkor bér után miért öt százalékot, prémium után viszont tíz százalékot vesznek le? A nyugdíjjárulékot a nyugdíj folyósítása mellett tovább foglalkoztatott nyugdíjas dolgozónak is meg kell fizetni. A nyugdíj járulékot a dolgozók a társadalombiztosítás ösz- szes kiadásainak — köztük a gyógyszertámogatás s az egészségügyi ellátások — fedezetére fizetik, vagyis nem csupán kizárólag a nyugdíjra. Az aktív dolgozótól eltérően azonban a nyugdíjasok a tíz százalék helyett csak ötszázalékos nyugdíjjárulék megfizetésére kötelezettek. A jogszabály szerint: „a saját jogon nyugdíjas, a baleseti rokkantsági nyugdíjas biztosított 5u/,t-os mértékű nyugdíjjárulékot köteles fizetni”. Ebből következik az is, hogy azután a bérjellegű juttatás (munkabér, jutalom, prémium, eredménytől függő részesedés stb.) után kell öt százalék járulékot levonni, amit a nyugdíjas az elvégzett munka jogán szerzett meg. Olvasónk ez évi, januári bére annak a munkának az ellenértéke volt, amit nyugdíjasként végzett, tehát a termelőszövetkezet helyesen, csak öt százalék nyugdíjjárulékot vont le belőle. Viszont a kifizetőnek igaza van a prémium utáni tízszázalékos nyugdíjjárulék levonását illetően, ha ezt az összeget még az 1989. évi — azaz még nem nyugdíjasként, hanem aktív dolgozóként végzett — tevékenységére tekintettel fizettek ki neki. Ebben az esetben ugyanis nem a kifizetés időpontjában fennálló nyugdíjas állapot a döntő, hanem az, hogy milyen minőségben dolgoztak meg érte. Ennek egyébként a nyugdíjas táppénzre való jogosultságánál is jelentősége van: Megbetegedéskor a nyugdíjas is jogosult — keresetveszteség esetén — táppénzre. A táppénz összegének a megállapításánál csak a nyugdíjazást követően kapott munkabért lehet figyelembe venni. Levélírónk tehát megnyugodhat, ha „leesik a lábáról”, nem marad ellátás nélkül. Egyedülálló lévén, segítséget is megfizethet belőle, de ezzel a problémával reméljük, nem kell megküzdenie. Munkanélküli-segélyen van K. V. tsz-teg. A háztáji juttatást ebben az évben gyümölcsösben mérték ki neki, csakhogy olyan helyen, ahol levélírónk értesülése szerint nagyon gyengén termő fák is vannak. Kérte, hogy adjanak neki még fákat, de ezt elutasították, holott másnak adtak. A betakarításnál olvasónknak közel százötven ládával volt kevesebb almája, mint a szomszédainak, viszont a permetezésre épp annyit vontak le tőle, mint tőlük. Kitől követelheti a kárt? — tudakolja olvasónk. A termelőszövetkezet alapszabálya rendelkezik a közös földekből kijelölendő háztáji föld mértékéről, és annak alsó határáról. A felső hatóit művelési ágként eltérő mértékben is megállapíthatja. A terület nagyságával, minőségével kapcsolatos problémákat elsődlegesen a háztáji bizottsággal kell tisztázni még a kijelölésnél. Azt követően ugyanis már nehezebb a kialakult körülményeken változtatni, illetve egyéb befolyásoló tényezőket vizsgálni. Vita esetén végső esetben a döntőbizottsághoz lehet fordulni jogorvoslatért. Dr. Nyitrai Zoltán-Színes tv -video —HIFI—autórádió —hűti—automata mosógép javítás. Tel.: 11-118 Nyíregyháza, Rákóczi u. 3. (3625) ■ qSSÁQ SZQ. yr fl-NVIIlör £ ÍOeika 51 a «1 mrr li S <5 l •»KWVI* J&