Kelet-Magyarország, 1990. szeptember (50. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-27 / 227. szám
4 Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Élet 1990. szeptember 27. Októberben új képviselőtestülete lesz Nyíregyházának, amely minden bizonnyal pontos leltárt akar készíttetni a város helyzetéről. Ezenkívül az is indokolja e beszélgetést, hogy az elszámolások korát éljük. Csabai Lászlómétól, a nyírségi megyeszékhely tanácselnökétől — mandátuma lejártának úgyszólván utolsó pillanataiban most ezért is kérdezzük: el tud-e számolni saját itt töltött éveivel, a tanácsi testület munkájával és az általa irányított apparátus tevékenységével, s nem utolsósorban a közre tartozó magánügyeivel? Egyáltalán kapott már felszólítást, hogy ezekkel el kell számolnia? — Még nem. De számítok rá, és őszintén szólva nem is bánnám, mert különösen az utóbbi hetekben nehezíti, terheli, itt-ott már béklyózza is ez az átmenetiség a tényleges munkát. • Mivel kezdené? — Gondolom nekem elsősorban azzal a négy évvel kell elszámolnom, amit a városházán töltöttem, hiszen korábbi életem annyira a szakmához kötődik, hogy nem hiszem, az is az elszámolás tárgya lehetne. Én a hatvankilenc tagú testület egy tagja voltam korábban, és egyáltalán nem voltak olyan vágyaim, hogy az elnöki posztra kerüljek. A körzet lakóival sokat találkoztam és nagyon jól éreztem magam abban a szerepben. Sok testületi ülésen mondtam véleményt akkor is, ha az nem csengett egybe, netán nem passzolt a hivatalossal. És mert megüresedett az elnöki szék, s mert előttem már hatan mondtak nemet — elsősorban anyagi okok miatt—, én kerültem sorra. Töprengtem, majd nemet mondtam, de mert túlságosan nagy volt a kihívás, meg kellett próbálnom. Ismertem a várost, bár magam nem születtem itt, csak férjhez jöttem ide. Férjem rokonsága — városalapító tirpákok kivétel nélkül — révén szerettem meg nagyon rövid idő alatt ezt a 22 évvel ezelőtt poros és rendezetlen, de mégis kedves, hangulatos kis várost. Elsősorban nem a házak, hanem az emberek miatt. Én annyi kedvességet, figyelmességet kaptam a pályakezdéshez munkahelyemtől, a konzervgyári munkás emberektől, akik még a hétvégeken is dolgoztak szakadásig, hogy azt nem lehet elfelejteni. Aztán megszülettek a gyerekek, tologattam őket a város sok utcáján, megismertem jobban Nyíregyházát. Ma is sokszor előfordul, hogy beülünk a kocsiba hétvégén, elmegyünk Borbányára, a Ságváriba, Sóstóhegyre, a tanyabokrokba, csupán azért, hogy ne csak a térképről ismerjem az utcákat, az embereket. Nem voltam ismert név, amikor tanácselnök lettem, az úgynevezett nagy nevek egyike. Ezt az induláskor néhányan őszintén, többen burkoltan a tudomásomra is hozták. Hogy nő vagyok, ebből is származott hátrányom, többletmunkám, és nem keveset kellett tanulni, amíg a testület, különösen az apparátus elfogadott. Éppenhogy a munkámba kezdtem, két helyettesem nélkül maradtam majd fél esztendeig. Most visszagondolva volt 'sikeres és kevésbé sikeres döntésem, személyi választásom, de az alapelvárásom mindenki iránt az volt, hogy tisztességesek legyenek, és azt hiszem, hogy döntő többségükben erinek meg is feleltek. • Hogyan fogadja akkor a választási kampány hevében oda-oda dobott jelzőt, hogy le a korrupt tanácsi apparátussal, vezetéssel? —Az egész mai szituációban ezt viselem el a legnehezebben. És azért, mert mindig általánosságban szól a szöveg! Rengetegszer kértem már e nézetek hordozóitól, a különböző szervezetek képviselőitől, hogy mondjanak konkrét példát és bizonyítsanak, de eddig ez egyetlen esetben sem sikerült. Képzelheti hogyan viseli el ezt a jelzőt az apparátus! Mintha azt mondanák, hogy ez és ez a szakma, vagy ez és ez a párt ilyen és olyan. Egy állást el lehet veszíteni, még azt is amit csinálni szeret az ember, de hogy a tisztességét is elvegyék, azt nem szabad megengedni. De erről nem szeretnék többet beszélni. • Menjünk vissza talán a testülethez, amelyet sokan nem tartanak legitimnek... — Legitim, vagy nem legitim, de azért 5 és fél évig ez a testület tette a dolgát! • Megtudhatják a városlakók, hogy menynyiért? — Egyetlen városi buszbérletért! Aki a kocsijával járt ügyeket intézni, még a benzint is saját pénzéből vette. Sok-sok szabad idő feláldozásával jutottunk el oda, hogy a tanácsi testület jó része már azt is tudja, a vágyak mellett ott vannak a realitások és a korlátok is, s nem elég valamit megálmodni. Óriási dolog, hogy amíg például négy esztendeje egy költségvetést szó nélkül elfogadtak, most e téma körül volt a legnagyobb vita. Volt olyan időszaka ennek a testületnek, amikor a vezetéssel is szembefordult, s mindkét fél hibájából nem értettük meg igazán egymást, hiszen hol a testület járt elöl, és az apparátus nem tudta követni, hol mi akartunk többet és a tanácstagság nem látta át — mert nem magyaráztuk talán elég világosan — mit is hozhat a jövő. Végül is jó kontroll volt ez a testület. Nem egy előterjesztést szavazott le, ami a demokráciában természetes rend. Summázva: ha ez a 120 ezres város jelentősen fejlődött, ez a testület munkájának eredménye- is-. Mert csak egy példa. Amikor.először. vettünk fel T$lcsönt? Jipsszan Vitatkoztunk életté.'. „El tudok számolni a köznek és saját ügyeimmel is...” „Szívből szurkolok ennek a városnak...” merjük-e, jól csináljuk, vagy nem? És két forduló után, a lakosság megkérdezése után fogadtuk el. Lehet, hogy volt hibás döntése a testületnek, sőt biztos, de hogy nagy felelősséggel látta el a megbízatását, az biztos. Én csupán egy témában nem tudtam teljes szinkronba kerülni a tanácstagsággal, és ez a tanácsi bérlakások ára. Én olcsóbban akartam eladni ezeket a lakásokat, de valószínű nem voltak meggyőzőek az érveim. Most azonban bármennyire nem divat, meg kell köszönjem a tanácstagok munkáját. Még a legutóbbi záró tanácsülésünkön is majdnem teljes volt a létszám. Hangsúlyozottabban kell ezt tennem, mint máskor és egyáltalán nem udvariasságból. Sokan közülük kétségek között élnek, különösen amikor nyilvánosan és együttesen támadják a testületet — volt értelme? Igenis volt! Ezt egyébként az utókor dönti majd el. Talán még egy modatot: meggyőződésem, hogy 1990. szeptember 30-ig igazán jó végrehajtó bizottsága volt a nyíregyházi tanácsnak, mind emberi, mind szakmai kvalitásaikat tekintve. Nekik külön is köszönet, hiszen a tanácsüléseken túl délutánjaikat, estéiket szánták megbízatásaik teljesítésére. • Folytatná az elszámolást az apparátus munkájával? — Az előbbiekhez annyit, hogy két éve elindítottunk egy belső korszerűsítést, amely szerintem nagyrészt gyümölcsöző. Ma gyakorlatilag mindenkinek megvan a munkaköréhez szükséges végzettsége, az apparátus fele felső fokon képzett. És minden ellenkező hír ellenére nem gazdagodtak meg a nálunk dolgozók. Én egy nagyváros tanácsának elnöke vagyok, kisebb jövedelemmel, mint egy kisüzem vezetője. Képzelheti, hogy milyen a jövedelmük a többieknek! Volt idő, amikor nagyon nagy volt az elpályázók száma, gyors ütemben cserélődött a társaság, azután megállapodott, s idén már csak azért is alapon dolgoznak legtöbben. A vezetés gondolkodásban — bár az általunk helyesnek ítélt irányokról legyen is szó — megosztott. Egyikünk azt mondja, hogy nem lenne szabad felvállalni újabb területeket, úgy sem köszöni ezt később meg senki, sőt még belénk is lehet emiatt komi. Én azt vallom, hogy szeptember 30-ig úgy kell dolgozni, mintha mindig itt maradnánk. Egyrészt mert nem vagyunk olyan gazdagok, hogy bármit is el lehetne engedni, másrészt, mert itt akarunk élni ezután is, és nem lehor- gasztott fővel, meg hát magunknak és utódainknak is hagyunk valamit, ha ezt tesszük. • Meg tudná fogalmazni mit tart ez időszak, e négy-öt esztendő legnagyobb erényének? — Azt, hogy a körülményekhez képest mindig előrébb tudtunk valamivel menni. Ezer és ezer korlát közepette! Talán apróságok és talán ehhez a témához tartoznak, hogy 1987. március 15-én és augusztus 20-án mi voltunk az elsők, akik csak nemzeti zászlókkal lobogóztunk, 1988-ban visszahoztuk a régi városcímert. A gazdálkodásról pedig annyit: négy éve veszünk fel kedvező kamatozású kölcsönöket, amelyekkel szabad pénzeinket forgatjuk úgy, hogy pluszösszegekhez jussunk. A korlátozó jogszabályok előtt mind a gáz, mind a telefon tekintetében fogtunk meg így beruházásokat a város és a városlakók javára. Segítettük a vállalkozásokat, mert meggyőződésem, hogy egy város akkor lesz gazdag, ha polgárai is azok. Másrészt kötelességünk segíteni azokon, akik erre nem képesek — még az úgynevezett KGST-piac bővítésével, támogatásával is. Mi mindig tisztességgel végeztük a dolgunkat, senkinek nem adtunk vadászterületet, senkit nem "akartunk- korrumpálni — talán tú1s'ágó§áit is !.- *. n i • • «-a. •.«y.*j iV becsületesek voltunk. És bár vannak, akik hangosan hirdetik, hogy az úgynevezett régi rendszer emberei elvesztették a nép bizalmát, én ezt másképp tapasztalom. Ennyi szeretetet soha nem kaptam a lakosságtól, mint manapság, talán mert úgy érzik — s vannak akik ki is mondják —, hogy most nekünk van az effajta segítségre szükségünk. Ami talán csak egy-két jó szó. Hogy mit fejlődtünk, ezt hadd ne soroljam. Mindenki láthatja, s megteszik ezt más írások is. Hol nem találni új és szép házakat, iskolákat, utakat, egységes intézményhálózatot? Van, ami nem sikerült, miattunk vagy rajtunk kívjül álló okok miatt, ilyen például a város tisztasága. Egy rendszer szerint elkezdtük az addig elhanyagolt terek rendbetételét, de részben a pénzhiány, részben szervezetlenség, részben a lakosság egy részének magatartása miatt ez sem sikerült egészen. Nem lenne rossz, ha nem csak panaszkodnának, de valóban a saját portájuk előtt sepernének sokan. A rendszerváltást a gondolkodásban is követni kellene éspedig nem mástól várni a dolgokat, hanem önmagunktól. Ez igaz egy lakóházra, egy utcára és egy városra. Miközben változásért kiáltunk, nem egyszer találkozunk kifacsart szemlélettel, miszerint mindig más az illetékes, ha tenni muszáj. • Sokan azt mondják, hogy egy eladósodott várost hagy a tanács az új önkormányzatnak. Valóban? — Én vallom, hogy egy építkező, prosperáló várost! Amelynél a továbbfejlődés alapja szinte minden tekintetben biztosított. Van jó iskolahálózatunk, elindítottuk a telefonközpont beruházását, a gázfogadóállomást, leraktuk a szennyvízcsatornázás alapjait, egyeztetett és előkészített programokkal rendelkezünk a közlekedés, az idegenforgalom fejlesztése, a szociálpolitika, s az önálló városi kórház tekintetében. Tanácsrendeleteink átfogják a város életét, s olyan alanyi jogokkal ruházzák fel a lakosságot, amellyel élve jól érezheti magát lakóhelyén. Az új körülmények között is időtállóak a közműtámogatás, a védett épületek támogatása témában hozott rendeleteink. Nyíregyházának olyan általános városrendezési tervei vannak, amelyek em- berközpontúak. Igaz, a megvalósításhoz idő, pénz és igényes törődés szükséges. Mindezek mellett nagyon komoly gondokat is örökül hagyunk. A foglalkoztatásban. Amelynél nem elsősorban a számszerűség a veszélyes, hiszen egy-kétezer munkanélküli Nyugaton nem probléma, hanem az, hogy nálunk a családok nem rendelkeznek tartalékokkal. Néhány előszerződésünk van a papírgyár, gumigyár fejlesztésére, az új üzletközpont, gyógyszálló beruházására, de ez legfeljebb a szintentartáshoz elég. Feszültséggóc a viszonylag magas számú nagycsaládos, a sok kisjövedelmű, amin enyhíteni tudunk legfeljebb, helyben változtatni reménytelen. Sokáig küszködni kell még egy nagy létszámú hátrányos helyzetű réteg gondjával is. Oldása csak velük együtt történhet, és egyelőre közöttük igazán kevés partnert lehet találni. A cigányságról van szó, amelynek tagjai döntő részben még mindig kívülről várják a megoldást. Én nem kis gondnak tartom, hogy egy amerikai módra és rohamosan nőtt városban alig vannak egymást támogató kisközösségek, pedig nagyon nagy szükség lenne rájuk. Hogy csak egy példát mondjak: a közbiztonság már-már súlyos veszélyeztetése kivédésére két önvédelmi csoport alakult mostanában és mindjárt a felére csökkent a garázdaság, a randalírozás. • Bizonyosan elgondolkodott rajta az utóbbi időben, hogy mit csinálna másképpen, Gazdagodó kulturális életünk egyik szép tanúja, a'Városi Galéria „„ f ♦............... ha erre módja lenne? Ma is a városfejlesztés kölcsönökkel rögös útját választaná? —Én azt sajnálom, hogy nem indítottuk el hamarabb az intézmények önállósodási folyamatát, hogy nem vettük át korábban az egészségügyi alapellátást, s talán hamarabb kellett volna kezdeni az emberre szabott úgynevezett humánus városépítkezést. Nagyon fontos, hogy Nyíregyháza épüljön, de emellett több figyelem szükséges a jobb közérzetet biztosító úgynevezett apróbb dolgokra, az eladósodásról pedig még annyit, hogy sokkal intenzívebben kellett volna felvenni kölcsönöket. Lesz legfeljebb két nehéz éve a városnak, de ami kölcsönt felvettünk, az mind itt van az önkormányzati vagyonban, beruházásban, alapozásban és ez az új önkormányzat helyzetét is könnyíti. Végül is: fel tudjuk vállalni ezt az időszakot hibáival, gondjaival együtt. Azzal együtt, hogy sajnos kevés eszközünk volt a szigorúbb számonkérésre, a személy szerinti felelősségvállalásra és felelősségre vonásra. • Azzal kezdtük, hogy elszámolásra készen áll személyesen is. Sikerült meggazdagodnia a tanácselnökség évei során? — Mielőtt tanácselnök lettem, visszaléptem egy Korányi Frigyes utcai sorházból és később cseréltem ÖTP-lakásunkat egy 15 éves hasonlóra, amelynek tulajdonosa, egy pedagógus házaspár új házat épített. Együtt lakunk ott egy mozdonyvezetővel, egy kiskereskedővel, egy nyugalmazott tanárral és egy bölcsődei dajkával. Féljem régóta a konzervgyár középvezetője. Van egy 22 éves főiskolás fiam, akit két pont híján nem vettek fel az egyetemre, és egy 17 éves gimnazista lányom, aki Európa- és világversenyeken nyert érmet úszásban. Van egy használt Dácia autónk. Nevelőszüleim és anyósomék kisnyugdíjasok. Soha senkitől nem kértek semmilyen támogatást. Én sem kértem előnyt, különleges elbírálást, a boltban szoktam vásárolni, és nem értékelnek le nekem semmit. Szerencsés ember vagyok, hogy a rokonságom is sorba áll, ha ügyeit akarja intézni. Én e funkciót soha nem tekintettem hatalomnak, hanem a városlakók szolgálatának és egyfajta önmegvalósításnak. Örülök minden egyes új létesítménynek, mások örömének. Ajándékot többször kaptam. Egyszer egy idős nénitől egy maga készítette lábtörlőt. És sok-sok virágot, amit nem lehetett el nem fogadni. • Indul a szeptember 30-i képviselőtestületi választáson. Számít-e arra, hogy esetleg képviselő sem lesz ezután? — Természetesen. A 2-es számú választókörzetben indulok de nem tagadom, hogy be szeretnék jutni a testületbe. Az okát is megmondom: mindenképpen a városfejlesztés közelében szeretnék maradni, mert ehhez közöm van, gyakorlatom, ismeretem is. Munkatársaimmal együtt vallom, hogy nem születtem se tanácselnöknek, se polgármesternek, s ha nem leszek városi képviselő sem, akkor tiszta lelkiismerettel szeretnék felállni. De jogom van nekem is megmérettetni és nem jogtalanul besározva, védekezéstől is megfosztva távozni. Akár így lesz, akár úgy, szívből szurkolok ennek a városnak, amelyért másokkal együtt én is tettem valamit. Nagyon szeretném, hogy ne a pártharcok áldozatává váljék a továbbiakban. Egy új lakótelep, új orvosi rendelője. Gyerekek és . .kismamák' áz Örökösföldön
