Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-31 / 204. szám
1990. augusztus 31. Kelet-Magyarország 5 Szakértelem sempézőre lenne szükségem. Felhí- vom a Kisiparosok Országos Szövetségének nyíregyházi irodáját, az ' ügyfélszolgálati számon. Kérdésemre egy női hang kérdéssel felel: — Az ugye burkoló? Az igenlő válasz után felsorol négy nevet, ugyanis ilyen címszó alatt csak ennyien szerepelnek a szaknévsorban. Kicankózok az első címre örökösföldre. Az illető burkolónak burkoló, csak a melegebb fajtából, azaz parkettás. Csodamód csem- pézést nem vállal. Ahhoz ugye célirányos szakértelem szükségeltetik. No és a tájékoztatáshoz? EMLÉKEZETES NAP volt Szamosszegen augusztus 26. A református templomban ekkor iktatta be tisztségébe Sohajda Béla lelkipásztort Kocsis Elemér püspök. Az ország különböző részeiből, sőt, Szatmárnémetiből is érkeztek vendég lelkipásztorok az eseményre. Zsúfolásig megtelt a megújult templom, ahol a hívek egy szép palásttal ajándékozták meg az új lelkipásztort. Sitrstársakat várnak „A politikai önkény éveiben százezrek járták meg a diktatúra börtöneit, szenvedték el az internálások, a deportálások keserveit, vagy vesztették el életüket. A konstrukciós és titkos perek, s a csöndben megöltek emléke kiált általunk nemzeti és egyéni igazságtételért. Igazságért és nem bosszúért.” A fenti sorok a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének alapszabályában olvashatók. A szövetség már eddig is sok mindent tett, hallatta hangját, de még van mit tenniük. Megalakult megyei szervezetük. Szeptember elsején, szombaton 15 órától tagtoborzó gyűlést tartanak Nyíregyházán, a volt népfrontszékház tárgyalótermében. Várják az üldözötteket a kitagadottakat, az emberi mivoltukban megalázottakat, sorstársaikat. (Felszabadulás u. 6 , a Centrum Áruház mellett.) HAJDÜDOROGON szeptember elsején, szombaton délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek között adják át az általános iskolát — elsőként az országban — a görög katolikus egyháznak. Az eseményen részt vesz Raffay Ernő államtitkár is. AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK. és a FIDESZ címmel több helyen várja fórumra az érdeklődőket Lippai Pál, az országos választmány tagja. Szombaton (szept. 1.) 19 órától Nyírbátorban, a volt pártházban, vasárnap (szept. 2.) 17 órától Tiszalökön, 19 órától Tiszavasváriban, a Művelődési Házban. FOLYTATÓDIK a sok millió lépés Magyarországon című tévésorozat. Rockenbauer Pál munkatársai Szekszárdtól a Nagy Millicig vándorolnak miközben új televíziós filmsorozatukat forgatják, Bezárva a kört címmel. Kedden délután a túra Nyíregyházán keresztül haladt Nyírbátor felé, és folytatódik szeptember 11-ig, táborozásig, kerékpáron, onnan gyalog a Zemplén legmagasabb csúcsáig. (B. A.) Buszok útvonalváltozása A Petőü-fa égéséről Ég a Petőfi-fa címmel jelent meg egy cikk 28-i számunkban. Ezt olvasva kereste meg szerkesztőségünket — telefonon — Katona Géza nyíregyházi olvasónk. Elmondta, nagyon megdöbbent az írást olvasva, mert nem sokkal i óra, azaz a fa felgyújtása előtt járt arra. Szabolcsi kőrútjuk egyik állomásaként álltak meg ott, csak néhány gyereket láttak a környéken, akik játszottak, Petőfi-verseket szavaltak. Meg is jegyezték, milyen aranyosak. Kedves kis jelenetnek tűnt az egész, ök voltak, vagy váratlanul mások is odaérkeztek, nem tudni, de úgy gondolják, kár, hogy nemcsak a terv ment füstbe... névtelen » kai Mór n 'éfilm-vál történet • '2 radó 2. 2 ndolkod MTV tut yóirata 2 pzárta clám, járás, ortok, le Nyíregyházán dezz! Felelek i János műsora kusz, cirkusz vjet cirkuszfilm Tekeknek! rick IK bűnügyi avéftlm hétfő reggelen v . évii siöimr »temberi rögtönzések »dó 2. ESZ a Jarkban. 1 a Pie- 3 című tána egy lap 15 kölykök ű film Erdő kaSzeptember elsején a gyü- möloskarnevál rendezvénye miatt 9 és 12 óra között forgalom- elterelés, illetve útlezárás lesz Nyíregyházán a Dózsa Gy, út és a Vay Adám körút keresztező- desében, a Vay körút északi pályáján, az Október 31. téren, a Kossuth utcán és Sóstói utón. A lezárás időtartama alatt az autóbuszok elsősorban rendőri irányítás mellett közlekednek. Az útszakaszok teljes lezárása esetén a kettes, a négyes, a ti- zenhetes helyi járatok, valamint a Napkor és Nagykálló irányából érkező helyközi járatok a Centrum Áruháztól balra kanyarodva a Kiskörút — Egyház utcán térnek vissza útvonalukra. Az ötös járat örökösföldről indulva az Inczédy sorról nem fordul balra, tovább halad a Nagykörúton és a temetőnél tér vissza útvonalára. A Tölgyes csárdától ugyanezen útvonalon közlekedik. A hetes, nyolcas, tizenkettes autóbuszok a végállomásról elindulnak, és a lezárás időtartamáig a megállapított helyen várakoznak. A tizenhármas járat a Korányi út. Nagykörút, Bocskai úton át közlekedik. A tizennégy es a Vay körút, Bocskai út. Nagykörút, temető útvonalon közlekedik. A Nyírpazony irányába közlekedő helyközi járatok a Vay körúttól a Bocskai út. Nagykörúton át közlekednek. így nem érintik a temető megállót. A Nagyhalász irányába induló autóbuszok a Vay körúttól a Bocskay út. Nagykörút. Korányi út. Csalóköz. Tölgyes csárda útvonalat veszik igénybe, így nem érintik a Kossuth út és Stadion úti megállókat. o Tegnapi számunk buszközlekedést érintő hírébe két hiba csúszott, ezúton helyesbítjük: A ll-es járat nem elsősorban az iskolásoké, hanem új igényeket kielégítő új járat. A 8-as szeptember 3-ától. hétfőtől közlekedik a téli menetrend szerint. tány az ífítanyán A SÁROSPATAKI KOLLÉGIUM — mely 38 év után ismét egyházi intézményként működik — szeptember elsején tartja tanévnyitó ünnepségét a helyi református templomban, melyre meghívtak sok hazánkban és külföldön élő volt diákot, oktatót, patró- nust. A megnyitó napján köszönti az utolsó, a 344. szeniort, a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei születésű Bertalan Imrét, az Amerikai—Magyar Református Egyesület elnökét, aki 50 évvel ezelőtt tartotta első prédikációját a református templomban. Lottószámok 18, 21 34, 40, 71 hibaigazítás : Az 1990. augusztus 29-én megjelent 65193 számú hirdetésben az emelőgép bevizsgáló pontos neve DUOCZKI ANDRÁS. Nyír- pazony. Vasvári Pál 41. Tel. :27 zárta trázs adai film oszédok regény ám áttér tek, vélemények rdekű kérdésekről :s nóták váltási kísérletek »-adás asági negyedóra ló 3. ijság e: ím. rás, •tok, ezz! Felelek János műsora port ekeknek 1 smeretien sélése et film Szabolcs Ci- rakodó a ihoz akarta i7. elmozdu- az álló te- A rakodó z eperjeskei vagont fel- videómagnót i MÁV ren- olmit hátra, Rendőrkapitányságon Információt kaptunk arról, hogy illetéktelen személyek Gávavencsellőn egy magánlakásba akartak hatolni, azonban a lakosság segítségével elfogták őket. Ismeretlen tettes Demecser határában egy juhakolból 20 bárányt eltulajdonított. Nyíregyházán, a Tanácsköztársaság téren egy lakóház belső udvaráról egy Simson motorkerékpárt elloptak. Az elkövetőket, két hadháztéglási cigány férfit a rendőrjárőr elfogta. Az Ung- vár sétányi gyógyszertár kirakatát kukával bezúzták, majd a helyiségből a közadakozásra kitett pénztárolót — benne 600 forinttal — elvitték. Augusztus 29-én este Nyíregyházán, az Alma utcán egy ittas férfi a neki segítséget nyújtó rendőrre támadt. Az akkor magából kivetkőzött Illető éUen büntetőeljárást indítottak Nyíregyházán, az ifitanyán egy hatfős társaság poharakat vert földhöz, vendégeket inzul- tált, majd a portást bántalmazták, akinek orrcsontja tört. (csgy) A napokban ünnepelte házasságának 50. évfordulóját Nyíregyházán Vitái János és neje. A nevezetes eseményen négy gyermekük. kilenc unokájuk, s a másfél éves dédunokájuk mellett rokonaik is köszöntötték őket. Aranylakodalmuk alkalmából mi is szívből gratulálunk, ló 2. irta tek 't-dokumerf BETEGELLÁTÁS: Nyíregyházán munkanapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a megyei rendelőintézetben — Bocskai utca 73., telefon: 11-000 és 12-222 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapokon csak a nyíregyházi, nyír- szőlősl, orosi és nagycserkeszl betegeket fogadja, mert a városkörnyéki többi községben a helyi körzeti orvosok tartanak készenléti ügyeletet. Hétvégén szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat a központi ügyeletén. Ott látják el ez idő alatt Nagycserkeszről, Nyírtelekről, Kótajból, Sé- nyőről, Nyírturáról, Kálmánhá- záról és Nyírpazonyból érkező gyermek- és felnőtt betegeket. AZ INJEKCIÓKAT felnőtteknek és gyermekeknek a Vay A. körút 3. szám — közismert nevén piros ház — alatti rendelőben adják be szombaton és vasárnap reggel 8 órától 1? óráig. Hétvégi orvosi ügyeletek FOG ÁSZÁT: Szén a héten szombaton, és vasárnap a Bocskai u. 73 sz. földszint 407-es rendelőjében van ügyelet, ahol csak sürgős esetekben fogadják a betegeket reggel 8 órától 20 óráig GYÓGYSZERTÁRÁK: Nyíregyházán az állandó éjjel-nappalos ügyeletes a Szabadság téri (Korona épületében lévő) gyógyszertál mely szombaton és vasárnap folyamatosan nyitva tart, A nappali nyitva tartás rendje: reggel 7 óra 30 perctől este 20 óra 30 percig. Az éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. A Bocskai utcai gyógyszertár — mindennap — hétfő reggel 8 órától péntek este 7 óráig árusít, szombaton pedig zárva. A Felszabadulás utcai 3—5. szám alatt lévő patika minden szombaton reggel 8—13 óráig tart nyitva. Állatorvosi ügyelet : Ezen a hétvégén szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyíregyháza, Nyírszőlős, Kálmán- háza, Butyka, Vadas) dr. Gon- da Gedeon, Nyíregyháza, Leff- ler S. u. 33., telefon: 18-930, a U-es körzetben (Nyíregyháza- Oros, Nyírpazony, Sóstó, Sóstóhegy, Borbánya) dr. Sánta János Nyíregyháza, Kodály Zoltán u. 7., telefon: 18-753 — tart ügyel etet. 31., péntek ERIKA, BELLA NAPJA Nyelvünkben az Erika az Erik férfinév női megfelelője, ami viszont az ógermán „Erich”, „Erik”, vagy latinos formájában az „Ericus” névből ered. Háromféle magyarázat adódik származására: az ógermán nyelvben a„richi”: „uralkodó, hatalmas” jelentésű, de szintén e nyelvet véve alapul, „kedves” is lehet az értel-# me. A harmadik eredetét a görög „erika” nevű havasi virágból származtatja, aminek „erica” volt a latin neve is. A Nyugat-Dunántú- lon az erdőkben vadon és a kertészetekben is ekkor nyílnak a húsvörös virágú erikák (Erica graciiis), ezt ajándékozzunk az Erikáknak. Várható időjárás ma estig : Folytatódik a napos, száraz, igen meleg idő. Legfeljebb a délutáni órákban lehet nyugaton, északnyu- gatona egy-egy zápor, zivatar. A déli szél a nappali órákban többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 27 és 32 fok között alakul. Vízállás A TISZA Tiszabecsnél —240 cm, apad, 0%, 19,9 °C, Vásárosnaménynál —188 cm, apad, 3%, 20,6 °C, Záhonynál —285 cm, áradó, 2%, 20,5 °C, Dombrádnál —4 cm. apad, 18%. A SZAMOS Csengéméi —63 cm, apad, 3%, 21,0 °C, A TOR Garbóiénál —85 cm, árad, 8%, 18,3 °C. A KRASZNA Ag- erdőnél 89 cm, apad, 17%, 21,2 °C. ________________________ — Reszkessetek egerek! — Mi az, mi történt? — Átvette a hatalmat a macska. — Jó vicc Móric. Hát eddig is macska volt hatalmon. — Az lehet. De ez a macska még nagyon sovány és nagyon éhes. Olvasószolgálat Hírek, Információk, közérdekű kérdések közölhetők • belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-271. Délutáni és esti Hírügyeletes: kovAts Dénes Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. HÍREK I Augusztus I púnkban űivésszé Ko- on él Édes- éle sors ju~ 2 .j&L jól, kosárfo- :‘jUi Xp -igozotí- A he- ’ '.uba. Az utcáról -, pedig az időnként rit mutatja meg a Iá-