Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-30 / 152. szám

1990. június 30. HÉTVÉGI MELLÉKLETE Hét végi interjú Hoványi Ferenc agrármérnökkel, magángazdálkodóval A vállalkozás buktatóiról • Őszintén megvallva, engem nem is a föld­műves mivolta hozott ide, a nyírturai házá­ba, hanem az a tény, hogy két diplomával a zsebében, tökéletes francia nyelvtudással fogott a gazdálkodáshoz. Ilyen szakmai felkészültség kell újabban ahhoz, hogy valaki bikákat neveljen, vagy disznókat hizlaljon? — Természetesen a francia nyelvtudás mellőzhető, ám a megfelelő szakmai tudás nélkül meglehetősen kockázatos belevágni. Megnyugtathatom, a paraszt- emberek nagy többsége, még ha nem is végzett felsőbb iskolákat, rendelkezik e tudással, felkészültséggel, ta­pasztalattal. Pontosan 'ezek birtoklása tartja vissza őket attól ma, hogy komolyabb magángazdálkodásba kezd­jenek. Mert annak rengeteg buktatója vari, s csak keve­seknek sikerül elkerülni azokat. 0 Ön mégis belevágott. — Ha a korábbi munkahelyeimen, a mezőgazdasági nagyüzemekben megtalálom a számításom, s nem romlik meg az egészségem, aligha tartanék most tucat­nál is több jószágot. Bár az igazat megvallva, nekem korábban is voltak szarvasmarháim, persze, nem ilyen számban. Szerettem velük foglalatoskodni, s az általuk hozott haszon is jól jött a családnak. Most meg egyene­sen rá is vagyok kényszerülve a gazdálkodásra. Leszá­zalékoltak, így egészítem ki a nyugdíjat. Az orvosok is azt tanácsolták, ne emésszem magam, keressek vala­mi hasznos elfoglaltságot. Kint a kaszálón, vagy itt a ka­rámok mellett valóban megszűnik a külvilág, csak a jószágok járnak az ember fejében. A gondok csupán akkor sűrűsödnek, mikor este leül, s elkezd osztani, szorozni. Hogy mire számíthat a hónap végén? Hogy megérte-e a befektetett munka? • Mit mutat az egyenleg? — Ha megengedi, előveszem a füzetem, s említek néhány konkrét példát. Addig is, míg keresem hadd mondjam el, hogy nekem egyetlen holdnyi saját földem sincs, így aztán kénytelen vagyok bérelni az orosi téesztől Tizenötezer forintot fizetek egy hold lucernáért évente, s négyezer-ötszázat három hold kaszálóbért. így kimondva nem tűnik nagy pénznek, no de olyan is az a lucerna, meg a kaszáló. Ám nem tehetek semmit, hiábavaló lenne az erőfeszítésem, hogy megpróbáljak javítani rajtuk. Könyörögtem, adják ide négy öt évre, hogy érdemes iegyen gondoznom, de nem és nem. Sőt, ahogy hallom, jövőre azt a néhány holdat már meg sem kapom. Kénytelen leszek más tájékokra venni az irányt, mert ha az egészségem engedi, a jószágoktól semmi­képpen sem akarok megválni. • Ön hosszú evekig vezetői munkakörben dolgozott, nyilvánvalóan rengeteg vezető beosztású ismerősre talált. Az ember azt gondolná, hogy segítenek a másikon, his­zen ma neked, holnap nekem... Vagy ez nem érvényes a mezógazdasagra? — Dehogynem. Talán még jobban is, mint másutt. • Mégis egyedül maradt. — Ez a korábbi éveimet figyelembe véve, szinte ter­mészetesnek mondható. Az úgynevezett nehéz embe­rek között tartottak mindig számon, mely ellen ha kez­detben berzenkedtem is, később be kellett látnom sok igazság van a megítélésemben. Valóban nehéz ember voltam, vagyok, abban az értelemben, hogy mindig jártattam a számat, ha visszás dolgokat tapasztaltam. Ismerem a mondást, miszerint az öndicséret gyalázat, de én nem dicsekedni akarok ezzel, hiszen a jobbító szándék nem érdem, hanem kötelesség. Még ha ritkán fizetődik is ki. Mint az én esetemben sem. Persze meg is kaptam már jónéhányszor, hogy negyven-negyvenöt éves létedre benőhetett volna már a fejed lágya, gondolhatnál már a családodra is, dehát mit tegyek...!? Valahol a tudat alatt mindig apám taná­csát követtem: fiam úgy élj, hogy nyugodtan alhass! Rá­jöttem persze később, hogy a tisztességes életnek, s a nyugodt éjszakáknak az égvilágon semmi köze sincs egymáshoz, de akkor már nem lehetett, s nem is akar­tam változtatni az életfilozófiámon. 0 Az Ön édesapját, mint a megyei tanács nö­vényvédelmi főfelügyelőjét országszerte ismerték a mezőgazdasági berkekben. Le­gendák keringenek arról, hogy mi mindent megtett a kertészeti kultúra fejlesztéséért. — A háta mögött ,,Fundazol"-ként emlegették sze­gény kisöreget, mert megszállottan hirdette, ezt a me­gyét az Isten is gyümölcstermesztésre teremtette. Ma már nehezen képzelhető el, de igaz, az almacsemeté­ket kerékpárral hurcolta ki a falvakba, arra biztatván mindenkit, hogy e korszerű fajtákat telepítsék A lelkét kitette ezért a megyéért. Pedig nem is itt született, a Du­nántúlról került ide. A mezőgazdasági akadémia után a tuzséri hercegi uradalomban kapott állást, segédtiszt lett. Egy évig szolgált ott, bevitték katonának — de ezt az egy esztendőt sehogyan sem akarták megbocsátani neki. Sokáig ellenségként kezelték, pedig hát annyi köze volt neki a hercegi uradalomhoz, mint bármelyik alkalmazottnak. Később aztán csak megbarátkoztak vele, olyannyira, hogy az új megyei vezetők — tisztelet a kivételnek — doktori disszertációjukat mind vele írat­ták meg. # Tessék...!? — Jól hallotta. Természetesen nem,a nyolcvanas évekről beszélek, ám ez úgy igaz. ahogy itt ülünk. Ma is élő személyek neveit sorolhatnám, de ma már ennek semmi értelme. Csak arra lennek kiváncsi, megtanul­ták-e már helyesen kiejteni a latin neveket? Mert apam is emiatt dühöngött a legtöbbet. 0 Messzire kanyarodtunk a vállalkozások­tól... — Látszólag. Valójában nagyon is idetartozik e kis kitérő. Ma a mezőgazdasági nagyüzemek élén szinte kivétel nélkül valóban agilis, diplomás szakemberek állnak. Am ők az egyetemi évek után az imént emlege­tett vezetők irányításával kezdték az életet, s nagyon hamar rájöttek arra, miképpen lehet a legkönnyebben boldogulni. És közülük sokan sajnos pontosan ezt az utat követték. Az egyéni érdekek kíméletlen érvényesí­tését. Természetesen közben azért a közös gazdasá­gért is tettek, ám ezen nincs mit csodálni, hisz a több­ségben mégis csak munkálkodott bizonyos szakmai önérzet is. 0 Állításainak bizonyos mértékben ellent­mond az a tény, miszerint a magyar gazda­ságot a mezógazdasag tartja a felszínen. Az ágazat számtalan mutatója világszínvo­nalú, a magyar modellt rengeteg helyütt próbáljak meg másolni. — Az eredmények a kívülállót valóban lenyűgözhe­tik, csak az a kérdés, milyen áron értük el ezeket. Micsoda pénzeket pocsékoltunk el azért, hogy a termő- képtelen földeket „megjavítsuk", hogy megvalósítsuk a tökéletesen ésszerűtlen meliorációt... Utolsó előtti mun­kahelyemen, a sényői téesz-ben azzal dicsekedett az elnökünk, hogy lám, most is prímán dolgoztunk, tízmil­liós nyereséget értünk el. Hiába hűtöttük a lelkesedé­sét, hogy csak maradjunk csendben, hiszen húszmillió forintos állami támogatást kaptunk... • Kezdem érteni, a legtöbb munkahelyén miért rúgta Ön össze egy-két év elteltével a port az első számú vezetővel. Hisz mégis­csak bosszantó lehetett az,—pályatársam szavaival élve — hogy petrót csepegtet a kristálytisztának mondott vízbe. Találko­zott-e egyáltalán olyan vezetővel, akit ma­radéktalanul elfogadott? — Kérdésében érzek ugyan némi élt, hisz akaratla­nul is azt sugallja, hogy én valami zsémbes, kötekedő pali vagyok, de nyugodt szívvel válaszolok. Mégpedig azt, hogy nem is egy ilyen vezetővel találkoztam. Hogy hihető legyen, neveket is mondok. Például Radnai Jóska bácsit, a balkányi állami gazdaság főagronómu- sát, akinek a kezei alatt kezdtem a szakmát. De meg­említhetem a nyírlugosi téesz elnökét, dr. Miklósi Fe­rencet, vagy a pannonhalmi apátság gazdaságának vezetőjét is. De mondhatom a Hajdú-Bihar Megyei Nö­vényvédő Állomás igazgatójának nevét is, Berecz Pé­tert akit ma is maximálisan tisztelek. Sajnos, nem ők voltak többségben. 0 Ön a kenyerét a mezőgazdasági nagyüze­mekben kereste meg, ha úgy tetszik, a rok­kantsági nyugdíját is az ott eltöltött évek alapján kapja. Mi a gondja hát velük? — Óriási tévedés, nekem nem a téeszekkel, állami gazdaságokkal van a problémám. Hanem a vezetőivel. Az ,hogy jó részük csak a saját érdekeivel törődik. A mai termelőszövetkezeteket mindennek lehet nevezni, csak éppen demokratikusnak nem. Egy-egy elnök ke­zében akkora hatalom összpontosul, s akkor lakájhad­dal veszik magukat körül, hogy az egyszerű téesz-tag meg sem tudja közelíteni őket. A demokrácia fórumai tökéletesen elcsökevényesedtek, a gazdaság pedig ki van szolgáltatva, mindenkori elnök kényenek, kedvé­nek. 0 Negatív tapasztalatairól eddig csak általá­nosságokban beszéltünk. Mondana konk­rét eseteket is? — Ha Önnek nem kényelmetlen... Mint említettem, a hetvenes évek derekán a Hajdú megyei növényvédő állomás karanténlabor-vezetője voltam. Onnan men­tem el Keszthelyre, ahol a növényvédös szakmérnöki diplomámat szereztem meg. A hosszúpályi téeszben kötöttem ki,"s nagyon rövid idő alatt rájöttem, hogy Itt bo­londnak néznek mindenkit. Az még hagyján, hogy az elnöknek, a párttítkárnak a saját juhnyája okozta a legtöbb gondot, de az, hogy az elnök masok nevére még külön munkabért is felvegyen... vagy mondhatom a sényői esetemet is. A nyolcvanas évek derekán küldtek ki Algériába, ahol társaimmal együtt két éven át a fiatal arab mezőgazdasági szakembereket segítettük tanácsainkkal. Hazakerülvén a sényői téesz elnökhe­lyettese lettem, átvéve a posztot leltárt kellett készíte­nünk. Hatalmas hiányokat fedeztünk fel, — csak a műanyagüzemben hétszázezer forintot! — ezt én ter­mészetesen rögtön jeleztem az elnöknek. Tartsd a szád..., — hangzott a válasz... Nem tartottam. így kez­dődött az „együttműködésünk". Egy jó év múltán kór­házba kerültem. Egy hónapig voltam távol, mikor felvet­tem a munkát, az elnök behivatott. Veled nem lehet dolgozni, mondj fel, vagy még a testvéreidet is kipaterol- tatom a megyéből I Mit mondjak? Ez az elnök még ma is vígan lubickol, s engem a közgyűlés még mindig nem mentett fel az elnökhelyettesi funkcióból. Pedig ennek már négy évei S közben már megjártam a nagycser- keszi téesz-t is, ahoi ágazatvezető voltam, mikor az orvosok leparancsoltak a pályáról. Egyébként Cser­kesz maga voit a nyugalom szigete, ahol végre a nép úgy választotta meg első számú vezetőit, hogy abba nem szólt bele a felsőbb vezetés. 0 Manapság mindenféle „jöttment” ember ígéretesebbnél ígéretesebb vállalkozások­ba fohat. Igazi, békebeli háború folyik, ahol bárki meggazdagodhat. Muszáj Önnek ti- zenegynéhány tehénnel, meg fél hektárnyi gyümölccsel bajlódnia? — Muszáj. Ha az én célom a meggazdagodás, már rég fekete Lancia-val járok, s nem e vénséges vén Zsi­gulival húzom a szénával megpakolt utánfutót. Már rég országos barátokkal dicsekedhetnék, járhatnék teni­szezni, szaunázni... de apam szavai itt csengenek a fülemben. Aludj nyugodtan fiam... 0 S nyugodtan alszik? — Ugyan... Látva a falun élők sorsát, nyugodtan alhat az ember...?! Ma egy hete, mikor először beszélget­tünk, alighogy elment csörgött a telefonom. „Tartsd a szád, mert megbánod. Még mi vagyunk a nyereg­ben.A mai napig nem tudom ki fenyegetett meg, de azt tudom, biztosan van vesztenivalója. Hát az ilyen névtelen telefonok miatt fél még ma is a magyar falu. 0 Mikor lesz nyugodt a mezőgazdaságból élők álma? — Ha megszűnik a kiszolgáltatottságuk. Ha megtörik az eddig megtörhetetlennek hitt vállalatok, szövetkeze­tek monopolhelyzetét. Ha a falusi ember végre a saját kezébe veszi sorsának irányítását. Az iménti konglo­merátumok vezetőinek igen, de a parasztembernek akkor talán nem kell félnie a holnaptól. S ha a parasz­tember nem fél, akkor az ország is nyugodtan alhat. 0 Köszönöm a beszélgetést. Balogh Géza Szerintem... Jp lenne ha leszoknánk a korszakoló kije­lentésekről. Vagyis nem kellene mindunta­lan nevén nevezni a gyereket, hogy aztán később esetleg visszakérjük ugyanattól a gyerektől a babaruhát. Itt van mindjárt például a RENDSZER- VÁLTÁS mint politikai közéletünk egyik leg­gyakrabban hangoztatott fogalma. A nap mint nap emlegetett kijelentésekből képte len vagyok megállapítani, hogy a rendszer- váltás VAN, VOLT vagy LESZ. Akkor viszont ne mondjuk állandóan, hogy majd ekkor vagy akkor történik meg, és ne szabjunk újabb és újabb feltételeket megvalósulásához egyre arrább és arrább tolva a senki áltai nem követelt határidőt. Az ilyesfajta kijelentésekkel — történelmi szempontból — épp a minap jártuk meg. Leraktuk-e az alapját, vagy nem raktuk le? Ha nem raktuk le, mikor lesz lerakva ? Aztán kezdtük a teljes felépítésének szakaszát, amelynek hol ilyen hol olyan állomásához értünk. Természetesen töretlen fejlődés közepette karöltve a testvéri és baráti orszá­gokkal a nemzetközi munkasosztáiy nagy családjában. Különben is jól befürödtünk a feicimkeze- seinkkei, a skatulyázásainkkal. Ilyen IZMUS, olyan IZMUS es már nyomtuk is ra a címkét és gyömöszöltük a skatulyába. Az egyiknek már a maradványait is felszámoltuk — mondtuk — a másik rothad és válságban van, ráadásul a .szakadék szélén. Mi meg csak előre az építés utján a kommunizmus­ba vezető lenini úton. Most meg fék. rükverc és vissza Európába a demokratizálódás út­ján az európai országok családjába. Mi foly- ton-tolyvást úton vagyunk valamerre, csak oda nem érünk sehova, mert a feltételezett vagy megálmodott célállomást mindig mi magunk írjuk fel az útjelző táblára es a nyilat is sk. festjük rá, függetlenül attól, tudjuk-e ! hogy az ut hová vezet. •Mostanában hivatkozással és hangozta­tással telnek napjaink. Majd ha '56 meg 68 a helyére kerül! Helyére került! Majd ha Nép- köztársaságból Köztársaságot kiáltunk ki! Kikiáltottuk. Majd ha meglesznek az első szabad választások! Megvoltak. Majd ha lesz kormány és miniszterelnöki Lett. Majd ha a helyhatósági választás is megtörténik és már a legkisebb faluban is... Most legu­tóbb pedig már azt hallottam az egyik hona­tya nyilatkozatából, hogy majd akkor, ha lesz választott elnökünk. Ne hivatkozzunk és ne halogassunk. A rendszer szerintem bennünk változik meg. Fokozatosan, sejtről sejtre, generációról generációra Van ami mái megváltozott és lesz, ami talán csak évtize­dek múlva alakul át. Amikorra megtanuljuk és megszokjuk hogy kell a véleményünké felelősséggel kialakítani, hogy kell kulturál­tan kinyilvánítani, és hogy kell mások véle ményét mérlegelni, esetleg elfogadni, de legalábbis tiszteletben tartani. Amikorra megszokjuk, hogy sem vigasz talódni, sem panaszkodni, de mószerolni sem járhatunk bizonyos székházakba. Hogj sem fejbólintást, sem farbarúgást nem vár hatunkfelülről. Hogy elmaradnak a vállvere gető bátorítások, de elmarad az esetlegei fejcsóváló védelem is. Hogy se helyettünk se rólunk nem dönthetnek tévedhetetlennel hitt mindenhatók a tejünk felett. Mindehhez idő és türelem kell, de met fogjuk szokni! A rendszerváltás bennünl történik meg előbb vagy utóbb. Határidő vagy határnap nélkül. Ezt világította májút 23-án a koraesti órákban a parlament sza va zatszámlálóján a 218-as szám. Erről szólt; pillanat amikor a miniszterelnök felállt é: vele a többiek is. Amikor ember és feladat összeütközé­se elkerülhetetlenne vált. Azt sugározta, hogy most már ne az új pózainkban tet­szelegjünk, ne az új szerelést igazgassuk magunkon a tükör előtt, hanem indul­junk „ küzdeni erőnk szerint a legnemes- bekért". Réti János \ _________________________________________ M A Magyarország 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents