Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-21 / 195. szám

1990. augusztus 21. Kelet-Magyarország 5 A nagykállól Nyírség Termeléssé vetkezet az új kenyér ün­nepe alkalmából szövetkezeti napot tartott augusztus 20-án Harangodon. Képünkön (jobbról balra): az új termésből sütött kenyeret átvették: isik István kombájnos, Úri Lász­ló vető-traktoros és a koalíciós pártok nevében Pelyvás Mihály tiszteletbeli kisgazdaelnök, (harasztosi) KISVÁR» A: ünnepség és piknik Kisvárdán az augusztus 20-ai ünnepségek rendezvé­nyei már 19-én megkezdőd­tek. A fürdő területén a SZAVICSAV helyi üzemmér­nökségének dolgozói mintegy hetven család rendezett csa­ládi pikniket. A felnőttek főztek, sportoltak, míg a részt vevő gyerekek részére játékos vetélkedők és aszfalt­verseny volt. Augusztus 20-án délelőtt 11 órakor Rákóczi András meg­bízott tanácselnök köszöntője és a Himnusz eléneklése után a két templom és a mű­velődési ház előtti parkban Holczer Gyula római kato­likus kanonok tartott ünnepi megemlékezést, aki beszédé­ben emlékeztetett a magyar haza legnagyobb ünnepére, s arra, hogy itt a megyében Rakamazon tilt össze a Szent István által összehívott or­szággyűlés. Ez az ünnep ösz- szefoglalja a múltat és a je­lent. de utat mutat a jövő­nek is. Beszédében idézte ál­lamalapító István királyunk nagyságát, aki adott a nép­nek hitet, hazát, jogrendet és kultúrát. A kanonok úr arról is szólt, hogy felelősek vagyunk saját holnapunkért, s ma olyanokra van szükség, akik nemcsak beszélnek és kriti­zálnak, hanem szívükkel és tetteikkel valóban építeni akarják ezt az országot. Mi Szent István késői utódai le­gyünk részesei a ma és a jövő építésének. Ezt követően a városi kul­turális egyesület gyermekkó­rusa Petró Márta vezetésével adott műsort, amit az Er­délyből, Székelyudvarhely mellől, a nagygalambfalvai hagyományőrző csoport mu­tatkozott be műsorával. A 44 tagú együttes népi szoká­sokat és egy aratój elenetet mutatott be a mintegy 400 fős ünnepi közönségnek A kisvárdai ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget. MÁTÉSZALKA: kenyérszentelés Mátészalkán az István a király népszerű dallamaira léptek színpadra a politikai pártok által közösen szerve­zett ünnepség közreműködői: az Ádám Jenő pedagógus­kórus, és azok a fiatalok, akik augusztus 20. jelképeit vonultatták fel az egybe­gyűlt közönség előtt Az ün­nepi programot dr. Pénzes András nyitotta meg, majd dr. Móré László, az egyéni választókörzet országgyűlé­si képviselője tartott meg­emlékezést. Beszédében utalt az ünnep eszméjének múlt­beli eltorzítására, amellyel sohasem azonosult a magyar nép lelkiismerete. Utalt az államalapító szinte emberfe­letti tulajdonságaira, arra. hogyan ismerte fel földrajzi helyzetünkben az ellentétes érdekek ütközésének lehető­ségét, hogyan válassza szét a hatalmi szálakat összeköt­ve egyúttal az itt élő népcso­portok kultúráját. Jelenünk sorsfordító időszakáról szól­va népünk újabb ezer esz­tendejének történelmi nyitá­nyáról, annak távlatairól be­szélt, keresztényi mivoltunk, magyarságunk, európaisá­gunk megőrzésének hitével. Az ünnepi beszédet köve­tően dr. Miklós Dezső római katolikus plébános szólt az ünneplőkhöz a kenyérről, az élet szimbólumáról. Isten ajándékáról. Megszentelte az új kenyeret, amelyet a kép- viselő jelképesen szétosztott a színpadot körülvevő embe­rek között. Az ünnepség má­sodik részében a Szatmár és az Ököritói Fergeteges tánc- együttesek köszöntötték mű­sorukkal az ünnepet. Szerdai számunkból Pápuák vendégségben Hol a rendszám ? Az új gépkocsira várók és a nyugati kocsit hozók je­lentős része tanácstalan az új rendszámtáblát illetően. A városi tanácson, a rendőrsé­gen és szerkesztőségünkben is érdeklődtek az elmúlt hét második felében rendszám­táblaügyben. Mit kell tudni a témáról? — tettük fel az ál­talános kérdést a rendőrség nyíregyházi illetékeseinek. — Az új gépkocsik rend­számtábláját a Merkur inté­zi. A nyugaton vásárolt gép­kocsikat vámkezeltetni káli. Ezt követően kötelező a mű­szaki vizsga. A műszaki vizs­ga után a nyíregyházi Lujza utcán a közlekedésfelügyelet adja ki a levizsgáztatott nyu­gati kocsikra a rendszámot. — Mi a helyzet a régi, for­galomban lévő kocsik átrend- számozásával ? — Türelemmel legyenek a gépkocsitulajdonosok, hiszen a régi rendszámtáblák 1995­ig érvényesek. Aki közben időszakos műszaki vizsgára viszi a gépkocsiját, az a vizs­ga után új rendszámtáblát kérhet a vizsgáztatóktól, vagy a közlekedésfelügyelettől. Ilyen még nem volt! A hétvégén a nyíregyházi re­formátus templomban két pápua lelkész-misszionárius az anyanyelvén énekelt el egy vallási éneket. A két fe­kete bőrű, göndör hajú fia­tal lelkész egyébként angolul beszélt, Papp Mónika nyír­egyházi segédlelkész tolmá­csolt köztük és a nyíregyházi református hívek között. A Pápua Üj-Guineaból jött lel­készek elmondták, hogy ha­zájukban, a távoli szigetcso­portokon csak 1914 óta léte­zik a kereszténység. Molnár Mária magyar misszionárius 1928 és 1943 között a sziget- csoporton terjesztette a ke­reszténységet és civilizációt. 1943-ban a papnőt a japánok meggyilkolták. Ismét „Itt a ll-27r Ezen a héten Kováts Dé­nes újságíró, a belpolitikai rovat munkatársa várja ol­vasóink kérdéseit, vélemé­nyét. A téma: a faluőrség, polgárőrség szerepe, létjogo­sultsága. Kérdezzenek, mond­ják el véleményüket! Sze­mélyesen, telefonon (11-277), vagy levélben (4400 Nyíregy­háza, Zrínyi I. út 3—5.) Vasárnap délelőtt kilence­dik alkalommal rendezték meg Kisvárdán a Várszínpa­don a Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei pop-rock és beat együttesek és szólisták be­mutatkozását. Tíz együttes és egy szólista lépett az értő szakmai zsűri és a kevés szá­mú, főleg fiatalokból álló közönség elé. A jelenlévő szakmai zsűri a tiszalöki Elit, a tiszavasvári Magyar Konyha, a nyíregyházi UN­FIT-ASZ és a nyírbátori Rochins együtteseknek adott működési engedélyt. A tize­dik alkalommal 1991-ben megrendezésre kerülő verse­nyen a tervek szerint — me­lyet már országosan a szak­mai berkekben is jegyeznek — a nevezendő együttesek­nek kazettára kell anyagukat felvenni, s annak zsűrizése után kapnak meghívást Kis- várdára a várszínpadi bemu­tatóra. Lambada Gergely!ugomyán. (Fotó: H. P.) VILLAMtOZ. A hétvégén Bii- könyben egy szénaboglyába csa­pott a villám. A tűz átterjedt 13 portára. A kár másfél millió fo­rint. Vasárnap és hétfőn me­gyénk tűzoltói 13 tűzesethez vo­nultak ki. Sényö mellett tarló­tűz volt, amely átterjedt az er­dőre is. A tűzoltók megfeszített munkájának köszönhető, hogv a kár csak 20 ezer forint. TÖBB CSIKÓ. A nyír­egyházi Uonatanyai Állami Tangazdaság lovasiskolájá­ban a közelmúltban világra jött az idei tizenötödik kis- csikó. A szaporulatnak azért is van jelentősége, mert vár­hatóan megnövekszik a lo­vak értéke. A szigetcsoport lelkészei azóta is ápolják emlékét. Ám a Csendes-óceán partjáról jött két pap eddig csak eny- nyit tudott Magyarországról, idézzük őket: „Kis európai állam. A kommunizmus megszűnt, szabad a vallás­gyakorlás”. Nos, azóta mást is megtudtak hazánkról és Nyíregyházáról. Azt is példá­ul, hogy a híres jonathán al­ma mi fán terem. Csodálat­tal és tisztelettel vették tu­domásul, hogy Molnár Mári­ának rokona dr. Fekete Ká­roly nyíregyházi lelkész-te­ológiai tanár. Együtt mondo­gattuk a pápuákkal: tudtuk, hogy kicsi a világ, de ennyi­re? (nábrádi) Zuhany Kánikulában nagyszerű környezetben használhat­juk a nyíregyházi Malom utcán a Júlia fürdő hideg és langyos vizű medencé­it. Ám a közös fürdő hasz­nálata után sem az udva­ron, sem a férfi mosdó­ban nem tudunk zuha­nyozni. Hetek óta egyetlen zuhanyrózsa sem műkö­dik. A zuhanyrózsa helyén a csőből vastag sugárban ömlik a víz. A gyerekek és az idős, beteg emberek nem szívesen állnak a szinte fájdalmat okozó vízsugár alá. Hajmosáshoz különösen hiányzik a te­rített, permetszerű ví$. Vandálok rendszeresen le­csavarják, letörik a zu­hanyrózsákat. Ám az üze­meltető SZAVICSAV is hibás talán, mert a rózsák odaerősítését műszakilag nem oldja meg. Vagy vég­képp nincs ellenszere a vandalizmusnak? (n. l.) A MEGYEI LAPOK pri­vatizációjára a pályázatokat a Magyar Szocialista Párt Műszaki Szolgáltató Kft.-jé- hez, Budapest, Balassi út 27. címre lehet beadni, ahol au­gusztus 21-től 26-ig 8 órától 20 óráig, augusztus 26-án pe­dig 8 órától 24 óráig ügyele­tet tartanak. HORGÁSZOK FIGYEL­MÉBE! Az utóbbi hetek ká­nikulai időjárása kritikus helyzet elé állította a Vadas­tó halállományát, vízi életét. Nagy mennyiségű hal pusz­tult el. Az egyesület kéri a horgászokat, hogy kedd, szer­dai és csütörtöki napokon se­gítsenek a haltetemek össze­gyűjtésében. Az előzetes fel­mérés szerint mintegy 150 mázsa hal esett áldozatul a nagy melegnek. TISZABECS művelődési házában augusztus 2I-én (kedden) este nyolc órától Takács Péter országgyűlési képviselő előadást tart az ön- kormányzati törvényről. AUGUSZTUSI HATOSLOT­TÓ-NYERŐSZÁMOK. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint az au­gusztus havi hatoslottó nye­rőszámai a következők: 7, 9, 10, 12, 30, 41, pótszám: 40. Külföldiek karamboloztak SZÉPÜLŐ BELVÁROS. A nyiregyházi Bercsényi utcán az elmúlt napokban új épí­tési területet vett át a SZA- ÉV. A belvároshoz tartozó területen egyedi tervek alap­ján a vállalat szeptember ele­jén kezdi el 58 lakás építését. A mutatós házak földszint­jén üzletsor lesz. A SZAVICSAV értesíti tisztelt fogyasztóit, hogy 1990. augusz­tusától a lakossági víz- és csa­tornadíjakat az eddigi féléven­kénti helyett negyedévenként számlázza és szedi be. A gya­koribb számlázást fogyasztóink érdekében vezetjük be, hogy kisebb legyen az egyszerre fi­zetendő számla összege. Kérjük szíves megértésüket: Szabolcs­Szatmár megyei Víz- és Csator­namű Váll. (3795) Az ünnepek alatt is akadt dol­guk a rendőröknek — kaptuk a tájékoztatást hétfőn reggel Mol­nár Mihály őrnagytól, a megyei főkapitányság ügyeletesétől. Nyírtelek közelében egy ro­mán állampolgár nem adta meg a kötelező elsőbbséget és gép­kocsijával összeütközött egy ma­gyar állampolgár által vezetett gépkocsival. A két gépkocsiban öten nyolc napon túl, négyen nyolc napon belül gyógyuló sé­rüléseket szenvedtek. A két ko­csiban 250 ezer forint értékű kár keletkezett. Egy csehszlovák ál­lampolgár gépkocsijával nem ad­ta meg af. elsőbbséget Nyíregy­házán, az Október 31. téren és összeütközött egy magyar gép­kocsival. A csehszlovák gépko­csivezető könnyű, két utasa sú­lyos sérüléseket szenvedett. Kis- várda és Pap község között egy kanyarban egy papi férfi gyor­san vezette gépkocsiját, kisod­ródott, egy fának ütközött és meghalt. Két utasa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenve­dett. A rendőrség keresi azt a há­rom 18—20 év körüli cigány fia­talembert, akik Ramocsaházán egy járókelőt bántalmaztak, el­törték az orrcsontját, majd zse­béből elvették az 1500 forintját, lecsatolták a karóráját és elme­nekültek. Nyíregyházán három fiatalkorú kirabolt egy fiatalem­bert. A tetteseket a rendőrség el­fogta. hírek ki— Augusztus 21., kedd SAMUEL, HAJNA Igen régi a mai SÁMUEL nevünk, mely az óhéber ,,Semuél”-ból származik. Héber nevekben gyakran rejtőzik az isten fogalma, úgy ebben is ezt az „él” fejezi ki. Jelentése azonban nem tisztázott, több névku­tató „az isten meghallga­tott" jelentésűnek véli. így hívták azt a zsidó próféta­papot, akinek nagy szerepe volt a zsidó nemzeti király­ság megalapításában. Ná­lunk a harmadik királyunk viselte ezt a nevet (Aba Sámuel). Főleg Erdélyben használatos, Samu rövidí­tésben is. Várható időjárás az or­szág területére ma estig: felhőátvonulások lesznek, átfutó zápor bárhol kiala­kulhat. A déli, délnyugati szél tovább erősödik, majd az esti óráktól egyre több­felé északnyugatira fordul és viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 10, 15, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet kedden 21, 26 fok között ala­kul. BIOGAZDÁLKODÓK Bu­dapesten. Augusztus 27—30. közt Budapesten tartják a Biogazdálkodók Világszerve­zetének a nyolcadik nemzet­közi konferenciáját. Kiemelt téma lesz a biogazdálkodás társadalmi és gazdasági fel­tételeinek megteremtése, a jogszabályi garanciák kidol­gozása is napirendre kerül. áramszünet : Értesítjük fogyasztóinkat, hogy az alábbi helyeken és időpontok­ban áramszünet lesz! 1950. augusztus 27., 28., 29-én 7 h-tól du. 15 h-ig: Krúdy Gy. út. 1990. augusztus 30.. 31-én 7 h-tól du. IS h-ig: Dimitrov út területén. Kérjük a lakosság szíves meg­értését. (2793) Megí r egy mosolyt — Mondd, már megint szemtelenkedett veled a főnököd? — De mennyire! Ép­pen tegnap megint be­jött hozzám és azt mondta, de most aztán dologra... Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Délutáni és esti Hírügyeletes: BODNÁR ISTVÁN Eseményhirck 17 órától lapzártáig: (42) 15-124. Új kenyér Belépő a pódiumra

Next

/
Thumbnails
Contents