Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-27 / 252. szám
1990. október 27. Másképpen lesz végre? NE SZÓLJ... T essenek már kijönni és egy cikket írni, mert ami a mi falunkban történik, az már szégyen, ország-világ színe elé kellene tárni! — mennyi levél, telefon, személyes bejelentés érkezett szerkesztőségünkbe ezzel a kezdő mondattal a szabad választásokra készülés időszakában. Valóban, sok helyen sérült a közélet tisztasága, a vok- sok megszerzéséért folytatott küzdelemben övön aluli ütések is születtek. Változatos volt az új szelek fuvallatával felszínre került politikai csoportosulások eszköztára, ám egyik-másik településen a harcot inkább lehetett kíméletlennek és ízléstelennek minősíteni. Két helyen kellett aláírni a fizetéskor az egyik faluban: a fizetési lapon és egy párttagsági belépőn. Nyugdíjas néniket félemlítettek meg a másik községben, ha nem adják át a kopogtatócédulát, nem fognak nyugdíjat kapni. Jött a hír: az orvosi rendelőben akkor írják fel a drága gyógyszert receptre, ha a betegek átadják a polgármesterjelölt orvosnak az ajánlócédulát. Másutt a táppénzre vételnek volt ez a feltétele. Megint másutt volt tanácselnökök a választás előtti utolsó napokban kézbesítették a szociális segélyeket, meghagyva, kinek köszönhetik a címzettek a pénzt. És így tovább, párt párt ellen, sajnos, még egyházi személyek is beszálltak a politikai ringbe. Kaptuk a jelzéseket, és „vettük” volna mindet, ha lett volna hozzá partnerünk. Ám amikor informátoraink tudomására hoztuk, hogy közlésük csak a nevük közreadásával hiteles, meghátráltak. Még csak az hiányzik, Isten őrizzen. Annak viszont nagyon örülünk, hogy talán ezen a téren is fordul a világ, immár vannak, akik így fogalmaztak: véget kell vetni a „Ne szólj szám, nem fáj fejem” — féle magatartásnak. Igenis szólni kell, ki kell állni a nyilvánosság elé a helyi közélet tisztaságát sértő ügyekkel, fel kell tárni a visszaéléseket, a mesterkedéseket. Igen törékeny, bátortalan még ez a mi demokráciánk, hiszen a kisemberek nem hiszik el, hogy kifoghatnak az úri huncutságon, még túl általános, elterjedt az a nézet, amely szerint úgyis mindig annak van igaza, aki a magasabb székben ül. Messze vagyunk még, de érzékelhetően úton vagyunk már egy olyan társadalmi berendezkedéshez, amit demokráciának neveznek, ahol a kisember az elsődleges. Hogy ne merjenek a nép ellen tenni, a nyilvánosság az egyik legnagyobb fegyver. Mert ha bármi kitudódhat és világgá kiáltható, akkor nem kell félni a megszólalástól. Ezt a demokráciát kell megtanulnunk. Amelyben az is kiderül, miért volt a küzdelem: a hatalomért, vagy a nép szolgálatáért. CSODA KELL... T eller Ede Amerikában élő világhírű magyar származású atomfizikus az amerikai körúton lévő Antall József miniszterelnökünkkel találkozva azt hozta a világ tudomására az európai politikai változásokkal kapcsolatban, hogy hisz a csodákban. Egyben figyelmeztetett: a csodákért tenni kell — és mindjárt adott is két praktikus ötletet, mivel rukkolhatna elő hazánk a világ előtt. A hírt olvasva megállapítottam: így is lehet. Tárgyilagosan, a jó ügynek szurkolva, szakértelemmel. És persze lehet másképp is, eleve rosszindulattal, pánikkeltéssel, a vonalon kívülről a pályára bekiabálva. Hangulatkeltő „szónoklatokat” is lehetett hallani a nyíregyházi utcán a miniszterelnök néhány héttel ezelőtti látogatásakor. Ilyeneket: ezek se különbek azoknál; Antall József amerikai week-endre költi az ország pénzét; ígérgetnek össze-vissza, de csak az árakat tudják emelni. Itt volt az áremelési pánik a helyhatósági választások első fordulója előtt, újabban pedig a kiszivárogtatott hírek a benzin árának emelésével sokkolják az idegeket. Valakiknek érdekük tipikus hisztérikus politikai közeget teremteni, amelyben a nyilak céltáblája természetsen megint a kormány. Elképesztően rosszul kormányoz — nyilatkozza az ifjúság vezére, de legalábbis olyan magabiztosan, mintha ő magának elévülhetetlen érdemei, bölcs tapasztalatai volnának a kormányzás gyakorlati ügyeiben. Újból és újból számon kéri a liberális ellenzék a 100 napot, mintha ép ésszel valóban elképzelhető volna, hogy száz nap alatt bárki megállíthatja az ország süllyedő hajóját. És itt vannak az akciók, a félinformációk, az elhallások, az álhírek nyomán kitörő pánik hatására. A legújabbak egyikét a Szabisz újfehértói szervezete kezdeményezte azzal a céllal, hogy az óvodák fenntartása érdekében aláírásokat gyűjtsenek. Már több száz aláírást gyűjtöttek, és most arra hívják fel a megye többi ifjúsági szervezetét, hogy a cél érdekében csatlakozzanak, gyűjtsenek ők is. Valaki valahol valakitől megint hallott valamit, amiről utóbb kiderül, hogy nem is úgy volt, nem úgy gondolták — addig is lehet a kormányt szidni. Kedvenc lapomban olvasom: a nyugodt erő nyugtalankodhat — miközben a kormány tagjai körberöpködik a földet — mert a választópolgárok nagy arányban a régi embereknek szavaztak bizalmat az önkormányzati képviselőtestületek tisztségeibe. És nem a nyugodt erő embereire. Teliér Edével, vagy Adyval, várjuk a csodákat. Nem száz nap, nem egy-két év, hanem a csoda kell ide, hogy kikászálódjunk a veremből. Ezért örülünk minden SZDSZ-es, FIDESZ-es polgármesternek. Ők majd bizonyára megmutatják, hogy másképpen lesz végre. Baraksó Erzsébet J II KalafA Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE A helyzet GAÁL BÉLA FOTÓI A NYÍREGYHÁZI BÖRTÖNBEN Kitörölhetetlenül beégette magát az emlékezetembe az a csaknem negyven évvel ezelőtti őszi délelőtt, amikor édesapámért idegen arcú emberek jöttek és elvitték. Éppen négyéves voltam. Ahogy távolodott, úgy szorította az én gyermeki torkomat is össze a félelem és a kétségbeesés. Aztán eltűnt az apró pontocska is. így lépett ki az életemből az édesapám, s a helye — néhány éve végérvényesen — azóta üres. Tiltott sertésvágásért hat és fél évre ítélték. Csak hónapokkal később, az ormosbányai börtönben láttam viszont. Bányász lett, sztahanovista vájár. A család pedig megindult a széthullás útján. Mindez azért tolul fel most, mert Gaál Béla fotóit nézegetem, amelyekből kiállítás nyílt a nyíregyházi börtönben. Mivégre vannak itt, és kik azok, akik kör- be-körbe sétálnak a börtön udvarán? A fegyőr tekintete kutat vagy szánakozik? A fényképezőgép lencséje mindenesetre tárgyilagosan fogalmaz: nem utasítja el az ábrázolt világot, de nem is kavarja fel az együttérzés felszínes hullámait. A megbilincselt fiatalember két tenyerébe szorítja a fejét: testbeszéd ez is. Szögesdrótháló metszéspontjában két ember. Kirekesztő homály. A szabad ember mindig hajlamos arra, hogy körülbástyázza ezt a szabadságot. A félelem rácsot teremt, amelyek bennünk is kívülünk is megvannak. Gaál Béla fotói nem mutatnak fel sohasem látott helyzeteket, csak azt rögzítik, amit mindnyájan tudunk valamennyire: az elzártság, a bezártság a börtönben mindenre rátelepszik, nemcsak az arcokon van jelen, hanem a tárgyakon is. Igen, persze. Nem véletlenül vannak itt a rabok. Bűnösök, vétkesek. Ha tettük erkölcsi súlyát átérzik, nem menekülhetnek a bűnhődés elől sem. De olykor nemcsak a sorsuknak, hanem önmaguknak is foglyai. (n.i.a.) A magányos zeneszerző társa Az ismeretlen építész A települések arculatát, karakterét leglátványosabb módon az utcák és terek elrendezése, a központ térfalai és a jellegzetes épületek határozzák meg. A városok leírását tartalmazó útikönyvek illusztrációit ezek fotói díszítik. Településüket szerető patrióták ismerik házaik történetét, születésük idejét, körülményeit, alkotóikat, nevezetesebb lakóit. Természetes ez, mert a házak a falvak és városok legállandóbb elemei, bár sokszor gazdát és funkciót cserélnek, de az épületek megjelenése, belső terei generációk emlékezetében maradandók. A középületek legtöbbje hasznosságán túl eszmei tartalmat is hordoz , a benne folyó tevékenységet az építészet eszközeivel is kifejezi. Kifejezhet hatalmat, gazdagságot, erőt, maga- kelletést, vallási szimbólumokat stb-t, az építtető igénye szerint. Ezeket a karakteres jegyeket a sok egyéb kötelező funkcionális igényen túl az építész helyezi el az épületekben. Ezért nem mindegy, hogy ki tervezi a házat, nem mindegy, milyen eszköztárral rendelkezik az alkotó. A humán műveltség tiszteletben tartja a szerzőt. A hangversenylátogató a zeneszerzőt, — karmestert, a zenekart, — esetleg a szólót játszó zenészek neveit is ismeri. A filmeket, színházi produkciókat a rendező és a színészek nevei fémjelzik. Festmény, szobor elképzelhetetlen a szerző nevének jegyzése, jelzése nélkül. Nem így állunk ma az építészettel. Az építétészetet az ókorban a művészetek szülőanyjának tartották. Mára a tömeggyártás iparrá változtatta az építést, iparossá az építészt. De nem minden ház szériatermék, — a napjainkban megújuló építészet alkotásai, és minden kor középületei egyediek. Az építész ma is a magányos zeneszerző társa, aki a ház komfortos működéséhez mérnököket hív segítségül, és egy kivitelező — karmester valósítja meg a gondolatait a szakmák zenekarával. Amiért azonban egy ház tetszik, vagy nem hasonlít a másikhoz, vagy nem használva is állásfoglalásra késztet — az az építész szelleme benne. Ezért kell, hogy ismerjük épületeink építészeit, mert a ma földből kinövő házak a holnap lehetséges műemlékei. A mai tudósítások, melyek egy-egy új épület felépülését adják hírül, jó esetben a kivitelező vállalat nevét tudatják velünk —, és hogy ki nyomta meg a fényképezőgép gombját az épületfotóhoz. Ma, amikor mindenki nyilvánosságot követel, mert a személytelen döntések kora lejárt, — nagyobb publicitást kémek a szellemi alkotók — így az építészek is. Egy regényt a szerzőjével azonosítunk. Soha nem a nyomdát, vagy a lektort találjuk az első lapokon. Ha kétsoros verset közöl az újság, láthatjuk, ki írta. A sokszor 100 milliós házak alkotóját — amelyeken esetleg hónapokig dolgozott a tervező — nem a helytörténeti kutatások nyomán kellene megismernünk évtizedek múlva. Helyezzünk el táblát intim kapualjakban az építész nevével, ha új műalkotás születik. — Lehessünk településünk jó ismerői. Kulcsár Attila Ragozott történelem Múlt idő: Én bereczeztem te gáspároztál ő lázározott mi kádároztunk ti aczéloztatok ők pozsgayztak Jelen idő: Én antallozok te fürözöl, ő jeszenszkyzik mi orbánozunk ti csurkáztok ők torgyánoznak Jövő idő: Én el fogok szegényedni te éhezni fogsz ő nyomorogni fog mi kórusban fogjuk szidni a politikusokat ti ételmaradékot fogtok keresni a kukákban ők (a kibicek) röhögni fognak rajtunk az Európa- Ház ablakaiból — kgym — 7
