Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-16 / 243. szám
4 Kelet-Magyarország 1990. október 16. Megyeszékhelyi gyorsmérleg II pártok—önmagukról Melyek voltak az első reakciók az önkormányzati képviselőtestület létrejöttével Nyíregyházán? Hogyan látják a pártok saját szereplésüket? Ezekről készült tegnap az alábbi gyorsösszeállítás. Független polgármesterek DB. GYULAI GABOR, KDNP: Jónak minősíthető a szereplésünk. hiszen a 6 egyéni választókerületben indított jelöltjeink közül hármat az első helyen választottak meg. A listánkra adott szavazatok azt mutatják, a tavaszihoz képest több mint a duplájára nőtt a párttal szimpatizálók száma, akkor 6 százalékot értünk el, most az első fordulóban a szavazatok 12. a másodikban 13 százalékát pártunk kapta. Nem vártuk az MDF térvesztését, és csalódottak vagyunk, amiért a kisgazdák egyetlen képviselői helyet sem tudtak az egyéni kerületekben megszerezni. A Fidesz győzelme az első forduló után nem volt meglepetés. A tizen- és huszonévesektől és a SO-on felüliektől kapták a legtöbb szavazatot. A Fidesz és pártunk népszerűsége a parlamenti szereplés alapján hasonló, csak ők annyiban vannak előnyben, hogy kívül .vannak a kormányon. HAMVAS LÁSZLÓ, MDF: Valamelyest jobb eredményt vártunk, de úgy látszik, nem voltunk eléggé körültekintőek a jelöltek kiválasztásánál, ami a szavazatokban visszaigazolódott. A listára viszont lényegesen többen szavaztak, mint az egyéni jelöltekre. Ügy tűnik, kisebbségben lesznek a kormánykoalíció helyi szervezetei a város ön- kormányzatában, de mindenképp a város érdekében szeretnénk tevékenykedni. Egy kissé túlzottnak találom a Fidesz szereplését, amely bizonyára a fiatalok iránt megnyilvánuló rokonszenvet tükrözi, őszintén remélem és kívánom, hogy a fiatalok eredményesen munkálkodnak majd és munkálkodjanak is a város lakosságáért. POROSZKA OTTÖ, SZDSZ: Az SZDSZ országosan kiválóan szerepelt, Nyíregyházán 2—3 mandátummal kevesebbet értünk el a vártnál. Tudatában vagyunk annak, hogy városunk soha nem volt olyan nehéz helyzetben, mint az elkövetkező néhány évben lesz. Ügy gondoljuk, hogy a képviselőtestületnek nagy szüksége lesz a bejutott képviselőink szakmai tudására. Figyelmesen tanulmányoztam a Kelet-Magyarország október 8-i számában megjelent írást, mivel én is résztvevője voltam az összejövetelnek Morvái Ferenc úr, a MEGAMORV Kft. vezetőjének meghívása alapján. A megjelent tudósítás tárgyszerűen ismerteti a falugyűlésen történteket. Morvái úr nyilatkozata azonban félrevezető és nem valós tényeken alapszik, ezért az objektív tájékoztatás érdekében szükségesnek tartom kiegészíteni az alábbiakkal: 1. Morvái úr két esetben folytatott előzetes megbeszélést többek között az igazgatóság képviselőjével elképzeléseiről. Ennek során arról tájékoztattuk, hogy minden olyan kezdeményezést elvben támogatunk, mely meglévő környezetvédelmi probléma megoldását szolgálja és közben nem okoz újakat. Ezt az általános érvényű nyilatkozatot, mint később kiderült, Morvái úr engedélynek tekintette, ami a tények tudatos félremagyarázását vagy a jogszabályok nem kellő ismeretét mutatja. Az előbbi a valószínűbb, mivel a hatósági engedélyezés lépéseiről augusztus • 2-i levelünkben írásban is tájékoztattuk. 2. Szakmai véleményünket az orosi fórumon nem változtattuk meg — főleg nem hangulati tényezők miatt — mert azt még ki sem alakíthattuk, mivel Morvái úr sem közvetlenül, sem közvetve az engedélyezéshez szükséges egyetlen dokumentációt sem együttműködési készségére. Reményeink szerint a testületben nem lesz jellemző a pártérdekek érvényesítése, mindenkitől elvárható, hogy a város érdekében fog cselekedni. Ebben mi partnerek vagyunk. DR. MALECZKY IMRE, FKGP: Elképzeléseink szerények voltak, inkább a kisebb -településeken reméltünk nagyobb eredményeket. Nyíregyházán az is oka a lemaradásunknak, hogy a választók közül sokan maradtak távol. Részben azért, mert mem volt szerencsés a választás időpontja, a betakarítással voltak a választók elfoglalva, részben pedig a kisgazdák körében is tapasztalható bizonytalanság miatt. Az igazsághoz tartozik, hogy több támogatást vártunk, így az elmaradt anyagi segítség miatt csak nagyon kevés reklámozási lehetőségünk volt. A Fidesz szerepléséhez gratulálunk, a jövő szempontjából nagy erő van bennük, szeretnénk a munkájukat segíteni, hogy a városban összefogás legyen, béke és biztonság. SESZTAK OSZKÁR, FIDESZ: Rendkívül megtisztelő számunkra a választók bizalma, amiért szeretnénk köszönetét mondani. Nagyon örülünk, hogy alig két év múltán, ilyen rövid idő alatt a város a bizalmába fogadta a fiatal demokratákat. Ennek mi szeretnénk legjobb A baloldali erők győzelmével zárult a helyhatósági választás Tiszavasváriban. Egy sajátságos koalíció is indult, mely meglehetősen nagy feltűnést keltett a politikai szervezetek körében. Ebben a koalícióban az MSZP, a független kisgazdapárt, az Agrárszövetség- és a Vasvári Pál Ifjúsági Szövetség — a Demisz helyi szervezete — vett részt.' Erőteljes támogatást kapott a koalíció a választópolgároktól a szeptember 30-i első fordulón, juttatott el igazgatóságunkhoz. 3. Morvái úr telepítésre szánt kazánja nem veszélyes hulladék égető berendezés, mert a szükséges szakmai környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg. Állításával ellentétben az Oroson gyűjtött vagy lerakott veszélyes és kommunális hulladék a kazánban nem égethető el. Mivel Morvái úr ez irányú elképzelése még megalapozatlan és kidolgozatlan. 4. A Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében tárolt bőrök ártalmatlanítása nagyon fontos környezetvédelmi feladat, ennek ellenére a Morvái féle VK—300 kazánban történő égetését nem javasoljuk, mivel — teljesítményadatait fi- gyelembevéve — nagyon hosszú időt venne igénybe. Mi gyorsabb megoldásokat szorgalmazunk. Végül hangsúlyozom azt, hogy mi tiszteletben tartottunk és tartunk, valamint támogatunk minden olyan vállalkozói kezdeményezést — amelyet a vállalkozók elsősorban a saját gazdasági hasznuk érdekében tesznek — és amely valamilyen valós környezetvédelmi probléma megoldását szolgálja. Mindemellett szigorúan szakmai és jogi alapokon állva nem tekinthetünk el semmilyen érvényes környezetvédelmi előírás betartásától és betartatásától. Illés Lajos környezetvédelmi igazgató- helyettes Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tudásunk szerint megfelelni, amire minden lehetőség megvan, hiszen a képviselőink egy- egy szakterület szakértői. Ahogy eddig, úgy a jövőben sem a hatalmat tekintjük célunknak, nem hatalomban, hanem megoldandó problémákban, feladatokban gondolkodunk. Ebben számítunk a városban lévő többi párt szakértőinek, a város közösségének közreműködésére. Nem a parlamenti felállást követjük az önkormányzatban, hiszen a város mindenkié, győzteseké, veszteseké egyaránt. Csak az lehet a cél, hogy minél nagyobb szeletet kihasítsunk a költségvetésből, és ebben is számítunk a kormánnyal várhatóan kialakuló vitában a kormánypártok helyi szervezeteinek kiállására. TUKACS ISTVÁN, MSZP: A mi értékelésünk szerint, bár kevesen mentek el, a városnak ügye az, hogy működőképes ön- kormányzata legyen. Annak ellenére, hogy az egyéni választókerületekben indult jelöltjeink nem kerültek be a testületbe, szereplésük jó volt, hiszen mindkét oldalról koalíció állt velük szemben, az egyiken a kormánypártoké, a másikon a liberálisoké. Három kerületben független jelölteket támogattunk, őket az első helyen választották meg. örvendetes a listás szereplésünk eredménye, ebből arra következtetünk: van egy állandó, stabil baloldal a városban, hiszen több szavazatot kaptunk a listára, mint tavasszal. Nagy öröm számunkra, hogy sikerült a pártoknak a városban konszenzusra jutni, hogy az önkormányzatban valóban a város érdekei jussanak érvényre. amikor a szavazatok 60 százalékát kapták meg. A második fordulóban is a koalíció jelöltjeire szavazott a választók többsége. így a tíz egyéni választókerületből ötben az MSZP — ASZ — FKgP — VPISZ jelöltje jutott be az önkormányzati képviselő- testületbe, a választókerületek sorrendjében dr. Szabó Gábor állatorvos, dr. Bónis László állatorvos, Tündik András üzemvezető, dr. Lipták József mezőgazdász és Benicsák István kirendeltségvezető. A szavazatok alapján a képviselőtestületbe egy-egy képviselőt delegál az Ipartestület, az SZDSZ, az MSZP és az MDF, egy egyéni választókerületben pedig már szeptember 30-án megkapta a szükséges szavazatokat Sulyok József független jelölt, aki a koalíciós pártok listáján mint polgármesterjelölt, az első helyen szerepel. Amint azt Csorna József elnöki referens elmondta, az összefogás a városért elnevezésű koalícióban a négy politikai szervezet arra vállalkozott, hogy a pártok érdekei felett az állampolgárok és a város érdekeit tartja szem előtt. Ennek érdekében megkeresték azokat a becsületes embereket, akikben a választó- polgárok megbíznak, akiknek a személye biztosíték arra, hogy a pártérdekek felett született megegyezésnek érvényt szerezzenek. Az amerikai orvosoknak van egy jó és egy rossz híre a kávéivók népes tábora számára. Felméréseik nem igazolták, hogy a kávét kedvelők körében magasabb arányú lenne az infarktusok száma azokkal szemben, akik elutasítják a fekete lé fogyasztását. Ugyanakkor fény derült arra, hogy a koffeinmentes kávé pontosan még nem ismert okok miatt emeli a vér koleszterinszintjét és ezzel együtt növekszik az infarktus kockázata. Következtetéseiket az amerikai szakemberek a Név) England Journal of Medicine című neves amerikai szaklapban ismertették kétéves megfigyelés alapján. Az általuk végzett felmérésben ötvenezer 40 és 75 év közötti kávéfogyasztó gyakorló orvos vett részt. Kiderült: az előzetes várakozásokkal ellentétben nem látszik igazolódni az a feltételezés, hogy a jelentős napi kávéfogyasztás növelné a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát. A megfigyelés két éve alatt az infarktusok száma a vizsgáltak körében nem volt gyako(Folytatás az 1. oldalról) ton dr. Nemes István független, Leveleken Kapdos József független, Tiborszál- láson Sándor Csaba független, Nyírgelsén ölvedi László Szövetkezeti és Agrárpárt, Nyírteleken Ratkos Mihály független, Vasmegyeren Szabó József független, Ko- csordon Jakab Cs. Zsigmond független, Lónyán Sebestyén Bertalan független, Nagyhalászban Szoboszlai Ottó független, Nyírmadán Kása Barnabás MDF—KDNP, Ófehértón Balogh József független, Záhonyban Bajor Tibor független, Székelyben Szőke Sándor független, Kó- tajban Fodor Lajos független, Pócspetriben Somos József KDNP, Napkoron Gáva János független, Nyírtasson Szemán Miklós független, Győrteleken Beféri György ribb, mint azok között, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét vagy teát. Az Amerikában is széles körben reklámozott és árusított koffeinmentes kávéval kapcsolatos — szavaik szerint — döbbenetes tényre azonban egyelőre nem képesek pontos választ adni a tudósok. Feltételezik azonban, hogy a kávé különleges fel- dolgozási eljárása tehető felelőssé a vér koleszterinszintjének emelkedéséért, ami az infarktus veszélyét növeli. Megfigyelések szerint a naponta több mint négy csésze koffeinmentes kávét fogyasztóknál kétszeresére növekszik a szívmegbetegedések veszélye, illetve az infarktusok száma azokkal szemben, akik egyáltalán nem isznak belőle. A „rendes” kávét fogyasztókhoz is van azonban egy igen szívhez szóló figyelmeztetésük a szakembereknek: sohase gyújtsanak rá cigarettára közvetlenül a kávé elfogyasztása után, mivel a szívre ez a lehető legártalmasabb. független, Zsurkon Pócsik Barnabás független, Nagy- cserkeszen Tomasovszki János független, Ramocsahá- zán Kecskés Mihály független, Tiszaadonyban Balogh Sándor független jelölt lett polgármester. Kislistán 1746 képviselőt választottak vasárnap. Közülük 1206, tehát a megválasztottak 69,07 százaléka független, 128 az MDF, 102 a Kisgazdapárt, 61 a KDNP, 59 az Agrárszövetség, 30 az SZDSZ, 18 az MSZP, és 13 a FIDESZ jelöltje volt. A városokban 70 egyéni választókerületben most 67 képviselőt választottak, hármat már az elmúlt fordulóban sikerült bejuttatni az önkormányzatokba. Tizenöt független, 10 Kereszténydemokrata, 7 SZDSZ-FIDESZ, 6 FIDESZ, 5 MDF, 3 MSZP, 2 Kisgazda és 2 SZDSZ jeA megyében lévő munkástanácsok az elmúlt hétvégén szövetségi ülést tartottak, amelyen megerősítették a munkástulajdon iránti elkötelezettségüket. (Az utóbbi időben e kérdésben bizonytalanság volt tapasztalható a Munkástanácsok Országos Szövetségénél.) A Regionális Munkásszövetség megválasztotta tisztségviselőit, 2 társelnököt és egy ügyvezető elnököt. A mezőgazdaságban alakult munkástanácsok elnöke Deák Lászlóné lett, aki a nagyhalász! tsz munkástanácsát irányítja. Az iparban és szolgáltatáslölt nyerte meg a versenyt. A hat településen nyitott pártlistákon legtöbb mandátumot — 13-at — az MSZP szerzett, de szerezhetett volna még kettőt, ha újfehértói listáján nem az az öt név szerepel, ugyanis közülük ketten egyéni választókerületben is győztesek lettek, s a listán szerzett öt helyből így csak hármat tudtak betölteni. Az MDF 11, az SZDSZ 11, a FIDESZ 9, a KDNP 9, a Kisgazdapárt 2 mandátumot szerzett listáján. Nyíregyházán a húsz egyéni választókerületben megválasztott képviselő mellett 19- en a pártok listájáról jutottak a testületbe. Az MDF- listáról Hamvas László, dr. Barabás Gyula, dr. Dolinay Tamásné dr. Pethő Ágnes és Fesztóry Tibor. A KDNP-lis- táról dr. Szilágyiné Császár Terézia és Szilágyi István. Az MSZP-listáról dr. Baja Ferenc, Sárdi Sándor és dr. Szigligeti Péter. Az SZDSZ- listáról Poroszka Ottó, Pet- rilla Attila és Bartha László. A FIDESZ-listáról Kozák György, Vattamány Zsolt, Kozák Borbála, Daragó László, Parragh Dénes és Seszták Oszkár. Van piaca a dohánynak (Folytatás az 1. oldalról> ötszáz forint mázsánkénti felárat is fizet a vállalat, az aszálykárok részbeni ellentételezésére, azoknak a partnereinek, akik az említett termésbecslésen megállapított termésüket teljes egészében a Dohányfermentáló Vállalatnak értékesítik. E felár kifizetésére, a szerződött termelő összes dohányának a beváltását követő tíz napon belül kerül majd sor. és elszámolják a már eddig leadott természetes száradású dohánytételekre is. Nem jótékonyság, hanem jól átgondolt közös érdeken alapuló, korrekt partneri kapcsolat az, ami vezéreli a dohányfermentálót a mostanihoz hasonló lépések megtételénél — mondta a vállalat igazgatója. Lakatos András. Már ez idáig is rengeteget fektettek be akár a termeltetésbe (pajtaakció, kedvezményes hitelkonstrukciók, igény szerinti speciális szolgáltatások), akár pedig a vállalat technikai színvonalának emelésébe és a leszerződött alapanyag feldolgozása személyi feltételeinek megteremtésébe. G. B. ban létrejött munkástanácsok képviselője Krizsai Lajos, a Fémmunkás munkástanácsának vezetője. Ügyvezető elnökké Kántor Csaba Aront választották, aki a Megyei Információs Iroda szervezési teendőit látja el, A tisztségviselőket egyhangúlag választották. Bármikor visszahívhatók. Érdekképviseleti tevékenységük csak a megyei ügyekre terjed ki. A Regionális Munkásszövetség szolidaritási nyüatkozatot fogadott el a Piacfelügyelőség munkástanácsával kapcsolatban, mely, — többek között — az alábbiakat foglalja magába: A nyíregyházi Piacfelügyelőség Munkástanácsa — a bíróság döntése alapján — jogtalanul sztrájkolt, mondván, nem folytattak egyeztető tárgyalásokat a munkabeszüntetés előtt. Munkásszövetségünk véleménye szerint a bíróság döntésénél nem járt *1 kellő körültekintéssel. (Ezért az érintett munkástanács fellebbezni fog.) Ugyanakkor a munkástanácsok tapasztalatai ellentmondanak e törvénykezési gyakorlatnak. Azokon a helyeken ugyanis, ahol a munkástanácsok kifejezetten a munkahelyi vezetés ellen alakultak, a munkáltatók évek hosszú során keresztül hoztak olyan — a munkásokat is érintő — döntéseket, melyeknél távolról sem kérték ki a dolgozók véleményét. Ezeken a helyeken a munkástanácsok azért alakultak, mert a vállalatvezetők soha nem folytattak érdemi „egyeztető tárgyalásokat” a dolgozókkal (melyre példa éppen a Market Press Kft. megalakulása a piac területén). Az ilyen vezetők felelősségre vonása megvalósul valamikor? Ha a dolgozói érdekvédelem sztrájkokkal kezdi működését, egy ilyen helyen az sem lehet kifogásolható. Ennek ellenére a megyei munkástanácsok kezdeményezésére csupán elenyésző számban volt munka- beszüntetés, hiszen az a véleményünk, hogy a legvégső esetben használjuk e fegyvert. Mindezek figyelembevételével szolidaritásunkat fejezzük ki a Piacfelügyelőség munkástanácsával és tiltakozunk a bírósági döntés ellen. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Regionális Munkásszövetség „lm adtunk engedélyL" Kiegészítés „Botrányba fulladt a falugyűlés" című cikkhez Négyes koalíció Tiszavasváriban Képes külföld Bangkokban, Thaiföld fővárosában önmagát gyújtotta fel a 21 éves Tanavot Klingcsu október 14-én, így követelve a kormánytól, hogy a korrupciók miatt mondjon le. (MTI Regionális Munkásszövetség: Új tisztségviselők