Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-14 / 164. szám
dr. Pregun Istvánnal, a görög katolikus teológia rektorával A hitoktatás körüli vitáról 0 Először is egy magánjellegű kérdést engedjen meg: a görög katolikus hittudományi főiskola rektori feladatain kívül mi most az Ön pontos beosztása? — 1990. január 1 -jei hatállyal Paskai László bíboros úrtól kinevezést kaptam a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Egyházi Főosztályára Munkaköröm nem más, mint képviselni a katolikus egyház ügyeit. Voltaképpen egy közvetítő megbízatásról van szó, a katolikus egyház érdekeit közvetíteni a minisztériumban, az állami álláspontot pedig a katolikus egyházban. Színes és sokrétű ez a feladat, amelyet ketten látunk el dr. Korzenszky Richárd pannonhalmi perjellel Nem tudom hogy alakul még a jövő, ez a kettős munkakör és az utazgatások nagyon fárasztóak, és az egyházi főosztály létével kapcsolatban sem ismerjük az új kormány álláspontját. # Ennyi előzmény után térjünk a tárgyra: valóban országos ügy a hitoktatás kérdése, de vajon indokolt-e akkora vihar körülötte, mint amilyennek tanúi lehettünk ezekben a hetekben? — Hogy megértsük ezt a hitoktatással kapcsolatos — állítom, hogy mesterségesen szított — vihart, nézzük meg azokat a dokumentumokat, amik idáig elvezettek. A legfontosabb dokumentum az 1990. elején még a régi parlament által az egyházakról, a lelkiismereti és vallásszabadságról elfogadott IV. számú törvény. Ha ezt az európai színvonalú törvényt mind az egyháziak, mind az állami szervezetek pontosan betartják, akkor elkerülhetjük azokat a ■félreértéseket, gyanúsitgatáso- kat, félelmeket, amik a hitoktatás kapcsán most felszínre kerültek. E törvény ötödik paragrafusa egyértelműen kimondja, hogy a szülőnek, gyámnak joga van ahhoz, hogy a kiskorú gyermek erkölcsi és vallási neveléséről döntsön, és arról megfelelően gondoskodjék. Ehhez kapcsolódik szorosan a törvény 17. paragrafusának 2. bekezdése, ami így szól: az egyházi jogi személy — tehát egyházközség, püspökség stb. — az állam által fenntartott nevelési és oktatási intézményekben a tanulók és a szülők igénye szerint nem kötelező jelleggel (fakultatív) tantárgyként, vallásoktatást tarthat. Arról van tehát szó, hogy az állami oktatási intézményekben gondoskodni kell arról, hogy a vallásoktatást mint társadalmi igényt kielégítsék. 0 Azt is sok kritika érte, hogy fakultatív tantárgyként kerüljön a vallásoktatás a tanrendbe. — Ha valaki egy kicsit is járatos a pedagógiában, illetve az iskolai rendtartásban, pontosan tudja, mit jelent a fakultatív tantárgy. A hitoktatás fontossága és súlya megköveteli, hogy fakultatív tantárgyként kezeljék, vagyis ugyanazokat a szabályokat alkalmazzák rá, mint amilyet bármilyen más szabadon választható fakultatív tantárgyra alkalmaz az iskola. Aki egy oktatási intézményben bármilyen fakultatív tantárgyat tanít, például szertornát vagy balettet, ugyanolyan tagjává válik a tantestületnek. És mivel társadalmi igényt elégít ki, ott kell az ennek megfelelő óradíjat is biztosítani, ahol az oktatás folyik. Ennek szellemében a Művelődésügyi Minisztérium és a magyar egyházak vezetői között létrejött megállapodás tartalmazza alapelvként elsősorban azt, hogy a hitoktatás, a hittanórákon való részvétel nem kötelező, hanem szabadon választott tantárgy. 0 Vajon miért terjedhetett el az a hír ilyen egyértelmű jogszabályi fogalmazás után, hogy a hittan kötelező? — Szerintem mesterségesen szítottak ilyen hangulatot a hitoktatás körül az elmúlt hetekben. A katolikus egyház, de a többi magyar történelmi egyházak vezetői nyilvánosan is többször hangsúlyozták, hogy a lelkiismereti szabadság alapvető megsértése lenne, ha az iskolákban kötelező volna a hitoktatás. A törvény szellemével is homlokegyenest ellenkezne. Ez rágalmazó kijelentés. Van olyan érzésem és eléggé megalapozott gyanúm, hogy egy bizonyos csoport politikai jelszaváról van szó. Ez a csoport az egyházaknak eddig biztosított lehetőségeket szeretné szűkíteni. Nagyon aggódom, mert ez a céltudatos megmozdulás arra irányul, nehogy az egyház visszakapja a nevelésben azokat a lehetőségeket, amelyeket az elmúlt negyven évben megvontak tőle. Az elmúlt 40 év alatt az egyház a sérült, a különböző káros szenvedélyeknek hódoló fiatalokkal, a bűnözőkkel foglalkozhatott — talán az utóbbi évek a kivételek — el volt zárva az ifjúságtól. Ezért furcsállom, hogy sokan az iskolai hitoktatás kérdését politikai síkra terelték és a különböző politikai pártok, tehát a kormánypárt és az ellenzék közötti harc szimbólumává vált. 0 Ez annál inkább furcsa, mert egy úgynevezett kommunista kormány hozta a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényt, most a keresztény nemzeti hagyományokat ápoló kormánypárt, illetve az ember alapvető jogaiért leghangosabban szóló ellenzék próbálja megakadályozni. — Egyet nagyon világosan kell látnunk. Jézus Krisztus senkire nem erőltette rá a maga tanítását, nem erőltette rá a szeretetét, nem kényszerített senkit, hogy kövesse őt. Az egyház ezt a mentalitást akarja továbbra is. Nem akarunk mi az iskolákban semmiféle kényszert alkalmazni, nem akarunk megosztottságot a gyermekek között. Mondvacsinált ürügy az is, hogy a hitoktatás megosztja a gyermekeket. Én nagyon bízom abban, hogy ez egyáltalán nem fogja éreztetni hatását és nem fog elmélyülni a vallásoktatás révén. 0 Azt hiszem, a lapokban tetőzik a vita, amely tovább hevíti a forrósodó hangulatot. — Borzasztó furcsának érzem azt a tömeghisztériát, ami a sajtóban, a televízióban, a rádióban elhangzik, s amelyek támadják a hitoktatást abban az országban, ahol már közhelyként hangzik a megállapítás: erkölcsi válságban élünk. Ez az erkölcsi válság sokkal mélyebb, mint a gazdasági válság, s kiemelkedésünk egyetlen útja, ha kiemelkedünk az erkölcsi válságból. Ennek az erkölcsi megújulásnak nagyon fontos eszköze lenne a hitoktatás. Elkeserítő számomra, hogy ezt az eszközt nem értékelik, lejáratják a hitoktatást, antiklerikális, keresztényellenes, illetve egyházellenes hangulatot próbálnak szítani az emberek között. Személyes élményként szeretném elmondani: néhány hete találkoztam Nyíregyháza általános és középiskoláinak vezetőivel, a vezető óvónőkkel, s amikor a hitoktatás kérdését részletesen végigbeszéltük, az egyik igazgató azt mondta: egészen másképp látja már a kérdést, és örül annak, hogy jó együttműködés alakulhat ki az iskola és egy-egy hitoktató között. 0 Neuralgikus kérdésként emlegetik: hogy lehet a hitoktató a tantestület tagja? — Ha valaki egy fakultatív tantárgyat tanít az iskolában, hivatalból tagja a tantestületnek. Ha egy lelkész vagy egy hitoktató a tantestület tagjává válik, az nem azt jelenti, hogy ő fogja irányítani az iskolát. Nem klerikális hatalmi túlsúlyról lesz szó, hanem a hitoktatással kapcsolatos iskolai, szakmai tapasztalatok részletkérdések megbeszélésének kell, hogy résztvevője legyen. 0 A hitoktatók óradíja is felhördülést váltott ki... — Ha egy iskola, vagy bárki egy társadalmi igényt elégít ki, valamilyen formában ennek anyagi viszonzásáról is gondoskodni kell. Ismerve a magyar egyházak jelenlegi anyagi helyzetét, körülményeit, erre az egyházak rá is szorulnak. A hitoktatás nemcsak azt jelenti, hogy bemegy a hitoktató a hittanórára és megtartja az órát. Ahhoz, hogy szakmailag megfelelően felkészített embereket engedjünk a gyerekek elé, ugyanazokat az oktatási segédeszközöket kell beszerezni, ami minden magyar iskolában az iskolai rendtartás szerint is kötelező. Mi azt szeretnénk, hogy ezek a hittanórák sikeresek legyenek. • Gyakran emlegetik, hogy a hitoktatás az egyházak belső ügye. Igaz ez? —Természetesen belső ügye, de ne keverjük össze ezt a belső ügyet az egyház úgynevezett missziós tevékenységével. A hitoktatás nem az egyház missziós tevékenységei közé tartozik, hanem az egyház élettevékenységéhez. A missziós tevékenység arra irányul, ha valaki nem tartozik az egyház tagjai közé és valamilyen hittérítő tevékenység folytán megpróbálják megnyerni a hitnek, az egyháznak. Most pedig arról van szó, hogy hívő emberek, felnőtt szülők szeretnék, ha gyermekük vallásos nevelését, vallásos erkölcsi tanítását az állami iskolákban is biztosítanák. 0 Abba is belekötöttek néhányan, hogy a hitoktatás eredményességét kifejező osztályzat vajon minek a kifejezése lesz? Ha valaki ötöst kap, az erkölcsös, ha kettest, vagy nem tanul hittant, akkor erkölcstelen? — Örülök a kérdésnek, mert valóban idegesítő tényként terjedt el a közvéleményben, hogy egyáltalán milyen alapon írják be az iskolai bizonyítványba a vallásoktatást, a vallásoktatáson való részvétel tényét. Olyan alapon, hogy ha minden fakultatív tantárgyat be kell írni a bizonyítványba, akkor a vallásoktatást is. A minisztérium és az egyházak képviselői közötti megállapodás úgy foglal állást, hogy az év végi bizonyítványba a vallás megjelölése nélkül kell feltüntetni, hogy vallásoktatásban részt vett a tanuló. Tehát nincs minősítés és nincs feltüntetve, hogy ki milyen vallású. A hittantanulást a tanuló épp úgy abbahagyhatja, mint ahogy minden más fakultatív tantárgy esetében teheti. Ezt jelenti, hogy szabadon választott. A tantestületek felelősek ezért, hogy a hitoktatás semmiféle hátrányos megkülönböztetéssel ne járjon se az abban résztvevőkre, se azokra, akik nem látogatják a hittanórát. 0 A hitoktatással párhuzamosan, de inkább azok számára, akik nem vesznek részt a hitoktatáson, nem lehetne valami polgári erkölcstan tárgyat bevezetni? — Lehetne, de ez nem az egyháziak feladata. Mi azt szeretnénk, ha megkapnánk azokat a lehetőségeket, hogy a magukat vallásosnak valló szülők gyermekei, vagy az érdeklődők számára tarthassunk minden iskolában hittanórákat. Az Úr Jézus példáját követve felajánljuk ezt a lehetőséget, de nem kényszerítjük. Nagyon hálásan fogadjuk azokat a segítő kezeket, amelyek ezt a közös ügyet segítik és felkarolják. 0 Nemrég egy református pap keresett meg a szerkesztőségben és újságolta, hogy Tímáron a görög katolikus pap bibliaoktatást tart és ezen minden gyerek részt vehet függetlenül attól, hogy milyen vallású. Követendőnek tartja ezt? — Dicséretes példa és bár így lenne minden olyan településen, ahol nincs minden vallásnak papja. Ez lenne az ökumenikus, nyitott szellem. Bár mindenütt érvényesülne! Korábban a katolikus egyházi iskolákban is voltak más vallású gyerekek és senki nem akarta őket katolikussá nevelni. Külön vigyáztak rá az iskolák vezetői, hogy megkapják a saját vallásuk, a saját hitük szerinti oktatást. Ha erre nem tudtak lehetőséget teremteni, akkor viszont az egyetemes értékek ismeretét biztosították ezeknek a gyerekeknek. 0 Az iménti példa egy újabb kérdést vet fel: lesz-e elég hitoktató? — Nagyon súlyos kérdést foglal magába a személyi feltételrendszer megteremtése. A katolikus egyház minden jelentős központjában szerte az országban több éve már hitoktatói kurzusokat, hitoktatói főiskolákat szerveztek és nagyon komoly oktatás folyik, hogy megfelelő szakemberek lássák el ezt a feladatot. Mi görög katolikusok is tervezünk ilyet az év augusztusában Máriapócson. Elsősorban vallásos pedagógusokra, papfeleségekre és olyan, teológiában jártas világi munkatársakra számítunk, akik ezt a feladatot szívesen vállalják. Most egy út elején vagyunk és nem hiszem azt, hogy tömeges igény jelentkezne az iskolákban, legalábbis a városokban. Tanúja voltam a Zrínyi gimnáziumban az első osztályosok beiratkozásának, és hallottam, amikor a pedagógus megkérdezte: menzát és hitoktatást kíván-e a gyerek? 18 közül kettő kért hitoktatást. Első hallásra elszomorítónak tűnhet egy pap számára, de én nem csodálkozom ezen. Negyven év emlékeit, nevelését, az ateista szellemben, illetve a keresztény nevelés teljes hiányában felnőtt szülőktől nem tehet várni azt, hogy most tömegesen jelentkezzen gyermekük hitoktatásra. Sok függ attól, hogy szeptembertől hogyan tudunk bemutatkozni az iskolákban. 0 Mire számíthatunk ilyen viharos előzmények után? — Egy törvény annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Ezért a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény betű szerinti betartását kellene mindenütt szorgalmazni, ezentúl azt a szellemiséget kellene megvalósítanunk és képviselnünk, amit ennek a törvénynek a betűi hordoznak. Ez a szellemiség azt jelenti, hogy mindenki tiszteletben tartja más világnézetét, de megköveteli a saját világnézete számára is a megfelelő megbecsülést és mindazokat a lehetőségeket, ami ezek terjesztéséhez szükséges. Ugyanakkor vissza kell utasítanunk minden olyan jelenséget, amely akár egyik, akár a másik oldal felől békétlenséget, félremagyarázást, egymás megrágalmazását jelenti. Ezek a jelenségek soha sem vezettek sem a társadalmi békességhez, sem egymás értékeinek tiszteletben tartásához, amire úgy gondolom napjaink magyar társadalmának nagyon nagy szüksége van. 0 Köszönöm a beszélgetést. Szerintem... Nábrádi Lajos Balogh József 1990, július 14. __________________________________________________ m3f!VJIPnr<!7Án ' - ________________________________________________________________£ ——————— a .»«Hürdi m Mdy hétvégi melléklete II Kelet...eredményesebb is lehetne a rászorulók támogatása. Csordogál a segítség, többnyire nem azokból a forrásokból, amelyek leginkább telítettek. Természeti katasztrófák, társadalmi robbanások után adakozóvá válunk, tapasztalhatjuk a társadalmi összefogás sok szép példáját. Ám a csendes hétköznapokon alig vesszük észre a létminimum határán, vagy az alatt élőket. Saj- nos, egyre többen vannak ilyenek megyénkben is. Gond, hogy a segítők néhány intézményesített formája (például a patronáló brigádmozgalom) megszűnt, újformák eddig nem jöttek léire. Nincs még jótékony célú alapítvány, az újgazdagok nagyobb része nem érzi át a segítségre szorulók sorsát... Vannak persze jó, követésre méltó példák is. A közelmúltban a Nagykállói Afész egy felszámolt üzletének másfél milliós készletét ajándékozta a megyei Vöröskeresztnek. A megyei tejipari vállalat nemrég kétezer kiló vajat adott a vöröske- reszteseknek mondván : osszák szét a rászorulók között. Jó tudni: van egy akció, amelynek ez a heve „Vöröskereszt a bajban lévőkért”. Aki ezen akció keretében adományoz, az adókedvezményben részesül. A kedvezmény nemcsak a masze- kokra, hanem vállalatokra, szövetkezetekre is vonatkozik. A fenti példában említett vállalat és szövetkezet könyvelői is kijárhatják a szabályos adókedvezményt. Sajnos, ez az akció nincs kellően propagálva. Az is igaz, hogy nemcsak a propagandán midik, hiszen a vállalatok, szövetkezeteik jelentős része elszegényedett és a szegény nem sok segítséget tud nyújtani a szegénynek. Ám tudunk téeszek tárolójában megrohadt burgonyáról. s arról, hogy több szabolcs-szatmár-beregi vállalatnak van fölösleges, udvaron tárolt raktárkészlete. Lehet, hogy e készlet egy része veszendőbe megy, pedig a Vöröskereszt közreműködésével közvetlenül, vagy közvetve napi segítségnyújtást jelenthetne az elfekvő áru. A Vöröskereszt az adományoktól függően tudja kifejteni áldásos tevékenységét. Eredmények vannak. Az elmúlt hónapokban a szervezet megyei vezetősége nem kevesebb mint 32 ezer üveg Béres-csseppet osztott szét megyénkben a kedvezőtlen körülmények közt élő beteg, vagy beteges emberek közt. A megyénkben élő krónikus beteg gyerekek üdültetése, pontosabban gyógyüdülte- tése 300 ezer forintba kerül ezen a nyáron. Az összeget a jószándékú emberek adományaiból teremthetik elő. A közeljövőben egy mozgássérült családnak akar nagyobb pénzösszeget adni a szervezet — természetesen adományok után. A romániai események után volt olyan butikos, aki új ruháinak egy részét akasztotta le a fogasokról és sok ezer forintot érő ruhával állított be a vöröskeresztesekhez. Néhány olyan megyénkbeli módos kisiparos is akadt, aki annak idején jelentősebb pénzösszeget fizetett be a romániaiak megsegítésére. Szívesen emlékezhetünk ezekre a humánus cselekedetekre. Am ismétlem: megfeledkezünk arról, hogy a csendes hétköznapokon is elkel a segítség. Az előbb említett mozgássérült család például kevés pénzzel építkezésbe fogott, azért is segítenek a vöröskeresztesek. A tanácsok szociális kerete régen kimerült. A vállalati brigádok konkrét, pénzben is kifejezhető támogatást nyújtottak gyermekintézményeknek, magukra maradt idős embereknek. Megszüntették az egyébként tényleg formális mozgalmat. Am a brigádok tovább működnek — szocialista cím nélkül. Mit számít a cím, így is feléleszthetnék régi, közhasznú cselekedetüket. Nem új, csak valamelyest hatékonyabb az egyházak által nyújtott segítség. A református egyház például Nyíregyházán néhány rászoruló hívőt rendszeres segélyben részesít — az adományokból. Vidéken több presbitérium természetbeni segítséget nyújt a híveknek. Az adakozás továbbra is önkéntes. Kikényszeríteni nem lehet. Ám jó lesz, ha a jómódúak is megnyitják szívüket — és pénztárcájukat. x ^ •
