Kelet-Magyarország, 1990. szeptember (50. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-27 / 227. szám

8 Kelet-Magyarország SPOUT 1990. szeptember 27. A két vállra fektetett birkózók? Ripis rajt pénteken Két vállra fektették az Ibrányi Szövetkezet SE birkózóit és nem akár­ki, hanem a Magyar Bir­kózó Szövetség, amely benevezte a szakosztályt a Magyar Kupa csapat­küzdelmeibe. A tizen­két együttes részé­re kiírt küzdelem­sorozatra ugyanis nincs pénze az egyesületnek. Egyszerűen nem jutnak így versenyzési lehetőséghez az ibrányi birkózók, éa mindez a szakosztály felosz­lását jelentené. — Ha nem tudom biztosítani a versenyeztetéshez szük­séges pénzt — ecseteli gond­jait Cseppely Barna edző —, akkor persze, hogy elked­vetlenedik a gyerek, és ab­bahagyja a sportolást. Ne­gern évek óta az a vesszőpa­ripám hogy százszorta ha az ibránj’' há­romszor a birkíz®edzésen vagy más sportág tréningén tölti el idejét, és ott izzad meg, mint a kocsmában a pult mellett könyökölve dön­ti magába a féldeciket. Az a célom, hogy minél több gye­reket bevonjak a folyamatos münlkába, így gátolva az al­koholizmus terjedését és a közeljövő esetleges másik népbetegségét, a kábítószere­zést. A szülőknek sajnos ide­jük nagy része a munkával telik, mire este fáradtan ha­zamennek már kevés idejük jut a gyereknevelésre. A kö­zösségben hamarabb észre lehet venni az előbb említett gondokat, és gyorsabban le­het orvosolni. Beckenbauer sem lehet kivétel Rosszul jött az Olympique Mar­seille hazai veresége a Cannes csapatától az új ,,főnöknek”, Franz Beckenbau érnék, a világ- bajnokságot nyert NSZK válo­gatottja kapitányának. A „Csá­szár", aki miatt vette a kalapját és távozott az eddigi edző, Gé­rard Gili, elég gyorsan a táma­dások tüzébe került. A fran­ciák kiderítették, hogy a szö­vetség 1984-ben hozott határoza­ta értelmében sportdiploma nél­kül senki sem oktathat az ország­ban. Beckenbauernek pedig ilyen nincs, noha vb-aranyhoz vezette országa válogatottját. Guy Roux, a francia szövetség edző­testületének elnöke kijelentette: ,.Semmi sem indokolja. hogy Beckenbauer esetében kivételt tegyünk’’. Ibránvbmn a foci és a bir­kózás vezeti a sportágak rangsorát. Amióta Cseppely Barna 15 éve a községbe ke­rült 500 gyerek fordult meg a keze alatt. Voltak olyanok, akik csak két hétig ragad­tak meg a birkózóedzésen, de voltak olyanok, akik 10— 12 évig heti három edzést végighajtottak és magyar bajnokok lettek korcsoport­jukban. Már az óvodások is részt vehetnek a tréninge­in, ők csak figyelnek, szok­ják a Jelenleg hú­szán valamennyi edzésen részt vesznek hozzájuk álta­lában tízen csapódnak, akik folyamatosan váltják egy­mást. Csak a 10—18 évesek­kel tudnak foglalkozni, mert a felnőttek versenyeztetésé­nek pénzügyi akadályai van­nak. — Az az elképzelésünk — magyarázza az edző —, hogy a kupaküzdelmekre Balkány­A hétvégén beindul a nagyüzem az NB I-es férfi röplabdabajnokságban. A pontvadászat első körében a hagyományos módon mér­kőznek egymással a csapa­tok, mindenki játszik min­denkivel, pályaválasztóként és vendégként is. Ez minden Csapat számára tizennyolc meccset jelent. Az NYVSC együttese pénteken hazai pá­lyán a Kazincbarcika ellen kezd, az első szakaszt már Márkás bői és Nyíregyházáról köl­nsönversenyzőket indítanánk. Ugyanis a 11 súlycsoportból Tündik, a két Inzsöi, Sza­kács, Bereitest, Cseppely Gergő, Szabó, Bódvai és Ra­gály révén nem mindegyik­ben tudunk indulni. Ezzel egy jó kapcsolatot is szeret­nénk kialakítani a megyében működő másik két birkózó- szakosztállyal. Ezzel a koráb­bi évek mesterségesen szított ellenségeskedése is megszűn­ne. Mindez terv, pénz nél­kül semmit sem ér. Csak hallomásokból értesültünk arról, hogy a leendő helyi önkormányzat a különböző sporu^akra is fordít majd kellő fi gyeim“*- és a bon­tásukhoz szükséges pC.nzesz­közt. Ügy érezzük, hogy a továbblépés szempontjából erre szükségünk van. (máthé) csíny Nemrégiben nagy port vert fel a kézilabda IBV-n szere­pelt magyar női válogatott ügye, mely szerint a lányok emlékként a szállodából egyes dolgokat magukkal vittek. Sajnos hasonló eset történt szeptember elején a nyíregy­házi 5erdülő és Ifjúsági atlé­tákkal, akik az NSZK-ban jártak. Ok valószínűleg csíny- tevésként és jó heccként fog­ták fel azt, hogy egy áruház­ból apró cikkeket fizetés nél­kül akartak kihozni. Az otta­ni rendészet éber őrei nya­kon csípték őket és enyhe büntetésként néhány márkás bírsággal megúszták az egé­szet. Idehaza a klub vezetői nem hunytak szemet az ügy fölött, ezért a vétkező gyere­keket és kísérőiket megbün­tették. Részünkről ennyivel le Is zárjuk a történetet, mert fia­talkorú atlétákról van szó, akik bizonyára nem tudták felmérni cselekedetük súlyát. Mi hasonlóan elítéljük őket, de nem szeretnénk, ha meg­bélyegzett sportolóként ez az eset egész pályafutásukat vé- gigki^rné* Reméljük, nem­csak ők ol'l,lnak belőle és legközelebb a ,rJ eredményekkel hívja*. *el magukra a figyelmet. Ismét lesz szabolcsi autóverseny? Harangod! sprintpálya A szabolcsi rallikedvelők nagy bánatára éppen tíz éve rendezték az utolsó országos bajnoki versenyt, a Taurus Rallye-t. Azóta volt né­hány sikeres próbálkozás, pár úgymond háziversenyt rendeztek, amelyek bizonyí­tották: az érdeklődés nagy a technikai sportágak ezen ága iránt. Nemrégiben Kun- csik László, a Nyíregyházi Volán DSC autós szakosztá­lyának vezetője örömteli hírrel szolgált. Ezek szerint jövőre ismét rangos találkozó várja az autósport szabolcsi híveit, mégpedig a Nyírségi Ősz rendezvénysorozata egyik rangos programjaként. A tervek szerint Nyírség Rally Sprint néven Illeszkedne majd az országos bajnokság versenyei közé. Amint az elnevésből is kitűnik, sprint­versenyről van szó: tulaj­donképpen egy gyorsasági pálya lesz, amelyet többször is meg kell tenniük az indu­lóknak. A szabályok szerint a hossza 15—22 km között kell hogy legyen. Az elképzelések szerint a mezőny a Bujtosi Szabad­idő Csarnok elől rajtolna, ám maga a pálya a haran- godi tó környékén lesz. A nagykállói illetékesekkel el­viekben már megállapod­tak a szervezők, szerintük ez az ottaniak számára sem lenne rossz üzlet. A közel­jövőben várják a railiver- senyek szervezésével és rendezésével foglalkozó kft. képviselőit, akikkel már szá­most kérdést tisztázhatnak, ekkor derül majd ki, hogy mennyibe is kerül egy I. osztályú bajnoki futam ren­dezése. A költségek miatt fontos a támogatók hozzá­járulása is, bíznak abban, hogy sokak számára tűnik majd megfelelő befekte­tésnek a verseny szponzo­rálása, és emiatt nem lesz­nek gondjaik. jövő februárban szintén ide­haza, a Malév ellen zárja. A juniorok Sorsolása megegye­zik a felnőttekével, mindig utánuk lépnek majd pályára, íme az NYVSC menetrendje. Szeptember 28, péntek, 17,00: NYVSC—Kazincbarcika. 30., va­sárnap, 13,00: Újpest—NYVSC. Október 03, szerda, 17,00: NYVSC —Fabulon-Vasas. IS, péntek, 17,00: NYVSC—Kecskemét. 26, péntek, 17,00 Szeged—NYVSC. 2S, vasárnap, 18,00: NYVSC—Kapos volán, november 01, csütörtök, 17,00: Csepel—NYVSC. 00, pén­tek, 17,00: NYVSC—Tungsram. 16. péntek, 16,00: Malév—NYVSC. 18, vasárnap, 15,00: Kazincbarcika— NYVSC. 30, péntek, 17,00: NYVSC—Újpest. December 1», kedd, 16,00: Fabulon-Vasas— NYVSC. 20, csütörtök, 16,00: Kecskemét—NYVSC. 1SM. január 25. péntek, 17,00: NYVSC—Sze­ged. Február 09, szombat, 15,00: Kapos Volán—NYVSC. 15, pén­tek, 17,00: NYVSC—Csepel. 17, vasárnap, 10,30: Tungsram— NYVSC. 22, péntek, 17,00; NYVSC—Malév. Kézilabda A megyei bajnokságban is el- kezdődött a kézilabdázók pont­vadászata. A Mátészalkai MTK a megyei bajnokságban sze­replő női csapatát is vissza­léptette, a férfiaknál már akadt meglepetés. Ilyen a Nyírbátor 10 gólos záhonyi veresége, valamint a Nagykálló fehérgyarmati győzelme. Ered­mények, nők: Nyírbátor—Kis- várda 23:9, Kisvárda—Tanárkép­ző 10 :28, Baktalórántháza—Zá-r hogy 16:21, Fehérgyarmat—Nyh. Volán 12:21. Férfiak: Nyírbogdány—Vaja 24:17, Záhony—Nyírbátor 26: 16, Csenger—öpályi 22:17, Fe­hérgyarmat—Nagykálló 21:22, Nagykálló—Csenger 23:20, Opó- lyi—Demecser 24:24, Nyírbátor— Nyírbogdány 21:15, Vaja— Dombrád 14:21, Nyírbogdány— Nagyhalász 24:18. Záhony—Opá- lyi 33:21, Demecser—Nagykálló 31:23, Csenger—Mg. Főiskola 29:24. Fehérgyarmat—Dombrád 31:30, Vaja—Nyírbátor 15:26. NB II, Nők: Salgótarján—Nyh. ^'•»árképző 18 :i7 (3:3;. uói: Fedor o Szalkai 3, Nagyházi, Ignatyenkó, -imon hiba miatt nem a pontszerzés az elmúlt ht. Köze­pén játszott találkozön. Kosárlabda, NB II, férfi: Nyh. Energocoop—D. Bio- gal 62:9« (35:48). Ld.: Zajácz 27, Scholtz 16. Biztos vendéggyőze­lem. A hét végén Budapesten rendezték a tömegsport- klubok országos lövésfebajnoksá- gát. A szabolcsiak a korábbi évek hagyományainak megfelelő­en szerepeltek. A csapat Gincsal Roland, Balia Tibor, Éles Zsnzsa, Szalmás Éva, Garai Bertalan, Ráskl Roland) végül a második helyen végzett. Az ifjúsági lég­puskásoknál Ballai Tibor bajpoí- lti címet szerzett. A jövő héten szombaton ismét futónap várja a nyíregyháziakat és a környéken élőket. A ..Szívügyem az egész­ségem” akció évfordulóján ren­dezik a tömegsport-futóversenyt. A megszokott helyszínen, a vá­rosi stadionban és a mögötte lé­vő rutinpályán lesznek a rajtok, 400-tól 4000 méterig választhatnak a távokban az indulni szándéko­zók. Ismert játékossal erősö­dött a közép-szabolcsi I. osztályban szereplő nyíregyházi Hardware SC labdarúgó-együtte­se. Kalapos György, aki az NYVSSC-ből igazolt át a Tisza- vasvóri Lombik együtteséhez, az őszi szezonban kőlcsönjátékos- ként a megyeszékhelyi kiscsapa­tot erősíti. ICT Kupa néven rendez­nek országos pénzdíjas amatőr teniszversenyt a hét vé­gén Debrecenben. A Ziccer Te­nisz Klub Határ utcai pályáján férti egyes. íírfi Páros és vete­rán egyes (35 éven félül!?11) szá­mokban lehet indulni, neveziS szombaton 8 órakor a helyszínen. Az öreg visszatér George Foreman (42), a profi nehézsúlyú ökölvívás egykori amerikai világbajnoka a het­venes évek második felében már befejezte pályafutását, majd tízéves szünet után 1987- ben újból szoritóba lépett. Visszatérte óta kedden este sze­repelt először Londonban, ahol 6000 néző volt kíváncsi Fore­man produkciójára, amelyben ellenfele honfitársa, Terry Andersor volt. A jóval fiata­labb — 30 éves —* és tíz. kiló­val könnyebb Anderson hamar megismerkedett az exvilágbaj- nok öklével: egy bal-jobb ütéskombináció röviddel az el­ső menet vége előtt padlóra küldte. Herényi és Matuska Győrben a kézisek Ma kemény napjuk lesz az NYVSC kézilabdázóinak. Az NB I-es felnőtt csapat tagjai és az ifjúságiak is reggel fél hétkor szállnak autóbuszra, hiszen délután Győrben, a Rába ETO ellen lépnek pá­lyára bajnoki mérkőzésre. A pécs elleni győztes csapatból sajnos ketten sem játszhat­nak ma Iváncsikék ellen. A térdsérüléséből még fel nem gyógyult Berényi és Matuska lesz a hiányzó. Berényi edzé­sen egy vakszfoltra (ezt a ra­gacsot használják a játéko­sok, hogy a labda ne csú- szon) lépett, a lába letapadt és a bokáját cincsizmába kel­lett -rakni. Matuskának egy kellemetlen és fájdalmas idegbecsípődése jött elő, szá­mára a mozgás is problémás, nem hogy a játék. A csapatnak egyébként sem lehettek vérmes remé­nyei a kitűnő győriek ellen, de a két hiányzó miatt már a tisztes helytállás, egy kis- arányú vereség is dicséretes eredmény lenne. 1890. szeptember 27., csütörtök NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Zenés, információs ma­gazin. — 17,30: Hírek, tudósítá­sok, lapszemle. — 18,00: Hang- raforgó. Kulturális magazin. — 18,30: Műsorelözetes. Szerkesz­tő: Veszprémi Erzsébet. MAGYAR TV 7,55: Tévétoma nyugdíjasok­nak. — 8,00: Menedzser Maga­zin. — 9,00: Képújság. — 9,05: Egy vöcsökpár tavasztól őszig. — 9.35: Neuhauséknál. NDK té­véfilm. — 10,05: A sárkány szí­ve. Angol dokumentumfilm (ism.). — 10,55: Mozgató. — 11,05: Képújság. — 15.30: Kép­újság. — 15,40: Pannon Króni­ka. — 15,50: Hírek gzerbhorvát nyelven. — 15,55: ZTE Herak- Uth-Toshiba Klosterneuburg. — 17,35: Szép magyar dal. — 17,45: Házvezető (nő) képző I. — 18,00: Hármas csatorna. — 18,45: Reklám. — 19,00: A hitről — gyerekeknek. — 19,05: Esti me­se. — 19,15: Lottósorsolás. — 19.20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Bu­dapesti Művészeti Hetek. — 21,20: Reklám. — 21,25: Válasz­tási dokumentumfilm. — 22,10: Stúdió ’90 különkiadás. — 22,50: Híradó 3. TV2 Endrei Judittal és Dombóvári Gáborral 17,00: Képújság. — 17,15: TV2. Benne: Reklám. — Riportok.— j Időjárás. — Zene. — 17,45: Mo­zaik. — 18,00: Telesport. — 18.25; Gyerekeknek! — 19.00: A börtönsziget foglya. Szovjet film — bef. rész. — 20.33: TV2. — 21,00: Híradó 2. — 21,20: TV2. — 21,30: Elza kisasszony. Oszt­rák film. — 23,10: TV2. — Nap­zárta. — 23,55: TV2. SKY—EUROSPORT 0,00: Sky — világkörkép, — 6,30: Üzleti világhíradó. — 7,00: DJ Kát Show. — 9,30: Eurobic. — 10,00: Eurosport hírek. — 11,00: Golf. Versenyjáték vb. — 12,00: Motorsport. Sportkocsi vb. — 13,00: ökölvívás. — 14,00: W. i. T. A. Tenisz. — 13.00: Mo­bil 1 autó- és motorsport hír­adó. — 19,00: Eurosport hírek. — 20,00: öttusa. — 21,00: Golf. — 22,00: Aerobik vb. — 22,30: Szállítójármüvek vb-je. — 23,30: Labdarúgás. — 1.00: Eurosport hírek. — 2,00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7,00: Napkezdet. — 8,30: Egy­veleg. — 16,00: Forró drót. — 17,00: Hullámhosszon. — 18,30: Kék éj. — 19,30: Hírek, időjá­rás. — 19,45: Időlánc. — 20,00: Üt Báliba. Amerikai zenés víg­játék. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22,15: Kivégzés. Amerikai film. — 0,15: Hírek, időjárás.— 0,30: Kék éj. — 1,30: Időlánc. — 1,45—7,00: Egyveleg. TV3 16.05: Hírek. — 16,13: Jelen­idő. — 17,15: Női szemmel. — 17.45: Főzőlecke. — 18,00: Tele- turtsztlka. — 18,30: Számok és betűk. — 18,50: Francia ajkúak. — 19,00: Hírek. — 19.10: Kultu­rális magazin. — 19,30: Híradó. — 20,00: Hírek. — 20,05: Ellen­állás. — 21,00: Trombltatör­vény. Rövidftlm. — 21,45: Film Jacques Brelről. — 22,40: Tor­nyok. Rövidfilm. — 23,00: Hí­rek. — 23,10: Viva. Kulturális magazin. — 23,55: Észak—Dél. — 0,25: Francia ajkúak. Ma: Karthago, — 0,45: Műsorzárás. SAT1 6,00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,30: Hírek, időjárás. — 8,35: Szomszédok. — 9,00: Hírek. — 9,50: Egészségvédelem. Horosz­kóp. — 10,00: Hírek. — 10,05: Tévébolt. — 10,30: Alice már nem lakik itt. — 12,15: Szeren­csekerék. — 13,00: Tévétőzsde. — 14,00: Műsorelözetes. — 14,05: Perrine. — 14,30: Főzőcske. Ho­roszkóp. — 14,40: Carson és Carson. — 15,30: Boszorkányt szeretek. — 15,55: Tévébolt. — 16,05: Füstölgő coltok. — 17,00: Hírek, időjárás. — 17,10: Szom­szédok. — 17,45: Műsorelözetes. — 17,50: Egy Duke ritkán jár egyedül. — 18,45: Híradó, idő­járás. — 19,05: Szerencsekerék. — 19,50: Időjárás, hírek. — 20,00: T. J. Hooker. — 20.55: Hírek, — 21,00: Mame. Ameri­kai komédia. — 23,10: A nap hírei, sport, időjárás. — 23,20: Kelet- és nyugatnémet alkot­mányjogászok beszélgetése. — 24,00: A félelem ördögi köre. Krimi. — 1,40: Műsorelőzetes. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6,35: Sztra­vinszkij: A tündér (balettfilm). — 7,20: „Sajtóklub.” — 9,20: Angol nyelvlecke. — 10,20: Rek­lám. — 10,30: Híradó. — 13,30: Hírszolgálat. — 13,45: Sok és Ser (gyermekfilm). — 14.50: Dok.-film. — 15,10: A Tulipán kalmük együttes. — 15.55: Az állatidomár Sevcsenko testvé­rek. — 16,30: Híradó. — 17,00: Tizenhaton innen és túl. — 17,45: A költészet percei. — 17,50: Rabszolgasors (14. rész). — 19,00: Híradó. — 19,40: A Bel­ügyminisztérium jelenti. — 19,50: Bravo. Pavarotti! — 20,40: Filmpanorama. — 22,20: Hír­szolgálat. — 22,45: A háború (tévéíilm 4. rész). — 0,15: Edgar Degas festőművész. — 0,45: Dal—90. SZLOVÁK TV—1 8.10: Iskolásoknak. — 8,30: Kicsinyek magazinja. — 9,00: Események, kommentárok (Ism.). — 9,30: Hírek. — 9,35: NSZK tévésorozat (ism.). — 11,05: A párbeszéd stúdiója (Ism.). — 16,00: Az ismert és az ismeretlen természet. — 16,25: Vetélkedő. — 17,05: A nap per­cei. — 17,15: Richard Wagner (magyar—angol tévésorozat). — 18.1C: Autósok, motorosok ma­gazinja. — 18,50: Torna. — 19,00: Esti mese. — 19,20: Időjárás. — 19.30: Tévénapló. — 20,00: Po­zsonyi zenei napok 1990. (A megnyitó helyszíni közvetíté­se.) — 21,25: A gyilkosok (tévé­játék). — 22,00: Események, kommentárok. — 22,30: The chart show. — 23,20: Hírek. SZLOVÁK TV— 2 16,45: Magyar rajzfilmsorozat. — 16,50: Kapcsolat stúdió (ifjú­sági műsor). — 18,00: Esti me­se. — 18,10: Angol nyelvtanfo­lyam gyerekeknek. — 13,20: Francia nyelvtanfolyam. — 18,50: Nyugat-szlovákiai maga­zin. — 19,22: Időjárás. — 19,30: Külföldi melódiák. — 19,45: Hagyják az én szakállamat (magyar film). — 21,30: Híradó. — 22,00: A párbeszéd stúdiója. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: BALKEZES BANKRABLÓ Ea.: 16, 13 óra! ,L< KEDVENCEK TEMETŐJE Ea.: 20 óra! Béke mozi: CRY BABY Ea.: 16 és 18 óra! KÖNNYŰ VÉR ba Ea.: 20 óra! o: Videoház: HALÁLOS FEGY­VER II. Egész nap vetítjük! Nagykálló: ROBOTZSARU II. Nyírbátor: HÁLÁL VILLA­MOSA Mátészalka: LEGÉNYBUCáÖ * Fehérgyarmat: ÖLVE. VAGY HALVA Csenger: ERKÖLCSTELEN MESÉK Tiszavasvári: NAPLÓ APÁM­NAK. ANYÁMNAK Vásárosnaméay: LÉVY ÉS GÓLIÁT Kisvárda: CSŐRE TÖLTVE Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. KÁRPÁTI IMRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal:;i Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47 Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. t Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329 Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a,; Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza Árok u. 15. Felelős vezető: JÁGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és! hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzürik meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058

Next

/
Thumbnails
Contents