Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-02 / 231. szám

4 Kelet-Magyarország 1990. október 2. Gyorsmérleg, félidőben Önkormányzati választás — a pártok szemszögéből Lazárult a helyhatósági választások első szakasza, s készülhetnek a pártok, a függetlenek a nem várt második fordulóra. Hétfőn az után érdeklődtünk a megyében mű­ködő és elérhető pártok vezetőinél, hogy miképp értékelik a vasárnapi eseményeket, saját pártjuk szereplését. HAMVAS LÁSZLÓ, MA­GYAR DEMOKRATA FÓ­RUM: — Mindenképpen azt kell mondanunk, csalódottak va­gyunk, hogy a megyeszék­hely egyetlen választókörze­tében sem sikerült dűlőre vinni a dolgokat, s újabb fordulóra van szükség. Egyébként a saját szereplé­sünkre térve: nagyjából a várakozásnak megfelelően zártuk a napot, körülbelül annyian voksoltak ránk, mint tavasszal. Természete­sen zárhattunk volna ered­ményesebb hétvégét is, az előttünk álló két hétben ezért fogunk dolgozni. Ami viszont feltétlenül elgondol­kodtató: a független jelöltek sikere. Azt jelzi ez a tény, hogy az emberek megunták a pártok acsarkodását, a par­lamenti huzavonát. POROSZKA OTTÓ, SZA­BAD DEMOKRATÁK SZÖ­VETSÉGE: — Talán nem hangzik sze­rénytelenségnek, ha azt mon­dom, hogy számítottunk az ellenzéki pártok térnyerésé­re, igaz, ilyen jó szereplést azért nem vártunk. De mi nem akarunk inni előre a medve bőrére, a második fordulóban még sok minden lehetséges, ezért arra ké­rünk mindenkit, menjenek el újból a szavazóhelyekre, nyilvánítsák ki', vagy erősít­sék meg újból az akaratukat, amit a változtatás szándéka vezérel. Az alacsony részvé­teli arány bennünket is le­hangol, de ez, a kormány politikáját ismerve szinte előre megjósolható volt. Egyébként, ha az első fordu­ló eredményei két hét múlva megismétlődnek, akkor egy olyan képviselőtestület jöhet létre a városban, mely képes lesz az igazi polgári demokrácia vívmányait meg­valósítani. SIKET TIBOR SÄNDOR, FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE: — Várakozáson felüli ered­ményeket értünk el a város­ban a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, mégis óvatosan fogalmazunk, hi­szen az igazi döntés a máso­dik fordulóra maradt. Na­gyon sajnáljuk, hogy a kö­zöny ilyen nagy úrnak bizo­nyult. Elgondolkodtató kriti­kája ez a kormány, s a kor­mánypártok tevékenységé­nek, ez bizony, akárhogy is nézzük, komoly bizalmi vál­ságot takar. Sikerünket egy­részt a parlamenti frakciónk munkájának köszönhetjük, másrészt annak, hogy mi mindig a realitások talaján igyekeztünk maradni, soha­sem ígérgettünk fölöslegesen. JUHASZ FERENC, MA­GYAR SZOCIALISTA PÄRT: — Először is köszönjük azoknak, akik elmentek sza­vazni, és külön azoknak, akik minket tiszteltek meg bi­zalmukkal. őszintén sajnál­juk, hogy a nagyvárosokban kevesen éltek választójo­gukkal. Öröm számunkra, s a közvetlen demokrácia tér­nyerésének tartjuk, hogy igen nagy számban jutottak független jelöltek a képvise­lőtestületekbe. Eredményünk biztató, hi­szen bebizonyosodott, hogy kiegyensúlyozott a szereplé­sünk, sőt néhány helyen az újabb fordulóban komoly meglepetést okozhatunk. Mi nem minden áron győzni ké­szültünk, hanem hiteles po­litikával a munkavállalók érdekeit képviselni, s úgy érezzük, ehhez a választáso­kon ösztönzést kaptunk. DR. GYULAI GABOR, KE­RESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPART: — Sajnálattal vettük tudo­másul, hogy a választásra jo­gosultak csak ilyen kis lét­számban jelentek meg a sza­vazáson. Ennek okát elsősor­ban abban látjuk, hogy nagy az emberek körében az elke­seredés, a közömbösség. Ugyanakkor sikerként köny­veljük el a mostani szerep­lésünket a tavaszihoz képest. Az országgyűlési választáso­kon 6,7 százalékot értünk el, most pedig a listákra meg­kaptuk a szavazatok 12 szá­zalékát. Tudjuk, ez érvényte­len, de határozottan jelzi pártunk népszerűségének nö­vekedését. Ügy értékeljük, tulajdonképpen semmi sem veszett el, de azért bíztatni szeretnénk a választópolgá­rokat, hogy járuljanak az ur­nák elé. A kereszténydemok-' rata párt a húsz nyíregyházi választókerületből hatban in­dított képviselőjelölteket, kö­zülük hármat az első helyen, hármat a második helyre vá­lasztottak, ebből a pozícióból várjuk a második fordulót. BARAKSÓ lASZLÓ, MA­GYAR SZOCIALISTA MUN­KÁSPÁRT: — A szavazástól ilyen nagy arányban való távolmaradás okát elsődlegesen a tenden­ciózusan végrehajtót, rendkí­vül nagy mértékű áremelé­sekben látjuk, amelyekre ko­rábban nem volt példa. Azt mondják az emberek, minek menjünk el. úgyis azt csinál­nak fent, amit akarnak, ügy értékeljük, ha csak a volt pártapparátusnak, a munkás­őrségnek, a honvédségnek, il­letve a mostani MSZMP-ta- goknak és hozzátartozóknak a fele elmegy szavazni, meg­nyerhettük volna a válasz­tást. De még a baloldali ér- zelműek közül is kevesen mentek el. Most a második forduló előtti időszakban pártunk módszereire az lesz jellemző, hogy mozgósítani fogjuk a baloldalt, tudjuk, vannak szimpatizánsaink. A húsz nyíregyházi választóke­rületben 12 jelöltünk van és további 5 jelöltet támoga­tunk. DR. MALECZKY IMRE, FÜGGETLEN KISGAZDA, FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁ­RI PART: — Nem akarok megbánta­ni senkit, de a választás ada­taiból úgy látszik, nem ér­tünk még meg a demokrá­ciára, pontosabban a piac- gazdálkodást és a demokrá­ciát nem tudjuk egyszerre kiteljesíteni. Nagyon nehéz gazdasági helyzetünkben az emberek elkeseredettek. Mi igyekeztünk azzal érvelni, hogy azért is el kell menni szavazni, mert esetleg dupla költségbe kerül. De nem iga­zán kedvezett az időpont sem, amikor az emberek a betakarítással foglalkoznak. — Nincs még hivatalos ada­tunk a megyéből. Nyíregyhá­zán jobb eredményt vártunk az elértnél. A második for­dulóra úgy készülünk, hogy a párt polgári tagozata igyekszik tudatosítani; fel­vállalja a nyugdíjasok és a kisemberek érdekeinek kép­viseletét. Szeretnénk 10 szá­zalék felett végezni. Magyarország — Európa Tanács Harminc európai ország parlamentjeinek képviselői előtt indokolja meg kedden Strasbourgban Antall József miniszterelnök Magyaror­szágnak az Európa Tanácsba szóló felvételi kérelmét. A magyar kormányfő az Európa Tanács palotájában találko­zik a szervezet több vezető­jével, köztük Catherine Lain- miere főtitkár-asszonnyal. Anders Björck-kel. a parla­menti közgyűlés elnökével. Ezután kerül sor felszólalá­sára a parlamenti közgyű­lésben. Délután a miniszter- elnök nemzetközi sajtóérte­kezletet tart, majd. mielőtt hazaindulna, a strasbourgi városházán tesz rövid láto­gatást. Ukrajna — sztrájk Több tízezer ember vett részt hétfőn abban az ukraj­nai politikai akcióban, ame­lyet a szervezők eredetileg egy köztársasági méretű sztrájkakciónak szántak, az Ukrajnai Legfelsőbb Tanács ülésszakának kezdetéhez időzítve. Az esemény mére­teit és hatását egymástól homlokegyenest eltérően ér­tékelik a különböző hírforrá­sok: akadnak olyanok, ame­lyek az események jelentősé­gét igyekeznek kisebbíteni, míg mások éppen ellenkező­leg láttatják a történteket. Libanon — túszügy A Libanonban fogva tartott nyugati túszok elengedését célzó tervben egyezett meg Irán és Szíria. A tervet — amelyről Háfez Asszad Szí­riái és Hasemi Rafszandzsa- ni iráni elnök állapodott meg a múlt héten Teheránban — az Ad-Dijar című lap tette közzé, meg nem nevezett dip­lomáciai forrásokra hivat­kozva. Szovjetunió Betakarítás hétvégén A moszkvai városi tanács elnöksége hétfőn felszólított minden üzemi kollektívát, minden egyes polgárt, hogy ezt a hétvégét töltsék a Moszkva környéki földeken, és vegyenek részt a zöldség­félék. elsősorban a burgonya betakarításában. Az elnökség hétfői ülésén felkérte a moszkvai városi tanács, illetve az egyes ke­rületi tanácsok minden egyes dolgozóját, hogy a maguk részéről mindenképpen mu­tassanak példát személyes részvételükkel a betakarítás­ban. A testület jelezte, hogy a tanács hatáskörébe tartozó intézményekkel egyeztetve igyekszik megteremteni a földeken dolgozó moszkvai­ak ellátásához szükséges fel­tételeket. A testület ígérete szerint a burgonyaföldekre indulók számára biztosítják az autóbuszközlekedést, az élelmezést. Sláger a bicikli Néaet rohan Lengyelország ellen Csaknem egymillió kelet­német rohamozta meg a hét­végén az Odera menti len­gyel városokat, élve az utolsó vízummentes hétvége kínálta bevásárlási lehetőséggel. Szombaton s vasárnap már hajnali 5 órakor sorok kí­gyóztak a határállomásokon, s aki később érkezett, bizony több órás várakozásra kény­szerült. A 37 ezer lelket számláló Zgorzelecet nem kevesebb, mint 300 ezer keletnémet vet­te ostrom alá. A vevők elsősorban német termékeket kerestek, ame­lyek az Odera túlpartján át­lagosan 50 százalékkal ol­csóbban szerezhetők be, mint odahaza. Ez elsősorban cso­koládéra, kozmetikai cikkek­re és sörre vonatkozik. Ezen­kívül nagy keletjük volt a kosárfonó ipar termékeinek (székek, asztalok, kosarak), gyermekruházati cikkeknek, farmeroknak és kolbászáruk­nak. Az abszolút sláger azon­Keletnémet rohamrendőrök megakadályozzák, hogy a tün­tetők átvonuljanak Nyugat-Berlinbe szeptember 30-án. A két német állam egyesítését elítélő megmozdulásra, több ha­sonló tüntetéssel együtt, az egységes Németország létrejötte előtt néhány nappal került sor. (MTI Telefotó) Hétszer nyerhet! R fődíjak: GtU Star tévő, videorekorder, ■ikrosilő, 58 080 Mis betétkönyv ban a kerékpár volt. Az el­múlt két hét alatt a keletné­metek annyi biciklit vásárol­tak fel, hogy a gyártó cég igazgatója megkönnyebbülten sóhajtott fel: a forgalomnö­vekedés megmentette a gyá­rat a fenyegető csődtől. Lényegében mindenki jól járt: a németek olcsón vásá­rolhattak, az árusok kemény márkát kaptak. Biztosra vesszük, hogy min­denki ismeri ezt mondatot: HÁROM A MAGYAR IGAZ­SÁG, EGY A RAADAS! NOS, a CSÍZIÓ rejtvénylap, a Pagoda Kereskedelmi KFT. és lapunk közös pályázatának ideje alatt bebizonyosodik az idézett mon­dat „igazsága”. A feladat viszonylag egysze­rű: október 6-án megkezdjük a négy rejtvényből álló pályázat közlését. A rejtvénnyel együtt megjelentetünk egy szelvényt is (lapunk fejléce, a forduló száma és a Pagoda Kft. emblé­mája, valamint a megjelenés dátuma található rajta), ezeket — akár a megfejtett rejtvénye­ket — érdemes megőrizni, mert újabb játékra — és természete­sen nyerésre — adnak lehető­séget. (Ugyancsak tanácsos megőrizni azt a szelvényt, ame­lyet lapunk október 13-án meg­jelenő számában teszünk köz­zé, s az különbözteti meg a he­ti rejtvényszelvénytöl, hogy ez a felirat olvasható rajta: PÁ­LYÁZATI SZELVÉNY.) A rejtvények megfejtését for­dulónként kell beküldeni a kö­vetkező címre: CSÍZIÓ szer­kesztősége, 1445 Budapest, pos­tafiók 298. A levelezőlapra minden esetben írják rá a já­ték jelmondatát: HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG, EGY A RÁADÁS! A helyes megfejtést beküldők között hetenként öt, egyenként 500 forintos pénzdí­jat sorsol ki és küld meg a CSÍZIÓ szerkesztősége. A nyer­tesek névsorát lapunk közli. Aki mind a négy forduló rejtvényét megfejtette, újabb sorsolás részese lehet — ez im­már az ötödik nyerési esély. (A tennivalókat lapunk novem­ber 3-án megjelenő számában közöljük.) Itt csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az egyes fordulók mellett közölt szelvé­nyeket (összesen négyet) Is fel kell ragasztani a levelezőlapra! A pályázók között tíz, egyen­ként ezer forint pénzdíjat sor­sol ki a CSÍZIÓ szerkesztősége. A nyertesek névsorát lapunk közli. Azoknak, akik nem tudnak, vagy nem szeretnek rejtvényt fejteni, ugyancsak játéklehető­séget ajánlunk, ök — és ter­mészetesen a rejtvényfejtők is — vágják majd ki lapunk októ­ber 13-án megjelenő számából a PÁLYÁZATI REJTVENY- SZELVÉNY-t, valamint a CSÍ­ZIÓ október 15-én árusításra kerülő 19—20. (összevont) szá­mában található I. VERSENY- SZELVÉNY-t, ragasszák leve­lezőlapra, és írják alá szemé­lyi számuk utolsó négy szám­jegyét. (Ez utóbbi azért fon­tos, mert a személyi számmal Villamos vezeték lefektetésével pró­bálják elriasztani a La Manche-csatorna alatt épülő alagútban a veszettség behur- colását a brit sziget­országba. Szakér­tők arra számítanak, hogy a villanyáram érzékelésére az álla­tok visszariadnak at­tól, hogy az alagúton áthatolva a brit par­toknál kössenek ki. Külön gondot okoz­hatnak azonban a denevérek. Ezért a tervek szerint, a karbantartó mun­kások naponta vé­gigmennek az alag­úton. hogy eltávolít­sák ezeket az álla­tokat, ha betéved­nének. Arra pedig gondot fordítanak majd, nehogy utasok illegálisan hozzanak be kutyákat, ame­lyek alkalmasak ve­szettség behurcolá- sára. A csatorna alatti alagút várha­tóan 1993-ban készül el, a tervezetthez ké­pest jelentősen na­gyobb költséggel. Végösszegét, amely szinte napról napra duzzad, nem lehet pontosan megjó­solni ,.. Uj illetéktörvény (Folytatás az 1. oldalról) Az új illetéktörvény alap­vetően a piaci viszonyokhoz igazodva szabályozza az ille­ték mértékét, szakít azzal a korábbi alapelvvel, miszerint csak a munkából származó jövedelem tisztességes, és ezért magas progresszív adó­val kell sújtani az öröklött, illetőleg ajándékozott va­gyontárgyak átruházását. Jö­vőre e körben az illeték ter­he átlagosan 30—40 száza­lékkal csökken. Előnyös a lakosság szempontjából az is, hogy a vagyonszerzési ügyekben a lakás öröklése esetén az egyébként járó il­leték felét kell a jövőben fi­zetni, míg a lakásállomány gyarapítását segítő telekszer­zés illetékmentes. Nem vál­tozik a lakásvásárlás illetéke, továbbra is csupán 2 száza­lék. A visszterhes vagyonát­ruházások illetéke ugyancsak csökken, az eddigi 8 száza­lékról 6 százalékra mérséklő­dik a különböző adásvételek esetében. Alacsonyabb lesz a jövőben a személygépkocsik úgynevezett átírási illetéke, nem a hengerűrtartalom sze­rint kell azt fizetni, hanem egységes, alacsony összegű díjtétel lesz. Kedvező válto­zás az is, hogy nem kell il­letéket fizetni értékpapír, takarékbetét öröklése, aján­dékozása esetén. A megváltozott értékviszo­nyokhoz igazodva emelked­nek viszont az államigazgatá­si eljárási illetékek, ami az eddigi, átlagosan 100 forin­tos díj 200 forintra való eme­lését jelenti. Nő, költségará­nyos lesz a bírósági eljárások illetéke is. A sajtótájékoztatón a he­lyi adózási rendszerről szóló jogszabály tervezetét is is­kapcsolatos az a játék, amely- lyel a „ráadás”, az 50 000 forint értékű betétkönyve elnyerhe­tő.) Ezzel a játékkal indulhat­nak a következő három fö- dljért: Gold Star távirányítós színes tévékészülék (ára: 34 000 Ft) GHV 1245 W típusú videore- corder (ára: 32 900 Ft) ER 4350 típusú forgótányéros, 17 literes mikrosütő (ára: 18 200 Ft). E díjakat a CSÍZIÓ, a Pagoda Kft. és lapunk képviselőjéből, alakuló bizottság közjegyző jelenlétében sorsolja ki. A nye­reményeket szerkesztőségünk­ben személyesen vehetik át. (Az időpontról külön érte­sítést kapnak.) Felhívjuk a fő díjakért pá­lyázni akarók figyelmét arra, hogy a CSÍZIÓ október 15-én megjelenő számát már most rendeljék meg, kössék le az új­ságárusoknál, a postai kézbesí­tőknél vagy a postahivatalban, mert — lapunk példányszámá­hoz viszonyítva — korlátozott számban szerezhető be. Am ha az említett forgalmazóknál már most bejelentik vásárlási szándékukat, akkor az igé­nyeknek megfelelő számú pél­dányt kapnak az árusítóhelyek. Minden pályázó annyi eséllyel vesz részt a sorsoláson, ahány pályázatot küld be. (Egy leve­lezőlapon csak egy pályázat lehet.) Fénymásolattal vagy egyéb módon „előállított” szel­vények érvénytelenek. A sorsolási bizottság csak a megadott határidőig beérkezett, a feltételeknek megfelelő pá­lyázatokat veheti figyelembe. A postára adott, de meg nem érkező pályázatokért a CSÍZIÓ szerkesztősége fele­lősséget nem vállal, ezeket utó­lagos reklamációként sem ve­heti számításba a sorsolási bi­zottság! A nyertesek névsorát a CSÍ­ZIÓ december 15-én megjelenő száma közli. A ,,ráadás”-nyeremény, az 50 000 forint értékű betétkönyv azé a pályázóé lesz — ha töb­ben vannak, közöttük sorsolás dönt —, akinek a személyi szá­ma utolsó négy számjegye megegyezik a közjegyzői letét­be helyezett számmal. A betét­könyv nyertesét a CSÍZIÓ de­cember végén megjelenő száma közli, így számára már jól kezdődik majd az új év. így lesz valósággá a CSÍZIÓ szerkesztősége, a Pagoda Kft. és lapunk közös játékának jel­mondata: HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG, EGY A RÁADÁS! Jó játékot, nyereményt kí­vánunk Olvasóinknak! mertették. Elmondták: ez — amennyiben az Országgyűlés elfogadja — ugyancsak ja­nuárban lép hatályba. A he­lyi adók váltják fel az im­már elavult tanácsi adókat, illetőleg adójellegű kötele­zettségeket. A helyi adókról szóló törvény csupán az adóztatás lehetőségét hatá­rozza meg, és a települési önkormányzatra bízza annak eldöntését: a törvényadta ke­retek között milyen mérték­ben él adóztatási jogával. Az előzetes számítások szerint a helyi adók differenciáltan, elsősorban a vagyoni helyzet függvényében terhelik a la­kosságot és a vállalkozókat. Az önkormányzatok ilyen cí­men elérhető bevételét alap­vetően a település adottsága határozza meg. A helyi adók­ról szóló jogszabály fontos törekvése, hogy elkerülje a túladóztatást, illetőleg a hal­mozott adóztatást. (MTI) TELEX...

Next

/
Thumbnails
Contents