Kelet-Magyarország, 1990. szeptember (50. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-17 / 218. szám
2 Kelet-Magyarország 1990. szeptember 17. Mátészalka rákapcsolt Halló, itt vagyunk! Szeptember 14., péntek. Tizenhárom óra lesz néhány perc múlva. Negyedórája lehet annak, hogy az átkapcsolásra érkezett szakemberek kijöttek az üzemegység-vezető irodájából, ahol nyilván még egyszer sorra vettek minden lehetséges, sőt talán elképzelhetetlent is, ami egyáltalán előfordulhat, vagy problémát jelenthet az átállásnál. Semmi protokoll, csak alig érezhető feszültség vibrál a levegőben. Ha Szabó Tibor, a mátészalkai üzem főnöke mindig ilyen kiegyensúlyozottan nyugodt, és derűs, mint most, akkor irigylésre méltóak a munkatársai. Az automatika lelke — Tulajdonképpen mindent megtettünk, ami tőlünk tellett. A műszaki feltételek megvannak, folyamatosan indul, illetve történik az átállítás. Én naiv, azt hittem, hogy ez a bizonyos átállítás látványos kézmozdulatokkal, karok le- vagy felhúzásával, kapcsolók csattogtatásával történik majd meg, hozzáértők koreográfiája szerint. Ehelyett szinte észrevétlenül megy végbe minden. Az automatika lelke hűvös-szürke lemezborítások mögött működésbe lép. Áramkörök ölelkeznek és válnak el, mint szerelmesek kamaszkor idején. A mikroelektronika láthatatlan és szinte felfoghatatlan áramtáncát járja az alkatrészeken. A kiiktatott kézikapcsolású központ kezelőit, a hölgyeket keresem. Tudom, hogy most mindannyian bent vannak, ismerkednek az új feladattal, mert a gép azért nem lehet meg az ember nélkül. Maradt a központnak egy manuális, azaz kézikapcsolású része is. Csak sokkal korszerűbb az eddiginél. Szabó Tibor az emeletre kísér. Egy közepes nagyságú teremben. két hosszú kezelő- asztal előtt négy-négy állásban egyszerre nyolcán ismerkednek az új technikával. Igen a hölgyek! Akiknek jószerével csak a hangját ismertük. Központ, mondták ők; kérjük ezt. vagy azt, gyárat, lakást, hivatalt — mondtuk mi. Ennyi volt az egész. És most a hangjuk egyszerre kihalkul az életünkből. Kevesebben leszünk tizenhat ismeretlen ismerőssel. — Eleinte nehezebb lesz a dolguk, de megtanulják, megszokják. Ez kvalifikáltabb munkát igényel mint a régi dugaszolós rendszer — mondja mellettem Daróczi Gyula osztályvezető a debreceni igazgatóságról. Közben szünet nélkül jönnek a hívások a fülhallgatókba és indulnak ki a kezelőpultról. Mátészalka, Mátészalka — hangzik a bejelentkezés. Kapcsolom, — adom. Kavarog nyolc, számunkra jól ismert női hang kánonja a teremben. Eleinte nehéz — Most még nagyon szokatlan, de meg fogjuk tanulni a kezelését — lép mellénk Fogarassy Sándor né rendező. — Valóban sok hangot ismertünk a városból, gyakran fel sem néztünk és tudtuk melyik állomásról jött a hívás. Ismertük is, és mégsem ismertük a telefonálókat — Nyilván vannak kedves, személyes emlékei — próbálok kérdezni a lüktető hangzavarban. — Persze, például Homa úr, a cukrász, minden pénteken fagylaltot küldött nekünk a nyári hónapokban. — Melyik volt a legtávolabbi ország, amelyikkel kapcsolatot teremtett? — Azt hiszem, Ausztrália. — Gondolom ismert híres emberek is voltak láthatatlan ügyfeleik között? — Többen, o Tony Curtis- nak is hoztunk be hívását, de Korda György is többször telefonált a városba. Legutóbb pedig Göncz Árpád a múzeum állomásáról. — Ki dolgozott a kéziközpontban a legrégebben a hölgyek közül? — Szabad Gyuláné, Jolánka. Ö már huszonkilenc éve kezelőnő. Elektronikus varázslat Odamegyek a kezelőasztalához. Fekete hajú, törékeny, halk szavú asszony. Láthatóan szokatlan még számára. Mátészalka. Igen. Kapcsolom. Csenger? Adom a hívót. S így megy megállás nélkül. Képtelenség egyáltalán egyetlen kérdést is feltenni. Hát igen, vannak ilyen munkahelyek is. Közben az új, az automataközpont elektronikus varázslata, a szerkentyűk hókusz-pókuszaival szétsugározza az első hívásokat az ország legkülönbözőbb tájai felé. Séti János Vvlt szebb Épült az új örökösföldi iskola, s valahányszor a Shell- kút felé jártam, óhatatlanul vetettem rá egy pillantást. Amikor már a tető is rákerült, az ablakok, ajtók is helyükön voltak, örült a lelkem, végre egy szép, kicsit az erdélyi építészeti hagyományokat felidéző, nemesen egyszerű épülettel gazdagodik Nyíregyháza. Az iskolakezdés közeledtére aztán az építők ráhajtottak és nyilván a terveknek megfelelően a festők vették kezelésbe a gyönyörű, addig fehér-barna épületet. A falak sárgára változtak, a kazettás ajtók ablakszemei be lettek festve és újabban hatalmas minták kerültek a patyolatfehérből színessé átmázolt vakolatra. Elképedésem után megpróbáltam végiggondolni, vajon miért kellenek a színek, a minták? Ízlésbeli nézetkülönbségről van szó , mint a Fogtechnikai Vállalat homlokzatának hatalmas lapátfogai esetében, vagy a tervezői díj emelkedik a költséges díszftgetés betervezésével, netán jószolgálti tevékenység a festő szakmunkások foglalkoztatására? Nem tudom, sőt az is lehet, hogy az én valakimnek a valamije. A véleményemet azonban mindenképpen tartom: volt szebb Is az az örökösföldi Iskola. Galambos Béla Fehérgyarmat egyik vállalatának üzemmérnöke vállalkozása nyomán már itt is lehetőség nyílik futómű-beállításra. Az újrakezdési hitelből vásárolt HPA vadonatúj olasz gép (ilyen csak Nyíregyházán van még ezen kívül a megyében) a kerékösszetartás és -dőlés; a csapterpesztés, az utánfutás és a fordulási szög műszeres beállítását teszi lehetővé. Puskás László exkluzív interjúja a Kelet-Hagyarországnak Egy év után újra itthon tartózkodik a megyénkből elszármazott, Angliában élő Puskás László fotóművész, aki az alábbiakban közlendő interjúban többek között új ötleteit hozza nyilvánosságra lapunk olvasói számára. — Elsőként azt kérdeztük: egy év után hogyan látja hazánk átalakulását, mit változtunk? — öt napot néztem a tv parlamenti közvetítéseit és ideutaztam Budapestről Nyíregyházára egy „gyalogos” gyorsvonattal, amit a személyvonat megelőzött — és persze odakint is megvannak a .napi információk, ezek szerint most a magyar helyzet egv költözéshez hasonlít, amikor valaki egyik házból a másik házba megy, és e- közben a bútorait kint tartja az udvaron. Angliában úgy érzékelhető, hogy lelassultak a magyar politikai változások, amire pedig nincs időnk, nem hagyhatjuk, hogy a külföldi tőke elsétáljon a kapunk előtt. — Mostani látogatása lapunk olvasóit Is érinti — miről van szó konkrétan? — Arra gondoltam, jó lenne a magyar olvasókat, a Kelet-Ivlagyarország olvasóit rendszeresen informálni arról, milyen fontosabb események történnek, milyen jelenségek tapasztalhatók Angliában, amelyek összevethetők a magyar átalakulással — hiszen sok mindenben hasonlítanak a két ország törekvései, csak éppen Anglia valamivel előbbre tart. Vállalnám, hogy tudósításokban számolnék be azokról a fontosabb dolgokról, amelyek érdekelhetik az itt élőket. Az angoloknak is megvannak a maguk gondjai, ezért én azt szeretném sugallni, hogy olajuk meg a problémáinkat. ahelyett, hogy egymást szidnánk. — Ügy hallottuk, egy jótékony célú akciónak On ate elindítója. Mi ez a kezdeményezés? — Hivatásos fényképészként dolgozom a világhírű R. Harkness rózsakertészetnek. Ez a cég is ott szerepel minden év májusában Chelsea-ben, a londoni virág-világkiállításon. amely három napon keresztül a rózsák Mekkája. Ebből a kertészetből a világ minden tájára szállítanak rózsatövet. Egyszer a tulajdonossal beszélgetve eszembe jutott egy re- pülőutam, amikor egy édesanyával utaztam. akinek mozgássérült a gyermeke. A vele való beszélgetés mély nyomot hagyott bennem. megrendített a gondolat. hogy a gyógyulás egy picinyke reményéért mindent feláldoznak a beteg gyermekek hozzátartozói. Ismerem. milyen áldozatos munkát végeznek ezeknek a gyerekeknek a gyógyításáért Budapesten a Pető-intézetben, ahol angol egészségügyi szakembereket is képeznek, tréningeznek. Javaslatom szerint, ha ez az intézet hozzájárul és nem lesznek itt bürokratikus akadályai, egy rózsafélét „Pető-rózsának” nevezne el ez a cég, amelynek a megbízásából most Budapesten tárgyalok, és minden eladott tő után bizonyos százalékot jótékonysági célra adományozna a Pető-intézet. illetve az angol birminghami testvérintézmény számára. Ha elgondoljuk, hogy csak Angliában 7 és fél millió kertben nevelnek rózsákat, remélhetjük. hogy sok-sok segítséget kapnak majd ezek a nehéz sorsú gyermekek. — Biztosíthatjuk olvasóinkat. hogy a fejleményekre lapunkban visszatérünk. B. E. A Móricz Zsigmond Színházban Mii a fríderikusz-show Menekülő rákok, angolnák Á Tisza is tikkadt Az évszázad legforróbb nyara... az évszázad aszálya..., felbecsülhetetlen kár a földeken, így és ehhez hasonlóan jellemzik a szakemberek a mögöttünk lévő heteket, hónapokat. Arról már kevesebb szó esett, nem csak a kultúrnövényeket, de a vadon élő állatokat, köztük a halakat is alaposan megviselte a rendkívüli időjárás, még a korábban biztonságosnak tartott Tisza is igencsak mostohának bizonyult. A közelmúltban hallhattuk a meglepő hírt, hogy ettől az évadtól a Móricz Zsigmond Színházban folytatja talk- show-ját Friderikusz Sándor. Ebből az alkalomból kértünk tőle rövid interjút. — Miért cserélted fel a megyei művelődési központ színpadát a színházra? — Nemigen szeretnék senkit megbántani a művelődési központ dolgozói közül, bár egyikük-másikuk megérdemelné,. hogy név szerint is szerepeljen a cikkbem. Tehát igyekszem diplomatikusan fogalmazni; nem volt éppen zavartalan az együttműködésünk, különösen az utolsó időkben. Én pedig elég régóta ragaszkodom ahhoz az elvemhez, hogy egy helyen maximum ötször kötök kompromisszumot, s ha a dolgok jelzésre sem válnak jobbá, odébbállolj. — A színház új vezetősége hivott, vagy te jelentkeztél? — Ritkán szoktam jelentkezni. Ezúttal is hívtak S mondhatom: nemigen tudtam olyat kérni, amit ne törekednének teljesíteni. Valahogy itt profibb levegő csapott meg. — Hány előadás lesz az új évadban? — Az idén is öt előadásra vállalkoztam, ezek közül októberben és novemberben lesz az első kettő, s tavasszal pedig a maradék három. Attól függően, hogy mekkora az érdeklődés, egy, illetve két előadást tervezünk adott napokon. Ha jól tudom, egy-egy alkalomra hetven százalékban bérletet adnak ki, a többi helyre pedig jegyek válthatók. Ha pontosan tájékoztattak, a napokban kezdik meg az előjegyzést a bérletekre. — Lesz-e változás a Frideri- kusz-show tartalmát illetően? — A közönséget az elmúlt szezon végén megkérdeztem: óhajtanak-e tartalmi, formai változtatást. Ahogy tapasztaltam, nem nagyon szorgalmaztak semmi ilyesmit. Ennek ellenére az októberi produkciómban kísérletet teszek némi változtatásra, beiktatok egy-két eddig még nem próbált műsorszá'mot, természetesen ragaszkodva a bevált hagyományokhoz, azaz továbbra is jönnek hozzám vendégségbe híres emberek. Ami a képi megjelenítést illeti, ebben szinte tökéletesen megújulok. Például ülésre alkalmas székekbe, fotelekbe ültetem a meghívottakat. (csk) A folyó timári szakaszán állunk a parton, a szemközti kőriseket megcsapta már az ősz szele. A folyó a szokottnál magasabb, a felső területek áradása már itt is érezteti hatását. A viz is alig tizennégy fokos, úgy tűnik, a természet igyekszik helyrehozni azt, amit a nyáron elrontott. Halott halak Stefán Ferenc halász, évtizedek óta járja a Tiszát, de azt mondja, még sosem látott olyat, mint augusztusban. — Rövid időközönként három „döghullám’’ jött le a folyón, és fokozatosan romlott a helyzet. Előbb a rákok, majd a küszök, végül pedig a harcsák, angolnák menekültek volna a vízből, ha tudnak. Pontosabban: a rákok ezreinek sikerült a partra vánszorogni, de a harcsák, az angolnák csak a szélvízig jutottak. A halász csónakjának motorja épp tegnap mondta fel a szolgálatot. íyg aztán két evezőlapáttal indulunk útnak, hogy szemrevételezzük a folyót. Vagyis, inkább a partot. Mert maga a víz már szépen tisztul, kávébarna színe is kezd fakulni. Már-már az eredeti szőke Tiszát látjuk, csak egy a feltűnő: elvétve látni egy-egy pontyugrást, balinrablást, harcsatúrást. A halak még mindig nem tértek teljesen magukhoz az augusztusi sokk után. — Az volt talán a legnagyobb szerencse, hogy Tisza- iökön észbekaptak, s az erőmű fölött megengedték a vizet. Lent feldúsult oxigénnel, itt fent pedig levonult a szennydugó. Látni kellett volna, mit csináltak a harcsák Balsánál is, mikor megérezték, hogy mozdul a víz. Csapatostul igyekeztek fel a Lónyai-csatomába, pedig azt aztán mindennek lehet nevezni, csak tisztának nem. Valami történt a mélyben Tóth József balsai révész mondja mindezt, s miközben siklik a csónak, a két vízén járó férfi az egyik partmenti fűzfabokorra mutat. Jó ötkilós harcsa teteme akadt fenn az ágakon, néhány mé- hány méterrel odébb pedig kint a parton hever a társa. — Ezt már a róka vagy a vaddisznó húzta ki. — mondják. — Csak éppen pukkadásig zabálták magugat. ezzel itt már nem bírtak. Furcsa, csak harcsatetemet látni, a fehér halak közül egyet sem. Éppen ezért gyanakodnak arra, hogy valami lent a mélyben, a mederfenéken történhetett, hiszen ha csupán oxigénhiány lép fel, akkor pusztult volna a balin, a süllő, a keszeg is. De hál’ istennek, azok átvészelték. Már javul a helyzet A vízügyi szakemberek szerint a gondot a kövi alga túlburjánzása okozta, a víz a nagy melegben valósággal megposhadt. Siku Albert, a miskolci vízügyi igazgatóság tokaji szakaszmérnökségének vezetője — hozzájuk tartozik a Tiszanagyfalu, Ti- szalök környéki folyószakasz is — nagy halom kimutatást tesz az asztalra, mikor az elmúlt napok eseményei felől faggatózunk. Hetekre visszamenőleg naponta meg tudja mondani, reggel és este mennyi volt a víz oxigéntartalma, s megjegyzi, valóban előfordultak kritikus időszakok. Augusztus 4-én például 0,28 milligram oldott oxigént tartalmazott egy liter folyóvíz, jóval kevesebbet, mint ameny- nyit elbír a hal. — Szerencsére mára sokat javult a helyzet, ám a vizsgálat természetesen tovább tart. Az iszapmintákat most elemzik az ország legkorszerűbb vízügyi labóratóriumá- ban, néhány nap múlva okosabbak leszünk. Balogh Gésa Segítség a rak Mekkájától
