Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-11 / 188. szám
2 Kelet-Magyarország 1990. augusztus 11. Hová tart a középiskola? Az osztály fel© megbukott Nyugtalan nyugdíjasok Immár hatodik éve készül megyei összesítés a középiskolákról, elsősorban a tanulmányi rend és fegyelem ösz- szefüggésében. A mindennapi iskolai életet egyre kevésbé van módja (és szándéka) szabályozni az oktatásirányításnak, így érdekes lehet, miről árulkodnak a „száraz” statisztikai adatok. Kállai János főmunkatárssal ezúttal a gimnáziumokról beszélgettünk. A népesebb korosztályok középiskolás korúvá érése nem hagyta érintetlenül a gimnáziumokat sem. Az elmúlt tanév már csaknem 800 fős összlétszám- növekedést mutat, ami azt is jelzi, hogy eljutunk odáig, amikor nagyon szűkek lesznek a tantermek, nem jut majd hely minden gimnáziumba készülőnek. (Hogy egy-két év múlva megint csökkenjen a létszám. De ez egy másik beszélgetés témája lehetne.) Siker nélkül — Ez nem is lenne probléma — mondja Kállai János —, ha az iskolázásban érvényesülhetne az az autonómia, amelyet egyébként az oktatási törvény garantál. De a felvételnél csupán az általános iskolai bizonyítvány a kritérium, emögött pedig gyakran nincs a tanulmányok folytatásához szükséges tudás. Ezért a gimnáziumok egy része speciális osztályok indításával kísérletezik (ezekbe ugyanis van felvételi), nem is titkolva, hogy igy próbái igazi minőséget belevinni a jócskán elszürkült és átlagosra redukálódott rendszerbe. Ehhez hozzájárult a „bukásmentes” iskola rémálma”. ami — szerencsére — már a múlté. Az osztályozási liberalizmus is a „kemé- nyedés" irányába mozdult el. De nem ebből következik, hogy az elmúlt tanévben 581 tanuló bukott meg, ami öt éve a legnagyobb, a tanulók- nak csaknem kilenc százaléka. Mert elvárható-e a kény- szerbeiskolázásos gimnáziu- moktól ennél sokkal jobb eredmény? Hihető-e kellő komolysággal, hogy a gyenge közepes vagy elégséges tanuló eleget tud tenni a jelenlegi követelményeknek, amelyek többségükben egy maximalizált pontrendszerben gondolkodó egyetemi-főiskolai felvételi rendszer függvényei — Íme egy újabb béklyó a deklarált autonómián — fejtegeti —, aminek lazítását az érvényes követelményrendszer miatt az iskolák nem akarhatják és nem is merik felvállalni. Marad tehát az eredménytelenség számokkal is kifejezhető konstatálása. Népszerű a nyelvvizsga Az egyik gimnáziumunk első évfolyamán a bukottak száma meghaladta az 50 százalékot! Motiváció nélküli beiskolázás, célok nélküli „tanulás’, általános érdektelenség: gyenge képességek ... mind benne van ebben a rémisztő adatban. Így érthető, ha az 1986-ban tanumányaikat kezdőknek csaknem a tizenöt százaléka nem jutott el az érettségi vizsgáig. A felsőfokú továbbtanulásra jelentkezők számában nincsenek lényeges változások, a 60—64 százalékos jelentkezési arány megfelel az országos átlagnak, a felvételin való megfelelés jobb, mint az országos, de az érettségizőknek kevesebb, mint egy- harmada jut be felsőoktatási intézménybe. A diákok közül mind többen vállalkoznak állami nyelvvizsga letételére, bár az összlétszámhoz viszonyítva ez nem nagy szám, de kétszerese a korábbiaknak. Az idegennyelv-oktatás radikális átszervezése, helyesebben liberalizálása több gondot is felszínre hozott: gimnáziumaink jelentős része nyugati nyelvszakos ia- nárhiánnyal küszködik. Az orosz nyelv tanulásától való mindenáron szabadulni akarás sok kiváló nyelvtanárt hozott egzisztenciálisan is nehéz helyzetbe. De ezzel együtt: megindult az átképzés, sokan vállaltak többletterheket, anyagiakat, erkölcsieket egyaránt. Nyolcosztályos gimnázium A szakmailag önálló iskola — esetünkben a gimnázium — egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kezdeményezése az elmúlt tanévben a nyolcosztályos gimnáziumi kísérlet folytatása. Megyénkben két iskola vállalkozott erre a szó legigazibb az ő családi ügyeibe. A rendőr már távozni készült, amikor az öreg felkapott egy ásót, és a rendőr feje felé csapott. Az ásónyél nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott a rendőr arcán. A kötelességét teljesítő körzeti megbízott csak a gumibotjának használatával tudta az öreget megfékezni. Szilágyi Miklóst felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt nyolc hónap börtönre ítélte a bíróság, a büntetés végrehajtását azonban két évre felfüggesztették. A háromezeregyszáz forint bűnügyi költséget máris meg kellett fizetnie. Az ítélet jogerős. (n. 1.) Bökönyben él Szilágyi Miklós a feleségével. Mindketten nyugdíjasok. Am nyugtalanul élnek öreg napjaikban. Főleg azért, mert az idős férj, ha felönt a garatra, agresszív módon viselkedik. Ez történt egy este is, amikor megöléssel fenyegette feleségét. A rettegésben tartott asszony komolyan vette a fenyegetést, félt attól, hogy baja esik El is ment a rendőrség körzeti megbízottjához, és segítséget, védelmet kért tőle. A rendőr a helyszínre sietett, jogszerűen intézkedett, csitítgatta az ittas Szilágyit. Az öreg azonban gorombán a rendőrre támadt, és azt kérte, hogy ne avatkozzon bele értelmében önállóságot, kreativitást, szemléletváltozást feltételező munkára. Az iskolai autonómia jegyében alakultak a tanév során az iskolaközi kapcsolatok, amelyek vezetői, munka- közösségi szaktanári formában a tartalmas és érdemi együttműködést szolgálták. Hová tart a gimnázium, a középiskola? Mindenképpen a tartalmi megújulás és önállóság irányába. Követelményeket állít, de garantálja a megszerzett tudás színvonalát is. De addig még eltelik egy-két tanév. Nagy István Attila Mohácsi Miklós mintakészítő kisiparos csaknem 33 éve űzi mesterségét. Munkássága alatt több érdekes terméket készített. Ügyes keze munkáját dicséri többek között a Vörösmarty téren lévő díszpadok, az ELTE korinthoszi-osz- lopa és a tudományos akadémia előtti zászlótartó. Most egy méternél nagyobb koronás címert készít. Ez az ókori körszínház a római birodalomhoz tartozó Dnamila amfiteátruma volt, neve arabul azt jelenti szépség. Az Algéria észak-keleti hegyvidékének oldalában épfiit nyitott színházba háromezer néző fért el. A rómaiak eredeti, Cuicul nevű települést egy kb. tízezer lakosú katonai kolóniává fejlesztették, de a lakosok között sok kereskedő és földesűr volt. Februárban egy kis küldöttség indult Nyírtelekről, hogy a több mint 500 kilométerre fekvő székelyföldi Szentlélek községbe „jó szót, biztatást vigyen”. Az akkori „divatnak” megfelelően magyar nyelvű könyveket is vittek az általános iskolának. A fogadtatás, az ottlét mély nyomokat hagyott az előfutárokban. Barátság szövődött a vendégek és a vendéglátók között, kölcsönös meghívások közepette búcsúztak. A februári csoda az események forgatagában lassan háttérbe szorult. A nyírtelekiek is egyre aggódva figyelték a román események alakulását. A levelekre nehezen érkeztek meg a válaszok. Végre mégis megjött a megerősítés: ..a nyár közepén Magyarországra megyünk 30. gyerekkel”. A közelmúltban valóra vált az álom. Azt hiszem, az az itt töltött tíz nap maradandó élmény lesz gyereknek, felnőttnek egyaránt. Már a fogadtatás sem volt hétköznapi. Régi hagyomány szerint sóval és kenyérrel köszöntötte a fél falu a messziről jött és a vonatozástól fáradt barátokat. Családoknál helyezték el őket. szinte versengtek a szülők, hogy mindenkinek jusson egy-egy gyerek. Nyírtelek egész lakossága összefogott, az üzemek, az egyház és a magánvállalkozók adtak pénzt, autóbuszt vagy járultak hozzá az étkezéshez. hogy jól érezze magát itt ez a kis küldöttség. A házigazda szerepét a művelődési és ifjúsági ház és a nyugdíjasklub látta el. A napok gyorsan elszálltak. Mindenki szívébe fogadta a gyerekeket, a közös rendezvényeken kívül (versenyek. vetélkedő, szalonnasütés) együtt kirándultak a fó- gadógyerekek is Sóstóra. Tokajba. Debrecenbe, a Horto- bágyra. Eljött a búcsú estéje. A székelvszentléleki tanulók népviseletbe öltözve rövid műsorral kedveskedtek vendéglátóiknak. Bizony, alig maradt szem szárazon, amikor a sok székelyföldi költő verse és magyar népdal után jelentették számára. Nem ismerték a nokedlit, a tejfölös uborkasalátát. Mindezek receptjét is elkérték. Meglepte őket a sokfajta üdítő és déligyümölcs. Megtanultak néhány eddig ismeretlen kifejezést. mint a filctoll, vagy atlétatrikó stb. Társa. Gergely Melinda arról beszélt, hogy náluk a sárgarépát mu- roknak. a kukoricát törökA búcsúesten a Székely Himnuszt együtt énekelte vendég, házigazda, kicsiny és nagy egyaránt. Előkerültek az ajándékok — a hozott köröndi porcelánokért viszonzásul — sok szép emléket vihettek haza a gyerekek. A közös tábortűz mellett ott ültek a fogadószülők is. A nyugdíjasklub énekkarának tagjai meglepődve tapasztalták. nincs olyan népdal, amit. ha elkezdenek, a szentléleki csöppségek ne tudnák folytatni. Tiszta, hegyi levegőn edzett hangjuk messze szállt az estében. Elbeszéléseikből megtudtuk, nem valami élként eztetett csemeték ők. hanem dolgos, szorgalmas segítői szüleiknek. Szóba került, mi volt itt Magyarországon a legnagyobb meglepetés, mi az. amiről a legtöbbet mesélnek majd otthon. László Marika először jár hazánkban. Az igazi újdonságot a magyar ételek és ízek búzának, a burgonyát pityókának hívják. Ezekből a névkülönbözőségekből aztán rengeteg vidám félreértés adódott. Balázsi Biborkát a síkság, az „egyenes”, kietlen puszta nyűgözte le a legjobban. A kísérők közül a szentléleki iskola igazgatónője, tanárok. óvónő, mindannyian csak felső fokban beszéltek a vendéglátók jóindulatáról, kedvességéről, a község vezetőinek hozzáállásáról, mindarról, amiben részük volt ez alatt a pár nap alatt. Az eszmecserék során gyakran fel- hozódik a politika, az erdélyi emberek sorsa, ök tanítják a gyerekeket a magyar nyelvre, megismertetik velük Kölcseyt. Aranyt, Móriczot, szóba hozzák Hunyadit. Rákóczit és mindazt, ami a közös múltból feledésre van ítélve. Ittlétük alatt ellátoÜgy veszik észre, az az év eleji forradalmi lelkesedés, mely tűzbe hozta az országot. mintha alábbhagyott volna. De bíznak a jövőben és abban, hogy tovább erősödik a nyírtelekiekkel a barátságuk, mert jövőre várják őket a Nyi'kó völgyébe. D. M. Ige és idő Hiányzik a bizakodás A napokban valamelyik reggel gyermekműsort hallottam a rádióban A címe: „Balsors, akit régen tép”. Nem akartam hinni a fülemnek. Gyermekműsor ezzel a címmel? Igen, persze a Kölcsey bicentenáriumhoz kapcsolódott az összeállítás, ám a cím és a műsor által megcélzott korosztály, így együtt mégiscsak szíven ütött. Különösen a kiragadott sor nyelvtani folytonossága. Az, hogy „tép”, ami ugyebár úgy is felfogható, hogy tépett, de téphet a jövőben is. A dokumentum-montázsból kiderült, hogy valahol, valamilyen gyermekközösségben pontosan nem volt alkalmam megfigyelni — dolgozatot írattak ezzel a cimmel, és természetesen a hozzá kapcsolható tartalommal. Na, volt is a felolvasott kis munkákban halál, nyomorúság, pusztulás, a van, volt, lesz legkülönfélébb idő síkjaiban. Elgondolkodtató. Ügy látszik mi magyarok nem tudunk szabadulni a lelkűnkben sarjadzó szélsőségektől. Az eddigi évtizedeken át kötelező hurrá-optimizmusból könnyen az ajvé-pesz- szimizmusba csaptunk át. De kell-e egyáltalán és főleg így kell-e? Hogy ezt a hirtelen hangulati váltást a felnövekvő generációkba is belesúlykoljuk, akár egy ártatlannak tűnő dolgozat címadásával is. Nem mondom, hogy itt lenne az ideje annak, hogy gyermek- műsorok — dolgozatok — címe „jókedvet” és „bőséget” hirdessen, és a „víg esztendő” is odébb van még, dehát azt is Kölcsey írta, hogy „mit ér epedő kebel a romok ormán”, meg hogy „a haza fényre derül”, továbbá szólt alkotásról és gyarapításról is. Választék tehát lett volna bőven, hogy a jövőnket csírázó- magként hordozó ifjúságunkat gondolkozásra késztessük, akár egy dolgozatcím — műsorcím — kijelölésével is. Ha tovább nem, de odáig igazán eljuthatnánk végre ott legbelül, hogy „megbűnhődte már e nép...”. És — igaz, ez már nem Kölcsey, hanem Örkény — „Nézzük bizakodva a jövőbe” gyermekeinkkel, unokáinkkal együtt. (réti) Béklyák az önállóságon A Székelyföld üzenetét hozták MUROK, TÖRÖKBÚZA, PITYÓKA
