Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-13 / 241. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLETE 1990. október 13. Fiatalokról — Fiataloknak Felvonulás, teaház, diszkó Diákavató Nyíregyházán Másodszor rendezi meg a NYIRDISZ diákszervezete október 19-én Nyíregyházán a városi diákavatót. Bódi Máriát, a szervezet ügyvivőjét kérdeztük meg, mi a rendezvény célja. — Mint tavaly, most is azt szeretnénk, hogy ez a rendezvény az elsős középiskolás diákok nagy ünnepe legyen. Azzal, hogy együtt vonul fel több száz diák , Nyíregyháza diákváros jellegét kívánjuk erősíteni. Ugyanakkor az is vezérel bennünket, hogy a városban kevés olyan rendezvény van, amely kimondottan a középiskolásoké. • Hogyan alakul a program? — Az első évesek felvonulásával kezdődik 16 órakor a diákavató. A fiatalok az Október 31. térről indulnak a Vay Ádám körúton a Bujtosi Szabadidő Csarnokhoz. Reméljük, látványos lesz a felvonulás .Tavaly például a Zrínyi diákjai zöld almával vonultak fel, a “bánki- sok” papírverebet tettek a hátukra, a 110. sz. suli diákjai kalapáccsal, a “kereskedelmisek” pedig csecsemőnek beöltözve vonultak fel. Lovasfogat, fúvós- zenekar, mazsorett is színesíti a felvonulási menetet. A csarnok előtt bemutatót tart a zenekar és a mazsorett, majd bent a küzdőtéren 17 órakor kezdődik a megnyitó és a fogadalomtétel. Ezt követően az érdeklődők a Grimasz színjátszókor műsorát láthatják, majd tánc- bemutató következik.A Lókötők együttes country klubja 18.30 órakor kezdődik. Diszkó lesz 19 órától 24 óráig, a zenéről Kugler Henry gondoskodik. Mellette 18 órától 22 óráig teaház is várja a diákokat. • A tapasztalatok szerint ahol buli van, ott balhé is szokott lenni. Ennek elkerülésére mit tesz a szervezet? — A tavaly történtekből tanulva kértük a rendezők megerősítését. Jegyeket csak elővételben lehet vásárolni, a helyszínen nem fogunk árusítani. Ezzel is szeretnénk kiszűrni a verekedős egyéneket. A 3500 jegyet diákok terjesztik diákok körében. Lehet kapni belépőt az iskolákban, az Ifjúsági Centrumban, de talán szendvicsemberek is árulják majd az utcán. A rongálások, botrányok elkerülésében számítunk a pedagógusok segítségére is. • Honnan van pénz a rendezvény megtartására? — Költségvetési keretünk éppen csak arra elég, hogy kifizessük a szabadidő csarnok magas bérleti díját. Szponzorok segítsége teszi lehetővé, hogy az idén is megtarthassuk a diákavatót. A diszkó közbeni tombola fődíját — egy kétszemélyes velencei utat—például a Szabolcstransz ajánlotta föl. Hosszan sorolhatnám azonban még Nyíregyháza nagyobb üzemeinek, vállalatainak, gyárainak, áruházainak, éttermeinek, művelődési intézményeinek a nevét, amelyek felajánlottak egy-egy díjat a tombolára. Az újságon keresztül is hadd köszönjem meg segítségüket a fiatalok nevében. Lemezfigyelő MADONNA: I ‘m Breathless. Lélegzetelállítóan jó lemez, bár aki diszkós műfajt vár, az csalódni fog. Sokoldalúan csillog-villog a lemezen Madonna, bebizonyítva azt, hogy jól tud énekelni. Néhány dal egyszerűségével, zongorakíséretével az amerikai lokálok hangulatát adja vissza, míg az ‘l’m Going Bananas'1 ritmusával, dallamával Dél-Amerikába varázsol bennünket. Nemrég készült el a Dick Tracy című képregény alapján egy film, ennek három dala is megtalálható az albumon. S ugyancsak hallgató még a már jól ismert Hanky Panky és a Vogue. DÓRA. Szandi után ismét egy nagyon fiatal, pontosabban 14 éves kislány próbál betörni a magyar könnyűzenei életbe, s úgy tűnik, ez sikerül is neki. Nem csoda ez, hiszen kellemes hangjával, jó mozgásával, életkorának megfelelő dalokkal könnyen belopja magát a szívekbe. A legtöbb dal rock and roll stílusban íródott (Srácokról, Öregek klubja, Buli után takarítás) fiatalos, humoros szöveggel. A lírai számokat is teljes átéléssel énekli (Tűzpiros autó, Csak egy pillanat a mennyország). Szóval a Proton által piacra dobott zeneanyag telitalálat. Slágerlista 1. Republic: Neked könnyű lehet 2. Beatrice: Mit akarok még? 3. Lord: Járom a várost 4. Nagy Feró: Nincs helyem 5. D. Nagy Lajos: Ne hagyj el! 6. Beatrice: Zártosztály 7. No: Hallottalak sírni téged 8. Exotic: Bányászdal 9. Bonanza Banzai: Nem ér semmit a dal 10. Dr. Beat: Dr. Beat Gál István Nyíregyháza GYERMEKEKNEK Képes technikatörténet A gőzgép eredete Bár a gőzgép feltalálását a technikatörténet James Watt nevéhez fűzi/1765/, de a mai fogalmaink szerinti gőzgépet már 275 évvel ezelőtt, 1715-ben Thomas Newcomen /1663- 1729/ angol kovácsmester is elkészítette. Ennek hatalmas hengerében dugattyú mozgott, ami alá gőz áramlott a kazánból. A gőzcsap elzárása után a hengerbe vizet fecskendeztek, a víz lecsapta a gőzt, vákuum keletkezett, mire a fent lévő levegő lenyomta a dugattyút. A dugattyú rúdja felül egy himbához csatlakozott, melynek túlsó feléhez szivaty- tyú rudazatát kötötték. Munkát a gőzgép úgy végzett, hogy a gőzcsap újabb nyitásával a dugattyú alá ismét gőz tódult, a Newcomen gőzgépe a londoni Sciense Museum rekonstrukciója szerint. szivattyúrudazat a himbát lerántotta és a dugattyú felemelkedett. Az ilyen működési elv a gépet az “atmoszférikus” gőzgépek közé sorolta, amely rendszerrel még a 19. század végén is működtek gőzgépek. K. A. Talányos történelem A szeptember 29-i Gondolkodó helyes megfejtése: a léggömbök egyforma távolságra voltak a terem tetejétől. Könyvjutalmat nyert: Szalai Ferenc Lövőpetri, Demeter Andrea Nyíregyháza. Mai kérdéseink Székely Bertalan : Az egri nők című festményéhez kapcsolódik. 1. Mikor volt Eger várának ostroma? 2. Soroljatok fel három várat, amelyet ebben az időben elfoglalt, illetve el akart foglalni a török hadsereg! 3. Soroljatok fel három olyan regényt, amely a török-magyar viszonyt mutatja be! A válaszokat levelezőlapon küldjétek be a szerkesztőségbe! IWI i 07O Figyelmesen nézzétek meg a képet, s próbáljátok IVII Ct . kitalálni, vajon mit is ábrázol. A beküldött helyes megoldások közül kettőt sorsolunk ki, a két szerencsés nyertes jutalma 150-150 forintos könyvvásárlási utalvány. Beküldési ha— táridő: október 20. N APROL APRA Október 13: 1948-ban ezen a napon született Sammy Hagar, a Van Halen együttes énekes-gitárosa. Október 14: Szinte hihetetlen, hogy már ötven éves Cliff Richard, akinek eredeti neve Harry Rodger Webb. Az angol énekes, gitáros, szerző 1940-ben Indiában született. Ezen a napon halt meg 1977- ben Bing Crosby. Október 15: Chris de Burgh ezen a napon ünnepli 42. születésnapját. Október 16: Gary Kemp, a Spandau Ballett együttes tagja 1959-ben született ezen a napon. Október 19: Sinitta, vagyis teljes nevén Sinitta Renet 1966-ban ekkor látta meg a napvilágot. „Tizenéves korban a szülők és a gyerekek között sok konfliktus támad. A fiatalok több törődést várnak, azonban a szülők az ifjabb testvérrel foglalkoznak többet. Problémáinkra szüléink megértését, kedveskedését várjuk, ehelyett lehordást kapunk. Vajon kiben van a hiba?A szülőkben vagya gyermekekben?” — kérdezi levelében M. G. nyíregyházi olvasónk. A szülői logika számára a nagyobbik gyerek (a “nagy mélák”) az, aki a koránál fogva már sokmindent tud, illetve tudnia kellene. A kisebb gyerek az, aki még kevésbé önálló, akinek még sokat kell tanulnia ahhoz, hogy olyan legyen, mint a nagy; akivel a szülőknek többet kell foglalkozniuk, mint a naggyal. Ha a kicsi tényleg kicsi, irányíthatóbb is, kedvesebb is: kevesebb gondot okoz a szülőknek. A nagy viszont — főleg, ha kamasz — önfejű, feleselős, tüskés. Ez a kamasz az, aki olykor azért szívesen elfogadna egy-egy simogatást, kis babusgatást, egy kedves szót, de ő az is, aki ugyanezért a kedveskedésért más alkalommal megsértődik: mert ő már nem gyerek. Szerintem a hibát nem külön kell keresni a szülőkben vagy a gyerekekben. Egy kapcsolat akkor jó, ha mindkét fél kölcsönösen igyekszik megérteni, hogy a másik mit és miért szeretne, és ha személyes lehetőségeikhez mérten segítik is egymást. Husztiné Hajdú Erika pszichológus (Várjuk továbbra is lelki, biológiai, szexuális élettel kapcsolatos kérdéseiteket, problémáitokat. A borítékra írjátok rá: Tini-Tüskék.) ... A nőket páros lábbal.... Aki rendőr akart lenni Az oldalt összeállította: M. Magyar László Legnagyobb gondjaink egyike a romló közbiztonság, a bűnelkövetések számának növekedése. Kivétel nélkül érint, illetve veszélyeztet mindannyiunkat ez a jelenség. Az illetékesek keresik a helyzet javításának módozatait, közben az állampolgárok az önvédelem egyéni és szervezett lehetőségeit próbálgatják. A legnagyobb probléma talán az, hogy a rendőrség — technikai és személyi feltételeit illetően — finoman fogalmazva nem áll a helyzet magaslatán. Gyökeres változás egyik napról a másikra nem várható. És a harmadikra? Holnapután? Zsuzsával véletlenül ismerkedtem meg. Az idén érettségizett és a lányoknak azon kévéséi közé tartozik, aki rendőrtiszti főiskolán akart továbbtanulni. — Komolyan gondoltad, vagy csak azért akartál jelentkezni, mert máshova nehezebben juthattál volna be? — A legkomolyabban. Annyira, hogy már egészen kiskoromban elhatároztam — a család legnagyobb ellenkezésére —, hogy rendőrtiszt leszek. Később ezért jártam karatéz- ni is. — Hogyan indultál és merre, hogy a gyerekkori álom megvalósuljon? — A felvételi tájékoztatóban az volt, hogy aki rendőrtiszti főiskolára akar jelentkezni, az keresse fel a területi rendőrkapitányságot, ott majd felvilágosítják, és javaslatuk alapján lehet felvételire menni. —Erre te? — Elmentem a városi kapitányságra. Először senki nem tudott semmit. Emlegették Nyíregyházát meg a megyei személyzeti osztályt, de pontos útbaigazítást nem kaptam. Végül a kapitányság vezetőjéhez irányítottak. — O már gondolom részletesen informált a lehetőségekről. Keressük együtt! (Ebben a rovatunkban segítséget szeretnénk nyújtani ahhoz, hogy a posztergyűjtők, a lemezgyűjtők, a poprajongók egymásra találjanak, írjátok meg a címetekkel együtt a szerkesztőségünkbe azt, hogy ki mit gyűjt, illetve mit keres. A levelezőlapra írjátok rá: Keressük együtt!) “Nagy posztereket keresek a Pokolgépről, az Ossiánról, a Me- tallicáról, a Helloweenről, a Lordról, a Dance -ről, valamint keresek még külföldi cigarettás dobozokat is. Szeretnék az előbb említett zenekarok rajongóival levelezni. Címem: Dohy Sándor, Nagykálló, Vöröshadsereg út 18. 4320" — Azt nem, de elvette a kedvemet az egésztől. Megkérdezte, hogy mit csinálnék egy tömegverekedésben. Erre én: nyilván megvannak az eszközök a megfékezésére. Erre ő: nem úgy van az, szép szóval szét kell választani, meg kell békíteni a feleket. Ezután kijelentette, hogy szerinte a nőket páros lábbal kellene kirúgni a rendőrség állományából. Én felálltam és eljöttem. Ő közben fel sem nézett az újságjából. Lehet, hogy ha a megyei kapitányság személyzeti osztályára megyek, másképp alakul a sorsom, de ez már elkésett okoskodás.-— Jövő tavasszal nem próbálod meg újra? — Nem. Ennyi elég volt. Ismerek egy lányt, aki szintén erre a pályára készült. Amikor elmeséltem neki hogy jártam, neki is elment a kedve. Tudom, hogy a közbiztonság javítását nem elsősorban a rendőrséghez jelentkező lányok felvétele fogja megoldani, bár a televízió krimisorozataiban is találkozhattunk nyomozó- illetve rendőrnőkkel. Jó, tegyük fel, hogy ez még önmagában nem vinne közelebb a meglévő problémák leküzdéséhez. De ha eleve mindenkit visszariasztanak, aki tényleg rendőr akar lenni, akkor a bűnözőket soha nem fogják visszatartani. A szóban forgó kapitányt azóta nyugdíjazták. Jó lenne ha a rendőrség ezt a mentalitást, ezt a hozzáállást is mielőbb elfelejtené. R.J. Mint a megyei Rendőr-Főkapitányság személyzeti osztályától megtudtuk, az 1990/91-es tanévre lányok nem jelentkezhettek a Rendőr- tiszti Főiskolára. Talán a társadalmipolitikai változások következtében módosul majd a rendelet, s akkor lány ok is jelentkezhetnek. Ugyanakkor arról is értesültünk, ha egy lány szerződéses polgári állományban vagy hivatásos állományban valamely rendőrkapitányságon dolgozik, akkor onnan jelentkezhet a főiskola nappali tagozatára bűnügyi vagy közbiztonsági szakra. A személyzeti osztály munkatársai készségesen felvilágosítanak minden érdeklődőt a lehetőségekről és feltételekről. Szerkesztői üzenetek Szandi címe a következő: Budapest, 1039, Bálint Gyula u. 20. Homonyik Sándor címe: Budapest, 1376, Pf. 62. Jason Donovan címe: 38 Arthur Street, Sth Yazza, Melbourne, Victoria / /Australien ■I KeletA Magyarország 6