Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-28 / 176. szám
1990. július 28. 3 Dollárt hozó szőlőkarók A favagyon rejtett tartalékai Jó a jóval társulhat A ki váló tizenöt Falusi házat vegyenek! Ez még az alapanyag, nemsokára már új életet kezd. A TERMELŐSZÖVETKEZETEK sorsában annak ellenére sem állt még be lényeges változás, hogy igen hosszú ideje sürgetik, és legalább olyan régen félik bekövetkeztét a tulajdoni viszonyok tisztázásának, és más „veszedelmeknek”. A jó tsz-ek megmaradásának, a rosszak felbomlásának eldőlte a törvénykezésben olyan téma volt, amely sarokkövévé vált a koalíció együttmaradásának. A jó és a rossz kérdése persze csak a felszín. A módosságot és a szegénységet nagyon sokszor szubjektív tényezőkre lehet visszavezetni, mércévé változtatni tehát elhamarkodott ítélet volna. A kényszerű közös önkéntes szövetkezetté válása még nem kezdődött el, és nem is akkor fog elkezdődni, amikor a tulajdoni viszony ok rendezéséről szóló törvényt — az előzetes elképzelések szerint — Szent István napján kihirdetik. Azzal bonyodalmak veszik majd kezdetüket, és nem kevés nehézség árán folyik majd le a helyzet tisztázódása. A kisgazdák — úgy tűnik, minden lényeges pontban elfogadtatták álláspontjukat koalíciós partnereikkel, mégha azóEe eleinte nem nagyon kvad- ráltak a sok vitát kavaró rendezési elképzelésekkel. ÁTMENT AZONBAN a törvénykezésen a minap egy beterjesztés, amely kevés figyelemben részesült a sajtó, de az elemzők részéről egyaránt. A tizenöt tag kiválásának lehetőségéről van szó, amely önmagában csekély jelentőségűnek tűnik, de ki- nőheti magát olyan horderejűvé, hogy vetekedjék a később meghozandókkal. Végrehajtásának feltételeiről, részleteiről még nem látott napvilágot kiegészítés, de ez nem is lehet véletlen. Ha nem bástyázzák utóbb körül megkötésekkel annak láttán, amiket a felszínre hoz, nagyon érdekes fejleményekhez vezethet. Vegyük sorra, kikből tevődik össze ma egy termelőszövetkezet. Általános megállapításként előrebocsát,- hatjuk, hogy annak idején boldog boldogtalan, szegény és gazdag, szorgalmas és lusta egyaránt megagitáltatott, megkezdődött belőlük a szocialista embertípus kifaragása. A jószándék és az idealizmus kevésnek bizonyult, mert az emberek ugyanolyanok maradtak, sőt utódaik 'is az ő mintáikat követték. A nemszeretem tudomány, a szociológia szolgál erre magyarázattal, de azt elhallgatták, művelőit pedig elhallgattatták. Így aztán a második nyilvánosság tudhatott csak arról, hogy egy félig sváb, félig nem sváb faluban miért- kell két tsz, és arról, hogy a vagyoni és tekin- télyi tagozódás, az eggyé kovácsolt közösségekben nem csak túlélt mindent, de újjá is született. A kiválást választó tagok tehát nem ötletszerűen állnak majd össze, ha valóban megnyílik a lehetőség az önállósodásra. Feltehetően azonos rétegtudattal bíró emberek fejében fordul meg először a gondolat. Azokéban, akik a közösön kívül is szilárd ahyagi bázissal rendelkeznek, akik tudják egymásról, hogy nem kell majd a másikra „rádolgozni”. Felmerülhet a tevékenységi tagozódás is — növénytermesztők, állattenyésztők, kertészek, stb .. . Spekulációs célzattal keletkezhetnek kiválási törekvések, amelyeknek jó táptalajul szolgál zilált és hézagos jogrendszerünk. Add ki a jussomat. — idézhetik majd azok, akik csomagolnak, — a Toldit. A „pénz, paripa, fegyver” fölötti osztozkodás megoldhatatlan konfiktusokhoz vezethet. A ki mennyit vitt be, hány évet húzott le, és még ki tudja milyen szempontok végeláthatatlan vitákhoz vezethetnek. Legalábbis ott, ahol van min osztozni. Ahol nincs min, ott — bizony nem lehet ez másként — még az adósságot is el kell porciózni. Pénzbeli végkielégítés? Természetbeni? Vajon gondoltak-e arra a törvény ki- gondolói, hogy az olyan aprófalvas és aprótéeszes térségben mint a mienk, száz körüli tagságú gazdaságok is akadnak. A KIVÁLÓ TIZENÖT, de akár húsz vagy harminc, lehet az a csoport, amely úgy gondolja, hogy ő a jobbik harmad, vagy fél, és elég neki a többivel való közöskö- désből. Ilyen szempontból érdekes lehet annak szemügyre vétele, hogy kik maradnak? A kevésbé, vagy egyáltalán nem képzett, nem túl magas munkakultúrájú, vagyonosnak nem mondható tagokkal nemigen áll össze senki, hogy új életet kezdjen. Ki minősül ennek. Az embereknek ma is megvan a környezetükben élőkről a többé kevésbé helytálló képük, értékelésük, csak nem mondja senki a másik szemébe. Az ilyen fajta csoportosulásnál azonban erre nincs is szükség. Kegyetlen mérce a maradék elv, de sor kerülhet az érvényesülésére. MESSZE VEZETNE valamennyi aspektusát feleleveníteni ennek a tizenötös törvénynek, talán magúik a ki- gondolóik sem tehették meg ezt, önhibájukon kívül persze. Szándékuk ‘helyeslendő, mért végre megkezdődhet a gazdasági élet olyan rétegződése, amelyben nem csak azonos érdekű, de ugyanolyan késztetésű és képességű emberek csoportjai képződhetnek. lfzek tudják csak feledtetni a kolhoz típusú szövetkezés hátrányait, és bebizonyítani a közös haszonra törekvő, független szövetkezetek előnyeit. Mindazonáltal tartani kell attól, hogy a törvény adta keret precedens, és iránymutató végrehajtási kiegészítések hiányában nem kibontakozásra ad lehetőséget, hanem vég nélküli vitákra, sőt visszaélésekre. Nem a rossz emlékű „végrehajtási utasításokra” gondolok, amelyek megbénítottak még oly jó törvényeket is, hanem olyasvalamire, ami lehetőség szerint simábbá teszi a göröngyösnek ígérkező utat. A JÓ ÉRTELEMBEN" VETT visszarendezés ugyanis elkerülhetetlen. Az ember szabadságához, ami döntési helyzetbe hozza: vagy egyedül akar boldogulni, vagy pedig önként társult tagként részt venni egy szövetkezésben, amelynek működéséhez nem kívülről szabják meg a feltételeket. Ma még nem mozdul senki és semmi a termelőszövetkezetek háza táján. A parasztember kivár, türelemre tanította az élet, és a tapasztalat. Szándékát nagyon sokan ismerni vélik, ám nem biztos, hogy ismerik is. Öma- ga kinyilvánítja-e? A törvény, melyről a jegyzet született, először nyit rá lehetőséget. Vagy csak én érzem annak? Rövidesen megtudhatjuk. Esik Sándor Megyénkben is megnőtt az erdők szerepe. A környezet- védelem mellett előtérbe került a fagazdálkodás is. Egyik legfontosabb alapanyagunk a fa. Megyénkben is készül belőle bölcső és koporsó, szőlőkaró, bútor és sok egyéb. Külföldön is jól ismerik a szabolcsi akácot, a megyénk több táján viszonylag gyorsan növő nyárfából raklap készül Európa több országának. A Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság hogyan gazdálkodik a legősibb alapanyaggal, a fával? Ennek járunk utána. Nyíregyházán a gazdaság Kótaji úti telepén a parányi üzemben mindössze két szalagfűrész üzemel. Az egyiken éppen vastag akáctörzset „szeletelnek”, Az itteniek magyarázzák, hogy ebből platót csinálnak a Szabolcs Volán teherautóinak. Az üzem előtt kihelyezett szőlőkarók és oszlopok állnak stócba rakva. Juhász Csaba üzemvezető ezt mondja: Hint a cukrot... — Várjuk a kamiont, hogy elvigye a karókat Olaszországba, vagy Franciaországba. Híres borvidékeken a szabolcsi akáckarón nevelik a szőlőt. Nincs minőségi kifogás a munkánkra. A szabolcsi megrendelőknek kerítésoszlopokat és paradicsomkarókat is készítünk. Sok mindent ki lehet hozni a fából. Ahogy beszélgetünk megérkezik egy tanyabokorban élő gazdálkodó, s az üzemvezetővel közli, hogy máris vinné a felgyülemlett fűrészport. Az üzemvezetőtől megtudjuk, hogy régen a fűrészport kihordták az erdőre és átadták az enyészetnek. Az utóbbi időben a fűrészport úgy viszik, mint a cukrot. Kell a fűrészporos kályhákba, amely meleget ad fóliasátorban a napos csibék nevelésénél. A gazdaság egyik vidéki üzemének tevékenységére is kíváncsiak vagyunk Tiszalö- kön Morvái Miklós az üzemigazgató. Tőle ezeket halljuk: — Egy termelést kibővítő beruházás keretében az elmúlt hetekben két nagy hasítógépet és egy, raklapsze- gezőt kaptunk. Idén már 24 ezer köbméter gömbfát akarunk feldolgozni. Alapanya-, gunk többsége a gazdaságból jön, egy kevés import fenyőt is kapunk. Termékeink 70 százaléka euróraklap. Főleg nyugati országokba jutnak el raklapjaink. Csak érdekességként említem, hogy újabban gyógyszeres ládikákat is készítünk a Tisza vas vári Vegyészeti Gyár megrendelésére. örömmel írjuk a jegyzet- füzetbe, hogy a tiszalöki üzem 210 fizikai dolgozójának rövid és középtávra biztosított a munka. Sőt. pár nap múlva, augusztusban 15 —20 dolgozónak gépkezelői tarffolyamot szerveznek. Exportot növelni Váradi Jánosné, a gazdaság fafeldolgozási főosztályának vezetője már nem csupán örömteli hírekkel szolgai. — A bányaipar ismert helyzete miatt kevesebb bányafát kell készítenünk. A jugoszláv papíripar nehéz helyzetét mi is megérezzük. Az enyhe telek miatt a TÜZÉP kevesebb tűzifát rendel. Pár évvel ezelőtt jobban jártunk, ha gömbfákat értékesítettünk. Az utóbbi időben a feldolgozott fa iránt nagyobb az érdeklődés. Alkalmazkodunk az igényekhez, — A feldolgozásnak megvannak a feltételei? — Üzemeinkre ráfér a mű-/ szaki fejlesztés. A közeli jövőben pályázat útján részesülni szeretnénk az export- fejlesztési alapból. Ha megkapjuk a pénzt, elsősorban alapgépeket vásárolunk. A tőkés exportunkat szeretnénk növelni. A tiszalöki és a vásárosnaményí üzemünkben gyártott raklapoknak van piacuk. A nyírbátori parkettaüzemünkben készíthető olyan vékony és jó minőségű parketta, amely alkalmazható padlófűtésnél. Az ilyen parketta iránt érdeklődnek a nyugatiak. — Mit mondhat a fafeldolgozás általános gondjairól? — Megyénk, illetve gazdaságunk fenyőfában szegény. Egyre drágábban vásároljuk a fenyőrönköt, de a magas árakat nem igen passzolhatjuk tovább a mi vevőinkre. A telepített erdők lassan válnak vágáséretté. Nem azért vágjuk ki a fákat, hogy legyen mit feldolgozni. Az erdő- és fafeldolgozás összetett feladat. Mindent időben és szakszerűen kell végezni. A külső gazdasági hatások minket is kedvezőtlenül érintenek. Jelentősnek mondható a kintlévőségünk, többen tartoznak nekünk. Végül egy sokat mondó gépelt jelentést tesz elénk a főosztályvezető-asszony. A Magyar Gazdasági Kamara Fagazdasági Szakmai Szövetsége készítette e jelentést. Idézünk a megyénkre is vonatkozó megállapításokból: Mór több a felénél „Az erdővel, favagyonnal gazdálkodók feladata, hogy a gazdasági célokat a biológiai és szociális funkciókkal összhangban biztosítsák. Cél az erdőterület folyamatos növelése, az erdővagyon bővítése. 1950-ben a hazai erdőkben kitermelt fatérfogatnak csak a 30 százaléka hasznosult ipari célra. 1985-ben ez az arány 55 százalékra nőtt. Nábrádi Lajos Bizonyára kevesen tudják, hogy ma már nem csak városi lakások, hanem falusi házak megvételéhez is igényelhető állami támogatás. Amint azt dr. Baracsi Fe- renctől, a nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat osztályvezetőjétől megtudtuk, sem a szociálpolitikai kedvezmények,- sem pedig a kiemelt kamattámogatás nem járt azoknak, akik lakásgondjukat falusi használt házak megvételével szerették volna megoldani. Ezen a helyzeten változtat az a jogszabály, amely kimondja: nem városi településen élő családi házak az ingatlanközvetítőtől, — tehát nem magától az eredeti tulajdonostól! — megvásárolhatók, de csak azok tehetik ezt, akiket a helyi tanács e célra kijelölt. Ez esetben a vevőnek ugyanazok a kedvezmények járnak, amelyek az új lakást építőket, illetve vásárlókat megilletik. A vevők kijelöléséről tehát a helyi tanácsok döntenek, , figyelembe véve a leendő tu- ' lajdonos szociális helyzetét is. A tanácsok többnyire szakemberek letelepítését, a foglalkoztatás javítását, valamint a rászorulók megsegítését tekintik elsődleges szempontnak. Az egyre növekvő érdeklődést jelzi, hogy az IKSZV az idén már közel 120 falusi épület értékesítésében működött közre, s ma ötven-hatvan lakóház ügyének adásvétele van náluk folyamatban. Legnagyobb érdeklődés Szakoly, Űjfehértó, Nagy- ecsed és Fábiánháza környékén tapasztalható, de gazdát cserélt ebben a formában már gelénesi és urai család’ ház is. Az eddigi vásárlók között szép számmal vannak külföldi állampolgárok, többnyire romániai magyarok, akik semmiféle különleges kedvezményt nem élveznek, magyarországi lakásvásárlás esetén. Számukra az általános feltételeken túl a pénzintézeti központ engedélyének beszerzése is szükséges. Fontos tudnivaló, és nemcsak a falusi házat vásárlóknak, hanem valamennyi leendő építkezőnek és vásárlónak, hogy 1991 közepétől jelentősen megváltozik a jogszabály: a fenti időponttól bármiféle lakásvásárlási és építési támogatás csak abban az esetben vehető majd igénybe, ha a kérelmező legalább egyéves, direkt lakáscélra szolgáló, s minimum havi ezer forintos előtakaré- kossággal rendelkezik! 4 z olasz sajtó szerint a rongyos turisták — rendszerint délelőtt érkeznek Velencébe, és éjjel 11 órakor indul vissza a buszuk, hogy 14 —16 órás utazás után hazaérkezzenek — mondjuk Szabolcs Velencéjébe — a sóstóhegyi hom.oktenger egyik lagúnáján álló családi házba. Turistáink azonban Velencében egyáltalán nem rongyosak, sőt, — ha a gyűröttséget leszámítjuk, inkább túl- öltözöttek. A világ gazdagabb tájairól érkezők bermudanadrágokban mászkálnak a nyári hőségben, de a trikójuk alatt, a nyakukban tömött pénztárcák dudorodnak, mintha tyúkmellük volna. És a vastag pénztárca öltöztet. A mieink inkább expedíciós hadsereghez hasonlítanak, akik teljes menetfelszereléssel. kétnapi hideg élelemmel indulnak el városnézésre. Nyakukban fényképezőgép lóg. szatyrukban. táskájukban esernyő, egy váltás felsőruha, rántott szelet, csirkecomb, lapos üveg, műanyag flakonban üdítő, a termoszban kávé — és a farzsebben 40 000,— Ura lapul. Ez a WC-re sok, vásárláshoz kevés. A Canale Grandén közlekedő Vapo- rettó leteszi magyarjainkat a Szent Márk térre, és máris fotózhatják a galambokat. Megnézik az ingyen megtekinthető Katedrálist, a Harangtornyot. — alulról — és többre nem futja. A Dózsepalotát belülről, vagy a Biennálét, majd legközelebb. A kiváncsiabbak magyar nyelvű városismertető füzetet vásárolnak — majd otthon nyugodtan megnézzük a többit — ebben a tolongásban mindenütt elénk állnak. A térről elindul a maratoni mezőny várost nézni. Egyik szemük a kirakatokon. a másik az előttük tülekedő honfitársukon Aki lemarad — annak annyi. Soha nem jut vissza Sóstóhegyre. Ki a fene érti ezt a makaróni nyelvet? Ezt se. A szűk sikátorok között fokozatosan koldussá válnak utazóink, pedig mm rabolják ki őket — csak az árak. Pedig ajándékot kell vinni mindenkinek. És van is itt minden: vastag láncok, díszes karneváli álarcok, az olasz divat remekei . . . Vagy ötórai sétálás után utazóink már vert sereg benyomását keltik. De sehol egy pad. egy ingyenszék. egy park. Még jó. hogy vannak lépcsők és küszöbök. Rongyos turistáink egy-egy márványlépcsőn költik el a magyar konyha remekeit, s a tarisznyából szomju- kat is oltják. A Rialtó és a Sóhajok hídja után lefolynak az üdítők és az utcai kifolyók vizei a vesemedence aljára. Le kéne ereszteni őket. Nagy a velencei kanális. eléggé piszkos is. de foglalt. Mindenütt turisták állják körül. Ilyenkor besettenkedik a hazánkfia egy pizzériába és megkérdezi tört magyarsággal: hol van potyolinő toale- ta ... Amíg az amerikai turistákkal suhannak a gondolások — megkezdődnek a magyar hazagondolások. Megveszik a gyereknek a testhez álló macskanadrágot, egy utcai árustól a 20 deka pisztáciát és egy tengeri kagylót, majd egy üveg Cinzanót az ottani ABC-ben és kész, kifújt. A megmaradt 1S00 lírával felszállnak magyarjaink a 34-es vaporettóra. amelyik a buszparkolóig repíti a most már zacskókkal is felmálházott turistáinkat. 4 busz már hazai föld. Le lehet ülni. beszélik a nyelvünket. Szép ez a Velence, csak az a sok víz ne lenne, — meg az a tenger sok pénz ne kellene. Na de csak jöjjenek el hozzánk az olaszok. Szabolcsba — megmutatjuk nekik, hogy mi is tudunk dfágúk lenni... Kulcsár Attila Kelet-Magyarország
