Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-25 / 199. szám
dr. Surján László népjóléti miniszterrel f ^ Szerintem... A kereszténydemokrácia erősödéséről Dr. Surján László népjóléti miniszter, a Keresztény- demokrata Néppárt elnöke a közelmúltban részt vett pártja első országos találkozóján Nyírbátorban, és misét hallgatott a máriapócsi kegytemplomban. Itt-tartózkodása során szívesen válaszolt az újságírók kérdéseire. Ekkor készítettünk vele interjút. # Bár a miniszteri kinevezésekor a lapok közölték rövid életrajzát, kérjük mutatkozzon be a Kelet- Magyarország olvasóinak. — 1941-ben születtem Kolozsvárott, 1970-től 1990- ig az Orvostovábbképző Intézet patológiai intézetében dolgoztam változó beosztásokban. Nős vagyok, három gyermekem van. Közéleti tevékenységem 1987-ben kezdődött, az adótörvényhez kapcsolódó felzúdulásban, ekkor lettem a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese. Szociálpolitikai érdeklődésem innen datálódik. 1989 novemberében léptem be a Kereszténydemokrata Néppártba, 1990 májusában elnökké választottak. Közben miniszter lettem. # — Miniszter Úr! Nagygyülési beszédében azt mondta: hogy a kisgazdapárt koalíciós kérdésnek tekintette a földtörvény elfogadását, akkor a KDNP ugyanilyen koalíciós kérdésnek tekinti a hitoktatást. Miért ilyen fontos a pártnak ez, hogy akár a koalíció felbomlását is eredményezheti egy, a KDNP számára kedvezőtlen döntés? — Akik áttekintették az ország elmúlt néhány évtizedét, arra a megállapodásra jutottak, hogy sokfajta válságunk közül az egyik legjelentősebb az erkölcsi válság. E tekintetben a koalíciós pártok között érdemi eltérés vagy különbség nincs. Tehát akkor, amikor mi ezt mondjuk, nem viszünk bele valamifajta feszültséget a koalícióba. Más kérdés, hogy itt és most hogyan kell továbblépni. Az a fajta hitoktatásellenes kampány, amely megindult az elmúlt néhány hétben, hallatlan feszültséget okozott a magyar politikai életben és egy darabig nem is értettük, vajon mi lehet ennek a célja, hiszen a választások előtt az egyházak szabad működését gyakorlatilag minden párt zászlajára tűzte. Olyan extrém megnyilatkozásokat tapasztaltunk, melyek a Rákosi-rertdszefben kialakult hitoktatási lehetőségeket is korlátozni akarták. Nyilvánvaló, a keresztény párt elementáris szükségletnek tartja, hogy ezen a téren szavát hallassa. Mi tehát valóban ragaszkodunk a vallásszabadságnak ahhoz az értelmezéséhez, hogy minden szülőnek joga legyen dönteni arról: milyen világnézetben akarja gyermekét fölnevelni, hogyan akarja erre oktatni. 0 — Ebből következően nem kizárólagos a keresztény erkölcsiség oktatása? Tehát nemcsak ezt gondolják az erkölcsi válságból való kilábalás egyedül lehetséges útjának? — A keresztények számára erre gondolunk, másoknak az ö dolguk, hogy megoldják. Itt fel szokták tenni azt a kérdést, hogy mikor lesz kötelező a hitoktatás Magyarországon? Erre azt tudom mondani, hogy akkor, ha mindenki ezt igényli. Mi nem a kötelező hitoktatás mellett vagyunk, a fakultatív hitoktatást akarjuk, ezt azonban oktatásnak tekintjük. A hitoktatás más, mint a hitre nevelés. A hitre nevelés egy vallási, templomi dolog, közösségépítés, ezek zajlanak a különféle egyház- községekben, zajlanak a templomokban. Ettől függetlenül van ennek a kérdésnek egy kifejezetten oktatási vonulata. Lehetetlen állapot az, hogy valakinek a vallásismeretei 6-8 éves szinten álljanak, miközben mondjuk elvégez egy jogi egyetemet. Diszkrepancia áll a két tudásszint között és ez roppant kedvez mondjuk egy vallásellenes föllépésnek, mert nagyon primitívnek tűnhet egy felnőtt ember számára a hatéves valláskép. Nagyon fontos tehát, hogy azok számára, akik ezt igénylik, nyitva álljon a lehetőség, hogy a vallással kapcsolatos ismeretanyaguk növekedjék. Ezt nem lehet csak a templomokra bízni. Ez elementáris követelés a választások előtt és marad a választások után is. 0 A Kereszténydemokrata Néppártot teljesen természetesen úgy ismerik, mint a keresztény eszmeiség felvállalóját. Ismerve a magyar gazdasági helyzetet, vajon ez elég az üdvösséghez? Mi az, ami még jellemző erre a pártra? — Nem kétséges, hogy ha ideológiai párt kíván lenni egy párt, akkor joggal számonkérhető rajta, hogy ezenkívül még mit tud mondani. Azt hiszem a koalíciós pártok együttműködésének pontosan az az alapja, hogy a pártok ideológiájában sok rokonvonás van. Hangsúlyeltolódások jelennek meg, de a keresztény- demokrata gondolatjelen van mind az MDF-nél, mind a kisgazdapártnál. Ebből viszont az is következik, hogy a többi kérdés — például a gazdaságpolitika — ezen a talajon kinövő szakkérdés. Ezekben a szakkérdésekben pedig sokkal könnyebben egyet lehet érteni. — Nem okvetlenül lényeges az — különösen koalícióban lévő párok között—csak azért keressünk valamire más megoldást, hogy a párt saját arculatát hirdesse. Mert ez a különböző pártoknál — amikor egymástól teljesen függetlenül dolgozunk, akkor válik létkérdéssé. Magyarországon ez az egész kérdés roppant kaotikus. Mert a pártok szerveződésének alapjai, érzésem szerint nincsenek meg. Tehát osztálypártot szervezni ma Magyarországon roppant nehéz, hiszen nincsenek világos osztályok. Lehet pártot szervezni — elnézést, hogy ezt a szót használom — egy kicsit klubszerűén. Mi vagyunk azok, akik ezt a vezetőséget felvállaljuk, ezeket követjük és személyi kötődések, vonzások, érzelmek tartják össze a pártokat. — Lehet új pártot szervezni úgy, hogy mi vagyunk azok, akik a legjobban le akarjuk bontani a régi rendszert. Tehát negatívumra építkezni. Mindezekre láttunk példákat és mindebből következik, hogy a pártok jelentősen át fognak alakulni a következő néhány évben. Hogy ez három-négy éves, vagy 5-8 éves távlat, ezt most nehezen lehet fölmérni. Hosszú távon egészen biztos vagyok abban, hogy lesz egy liberális irányzat, lesz egy szocialista, szociáldemokrata irányzat és lesz egy kereszténydemokrata irányzat. Nem pont a mai Németországot akarom ezzel utánozni, de különféle formában azért Európában ezek a gondolatok azok, amelyekre a pártokat szervezik. Ebben az összetételben nem egy jövendőbeli pártegyesülést készítünk elő. Korai még ilyesmiről beszélni, de egy szoros együttműködés a koalíciós pártok között már jelenleg is van például a nemzetközi mozgástérben, ahol minden olyan szervezetben együtt veszünk részt, amely keresztény- demokrata, illetve úgynevezett konzervatív pártokat foglal magában. • A Kereszténydemokrata párt tehát úgy értelmezi, hogy nem szükséges más programot kidolgozni, ami eltér a koalícióban lévő pártokétól? Annál is inkább fontos tisztázni ezt most, mert a helyi önkormányzati választások idején a kereszténydemokrata jelöltektől előbb-utóbb csak kérnek valamilyen programot, hiszen a helyi problémákat meg kell oldani valahogy. És lehet, hogy az az együttműködés, amelyet most Miniszter Úr hosszú távra megfogalmazott, az itt és most nem elfogadható. — Az a véleményem a helyhatósági választásokkal kapcsolatban, hogy a jelölteket lehetőleg ne pártprogram alapján válasszák ki, hanem személyes alkalmasság, rátermettség alapján. Nagyon javaslom, hogy ha párton kívüli alkalmas embereket találnak egy-egy településen, akkor álljanak mögéjük, ez megkönnyíti a koalíciós együttműködést is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha nekünk van alkalmas jelöltünk, alkalmas helyi programmal, akkor azt ne próbáljuk elfogadtatni koalíciós partnereinkkel, vagy egy másik helyen fordítva. Egyetértek azzal, hogy a helyi programnak egészen másnak kell lennie, mint az országos programnak. Beletartozik természetesen és nem választható el, de rengeteg olyan probléma van, amit csak helyi szinten lehet látni, s megoldani. Dehát a helyi önkormányzati törvény azért született, hogy legyen gazdája a területeknek. — A nagyprogramra visszatérve a koalícióban lévő pártoknak kormányprogramot kell készíteniük és folyamatosan karbantartaniuk is. A kormányprogram a világ minden fejlett országában egy deklaratív jellegű kívánságlista, amellyel a kormányt hatalomra hozzák. Ez nálunk is megtörtént. Ezeket az irányelveket — így is nevezhetjük — állandóan bővíteni kell, messze távoli és közeli célokat kitűzni, lépegetni előre, hisz nem egyszeri deklarációról, hanem folyamatos programozási munkáról van szó, amelyet nem lehet csak pártalapon művelni. A pártok — különösen most, ma Magyar- országon — kívánságlisták gyártására alkalmasak. Ahhoz, hogy ebből nemzetet építő program legyen, ahhoz kormányzati eszközöket is igénybe kell venni. Én erre értem, hogy nem külön-külön program kidolgozására kell törekedni. De ugyanakkor, minthogy ez egy induló politikai demokrácia, most folyik annak a kikísérletezése, hogy mi a koalíciós együttműködésnek az eszközrendszere. Erre volt példa az egyik hét végén a három frakció együttes hét végéje a földkérdés megítélésében. De ott nemcsak a földkérdés került szóba, hanem a vezetőkiválasztás rendszere. Egy másik ilyen módszer, amit most fogunk csinálni a privatizációs alapelvekkel, hogy kormányzati berkekben megszületik egy koncepció, mind a három párt elnöksége, frakciója végiggondolja, hozzáteszi a maga javaslatait és utána dolgozzuk az egészet össze. Ez is egy lehetséges munkamódszer. Következésképpen infrastruktúrát, koalíciós infrastruktúrát kell teremteni és megnézni, hogy ennek a három pártnak melyik módszer felel meg a legjobban, milyen horderejű kérdéseket milyen szinten kell egyeztetni. • A Kereszténydemokrata Néppártról elhangzott, hogy az ország legegységesebb pártja. Ugyanakkor az is, hogy van már egy új nemzedék, aki helyet követel magának a vezetésben. Vajon a régi emberek nem lesznek-e gátjai a továbblépésnek, egyáltalán annak, hogy a párt egységes maradjon? — Én nem tapasztaltam, hogy a keresztény eszmeiség körül volna nemzedékváltási probléma. Elég nehéz érzelmi vihar az, amikor valaki negyven év múlva újra kilép a politikai küzdőtérre, ott kisebb-nagyobb eredményeket elér és egyszer csak nyugdíjazási szituációba kerül saját munkájának eredményeképpen. Emberileg pontosan megértem ezt a helyzetet, a néhány vidéki szervezetünkben valóban kétségtelenül élő probléma ez. Azonban valóban azt kívánom minden magyarországi pártnak, hogy ne legyenek nagyobb belső feszültségei, mint nekünk. — Lehetne talán azt is mondani hogy a párt vezetésében lezajlott egy őrségváltás, ami nem okvetlenül életkor szerint történt. Nagyon nehezen indult a párt, nagyon sok hibát követett el, szervezési, adminisztratív hibákat, ezért főleg a vidéki tagság érezte úgy, hogy a központ nem látta el a feladatát és a szavazásoknál ez nagyon jelentősen érvényesült. Tehát a májusban felállt pártvezetésben inkább a vidékiek által kedveltebb emberek jutottak pozíciókhoz mint a budapestiek. Most egyes megyékben van ilyen életkor szerinti váltásnak néhány jele, azt azonban világosan kell láfni, hogy ennek a pártnak szerkezetében a megyei vezetés nem hasonlíható az MSZP korábbi megyei vezetőrendszeréhez. Itt alapszervek vannak, a megyei vezetésnek az alapszervek közötti koordinálás információk eljuttatása a feladata, nem pedig döntései joggal vannak felruházva. Ez a régebbi típusú pártban gondolkodó emberek számára nehezen érthető, s ez is konfliktusok forrása. • A Kereszténydemokrata Néppárt első országos találkozójának Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adott otthont. Ez a tény elismerése-e az itteni kereszténydemokraták munkájának, vagy véletlenen múlt a helyszín megválasztása? — A pártnak jó hónapokkal ezelőtt megfogalmazott igénye volt, hogy a tagság közötti személyes kapcsolatok egyáltalán megteremtődjenek. A párt az nem valami olyasmi, hogy belépek, kapok egy tagkönyvet, fizetek, aztán az egészhez semmi közöm. Ha keressük itt a kereszténység jellegzetességeit, akkor ez egy közösségépítő dolog. Ennek különböző eszközrendszerei vannak. Mi május végefelé kitaláltuk, hogy legyen egy ilyenfajta eszközrendszer is. Hogy miért pont Sza- bolcs-Szatmár-Beregbe jöttünk? Ide hívtak bennünket, kedvesen és lelkesen. Az eddigi tapasztalataim alapján érdemes volt ezt a meghívájSt elfogadni. A másik oka az volt, hogy példaértékűnek tekinthető a Kereszténydemokrata Néppárt itteni szervezettsége, ebben a megyében nőtt leglátványosabban az alapszervezetek és a párttagok száma is. Nyilvánvaló, hogy érdemes volt az itt szerzett tapasztalatokkal megismerkedni a párt vezetésének és a más megyékben működő szervezeteknek is. 0 Miniszter Úr, köszönöm a válaszait. Balogh József ...is zsebbe vágó, idegborzoló a szabadvállalkozásokkal egyeseknél együttjáró példátlan mohóság, amelynek semmi köze a tisztes haszon elvéhez, amely a fejlett országokban rég polgárjogot nyert. Tisztában vagyok vele, hogy a magyar állampolgároknak eddig nem volt sok alkalma kifejlesztenie önmagában az üzleti élet alapvető erkölcsi normáit és tisztességes fogásait, a kisebb, de tartósabb haszon el vének alkal mazását, a vevőkör megtartását, az udvarias és figyelmes kiszolgálást, az általa kínált árucikkek minőségének garantálását. És még sok minden mást. Napjainkban viszont, mikor lehetőségek egész sora kínálkozik az önálló — kisebb, nagyobb — üzleti vállalkozásokra, sokak türelmetlenek. Nem évek, évtizedek alatt szeretnének meggazdagodni, hanem azonnal. Valljuk be, naponta szerezhető tapasztalataink alapján is, van esélyük a gyors pénzszerzésre, mert hol vagyunk még az igazi piacgazdaságtól, a verseny helyzettől. Még inkább kiszolgáltatottjai, mintsem élvezői vagyunk a megpezsdült üzleti életnek... Ez jutott eszembe a minap, amikor a sóstói melegstrand egyik pavilonja előtt várakoztam, hogy megkapjam az áhított sajtos lángost. Azaz, amikor a döntő pillanat elérkezett... A lángossütő ugyanis, gátlástalanul, mit sem törődve a tisztaság elemi szabályaival — amelyre hivatalos előírások is kötelezik —, kézzel szórta a reszelt sajtot a lángosra. S amikor csendben megjegyeztem, sajnos nem a legjobb módszerrel csinálja, a sajtot kanállal kellene szórni a lángosra, az árus szeme vérbe borult. Keze megállt a levegőben, hirtelen visszakapta a már felém nyújtott lángost és kiszólt az ablakon: „Akkor nem kell itt vásárolni, menjen máshová..." Meglepetésemben csak annyit mondtam, tulajdonképpen igaza van, miért is ne mennék máshová. Közben megalázottnak éreztem magam, az forgott a fejemben, ennek az embernek nem lehet fontos a vevő, néhányad magával úgy tűnik, még mindig monopolhelyzetben van. Tudja, úgyis idejönnek az éhes emberek, különösen, ha a gyerekek már nagyon türelmetlenek. Azt is biztosra veszem, ha éppen arra jár a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás ellenőre, és büntetést szab ki a vétkesre, mosolyogva, a mellényzsebből kifizeti a bírságot. Van miből, a bódé előtt parkírozott szép, nyugati kocsija... Az éhség közismerten nagy úr, tovább mentem a másik lángossütöhöz, ahol egy kedves, idősebb néni szolgált ki. S amint az olvasó ezt kitalálja, ő is ugyanúgy a „pénzes” kezével szórta a sajtot a lángosra. Neki már szóba se hoztam a kifogásomat. Azzal nyugtattam magam, elvégre nem is az egyes emberre kell haragudni, hanem a helyzetre, ami e kényszerű állapotokat szüli, vagy szülte. Az igénytelenségre, amely sajnos belénk ivódott, s amely szótlanságra, belső morgolódásra, önmagunk marcangolására kárhoztat bennünket. Miközben igyekeztem „felmentést” találni az egyes embernek, azt sem feledve, nem csupán a lángosárusok között kell keresni a barátságtalan, a gyors meggazdagodás lovagjait, mégis rá kellett jönnöm, bárhogyan is van, a vevő, az ügyfél, mégiscsak az „egyes” emberrel áll szemben vagy perben. Nem pedig egy általános, névtelen fel- és kiismerhetetlen valamivel. A haragvás, a lázongás joga azért maradjon meg a megrövidített, netán becsapott embernek, mert ettől még ő húzza a rövi- debbet... Az sem teljesen nyugtat meg, hogy az eszemmel tudom, évek múlva az ilyen mentalitású kereskedők, árusok, bármilyen üzletet űző emberek, nemigen maradnak talpon. Nagyobb lesz a választási lehetőség közülük, a vevő be sem teszi a lábát az olyan helyre, ahol így szolgálják ki. Ez már-már megnyugvással is eltött- het bennünket, hogy évek múlva majd... De sajnos, addig is kell lángost, miegyebet enni, venni, saddig—ne kerteljünk—igenis újra és újra odaállunk a pult elé. Legfeljebb annyi le- hetőségünk marad, hogy elmegyünk a másik „lángos- sütőhöz", aki valamivel szim- patikusabb, és legalább nem szégyenít meg bennünket, ha szólni merészelünk. S már ez is valami... V _______ 1990. augusztus 25. IILnwMuuuiTrtn 5 ^a magyarorszag hétvégi melléklete
