Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-25 / 250. szám
1990. október 25. Kelet-Magyarország 3 Tunyogmatolcson a helyzet változatlan Makacs Macowe JEGYZET Kisistenek alkonya A bécsi Lízing-Bankhoz utazik október 25-én a csőd szélén álló fehérgyarmati Zalka Máté Tsz vezérkara. Ha minden igaz, adásvételi szerződéskötésről tárgyalnak majd az osztrák pénzintézettel. A termelőszövetkezetre eddig annyi bajt hozó nyugatnémet—magyar vegyes tulajdonú konzervüzemük, a Macowe magyar tulajdonrészének eladásáról lesz szó. — Százmillió forint az ára, egy fillérrel sem kevesebb. — jelentette ki Klapka György téeszelnök. aki a szerencsétlen partnerválasztás miatt elvetélt vállalkozás szülőatyja, és időközben lemondott egyik igazgatója is volt. Lefoglalták az üzemet Amennyiben ez az üzlet sikerül, még további pénzt is remél az elnök. Az elmúlt évi elemi kár összegének — 48 millió forintnak — a 75 százalékára számítanak, amit minden termelőszövetkezet megkapott, csak a „zuhanó- repülésben” lévők nem. Az elnök számításai szerint, ha mindkét Jelentős tétel befolyna, megoldódnának a Zalka Máté Téesz gondjai. Isten malmai lassan őrölnek. derült ki a fehérgyarmati vezető helyzetelemzéséből. A tavaly novemberben a fővárosi cégbíróságnál beperelt német „üzlettárs” — aki mintegy 70—80 millióval tartozott a Zalka téesznek — nagyobb pártfogást élvezett a magyar bíróság előtt, mint a magyar felperes — állítja Klapka György. Az ügy még mai napig sincs lezárva. Miként látja ezt a dolgot a másik fél? Erről Tóth Bálával, az eltávolított korábbi ügyvezető. Balogh Béla német utódjának helyettesétől sikerült megtudni néhány dolgot. — Mivel a vegyes tulajdonú kft. alapítói között húzódó, és a végefelé elmérgesedett huzavona miatt a Macowe nem fizette a lízingdíjat, az egész ügyletet lebonyolító osztrák bank. a TV. AG. Bécs azonnal esedékessé tette a teljes összeget, és lefoglalta az üzemet. Egyúttal megbízta a konzervüzem német résztulajdonosát, hogy folytassák tovább a termelést a gyárban. Megkezdődött a sárgarépának és káposztának a téli betárolása a ZÖLDÉRT raktáraiban Nyíregyházán. Innen látják el megyénk boltjait ezekből a termékekből. Képünkön a zöldségek kúpozását látják. (Harasztosi Pál felvétele) A z asszony még ki sem fújja magát, még le se huppan a fotelba máris mondja: — Tíz éve dolgozom ezen a munkahelyen. Annyi főnök vett körül bennünket, hogy majdnem többen voltak, mint mi egyszerű dolgozók. Tíz éven át uralkodtak rajtunk, mert senki se merte kinyitni a száját. Ha valaki mégis megpróbálkozott, néhány nap után azt tanácsolták neki: jobb, ha másik munkahelyet keres. Most aztán fordulat történt. Parázs vita keletkezett, amelyben egy „kis főnök” és a dolgozók csaptak össze. S aki eddig félt az sem tartotta a száját. Mondja meg, hogyan lehetséges ez, amikor mindnyájunkat fenyeget a munkanélküliség? Miért nem félünk attól, hogy elküldenek bennünket? Jó kérdés, de a választ minden bizonnyal jobban tudja, mint én. Beszélgetni kezdtünk. Bár őszintén megvallva ritkán jutottam szóhoz. Az asszony a megkönnyebbülés szellemi energiáit mozgósította. Mondóká- jából kiderült, hogy a munkatársaival együtt ő is azt érzi: van valami, ami több még a biztos munkahelynél is. Ez pedig nem más, mint az önbecsülés, a munkán alapuló méltóságérzet. Valahogy mostanában tudatosult bennük, hogy a munkáltatójuk nem a munkaadójuk. A részleg nem a sajátja, ahol mindnyájan dolgoznak. A főnök is ugyanolyan ember, mint ők. Nem a maga ura, hanem beosztott. Nincs joga tehát basáskodni, eljátszani a mindenható istent, úgy osztani a jutalmat, ahogy neki tetszik. Rájöttek, hogy nem feltétlenül szükséges a kölcsönös szeretet. Szimpatiku- sabb a korrekt partneri viszony. Ez a felismerés egyúttal azt is jelentette, hogy rájöttek: a beszélő, az igazságáért kiálló sem küldhető el, mint az korábban történt. Csak akkor azt hitték (valahogy így is volt), minden megtehető, mert hiába is megy bárhová a dolgozó, úgy sem adnak neki igazat. Ezért aztán nem is ment. Csak elment. T udja micsoda élmény ez nekem? — fordul felém az asszony. Azóta sokkal könnyebben viselem a munkahelyi konfliktusokat. Érzem, hogy nem vagyok gyenge. Nem vagyok egyedül. Hirtelen többen lettünk, mint bármikor. Azt hiszem ezért nem félek a munkanélküliségtől sem. Nagy István Attila Tízezer munkanélküli megyénkben ] Egy emberre fél állás Halogatjuk a döntésekot — Húsvét harmadik napjától itt, Tunyogmatolcson minden áldott nap két műszakban végezzük az uborka és most a pritaminpaprika- komzervek gyártását — mondja a magyar üzemvezető-helyettes. A százharminc helybéli embernek mégiscsak munkát adó gyár vezetésével Jörg Meining német élelmiszer-technikust bízta meg Polster úr, a Macowe német ügyvezető-igazgatója. ök egyébként — bár kisebbségi tulajdonosok — saját maguk finanszírozzák fél éve az üzem teljes ügymenetét, kezdve azzal, hogy megoldották a téesztől elkülönült áram- és vízellátást — fejezi be mondandóját Tóth Béla. Van a téesznek egy másik cégbírósági ügye. ami a szanálással kapcsolatos, ám abban sincs február óta semmilyen előrelépés. Az elnök szerint mindenki vár, s halogatja a döntést egészen addig, amíg biztos támpontjai nem lesznek. Amíg el nem fogadja a parlament a privatizációs törvényeket. míg nem lesz új földtörvény. Ez utóbbira azonban még sokat kell várni, amint a legutóbbi napok politikai és jogi csatározásai is előre vetítik. Tengö-lengő emberek — Jobb lenne már az egész földkérdésen túl lenni — kesereg Klapka György. — Szép lassan megérlelődött bennem is. hogy valóban csak a magántulajdonon alapuló gazdálkodás az. ami a jövő útja. Az már tényleg nem tartható tovább, hogy mint itt is, senkit nem érdekel semmi, az emberek nagyobb része csak teng-leng, unatkozik, vagy a saját pecsenyéjét igyekszik sütögetni. Eközben pedig néhányan lógó nyelvvel hajtanak, próbálnak valamit a jövőnek itt a közösben is teremteni. Most már úgy látom, itt az is bolond, aki ilyenre adja a fejét. Míg az iién költözhetnek Űjabb hatvanhat lakás épül a nyíregyházi Ságvári kertvárosban, a SZÁÉV kivételezésében. A velox-technoló- giával készülő négy tömbből hármat még ebben az évben át kívánnak adni a lakóknak. (B. A. felv.) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének valamiben ismét sikerült a kétes elsőséget kivívni. Ugyanis a szeptemberi statisztikák szerint a legtöbb munkanélkülit a megyében jegyzik: tízezer a számuk. De közel ötezren vannak azok, akik nem is keresik a munkaközvetítő irodákat, hanem saját maguk próbálják rendezni sorsukat. A megoldást persze az jelentené, ha lenne munka. De nyilván nem mondunk azzal se újat, hogy az viszont nincs — legalábbis kevés. A foglalkoztatási központban a cégek háromezer megüresedett munkahelyet jelentettek be. Csakhogy a legtöbb esetben nem olyan szakembereket keresnek, mint amilyen a kínálat. A munkanélküliek 54 százaléka ugyanis csak nyolc általánost végzett, vagy még azt se. Huszonöt százalék körüli a szakmunkások aránya. Felsőfokú diplomával pedig vagy kétszázan rendelkeznek. A kereslet-kínálat aránytalanságának ez csak a minőségi oldala, tudniillik nincs miből választani, a lehetőségek nagyon szűkösek. A nyilvántartás szerint egy emberre csupán egy fél munkahely jut. Gazdaságunkban szükséges, hogy végre ésszerű termékeket gyártsunk, piacképes árukkal álljunk elő. Ezért az új termelési eljárásokban, technológiákban a hagyományos szakmákkal már nem lehet előbbre jutni. Nem a dolgozók elbocsátásában, hanem az átképzésükben kell gondolkodni. A Megyei Foglalkoztatási Központ a vállalatokkal, intézményekkel közösen olyan tanfolyamokat szervez, amelyeknek az elvégzése után az egyén képzettségének megfelelő munkához juthat. Így például hamarosan indul a kórházi asszisztens, szociális gondozó, külkereskedelmi ügyintéző, operátor, valamint kőműves képzés. Mivel megfelelő munkahelyet találni manapság ritkaságszámba megy, így legtöbben munkanélküli-segélyben részesülnek. A megyében januártól szeptember 1-ig erre a célra összesen 147 millió forintot fizettek ki. Bár ez az összeg nagynak tűnik, a munkanélküliek mégis mifelénk kapnak a legkevesebbet. Az 5500 forint körüli országos átlagtól majdnem egy ezressel lemaradunk, Borsod van még ötezer alatt. Budapesten pedig, még a munkanélküliek is jobban élnek, mint az a nyírségi ember, aki keményen ledolgozza a nyolc óráját. Ott egy személy átlagosan 8200 forintot kap. A megyében pillanatnyilag 6500-an kénytelenek a segélyből megélni, ami 365 napig folyósítható. Ha ez idő alatt nem rendeződött a munkanélküli helyzete, egy évig adható járadék. Ami szintén egy csekély ösz- szeg, de a létminimum szintjén elvegetálhat vele az ember. Várhatóan társadalmunk e beteg góca csak tovább fog duzzadni, fekélyesedni. Egyre többen a munkanélküliség áldozatává válnak. A jövőben ezért törvényben szabályozzák a foglalkoztatás körében jelentkező feladatokat, újabb, biztosabb alapokra helyezve a szociális ellátást^ Bojté Gizella Galambos Béla 'feemenszedett igazság „Egyebek mellett azért is előnyös egy kutya, mert az sohasem kíváncsi, hogy miért érzed kutyául magad.” National Inquirer „Egy szép szó hónapokra is felmelegítheti a telet.” Japán közmondás „A boldogság a bátorság egyik formája.” H. Jackson, publicista „A munkaerő mindig helyettesíthető, az ember sohasem.” Eulenspiegel „Az öregség akkor érkezik meg, amikor úgy dön- tesz, hogy ideje bekapcsolni a fűtést, és rádöbbensz, hogy a feleséged már bekapcsolta.” M. Du Roy, szerkesztő „Hallgatni arany. De folyton hallgatni, nos, ez a halottak privilégiuma.” Egy ügyvéd feljegyzése „Albánia egyetlen barátja Albánia.” Tiranai utcai felirat „Az illúziók mindig, mindenütt sokba kerülnek. Ezért nincs illúziójuk a szegényeknek.” Paris Match „Az idő haladtával az ember egyre élesebb füllel hallgat a tapasztalat szavára, és egyre kevésbé hallja meg a jobb jövőt ígérő szónoklatokat." T. F. Gordon, angol közgazda „Utasítást adtam, hogy dobjanak ki minden olyan rendőrt, aki a kábítószer elleni küzdelemben való részvételét feltételekhez kötötte. Nevezetesen ahhoz, hogy előbb ki akarja próbálni a kábítószert, mert csak így tudja pontosan, hogy mi ellen harcol.” Vargas, kolumbiai elnök „Életünk során tulajdonképpen állandóan azt ismételjük, amit gyermekkorban megtanultunk. És ez csak akkor változik, amikor rájövünk, hogy milyen sokba kerül az ismétlés.” K. B. osztrák közíró Télre készülnek a ZÖLDÉRT-nél
