Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-20 / 169. szám
2 Kelet-Magyarország 1990. július 20. Megyei vagyonellenőrzö bizottság alakult A nyírbátori Bátbori István múzeum állandó kiállítási anyagában látható a páratlan szép nemesi ékszerek és Bethlen Gábor szépen cizellált kardja. Elek Emil felvétele. Videotéka Mintegy 1500 film található a nyíregyházi Jókai téri videotékában. A kölcsönözhető filmek sora most újabb 2 tucat alkotással bővült, olyanokkal. amelyek a nyugati íilmpiac slágerei. Megérkezett a Beverly Hills-i zsaru című film mindkét kópiája, s ugyancsak megtalálható a választékban Spielberg híres filmje, a Cápa. Nagy siker volt a mozik műsorán a Krokodil Dundee. Ez is kölcsönözhető. S még néhány filmcím: Végzetes vonzerő. Törvényszéki héják. Kis szemtanú. Több gyermekfilm is kapható, mint például a Donald kacsa és a Rózsaszín párduc. Szövés, agyagozás, börözés Tábornyitás Harangodon Ötszáz résztvevő a tónál Dozznapok 4 hétvégén folytatódik Debrecenben a Jazz- napok ’90 rendezvénysorozata. Július 20-án, pénteken a Kölcsey Művelődési Központ színház- termében 6 órakor kezdődik a koncert, amelyen az Emerton Bigband, dán együttes és Pege Aladár kvartettje lép fel. Este 9 órától a debreceni városi sportcsarnokban két amerikai, egy spanyol és két magyar együttes koncertezik. Szombaton, július 21- én a nagyerdei szabadtéri színpad és a Bartók-te- rem lesz a fesztivál színhelye. A szabadtéri színpadon 4, a Bartók-terem- ben pedig este 9 órakor kezdődik a neves külföldi és magyar együtteseket felvonultató fesztivál. A Debrecenbe látogatóknak vasárnap délelőtt is érdemes elmenni a Kölcsey- parkban lévő sörkértbe, itt 11 órától a Molnár, illetve a debreceni Dixieland Band lép fel. Szombattól ismét benépesül a Harangodi tó környéke, kezdetét veszi a VI. tékatábor. A július 21—29-ig tartó tábor munkájában 'az idén mintegy ötszázan vesznek részt, hogy a festői szépségű környezetben — a jellegzetes faépületek oltalmában — a gazdag népi kultúrával ismerkedjenek. vagy bővítsék tudásukat. A tékatábort más néven táncházas-kézműves tábornak is nevezik, hiszen a különböző csoportok felkészült vezetői elsősorban néptáncokra és sokféle kézműves foglalkozásra tanítják meg a vállalkozókat. Szövés, agyagozás. bőrözés. nemezelés. gyékényezés. kosárfonás. fafaragás, kovácsolás. kötélgyártás, játékkészítés és még jó néhány más mesterség fogásait sajátíthatják el az érdeklődők. A táborban szatmári táncok mellett somogyi, kalotaszegi, gyímesi. mezőségi. marosszéki táncok közös tanulása, bizonyára jó mulatságnak bizonyul. Csakúgy, mint a különböző szabadfoglalkozások, a közösen töltött összejövetelek. no és ‘ a szabad- program. _ A Soros-alapítvány támogatásával szombaton nyitó tábor tájékoztató kiadvánnyal várja a résztvevőit. A füzet a különböző mesterségek és táncok bemutatása mellett a táj történelmét és látnivalóit is bemutatja. * A Kállai Kettős Metzmgenben Nagykálló testvérvárosában, Metzingenben járt július 12—16 között a Kállai Kettős Népi Együttes. A táncosok három alkalommal adtak ízelítőt a magyar tánc- kultúrából, tudásukról. A festői környezetben lévő Urach- ban, egy klinika mozgássérültjeinek mutatták be táncaikat. Nagy sikerük volt a 900 éves évfordulóját ünneplő Neuhausenben adott műsoruknak is, a szabadtéri színpad előtt mintegy ezer- ötszázan nézték meg bemutatójukat. Részt vettek egy felTiszaszalkán stílusos kis parasztházban, szerény, de mégis megtekintésre érdemes állandó kiállítás várja a látogatókat. A beregi népművészek házát néhány hónappal ezelőtt nyitották meg azzal a céllal, hogy a környék népművészeinek alkotásait összegyűjt- sék. rendezetten az érdeklődők elé tárják, illetve hely- történeti kiállításon mutassák meg a település történelmének tárgyi emlékeit. A táiházat Balázs Ferenc mészkői unitárius lelkészről nevezték el. (A névadó 1930- ban Erdélyben szövetkezetei alapított az életkörülmények javítására, s a mészkői fiatalság körében élénk kulturális tevékenységet feltett ki.) A népművészek házának nagyobbik termében fafaragások. naiv festmények, beregi keresztszemes kézimunkák és üvegplasztikák láthatók. A művek nagy része Simon Mihály. Bernáth Sándor, Járomcsákné Molnár Mária, Selejnó Lajosné és Bozó Sándor keze munkáját dicsérik. vonuláson is, ahol szintén sikert arattak. A több mint harminctagú együttes családoknál volt elszállásolva. A szabadidő kellemes és hasznos eltöltéséhez kínál programot a nyíregyházi gyermekkönyvtár a következő és az azutáni héten. Videofilm-vetítések, csoportos foglalkozások, vetélkedők és Érdekes a másik szobában berendezett iskolatörténeti kiállítás, amely a honismereti kör tanulói szorgos munkájának az eredménye. Dédapáink idejéből való réges régi iskolafelszerelések, tankönyvek. irkák, bizonyítványok és más tárgyak láthatók itt. Az előcsarnokban pedig irodalmi kiállítás fogadja a látogatót. Színház Sásián Zenés népi játék, érdekesnek ígérkező előadás várja a jövő héten esténként az érdeklődőket Nyíregyházán, a sóstói Múzeumfaluban. A Nyírség táncegyüttes közreműködésével egy társulat Gorka Géza, a Maharadzsa című színművét mutatja be. (A hangulatos produkciót Berki Antal színművész rendezte.) Az előadások július 25., 26., 28., 29. és 30- án este hat órakor kezdődnek. Megyénkben a hétvégén még két másik tábor nyílik. A sóstói Múzeumfaluban cigánytánc-. az ibrányi Tisza- parton újabb tehetséggondozó tábor veszi kezdetét. különböző játékok várják elsősorban az általános iskolás korú gyermekeket. Szél hozott, szél visz el címmel Halász Judit műsorát tekinthetik meg az érdeklődők Videofilmen július 23-án 2 órától. Másnap, július 24-én két rendezvény is lesz. Délelőtt mitológiai vetélkedőt, délután pedig zenei foglalkozást rendeznek. A Beatlestöl az Újhullámig című köny- nyűzenei vetélkedő várja a felsősöket július 26-án délelőtt, délután pedig gyermekfilmeket vetítenek. Múzeumi mustra A Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett még jó néhány időszaki bemutató is látható. Sokan nézik meg a Déry-múzeum anyagából kölcsönzött szecessziós kis tárgyakat, csakúgy, mint Kurucz D. István festőművész tárlatát. Július 23-án, hétfőn a múzeum baráti körének foglalkozásán két előadás is várja az érdeklődőket. Szabó Sarolta a nyírbátori céhekről, Szathmári László pedig az indo-euró- pai népek kialakulásának antropológiai szempontjairól tart előadást. A könyvtár ajánlata Beregi népművészek háza Megakalályizzák a kityavetyél... Döntések a nyilvánosság szine előtt Az állami szövetkezeti vagyon elherdálásáról mind gyakrabban hallani. A megyei vagy önellenőrző bizottságok feladata elsősorban ezeknek megakadályozása lehet . . . — Pontosan erről van szó. Legfontosabb célkitűzés az, hogy az állami tulajdonban lévő ingatlan kezelői az ingatlanok felett a leendő ön- kormányzatok érdekeivel összhangban rendelkezzenek. Épt> ezért fontos, hogy az átmeneti időre — tehát az ön- kormányzati törvény hatályba lépéséig — fokozott védelmet élvezzen ez a vagyoni kör. Ezért az állami tulajdonban lévő ingatlanok tulajdonjogában vagy kezelőjogában a megyei vagyonellenA körzeti megbízottaknak olykor se éjjelük, se nappaluk, hiszen a falvakban a legtöbb törvénysértés kapcsán elsőként hozzájuk fordulnak. Így van ezzel Bajusz András törzsőrmester, Tiszalök kör- zeti megbízottja is, aki a június 29-ére virradóan vele történteket mondja el. — A szomszédom éjfél előtt néhány perccel az ablakomon kopogtatott, szólt, hogy menjek, mert a mellettük lévő fűszerbolt felöl nagy csörömpölést hallott, s lehet, oda betörtek. Bajusz András egy nadrágot magára kapott, fogta szolgálati fegyverét, s elindult. — Amikor a kövesúthoz értünk — folytatta a törzsőrmester —, a bolt ablakán három cigány éppen akkor mászott ki. Nagy papírzsákot cipeltek, majd a jól végzett munka örömére áldomást Ittak. A templomkertbe másztak, s ott íz árut rendezgették. A szomszédommal együtt figyeltük őket. Ezután az egyik kerékpárral, rajta egy zsákkal a Tisza-töltés felé Indult. A másik két illető a lopott cuccot a tsz-iroda irányába hordta. Közben a cimborájuk a Tisza felől visz- szaérkezett. Ekkor a rendőr felszólította őket, hogy álljanak meg. Ezt hallván a betörők mindent eldobtak, s futásnak eredtek. A körzeti megbízott figyelmeztetőlövése ellenére sem álltak meg. A „trapp” a Petőfi utcáig tartott. mert ott a társaság a sötétben eltűnt. — Ez követően az ügyelettel telefonon közöltem a történteket, s kértünk egy nyomozókutyát, melyet rövid időn belül odahoztak — mondja a rendőr. — Az eb a boltnál szagot fogott, majd a bűncselekmény tetteseinek lábanyomán habozás nélkül a cigánytelepig ment. Ott előbb Tóth László portájára, utána a szomszédba, Vldák Attlláékhoz lépegetett át, ahol egy ajtó előtt megállt. őrző bizottság jóváhagyása nélkül semmiféle változás nem történt. Magyarán a tanácsok semmiféle ingatlant nem adhatnak el anélkül, hogy annak sorsáról a hattagú bizottság ne mondana véleményt. Egyetlen rendelkezés, szerződés, megállapodás sem érvényes a tagok jóváhagyása nélkül. Mindössze két kivételt ismer el a törvény; a tanácsi bérlakást kizárólag a bérlő részére eladhat, ugyancsak értékesítheti az úgynevezett hagyományos építési telkeit is. Fontos tudnivaló, hogy a vagyon- ellenőrző bizottság nemcsak a tanácsi ingatlanok tulajdonjogának illetve kezelői jogáMindkét helyen házkutatást tartottak. Vidáék fürdőszobájában egy táskában kávét találtak, de a WC-kagyló is kávéval volt tele. Azt a víz nem /itte le. Az egyik szobában betörésből származó rádiósmagnót leltek. A tetteseket a Tiszavasvári Rendőrőrsre előállították, akik több más bűncselekmény elkövetését is beismerték. (Cs. Gy.) nak átadásáról szóló szerződések jóváhagyásával foglalkozik, figyel a termelőszövetkezeti föídek tartós haszonbérbe adására is! Az e tárgyban kötött szerződések ugyancsak érvénytelenek jóváhagyásuk nélkül. Vannak-e már megoldásra, illetve jóváhagyásra váró ügyeik? — Nem is kevés. Több tanácstól is érkezett hozzánk jelzés. Egyikük például a helyi Áfész részére adna el területet, szinte minimális összegért. Említhetem a Szabolcs Vendéglátó Vállalat esetét is, ahol például a Svájci lakot adnák el egy kft.- nek, s megkeresett bennünket telefonon a rakamazi tsz is, amely egy bizonyos földterületét szeretné haszonbérbe adni. Unatkozni nem fognak, az már most is látszik. Győzik majd idővel és erővel? — Reméljük igen. Az érkező ügyek számától teszük függővé az üléseket. Melyek időpontjáról, mind pedig a megtárgyalandó ügyekről rendszeresen értesítjük a nyilvánosságot, s az érintett tanácsok vb-titkárai is. Ez azt jelenti, hogy akár az utcáról is betérhet valaki azért, hogy meghalgassa és megtud- ja, kik és hogyan szeretnék eladni a megye vagyonát? — Pontosan erről van szó. A bizottság üléseire az érin- tett feleken kívül bárki bejöhet. Az már előre látható, hogy a vagyonellenőrzők döntéseivel nem mindig lesznek majd elégedettek az ügyfelek. Mit tehetnek ők ebben az esetben? —■ Minden esetben személyesen a belügyminiszterhez fellebbezhetnek. Érdekesség, hogy itt most minden állampolgár ügyfélnek számít, tehát a bizottság illetékességi területén egy-egy ügyben bárki, — akár kívülálló is apellálhat, hiszen a nyilvános üléseknek köszönhetően megismerheti az ügy részleteit. Meddig érvényes a bizottság tevékenysége? — A megyei vagyonellen őrző bizottság addig végzi ezt a munkát, amíg a helyi önkormányzatok létrejöttével nem alakul át vagyonátadó bizottsággá. Attól a ponttól ugyanis a helyi önkormányzatok rendelkeznek a település minden vagyona, minden ügye felett. Mi az ön véleménye: addig is amíg, a falvaknak és városoknak igazi gazdái lesznek képes-e megőrizni ez a bizottság a nemzet vagyonát? Magyarán: meg tudják-e akadályozni a kótyavetyét? — Hogy megőrizni megtud- ják-e? Én inkább az mondanám, hogy őrködnek fölötte. Természetesen a jogszabályok adta lehetőségeken belül. Kovács Éva Két műszakban dolgoznak a palackozógépek a Borsodi Sörgyár mátészalkai üzemében. 150 ezer félliteres palackot töltenek meg. de olykor ez is kevésnek bizonyul. Képünk a telt üvegek címkézéséről készült. (Elek Emil felvétele) iinalíiilÚRUKliBSi II kutya szagot fogott A nagy érdeklődésre tekintettel az MTESZ megyei Szervezete SZEPTEMBERI INDÍTÁSSAL MEGSZERVEZI — 12 tonnáig kazánfűtői — kompresszorkezelői — hűtőgépkezelői — ingatlanközvetítői [8/'1990. (II. 1.) BM sz. rendelet] — „Veszélyes folyadékot” szállító gépjárművezetői „ADR” [15/1988. (11.25) MT sz. rendelet] tanfolyamait. Jelentkezni: 1990. augusztus 21-ig MTESZ Titkárság Nyíregyháza, Lenin tér 10/a. III. em. Telefon: 13-933 (2482)