Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-28 / 176. szám
1990. július 28. Kelet-Magyarország 15 Magyaros Grillbüfé a belvárosban. Egy magyaros Hamburger mellett döntök. Ilyet ugyanis még nem ettem. Kérdem, mitől magyaros? A hölgy sorolja, mi van benne. Semmi különös. Kérek egyet. Harapom. Tűzforró, de rágós. Zsemléje szikkadt. Közepén kétszersültsze- rűen száraz. Elporlad a fogam alatt, recsegve. Mérete átlagon aluli. Benne a hús szénfoltosra égetve. Magnak való uborka köretként, enyhe tökízzel. Majd negyven forintért. Csak úgy, magyarosan. (tapolcai) HOLLAND KERESZTÉNY- DEMOKRATA veteetök érkeznek július 30-án hétfőn Nyíregyházára, a Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezetének vendégeiként. Programjukban — egyebek között — szerepel egy találkozó délután 4 órakor a párt nyíregyházi Fel- szabadulás u. 6. szám alatti székházában. Erre a találkozóra várják elsősorban a párt tagjait, és szívesen látnak minden olyan érdeklődőt, akik a párt eszméivel szimpatizálnak, és foglalkoz tátják őket a hitoktatással kapcsolatos kérdések, valamint a nők politikai-közéleti szereplése. A MAHARADZSA CÍMŰ NÉPSZÍNMŰVET ma. illetve holnap hat órától, hétfőn fél héttől láthatja a közönség a sóstói Múzeumfaluban. Emlékmű Imátokon Az ország sok mais helyiségéhez hasonlóan Tiszátokon is emlékművet kívánnak állítani a II. világháború áldozatainak. Még a múlt évben, állampolgári kezdeményezésre született meg az elképzelés, melyet tett követett. Megalakították a kura- tóri umot, létrehoztak egy alapítványt a terv megvalósításához. A helyi tanács 100 ezer forintja mellé közüle- tek és magánszemélyek fizették be adományaikat. Az emlékmű egy térdelő nőt ábrázol, a szobornak a „Fájdalom” címet adta alkotója. A 115 ismertté vált áldozat nevét emléktáblán örökítik meg. Várhatóan az ősz folyamán avatják fel az emlékművet. * 1 2 A LELKISEGÉLY SZOLGALAT ma, szombaton és vasárnap is hívható a 13- 097-es, és a 13-804-es telefonon. A hívások mind utcai telefonon megtehetők, a szolgáltatás ingyenes. NYUGDÍJ, CSALÁDI PÓTLÉK, TÁPPÉNZ és járulékfizetési ügyekkel kapcsolatos ügyekben lehet érdeklődni délelőtt 10 órától 14 óráig a következő helyeken és időpontokban: augusztus 1- jén Kisvárdán, augusztus 2- án Záhonyban, augusztus 7-én Tiszavasváriban a városi tanácson, augusztus 8-án Mátészalkán a Családsegítő Központban, augusztus 14-én Nyírbátorban, I5-én Csengéiben, 16-án Vásárosna- ményban a városi tanácson. Hétfői számunkból Véres éjszaka a tanyán Mátészalka, rendőrkapitányság. A gyanúsított arcán sérülés, ingén alvadt vér. Az éjjel rokonaival dulakodott. Emberölés kísérlete miatt kihallgatják. A történtekről Méray Ottó rendőr alezredestől, a megyei rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportjának vezetőjétől kértünk tájékoztatást. — Az 56 éves Bokor András juhász, Mátészalka. Vago tanyai lakos csütörtökön éjjel ittasan ment haza. Mivel a feleségével rossz viszonyban van, ezért vele nem egy épületben alszik. Bokor András . elmondta, hogy élelemért a hozzátartozói lakrészébe akart menni, de oda nem engedték be. Emiatt a felesége, a fia és ő közte vita. s dulakodás alakult ki. Verekedés közben Bokor András a zsebéből elővett úgynevezett körmöló késsel a fiát, a 24 éves Bokor Józsefet egyszer mellkason szúrta, akit a mátészalkai kórházba szállítottak. Az orvosok szerint az állapota életveszélyes, .jelenleg nem kihallgatható. A rendőrség a késiéiö apát őrizetbe vette, s ellene emberölés kísérlete miatt eljárást indított. (cselényi) A nagy magyar nyelvújító Kazinczy Ferenc a Sátoraljaújhely melletti Széphalmon lévő emlékmúzeumát sűrűn látogatják a kirándulók. A fehérgyarmati diákok is lerótták itt kegyeletüket, felkeresve a mauzóleum közelében fia: Kazinczy Lajos (az 1849-es aradi vértanúk egyike) síremlékét is. Aki teheti, tizekben a napokban pihenéssel, fürdőzéssel tölti szabadidejét. Kétségtelen, a gergelyiugornyai Tisza homokos fövenyének, természeti szépségének hírneve túlnőtt a megyehatárokon. Jó idő esetében több ezren keresik fel ezt a szép tiszai partszakaszt. Az itt pihenők és az ide érkezők ellátása is megoldott. Több jól ellátott pavilon szolgál étellel, frissítőitalokkal. (Elek Emil felvétele) Hosszabbodó kábeltévé Mikor juthatunk telefonhoz? Ha valaki telefonhoz szeretne jutni, nem kis izgalommal érdeklődik, mikorra várható. Most mire számíthatunk a megyeszékhelyen ? Juszku Sándor, a Távközlési Üzem vezetője válaszolt: — Korábban két konténeres akció indult, ezekre a listát már lezárták. Ez átmeneti segítséget jelent a telefonellátásban, akik a listára kerültek, várhatóan 1991 közepéig telefonhoz jutnak. Egyelőre újabb fejlesztés nem várható. Akinek a konténerek révén nem tudják igényét kilégíteni, vagy csak ezután adja be igényét, 1994 előtt nem jut telefonhoz. Ezentúl az igény beadásának időpontja a leglényegesebb szempont, ezt vesszük figyelembe, így aki telefont szeretne, de még nem adta be igénylését, javaslom, minél előbb tegye meg. K. D. ÖTVEN ÉV EGYÜTT. Ro- zinka Balázs, és neje, Dolhai Anna — ma ünnepli Ajakon házasságkötésüknek ötvenedik évfordulóját. A bensőséges családi ünnepélyen gyermekeik (Katalin, Balázs és Péter), valamint hat unokájuk köszönti őket. A kábeltelevíziózás előnyeit felismerve, a Korányi kertvárosban most kezdtek hozzá a bevezetés megszervezéséhez. Ehhez minél több lakó jelentkezését várják. Aki szeretné, hogy a két magyar adás mellett további hét külföldi adó műsorát foghassa garantált minőségben, az jelentkezzen vagy az utca bizalmiaknál, vagy a munkát végző MODUL Kft. szakembereinél. A kábel- rendszer kiépítésével egyi- dőben elkészül a telefon- hálózat is, így csak egyszer kell a földmunkákkal megbontani a lakótelep még alakulóban lévő arculatát. A kertvárosban lakók számítanak a városi tanács támogatására, hiszen előreláthatólag kétszáz család igényli majd a rendszer kiépítését. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 30. heti lottóhúzáson 5 találatos nem volt. A nyeremények az illeték levonása után a következők: a négyesekre egyenként 93 968: a hármasokra 825; a kettesekre 34 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 2 millió forint. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. OTP-AKCIÖK SZILVESZTERIG Minden hónapban nyeremény Az OTP-nél minden hónapban nyerni lehet — ezt ígéri a következő fél évre a megyei betét- és értékosztály-vezető. A nyeremények között most nem lesz ugyan nyugati gépkocsi. de az akciók maguk is kisebb összegekhez kötődnek, s ha már valaki tervezte a megtakarítást, érdemes figyelni, milyen pluszra van lehetőség. Ami már szinte lejárt, a júliusi akció a lakáscélú betétekhez kapcsolódott. Aki ifjúsági betétet, új otthon betétet nyitott minimum ezer forintos részlettel, augusztus 22-én sorsoláson vehet részt, s az egyéb nyeremények mellett valaki — főnyereményként — visszakapja egyévi befizetését {12 ezer forintot). Augusztus az átutalási betétszámlát nyitóknak kedvez. Aki ekkor nyit új számlát, s az minimum ötezer forintos egyenleggel november 30-án még érvényben lesz, december 13-án sorsoláson színes tévét és más tárgyakat nyerhet. Szeptemberben a legtöbb iskolai takarékbélyeget gyűjtő gyerekek között lesz sorsolás. Aki ötven forintnál többet helyez el szeptemgerben e betétfajtában, az október 25-i sorsoláson BMX-et, gördeszkát, walkmant nyerhet egyebek mellett. Október a betétgyűjtési akcióé. Október l—31. között minden új betét (minimum 5000 forint) és a meglévő betétekhez teljesített minden 10 ezer forint sorsoláson vesz részt, ha november 30-án még az OTP- ben lesz. A november 21-i. sorsoláson színes tévét lehet nyerni. Novemberben, aki KST-be- tétjében kétezer forintot helyez el, és december 31-ig nem veszi ki, a január 3-i sorsoláson főnyereményként ötezer forintos gépkocsinyeremény- betétkönyvet kaphat. Decemberben „betétakeió” lesz, ajándékokkal. Minden, legalább tízezer forint betétet elhelyező tízezer forintonként 3 TTT-t (Tízen Túliak Takarékbetétjét) kap. A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT megyei vezetősége .július 28-án, szombaton az alábbi helyeken és időpontokban tart gyűlést; Márok- papiban 13 órakor, Tákoson 14 órakor, Csarodán 15 órakor, Beregsurányban 16 órakor, Gelénesen 17 órakor, Barabáson 18 órakor, Vámosatyán 19 órakor, s végül Be- regdarócon 20 órakor. ELŐZETES NYÁRI VASÁR a Szabolcs-Szatmár megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat CIPÖBOLTJÁBAN — Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 1. — 1990. július 30-tól — női cipők, — női szandálok, — férfi cipők, — férfi szandálok 30% engedménnyel kaphatók AMÍG A KÉSZLET TAiyjM (2560) CSINOS LÁNYOK és fiúk jelentkezését várják a felsőfokú fotómodell és manöken- képző tanfolyamra a Váci Mihály Megyei Városi Művelődési Központban. A JÓSAVÁROSBAN ELKÖVETETT bűnesetek száma — mint ahogy a város többi részén is — sajnos egyre több. A hatékony megelőzést a rendőrség felvállalni már képtelen. Ezért kezdték meg a jósavárosban a polgári őrség szervezését. Mindazon férfiak és nők jelentkezését várják, akik aktívan közreműködnének abban, hogy városrészüket értékeiket megvédjék. A szervezéssel kapcsolatos megbeszélésre augusztus 1-jén kerül sor este 6 órától az Arany János Gimnázium és általános iskola aulájában (Ungvár sétány 22.) Július 26. és 27. között a Nyíregyházi Rendőrkapitányság illetékességi területén öt betöréses lopás, 6 „sima” lopás, 7 gépkocsifeltörés és egy súlyos testi sértés történt. Július 26-ra virradóan Nyíregyházán, a Rákóczi utcai vasműszaki bolt kirakatüvegét betörték, s onnan 90 ezer forint értékben műszaki cikkeket tulajdonítottak el. Nyírteleken a Béke utcai italboltba behatoltak, ahonnan 64 Vérhas Kisvárdán Hatvannégy, főleg 14 év alatti gyermeket, vittek orvoshoz has- menéses panasszal az elmúlt, napokban Kisvárdán. A Közegészségügyi és Járványügyi Állomás vizsgálatai szerint alapos a gyanú, hogy vérhasjárvány tört. ki. Az oka valószínűleg a fürdőzéssel hozható kapcsolatba, hisz a gyermekek nagy része az elmúlt vasárnap a fürdő gyermek- medencéjében pancsolt. A nagy meleg amúgyis kedvez a járványoknak, a fertőzések terjedésének, ezért hatalmas felelőtlenség, ha valaki beteg létére látogatja a nyilvános strandokat. Ilyenkor a személyi higiéniára fokozottan kell figyelni. Többször tapasztalható, hogy felnőttek is beülnek a gyermekmedencékbe, ezért azok túlterhelt- té válnak. A járvány terjedésének megakadályozása végett a KÖJÁL megtette a szükséges lépéseket, a strandon, mint ahogy szokták, naponta cserélik és fertőtlenítik a medence vizét. De ismételten kérik, hogy aki beteg, ne látogassa. I- t -) ezer forint értékben műszaki cikket vittek el. Nyírtéten a Szabadság úti ABC-t ismeretlen tettesek feltörték, melyből 150 ezer forint értékű árut loptak el. Nyíregyházán, az Árok utcáról az EG 59—11 forgalmi rendszámú világoskék 1500-as Ladát eltulajdonították. Július 26-án a nappali órákban a nyíregyházi Vásártéren, valamint a 12-es autóbuszon nők válltáskájából pénzt csentek el. (csgy) Zsebesek a buszon II KeletMagyarország 1 KÉPEK | íj j ■■ 28., szombat SZABOLCS NAPJA A mai SZABOLCS ősmagyar név. így hívták a honfoglaló magyarok egyik vezérét. Előd fiát. ö lett az Ottó császár ellen vonuló hadak parancsnoka. Hangzásánál fogva kapcsolatba hozzák a Szabbász héber névvel, amelynek jelentése: „öreg”. A Szabolcs nevünk a múlt század romantikus múltba fordulása révén, a szabadságharc utáni időkben jött újra divatba. 1990. július 29., vasárnap MÁRTA, FLORA NAPJA A mai kedves MARTA nevünk keleti eredetű és Dél-Mezopotámiában a kál- deusok között már időszámításunk előtti 1000 évben használatban volt. Ezen a nyelven jelentése: ..úrnő. gazdaasszony”. De elterjedt a héber nyelven is. s a név hangulatának inkább a héber jelentése: „szomorú” ad kifejezést. Az egyik német romantikus opera címében őrzi a név emlékét. A Mártákat József Attila kedves soraival köszöntsük: „Szeresd és viseld lángvirágom. Mit kezem szívedre tűz.” Lángvirágot, piros Phlox ! drummondiit ajándékozzunk Mártának a névnapjára. A virágok és a tavasz Istennője volt FLÓRA, aki- I nek latin neve a „flos”: j „virág” szóból ered. Alkal- ‘ mázzák nevét bővített értelemben a környező világ növényzetére („flóra”). Várható időjárás az országban ma estig: nagyrészt napos, száraz idő várható. A változó irányú szél csak átmenetileg élénkül meg. A hőmérséklet hajnalban 10— 15 fok között, délután 27 fok körül valószínű. A férfiak állítólag két kategóriába sorohatók. — Vannak, akik a szerencséjüket a feleségüknek köszönhetik. — És vannak, akik a feleségük révén szerencsések. Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Délutáni és esti Hírügyeletes: TAPOLCAI ZOLTÁN Eseményhírek 17 órától lapzártáig: ______(42) 1S-124.________