Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-09 / 134. szám

1990. június 9. Kelet-Magyarország 3 Időzített bomba a Parlamentben Beszámoló egy bizottsági ülésről Elmegy az elnök Kisebbféle bomba robbant május 17-én Üjfehér- tón, amikor Bánfalvi András, a helyi Lenin Ter­melőszövetkezet elnöke bejelentette lemondását. Az a Bánfalvi András, aki a megye egyik lejobban működő mezőgazdasági nagyüzemét vezette hosz- szú éveken át, akit a szövetkezeti mozgalom egyik frontembereként tartottak számon. Az események előtt a legtöbben ma is értetlenül állnak. Kiborult a bili a Szoci­ális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság jú­nius 6-ai ülésén. A bom­ba a parlamenti bizottság egyik napirendi pontja kapcsán robbant, amely az Országos Társadalom- biztosítási Főigazgatóság 1989. évi és ez évi első negyedéves tevékenységé­ről szólt. Igaz-e, hogy az ország költségvetésének deficitjét a társadalombiztosítás fi­nanszírozza; mi igaz abból, hogy a vállalatok és a mun­káltatók befizetéseinek egy részével a költségvetés hi­ányát foltozgatják? — ve­tődött fel a kérdés sok bi­zottsági tagban. A rövid egyszavas válasz erre az, hogy bizony IGAZ. A tavalyi költségvetési hiány — a nemzetközi pénz­ügyi szervek által előírt — 10 miliárd forint alá csök­kenéséhez szükséges volt arra a 15,8 milliád Ft-ra, amit a társadalombiztosítás a költségvetésnek még a nyár folyamán kifizetett. Ebből 13,1 milliárd Ft há­rom részletben, miniszter­elnöki felhívás alapján Lakásalap-fedezeti kötvény formájában került kifize­tésre. Ezenkívül még sor került a — Társadalombiz­tosítási Alapról szóló XXI. törvény alapján — 2,7 mill­iard Et értékben állami tu­lajdoniban lévő részvények átvételére is. Ám ennyivel a mohó, tel­hetetlen költségvetés nem elégedett meg, s Csehák Ju­dit, az akkori szociális és egészségügyi miniszter nem tudott ellenállni Németh Miklós ostromának. A költ­ségvetési szempontokkal és az IMF-követelésekkel zsa­rolva elérte azt, hogy a csa­ládi pótlék kifizetése át­kerüljön a költségvetésbe, míg az egészségügyi gyógyí­tó-megelőző ellátások költ­ségei átkerüljenek a Tár­sadalombiztosítási Alapba. S miközben az akkor már működő Társadalombizto­sítási Bizottság (a régi par­lamenté) minden szakér­tője tiltakozott a csere szak­mai megalapozottságát il­letően, addig a megtévesz­tett, sarokba szorított volt parlamenti képviselők ál­dásukat adták a tranzak­cióhoz. Ezzel á- kikényszerített cserével azonban több baj van. Az egyik, amit már említettünk, hogy szakmai­lag nem indokolt. A másik — s ez az, a’md már most „fáj'’ —•; Hogy a TB-mek ez csak ebben az évben kb. 6 milliárd veszteséget hoz. Ugyanis míg a csalá­di pótlék összege az első negyedévben 15 milliárd Ft körül mozgott — s így az egész évben előrelátható­lag 60 milliárd lesz — ad­dig a gyógyító-megelőző el­látás évi prognózisa 66 mil­liárd Ft. Tehát máris 6 mil­liárd Ft elvonás történt a társadalombiztosításból! A harmadik Ok — s hosszú tá­von ez a leghátrányosabb —, hogy míg a családi pót­lék viszonylag lassan, s nem nagy ütemben emelke­dik, addig a gyógyító-meg­előző ellátások növekedése a közeljövőben drasztikus mértékű lesz — jegyezte meg Bőd Péter, az egyik meghívott szakértőnk. Ugyanékor az első ne­gyedévi 15 milliárd forin­tot átmenetileg megint a társadalombiztosítás állja, tehát megint csak a költ­ségvetés helyett fizeti meg. Ha a nyári tranzakciókat és ezt a hitelt oszeadjuk, ak­kor több mint '30 milliárd az átcsempészett summa! Ez egy jól időzített bomba az új kormány és parlament alatt, hiszen ezt a pénzt ’91-ben, de legkésőbb ’92- ben vissza kell fizetni a Társadalombiztosítási Alap­ba. De honnan? — ezt ma még senki sem tudja. A társadalombiztosítás­nak — ahonnan a nyugdíjt, az anyasági ellátásokat, a táppénzt is fizetik — jelen­leg nincs gazdája. Ezért is foglalt állást az Ellenzéki Kerekasztal részeként mű­ködő Egészségügyi Kerék­asztal és a Minisztérium is a társadalombiztosítási ön- kormányzat mielőbbi kia­lakítása mellett. Hiszen nem elég a társadalombiz­tosítást a költségvetéstől le­választani, addig, amíg nem védi igazi tulajdonos, amíg nincsenek meg az iga­zi függetlenségének a ga­ranciái, addig a költségve­tés úgy „rájár” a társada­lombiztosításra, mint a tor­kos medve a mézes kap­tárra. Olyan önkormányzatnak kell létrejönnie, amelyben képviselve vannak a mun­káltatók (hiszen eddig is 43 "o-ot fizettek be a nagy kasszába), a munkaválla­lók (akik részesedése 10%- os volt), és a biztosítottak (az ellátást igénybe vevők) is. A parlament felelőssége ennek az intézménynek a kialakításában és istápolá- sában van. Addig is azonban igen veszélyes folyamatok in­dultak be. A járulékfizetők — elsősorban az állami vál­lalatok és a szövetkezetek — egyre inkább nem fizet­nek, s a tartozásuk összege immár elérte a 15 milliárd Ft-ot. Betudható ez egy­részt annak, hogy a kése­delmi (büntető?) kamat mindössze havi 2°n-os, így a váltatoknak ez az egyik legjobb hitelfelvételi forma. Joggal merült fel a bizott­ságban, hogy a TB miért nem kezdeményez csődeljá­rást a nem fizető vállala­tokkal szemben? Sajnos, megvan a magyarázat. Az eljárás során a TB-alapba a hiányzó összegnek csu­pán 2—3"n-a folyik be, mivel az elszámolási listán a TB-követelés az utolsó helyen van! Hiába történt többszöri tiltakozás — hogy a TB pénze nyugdíjként ugyancsak a munkaválla­lók béreként értékelődik, így már másodikként azt kellene kifizetni — mindez eddig hatástalan maradt. n A tavalyi évben a társa­dalombiztosításnak jó éve volt, átmeneti szufficitek (többletek) alakultak ki. Az idei és a jövő évben vi­szont deficitet (hiányt) je­leznek a prognózisok. Je­lenleg az alap máris ké­szenléti htelre szorul, mi­közben több mint 30 milli- árdja odavan. Nem is be­szélve arról a ti—10 milliárd többletkiadásról, ami a csere következtében erre az évre várható. A Németh-kormány ha- zárdírozásának szemmel láthatólag nem volt hatá­ra. (S erre mondta Antall József, hogy az országot „rendben lévőnek” találta?) Vajon ki viszi el a balhét, a felelős miniszterelnök Né­meth Miklós, vagy a tárca akkori birtokosa, Csehák Judit (aki egyébként — jó érzékkel — ott sem volt ezen a bizonyos bizottsági ülésen, pedig ott lett volna a helye)? Nem hiszem. Fé­lek tőle, hogy a nyugdíja­sok és a kismamák lesznek azok... Mádi László országgyűlési képviselő FIDESZ — Nyugodt szívvel állítha­tom, hogy emelt fővel távoz­hattam a szövetkezet éléről — fogad bennünket keser­nyés mosollyal egykori irodá­jában a volt elnök. — Az ég­világon senki sem kényszerí- tett arra, hogy lemondjak. Most volt az új vezetőségvá­lasztó közgyűlésünk, akik nem ismerték a döntésem hátterét, lépten-nyomon köz­bekiabáltak : minek nekünk új elnök, jó nekünk Bánfalvi Bandi. Született újfehértói vagyok, az életem nyitott könyv a falumbeliek előtt. Ám hosszas töprengés után úgy láttam jónak, ha felál­lók az elnöki székből. Mindent szétzilálnak — Milyen állapotokat hagy az utódjára? — Igen jó pénzügyi kondí­cióban van a gazdaság. Hogy mást ne mondjak, jövőre csak az amortizációból vissza tudnánk fizetni az összes hi­telünket, persze, bolond lenne ezt tenni az új vezetőség. A dolgozók egy főre jutó éves jövedelme huszonötezer fo­rinttal haladja meg a megyei átlagot. Ez egyébként nálunk 110 ezer forint, de a háztáji­ból, például ha valaki para­dicsomot termeszt még hat­van-nyolcvanezer forintot nyugodtan zsebre lehet tenni. — Elterjedt a hír, nem csak a szövetkezet éléről, de Üjfehértóról is távozik. — Így van. Elköltözünk Pestre. Egy kisszövetkezet el­nökhelyettese leszek. — Így még rejtélyesebb a döntése. — Nézzék ... maguknak legalább olyan jól kell lát­niuk, mint nekem, hogy mi folyik ma a mezőgazdaság körül. A kormányon lévő pártok ugyan azt ígérik, hogy nem verik szét a mezőgazda- sági nagyüzemeket, én vi­szont arra a felismerésre ju­tottam, hogy minden erő a szétzilálásra törekszik. En pe­dig ebben nem akarok segéd­kezni. Nem vagyok hajlandó a kezembe kalapácsot venni, hogy szétverjem azt az épít­ményt, amelyért annyi fehér­tói ember verítékezett. Azt az építményt, mely ha kínnal és keservvel épült is, de mára mégis csak biztonságos fede­let nyújt majd ezerhárom­száz tagunknak, alkalmazot­tunknak, nyugdíjasunknak. — Mondtak itt már le má­sok is az elnöki posztról mégsem igen költöztek Pest­re. — Tizenöt évig ültem eb­ben a székben, szinte gyer­mekfejjel választottak meg elnöknek. Négy veszteséges kis szakszövetkezetből akkor alakult meg a termelőszövet­kezet, s azzal bíztattak, ha két-három éven belül kihoz­zuk nullára a gazdálkodást, akkor már jól dolgoztunk. Ezzel szemben sohasem zár­tunk veszteséges évet, több­ször kaptuk meg a kiváló cí­met, három éve a mezőgaz­dasági minisztérium termelé­si nagydíját is, s ami a leg­többet elárulja: többször is szerepeltünk a százasok klub­jában, vagyis az ország leg­jobb termelőszövetkezetei kö­zött. Szerénytelenség nélkül állíthatom, ebben nekem is szerepem volt, de itt menet­közben olyan remek közös­ség kovácsolódott össze, hogy a dolgok már-már magúktól mentek. S megéreztem, hogy új feladat után kell néznem. Mert nem jó dolog az, ha egy vezető „belekényelmese- dik” a székébe. Kall a tulajdon- reform — Akkor is váltott volna tehát, ha nem pezsdül meg az ország közélete? — Mindenképpen. Az vi­szont tagadhatatlan, hogy az országos események megerő­sítették elhatározásomat. El­múltam negyvenöt éves, ha most nem fordítok a szeke­rem rúdján, később már nem lett volna hozzá erőm. S ha már így esett, ne aprózzuk a fájdalmat: menjünk Pest­re. Ne lássam, hogyan hord­ják szét a téeszt. — Ennyire borúlátóan íté­li meg a termelőszövetkeze­tek jövőjét? — Higgyék el, elsősorban nem a téeszek, s még csak nem is a mezőgazdaság sor­sa miatt aggódom, az orszá­got féltem. Ismerem a szövet­kezeti mozgalom hibáit, s tu­dom, hogy megérett az idő azon belül is a gyökeres vál­toztatásokra. Okos törvé­nyekkel, a pártérdekek, s egyes pártvezetők érdekei­nek mellőzésével ma is meg­lenne a lehetősége a minősé­gi ugrásnak, de ennek még csak az ígéretét sem látom. — A kisgazdapártra adott voksok száma azt mutatja, hogy az egyszerű emberek közül is rengetegen kíván­ták a magyar mezőgazdaság reformját. — Az ő akaratukat egy percre sem vonom két­ségbe, de azt tudnunk kell, hogy a páirt a saját vezetőik szerint is mélyen a várako­zás alatt szerepelt a válasz­tásokon, csupán, a szavazók tizenegynéhóny százaléka állt ki mellettük. Egyébként teljes mértékben osztom a nézetüket, szükség van a tu­lajdonreformra. Egyetértek velük abban is, hogy va­lamiképp orvosolni kell az embereken esett sérelme­ket — az én baráti és roko­ni köreimben sem volt ez egyedi eset —, de félek, ezt úgy hajtják végre, hogy közben másokon újabb se­beket ejtenek. Mondok egy nagyon kézenfekvő példát. Az egyik 1967-es törvény megszüntette az ingatlanok mozgását. A mai harminc - negyvenévesek nevén tehát ma nem is nagyon lehet föld. Velük mi lesz, ha kiosztják a földeket, s fel­bomlanak a téeszek? Hol dolgoznak majd, miiből tart­ják majd el a családijukat? Pazarló termelés folyt — Apjuktól, nagyapjuk­tól örökölhetnek... — S ha a nagyapjának csak hét-nyolc holdja volt,* unokája pedig nyottc-tíz... ? Persze, nem minden uno­kája a téeszben dolgozik. De ikettő, vagy három való­színűleg. Akkor jut majd nekik három-négy hold. Abból meg tud élni...? Vagy beáll ő is cselédnek, napszámosnak, idénymun­kásnak, vagy nem tudom ■még, minek nevezik majd őket, a hatvan-hetven hol­das gazdáikhoz ...? Adja is­ten, hogy tévedjek, de félelmetes anarchiától kell tartanunk az előttünk álló időkben. Ismétlem, lehetet­lenül pazarló termelés folyt az ország rengeteg mezőgaz­dasági nagyüzemében. No de jónéhány területen mégis csak születtek minden kriti­kát kiálló eredmények is Most ezeket is a szőnyeg aló kell söpörni...!? Ezt diktálná a fejlődés? Nem hiszem. — ön sikeres gazdasági vezetőként, egyetemi diplo­mával vígan megélne ezután is a megyében. — Sokan marasztalnak még ma is, de jobb, ha el­megyek. Kívánom, hogy kísérje szerencse a fehértói emberek sorsát, és éljenek még jobban, mint eddig a földből. Azoknak pedig, akik kilépték, adassák meg, hogy ne kívánkozzanak vissza a szövetkezetükbe. A L«mua«sl Nedves porleválasztó készült a Nyíregy­kornyezeT Tiszrasagaerr. házi közűm építő váuaiat orosi asz­faltkeverő telepén, így a levegő szennyezettsége több mint 90 százalékkal csökkent. (H. P. felv.) Balogh Géza Ráadásul jönnek a ro­konok . .. Sok a ro­kon, ez legalább ötezer forint. Nem kérem a kedves Baljós ez a bevezetés, de gyönyörű a kibonta­kozás. Az a bizonyos két fiú elment osztálytársa­ival egy kirándulásra, olvasót, hogy nyolcezer forintos rokkantnyugdíj­ból megoldani próbálja a család gondjait. Tudom, hogy egy adok-kapok egyre ridegebb társada­lomban éltünk, ahol még az a régi szólás is eszük­be jutott az emberek­nek, „hogy kaparj kurta, neked is jut...” és amíg a szalonnát sü­tötték, kitalálták a követ­kezőket. Nem kell ing, elég a póló, ami később is használható ... nem feltétlenül kell öltöny, elég egy sötét színű far­mer, ami tudvalevőleg később is használható. Az így lehetséges megta­karításokból használható ruha is marad, sőt~ még egy kényelmes ballagási cipőt is lehet venni, amit majd elhasználnák a „grundon”, a téren. i okos felnőttek most tervezgetjük és kutatgatjuk a messze jövendőt. Nem túl optimistán. Mert az nem ígér soka/t. Hacsak nem a gyerekeknek van igazuk. Mi csak egy kor­osztály voltunk, ök egy korosztály lesznek. Bevallom, nem is vagy pesszimista... Bartha Gábor 4 család legöregebb­je, a zordon atya mesélte majdnem mosolyogva a következő történetet. Két fia ballag egy- időben és mert nem áll otthon garmadában a pénz, a ballagás kiadásai megviselni látszottak a kicsi családot. Két fekete cipő á kétezer alsóhangon, ez négyezer ... két öltöny (alternatív társaságban élünk), tehát alternatív öltöny... á négyezeröt­száz, azaz kilencezer fo­rint. A hozzájáró bőr- nyakkendő, az ing lega­lább kétezer forint. Va­lami zsebpénz is kell a ballagáshoz... • • ............- J J , . -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents